Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Klippremier: Edenbridge - Tauerngold, januárban pedig új best of album

2020. december 11. - Jurancsik Eszter

Az osztrák Edenbridge tavaly október 19-én küldte a lemezboltok polcaira Dynamind című nagylemezét, amely immár a formáció 10. stúdióalbuma. 

edenbridge_band_2019.jpg

A Sabine Edelsbacher-Lanvall házaspár által alapított zenekar eddigi legkülönlegesebb korongjaként definiálta az anyagot, és még szintén a tavalyi évben két videót is megmutattak róla: a Live And Let Go-t és az On The Other Side-ot. 

Több, mint egy év kihagyás után újabb kisfilmmel rukkoltak elő sógoraink, amely a fent említett album Tauerngold című szerzeményéhez készült, és amely dal a banda 2021. január 15-én megjelenő, The Chronicles Of Eden Part 2 címet viselő, második best of-lemezén is hallható lesz majd - a kiadványt itt lehet előrendelni.

Íme, a friss videó, a Tauerngold!

 

Lemezismertető: Edenbridge - Dynamind

Méltatlanul keveset emlegetett banda az osztrák Edenbridge, pedig a zenekar már 1998 óta képviselteti magát a fém zene palettáján. Alapítója az énekesnő Sabine Edelsbacher és a billentyűs-gitáros Lanvall alkotta házaspár, és bár a csapat több tagcserén is átesett, ez nem okozott gondokat, a formáció szekere szépen haladt tovább. 

jtgzetx5od23tf3qsnuuw3dk3dw.jpg

Első stúdióalbumuk Sunrise In Eden címmel, 2000-ben jelent meg, azóta sok víz lefolyt a Dunán, ez idő alatt még 8 lemezt dobtak a piacra, az utolsó előtti kiadvány a The Great Momentum volt 2017 februárjában. A zenekar muzsikája hasonlít a Nightwish korai éveire, ám itt a lényegi különbség az, hogy Sabine nem operásan énekel, hanem "emberi" hangon. Végighallgatva a korongokat, bátran kijelenthetjük: a most 46 éves (ám 30-nak kinéző) frontasszony igencsak megtanult bánni a hangjával. A régebbi albumokon és koncertfelvételeken sem volt baj énekével, ám sokszor volt erőtlen a hangja, pedig csodás altjában több kraft van, mint amennyit az ezredforduló tájékán megmutatott belőle. Habár lehet, hogy az Edenbridge nem is nagyon vágyik olyan magasságokba, mint mondjuk a Nightwish, az Epica vagy a Within Temptation. Nekem legalábbis így tűnik, de a bandát minden koncerten boldognak látni, akik élvezik, amit csinálnak. Ráadásul mindenféle allűrtől mentesek. 

Voltak lemezei a zenekarnak, amelyek nem fogtak meg annyira, ám mindegyik albumon voltak számok, amelyeket imádtam és a mai napig szeretettel hallgatom.

Október 25-én azonban végre boltokba került a Dynamind, amelyről Sabine és Lanvall többször elmondták: nagyon különleges anyag lesz.

edenbridge-cover_20190922.jpg

 

Elsőként a Live And Let Go című szerzeményt hallhattuk, majd az On The Other Side-hoz is videót készítettek. A két dal kellemes, fülbemászó, Sabine hangja ismét csodásan cseng. Esküszöm, nekem erőt ad a hölgy éneke, így ha megborulok, elég csak pár Edenbridge-dalt meghallgatnom és rendbe jön a lelkem. 

