Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Delain: megszólalt Charlotte és Otto is

2021. február 15. - Jurancsik Eszter

fotojet_1_7.jpg

A holland Delain bejelentése, miszerint Martijnt leszámítva minden tag távozott a csapatból, ma sokkolta a formáció rajongóit. A hivatalos közlemény szerint a bandában többen nem érezték jól magukat, és hiába próbáltak megoldást találni a feszültségek oldására, nem jutottak közös nevezőre. 

A banda túlélt több tagcserét és távozást is, ennek ellenére kiadtak hat stúdióalbumot és rengeteg teltházas koncertet adtak fennállásuk óta.

Most a csapat énekesnője, Charlotte Wessels és a basszer Otto is megszólalt a sokkoló változások kapcsán. 

Charlotte:

"A Delain 16 éve a világom, életem fele és karrierem egésze. Nehéz szívvel megerősítem, hogy a Delaint Martijn szólóprojektjeként folytatja tovább, és részvételem a zenekarban itt ér véget. 

Tudom, hogy most a "miért" kérdése mindenkiben ott van. Ezt abszolút megértem. Röviden fogalmazva, ez a szomorú következménye annak a több, mint egy évig tartó kísérletezésnek, hogy megpróbáljunk megoldásokat találni a problémákra. Egy részem most úgy érzi, hogy mindannyiótokat cserben hagylak, de szeretném, ha tudnátok, hogy ezt a döntést nem egy könnyen hoztuk meg, és elnézését kérem azoknak, akik reménykedtek abban, hogy mindannyian a színpadon lehetünk. Nemrég még én is azt gondoltam, hogy ez igenis, lehetséges. Az elmúlt 15 évben olyan zenét adtunk ki, amelybe beletettük a szívünket és a lelkünket. Bejártuk a világot, rengeteg színpadot megrengettünk és megannyi csodálatos rajongóval találkoztam. Mindez mérhetetlenül sokat jelent számomra."

- idézte fel emlékeit Charlie, kiemelve a Delaines karrierjének legfontosabb pillanatait, mint pl. a Wembley stadion, a hollandiai Paradiso-ban megtartott jubileumi koncert 2016-ban, vagy a Wackenes szereplés. Természetesen ő is a legjobbakat kívánja Martijn-nak a jövőre nézve.

"Ami engem illet, továbbra is zenélni fogok. Ez az, ami boldogságot és célt ad nekem. Hálás vagyok a csodálatos közösségemért a Patreonon, ami egy mellékprojekt volt a Delain mellett, de most ez lesz az elsődleges hely, ahol zenét jelentetek meg. Ez a platform lehetővé teszi számomra, hogy továbbra is önállóan alkossak, és hálás vagyok minden támogatónak, aki ebben segít. Elkötelezett vagyok, hogy a legjobbat nyújtsam nektek, és várom, hogy mindannyiótokat elvarázsolhassalak. Tárt karokkal várom a jövőt, és remélem, hogy találkozhatunk még ezen az úton."

 

A basszer Otto Schimmelpenninck van der Oije 2010-ben lett tagja a zenekarnak, aki eleinte élvezte a Delain által nyújtott intenzív munkakörnyezetet. Ő ezeket írta hivatalos Facebook-oldalán:

"2018-ban és 2019-ben megromlott a légkör a zenekarban. 2019-ben, az őszi turnénk során az Egyesült Államokban és Európában a legalacsonyabb szintre kerültünk. Noha a turnék sikert hoztak, remek visszajelzésekkel, nagyon jó produkcióval, csodálatos személyzettel, jó eladásokkal és remek (támogató) bandákkal, egyre világosabbá vált, hogy Martijn nagyon nem érezte jól magát a turnékon, és nem tetszett neki, hogy Delain az ő saját projektjéből nőtte ki magát zenekarrá. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ezt így nem folytathatjuk.

Joey, Timo és én 2020 elején beszélgettünk Martijnnal és Charlotte-al, mondván, hogy nem akarjuk így folytatni Delain-ben. Javasoltuk, hogy Martijn ne vegyen részt a nagyobb turnékon, legalábbis egy kis ideig. Ezek a turnék voltak a legintenzívebbek, és úgy éreztük, hogy jobban mennének a dolgok, ha a zene írására összpontosíthatna, mind a Delain, mind a régóta megálmodott mellékprojektje számára. Martijn azonban másképp vélekedett: azt akarta, hogy a Delain ismét az ő projektje legyen, azt javasolta, hogy az együttes kevesebbet turnézzon, miközben Timót, Joey-t és engem session zenészekké fokozna le. Mondanom sem kell, hogy ez nagyon eltért attól, amit gondoltunk. Bántó volt, hogy vendégzenésszé degradáltak, miután mindent feláldoztam a Delainért. 2020 márciusában arra a következtetésre jutottunk, hogy nem fogunk tudni megállapodni, és e-mailben megírtuk a kilépésünket.

Néhány héttel később Martijn felvetett egy javaslatot Charlotte-nak, Timo-nak, Joey-nak és nekem, hogy folytassuk a zenekart, miközben más dolgokra összpontosít. Engem nagyon megalázott Martijn döntése, ugyanakkor nagyon izgatott voltam, hogy folytathatom Delaint Charlotte-nal, Timo-val és Joey-val. 2020 nagy részében mindannyian reménykedtünk abban, hogy Delain 2021-ben újra koncertezhet. Megpróbáltunk egy mindenkinek jó megoldást találni, de egyszerűen túl messzire távolodtunk egymástól. Azt hiszem, ez nagyon szégyenletes, és mindenki (a rajongók, Martijn és mi) nyert volna, ha Charlotte, Tim, Joey és én folytattuk volna együtt, de azt hiszem, nem így kellett történnie.

Tehát most, majdnem egy évvel azután, hogy Timo-val és Joey-val elhatároztuk, hogy elhagyjuk az együttest, ez hivatalos. Charlotte szintén már nem tagja a csapatnak, így Martijn egyedül folytatja Delaint. Az elmúlt egy évben csalódott, dühös, összetört szívű, csalódott voltam, és nagyon hiányoltam a turnékat. De mint azt tudjátok, mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Körülbelül akkortájt, amikor úgy döntöttünk, hogy kilépünk, a COVID-19 lett a ma szörnyetege.

Ez nem búcsú. Lehet, hogy „öreg vagyok ehhez a szarhoz”, de nem áll szándékomban nyugdíjba menni! Mindent megteszek, hogy újra útra kelhessek, amikor a COVID-19-helyzet megengedi."

Rajongóitól búcsúzik a Delain - Martijn viszi tovább a zenekart

delain2020.jpg

Szomorú hírrel találták magukat szembe a mai napon a holland Delain rajongói - az együttes ugyanis ebben a formában megszűnik létezni. A csapat tájékoztatása szerint mindenki kiszállt a zenekarból, Martijn Westerholt alapító-billentyűs saját projektjeként folytatja tovább a zenélést, vendégzenészekkel.

Íme, a zenekar közleménye:

"Az elmúlt egy évben a zenekar működése megszűnt. Néhányunk már nem érezte jól magát a bandában. Mindannyian próbáltunk megoldást találni az elmúlt egy évben, de sajnos kudarcot vallottunk.
Ezért mostantól mindannyian a saját utunkat járjuk és erőnket a saját dolgainkra koncentráljuk. Nagyon szomorú vagyok, hogy a közös munkánk véget ért, ugyanakkor nagyon hálás vagyok az évekért, amelyeket együtt töltöttünk. Bejártuk a világot, megéltük a csúcsokat és a mélypontokat egyaránt, rengeteg sikerélményünk volt, valamint olyan időket is átéltünk. amelyek tanulásra ösztönöztek bennünket. Élveztük, hogy találkoztunk a rajongóinkkal és új barátokat szereztünk szerte a világon. Szeretnék köszönetet mondani társtársaimnak, Timo-nak, Ottónak, Joeynak és különösen Charlotte-nak, a legjobbakat kívánom nekik a jövőben. Remélem, hogy mindegyikük számára új kalandok jönnek a zenei életben, és előre léphetnek! Azonban Delain tovább létezik. A többiek más utak mellett döntöttek. Úgy határoztam, hogy életben tartom Delaint azzal, hogy folytatom a dalszövegírást és a zene készítését, éppen úgy, ahogyan eddig tettem. 2002-ben projektként indítottam a Delaint, és a következő album már ennek a projektnek az albuma lesz, vendégzenészekkel. Azt már most látom, sok ismerős arc visszatér, hogy csatlakozzon hozzám ezen az úton. Nem tudom eléggé kifejezni hálámat mindazoknak a Delainereknek, akik támogattak minket oly sok éven keresztül. Elkötelezettségetek a zene és a csapat iránt, amelyet létrehoztatok, hihetetlen. Annak ellenére, hogy ez a helyzet nem a legjobb, - ahogyan a változás általában soha nem az- , remélem, hogy továbbra is csatlakoztok a Delainhez ezen az új úton. Ezzel a változással a Delainnek nincs vége. Ez csak egy fejezet vége, de egy új kezdete is egyben."

