Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Nemsokára debütál Marcela Bovio új projektje!

2020. július 14. - Jurancsik Eszter

A mexikói származású, de évek óta Hollandiában élő Marcela Bovio egy éve alapította a Dark Horse White Horse projektet, olyan zenészekkel karöltve, mint Jord Otto (ex-ReVamp, VUUR) és Ruben Wijga (ex-Revamp).

Azonban a csapat munkáját szögre kellett akasztani, ugyanis az ősz folyamán méhnyakrákkal diagnosztizálták a Stream of Passion egykori frontasszonyát, aki a kemoterápiás kezelések alatt sem hagyta el magát: amikor állapota engedte, a projekt éneksávjait rögzítette. Nemrégiben egy kontrollvizsgálat alkalmával az is kiderült: szervezetéből nyomtalanul eltűnt a daganat, úgyhogy újból teljes erővel a zenére fókuszálhat.

49074803_2069246986452172_3558777702095781888_n.jpg

Mai hírlevelében az énekesnő csupa jó hírrel szolgált fanjainak. Elárulta, hogy a kezelések nem viselték meg a hangját, noha igencsak rettegett ettől. Marcela elégedett a teljesítményével, és felfedte: hamarosan igen kemény zenével érkezik a Dark Horse White Horse, ugyanis egy EP-t vettek fel, öt számmal. 

Érdemes lesz tehát figyelni az énekesnőre és új bandájára!

unnamed.png

Legyőzte a rákot Marcela Bovio!

Boldog az énekesnő

A Stream of Passion egykori és a MaYaN jelenlegi énekesnőjéről decemberben írtuk meg, miszerint méhnyakrákban szenved, és kezeléseket kap. A mexikói származású, de a kétezres évek vége óta Hollandiában élő Marcela, aki Dark Horse White Horse néven új projektet hívott életre betegsége előtt, elmondta: továbbra is dolgozik, nem engedi át magát az önsajnálatnak, utóbbi csapatának első albumával is foglalkozott, rögzítette az énekes részeket.

 21ead2225fff0db99e1f05dc4bb58e1c.jpg

Bár csodaszép, vörösre festett hajzuhatagának a kemoterápia miatt búcsút kellett intenie, ma jelentette be a fantasztikus hírt: legyőzte a betegséget.

Az énekesnő határtalanul boldog, posztjában köszönetet mond mindazoknak, akik drukkoltak neki a kontrollvizsgálatok alatt.

Gratulálunk, Marcela!

 

Marcela Bovio: "Kívánjatok nekem sok szerencsét!"

Hírt adott magáról a beteg énekesnő

Marcela Bovióról decemberben írtuk meg, miszerint méhnyakrákban szenved. A mexikói származású, de évek óta Hollandiában élő énekesnő akkor azt mondta: kezeléseket kap és orvosa jó hírekkel bíztatja, illetve remélhetőleg mihamarabb maga mögött tudhatja ezt a szörnyű időszakot és visszatérhet a színpadra.

Még tavaly nyáron jelentette be a Stream of Passion egykori fronthölgye, hogy Dark Horse White Horse név alatt új együttest alapított, amelyben többek közt Jord Otto (ex-ReVamp, VUUR) is zenél. Azonban a projektet betegsége miatt szögre kellett akasztania.

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy Marcela nem adja át magát az önsajnálatnak, az említett projekt éneksávjait rögzíti, hogy elterelje figyelmét a gondokról.

Most Facebookján újabb hírt adott magáról - a kemoterápiás kezelések következtében dús, vörösre festett haja kihullott, ám ahogy látni, újra nőni kezdett. A posztból kiderül: sokkal jobban érzi magát.

92791191_2960515807325281_9021879534563098624_o.jpg

"A jelenlegi haj-helyzet!  Oké, srácok, ez nekem nagyon nehéz, mert egyáltalán nem vagyok elégedett ezzel a rövid hajjal, amely csak egy picit göndör, de nem is afro, és nagyon furcsa... aarrgh! De arra gondoltam: csak ezt fogom kitenni, és felvállalom azt, ami most történik, nem fogom elrejteni."

- kezdte sorait Marcela, aki elárulta: májusban kivizsgáláson vesz részt, hogy az orvosok ellenőrizzék, mennyire volt eredményes a kezelés, amit kapott. 

"Reménykedem. Kívánjatok nekem sok szerencsét!"

- zárta sorait az énekesnő, aki a koronavírus kapcsán is üzent rajongóinak: maradjanak biztonságban.

 

Dolgozik új projektjén Marcela Bovio

Betegsége ellenére aktív az énekesnő

Marcela Bovióról decemberben derült ki: méhnyakrákkal küzd és kezelés alatt áll. A Stream of Passion egykori frontasszonya akkor azt írta, hogy orvosa jó hírekkel bíztatja, és reméli, hogy mihamarabb visszatérhet a színpadra. A MaYaN-ben is éneklő Marceláról tavaly írtuk meg, miszerint új projektet hívott életre Dark Horse White Horse név alatt.

974f538f2414fdf4b6287a8b2cd9b579.jpg

A formációban Jord Ottóval (ex-ReVamp, VUUR) és Ruben Wijgával dolgozik együtt a mexikói származású szépség, aki bár még most is kapja a kezeléseket, nem óhajt elmerülni az önsajnálatban: nemrégiben ugyanis Facebookján tette közzé: a terápia ideje alatt a csapat első lemezével foglalkozik, egészen pontosan az éneksávokat rögzíti. 

Tervei szerint a zenekar még idén bemutatkozik a nagyközönségnek, illetve a posztban megköszönte a rajongóknak a sok kedves üzenetet, jókívánságot.

 

Méhnyakrákban szenved Marcela Bovio

Ma tette közzé a rossz hírt az énekesnő

Gyanúsan nagy csend honolt a mexikói származású, ám 2008 óta Hollandiában élő Marcela Bovio körül. Alig pár hónapja számoltunk be arról, hogy a Stream of Passion egykori frontasszonya új projektet hozott létre Dark Horse White Horse név alatt, amely formációban Ruben Wijga-val és Jord Otto-val zenél együtt, és természetesen a MaYaN-nek is az énekese marad.

2012_1.jpg

Ám ezt követően Marcela háza tájára nagy csend borult, amelynek okára ma derített fényt a szoprán énekesnő.

"Kedves barátaim, lehet, feltűnt, hogy mostanában nagyon csendes voltam a közösségi médiában. És ennek okát páran már tudjátok, de sokan nem, ezért gondoltam, hogy itt teszem közzé. Elmondom, elég, súlyos hír... méhnyakrákom van, és jelenleg kezelés alatt állok. Idegölő utazás volt eddig, és nehéz volt elfogadnom. De szerencsés vagyok, mert a családom, a barátaim hihetetlen mértékű támogatást adnak nekem."

- írja a 40 éves énekesnő Facebookján. A méhnyakrák az egyik leggyakoribb nőgyógyászati megbetegedés, rengeteg lány, asszony életét követeli évente, azonban ha időben felfedezik, jók a gyógyulási esélyek.

A dalospacsirta posztjából az is kiderül: jól viseli a kezeléseket, az orvosok jó hírekkel és bíztató prognózisokkal kecsegtetik, ezért joggal reméli, hogy hamarosan maga mögött tudja ezt a nehéz időszakot, és mihamarabb visszatérhet a színpadra.

Jobbulást, Marcela!!!

 

Marcela Bovio bekeményít!

Izgalmas dologra készül az énekesnő!

Marcela Bovio nemrégiben adott terjedelmes interjút, amelyet itt olvashattatok. A mexikói születésű énekesnő főleg szólókarrierjéről mesélt a beszélgetésben, legújabb hírlevelében azonban egy teljesen más dologról adott hírt fanjainak.

mb_1.jpg

Minden bizonnyal a metálrajongók emlékeznek, amikor 2016 végén Anneke van Giersbergen megalapította a VUUR nevű zenekart - Marcela is tagja volt eredetileg a formációnak, azonban 2017 áprilisában otthagyta a bandát, zenei különbözőségekre hivatkozva. 

A vörös hajú szépség azonban jóban maradt az együttes tagjaival, amelyben egyébként exférje, Johan van Stratum is gitározik. A mai hírlevélből kiderül: közös munka elé néz Ruben Wijga-val és Jord Otto-val - utóbbi zenész még mindig a VUUR tagja. Az új projekt neve Dark Horse White Horse lesz, és Marcela ígérete szerint "valami nagyon kemény dolog" lesz. 

Marcela Bovio szólóalbumairól mesélt

Interjú az énekesnővel

A mexikói származású, 39 éves Marcela Boviót a 2005-ben, Hollandiában alakult Stream of Passionből ismerhetjük, majd a csapat 2016-os feloszlása után Anneke van Giersbergen VUUR nevű zenekarának tagja lett. 2017 áprilisában, zenei különbözőségek miatt Marcela távozott ugyan a bandából, de nem tűnt el a zenei életből. 

Ez évben megjelentette Unprecedented című albumát, 2018-ban a Through Your Eyes-t, majd boldogan jelentette be, hogy az Epicás Mark Jansen másik együttesének, a MaYaN-nek hivatalosan is az énekesnője lett - Marcela 2013 óta dolgozott együtt a formációval.

mayan2018g.jpg

Nemrégiben Mandy Jacobs kapta mikrofonvégre a vörös hajú szépséget, aki egyébként énektanárként is dolgozik, és főleg szólómunkáiról esett szó.

"A szólólemezeim teljesen más munkák, mint a MaYaN-nel felvett albumok. A Through Your Eyes egy akusztikus lemez; van itt zongora, cselló és hegedű is. Kamarazenének nevezem, mert ez a műfaj is nagy hatással van rám."

