


"1977" címmel jelenteti meg tizenegyedik nagylemezét a norvég/francia Sirenia, amelyről két klipes dal - a Tanita Tikaram-feldolgozás Twist In My Sobriety, Deadlight - után ma megérkezett a harmadik felvezető, a Wintry Heart.
A Morten Veland és Emmanuelle Zoldan által vezetett zenekar előző lemezén ("Riddles&Ruins, Revelations, kritika ITT) némileg modernebb oldaláról mutatkozott be, ám valljuk be, nem ütött akkorát, mint a 2018-as "Arcane Astral Aeons" (recenzió ITT), amely egy ízig-vérig Sirenia-album volt.
A rajongók pedig örülhetnek, ugyanis a banda szeptember 17-én koncertet ad a Barba Negrában, ráadásul velük jön a finn Amberian Dawn és a szintén finn Dark Sarah.
Íme, az új videó!
Május 26-ával dobja piacra tizenegyedik soralbumát "1977" címmel a norvég-francia Sirenia, amely immár a negyedik, amelyen Emmenuelle Zoldan énekel (eddigi albumaikról ITT, ITT és ITT olvashattok kritikát). A korong borítója és számlistája is nyilvánosságra került.
Az első beharangozó márciusban érkezett egy feldolgozás képében - Tanita Tikaram Twist In My Sobriety című 1988-as slágerét bújtatták metalköntösbe, ma pedig megérkezett a második kisfilmes szerzemény, a Deadlight, íme a hozzá forgatott videó:
Nemrégiben adtuk hírül, hogy a norvég/francia Sirenia dolgozik immár tizenegyedik soralbumán, egyben a negyediken, amelyen a legénységet 2016 óta erősítő Emmanuelle Zoldan hallható.
Két ízig-vérig szimfonikus lemez - "Dim Days Of Dolor" (2016) és "Arcane Astral Aeons" (2018) után egy modernebb elemekkel megfűszerezett koronggal jelentkezett a stavangeri székhelyű csapat 2021 februárjában, amely a "Riddles, Ruins&Revelations" címet viselte - a banda korábbi kiadványairól ITT, ITT és ITT olvashattok kritikát.
A zenekar most lerántotta a leplet az újdonság borítójáról és dallistájáról, valamint megtekinthető az első videoklipes szerzemény is, amely nem más, mint Tanita Tikaram Twist In My Sobriety című dalának feldolgozása - a különleges hangú énekesnő slágere 1988-ban Európa-szerte letarolta a listákat.
Az együttes új albuma 2023. május 26-ával kerül a boltok polcaira, és a "1977" címet viseli majd - érdekesség, hogy a zenekarvezető Morten Veland ez évben született.
Íme, az újdonság számlistája:
1. Deadlight
2. Wintry Heart
3. Nomadic
4. The Setting Darkness
5. A Thousand Scars
6. Fading to the Deepest Black
7. Oceans Away
8. Dopamine
9. Delirium
10. Timeless Desolation
11. Twist in my Sobriety (Tanita Tikaram cover)
2021 februárjában, "Riddles, Ruins&Revelations" címmel jelentette meg tizedik sorlemezét a stavangeri illetőségű Sirenia, amely korong a csapatot a modernebb oldaláról is bemutatta, kritikánk pedig ITT olvasható róla.
Jó ideje csend honolt a zenekar háza táján, ám ennek megvolt az oka, ugyanis ma a formáció közösségi oldalain jelentette be: dolgoznak új albumukon, amely immár a negyedik közös kiadvány lesz Emmanuelle Zoldan énekesnővel, aki 2016-ban váltotta Ailynt a mikrofon mögött.
A bejegyzés szerint a lemez már majdnem teljesen elkészült, éppen Emma énekes részeit rögzítik, hamarosan pedig többet is megtudhatunk az újdonságról.
Emmanuelle Zoldan, a francia származású operaénekesnő a 2016-os "Dim Days Of Dolor" (kritikánk ITT)című lemezen énekelt először, miután a banda megvált a spanyol Ailyntől, aki 8 évig erősítette a legénységet. 2018-ban az "Arcane Astral Aeons" (kritika ITT) hatalmas sikert aratott, a fent említett "Riddles, Ruins&Revelations" pedig sok új elemet tartalmazott.