Martijn a Within Temptation-ös Robert Westerholt bátyja, korábban ő is az együttes tagja volt, majd 2002-ben kiszállt a formációból és megalapította a Delaint. Az együttes több tagcserét is túlélt, legutóbb Merel Bechtold gitáros távozott a fedélzetről 2019 nyarán. 2006-ban jelent meg a zenekar első albuma, Lucidity címmel, 2009-ben érkezett az April Rain. Azonban az igazi áttörést a 2012-es We Are The Others hozta meg a csapat számára. Ezután még három, hasonlóan sikeres albumot adtak ki, a The Human Contradictiont 2014-ben, a Moonbatherst 2016-ban és az Apocalypse&Chill-t 2020-ban. 

 

Charlotte Wessels: "Igyekszünk megtartani a produktivitásunkat."

Készülő albumukról mesélt a Delain énekesnője

Nemrégiben a DaBelly magazin kapta mikrofonvégre a holland Delain énekesnőjét, Charlotte Wessels-t és az alapító Martijn Westerholtot az arizonai Phoenix városában, ahol a Kamelottal és a finn Battle Beast-tel lépett fel a banda.

Mint korábban arról beszámoltunk, az együttes következő lemezén dolgozik, de ősszel egy EP-t is piacra dobnak.

6j8b7477-copie.jpg

A Moonbathers című, 2016-os lemez hihetetlenül népszerűvé tette a csapatot, de mi ennek a titka?

"A nyomás!"

- kezdte nevetve Charlotte.

"Nem, ez nem igaz, de igyekszünk megtartani a produktivitásunkat. A Moonbathers-szel nagyon elégedettek vagyunk. Úgy gondoljuk, újra megcsináljuk ezt a sikert, csak egy kis időre van szükségünk. Tavaly kiadtuk egy DVD-t (A Decade of Delain: Live At Paradiso - a szerk.), ősszel pedig egy EP-t jelentetünk meg, mielőtt megérkezik a nagylemez."

A zenekarról közismert tény, hogy minden nagylemez előtt egy EP-vel örvendeztetik meg a rajongókat.

Martijn hozzátette: egyre több koncertet adnak évről-évre, rengeteg rajongót szereztek az utóbbi években. A sokáig csak előzenekarként fellépő banda mára nagy stadionokat tölt meg lelkes hallgatósággal.

 

Delain: "Verhetetlenek vagyunk együtt!"

Interjú a bandával

A holland Delain szorgalmasan végigturnézta az elmúlt hónapokat 2016-os nagylemezével, a Moonbathers-szel. A korong rendkívül pozitív fogadtatásra lelt, a csapat rajongótábora pedig mára hatalmasra duzzadt, felemelve őket a legnépszerűbb frontcsajos együttesek közé. 

01adela55.jpg

Nemrég megírtuk, hogy Charlotte Wessels énekesnő és zenésztársai új albumuk felvételeibe kezdtek. Ennek kapcsán a frontasszony és Martijn Westerholt billentyűs az Overdrive internetes magazinnak mesélt, amely interjút a Blabbermouth is átvette.

