Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Simone Simons: "Harcoltunk a zenekarért!"

2024. február 08. - Jurancsik Eszter

simonesimonsmarkjansen2024nbpromo_timtronckoe_638-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Simone Simons, az Epica fronthölgye 2002-ben került a zenekarba, miután az előző énekesnő, Helena Michaelsen kilépett. 2003-ban jelent meg a holland csapat debütáló albuma, a "The Phantom Agony", karrierjük pedig azóta is stabilan áll a lábán. 

Mark Jansen énekes-gitáros alapította a bandát, barátnője pedig az akkor 17 éves Simone volt, aki 15 éves kora óta tanult klasszikus éneket. Miután Helena búcsút intett társainak, Simone lett az új énekesnő, aki a csapat megkérdőjelezhetetlen jelképévé vált. 2004-ben ért véget kapcsolatuk, amikor is Simone és a Kamelot-billentyűs Oliver Palotai egymásra találtak, ám ez nem okozott törést a csapat életében.

Amikor úgy döntöttünk, hogy befejezzük a kapcsolatot, az Epica szekere már beindult, és nem akartuk veszni hagyni ezt az egészet, hiszen annyira szerettük. Harcoltunk a zenekarért, noha néha voltak nehezebb pillanatok, de úgy érzem, elég profin kezeltük a dolgot. Ez egyben tartotta az Epicát, és nagyon jó barátok maradtunk.

- mesélte nemrégiben egy tévécsatornának Simone, Mark pedig hozzátette:

Szerintem remek dolog, ha az exeddel jó kapcsolatban maradsz, hiszen ez nem sokaknak sikerül. A jelenlegi párjainknak pedig semmi problémája ezzel. Meredek helyzetben voltunk akkor, de sikerült megőrizni a barátságot. Simone-nak és nekem is az Epica a szenvedélyünk, a szerelmünk, és nem akartuk csak azért hagyni tönkremenni, mert szakítottunk. Hálás vagyok, amiért így alakultak a dolgok.

Simone-nak és Olivernek 2013 őszén kisfia született, aki a Vincent nevet kapta, Mark pedig 2011 óta él boldog párkapcsolatban másik projektjének, a MaYaN-nek az egyik énekesnőjével, az olasz Laura Macríval. A párosnak 2023. november 12-én jött világra kislánya, Ilse. Az Epica utolsó nagylemeze 2021-ben jelent meg "Omega" címmel, de a hírek szerint a formáció tavasszal elkezdi az új album felvételeit.

Megszületett Laura Macrí és Mark Jansen kislánya!

560399_455484004495841_855398857_n.jpg

Néhány héttel ezelőtt jelentette be az Epica énekes-gitárosa, Mark Jansen, miszerint kedvesével, Laura Macríval -aki másik projektjének, a Mayan-nek az énekesnője- első gyermeküket várják. A 45 éves zenész párja mellett maradt Szicíliában, a banda koncertjein pedig Asim Searah (ex-Wintersun) helyettesíti őt egy ideig.

A mai nappal érkezett a hír, hogy Laura november 12-én kislánynak adott életet, aki az Ilse nevet kapta.

Megérkezett a mi tüzes és gyönyörű lányunk, Ilse. November 12-én este kitört Európa legnagyobb aktív vulkánja, az Etna, és jött ő is! Nagy robbanással érkezett! Anya és lánya jól vannak és ma haza is értek!

- adta hírül a boldog apuka.

Gratulálunk!

Újabb Epica-bébi érkezik: Mark Jansen apa lesz - Laura Macrí babát vár

563163_455145857862989_827870809_n.jpg

2011-ben talált egymásra az Epica holland énekes-gitárosa, Mark Jansen és az olasz származású operaénekesnő, Laura Macrí, aki akkor már egy éve volt tagja a Mayan-nek, a zenész másik projektjének. Mark elmondása szerint azonnal beleszeretett a déli szépségbe, akivel jelenleg is Szicíliában élnek.

A zenész most az Epica közösségi oldalain jelentette be, miszerint hamarosan édesapa lesz, ugyanis Laura első gyermekükkel várandós, ez pedig érinti a csapat koncertjeit is.

