Augusztus 22-én debütál a metalboszorkányok legújabb lemeze, az "Inquisition". A már korábban megismert dalok – The Spell Of The Skull, Mirror, Mirror, a címadóInquisition és aHigh Priestess Of The Night– után ma érkezett meg az album utolsó előzetese: a Soul Eater, amelyhez szintén készült egy látványos kisfilm, amelyben már igencsak gömbölyödik az első gyermekével várandós Romana Kalkuhl pocakja, íme:
Augusztus 22-én érkezik a svájci metalboszorkányok új varázslata, az "Inquisition" című stúdióalbum. Izgatottan várhatjuk, mit hoz ez a lemez, az első klipes dal már júniusban feladta a leckét - nem mást választottak beharangozónak, mint magát a címadót.
Ma a második kislemez is napvilágot látott, a lányok választása a High Priestess Of The Night című tételre esett, és természetesen vizuális anyag is készült hozzá. A kisfilmben már látható a gitáros Romana Kalkuhlterhessége, amelyről nemrég adtunk hírt, a turnékon szülési szabadsága alatt Simone Van Straten (Sisters of Suffocation, Beyond Sanity) helyettesíti majd.
A svájci metalboszorkányok ma jelentették be új, "Inquisition" című albumukat, amely augusztus 22-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában. A lányok legutóbbi, 2023-as "The Dark Tower" nagylemezét Báthory Erzsébet ihlette, és a cím alapján az új korong még kíméletlenebb lesz - az "Inquisition" a középkori boszorkányüldözések, a vallási elnyomás és az eltörhetetlen ellenállás témáit veszi alapjául.
A tizenkét tételt felvonultató anyag egy új korszak nyitányát jelzi a zenekar számára: a power és heavy metal lángjaiban kovácsolva, himnikus dalszerzéssel és monumentális hangszerelésekkel élezve.
"2025-ben ünnepeljük a zenekar tízéves jubileumát, és büszkén jelentem be hatodik stúdióalbumunkat! Új fejezetet nyitunk metal-utazásunkban ezekkel a fantasztikus lányokkal. Az Inquisition azoknak szól, akik szíve együtt dobban az Iron Maiden, a Judas Priest vagy Slayer legendákkal. Erő, dallam, dupla lábdob, súlyos riffek és őrületes gitárszólók jellemzik – az Inquisition nem csak stílusunk vagy életformánk... ez maga az életünk! A lemez minden pillanata a legjavunkat mutatja. A Napalm Records is elkötelezett a bakelit kiadások mellett, így szenvedéllyel válogattuk össze az exkluzív, gyűjtői változatokat. Most rajtatok a sor, hogy kiválasszátok saját verziótokat!"
- lelkedenezett a gitáros Romana Kalkuhl, aki egy időre visszavonul a színpadtól, ugyanis őszre várja első gyermeke érkezését. Helyét ideiglenesen Simone Van Straten (Sisters of Suffocation, Beyond Sanity) veszi át.
Az "Inquisition"-ön helyet kapott az eddig bemutatott két dal, a The Spell Of The Skullés a Mirror, Mirror, ma pedig megérkezett az új kisfilmes dal, a lemez címadója. A korong borítóját egyébként az a Havancsák Gyula tervezte, aki a csapat első albumánál is ellátta ezt a feladatot.
1. Sanguini Hominum 2. Soul Eater 3. Shame 4. The Spell Of The Skull 5. Inquisition 6. High Priestess Of The Night 7. Burn In Hell 8. Release Me 9. In For The Kill 10. In The Eye Of The Storm 11. Mirror, Mirror 12. Malus Maga
A Burning Witches ismét örömteli hírt jelentett be: a 35 éves Romana Kalkuhl, a zenekar gitárosa őszre várja első gyermekét. Ő a második tagja a zenekarnak, aki édesanyává válik, hiszen 2023-ban a másik gitáros, Larissa Ernst világra hozta kisfiát. Larissa helyére akkor Courtney Cox csatlakozott a The Iron Maidens soraiból. Most Romana feladatait ideiglenesen Simone Van Straten (Sisters of Suffocation, Beyond Sanity) veszi át, aki májustól csatlakozik a közelgő koncertekre és turnékra.
"Szuper izgatottak vagyunk, hogy bejelenthetjük, hogy a Riffek Királynője, a Coven őrzője és a zenekar szíve, Romana idén őszre várja babáját, gratuláljunk neki az anyasághoz! A 10 éves jubileumi koncertjeinken az Estrich Winistorfban és a Met-Bar Lenzburgban továbbra is játszani fog. Amint tud, visszatér hozzánk, és mindig készen áll a harcra! Addig is örömmel üdvözöljük régi barátunkat és csodálatos gitárosunkat, Simone Van Stratent, aki ideiglenesen beugrik Romana feladatainak ellátására. Simone csatlakozik hozzánk minden közelgő koncertre és turnéra, amíg Romana készen nem áll visszatérni."
- áll a csapat bejelentésében, Romana pedig a következőket írta közösségi oldalain:
Nem könnyű egy időre magára hagyni a lányokat, de csak egyszer élünk, és itt az ideje, hogy saját családot alapítsak! Megalapítottam a Burning Witches-t, ez az abszolút álmom, és a szülési szabadságom után biztosan visszatérek a színpadra. A lányok továbbra is zúzni fognak! Én a továbbiakban is mögöttük fogok dolgozni, de nem a színpadon. Köszönöm Simone-nak, hogy besegít, amíg vissza nem jövök.
A lányok már dolgoznak új albumukon, két dal képében pedig már ízelítőt is kaphattunk: először a Spell of the Skull, majd a Mirror, Mirrorkerült publikálásra. Utolsó nagylemezük a 2023-as "The Dark Tower" volt.
2023 májusában jelent meg a svájci Burning Witches "The Dark Tower" című albuma, ám a lányok nem vesztegetik az idejüket – ma debütált ugyanis vadonatúj szerzeményük, a The Spell Of The Skull.
Romana Kalkuhl így mesélt az új dalról:
"Szorgos méhecskék vagyunk, és a koncertek között sikerült megírnunk az első új dalokat gitáron Courtney-val. Izgatottan várjuk, hogy bemutassuk nektek friss zenét, és ez mindannyiunkat szórakoztat a következő albumig. Nagyon jó volt ezen dolgozni, a The Spell of the Skull egy újabb boszorkány-himnusz lehet, ti hogy gondoljátok? Dőljetek hátra, élvezzétek és engedjétek, hogy a kedvenc boszijaitok elvarázsoljanak titeket!"
2023. május 5-ével boltokba kerül a svájci/holland Burning Witches ötödik albuma, a "The Dark Tower". A készülő korongról februárban vált láthatóvá-hallhatóvá a címadó dal, amelyet Báthory Erzsébet ihletett.
Két héttel ezelőtt derült ki, hogy a zenekarhoz 2020 folyamán csatlakozott Larissa Ernst kisbabát vár, terhessége idejére pedig felfüggeszti a zenélést, helyére pedig a The Iron Maidens tagja, Courtney Cox kerül, aki izgatottan várja, hogy útra kelhessen a boszorkányokkal.
A mai napon megérkezett a második kislemez is, az Unleash The Beast.
Ünnepeljétek velünk második rakétánk, az Unleash The Beast megjelenését, hadd szóljon! Az új kislemezes dalban mutatkozik be a zúzás királynője, Courtney Cox, aki Larissát helyettesíti. A hamarosan megjelenő "The Dark Tower" című albumunkhoz elképesztő szólókat hozott.
"The Witch of the North" címmel, 2021-ben jelent meg a svájci és holland tagokkal felálló heavy metalos Burning Witches legutóbbi stúdióalbuma, amely kiadvánnyal még az Egyesült Államokba is eljutott a csapat.
A fiatal metálboszorkányok az elmúlt évben sem tétlenkedtek: ma jelentették be ugyanis a csajok, miszerint 2023. május 5-ével boltokba kerül ötödik nagylemezük, amelynek a "The Dark Tower" címet adták, illetve az első videoklip is elérhető már - a korong címadó szerzeménye került megfilmesítésre. A számot pedig nem más ihlette, mint Báthory Erzsébet, akinek nevét kegyetlen legendák övezik.
Wow, ez aztán gyors volt, nem igaz? Az ötödik album már elkészült, mi pedig a vadonatúj 'The Dark Tower' kislemezzel térünk vissza. Az új lemez címadó dala irgalmatlan ritmusával, az igazán epikus riffekkel és a markáns, de ugyanakkor dallamos énekkel tökéletesen illeszkedik majd a setlistünkbe! Báthory Erzsébet, a hírhedt vérgrófnő nagyszerű inspiráció volt a fantasztikus videokliphez. Mindannyian tudtunk azonosulni a történettel és a hátborzongató mondával, és már az elején tudtuk, hogy ez egy új csúcspont lesz a boszorkányok történetében!
- lelkendezett a csapat közösségi oldalán.
A "The Dark Tower" számlistája:
01. Rise Of Darkness 02. Unleash The Beast 03. Renegade 04. Evil Witch 05. World On Fire 06. Tomorrow 07. House Of Blood 08. The Dark Tower 09. Heart Of Ice 10. Arrow Of Time 11. Doomed To Die 12. Into The Unknown 13. The Lost Souls
2015-ben született meg a csak lányokból álló heavy metal banda, a Burning Witches a svájci Bruggban, 2017 májusában pedig piacra dobták első albumukat, amely a csapat nevét kapta. A borítót egyébként az a Havancsák Gyula tervezte, aki a Sirenia 2016-os, Dim Days Of Dolor című korongja kapcsán is végzett ilyen munkát.
A lemez tracklistje:
01. Black Widow 02. Burning Witches 03. Bloody Rose 04. The Dark Companion 05. Metal Demons 06. Save Me 07. Creatures Of The Night 08. We Eat Your Children 09. Creator Of Hell 10. The Deathlist 11. Jawbreaker
A fiatal, alig húszas éveik elején járó metálboszorkányok -akiket gyakran emlegetnek a metál Spice Girlsként- Facebook-oldalukon osztották meg az örömteli hírt, miszerint szerződést kötöttek a Nuclear Blast kiadóval.
"Egy igazi Valentin-napi ajándék ez nekünk! Egy álom valóra vált! E szerencsés napon megkötöttük szerződésünket a Nuclear Blast kiadóval!"
- lelkendeztek a csajok.
Az ötösfogat legutóbbi videója két hónapja jelent meg Black Widow címmel: