Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Sharon den Adel: "A Hydra után kétségessé vált a Within Temptation jövője..."

Őszinte interjúban nyílt meg az énekesnő

2019. február 09. - Jurancsik Eszter

Február elsején jelent meg a holland hatosfogat legújabb albuma, a Resist, amely már a megjelenést követő napokban hatalmas sikert aratott. Ám az út a 2014-es kiadású Hydra nagylemeztől idáig rendkívül rögös volt. Erről mesélt Sharon den Adel, a csapat frontasszonya a Heavy Music HQ nevű internetes rockzenei magazinnak.

within-temptation-2018-promo-photo_1.jpg

Mint ismeretes, Sharon szólólemezt dobott a piacra My Indigo címmel, amely saját projektjének a neve is egyben. E projekttel teljesen más stílusú zenét játszik az énekesnő, mint anyacsapatával, és annak zenészei sem vettek részt a korong elkészítésében.

Korábban Sharon elmondta: a Hydra album turnéja után kisebb alkotóművészi válság kerítette hatalmába, egyszerűen képtelen volt dalokat írni az új Within Temptation-lemezre. A dolgokat tetézte, hogy édesapja 2017-ben megbetegedett, 2018 tavaszán pedig elhunyt. Az ő emlékére írta Sharon a Resist albumon hallható Supernova című szerzeményt, amelyhez nemrégiben videó is készült.

"Egy sor nehézséggel szembesültem a magánéletemben. Komolyan el kellett gondolkodnom. 23 éve vagyok a Within Temptation énekesnője, és ez egy hullámvasút is. Azon spekuláltam, vajon ezt akarom csinálni a következő 23 évben is? Vagy valami mást akarok csinálni? Annak ellenére éreztem ezt, hogy a zene a legnagyobb szenvedélyem és az, hogy az együttessel utazhatok."

sharon-den-adel-within-temptation-vrouw-glossy-interview-2018-my-indigo-within-temptation.jpg

- kezdte az énekesnő, aki azonban azt is elárulta: a turnékon sokmindent hiányolt, a családját, a barátait, egy sor dolog kimaradt az életéből. Tavaly azt is felfedte: a Hydra lemez koncertkörútját követően majdnem feloszlott az együttes.

"Nemcsak én voltam az egyetlen, akinek problémái akadtak. Meg kellett találnunk az egyensúlyt."

Ekkor jött a képbe a saját projekt, a My Indigo ötlete. Ám mialatt szólóanyagán dolgozott, Sharon aktívan részt vett a Within Temptation dalainak írásában is. 

"Két különböző projekt, két különböző stílus, két különböző éneklési technika."

A zenekar időközben az Universal lemezkiadótól a Spinefarmhoz igazolt, ám Sharon elárulta: nem voltak problémák az előző kiadóval. 

within-temptation-moscow-adrenaline-stadium-18_10_2018-14.jpg

Tervez-e Sharon új lemezt felvenni a My Indigo projektjével?

"Remélem, de ehhez rengeteg idő kell. Mindenekelőtt a Within Temptation énekese és dalszerzője vagyok. A kettőt együtt nehéz összehozni, sok munka és erőfeszítés van mindkét album mögött. A My Indigo mindig is egy mellékterv lesz, amit csak én csinálok. De a fókusz főleg a Within Temptation-ön van. De igen, tervezek új lemezt a My Indigoval is. Nagyon értékes számomra a szólóalbumom, és nagyon személyes is."

A háromgyermekes dalospacsirta elárulta azt is: kisebbik fia, a 9 éves Logan Arwin nagy érdeklődést mutat a zene iránt és már most dalszövegírással próbálkozik.

"Bátorítjuk őt, de nem erőltetjük. Igazán jól ír, de a zenei életben egyre nehezebb boldogulni. Azt mondjuk neki, csinálja csak hobbiként és meglátjuk, mi fog történni..."

 

Sharon den Adel: "Néhány éve közel álltam a kiégéshez."

Kríziséről és a zenéről mesélt az énekesnő

A holland Within Temptation frontasszonyának szólóprojektje My Indigo néven fut, első albuma pedig április 20-án került a boltok polcaira. Nemrégiben az United Rock Nations beszélgetett az énekesnővel arról, hogyan élte meg az elmúlt éveket - az interjút átvette a Blabbermouth is.

myindigo2.jpg

Hogyan jött, hogy szólóprojektbe vágjon Sharon?

"Fiatal felnőtt koromtól a Within Temptation jelentett nekem mindent, mással nem is foglalkoztam. Ez a szenvedélyem és nagyon szeretem! De az elmúlt években történtek dolgok, amelyeket nem volt időm feldolgozni. Megéltem az élet csúcspontjait és mélységeit is. Ez odáig vezetett, hogy közel kerültem a kiégéshez. Az édesapám nagyon beteg volt, ekkor jött az a blokk, amely meggátolt abban, hogy új dalokat írjak.Nem tudtam, hogyan folytassam, sokminden kavargott a fejemben, hogy mit is akarok az elkövetkező akár 20 évben."