Először is nagy örömmel tölt el, hogy bejelentsem: az Epica-család bővülni fog, ugyanis hamarosan apuka leszek. Nem voltam biztos abban, hogy a közelgő koncerteken felléphetek - bár megvettem a jegyeimet Athénba és Isztambulba - de most itthon nagyobb szükség van rám. Szerencsére felkészültünk erre a forgatókönyvre is, egy barátunk, aki csodálatos zenész is, Asim Searah ugrik be helyettem a bulikon. 

Asim a Wintersunban játszott 2017 és 2022 között, most pedig izgatottan várja, hogy az Epicával álljon egy színpadra - egyébként vendégeskedett az együttes tavaly megjelent, "The Alchemy Project" című középlemezén, a The Miner című szerzeményben. 

 

Dark Sarah: itt az új album és egy újabb klip!

272317723_466434558195437_5293109679064682136_n.jpg

Örülhetnek a finn Dark Sarah rajongói, hiszen a mozimetalos formáció ötödik albuma "Attack Of Orym" címmel ma napvilágot látott. A korong elkészülését közösségi finanszírozás is segítette, valamint olyan nevek vendégeskednek a dalcsokorban, mint Juha-Pekka "JP" Leppäluoto -aki 2017 márciusa és 2019 augusztusa között tagja volt a zenekarnak - vagy Mark Jansen (Epica). 

A kiadvány a főgonosz Orym elleni harc témáján alapul, és két dal képében már ízelítőt kaphattunk - novemberben a Warning Sign, decemberben pedig a Kasperi Heikkinen közreműködésével felvett Invincibe című szerzeményeket mutatta meg a Heidi Parviainen vezette csapat.

Az album ma landolt az üzletek polcain, ennek örömére pedig az együttes újabb videoklipes dallal kedveskedik a rajongóknak, ezúttal a B.U.R.N. című tételhez forogtak a kamerák:

264968409_438911177614442_4597186028182760734_n_1.jpg

Középlemezzel jelentkezik az Epica+klippremier - The Final Lullaby

eeeeee.jpg

Nem tétlenkedik a holland Epica, ugyanis jó ideje egy szupertitkos projekten dolgozik a csapat, ám ez idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mire is készülnek Simone Simonsék.

A zenekar most lerántotta a leplet a nagy titokról: egy középlemezről van szó, amely a "The Alchemy Project" címet kapta, és november 11-ével lesz elérhető. Azonban ez egy igen különleges kiadvány lesz, amelyen vendégzenészek is szerepelnek, elég csak például Tommy Karevik (Kamelot), Charlotte Wessels (ex-Delain) vagy Myrkur nevét megemlíteni, igen erős húzónevekkel lesz dolgunk.

A dalok listája: 

01. The Great Tribulation [feat. FLESHGOD APOCALYPSE]
02. Wake The World [feat. Phil Lanzon (URIAH HEEP) & Tommy Karevik (KAMELOT)]
03. The Final Lullaby [feat. SHINING]
04. Sirens - Of Blood And Water [feat. Charlotte Wessels & Myrkur]
05. Death Is Not The End [feat. Frank Schiphorst (MAYAN) & Björn "Speed" Strid (SOILWORK)]
06. Human Devastation [feat. Henri Sattler (GOD DETHRONED),Sven de Caluwé (ABORTED)]
07. The Miner [feat. Asim Searah (DAMNATION PLAN),Niilo Sevänen (INSOMNIUM),Roel Van Helden (POWERWOLF)]

Az első klipes szerzemény is elérhetővé vált, amely a Shining-gel közösen rögzített The Final Lullaby, íme:

e.jpg

 

Ők vendégeskednek a Dark Sarah új albumán!

269591531_442206367284923_2152710324155991449_n.jpg

Heidi Parviainen még 2020 végén hintette el, hogy elkezdte írni csapatának, a Dark Sarah-nak új albumát, amely immár az ötödik lesz a sorban. Az egykori Amberian Dawn-énekesnő társaival egy Indiegogo-s kampány keretein belül rajongói segítségét kéri, hogy a művet mihamarabb befejezhessék és boltokba küldhessék. Sötét Sára utazása az első három album után (Behind the Black Veil - 2015, The Puzzle - 2016, The Golden Moth - 2018) ugyan véget ért, de Heidi kreativitása nem ismer határokat - a 2020-as, Grim című korongon már Luna névre hallgat, ahogyan a készülő újdonságon is ezt a nevet viseli majd.

