Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Marco Hietala: "A kilépésem egy hosszú folyamat eredménye volt..."

2022. augusztus 05. - Jurancsik Eszter

1557303812.jpg

Sokként érte tavaly januárban a Nightwish rajongótáborát a hír, miszerint Marko "Marco" Hietala elhagyja a csapatot. Döntésében krónikussá vált depressziója és a zeneipar kellemetlen üzleti része egyaránt szerepet játszott, vallotta akkor az énekes, akiről nemrégiben kiderült, újra édesapa lesz.

Néhány nappal ezelőtt a Chaoszine riportere beszélgetett a zenésszel, amely interjút a Blabbermouth is átvette.

Marko felfedte: jó ideje szenvedett már az együttesben, amelynek 2002 óta volt tagja. Döntése azonban egy hosszú folyamat eredménye volt.

Ez egy hosszú folyamat volt. Itt volt a koronavírus-járvány, a kényszerszünetben pedig rengeteg időm jutott az önvizsgálatra és arra, hogy mélyen a lelkembe nézzek. Végül ez megadta az utolsó lökést, hogy valami mást kell csinálnom, különben még betegebb leszek. 

- kezdte gondolatmenetét, majd eképpen folytatta:

2010-2011 óta krónikus depresszióban szenvedek. Állandó gyógyszeres kezelés alatt állok és terápiára is járok. Néha az ember hozzászokik a gyógyszerekhez, és olyankor kell valami más is. Az orvosommal megemeltük az adagot, de nem segített. Négy éve pszichoterápián is részt veszek.

032845322f7415e8dbfe2f512dc21f25.jpg

Marco 2004-ben, még a Nightwish tagjaként

Figyelemzavarral is küzdök, és ez egy csomó dolgot megnehezít. Az állapotom pedig 2016-os válásomkor kezdett súlyosbodni. Minden hajnalban, rendszerint háromkor rémálmokra és szorongásos rohamokra riadtam fel. Ez nagyon szomorú időszak volt, hiszen az ember ilyenkor a tönkrement házasságára, a gyermekeire és minden egyébre gondol. Amikor elkezdett tisztulni a lelkem, nos, akkor feljött egy rakás dolog, amelyekbe viszont nem akarok mélyebben most belemenni.

Bár a zenekar 2020-as, "Human :II: Nature" című albumának munkálatai is nehezek voltak Marko számára, azt határozottan elutasítja, hogy mentális állapota miatt jutott volna kevesebb szerephez az ő hangja a lemezen.

Az eredeti ötlet az volt, hogy mi, énekesek - Troy Donockleyval és Floor Jansennel - kapunk egy-egy szólót. De akkoriban már gyülekeztek a fejem felett a sötét felhők és komoly gondjaim akadtak a koncentrációval.

- zárta sorait. 

Marco Hietala nem kíván visszatérni a Nightwish köreibe

markohietala2019b.jpg

2021 januárjában jelentette be Marco Hietala, miszerint távozik a Nightwish fedélzetéről. Döntésében krónikus depressziója éppúgy közrejátszott, mint a zeneipar kapzsisága. Utódja a Wintersunból ismert Jukka Koskinen lett, a turnén ő segíti ki a csapatot.

A Blabbermouth most leközölt egy rövid interjú-részletet, amelyet a finn Iltalehti magazin készített a zenésszel, aki távozását követően elmondta: egy időre visszavonul a szerepléstől és hagyják őt békén. A beszélgetésből kiderül: a basszeros nem tervezi a zenekarba való visszatérését.

Sötét időszakon vagyok túl, amely tele volt depresszióval, pánikrohamokkal és álmatlansággal. Néha arra gondoltam, hogy kisétálok a hátsó kertemből a jeges tóhoz, és egyszerűen eltűnök.

- kezdte gondolatmenetét Marco, aki azt is felfedte: jó ideje szenvedett a rá nehezedő nyomás és lelki problémái miatt.