Kiderült, hogy a zenekar ősszel új EP-vel jelentkezik, azonban a kiadvány címét még nem tudni, néhány koncert keretein belül -amelyek Hollandiát és Németországot érintik majd- pedig az újdonságot fogják népszerűsíteni.

Az új nagylemez a tervek szerint 2019-ben kerül boltokba. Martijn így mesélt erről:

"Semmit nem akarunk elkapkodni. Egy jó album elkészítéséhez idő kell. Igyekszünk mindig rövid időn belül újdonságokkal jelentkezni, de ha megnézzük a nagyobb bandákat, ők akár 4-6 évig is turnéznak egy lemezzel. Teret adunk a kreativitásunknak. Tavaly Amerikában, Arizonában írtam néhány dalt, amikor a barátnőmmel ott jártam. Megmutattam őket Charlotte-nak és Guus Eikensnek. Rengeteg ötlettel kezdődik egy dal, amiből végül egyszerűen megszületik a végeredmény."

- mesélte a zenész, majd Charlotte-hoz vándorolt a szó:

"Össze kell dolgoznunk és így verhetetlenek vagyunk! Fontos megemlítenem Timo-t, a gitárosunkat, akinek egyre több szerep jut, ami a riffeket illeti. Csapatmunka van, semmit nem szabad evidensnek venni, együtt kell dolgozni a társaiddal."

 

Delain: készül az új lemez!

Jövőre kerül boltokba az album

A holland Delain az utóbbi években igencsak népszerűvé vált. A csapat albumról albumra hihetetlen fejlődést mutat be, a 2016.os megjelenésű Moonbatherst pedig még a legszőrösszívűbb zenei lapok is számos pozitív kritikával illették. 

sajat-whiskyt-dobott-piacra-a-delain-06080323.jpg

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy a Charlotte Wessels énekesnő és Martijn Westerholt billentyűs vezette banda új lemezén kezdett dolgozni, miután 2017 őszén kiadták A Decade of Delain-Live at Paradiso című DVD-jüket. A kiadvány a 2016 decemberében, a Paradiso koncerthelyszínen megtartott bulit tartalmazza, olyan vendégzenészek társaságában bulizott a zenekar, akikkel együtt dolgoztak az elmúlt 10 évben, pl. Liv Kristine vagy Alissa White-Gluz.

Az együttes jelenleg az USA-ban és Kanadában ad koncerteket a finn Battle Beast és a Kamelot társaságában, a Heavy New Yorknak pedig számos érdekességet árult el Martijn.

"Jelenleg turnézunk, de ha a bulik véget értek, megyünk a stúdióba, hogy foglalkozhassunk a következő albumunkkal, és egy ideig nem kelünk útra."

A következő korong lesz a második, amelyen Merel Bechtold gitáros is hallható, Martijn pedig rendkívül tehetséges és kreatív zenésznek tartja őt. 

"Mindenre nyitottak vagyunk, és egyik célom, hogy Merelt továbbra is motiváljam. Szeretném, ha sokáig a zenekar tagja lenne."

 

Következő albumán dolgozik a Delain

Nem áll le a munkával a csapat

Október 27-ével került az üzletek polcaira a holland zenekar A Decade of Delain - Live at Paradiso című DVD-je, amely a tavaly decemberi nagyszabású koncertet tartalmazza - a felvételen felbukkannak azon vendégzenészek is, akikkel az elmúlt 10 év során együtt dolgozott a Charlotte Wessels vezette banda, pl. Alissa White-Gluz (Arch Enemy) vagy Liv Kristine (ex-Leaves' Eyes).

delainliveatparadiso_638_1.jpg

Nemrégiben egy röpke interjút adott a formáció, amelyben felfedték a jövőre vonatkozó terveiket is.

"A jövő évben nem igazán leszünk sokat úton, mert a következő albumra szeretnénk koncentrálni."

- kezdte Martijn Westerholt, a csapat alapítója.

delain_01-8873_04bcc69bce3d948dfc13faf576ea07f2.png

"A dalok írására és rögzítésére fordítjuk majd a legtöbb időt 2018-ban. Több turnéra is lehetőségünk lenne, de visszautasítottuk ezeket, mert ténylegesen a lemezfelvételek munkálataira szeretnénk koncentrálni."