- kezdte az énekesnő.

Ekkor jött a felismerés: valamilyen más zenét kell alkotnia, mint amelyet csapata játszik, hiszen a Within Temptation epikus, erőteljes és magasztos zenéjével nem tudta kifejezni magát, nem érezte, hogy ez a vonal lenne a megfelelő. Korábban elmondta: elbizonytalanodott abban is, hogy akarja-e folytatni a banda énekesnőjeként, amelynek megalapításától, azaz 1996 óta Sharon az arca és hangja.

ob_64e115_myindigo-albumcover-750.jpg

"Nem tudtam tipikus Within Temptation-számokat írni. Valami egyszerűbbre volt szükségem. És abban reménykedtem, hogy így újra felfedezhetem a Within Temptation-dalok írásában rejlő varázst!"

A My Indigo egyfajta terápia volt tehát Sharon számára. Elmondása szerint rendkívül személyes dolgokból állt össze a projekt, amelynek során szembenézett önmagával. 

Természetesen szót ejtett a készülő Within Temptation-lemezről is:

"Készül az új album, és valamikor az év végén fog megjelenni. Nagy meglepetés lesz mindenkinek."

A zenekar legutóbbi, Hydra című korongja 2014 elején került az üzletek polcaira és sikeres turnét bonyolított le vele a csapat.

 

Boltokban Sharon den Adel My Indigo című lemeze

Elérhető a korong

A Within Temptation frontasszonya tavaly ősszel jelentette be, hogy szólóprojektet indított My Indigo néven.

sharon-den-adel-my-indigo-lyrics.jpg

Ennek hátteréről a holland énekesnő így mesélt:

"A Hydra című lemezünk turnéja után nem tudtam dalokat írni. Máskor ez volt az első, amit a koncertek után csináltam."

Sharon elbizonytalanodott abban is, hogy egyáltalán kívánja-e folytatni a zenekar énekesnőjeként, amelynek alapítása, azaz 1996 óta ő az arca és a hangja. A dolgokat tetézte, hogy édesapja beteg lett, amely felerősítette a negatív érzéseit. 

A krízisen túljutva az énekesnő dalszerzésbe kezdett, ennek eredménye lett a My Indigo projekt, amely teljesen más zenét játszik, mint a Within Temptation, és a dalok felvételeiben a csapat zenészei sem vettek részt.

A lemez a mai napon került boltokba, hamarosan ismertető is születik róla a blogon.

ob_64e115_myindigo-albumcover-750.jpg

 

Új dal Sharon den Adeltől: Someone Like You

Friss dallal jelentkezett az énekesnő

A Within Temptation frontasszonya szólóprojektjével, a My Indigoval harmadik dalát jelenteti meg. Az újdonság Someone Like You címmel ma vált meghallgathatóvá, a holland énekesnő első szólóalbuma pedig április 20-án kerül a lemezboltok polcaira.
29790315_2083928858314709_8836157366203318272_n.jpg
 
Ez a projekt teljesen más jellegű zenét játszik, mint a Within Temptation. Sharon korábban elárulta: a banda legutóbbi, Hydra című lemezének turnéja után egy kisebb krízisen esett át, alkotóművészi válságba került, nem volt biztos abban, hogy folytatni akarja-e a zenekar énekesnőjeként.
Ahogyan ő fogalmazott: újra "meg kellett szeretnie" az együttest, amelynek alakulásától, 1996-tól ő az arca és a hangja. Ráadásul édesapja beteg lett, ez pedig tovább súlyosbította Sharon depresszióját. Végül összeszedte magát és elkezdett dalokat írni - a My Indigo tehát egy terápia is volt az énekesnő számára. Emellett kiderült az is, miszerint a Within Temptation új lemeze is készül, hazánkban pedig idén újra fergeteges bulit csap a banda a Tüskecsarnokban.
 
Sharon új dalát meghallgathatod itt!
 

Új dallal rukkolt elő Sharon den Adel

Áprilisban érkezik a nagylemez

Sharon den Adel tavaly hívta életre My Indigo név alatt futó szólóprojektjét, amely teljesen más jellegű zenét játszik, mint a Within Temptation.

28872664_10155513206267986_1936759066260930560_n.jpg

Két dalt már hallhattunk a 43 éves énekesnőtől a My Indigo és az Out Of The Darkness című szerzemények képében, ma pedig újabb dallal lepte meg rajongóit a holland dalos pacsirta - a Crash And Burn is elérhetővé vált az április 20-án boltokba kerülő lemezről. A dalt meghallgathatod itt!

Új dallal jelentkezett Sharon den Adel

Idén jelenik meg Sharon szólólemeze!

27752122_2003922792981983_1581811071806413505_n.jpg

Mint ismeretes, idén nem csupán a hosszas szünet után visszatérő Within Temptation jelentkezik új nagylemezzel, hanem énekesnőjük is hamarosan piacra dobja My Indigo névre keresztelt első szólólemezét. Magáról a popos elemekkel szuperáló korongról két dal került eddig nyilvánosságra, a névadó My Indigo, valamint a kislemezként is megjelent Out Of The Darkness.

Mint azt már említettük Sharon újdonsága hónapokon belül a boltok polcaira kerül, ezt megelőzően azonban a minap újabb dallal kedveskedett a rajongóinak. A választás ezúttal a Where Is My Love című nótára esett, amelyhez egy dalszöveges kisfilm is készült. Íme!

Publikus Sharon den Adel szólóalbumának borítója

A dalcímekről is lehullott a lepel

Tegnap írtuk meg, hogy a Within Temptation frontasszonya, Sharon den Adel újabb dallal lepte meg rajongóit az Out Of The Darkness című szerzemény képében.

sharooon.jpg

A holland mezzoszoprán pacsirta hetekkel ezelőtt fedte fel, hogy bár szólóban is kipróbálja magát, szó nincs a banda feloszlásáról, egyúttal a projektje nevét viselő My Indigo című számot is hallhattuk-láthattuk.

Az énekesnő szólóalbuma 2018. április 18-án kerül az üzletek polcaira, és most megmutatta Sharon a korong borítóját, ezzel párhuzamosan felfedte a dalok címeit is:

01. My Indigo
02. Indian Summer
03. Out Of The Darkness
04. Star Crossed Lovers
05. Crash And Burn
06. Someone Like You
07. Black Velvet Sun
08. Lesson Learned
09. Safe And Sound
10. Where Is My Love

myindigoalbumcover_638.jpg

A lemez borítója

A Within Temptation rajongóinak nincs oka aggódni: a zenekar új lemeze készülőben van, illetve jövőre a Tüskecsarnokban ismét magyar színpadra áll a formáció.

Új dallal jelentkezett Sharon den Adel

Az Out Of The Darkness címet viseli a szerzemény

Nemrégiben derült fény a Within Temptation énekesnőjének titkára: szólóprojektet hívott életre, amelynek a My Indigo nevet adta. Természetesen tisztázta Sharon: szó nincs a banda feloszlásáról, ám egy lelki válság miatt sokáig nem volt biztos abban a 2014-es Hydra album turnéja után, hogy folytatni kívánja-e az együttessel énekesi karrierjét.

23471924_1881384341902496_3181905024742170654_n_1.jpg

Szerencsére a holland pacsirta túljutott a krízisen és nekilátott dalokat írni. My Indigo című szerzeményét már hallhattuk és a hozzá forgatott klipet is láthattuk. Most újabb felvételt mutatott meg Sharon: Out Of The Darkness címmel a webes lejátszókon elérhetővé vált az újdonság - hallható a Spotifyon és az iTunes-on is.

Megérkezett Sharon den Adel első videója!

Látható a My Indigo!

Mint arról beszámoltunk, a Within Temptation énekesnője szólóprojektet hívott életre My Indigo elnevezés alatt. A holland csapat háza táján gyanúsan nagy volt a csend az utóbbi egy évben, a rajongók pedig pánikba estek, ám egy hete kiderült: a frontasszony szólóban is kipróbálja magát, de nem lép ki a zenekarból, ahogyan arról pusmogtak jó néhányan. 

23471924_1881384341902496_3181905024742170654_n.jpg

A dalt már hallhattuk, de néhány napja Sharon elhintette: videót készített a szerzeményhez. Most meg is tekinthetjük a kisfilmet a Youtube-on, íme:

 

 

Hamarosan videóval jelentkezik Sharon den Adel

Kisfilmet forgat a My Indigo-hoz az énekesnő

Múlt héten rántotta le a leplet a Within Temptation énekesnője, miszerint szólóprojektbe vágott, amely a My Indigo nevet viseli. Az azonos című dalt már hallhattunk a holland szépségtől, aki elárulta: az alkotói folyamatokat azért előzte meg hosszas csönd, mert magánéleti vonalon több nehézséggel kellett szembesülnie. Sharon édesapja megbetegedett, a Hydra album turnéja után pedig képtelen volt dalokat írni, holott azelőtt minden koncertsorozat után ez volt az első dolga. 

23471924_1881384341902496_3181905024742170654_n.jpg

"Újra meg kellett szeretnem a csapatot. Nem voltam biztos abban, hogy folytatni akarom a zenekarral..."

- nyilatkozta a frontasszony.

Ma Sharon bejelentette: hamarosan videoklip is érkezik a My Indigo című szerzeményéhez, amelyből egy képkocka már látható is:

 

 

süti beállítások módosítása