Nem várok a megkeresésükre, hogy rám telefonáljanak, hogy visszahívjanak. Éveken keresztül minden nap kikészültem valami miatt. Sötét gondolataim voltak, akárhányszor egy kis nyugtom volt. A csapattársaim tudták, hogy depresszióban szenvedek, hogy gyógyszeres kezelés alatt állok és terápiára járok, és hogy fáradt vagyok. Úgy láttam, sokkal jobb nekem is, nekik is, ha elhagyom a zenekart. 

de07a5f1b41aee0ad9a032228fa9f282.jpg

Marco 2002-ben lett a banda tagja, egyben férfi hangja, így a formáció életében megjelentek a Tarjával való duettek - az első Nightwish-album, amelyen Marcót is hallhattuk, ugyanezen évben jelent meg, ez volt a zenekar talán leggótikusabb hangzású kiadványa, a "Century Child".

 

 

Floor Jansen: "Marko kilépése nagyon hirtelen jött..."

wp4702625.jpg

Január 12-én jelentette be távozását a Nightwish fedélzetéről Marko Hietala, aki csaknem 20 évig erősítette a zenekart. 2002-ben került az akkor még Tarja Turunen énekesnő nevével és arcával fémjelzett bandába, szintén az évben jelent meg a Century Child album, amelyen már ő basszusgitározott és énekelt - e korongon jelentek meg a csapat életében a duettek.

Marko a zeneipar kapzsiságára hivatkozva lépett ki a formációból, de krónikus depressziója is közrejátszott döntésében.

A zenekart váratlanul érte a basszer bejelentése, most Floor Jansen énekesnő mesélt erről Storytime című videósorozatának hatodik részében:

Ez egy nagyon váratlan fordulat volt, és persze egyáltalán nem volt vicces. De megértjük, hogy muszáj volt megtennie. Onnantól kezdve azon kellett gondolkodnunk, hogyan folytassuk nélküle, ráadásul közeledtek a virtuális koncertek, nagy kihívás elé néztünk.

Persze nem sokáig maradt basszusgitáros nélkül a banda, hiszen az első virtuális koncert napján kiderült, hogy Jukka Koskinen, aki Kai Hahto doboshoz hasonlóan a Wintersun tagja is, csatlakozott a zenekarhoz - ő fogja kisegíteni a bandát a jövőre esedékes turnén is.

193495008_329775698510387_122224397759000007_n0_1.jpg

Nagyon boldog vagyok, hogy megtaláltuk Jukkát. És bár Marko nagyon hiányzik, csodálatos volt, amikor áprilisban találkoztunk, hogy elkezdjünk próbálni ezekre a virtuális koncertekre. Szerencsére sok időt töltöttünk együtt, és nagyon jó volt végigmenni a folyamaton, hogy ne csak eljátsszuk a dalokat, hanem érezzük is őket. Ezt együtt hoztuk össze. A környezet persze kissé fura volt, amikor egy zöldben fürdő teremben álltunk, körülöttünk zöld képernyők, kamerák és emberek, akik kávézni mentek. [nevet] De valóban nagyszerű volt. Sok időnk volt, hogy próbálhattunk, és közben nagyon jól szórakoztunk.

 

Nightwish: több, mint 150 ezren látták a virtuális koncerteket

192466635_330295565125067_933683307945814457_n.jpg

Május 28-ával és 29-ével két virtuális koncertet is láthattak a finn-holland-angol Nightwish rajongói, amelynek a csapat a An Evening With Nightwish In A Virtual World elnevezést adta. Eredetileg március 12-re és 13-ra tervezték a koncerteket, ám január közepén a bandát csaknem 20 éve erősítő Marko Hietala basszer-énekes úgy döntött: kiszáll az együttesből. Döntésében a zeneipar kapzsisága éppúgy szerepet játszott, mint a zenész krónikussá vált depressziója.

Tuomas Holopainen alapító-dalszerző nemrég elárulta: Marko távozásakor kétségessé vált a zenekar jövője, hiszen a zenész nemcsak a gitárt pengette, de énekelt is a formációban - 2002-ben, a Century Child albumon hallhattuk őt először, akkor még Tarja Turunen mellett énekesként.

Azonban az együttes tagjai végül ügy döntöttek, folytatják egy másik basszusgitárossal, akinek személyére tegnapelőtt derült fény: Jukka Koskinen olyan csapatokban tépte a húrokat már, mint az Amberian Dawn, Kai Hahto doboshoz hasonlóan pedig ő is a Wintersun tagja. 