A finn cinematic metalban ténykedő zenekar most felfedte, hogy az új albumon is felbukkannak vendégzenészek. Juha-Pekka "JP" Leppäluoto ugyan 2019 folyamán kilépett a csapatból, de egy szám erejéig ismét tiszteletét teszi Heidiék lemezén, a Beast in Black gitárosát, Kasperi Heikkinent is hallatjuk, és a holland Epica alapítója, Mark Jansen is igent mondott a közös munkára. 

Az album címét és dallistáját egyelőre még titok fedi, de a csapat további izgalmas híreket ígért a közeljövőre nézve.

Mark Jansen: "Örülök, hogy Simone-nal barátok tudtunk maradni..."

mark_jansen_and_simone_simons_by_maska13_dbd4cwg-fullview.jpg

Február 26-ával jelent meg a holland Epica új albuma, az Omega, amely igen szépen muzsikál a rajongók körében. A csapat elmondása szerint szeretett volna a kezdeti hangzáshoz visszanyúlni, valamint a dalok témái hasonlatosak a 2014-es The Quantum Enigmán található számokéhoz.

Igen hosszú utat járt be a csapat, amely 2002-ben alakult Sahara Dust néven - Mark Jansen elhagyva az After Forevert, saját együttest akart alapítani. Az első frontasszony a norvég Helena Michaelsen volt, akit most az Imperiában hallhatunk. Nem sokáig maradt a bandában, átadta a mikrofont az akkor 17 éves Simone Simons-nak, aki egy ízben elárulta: először nem is akart a zenekar énekese lenni.

epica_1_1_2.jpg

Az Epica egy promo fotója 2003 elejéről

Most egy podcastben Mark arról mesélt, milyen érzés együtt dolgozni egy olyan csapattaggal, akihez korábban romantikus szálak is fűzték - még karrierjük kezdetén ugyanis együtt járt Simone-nal, akivel 2004-ben tettek pontot kapcsolatuk végére, de a barátság megmaradt, ám nemcsak a közös munka miatt:

Nagyon szoros a barátságunk. Éppen egy órája beszéltem vele. Jóban vagyunk és megértjük egymást. Szerintem ritka, hogy jó kapcsolatot ápolsz a volt barátnőddel; nem sok ember mondhatja el ezt magáról.

- kezdte sorait a zenész, majd így folytatta:

A jelenlegi partnereinknek sincs ezzel problémája. Ez  eléggé különleges helyzet, és nagyon örülök, hogy ez így alakult. Mert mindkettőnk számára az Epica a szenvedélyünk, a szerelmünk, és soha nem akartunk volna lemondani róla csak azért, mert véget ért a kapcsolatunk. És aztán nagyon jó barátok lettünk. Ez nagyszerű, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt így meg tudjuk oldani. 

Simone férje Oliver Palotai, a magyar felmenőkkel is rendelkező Kamelot-billentyűs, akivel 2013-ban, két hónappal fiuk, Vincent születése után álltak oltár elé, Mark pedig Laura Macríval él együtt Szicíliában - az olasz operaénekesnő a MaYaN egyik vokalistája is.

Megérkezett az Epica újabb dala!

epica-2.png

Omega címmel, február 26-án dobja piacra új albumát a holland Epica, amelyen Mark Jansen alapító elmondása szerint a 2014-es The Quantum Enigma filozofikus témái köszönnek majd vissza.

Három kisfilmes nótát már elénk tártak a zenemágusok az Abyss Of Time - Countdown To Singularity, a Freedom - The Wolves Within és a Rivers című dalok képében, most pedig itt a negyedik beharangozó, az Omegacoustic, amely a korong címadó dalának akusztikus változata, íme:

 

Mark Jansen: "Büszke vagyok az új albumunkra!"

2021. február 26-án, öt évvel a The Holographic Principle után új nagylemezzel jelentkezik a holland Epica, amely kiadvány az Omega címet viseli majd. Azt tudni lehet, hogy a korongon visszaköszönnek a 2014-ben piacra dobott The Quantum Enigma filozofikus témái, két klipes nótát pedig már láthattunk a bandától: az Abyss Of Time - Countdown to Singularity és a Freedom - The Wolves Within elérhető a Youtube-on. 

unnamed_13.jpg

Az albumot eredetileg még az idei évben szerette volna a fanok kezébe adni a zenekar, ám a koronavírus-járvány miatt csúsztak a felvételek, hiszen Simone Simons énekesnő Németországban él, a fiúk pedig Hollandiában, így az éneksávok rögzítése heteket késett. Nyáron, a korlátozások feloldásával tudták befejezni a munkálatokat, valamint leforgatni az Abyss Of Time videóját. 

Mark Jansen, a hatosfogat alapító-gitáros-hörgős tagja korábban elmondta: 

"Csak akkor írunk új dalokat, ha valóban >>ki vagyunk rá éhezve<<, és nem azért, mert >>kell<<. Vagy száz százalékosan csinálunk valamit, vagy sehogyan, köztes állapot nincs! Nem lennék elégedett egy olyan albummal, amely csak néhány jó dalt tartalmaz, a többi pedig csak >>töltelék<<. Szégyellném. Egy ilyen lemeznek senki nem örülne. Kihozzuk magunkból a legjobbat."

522656dc76d02e45aa4ce17a4d306b0e_1.jpg

Most pedig a következőket nyilatkozta a zenész az új lemez kapcsán:

„Nagyon büszke vagyok erre a lemezre, mivel úgy érzem, egy üde és kiegyensúlyozott albumot készítettünk még ennyi év után is. Az igazi erősségünk, hogy több dalszerző is van a bandában, sikerült egyesíteni egymás erősségeit, aztán kiválogatni a legjobb dalokat. Termékeny időszak volt a közös csapatmunka ezeken a számokon, ezért gondolom azt, hogy ez a legnagyobb különbség az előző lemezekhez képest.”

 

 

Itt az új Epica-dal!

bp5fdve-m.jpg

Omega címmel, 2021. február 26-án jelenik meg az Epica új stúdiólemeze, amelyről korábban Mark Jansen alapító elmondta: a szerzeményekben visszakanyarodnak a 2014-es The Quantum Enigma témáihoz.

Eredetileg még az idei évben szerette volna rajongói kezébe adni a zenekar az albumot, ám a koronavírus-járvány miatt csúszik a megjelenés, ahogyan a banda Apocalypticával közös, Barba Negrás koncertje is.

A korongról nemrégiben hallhattuk a Abyss Of Time - Countdown To Singularity című szerzeményt, most pedig megérkezett az újabb dal, a Freedom-The Wolves Within, amelyről Mark így mesélt:

 "Ez a dal a két farkas közötti harc régi történetén alapul. Egy bölcs cseroki indián az életről mesél az unokájának, azt mondja a fiúnak: 'Két farkas harca dúl bennem folyamatosan'. Az egyik farkas gonosz, ő testesíti meg a haragot, irigységet, bánatot, kapzsiságot, arroganciát, önsajnálatot, bűntudatot, neheztelést, alsóbbrendűséget, hazugságot, hamis büszkeséget, felsőbbrendűséget és az egót. A másik farkas a jó, az örömteli, a békés, ő testesíti meg a szerelmet, reményt, nyugalmat, alázatosságot, kedvességet, jóakaratot, empátiát, nagylelkűséget, igazságot, könyörületet és a hitet. Mindannyiunkban ott dúl ez a harc, ennek a végkifejlete csapódik le a külvilágon. A fiú kiváncsi lesz és megkérdezi a nagyapját, hogy melyik fog nyerni. Az öreg cseroki egyszerűen csak annyit válaszol, hogy 'Amelyiket többet táplálod'. Az, hogy milyenek akarunk lenni és mit szeretnénk mutatni a minket körülvevő világnak, attól függ, hogy melyik farkast tápláljuk, ez határozza meg annak a fokát is, hogy mennyire tudjuk uralni a belső farkasokat. Az uralmunk alá tudjuk hajtani őket, vagy ők fognak uralni minket?"

 

süti beállítások módosítása