Cradle of Filth: Zoë M. Federoff személyes okokra hivatkozva váratlanul kilépett a zenekarból

2025. augusztus 25. 13:43 - Jurancsik Eszter

a27d24_30b9bf53aad44816a6c5a253617eacee_mv2.jpg

Tegnap (augusztus 24.) a Facebookon jelentette be Zoë Marie Federoff, hogy elhagyja a Cradle of Filth fedélzetét. A 33 éves énekesnő és billentyűs 2022-ben csatlakozott a zenekarhoz, most pedig a következő közleményt adta ki a közösségi médiában:

Mély sajnálattal osztom meg veletek, hogy személyes okok miatt nem tudom folytatni a turnét, és általánosságban sem tudok tovább a Cradle of Filth tagja lenni. Kérlek, tartsátok tiszteletben az én és a családom magánéletét. További kérdésekre nem válaszolok. Legyetek kedvesek az utódomhoz. Neki, és immár egykori zenésztársaimnak is minden jót kívánok.

Nem tudni pontosan, miért döntött úgy Zoë, hogy a turné közepén kiszálljon, mindenesetre két másik ismert énekesnő is sejtelmes Facebook-posztokban reagált a helyzetre. Ezek a bejegyzések leginkább a rajongói találgatások gusztustalan áradata miatt születtek, melyek szerint Zoë-nek és férjének, Ashok-nak (Marek Šmerda, a Cradle of Filth gitárosa) házassági problémái lennének.

Az angol Sarah Jezebel Deva a következőket írta: 

"Évek óta sok beszélgetést folytattam ezzel a hölggyel és Lindsay Schoolcrafttal. És még mindig, ennyi idő után is, vannak olyanok a felsőbb körökben, akik csendben megaláznak, fenyegetnek a színfalak mögött – és tőlünk, ‘kis nőktől’ azt várják, hogy hallgassunk. De elfelejtik, hogy létezik olyan, hogy képernyőfotó, bizonyíték – amikor majd eljön az ideje. (És nem, soha nem a frontemberről beszéltem. Ő sosem alázott meg, és nem az a hátbatámadós típus.)

Nem egy konkrét emberről van szó, de elmondhatom: nemrég átéltem azt, hogy valaki üzenetekben zaklatott, úgy, hogy a zenekar ne lássa, így ő közben megőrizhette a jófiú imidzsét. Ha megszólaltam volna, úgy tűnt volna, mintha én lennék a probléma.

Miért csinálsz zenét, ha ennyire rossz? – hallom néhányatokat kérdezni. Nos, nem rossz. Amikor színpadon állsz, az maga a mennyország. Ez az, amiről mindannyian álmodtunk. De a színfalak mögött van, aki pokollá teszi. Néma lelki terror, pszichés bántalmazás – mindezt olyan jól elrejtve, hogy a közönség a show-t kapja meg, mi pedig közben a béka segge alatt érezzük magunkat.

‘Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? Fogd be a szád, és hagyd ott, ha nem tetszik.’ – láttam ilyen kommenteket. És kaptam is ilyeneket. Főleg olyanoktól, akik életükben semmit nem tettek le az asztalra. De miért kellene befognunk a szánkat és elmenni? Ezért kellene inkább egyeseknek óvszert használniuk, mert ha így beszélnek vadidegenekkel, mégis hogy a fenébe akarnak normális következő generációt felnevelni?"

539292290_1321627259526198_1177766497874400242_n.jpg

"Nemrég két embernek azt mondtam: ‘Azért engeded meg, hogy szarul bánjanak veled, mert különben kitesznek, és elveszted az esélyt, hogy zenélj.’ Ez igaz férfira és nőre egyaránt – de a nőkre sokkal inkább.

Hálás vagyok, hogy végre egy olyan zenekarban játszhatok, ahol nincs ez a szarság. Itt egyenlőség van és lojalitás. Itt nem elfogadott a zaklatás és a kirekesztés. Nagash, az énekes és barát, mindig mellettem áll, és nem fél fellépni az ilyenek ellen. A zenekar többi tagja is: ha valaki elbukna, ők felemelik.