Tavaly február végén dobta piacra tizedik albumát a norvég/francia Sirenia "Riddles, Ruins&Revelations" címmel, amely kiadvány immár a harmadik stúdiólemez volt Emmanuelle Zoldan énekesnővel. A COVID-19 pandémia miatt természetesen a csapat sem tudott turnézni a koronggal, ám most, hogy ismét jönnek az enyhítések, a banda is útra kelt - április 10-én a budapesti Barba Negrában láthatjuk a zenekart a svéd Dynazty és a cseh Surma társaságában.
Jegyek ITT!
Rengeteg kiadvány látott napvilágot az idei évben is. A világon újabb és újabb hullámokban roadshow-kat rendező koronavírus ellenére azok a csapatok, akik idénre tervezték kiadni új anyagaikat, a jelenleg is tartó őrült helyzet ellenére tartották szavukat.
14. EVANESCENCE - THE BITTER TRUTH
Az arkansasi csapat negyedik sorlemezére a rajongók kereken 10 évet vártak a banda 2011-es, saját magáról elnevezett albuma után. A március végén kijött The Bitter Truth-on visszatértek gyökereikhez, a tipikus Evanescence-s hangzásvilághoz, és noha szerintem pár újítást és ötletesebb megoldást elbírtak volna a számok, jó kis lemez lett Amy Lee-ék új cucca. Számomra a legkedvesebb dal az elsőként kihozott Wasted On You.
13. EPICA - OMEGA
A Simone Simons és Mark Jansen vezette formáció 2003 óta a szimfonikus metal egyik megkerülhetetlen együttese. Lehet őket szeretni vagy utálni, érvényes ez különösen az énekesnőre, aki kap hideget-meleget. Nyolcadik albumukon, a február végén kiadott Omegán a holland hatosfogat visszatért egy kicsit a kezdeti hangzáshoz, és a lemez nem is lett rossz! Kapunk itt igazi, hamisítatlan szimfometal-himnuszokat, mint például a Freedom - The Wolves Within vagy a The Skeleton Key képében, lassú dalt (Rivers), arabos hangzást (Code Of Life), ám a 2016-os The Holographic Principle sikereit nem sikerült átugrani - legalábbis nálam nem. Talán majd a következő lemezzel.
12. SIRENIA - RIDDLES, RUINS&RELEVATIONS
A dél-norvégiai Stavangerben alakult Sirenia tizedik albuma, a Riddles, Ruins&Relevations február végén jelent meg, amelyen a korábbi anyagokkal ellentétben sok modern elemet is kapunk. A francia Emmanuelle Zoldan 2016-ban váltotta a spanyol Ailynt, akit személyes problémák miatt csaknem 9 év után menesztett Morten Veland, a banda alapítója. Ez a korong immár a harmadik közös munka Emmával, akinek kiváló hangi adottságai vannak - szülőhazájában hosszú évek óta ismert operaénekesnő, és a zenekarnak még soha nem volt ennyire jó énekese. Azonban a 2018-as, lehengerlő energetikájú Arcane Astral Aeons után valami nagyon hiányzik a dalokból, amelyek nem rosszak -különösen kedves számomra az Addiction No. 1. és a December Snow és a Desireless-feldolgozás Voyage Voyage, de a katarzis, ami végigkísérte elődjét, itt most elmarad. Nem rossz a lemez, vannak rajta erős szerzemények és tisztességes iparmunka, de valami hiányzik.
11. CRYPTA - ECHOES OF THE SOUL
Fernanda Lira énekes/basszer és Luana Dametto dobos 2020 tavaszán lépett ki a brazil Nervosából, maguk mellé véve két nagyszerű gitárost, Tainá Bergamaschit és a svájci Burning Witches-ből ismert Sonia "Anubis" Nusseldert, megalapítva a Cryptát. A négyes első lemeze, az Echoes of the Soul nyár elején landolt a boltok polcain, amolyan igazi old schoolos thrash-es zúzást kapunk rajta, éppúgy, mint a Nervosa zenéjében, a szövegek témáját pedig az olyan társadalmi problémák ihlették, mint az éhezés (a Starvation című dal erről szól) vagy a politikusok mocskos dolgai (jelen esetben a brazil miniszterelnökre, Jair Bolsonaróra asszociálhatunk). Szép munka volt, Lányok.