A lemezt indító The Memory Hunter már sejteti, hogy ez az album valóban különleges. A számok mindegyikét változatosabb hangzás és ének jellemzi, mint az összes eddigit. Talán belátták Sabine-ék, hogy az utóbbi kiadványokon nem volt különösebb újítás, és nekiláttak megreformálni egy kicsit a dolgokat. Az On The Other Side keltás vonala hihetetlenül harmonizál a gitárokkal, a refrén pedig fülbemászó, a koncertek állandó darabja lesz, ebben biztos vagyok. 

edenbridge2019.jpg

Szerethető a Where Oceans Collide is főleg különleges dallamvilága miatt, de a komolyabb hangzás az All Our Yesterdays című felvételben jön el igazán. A The Edge Of Your Worldben ez folytatódik szépen, ám itt a dal vége felé kapunk egy kis lazaságot, majd ismét jön a keményebb rész. Kellemes, andalgós hangulatot biztosít a Tauerngold, kicsit musicales feelinget árasztva. 

Vannak gyenge pontjai is az albumnak, a What Dreams May Come, a The Last Of His Kind nem ütöttek annyira, az albumzáró, egyben címadó dal, a Dynamind nem lenne rossz, ha outróként kicsit több erő lenne benne.

Összegezve: nem hibátlan album a Dynamind, de!!! Mindenképp nagyon különleges. Az erős dalokban valóban ott az a különleges érzés, energia, amiről beszélt a csapat. Egy kedves, szerethető lemezt adtak rajongóik kezébe derék sógoraink, amelyen érezhető a belepakolt kemény meló. 

8/10

Megjelenés: 2019. október 25.

Kiadó: SPV

Tracklist:

1. The Memory Hunter
2. Live And Let Go
3. Where Oceans Collide
4. On The Other Side
5. All Our Yesterdays
6. The Edge Of Your World
7. Tauerngold
8. What Dreams May Come
9. The Last Of His Kind
10. Dynamind

Zenészek:

Sabine Edelsbacher - ének

Lanvall - bsszusgitár, billentyűk, producer

Dominik Sebastian - gitár

Stefan Gimpl - gitár

Johannes Jungreithmeyer - dobok

Edenbridge: publikusak az új lemez dalcímei!

Októberben érkezik az újdonság!

Az osztrák Edenbridge tizedik stúdiólemeze Dynamind címmel fog a boltokba kerülni, és eddig annyit lehetett tudni  kiadványról, hogy nagyon különleges anyagnak ígérkezik.

edenbridge_2.jpg

A Sabine Edelsbacher énekesnő vezette banda most felfedte a korong számainak címeit, íme:

1.THE MEMORY HUNTER (5.02)
2.LIVE AND LET GO (4.28)
3.WHERE OCEANS COLLIDE (4.07)
4.ON THE OTHER SIDE (4.48)
5.ALL OUR YESTERDAYS (4.56)
6.THE EDGE OF YOUR WORLD (5.50)
7.TAUERNGOLD (5.34)
8.WHAT DREAMS MAY COME (5.58)
9.THE LAST OF HIS KIND (12.11)
10.DYNAMIND (2.12)

A lemezről megírtuk, hogy többféle változatban megrendelhető, most pedig az is kiderült a sógorok legutóbbi Facebookos posztjából, hogy az új album október 25-én jelenik majd meg. Természetesen a borítót is felfedte a zenekar, íme:

62544602_10157510132093000_338839942895501312_n.jpg

Befejezte új lemeze felvételeit az Edenbridge!

Még nem tudni, mikor kerül boltokba a korong

Korábban megírtuk, hogy az osztrák együttes új lemeze készülőben van, nemrégiben pedig Sabine Edelsbacher énekesnő és férje, a gitáros-billentyűs Lanvall bejelentették: végeztek a korong felvételeivel.

edenbridge_1.jpg

A kiadvány -amelynek megjelenési időpontja egyelőre még nem ismert- a Dynamind címet kapta és különleges ajánlatokkal rukkolt elő a csapat.

A lemez előrendelhető, különféle változatokban, amelyeket itt tekinthettek meg:

 

Gőzerővel dolgozik tizedik albumán az Edenbridge

Interjút adott Sabine és Lanvall

A sógorok The Great Momentum című legutóbbi lemeze 2017 februárjában jelent meg, amellyel szép sikereket értek el. Korábban elárulta a csapat, hogy dolgoznak tizedik stúdiólemezén.

01eden52.jpg

Az új albumról a Blabbermouthnak árulta el az énekesnő Sabine Edelsbacher és a billentyűs-gitáros Lanvall, hogy a Dynaminde címet fogja viselni. 

"18 hónapot vett igénybe a zeneszerzés folyamata. Merőben új dolgokat fedeztünk fel a munkálatok közben, szuper izgatottak vagyunk!"

- kezdte Lanvall, Sabine pedig -aki a zenész felesége- hozzátette:

edenbridgebandfeb2019_638.jpg

"Az új albumot hallgatva igen ígéretes anyagról van szó. Ez még csak a kezdet, de nagyszerűnek ígérkezik. Hamarosan a mikrofon mögé állok és felvesszük az énekes részeket. A Dynamind igen különleges energiával rendelkezik."

 

 

Újabb élőfelvételes klippel jelentkezett az Edenbridge

A Return To Grace tekinthető meg

Az osztrák együttes mozgalmas évet tudhat maga mögött: Sabine Edelsbacher és a srácok február 17-én adták ki The Great Momentum című albumukat, majd végigturnézták Európát, de a 70000 Tons Of Metal nevű óceánjárós fesztiválon is tiszteletüket tették.

edenbridge-great-momentum-10020.jpg

Nemrégiben jelentették be a sógorok, miszerint tizedik stúdiólemezükön kezdtek dolgozni, ezzel egy időben Sabine és férje, a billentyűs-gitáros Lanvall közös projektje, a klasszikus zenét játszó Voiciano sem pihen. Kiadtak továbbá egy koncertlemezt is, amelyen nemcsak a The Great Momentum szerzeményei hallhatók, hanem régebbi slágerek is, mint pl. a 2010-es Higher. 

Nemrégiben a The Die Is Not Cast című élőfelvételes videóval jelentkezett a banda, most pedig újabb koncertklippel lepték meg a rajongókat a Return To Grace képében - a szám szintén a The Great Momentumon kapott helyet.

Íme!

 

Klippremier: Edenbridge - The Die Is Not Cast

Megrendelhető a koncertlemez is

Az osztrák együttes koncertlemeze The Live Momentum címmel megrendelhető a csapat webshopjából - a korong 14 élő dalt tartalmaz és kizárólag az interneten elérhető. A korong főleg a február 17-én megjelentetett The Great Momentum című stúdióalbum dalaira épül, de hallhatók rajta régebbi slágerek, mint pl. a Higher. 

edenbridge-1024.jpg

Mintegy kedvcsinálóként nemrégiben egy teasert mutatott be a Sabine Edelsbacher által vezetett brigád, most pedig a The Die I Not Cast videójával lepték meg a rajongókat - a felvétel a Youtube-on tekinthető meg. Korábban azt is megtudtuk, hogy a sikeres turné után a sógorok nem csücsülnek a babérjaikon, hanem nekiláttak az újabb album dalainak írásához is, de Sabine és férje, a gitáros-billentyűs Lanvall közös projektje, a Voiciano sem pihen.

 

 

Edenbridge: koncertalbummal jelentkeznek

Sikeres turnét nyomott le a csapat

A Sabine Edelsbacher énekesnő és Lanvall billentyűs vezette osztrák zenekar február 17-én dobta piacra The Great Momentum című albumát, amellyel turnét tartottak Európában, sőt, a 70000 Tons Of Metal nevű, óceánjárós fesztiválon is részt vettek. Nem tételenkednek a sógorok, hiszen nemrégiben megírták, hogy a tizedik stúdiókorong dalait is elkezdték írni, emellett a Voiciano nevű projekt -amely a zenész-házaspár Sabine és Lanvall közös "gyermeke"- is fut.

edenbridge-great-momentum-10020.jpg

Nemrégiben jelentette be a csapat, hogy a a sikeres fellépéssorozat örömére The Live Momentum címmel koncertlemezt jelentetnek meg, amely boltokban nem, csak az együttes webshopjából lesz megvásárolható.

Lanvall a következőket mesélte az újdonságról:

"Nálunk már szinte hagyomány, hogy három stúdióalbum után egy élő felvételes lemezt is kiadunk. A The Great Momentum óriási siker lett, mi pedig ezzel hálából a CD-vel szeretnénk kedveskedni a rajongóinknak! Már előrendelhető ezüst-arany-és gyémánt  csomagként, amelyekben a lemez mellett más meglepetések is megtalálhatók lesznek, például kézzel írott dalszövegek és gitár tabok!"

Igen egyedülálló ajánlatról van tehát szó, amelyet tehát többféle változatban lehet megvásárolni. A Facebookos bejegyzésből elérhető a választott csomag linkje, ahol megrendelheted!

 

 

Edenbridge-interjú a Heavy Music HQ-n

Megjelent az új album

A Sabine Edelsbacher vezette osztrák zenekar 1998 óta aktív, kilencedik stúdióalbumuk, a The Great Momentum e hónap 17-én került a boltokba. Az új album és a zenekarban történt változások kapcsán készített interjút a Heavy Music HQ nevű netes magazin a banda gitáros-billentyűsével, Lanvallal, aki egyébként a dalszövegekért is felelős.

Lanvall elárulta, hogy előző korongjuk, a The Bonding megjelenése óta (2013) dolgoztak az új dalokon, nem töltötték üresjáratban az elmúlt három évet. Emellett Sabine-nal, az együttes énekesnőjével (aki egyben Lanvall felesége is) létrehozták 2010-ben a Voiciano nevű projektet, amely klasszikus zenét játszik - Lanvall zongorázik, Sabine énekel. 2014-ben jelent meg az első lemez Everflow címmel, de az Edenbridge kapcsán is sokat dolgozott.

"Jött egy ötlet, hogy csináljunk egy DVD-t, amely a karrierünk első 15 évét foglalja össze. Közel 9 óra hosszúságú lett az anyag, 6 DVD-vel, és A Decade and a Half... The History So Far címmel jelent meg 2015-ben. Ezután rögtön elkezdtem összeállítani az új lemezünk dalait. Nem fogunk unatkozni az elkövetkező években, hiszen egy osztrák TV-s dokumentumfilmhez, az Ausztria felett című műsorhoz is én komponálom a zenét, a sorozat pedig előreláthatólag 2020-ig tart!"

- foglalta össze röviden az elmúlt évek történéseit a zenész. A beszélgetésből kiderült az is, hogy a dobos poszton tagváltás történt.

edenbridge.jpg

"Az előző dobosunk, Max Pointner életében sok változás következett be, amelyek miatt nem tudta tovább velünk folytatni a zenélést. Johannes Jungreithmeier lett az új csapattag, miután a megbeszéléseket követően mindössze 9 óra alatt játszotta fel a dobos részeket. Ő új energiákat hozott a csapatba, és ez határozottan jót tett nekünk. A koncerteteken pedig a német Crystallion basszusgitárosa, Stefan Gimpl segít minket. Ha beválik a játéka, ő is állandó tag lesz!"

A leginkább érdekes terep azonban az új album, amelynek témájáról így mesélt Lanvall:

"A The Great Momentum fő témája, hogy élvezzük a jelent. Az emberek hajlamosak a jövőben vagy a múltban élni, mindeközben elfelejtik, hogy a jelen is itt van, ezt élik. A borítón látható, meditáló kőszobor hölgy rendkívül jól adja vissza ezt a pillanatot."

- zárta sorait a zenész, aki elárulta, hogy a 70000 Tons Of Metal-on való részvételük a zenekar életének egyik legklasszabb élménye volt, valamint tervben van az új Voiciano-lemez is, amelyre két dalt már meg is írt.

A teljes interjút itt olvashatjátok!

 

süti beállítások módosítása