És őszintén, ha nincs Charles Hedger, februárban valószínűleg kiszállok – pedig nem akartam. Azok, akik a ‘kastély királyának’ hiszik magukat, csak addig azok, amíg a kastély tartja őket. De a falak előbb-utóbb repedezni kezdenek… és akkor választani kell: megtartod a ‘látszatkirályt’, vagy kidobod, és megmented a kastélyt.

Senki sem kéri, hogy úgy beszéljenek vele, mint a szeméttel. Mi csak zenélni akarunk, nevetni, szórakoztatni, eltartani a családunkat. De van egy pont, amikor az ember eltörik. És abban nincs semmi vicces.

Zoe Marie Federoff – pihenj meg. Te nem elbuktál, hanem felemelkedtél. Ne félj elmondani a történeted.

Nekünk nem kell hírnév, nem kell címlap, nem kell egymillió eladott lemez. Nekünk tisztelet kell. A siker az, ha megőrizhetjük a méltóságunkat."

Lindsay Schoolcraft pedig így szólt követőihez:

"Miért hagyják ott az emberek a zenekarokat?

(Az elmúlt 25 év sok zenészének horror-sztorijai alapján)

  • Rossz kommunikáció és vezetés: senki sem mond semmit előre, mindig utolsó pillanatban kell mindent eldobnod, nincs beleszólásod a saját életedbe, fenyegetnek, hogy lecserélnek.

  • Anyagi visszaélések: alulfizetés, hónapokig várni a pénzre a freelancertörvények ellenére, jogdíjak lenyúlása a tudatlanság miatt.

  • A környezet nem támogatja a józanságot: „egy nem árt”, majd röhögés és az ital/drog erőltetése még akkor is, ha már százszor mondtad, hogy nem.

  • Mentális betegségek, családi problémák, sürgős helyzetek, testi sérülések, egészségügyi okok.

  • Abuzív stáb, abuzív rajongók, abuzív menedzsment, hanyag kiadók, hiányzó biztonsági intézkedések a koncerteken.

  • Zaklatás, hazugság, lopás, nőgyűlölet, tárgyak dobálása, fizikai agresszió dühkitörésekben.

  • Rosszul szervezett turné, alapvető szükségletek figyelmen kívül hagyása: nincs elég pihenő, nincs idő magadra, nincs lehetőség barátokat látni, alváshiány, az étrendedet nem biztosítják.

  • Verbális abúzus, gázlángolás, manipuláció, hátad mögötti mocskolódás, megalázó beszólások, „majd jobb lesz” ígéretek, rasszista/szexista/visszaélő poénok, határok figyelmen kívül hagyása, büntetés azért, mert más zenekarokkal vagy szakmabeliekkel barátkozol, kegyetlen tréfák és szívatások a komfortod és jóléted rovására.

  • Izoláció a sok negatív és abuzív viselkedés miatt, és az érzés, hogy nem értékelnek, nem akarnak a közeledben lenni.

  • A félelem, hogy nem beszélhetsz róla senkinek: mert elveszíted a munkád, kiszivárog a sajtóba, vagy mert a családod/barátaid úgysem értik meg.

  • NINCS se szakszervezet, se HR.

  • Vagy éppen egyik fenti ok sem.

  • És különben is: kurvára semmi közötök hozzá. Aki otthagy egy bandát, nem tartozik magyarázattal senkinek.

Miért maradnak mégis sokan a zenekarban?
Mert semmi a fentiek közül nem történik.

Miért nem térnek vissza az ex-tagok a régi bandájukba?
Mert nincs felelősségvállalás és nincs változás.

És szégyen mindazokra, akik ma mocskolták és hazugságokat terjesztettek a barátaimról.
Ti csak férgek vagytok, akiknek fogalma sincs arról, miről beszélnek."

Az ok tehát egyelőre nem ismert, a hír azonban óriási hullámokat vetett a rajongói körökben – főleg azok között, akik korábban is előszeretettel támadták őt Ashok-kal való kapcsolata miatt. Mostanra teljesen elszabadultak a találgatások, sokan újra elővették a régi rosszindulatú mantrát, miszerint Zoë csak azért lehetett a Cradle of Filth tagja, mert összejött a gitárossal.

Ez a fajta mérgező hozzáállás sajnos nem új jelenség a metalszcénában: amikor egy nő sikereket ér el, sokan inkább degradálni próbálják, mintsem elismerni a munkáját és tehetségét. Zoë hónapokon át bizonyította, hogy helye van a színpadon – mégis újra és újra azzal szembesült, hogy a magánéletét használják fegyverként ellene. Az efféle támadások nemcsak méltatlanok, hanem egyértelműen szexista és kártékony mintát erősítenek.

 

komment

Szólóalbumot ad ki Lindsay Schoolcraft!

2019. szeptember 17. 09:20 - Jurancsik Eszter

Októberben érkezik az újdonság!

Lindsay Schoolcraft 2013 óta erősíti az angol Cradle of Filth zenekart billentyűsként és háttérénekesként.

478504_artist.jpg

A kanadai származású zenészlány most szólóalbummal örvendezteti meg rajongóit, amelynek a Martyr címet adta - a lemez október 7-én jelenik meg. Természetesen nyilvánosságra hozta a kiadvány dallistáját és borítóját is:

01. Saviour
02. Dangerous Game
03. Stranger
04. Into The Night
05. Blood From A Stone
06. Dawn
07. Remember
08. See The Light
09. Where I Fall
10. My Way Without You
11. Lullaby

A lemezborító:

martyr.jpg

A lemez elkészítésénél nem más segített Lindsay-nek, mint az Evanescence egykori dobosa, Rocky Gray. Az énekesnő elmondása szerint a korongot a gótikus rock és klasszikus zene egyaránt jellemzi majd, az első dal pedig már július óta elérhető - a Lullaby hallgatható meg, amelyhez szöveges klip készült, ITT érhetitek el.

komment

Vega és vegán fémcsajok

2018. május 14. 23:57 - Jurancsik Eszter

Etikai, spirituális és egészségügyi okokból nem fogyasztanak húst

Bár a húst és más állati eredetű táplálékot mellőző étrend sokak számára nehezen elfogadott, egyre többen követik a vegetáriánus és vegán életmódot - cikkünkben kedvenc énekesnőink ilyen irányú döntéséről olvashattok.


CHARLOTTE WESSELS

A Delain énekesnője szabadidejében jógázik. Ez a mozgásforma erősen kötődik a spirituális szemléletmódhoz, követői szerint a tudatot a hús mellőzésével lehet leginkább tisztán tartani. Charlotte ezt az elvet követi, de nemcsak az ezoterikus irányultsága játszik közre döntésében. Elmondása szerint a turnékon zenésztársai, ha gyomorpanaszokkal küzdenek, az legtöbbször valamilyen húsos étel miatt fordul elő. Azonban tejet, tojást és sajtot szokott fogyasztani, de ezeket is ritkán. 

FLOOR JANSEN

A szintén holland származású dalospacsirta néhány éve egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a húsevésről. Azonban a bejegyzést eltávolította, miután a Nightwish menedzsmentje erre kérte, ugyanis -mint ahogyan az ilyen témáknál gyakran előfordul- heves vita kerekedett a húsevő és vegetáriánus rajongók között. Floor egy ideig szemi-vegetáriánus volt, azaz szárnyast és halat rendszeresen fogyasztott, azonban később mindenféle húst tiltólistára tett. 

ALISSA WHITE-GLUZ

alissa.jpg

Az Arch Enemy frontlánya 13 éves kora óta vegán, azaz semmilyen állati eredetű ételt nem eszik, mézet sem. Alissa a PETA egyik lelkes támogatója, nem hord valódi szőrmét és bőrt, hajkoronáját pedig a Manic Panic nevű festékkel varázsolja kékre, amelynek hatóanyagait nem tesztelik állatokon. A kanadai énekesnő vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, így nem esett nehezére az, hogy tiniként felhagyjon a tojás, a tej és a méz fogyasztásával - húst pedig állítása szerint életében nem evett. Hihetetlen energiáját a rengeteg gyümölcsnek, zöldségnek és gabonának köszönheti.

ANGELA GOSSOW

angela.jpg

A német énekesnő, akit szintén az Arch Enemy által ismerhettünk meg, sokáig csak a húst száműzte étlapjáról, néhány éve azonban a tejtermékekről és a tojásról is lemondott. A 43 éves Angela -aki tervei szerint jövőre visszatér a zenei életbe- tinédzser kora óta aktív állatvédő. Több ilyen témájú riportfilmben is feltűnt a férfiakat megszégyenítő hörgéséről is ismert szőkeség - ezekben felhívta a figyelmet az ipari állattartás környezetkárosító hatásaira is.

LIV KRISTINE

Egészen kislány kora óta vegetáriánus a Leaves' Eyes egykori frontasszonya. Ennek kapcsán árulta el Liv, hogy gyermekkorában egy alkalommal csúnyán elrontotta a gyomrát egy húsos étellel, hányt és napokig rosszul érezte magát - azóta sem tudja megenni. Később laktóz-intolerancia alakult ki a norvég szőkeségnél, emiatt tehéntejet sem iszik. Liv kedvencei a gombás ételek és a tofu, de rajong a gyümölcsökért is. Érdekesség, hogy exférje, egyben Leaves' Eyes-beli alapító társa, Alexander Krull és fia, Leon Alexander szintén vegetáriánusok. Fia azt követően döntött a húsmentes táplálkozás mellett, miután egy alkalommal ételmérgezés miatt kórházba került - Leon egy húsos ételtől betegedett meg.

OTEP SHAMAYA

Az amerikai Otep csapat vad külsejű énekesnője -aki Alissához hasonlóan egyaránt tud brutálisan hörögni és tisztán is énekelni- mindig nagy állatbarát volt. A leszbikusságát is nyíltan vállaló Otep szerint az állatok nem a tulajdonaink, és nem rendelkezhetünk az életük vagy a haláluk felett. Jó néhány évig vegetáriánus volt, később azonban vegánná vált. 

SHIRLEY MANSON

Az amerikai Garbage skót származású frontasszonya évekkel ezelőtt egy PETA-kampányban árulta el, hogy vegán életmódot folytat. Shirley, aki híres szókimondásáról is, a következőket nyilatkozta a szőrmehordásról: "szőrmét hordani szemétség!" Jó ideje nem fogyaszt állati eredetű élelmiszereket - talán ez a titka annak, hogy az idén 52. évébe lépő énekesnő képtelen megöregedni.

MARIA BRINK

A kaliforniai In This Moment karizmatikus énekesnője szintén az állatok iránt érzett szeretete miatt vált vegetáriánussá. Csakúgy, mint Alissa és Shirley, a 40 éves Maria is lelkes aktivistája a PETA állatvédő szervezetnek, a vele készült, húsmentes étrendről szóló interjúban pedig elárulta: nem tud különbséget tenni az állatok között, egy csirkére ugyanúgy tekint, mint egy macskára - ezért képtelen megenni a húst.

LINDSAY SCHOOLCRAFT

11081322_682496101896383_4316712327453553071_n.jpg

Lindsay Matheson néven született zenészlány 2013 óta erősíti a Cradle of Filth nevű angol bandát énekével és billentyűkkel. A Metal Divas nevű weblapon árulta el, hogy fizikai erejét a rendszeres alvásnak, meditálásnak és a vegán étrendjének köszömheti. Természetesen haját ő is az Alissánál már említett Manic Panic nevű termékkel festi. 

komment
süti beállítások módosítása