Charlotte, az énekesnő hozzátette:

"Rengeteg dolgot fogunk csinálni, de nem nagyon fogtok hallani rólunk."

Martijn azt is elárulta: Merel Bechtold a következő albumon is hallható lesz, szeretnének minél több gitárt az új anyagra, és őszintén reméli, hogy kolleginájának is tetszeni fog az ötlet. Elmondása szerint Merel nagyon kreatív és tehetséges zenész, szeretné, ha még sokáig  banda tagja maradna, ezért igyekszik ösztönözni őt. 

Azt azonban még nem tudni, ki kerül Ruben Israel dobos helyére -aki nemrég jelentette be kilépési szándékát,-a Danse Macabre nevű speciális turné után (amelyen a Nightwish énekes-gitárosa, Marco Hietala is részt vesz és a napokban kezdődött)- de egy biztos: a banda nem áll le, a 2018-as esztendő pedig teljes egészében az új lemez elkészítésének éve lesz.

Charlotte Wessels: "A Moonbathers az eddigi legváltozatosabb albumunk!"

A csapat elégedett legújabb lemezével

A holland formáció legújabb lemeze, a Moonbathers augusztus végén került boltokba és azóta is sorra aratja a sikereket, a csapat pedig javában turnéztatja a kiadványt.

A Blabbermouth nevű netes lapnak adott interjút a zenekar énekesnője, Charlotte és az alapító Martijn.

delain.jpg

"Amikor egy új albumot készülünk kiadni, mindig eljátszunk néhány nótát élőben. Ez nagyon jól működik így, és összeáll a teljes kép. Eddig rendkívül elégedettek vagyunk!"

- kezdi Martijn, Charlotte pedig így folytatta:

"Rengeteg rock-rádiótól kapunk meghívást, és már nemcsak Hollandiában. A zenénk egyre elfogadottabbá válik."

A Delain első albuma, a Lucidity már 2005-ben rögzítve lett, de többszöri csúsztatás után egy évvel később jelent csak meg (2006. szeptember 4.), és bár kedvező fogadtatást kapott, a követekző korong, az April Rain csak 2009 márciusában lett kiadva. 2012. június 1.-jén a We Are The Others-szel rukkolt elő a csapat, amely által még több rajongót szereztek. A lemez címadó dala Sophie Lancaster emlékére íródott. Az angol lányt és barátját 2007-ben halálra verte egy csoport, mert a goth stílust képviselték. Két évvel később jött a The Human Contradiction, amellyel a zenekar népszerűsége még tovább nőtt olyan dalok által, mint pl. a Stardust vagy a Nightwish-gitáros Marco Hietala közreműködésével felvett Your Body Is a Battleground. A Moonbatherst nagy várakozás előzte meg, de a Lunar Prelude nevet viselő, február 19.-én piacra dobott EP-vel betekintést nyerhettünk a nagylemezbe, szerepelt a kiadványon ugyanis a klipes formában is megjelent Suckerpunch, valamint a Turn the Lights Out is. 

15181245_676857419137480_2866116576511614857_n.jpg

A Moonbathersen olyan zenei témákhoz nyúltak Charlotte-ék, amelyeket korábban nemigen lehetett felfedezni a műveikben. Ezért nem meglepő, hogy hatalmas sikernek örvend a korong, hiszen a számos újdonság, például a keleties stílusban született Danse Macabre vagy a Queen-feldolgozás Scandal igencsak komoly újításokat vezetett a csapat életébe. De nem hanyagolható el a Hands of Gold sem, amelyet Alissa White-Gluz (Arch Enemy) vendéghörgése tesz még izgalmasabbá.

"A lassú dalaink sötétek, de a lemez erőteljesebb dalai, mint pl. a Fire With Fire kompenzálják ezt. Sokszínűvé akartuk tenni az albumot, és úgy érezzük, ez sikerült is!"

- vélekedik Charlotte, és szavaiban van is igazság, hiszen a Moonbathers remek kritikákat kapott még a legszőrösszívűbb zenei újságíróktól is. 

 

 

süti beállítások módosítása