- kezdi Marcela, aki 2011-ben házasodott össze Johan van Stratummal, aki a Stream of Passion ex-gitárosa, jelenleg pedig a fent is említett VUUR-ben is játszik. Azonban a pár már nincs együtt, Marcela privát Facebookja szerint vége a szerelemnek, egyedülállóként tünteti fel magát.

"Minden dal témáját különböző személyek adták. Nagyon különleges módja volt ez a dalszerzésnek! El kellett merülnöm az ötleteikben, megpóbáltam olyan számokat írni, amelyek az én hangomhoz passzolnak, de mégis hűen közvetítik az eredeti üzenetet."

Elárulta azt is: mindig igyekszik a saját érzéseit is kifejezésre juttatni a dalokban, és elmesélte Hollandiába költözése titkát is. A Stream of Passion előtt a mexikói Elfoníában énekelt, ahol húga, a 36 éves Diana jelenleg is tag. De több fantáziát látott a Stream of Passionben, ezért döntött a váltás mellett - és nem mellesleg Johan iránt érzett szerelme is motiválta az egyéként négy nyelven beszélő Marcelát (angol, spanyol, holland, francia). 

És mikor kezdett énekléssel, zenével foglalkozni?

"17 éves voltam. Ekkor kezdtem rendszeres énekleckéket venni, hegedülök és egy picit zongorán is játszom."

c7d4c2f403aa58bfe3db4ec2f5afa7d0.jpg

Marcela megemlítette inspirálóit is: olyan nevek tartoznak kedvencei és példaképei közé, mint Tori Amos, Kate Bush vagy egykori VUUR-ös kolleginája, Anneke van Giersbergen. Az énekesnőről még annyit illik tudni, hogy eredeti szakmája szerint szoftverfejlesztő és van egy Monkey ("Majom") nevű cicája, akit egy menhelyről fogadott örökbe - a cuki macskának saját Istagram-oldala is van

De mit üzen azoknak a kedves mosolyú énekesnő, akik zenével kívánnak foglalkozni?

"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, minél többet! Ne hagyd, hogy bárki azt mondja, rossz hangod van, mert ilyen nincs, maximum rossz technika! Ha lehet, aludj minden nap 8 órát és igyál elég vizet!"

 

Itt az új MaYaN-dal!

Friss videó a bandától

Az Epicás Mark Jansen által vezetett MaYaN -amelynek énekesnői Laura Macrí és a Stream Of Passion egykori frontasszonya, Marcela Bovio- legutóbbi lemeze tavaly szeptemberben került a boltok polcaira.

mayan_hysteria_slider-980x600.jpg

 

Eddig két klipes dalt - The Rhythm Of Freedom, Saints Don't Die- mutatott meg a banda a közönségnek.

Most azonban újabb csemege érkezett, mégpedig a The Power Process című szerzemény képében - íme a videó:

 

 

Itt a MaYaN új kisfilmje!

Tegnap az album is boltokba került

Az Epicás Mark Jansen másik csapata, a MaYaN tegnap küldte az üzletek polcaira vadonatúj albumát, amely a Dhyana címet kapta. 

mayanbandaug2018better_638.jpg

A korong a Prágai Filharmónikusokkal karöltve készült el, amely társulat a szimfonikus hangzást biztosítja a lemezen, az ezzel járó költségek fedezésére pedig egy Indiegogo-s kampányt is indított a banda. Természetesen a lelkes rajongóknak hála, a pénzgyűjtés sikeres volt, az albumról pedig két dalt is hallhattunk már; az egyik a The Rhythm Of Freedom című nóta volt, a másik pedig a lemez címadó szerzeménye.

Most itt az újabb csemege - ezúttal a Saint's Don't Die című dalhoz készített videót a zenekar. Íme:

 

 

Új kisfilmmel jelentkezett a MaYaN

Az album névadó dalához készült a video.

maxresdefaultmmmm.jpg

Köztudott, hogy szeptember 21-én kerül debütálásra az új felállású MaYaN legújabb stúdiólemeze, a Dhyana. A Mark Jansen vezette formáció korábban már lerántotta leplet a készülő újdonságról, ami lmondásuk szerint az eddigi legjobb kiadványuknak minősül.

A készülő korong különlegessége pedig mindössze abban rejlik, hogy elődeitől eltérően, ezen a lemezen több szimfonikus elem lesz fellelhető, ugyanis a legújabb MaYaN-album a prágai filharmonikusok közreműködésével készült el.

Nemrégiben megosztották a lemez beharangozó tételét, a The Rhythm Of Freedom című szám képében, amihez egy dalszöveges kisfilm is készült. A minap pedig bemutatták az album névadóját, melynek képében egy csodálatos balladát köszönthetünk.

Íme!

 

süti beállítások módosítása