10. NERVOSA - PERPETUAL CHAOS
A fent említett Nervosa egyedüli tagja a gitáros Prika Amaral maradt, aki nem lógatta az orrát, hanem négyfősre bővítette az eredetileg hármasban nyomuló bandát, egyúttal nemzetközivé avanzsálva azt. Rocío Vázquez, alias Diva Satanica a spanyol Bloodhunterből érkezett a mikrofon mögé, az új dobos a görög Eleni Nota (akit a Mask Of Prosperóból és a Croque Madame-ból ismerhettünk) lett, és az olasz Mia Wallace (Abbath, Triumph Of Death) kapta meg a basszer posztot. Martin Furia spanyol producerrel karöltve készítették el új felállásukban az első korongot, a Perpetual Chaos-t, amely meglepően súlyosra sikeredett, és bár van egy-két gyenge pont a lemezen, de mégis minőségi és a thrash műfaj szerelmeseinek biztosan elnyerte a tetszését - ahogy az enyémet is. Leginkább a Guided By Evil, a Time To Fight és az Under Ruins az, amit szünet nélkül tudok pörgetni a lemezről
9. THERION - LEVIATHAN
Az eredetileg svéd tagokkal megalakult Therion mostanra egy nemzetközi formációvá nőtte ki magát, hiszen a kezdetben death metalt játszó, majd szimfonikus metalra áttért zenekarban jelenleg egy spanyol és egy olasz hölgy is énekel - ők Rosalía Sairem és Chiara Malvestiti (őt a Crysalysból is ismerhetjük). A misztikus tengeri lényről elnevezett Leviathan egy tipikus Therion-slágerekkel megpakolt album, kellemes és könnyen fogyasztható. A címadó dal, a Die Wellen der Zeit és az El Primer Sol hatalmas kedvenceim lettek.
8. SPIRITBOX - ETERNAL BLUE
A kanadai trió énekesnője a 32 éves Courtney LaPlante, aki meglehetősen érett hanggal rendelkezik, valamint a tiszta ének mellett a hörgést is alkalmazza. A zenekar debütlemeze, amely az Eternal Blue címet kapta, igazi meglepetés volt számomra, fülbemászó dallamokkal és a társadalom problémáit kiveséző dalszövegekkel, emellett a zúzás, a keménység sem hiányzik az anyagról, amelyen a Hurt You, a Constance és a We Live In a Strange World viszik a pálmát nálam.
7. CATALYST CRIME - CATALYST CRIME
Nemzetközi formáció, amely mozimetalt játszik - Gerit Lamm dobos neve a jelenleg tetszhalott Xandriából lehet ismerős, ő 2017-ben találkozott az amerikai Zoe Marie Federoffal, és elhatározták, hogy létrehoznak egy cinematic metalos csapatot. Hamar megérkezett a többi zenésztárs is: Zoe édesapja, Matt szintén zenészként megkapta a basszusgitárosi posztot, Chena Roxx, az egzotikus külsejű szépség pedig Kaelen Sarakinis-szel együtt gitározik. A multikulti brigád első albuma, amely a csapat nevét kapta, igazi csemege: szimfonikus alapokra épülnek a dalok, de valami mégis kiemeli a zenekart a manapság rengeteg szimfometalos együttes közül, és nem tudom megmondani, mi az... de a lemez szuper lett. Bemutatkozó daluk, a Condemn Me To Chaos, a Chasing The Ghost, a Jake E-vel (ex-Amaranthe) felvett Cognitive Dissonance és a Twice Upon a Time a leginkább hozzám közel került szerzemények. Tudtam egyébként, hogy nem egy gagyi lemezre számíthatok - a produceri feladatokat ugyanis nem más látta el, mint a Leaves' Eyes alapítója, Alexander Krull.
6. SEVEN SPIRES - GODS OF DEBAUCHERY
2013-ban alakult a Massachusetts állambeli Bostonban a Seven Spires, az akkor mindössze 18 éves Adrienne Cowan énekesnővel az élén. Az évek során a babaarcú fronthölgy több más művész oldalán és projektben megmutatta sokoldalúságát - csak hogy pár példát mondjak: Magnus Karlssonnal a Heart Healer projekt kapcsán, Sascha Paeth Masters of Ceremony nevet viselő társulásában, emellett billentyűzik a Winds of Plague formációban és tagja a Lightshade nevű csapatnak is. A Gods Of Debauchery a Seven Spires harmadik stúdióalbuma, amelyen a zene hihetetlen atmoszférateremtő erővel bír, Adrienne pedig merészen kiengedi a hangját - hol tiszta ének, hol brutálhörgés formájában - személyes kedvenceim a korong címadó dala, a Lightbringer és a The Unforgotten Name. Mindehhez pedig igen súlyos, progos, death-es zenét kapunk, szimfonikus elemekkel megfűszerezve.
5. JINJER - WALLFLOWERS
Eddigi legnyugtalanabb lemezeként jellemezte az ukrán Jinjer új korongját, amelyen egy csomó olyan dolgot kapunk, amelyre aztán tényleg nem voltunk felkészülve. Amikor első ízben hallgattam meg a lemezt, azt kérdeztem: mi a szent szar ez? Tatiana Shmayluk és a srácok összedobtak néhány korábbról leselejtezett dalötletet és felpakolták egy albumra? Vagy mi az isten történt? Aztán meghallgattam a dalokat még egyszer. Majd még egyszer. És megint. És azon kaptam magam, hogy imádom a Wallflowerst, amely valóban tele van nyugtalan energiákkal, ám pont ez az, ami képes erőt is adni a hallgatónak: nyomokban ugyanis az érzés, hogy nem vagy egyedül a gondokkal, fellelhető a lemezen. Leginkább kedves dalaim a kiadványról a túlgondolásról íródott Vortex, a Tatiana személyiségtípusáról elnevezett Mediator (én is ez a személyiség vagyok :D ), a Dead Hands Feel No Pain és a látványos videót kapott Disclosure!, amely egy korábbi interjú emlékét idézi fel Tatianában és a basszer Eugene Abdukhanovban.
4. HEART HEALER - THE METAL OPERA
Magnus Karlsson gondolt egyet és néhány igen tehetséges énekesnőt a stúdióba szabadított, hogy közösen valami nagyot alkossanak - ez lett a Heart Healer projekt, amelyben énekel Anette Olzon, Adrienne Cowan, Noora Louhimo, Margarita Monet, Youmna Jreissati, Ailyn és Netta Laurenne is - gondolom, ezeket a neveket nem kell senkinek bemutatni. A The Metal Opera címre keresztelt albumon a szívgyógyító dalok mindegyik hamisítatlan szimfonikus metal, de a power elemei is fellelhetőek bennük. A hölgyek hangja az abszulút harmóniát kelti, a lemez pedig -a formáció nevéhez méltóan- gyógyító erőkkel rendelkezik. This Is Not The End, Awake, Mesmerized, Weaker, Back to Life - csak hogy néhány kedves dalt említsek.
3. ANETTE OLZON - STRONG
Hatalmas meglepetés volt számomra az egykori Nightwish-frontasszony Anette Olzon második szólóalbuma, amely szeptemberben jött ki. A nem túl nagy sikert aratott, 2014-es Shine-val szemben ez a kiadvány nem Anette személyes élményeit veszi alapul - az énekesnő körülnézett a világban és írt róla egy remek lemezt, amely igen keményen szólal meg és az egyébként főállásban ápolónőként dolgozó svéd csillag hangja is teljesen rendben van. Nagyon közel áll hozzám a kétszínű emberekről íródott Parasite, a párkapcsolati erőszak ellen megszólaló Sick of You, az influenszereket górcső alá vevő Fantastic Fanatic, Anette édesapjának emléket állító I Need To Stay és a Nightwisht idéző Roll the Dice. a Hallható még a korongon férje, a Pain-basszer Johan Husgafvel, a producer pedig a Heart Healert is megálmodó Margnus Karlsson. Anette első lemezét is szerettem, a sok kritika ellenére nekem tetszett, de a Strong-ot egyenesen imádom.
2. EDGE OF PARADISE - THE UNKNOWN
Szeptemberben dobta piacra negyedik nagylemezét a kaliforniai hard rockos/heavy metalos Edge of Paradise, noha e két műfaj mellett más sajátosságok is fellelhetők dalaikban, például a manapság egyre nagyobb teret meghódító modern metal. A The Unknown remek lemez lett, talán az eddigi legérettebb anyag a Margarita Monet vezette társulatnak. A bájos hölgy írja a dalszövegeket, amelyeket elmondása szerint tudósként dolgozó édesapja munkássága is erősen befolyásol. A már-már sci-fik hangulatát idéző nóták mindegyikében a hangját is remekül használja, a zene pedig hihetetlenül fülbemászó - kiemelkedik számomra a Digital Paradise, a False Idols, a Believe és My Method Your Madness industrial remixe.
1. DUST IN MIND - CTRL
A Strasbourgból származó modern/industrial metalosok negyedik albuma november 19-ével jelent meg, és jövőre végre megtartják első headliner turnéjukat is. Az albumról tavaly ősz óta folyamatosan szállítottak dalokat Jennifer Gervaisék, a lemez pedig ismét leverte a lécet - ahogy a 2018-as From Ashes To Flames is tette. A Synapses című nótában francia nyelvű sorok is hallhatók, a hangszerelés és a két énekes (Jen és Dam) hangja harmonikus egyveleget alkot. Modern elemek, súlyos gitárok és rengeteg érzelem - nekem ez lett az év albuma. Mindegyik szerzeményben ott a szerethető, a szép, a jó, az érzelmek széles skálája a totális reménytelenségtől (No Way Out) kezdve a saját érzelmeinknek való kiszolgáltatottságon át (Lost Control) a belső hajtóerőig, amely az áttöréshez vezethet bennünket (Break).
