Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Sharon den Adel: "Sokáig nem tudtam dalokat írni"

Kríziséről mesélt az énekesnő

2017. november 12. - Jurancsik Eszter

Néhány napja jelentette be a Within Temptation frontasszonya, hogy szólóprojektet indít My Indigo néven - véget vetve ezzel a találgatásoknak, amelyekben a leghajmeresztőbb feltételezések szerepeltek. 

 

A holland szépség egy videóüzenetet készített a rajongók számára, amelyben kitért a projektre, a csapat terveire és a 2014-ben megjelent Hydra album turnéja utáni, szokatlanul hosszú csöndre és annak okára.

sda.jpg

Sharon első körben bocsánatot kért a fanoktól a nagy hallgatás miatt, de ennek komoly okai voltak: édesapja megbetegedett, több életterületén problémákkal kellett szembesülnie. 

Ráadásul nemcsak magánéleti gondok ütötték fel fejüket, de az énekesnő a Hydra másfél éven át tartó turnéja után egyszerűen nem tudott dalokat írni. 

"Azelőtt turné után azonnal stúdióba vonultam, hogy dalokat írjak és vegyek fel. Most egyszerűen nem ment! Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán akarom-e folytatni a zenekarral. Újra "meg kellett szeretnem" a Within Temptationt. Az elmúlt két évet a családommal és a barátaimmal töltöttem, ez segített újra feltöltődnöm."

Akkori érzéseit végül sikerült dalokba öntenie, így születhetett meg a szólóprojekt, ám a banda rajongóinak nincs oka aggodalomra: az új Within Temptation-lemez dalai demo fázisban vannak, és előreláthatólag 2018-ban kiadják az új anyagot. Tehát Sharon szólómunkája mellett a zenekar nem oszlik fel, hamarosan új albummal örvendeztetik meg a rajongókat.

within_temptation.jpg

Fény derült a titokra! Elérhető Sharon den Adel első dala

My Indigo címmel hallható a szerzemény

Az elmúlt napokban nagy volt az izgalom a Within Temptation háza táján, hiszen a csapat elárulta: hamarosan titkot tudhatunk meg frontasszonyukról, Sharon den Adel-ről. Természetesen megindultak a találgatások kilépésről, feloszlásról, betegségről, terhességről, kisebb pánik alakult ki a zenekar Facebookos oldalán, ugyanis jó páran az együttes karrierjének végéről pusmogtak. Akadtak azonban szép számmal fanok, akik szerint pozitív hírre számíthatunk, például egy új albumra vagy turnéra. Egyesek azt is rebesgették, hogy a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Sharon képviseli majd Hollandiát.

sda.jpg

Tegnap este egy népszerű holland talkshow, az RTL Late Night vendége volt a 43 éves énekesnő, ahol lerántotta leplet féltve őrzött titkáról. Sharon elárulta: első szólómunkáján dolgozott az elmúlt hónapokban, amely a My Indigo címet viseli - ám a Wthin Temptation feloszlásáról szó nincs. A szólózással kapcsolatban korábban is voltak spekulációk, és végül az erre tippelő rajongóknak lett igaza. A formáció weblapján is elérhető a dal.

rjk3lmt6hja.jpg

A My Indigo című szerzeményt a Spotify-on meghallgathatjuk, amely teljesen más műfajt képvisel, mint amit az együttestől megszokhattunk, de -véleményünk szerint- nagyon is fülbemászó nóta lett. A banda honlapján a turné menüpont alatt pedig szerepel egy 2018. január 27-én megrendezésre kerülő fellépés, amelyet az énekesnő a brit Maiden UniteD-del bonyolít le.

 

E videóban Sharon elnézést kér a hosszas szünetért, de megtudhattuk azt is: különböző problémái adódtak több életterületén, de most már túl van minden nehézségen, így születhetett meg szólóprojektje is.

süti beállítások módosítása