A Nightwish két virtuális koncertje tehát levetítésre került, a repertoárban pedig főleg a Human :II: Nature című, tavaly megjelent albumának dalai kaptak helyet. A zenekar különleges show-jait közel 150 ezer ember látta, a világ 108 országából - szép summát szedtek így össze Floor Jansenék, hiszen körülbelül egymillió euró bevételt hozott a két buli. 

Remélhetőleg később azok a fanok is visszanézhetik majd a koncerteket, akik valamilyen oknál fogja lemaradtak azokról.

Jukka Koskinen a Nightwish új basszusgitárosa

 

32472nigg674734592_n.jpg

Január 12-ével jelentette be Marco Hietala, miszerint elhagyja a Nightwish fedélzetét. A basszer indoklásában a zeneipar kapzsisága és krónikus depressziója szerepelt, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója pedig nemrég megosztotta a nagyérdeművel: igencsak rezgett a léc, úgy érezte, a zenekarnak ezennel befellegzett.

Ám győzött a józan ész, a banda úgy döntött, új zenészt keres Marco helyére, aki csaknem 20 évig volt a formáció tagja - ő váltotta a 2001 folyamán kilépett Sami Vänskä-t, 2002-ben, a Century Child albumon hallhattuk először játszani és énekelni az akkori frontasszony, Tarja Turunen oldalán, érkezésével ugyanis a duettek is megjelentek a csapat életében. A Nightwish Human :II: Nature címre keresztelt, legutóbbi lemeze tavaly áprilisban jelent meg, amely a második kiadvány a holland énekesnővel, Floor Jansennel, és az utolsó Marcóval. 

A zenekar elhintette: az első  virtuális koncerten, azaz ma derül fény az új zenésztárs személyére, aki nem más, mint Jukka Koskinen. A basszusgitáros eddig olyan bandákban játszott, mint az Amberian Dawn vagy a Wintersun

dsc_0393.png

Nem is érhetett volna nagyobb megtiszteltetés, minthogy a Nightwish-gépezet részese lehettem, és hogy a Human :II: Nature című lemez különleges élő pillanatait immár én is megoszthatom.

- lelkendezett az újdonsült tag, aki a jövőre csúsztatott világkörüli turnén is erősíti a bandát.

193495008_329775698510387_122224397759000007_n.jpg

 Íme, a Nightwish jelenlegi felállása: Jukka Koskinen, Kai Hahto, Floor Jansen, Tuomas Holopainen, Troy Donockley és Emppu Vuorinen

 

Tuomas Holopainen: "Biztos voltam abban, hogy a Nightwish-nak itt a vége..."

84172725_195255084995484_7823481142404710400_n_2.jpg

Sokkolta a finn-holland-angol tagokat számláló Nightwish népes rajongótáborát a tény, miszerint Marco Hietala elhagyja a zenekart. A hírt január 12-én jelentette be a zenész, aki 2002-ben került a csapatba, a 2001-ben távozó Sami Vänskä helyére. A 2002-es Century Child albumon már az ő játékát hallhatjuk, illetve üde színfoltot hozott a banda életébe: a duetteket, gondoljunk csak például a The Phantom Of The Operára, amely a mai napig a fanok nagy kedvence a korongról.

Március 12-re és 13-ra stream-koncertet tervezett a banda, ám Marco távozása borította a menetrendet, így a bulik május 28-án, pénteken és 29-én, szombaton lesznek megtartva. A finnországi próbák alatt is adódtak gondok, hiszen mint korábban megírtuk, Floor Jansen énekesnőt erős gyomorfájás miatt kellett kivizsgálni, majd a diagnózis felállítását követően epekővel megoperálni.

Tuomas, az együttes alapítója a következőket mesélte a stream-bulikról:

Felcsendülnek majd dalok a legutóbbi lemezünkről, amelyek világpremiernek számítanak, hiszen még sosem játszottuk őket élőben a turnék elmaradása miatt. De persze az összes többi lemezünkről lesznek számok, 'best of' vagy 'greatest hits' jelleggel, nevezd úgy, ahogy akarod. Sosem rajongtam az ötletért, hogy egy adott albumot az elejétől a végéig eljátsszunk; egy ilyen előadásban számomra nincs meg a kellő drámaiság. És természetesen, mivel Marco elhagyta az együttest, van néhány olyan dalunk is, amit el akartunk játszani, így viszont nem tudjuk. The Islander, While Your Lips Are Still Red és az Endlessness az új lemezről. Alkalmazkodnunk kell ehhez a helyzethez...