.
Morten Veland 2009-ben alapította szólóprojektjét Mortemia elnevezés alatt, és eddig olyan nagyszerű énekesnőkkel dolgozott már együtt Morten, mint Liv Kristine (ex-Leaves' Eyes, ex-Coldbound, Midnattsol), Madeleine Liljestam (ELEINE), Marcela Bovio (ex-Stream of Passion, Dark Horse White Horse, Mayan), Alessia Scolletti (ex-Overtures, Temperance), vagy Melissa Bonny (Ad Infinitum, ex-Rage of Light).
Bár a prioritásnak számító Sirenia jelenleg pihenőpályán van, hiszen a pandémia miatt turnézni ők sem tudnak, a Mortemia annál aktívabb. A legutóbbi, Melissa Bonnyval közös dal, a Devastation Bound után újabb szerzemény készül My Demons and I címmel, a vendégénekesnő pedig ezúttal a kanadai Unleash the Archers frontlánya, Brittney Slayes lesz.
Én és Brittney még 2016-ban találkoztunk, amikor a Sirenia és az Unleash the Archers három másik zenekarral együtt turnézott Európában. Brittney énekteljesítménye azonnal lenyűgözött, emellett keményen dolgozik és csodálatos személyiség. Rendkívül tág hangterjedelme és erős hangja van, úgy gondolom, hogy tökéletesen illik ehhez a dalhoz. Ez egyértelműen az egyik legsúlyosabb dal, amit valaha írtam. Igazán megitsztelve és hálásnak érzem magam, hogy Brittney is részt vesz ebben a projektben, és már nagyon várom, hogy megoszthassam ezt a dalt mindannyiótokkal
- mesélte Morten, a dal pedig december 10-ével lesz hallható a digitális platformokon.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonSirenia Official (@sireniabandofficial) által megosztott bejegyzés
The Pandemic Pandemonium Sessions elnevezés alatt, több tehetséges énekesnővel egyesíti erejét a norvég Sirenia alapítója, Morten Veland, aki 2009-ben hívta életre Mortemia nevű projektjét.
A szimfonikus/gótikus metált játszó formációban megfordult már Liv Kristine (ex-Leaves' Eyes, ex-Coldbound, Midnattsol), Alessia Scolletti (Temperance), Marcela Bovio (ex-Stream of Passion, MaYaN, Dark Horse White Horse) és Madeleine Liljestam (ELEINE) - itt hallhatod az eddigi nótákat.
Míg jelenleg a Sirenia -amely csapat Riddles Ruins&Revelations című albuma februárban jelent meg- pihenőpályán van, Morten tegnap bejelentette: projektje újabb dalt készít Devastation Bound címmel, amely szerzeményben nem más énekel majd, mint a Rage of Light volt és az Ad Infinitum jelenlegi énekesnője, Melissa Bonny. A svájci szépség csapatának új albuma egyébként október 29-én jelenik meg, így nem panaszkodhat unalomra a fiatal tehetség.
Néhány éve fedeztem fel Melissa zenei munkásságát, és azóta követem a karrierjét. Melissa hangja gyönyörű, amely tiszta arannyá varázsol minden dalt, amit elénekel. Igazán megtisztelve és hálásnak érzem magam, hogy Melissa is részese lesz ennek a projektnek, és már nagyon várom, hogy megoszthassam veletek ezt a dalt.
- áradozott Morten kolleginájáról, akivel közös felvétele október 8-án lesz elérhető a digitális platformokon.
Néhány nappal ezelőtt lepte meg a nagyérdeműt Morten Veland, ugyanis aktiválta 2009-ben alapított saját, egyszemélyes projektjét, a Mortemiát. Marcela Bovióval (ex-Stream of Passion, Dark Horse White Horse, MaYaN) rögzített közös dalt Death Turns A Blind Eye címmel, most pedig újabb nótával jelentkezett a norvég zenész, aki a Tristania és a Sirenia alapítójaként vált ismertté a metálvilágban: a svéd Eleine énekesnőjével, Madeleine Liljestammal karöltve vette fel új szerzeményét, amely a The Enigmatic Sequel címet viseli, íme: