Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Új kisfilmmel készül az In This Moment

Hamarosan láthatjuk a klipet!

2020. január 21. - Jurancsik Eszter

A kaliforniai In This Moment Ritual címre keresztelt lemeze 2017 nyarán jelent meg, és igen szép sikereket értek el vele Maria Brinkék, teltházas koncertek, 2018-ban pedig Budapesten is sold outos bulit nyomtak le. 

Azt tudni lehet, hogy a zenekar dolgozik új albumán, amely a Mother címet fogja viselni - ebből nem nehéz kitalálni, hogy az életre, a Földanya témájára épülnek a rá kerülő szerzemények, ám a koncepció kapcsolódik majd egy kicsit a Ritual tematikájához is.

9e746af6e85c742b774d718628a4a5e9.jpg

A napokban osztotta meg Twitterén a csapat, miszerint hamarosan új videóval örvendeztetik meg hallgatóságukat. Tavaly ősszel már játszotta koncertjein az együttes a Legacy című számot, a következő dal pedig, amely hallható lesz a Mother lemezen, és amelyhez klip is készül, a The In-Between címet fogja viselni. Nem tudni pontosan, mikor lesz látható a teljes videó, de addig is itt egy kis betekintő:

 

Metalgossip: a legszexibb metálcsajok

Neked melyikük tetszik legjobban...?

Az online orosz metálmagazin, a MetalGossip összeállított egy listát a szerkesztőség által legszexisebbnek tartott metálénekesnőkről. Nemcsak férfi olvasóink figyelmébe ajánljuk e cikket, hiszen rengeteg lánynak példaképei a soron következő dalos pacsirták, lássuk, kik az oroszok kedvencei! Ti kivel egészítenétek ki a listát?

14. ELIZE RYD (AMARANTHE)

f9bf735cb3d7a56abfe7a65b88395db3.jpg

A svéd származású énekesnő 3 éves kora óta énekel és táncol. A színpadon nemcsak hangjával, hanem lélegzetelállító táncos mozdulataival is elbűvöli az Amaranthe rajongótáborát, miközben hosszú sörényét dobálja. Elize a Proactiv+ nevű szépségápolási márka arca is volt szülőhazájában.

13. GOGO MELONE (LUNA OBSCURA, AEONIAN SORROW)

4cb2b4c1430448b68287db9fd72bd426.jpg

A 13. helyet a görög Gogo Melone kapta, aki hazájában a Luna Obscura tagjaként vált ismertté 2004-ben, 19 éves korában. Jelenleg az Aeonian Sorrowban láthatjuk a hölgyet, aki grafikai művészként is hírnevet szerzett magának.

12. MARIA BRINK (IN THIS MOMENT)

background_1.jpg

Maria Brink, a kaliforniai In This Moment énekesnője egy alkalommal még a Playboy címlapján is szerepelt, ami nem csoda, hiszen lassan 42 évesen is remek formában van. 15 évesen szülte meg fiát, Daviont, ezután kezdett komolyabban zenével foglalkozni. Ám csapatának sikere ellenére kihangsúlyozta: az anyaság a legfontosabb dolog az életében.

11. DIANNE VAN GIERSBERGEN (EX LIBRIS, EX-XANDRIA)

1296463_1382825801682_full.jpg

A csodás hangú szoprán szépség 2004-ben alapította meg az Ex Librist, majd 2014-ben Manuela Krallert váltva a német Xandria frontasszonya lett. A holland szépség két album (Sacrificium, 2014 és Theater of Dimensions, 2017) után, 2017 szeptemberében távozott a bandából - kommunikációs gondok keletkeztek a zenekaron belül, amelyek egészségét is kikezdték. Azóta teljes mértékben az Ex Libris-szel van elfoglalva Dianne, aki mindig elegáns ruhákat visel és széles mosolyával is belopta magát a metálrajongók szívébe.

10. CRISTINA SCABBIA (LACUNA COIL)

band-photo-lacuna-coil-22698-920x584_1.jpg

Az olasz énekesnő a 90-es évek elején kezdett énekelni, 1994-ben lett a Lacuna Coil fronthölgye, amely formáció sikert sikerre halmoz - különösen új lemezükkel, a Black Animával, amely október 11-én jelent meg. Cristina 47 éves, ám ebből simán letagadhat 10 évet. Elmondása szerint bőre fiatalságát a dohányzás és az alkohol mellőzésével igyekszik óvni, és odafigyel arra, hogy elegendő vizet igyon. E nagyon egyszerű recept tökéletesen működik, hiszen a déli szépség képtelen öregedni. Sokak szerint ő a legszexisebb metálcsaj, ám ő maga nem érzi, hogy átlagon felüli lenne.

9.  ALISSA WHITE-GLUZ (ARCH ENEMY, EX-THE AGONIST)

226a1460ccd45cb690ae3ff1c0de6e74.jpg

A kanadai illetőségű The Agonist frontlányaként ismerhettük meg a most 34 éves Alissát, akin szintén nem látszik a kora. 2014 óta a svéd Arch Enemy élén láthatjuk-hallhatjuk. Többször megszavazták a metál legdögösebb lányának. Alissa 13 éves kora óta vegán, azaz nemcsak húst nem eszik, hanem tejterméket és tojást sem, nem hord valódi szőrmét és bőrt, a PETA állatvédő szervezet egyik lelkes támogatója. Nem mellesleg hangilag is nagyon rendben van az énekesnő, hiszen a brutális halálhörgés mellett tiszta hangját is remekül használja. Külsejét nemcsak a vegán ételeknek, hanem a kettlebellel és súlyzókkal végzett rendszeres edzésnek is köszönheti.

8. SIMONE SIMONS (EPICA)

lrg_dsc05774.jpeg

A hollandok közül Simone Simonst tartja az orosz lap a legszebbnek. Az Epica énekesnője nemcsak a színpadon mágiázza meg a közönséget, hanem életmód-blogot is vezet Smoonstlye címmel, amelyben nemcsak sminkcuccokat mutat be, hanem egészséges ételek receptjeit is. Vörös haja afféle védjegyévé vált Simone-nak, ám eredeti hajszíne világosbarna. Férje a félig magyar származású Kamelot-billentyűs Oliver Palotai, akivel közös fia, Vincent 2013 őszén jött a világra.

7. AILYN (EX-SIRENIA, HER CHARIOT AWAITS)

ailyn_6.jpg

A spanyol születésű dalos pacsirta 11 éves kora óta énekel, a Sirenia előtt pedig egy ázsiai popszámokat feldolgozó lánycsapat tagja volt. Szerepelt a 2007-es spanyol X-Faktorban is, ahonnan a negyedik köreben esett ki. Egy évvel később került a norvég Sireniába, és rekordhosszúságú ideig, 2016 nyaráig erősítette a bandát. Kényszertávozását követően elkezdett saját projektjével foglalkozni, amit nemrég mutatott be a nagyérdeműnek: a csapat a Her Chariot Awaits nevet viseli. Ailyn 7 éves kora óta 1-es típusú, azaz inzulinhiányos cukorbeteg, valamint heterokrómiás, azaz mindkét szeme más színű: jobb szeme barnán, bal szeme pedig zölden ragyog. Egyes források szerint az énekesnőnek kínai gyökerei is vannak - akár igaz, akár nem, Ailyn mosolya és kislányos bája segít fiatalsága megőrzésében - hiába töltötte idén 37. életévét a mediterrán szépség.

6. ASHLEY COSTELLO (NEW YEARS DAY)

ashley-costello-1.jpg

A kaliforniai New Years Day énekesnője nem mindennapi külsővel rendelkezik: vörös-fekete hajkoronáját és sminkjét Joker ihlette, ám kreativitása mellett minden bizonnyal tehetsége is szerepet játszhatott abban, hogy a 6 helyet szerezte meg. 

5. NITZA OREMORT (NOSTRA MORTE)

870aaabff9e0dcada1b29e353bde5231.jpg

A mexikói Nostra Morte frontasszonya, Nitza Oremort szerepel a lista 5 helyén. Nálunk kevésbé ismert az együttes, ám érdemes rájuk odafigyelni, hiszen az énekesnő nemcsak szemrevaló külsővel, de elbűvölő hanggal is rendelkezik. 

4. ALEXANDRA MARTIN 

ae2e6b_cb82181abfea4ea4b4f32e3146445d89_mv2_d_3840_3840_s_4_2.jpg

Az Adastreia élén kezdte karrierjét Alexandra Martin. Az angol énekesnő nemigen ismert hazánkban, pedig 2007 óta képviselteti magát a zenében. Első szólóalbuma 2018-ban került boltokba, Fragments and Reflections címmel.

3. CARLA HARVEY (BUTCHER BABIES)

hr-butcherbabies-aftershock-22oct2017-7768_xgaplus.jpg

Kaliforniából származik a Butcher Babies, amelyben két frontasszony énekel: Heidi Shepherd és Carla Harvey. A most 43 éves énekesnő egzotikus megjelenése több vonalról származik: édesapja finn és etióp, édesanyja pedig ír és olasz. Ilyen gyökerekkel nem csoda, hogy Carla előnyös külsőt örökölt, de a zene mellett íróként is ismert az Államokban. Carla bebizonyította, hogy a csöcsmutogatás mellett esze is van. 

2. TATIANA SHMAYLYUK (JINJER)

jinjer-15.jpg

A nehezen megjegyezhető családnévvel rendelkező Tatiana Shmaylyuk egy pöttöm lány, akinek torkából brutális hangok jönnek. Ám a hörgés mellett tiszta hangjával is remekül bánik a 32 éves énekesnő, aki Instagramos fotóit elnézve modellnek sem lenne utolsó. Minden bizonnyal ezzel foglalkozna főállásban az ukrán hölgy, ha nem énekelne. Vélhetően egyedi stílusa és sokoldalúsága is hozzájárult ahhoz, hogy az ezüstérmet jelentő második helyezést kapta.

1. EMMANUELLE ZOLDAN (SIRENIA)

08b8a893c4cfd2755466ed8cf1d7888c.jpg

2016-ban, a spanyol Ailyn távozása után lett Emmanuelle Zoldan a norvég Sirenia frontasszonya. A francia énekesnő hazájában már jó ideje elismert operaénekesnő, a metélbandának pedig 2003 óta volt háttérénekese. A MetalGossip azzal indokolta a 43 éves pacsirta első helyezését: amolyan francia eleganciával rendelkezik, no meg kifogástalan hangja is mindenkit elvarázsol. 

Személyes vélemény: én több énekesnőt is hiányolok a listáról. Ott van például Tarja Turunen és a Within Temptation-frontasszony Sharon den Adel, akik nemcsak varázslatos hanggal rendelkeznek, de van stílusuk és hihetetlenül fiatalosak. Shirley Manson (Garbage) is helyet kaphatott volna a listán, hiszen bár 53 éves, abszolút nem látszik rajta a kora, nem mellesleg mint énekes is sokat letett az asztalra. Amy Lee, az Evanescence énekesnője is ugyanez a kategória, de említhetném a kanadai Kobra And The Lotus vezetőjét, Kobra Paige-t is, aki szintén szép és tehetséges. Ugyanez a véleményem a teljesen egyedi stílust képviselő moldáv Lena Scissorhandsről, akit az Infected Rainből ismerhetünk, illetve Elli Berlinről a német Null Positiv-ból, és ha már az Emmanuelle-nél említett franciás eleganciánál tartunk, Clémentine Delauney is ezt képviseli. Mizuho Lint, a brazil Semblant énkesnőjét is hiányolom. És hol van a Delain-es Charlotte Wessels? Vagy ha már oroszok... Masha Scream az Arkonából egy kortalan szépség. A listán rengeteg valóban szép és jó hangú nő szerepel, nagyon örülök Ailyn, Tatiana és Dianne jelenlétének, persze a többieket is kedvelem. 

Új dalt mutatott be rajongóinak az In This Moment

A formáció dolgozik az új lemezen!

Többször is utalt rá a kaliforniai In This Moment, miszerint új nagylemezükön dolgoznak, amely Mother címmel fog a boltokba kerülni. A Maria Brink vezette csapat utolsó albuma, a Ritual 2017 nyarán jelent meg, igen szép sikereket elérve, Budapesten is Sold Out-os koncertet adtak tavaly.

34c6_2.jpg

Korábban Chris Howorth gitáros elárulta: az anyaság az élet kulcsa, és a mi Földünk is egy anya - ezért választották e címet és a Földanyára épülő koncepciót a korongnak.

A banda szeptember 10-én az alabamai Dothan városában lépett fel, és új szerzeménnyel örvendeztették meg közönségüket: a szám a Legacy címet viseli, és hallható lesz az új albumon is. A frontasszony Maria így mesélt a dalról:

"A Legacy egy rendkívül fontos szám nekünk. A számunkra fontos, szeretett emberekről szól, akik már egy másik világban vannak."

Íme, az új dal!

 

Készül az In This Moment új lemeze!

A csapat gitárosa, Chris mesélt az új anyagról

A kaliforniai In This Moment Ritual címre keresztelt korongja 2017 nyarán került a boltok polcaira, és igen kedvező fogadtatást kapott a formáció rajongói körében. Maria Brink énekesnő és társai mind az Egyesült Államokban, mind Európában teltházas koncerteket adtak a lemezzel, tavaly Budapesten sold out-os bulit nyomtak le. 

itm.jpg

A napokban egy wisconsini rádió vendége volt a zenekar gitárosa, Chris Howorth, aki elárulta: augusztusban dobják piacra legújabb korongjukat, amely a Mother címet viseli majd.

"Maria édesanya, de a Földünk is egy anya. Az anyaság az élet kulcsa."

- magyarázta a zenész az albumcím kapcsán, de elmondta: rendkívül kemény anyaggal készülnek megtölteni a lemezboltok polcait, valamint egy teljesen új színpadi show-wal szeretnék elkápráztatni a fanokat - az első, új elemeket tartalmazó koncertre pedig már sor is került a floridai Jacksonville-ben.

Az interjút meghallgathatod ITT!

 

 

Így búcsúztak Jill Janustól a metálhölgyek

Az egész világot sokkolta az énekesnő halála

Az egész metálvilág gyászolja az augusztus 14-én, öngyilkosság következtében elhunyt Jill Janust, a Huntress frontasszonyát. Az alig 43 éves Jill súlyos mentális betegségekkel küzdött, és nem találta a kiutat.

jilljanus2_1.jpg

Tragikus halál, amelynek kapcsán kolléganői is megszólaltak.

Lzzy Hale (Halestorm):

"Jillnek, az én "nővéremnek": akárhol is vagy, remélem, békére lelsz."

Cristina Scabbia (Lacuna Coil):

"Nyugodj békében, te angyal. Öröm volt találkozni Veled."

Heidi Shepherd (Butcher Babies):

"Észre kell venned, hogy nem vagy egyedül a harcodban!"

- üzent mindazoknak, akik szintén valamely mentális zavarban szenvednek, könnyes szemmel jelentkezett be Instagramján.

Doro:

"Nyugodj békében, szeretett metálnővérem. Szomorúak vagyunk, hogy elmentél. Nagyon hiányzol..."

Maria Brink:

"Remélem, a következő birodalmadban megleled a fényt..."

Következő albumáról mesélt az In This Moment

Jövőre kezdődnek a felvételek

Tavaly nyáron jelent meg a kaliforniai együttes legutóbbi nagylemeze, a Ritual, amellyel nemrégiben hazánkban is felléptek Maria Brinkék. A Guitar Interactive magazinnak adott nemrégiben interjút a csapat gitárosa, Chris Howorth, amelyben elárulta: már az újabb kiadványt tervezik, amelynek felvételei 2019 februárjában kezdődnek majd.

34c6_2.jpg

 

A zenész elárulta: komoly összhang van a zenészek és az énekesnő Maria között. Ha a frontasszony úgy érzi, valamire nem tud énekelni, átvariálják. Volt, hogy két hétig tartott egy ilyen folyamat.

Maria is megosztotta gondolatait:

"Még nem tudom, mit fogunk csinálni, de terveink már vannak. A borítókat is én tervezem, és most épp ötletekre vadászok."

A teljes interjút megnézhetitek itt:

 

 

Vega és vegán fémcsajok

Etikai, spirituális és egészségügyi okokból nem fogyasztanak húst

Bár a húst és más állati eredetű táplálékot mellőző étrend sokak számára nehezen elfogadott, egyre többen követik a vegetáriánus és vegán életmódot - cikkünkben kedvenc énekesnőink ilyen irányú döntéséről olvashattok.


CHARLOTTE WESSELS

A Delain énekesnője szabadidejében jógázik. Ez a mozgásforma erősen kötődik a spirituális szemléletmódhoz, követői szerint a tudatot a hús mellőzésével lehet leginkább tisztán tartani. Charlotte ezt az elvet követi, de nemcsak az ezoterikus irányultsága játszik közre döntésében. Elmondása szerint a turnékon zenésztársai, ha gyomorpanaszokkal küzdenek, az legtöbbször valamilyen húsos étel miatt fordul elő. Azonban tejet, tojást és sajtot szokott fogyasztani, de ezeket is ritkán. 

FLOOR JANSEN

A szintén holland származású dalospacsirta néhány éve egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a húsevésről. Azonban a bejegyzést eltávolította, miután a Nightwish menedzsmentje erre kérte, ugyanis -mint ahogyan az ilyen témáknál gyakran előfordul- heves vita kerekedett a húsevő és vegetáriánus rajongók között. Floor egy ideig szemi-vegetáriánus volt, azaz szárnyast és halat rendszeresen fogyasztott, azonban később mindenféle húst tiltólistára tett. 

ALISSA WHITE-GLUZ

alissa.jpg

Az Arch Enemy frontlánya 13 éves kora óta vegán, azaz semmilyen állati eredetű ételt nem eszik, mézet sem. Alissa a PETA egyik lelkes támogatója, nem hord valódi szőrmét és bőrt, hajkoronáját pedig a Manic Panic nevű festékkel varázsolja kékre, amelynek hatóanyagait nem tesztelik állatokon. A kanadai énekesnő vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, így nem esett nehezére az, hogy tiniként felhagyjon a tojás, a tej és a méz fogyasztásával - húst pedig állítása szerint életében nem evett. Hihetetlen energiáját a rengeteg gyümölcsnek, zöldségnek és gabonának köszönheti.

ANGELA GOSSOW

angela.jpg

A német énekesnő, akit szintén az Arch Enemy által ismerhettünk meg, sokáig csak a húst száműzte étlapjáról, néhány éve azonban a tejtermékekről és a tojásról is lemondott. A 43 éves Angela -aki tervei szerint jövőre visszatér a zenei életbe- tinédzser kora óta aktív állatvédő. Több ilyen témájú riportfilmben is feltűnt a férfiakat megszégyenítő hörgéséről is ismert szőkeség - ezekben felhívta a figyelmet az ipari állattartás környezetkárosító hatásaira is.

LIV KRISTINE

Egészen kislány kora óta vegetáriánus a Leaves' Eyes egykori frontasszonya. Ennek kapcsán árulta el Liv, hogy gyermekkorában egy alkalommal csúnyán elrontotta a gyomrát egy húsos étellel, hányt és napokig rosszul érezte magát - azóta sem tudja megenni. Később laktóz-intolerancia alakult ki a norvég szőkeségnél, emiatt tehéntejet sem iszik. Liv kedvencei a gombás ételek és a tofu, de rajong a gyümölcsökért is. Érdekesség, hogy exférje, egyben Leaves' Eyes-beli alapító társa, Alexander Krull és fia, Leon Alexander szintén vegetáriánusok. Fia azt követően döntött a húsmentes táplálkozás mellett, miután egy alkalommal ételmérgezés miatt kórházba került - Leon egy húsos ételtől betegedett meg.

OTEP SHAMAYA

Az amerikai Otep csapat vad külsejű énekesnője -aki Alissához hasonlóan egyaránt tud brutálisan hörögni és tisztán is énekelni- mindig nagy állatbarát volt. A leszbikusságát is nyíltan vállaló Otep szerint az állatok nem a tulajdonaink, és nem rendelkezhetünk az életük vagy a haláluk felett. Jó néhány évig vegetáriánus volt, később azonban vegánná vált. 

SHIRLEY MANSON

Az amerikai Garbage skót származású frontasszonya évekkel ezelőtt egy PETA-kampányban árulta el, hogy vegán életmódot folytat. Shirley, aki híres szókimondásáról is, a következőket nyilatkozta a szőrmehordásról: "szőrmét hordani szemétség!" Jó ideje nem fogyaszt állati eredetű élelmiszereket - talán ez a titka annak, hogy az idén 52. évébe lépő énekesnő képtelen megöregedni.

MARIA BRINK

A kaliforniai In This Moment karizmatikus énekesnője szintén az állatok iránt érzett szeretete miatt vált vegetáriánussá. Csakúgy, mint Alissa és Shirley, a 40 éves Maria is lelkes aktivistája a PETA állatvédő szervezetnek, a vele készült, húsmentes étrendről szóló interjúban pedig elárulta: nem tud különbséget tenni az állatok között, egy csirkére ugyanúgy tekint, mint egy macskára - ezért képtelen megenni a húst.

LINDSAY SCHOOLCRAFT

11081322_682496101896383_4316712327453553071_n.jpg

Lindsay Matheson néven született zenészlány 2013 óta erősíti a Cradle of Filth nevű angol bandát énekével és billentyűkkel. A Metal Divas nevű weblapon árulta el, hogy fizikai erejét a rendszeres alvásnak, meditálásnak és a vegán étrendjének köszömheti. Természetesen haját ő is az Alissánál már említett Manic Panic nevű termékkel festi. 

Nézd meg az In This Moment új klipjét!

Rob Halforddal dolgozott a csapat

Tavaly jelent meg a kaliforniai zenekar Ritual című lemeze, amellyel sikeres turnét nyomtak le Maria Brinkék. A korongon szerepel egy duett a Judas Priest frontemberével, Rob Halforddal Black Wedding címmel, és ehhez a dalhoz forgatott videót a banda.

itm_jeremy_saffar_1.jpg

A szám kapcsán mesélte Maria a Blabbermouthnak:

"Ez az egyik kedvenc dalom az albumról. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Rob velünk dolgozott! Azonnal igent mondott a felkérésre, és nagyon jó barátok lettünk!"

Íme, a videó:

 

 

Élőfelvételes klippel jelentkezett az In This Moment

A Roots koncertfelvétele tekinthető meg

Maria Brinkék Ritual című lemeze tavaly nyáron jelent meg, a banda pedig azóta is szorgalmasan járja az Államokat. Az énekesnő elmondása szerint ez az album lett az eddigi legkiforrottabb anyaga, és még azt is megtudhattuk, miszerint a frontasszony szólóban is szeretné kipróbálni magát - természetesen szó nincs arról, hogy elhagyja az együttest. 

in-this-moment.jpeg

Legújabb újdonsága a zenekarnak a Roots koncertfelvétele, amely a Youtube-on megtekinthető, íme:

 

 

Szólólemezt készít Maria Brink

A jövő évben vonul stúdióba az énekesnő

A kaliforniai In This Moment idén adta ki hatodik lemezét Ritual címmel, a korong pedig azóta is sorra aratja a sikereket, a csapat pedig jövőre folytatja az album népszerűsítését egy Észak-Amerikát érintő turné keretén belül.

20841069_1622107597811317_6603723253182313415_n.jpg

A Blabbermoutnak árulta el Maria Brink, a banda frontasszonya, hogy 2018-ban régi álmát váltja valóra: a 40 éves szőkeség ugyanis szólóalbumot készít, ám szó nincs arról, hogy elhagyná az együttest.

"Nincsenek kemény tervek, egyszerűen csak szeretnék egy saját albumot, amely egy csöndesebb, bensőségesebb oldamat mutatja meg."

A kiadvány tehát teljesen más lesz, mint az In This Moment munkássága, Maria pedig elmondása szerint nagyon izgatott és alig várja, hogy a zenekar koncertkörútjának végével stúdióba vonulhasson dalokat írni.

süti beállítások módosítása