- kezdte sorait a zenész. De milyen érzés lesz Marco nélkül show-t csinálni?

Marco 20 éven át bandatag volt, szóval nagyon érdekes lesz. Amikor bejelentette a dolgot - ez tavaly decemberben történt, amikor küldött nekünk egy körlevelet - ,őszintén szólva, néhány napig teljesen magam alatt voltam. Szinte biztos voltam abban, hogy itt ért véget a zenekar története. Emlékszem, felhívtam Emppu-t és megkérdeztem: 'Szerinted be kellene fejeznünk? Ez már így túl sok... mindig történik  valami'. Ő azt felelte: 'Igen, tegyük ezt, nincs már jövőnk'.

e2a43cbfe6cb36c0dfeb0cb83a2c2386_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

De végül pár nap múlva volt egy rövid meeting az egész csapattal és a menedzsmenttel, és az lett a végső következtetés, hogy a zenénk továbbra is adott, megvannak a szerzeményeink és ez a legrelevánsabb része a dolognak. Dalokat akarok írni, a zenekar pedig szeretné azokat eljátszani... Még annyi mindent mutathatunk meg a világnak, hogy adnunk kell egy esélyt magunknak. A másik érv pedig az volt, hogy 24 év eltelt a Nightwish első albuma óta, és ez egy óriási utazás volt. Nem így kéne befejezni.

Azt pedig már tudni lehet, hogy az új zenésztárs személyére az első buli alkalmával derül fény.

Klippremier: Therion - Tuonela

Ma került az üzletek polcaira a Therion legújabb albuma, a misztikus tengeri lény után elnevezett Leviathan, amelyről itt olvashatsz kritikát.

therion-promo1.jpg

A korong megjelenése előtt betekintést nyerhettünk a számcsokorba a címadó dal és a Die Wellen Der Zeit képében, ma pedig, az albumpremier napján megérkezett a legújabb nóta, a Tuonela, amelyet a Nightwisht nemrég elhagyó Marko Hietalával került rögzítésre, íme:

 

Sokk! Marco Hietala elhagyja a Nightwisht

noname2020nw.jpg

Alig néhány órával ezelőtt sokkoló hírt közölt a Nightwish hivatalos Facebook-oldalán: az énekes/basszer Marco Hietala távozik a zenekarból. A közlemény Marco oldalán is megtalálható, lényege pedig nem más, mint a zeneipar kapzsisága, illetve a zenész emellett depresszióval is küzd.

marko_hietala_by_givethemhorns_dd8ocfy-fullview.jpg

"Jó pár éve úgy érzem, nem tudok érvényesülni az életben. Streaming céges nagyágyúk, akik miatt kilenctől-ötig tartó munkára van szükség ihlet alapján dolgozó művészektől, miközben a befolyó profitból inkorrekt részesedést kapunk Még a művészeknél között is. A zeneipar banánköztársasága vagyunk. A legnagyobb turné-promóterek a mi saját merchandise-cuccainkból is bezsebelik a százalékokat, miközben a Közel-Keletre osztalékokat fizetnek. Úgy tűnik, néhány teokrázia elveheti a pénzt a zenéből."

- e komoly mondatokkal vezette fel posztját a 2019-ben szólólemezt is megjelentetett zenész, majd így folytatta:

"Az elmúlt év rákényszerített, hogy otthon maradjak és elgondolkodjak. Nagyon kiábrándultam ebből az egészből, és még sok minden másból is. Megerősítésre lenne szükségem. Hogy írni, énekelni és játszani tudjak, új inspirációkat kell találnom. Az életrajzi könyvemben olvasható, hogy krónikus depresszióm van. Önmagamra és a környezetemre is veszélyes lenne, ha most folytatnám. Voltak sötét gondolataim. Ne aggódjatok értem, jól érzem magam. Van két fiam, a feleségem, a családom, a barátaim, a kutyám és rengeteg szeretet. Nem hiszem, hogy végleg eltűnök. 

13-3-10761935.jpg

- folytatta Marco, majd eképpen zárta sorait:

"Azoknak, akik kedvelik az összeesküvés-elméleteket, el kell mondjam: 14-én lesz az 55. születésnapom, és sokmindent megtettem. Aki Tuomast hibáztatja ezért, nemcsak őt, hanem az én szabad gondolkodásmódomat is megsérti. Jó pár dolgot csinálok majd 2021-ben. Tisztelettel megkérem a médiát, más zenekarokat stb. hogy az elkövetkező egy évben semmit ne kérdezzenek tőlem. Remélhetőleg 2022-ben már tudok beszélni erről, de kérlek, ne vegyétek ezt ígéretnek. Annyira sajnálom, hogy ez történt. Marko Hietala."

Marco 2002-ben lett a Nightwish tagja, a 2001-ben kilépett Sami Vänskä helyét vette át. Érkezésével a férfi hang is megjelent a banda életében, a Century Child című album, amely a csapatba kerülésének évében jött ki,  már vele került rögzítésre. 

Még karácsony előtt befejezi új lemezét a Nightwish

Jelenleg a keverés zajlik

A finn/holland/brit tagokból álló csapat készülő új albuma kapcsán többször írtunk, sokáig semmilyen konkrétum nem látott napvilágot az újdonságról, azonban nemrég kiderült: 2020 tavaszán kerül majd boltokba a zenekar új műve. E korong az együttes kilencedik stúdióalbuma lesz, egyben a második, amelyen a holland Floor Jansen, a banda harmadik frontasszonya énekel. 

nightwish_concert_paris_grand.jpg

Az első vele felvett lemez, az Endless Forms Most Beautiful 2015 márciusában jelent meg, vegyes érzéseket kiváltva a hallgatóságból - akadt, akinek egyáltalán nem tetszett, de persze rengetegen imádták a korongot, amelyről az első kislemezes dal, az Élan nemrégiben elérte a 60 milliós nézettséget a Youtube-on. 

A banda nemrégiben adta ki Decades: Live In Buenos Aires című DVD-jét, most pedig megtudhattuk: az új lemezre szánt dalok már a keverés végső fázisában vannak, a Helsinkiben található Finnvox stúdióban zajlik a munka, és Floorék még karácsony előtt végeznek a szerzeményekkel. 

"Tuomas a Finnvox stúdióban van, és a dalok keverésével foglalkozik. Néhány napig még ott lesz, de aztán elindulunk valahová az ünnepekre."

- mesélte Marco Hietala énekes-gitáros, aki nemrégiben szólólemezt adott ki.

Az énekesnő Floor hozzátette: 

"Már az első dallamoknál azt mondtam: >>Igen, ez az! Megérkeztünk!<< Annyira Nightwish lesz az új anyag, amilyet a rajongóink elvárnak tőlünk! Nagyon izgatott vagyok és úgy gondolom, tetszeni fog az embereknek."

A podcastet itt meghallgathatjátok.

 

Élőfelvételes klippel jelentkezett a Delain

A Nothing Left tekinthető meg

A Delain nem unatkozik mostanság, hiszen nemrég jelent meg Hunter's Moon című EP-jük, amely ízelítőt ad a következő nagylemezből, amelyről megtudhattuk: a 2016-os Moonbathers címre keresztelt kiadvány vonalát viszi majd tovább, de annál erőteljesebb, epikusabb lesz. 

2017-ben jelent meg a holland zenekar első DVD-je, A Decade Of Delain: Live At Paradiso címmel, amely hatalmas siker lett a formáció rajongói körében.

delainbanddec2018-638.jpg

Charlotte Wessels és társai 2016 decemberében, az amszterdami Paradiso nevű klubban, hatalmas bulival ünnepelték aktivitásuk 10. évfordulóját, és a koncerten olyan zenészek is felléptek, akikkel megalakulása óta együtt dolgozott a banda. Láthattuk többek közt Liv Kristine-t, Alissa White-Gluzt az Arch Enemyből és Marco Hietalát, a Nightwish énekes-gitárosát, akivel közös turnéra indult a csapat 2017 őszén, Danse Macabre elnevezés alatt. 

Ezen a turnén, az utrechti fellépésen került rögzítésre a Nothing Left című dal élő verziója, amely szerzemény a Delain 2009-es, April Rain című stúdióalbumán hallható. 

Ezzel az élőfelvételes videóval kedveskedik a november 24-én ismét Budapesten fellépő együttes rajongóinak, íme a videó!

 

 

süti beállítások módosítása