Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Morgan Lander: "A Kittie nem hal meg!"

2021. május 11. - Jurancsik Eszter

160250997_477824266932826_543025587200917469_n.jpg

2011-ben fejeződött be a kanadai Kittie I've Failed You című lemezéhez kapcsolódó turnéja, azóta pedig nem nagyon lehetett hallani a csapat háza tája felől.

2017 februárjában a basszusgitáros Trish Doan tragikusan fiatalon, 31 évesen elhunyt, 2018-ban pedig Live at the London Music Hall címmel koncert DVD-t adtak ki, ám ezt követően nemigen volt aktív a zenekar.

Korábban Morgan Lander énekesnő elárulta: megfelelő ajánlat hiányában aligha lendül meg újra a banda szekere. Ő maga időközben két másik projektben is megmutatta tehetségét: a Karkaosban Viky Boyer helyét vette át, saját projektje, a Winterlvst pedig tervei szerint filmzene-szerű dallamokat fog majd játszani. Hétköznapi munkákban is kipróbálták magukat a tagok: Morgan egy fitneszterem-hálózat marketingeseként dolgozott, húga, Mercedes -a Kittie dobosa- pedig belekóstolt az ingatlanközvetítésbe, de megfordult egy szoftvercégnél is.

Trish halála után a következőket mondta Morgan:

Nehéz tovább haladni Trish nélkül, mert furcsa érzés, hogy nincs velünk. De persze nem tudni, mi lesz a vége. Ha kapunk egy jó ajánlatot, lehet, hogy rábólintunk. Ugyanakkor biztosan akarjuk tudni, hogy ez a rajongóinknak is jó lesz. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Nagyon sok ember szereti a csapatot. "Kiköveztétek az utat", "Legendák vagytok" - és hasonlókat mondanak nekünk, noha nem gondolom, hogy 15-20 éve ez egyenlő lett volna a Kittie-vel. Úgy gondolom, az segített nekünk a sikerben, hogy szívvel-lélekkel dolgoztunk.

Morgan most egy podcastben mesélt a Kittie jövőjéről:

 A Kittie soha nem hal meg, mert bennünk még mindig él. Még mindig dolgozunk a Kittie örökségén, és még mindig ezt éljük és lélegezzük nap mint nap. És igen, lehet új zene is. Egyelőre így gondolom, de ez még nem a megfelelő idő erre. De mindennek eljön az ideje, és azt hiszem, hogy ez a zenével is így lesz."

Morgan Lander: "Ha a Kittie visszatér, az nem most lesz."

kittie_1.jpg

Nem sokat lehetett hallani mostanság a kanadai Kittie háza tája felől. 2011-ben befejezték az I've Failed You című albumukhoz kapcsolódó turnéjukat, majd teljesen más területeken próbálták ki magukat a tagok. Morgan Lander énekes például marketingesként dolgozott egy fitneszklub-hálózat alkalmazásában, míg húga, a dobos Mercedes belekóstolt az ingatlanközvetítői munkába, és dolgozott egy szoftvercégnél is.

Nemrégiben egy internetes lap faggatta ki Morgant, várható-e a banda visszatérése. Az énekesnő szerint, ha ez meg is történik, az nem mostanában esedékes - leginkább Trish Doan basszusgitáros 2017-ben bekövetkezett, váratlan halála miatt.

Külön-külön mindenki új zenéken dolgozik. Mercedes a The White Swan tagja, énekel és gitározik. Tara McLeod egy fantasztikus country együttesben játszik. Én pedig egy dallamos death metal zenekar, a Karkaos élén állok. Még mindig nagyon közeli barátok vagyunk és mint zenészek is közel állunk egymáshoz, de lehet, hogy nem ez a megfelelő idő a visszatérésre. De mindig is azt vallottuk: soha ne mondd, hogy soha!

- kezdte fejtegetni gondolatait Morgan.

Trish Doan basszusgitáros 2017. február 11-én, 31 évesen hunyt el, halálának oka nem ismert, de rajongói körökben a mai napig mennek a találgatások, hogy a fiatal tehetség talán önkezével vetett véget az életének. Trish rengetegszer írt közösségi oldalain a depresszióval való küzdelméről. Morgan korábban is elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy új album szülessen Trish nélkül, akit szinte a testvéreként szeretett. Tavaly létrehozta a Winterlvst nevű projektjét is, amellyel teljesen más jellegű zenét kíván játszani, mint a Kittie vagy a Karkaos.

155809366_471744590874127_5930947552207375683_n.jpg

Nehéz tovább haladni Trish nélkül, mert furcsa érzés, hogy nincs velünk. De persze nem tudni, mi lesz a vége. Ha kapunk egy jó ajánlatot, lehet, hogy rábólintunk. Ugyanakkor biztosan akarjuk tudni, hogy ez a rajongóinknak is jó lesz. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Nagyon sok ember szereti a csapatot. "Kiköveztétek az utat", "Legendák vagytok" - és hasonlókat mondanak nekünk, noha nem gondolom, hogy 15-20 éve ez egyenlő lett volna a Kittie-vel. Úgy gondolom, az segített nekünk a sikerben, hogy szívvel-lélekkel dolgoztunk.

 

 

 

Mercedes Lander nem látja a Kittie jövőjét

00012353_581x581_f2e7079a8b465369a9930863f83c4ae8.jpg

Nemrégiben jelent meg a The White Swan új EP-je, amely 4 számot tartalmaz, és amely projektnek a Kittie-ből is ismert Mercedes Lander az énekesnője.

Míg a tagok évek óta új projektekben próbálgatják szárnyaikat -Mercedes 2016-ban szállt be a fent említett zenekarba, míg nővére, az énekes Morgan a Karkaos-szal dolgozik és saját zenekart is alapított Winterlvst néven- , addig a Kittie-ről évek óta nem érkezett érdemleges hír.

Mint ismeretes, 2017. február 13-án, a banda basszusgitárosa,  a 31 éves Trish Doan váratlanul elhunyt. Halálának okát a mai napig nem fedte fel a csapat, ám azt tudni lehetett, hogy a zenészlány évek óta súlyos depresszióval és étkezési zavarokkal küzdött.

Mercedes most a Thunder Undergroundnak mesélt az együttes lehetséges jövőjéről: 

"Tudom, szerencsések vagyunk, hiszen rengeteg mindent megtapasztalhattunk. Csodálatos volt az is, amikor néhány éve megcsináltuk a" Live In London " koncertet, ahol mindenki fellépett, aki szeretett volna az egykori tagok közül. Remek  „időutazás” volt ez a tagokkal. Nagyon klassz volt. Nagyon élveztük. De eljött az a pont, hacsak kapunk valami nagyon jó ajánlatot, nem hiszem, hogy bármit is csinálni fogunk. Nagyon jó lenne, ha a volt tagokkal is tudnánk valamit csinálni, de ez most nem fog összejönni. A húgom (Morgan) mellett én és Tara [ McLeod, gitáros], vagyunk csak  technikai értelemben a bandában."

- kezdte sorait Mercedes. A zenekar 2019 tavaszán piacra dobta Live At The London Music Hall című DVD-jét, amelyen több volt tag is felbukkan, és amely koncertre a világ minden tájáról érkeztek rajongók, ám ezt követően csend borult a csapat háza tájára.

Korábban Morgan elmondta: nem tudják elképzelni, hogy Trish nélkül készítsenek albumot, ezt pedig nővére is megerősíti:

"Nehéz tovább haladni Trish nélkül, mert furcsa érzés, hogy nincs velünk. De persze nem tudni, mi lesz a vége. Ha kapunk egy jó ajánlatot, lehet, hogy rábólintunk. Ugyanakkor biztosan akarjuk tudni, hogy ez a rajongóinknak is jó lesz. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Soha nem mondjuk, hogy soha..."

Trish Doan, a banda egykori basszusgitárosa 1985. május 9-én, Dél-Koreában született, de Kanadában nőtt fel. A Kittie-hez 2005 folyamán csatlakozott, azonban két évvel később evészavarai és depressziója miatt otthagyta a csapatot.

9594cf7e2f19fea7efe280e2a16a8dd6.jpg

Trish Doan, a banda egykori basszusgitárosa - 2017 februárjában, 31 évesen hunyt el, halálának oka máig tisztázatlan

2009-ben Ausztráliába költözött, hogy ott szerezzen diplomát, 2011-ben visszatért Kanadába és 2012-ben újra a Kittie tagja lett. 2013-ban ismét Ausztráliába ment, Twitter-és Facebook-oldalain pedig gyakran írt a depresszióval való küzdelméről. 

 

Tracy Bonham-feldolgozással jelentkezett Mercedes Lander projektje

A kanadai Kittie-ről nem sok hír akad mostanság, ám azt tudni lehet, hogy Morgan Lander, a banda énekesnője tavaly szállt be a Karkaos nevű, death metalban nyomuló együttesbe, valamint szólóprojektet is indított Winterlvst néven.

bw1bikj.jpg

Most újabb hír érkezett a zenenekarról - ezúttal Morgan testvére, a Kittie-ben dobosi posztot betöltő Mercedes is hallatott magáról. A 2016-ban alakult The White Swan nevű, sludge/doom metalos formáció tagja lett, ahol nemcsak az ütős hangszerekért felel, hanem az énekért is. A csapat -amelyben Shane Jeffers gitárossal és Kira Longeuay basszerrel zenél együtt- eddig 3 középlemezt adott ki, a 4., legfrissebb EP szeptember  18-án lesz elérhető, Nocturnal Transmission címmel, amely 4 számot tartalmaz majd:

1. In Love And Ritual

2. Nocturnal Transmission

3. Purple

4. Tell It To The Sky (Tracy Bonham cover)

Utóbbi dalhoz készült most szöveges videó, amely a Youtube-on is elérhető, íme:

 

Morgan Lander: "A Winterlvst nem kimondottan metál-projekt lesz."

Új csapatáról mesélt az énekesnő

Morgan Lander neve első körben a Kittie kapcsán csenghet ismerősen, amely csapat elindította őt a zenei pályán 1996-ban.

A kanadai énekesnő tavaly jelentette be, hogy csatlakozott a Québec-i, melodic death metalban/metalcoreban nyomuló Karkaoshoz, ahol Viky Boyer helyét vette át. Korábban is dolgozott együtt más csapatokkal Morgan, pl. a szintén kanadai Blackguarddal, de mind ők, mind a Karkaos teljesen más zenét játszik, mint a Kittie.

96841367_256054355776486_7181807509349335040_o.jpg

Ahogyan ő fogalmazott:

"Más vagyok, mint aki akkor voltam, amikor a Kittie karrierje beindult. Azokat a dalokat 14 éves koromban írtam, most 37 vagyok. Hosszú utazás volt ez, de azt hiszem, rengeteg minden történt az út alatt, sok tanulság mind szakmailag, mind emberileg."

Nemrégiben pedig az énekesnő bejelentette: új projektet indított Winterlvst néven, amely csapat debütálása nyáron esedékes. Azt is tudni lehet, hogy a Blackguard dobosa, Justin "Juice" Either és billentyűse, Jonathan Lefrancois-Leduc is dolgozik majd Morgannel. 

Most újabb titkokat osztott meg Morgan a csapatról és annak készülő lemezéről:

"Ez egy olyan album lesz, amely elektronikus elemekre épül, nem tudom, fogunk-e turnézni [a koronavírus-járvány miatt], és hogy mi lesz az útja, de ez egy igazán szenvedélyes projekt, és már régóta dolgozom rajta."

- kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

"Ez a legkevésbé metál-dolog, amit valaha csináltamEz egy szimfonikus és filmszerű zene, tehát rengeteg vonós hangszer is van benne, sok klasszikus vonallal. Nagyon erősen befolyásolták a filmzenék, amelyeket a filmek hátterében lehet hallani. Ez érdekes, és érzelmileg igen provokáló."

Morgan tehát nem unatkozik, hiszen mind a Karkaos-szal, mind új zenekarával dolgozik, a Winterlvst első klipjét ígérete szerint nyáron láthatjuk Broken Lines címmel, azonban eredeti zenekaráról, a Kittie-ről nincsenek friss hírek.

 

 

Új projektet indított Morgan Lander: nyáron debütál a WINTERLVST

Izgalmas hírek a Kittie tagjáról!

Morgan Lander a Kittie-ben kezdte zenei pályafutását 1996-ban, 14 évesen, és a zenekar a mai napig aktív.

A kanadai énekesnő tavaly csatlakozott a Karkaoshoz, ahol Viky Boyert váltotta, így ő lett az új frontasszonya a death metalban nyomuló bandának. Nem tudni, mikor készül el a formáció első lemeze Morgannel, ám ő eközben sem unatkozik: a napokban jelentette be, hogy új projektet hozott létre, amelynek a Winterlvst nevet adta. 

69926157_112797283435528_3728059525920456704_o.jpg

A csapat debütálása nyáron esedékes, és tudni lehet, hogy a Blackguard -amely együttessel közös dalt is felvettek- dobosa, Justin "Juice" Either és billentyűse, Jonathan Lefrancois-Leduc is dolgozik majd. 

 

A Kittie-ről egyelőre nincsenek friss hírek, utolsó kiadványuk a 2019-ben megjelent Kittie: Live At The London Music Hall című DVD volt, amely bulin régi és újabb dalok egyaránt felcsendültek.

 

Karrierjéről mesélt Morgan Lander

Érdekes dolgokat fedett fel az énekesnő

A kanadai Karkaos nemrégiben jelentette be, miszerint előző énekesük, Viky Boyer távozását követően új frontasszony állt a csapat élére, Morgan Lander személyében, akit a Kittie alapító tagjaként ismerhetünk. Nemrégiben adta első koncertjét az új felállású zenekar, amelynek története egészen 2003-ig nyúlik vissza, és olyan együttesekkel álltak egy színpadon, mint a The Agonist, a Leaves' Eyes vagy a Delain. 

Morgan nemrégiben a Bods Mayhem Hournak adott interjút, amelyben főleg karrierje alakulásáról mesélt.

bba9f231293a7eca42cc0a23b14ac117.jpg

"Csodásan érzem magam, ugyanis az elmúlt években szerettem volna létrehozni valami újat, de nem tudtam, hogyan kezdjem. Beskatulyázva éreztem magam. A Karkaos nagyszerű lehetőség, mert régóta ismerem a bandát, Justine, a dobos a Blackguardban is játszott."

- kezdte az énekesnő, aki utóbbi formációval karöltve is készített közös dalt, By My Hand címmel.

"Nagyon jó barátokká váltunk, tartottuk a kapcsolatot. Később a Karkaosba lépett, és egy idő után arról kezdtünk beszélni, hogy mi lenne, ha csatlakoznék az együttesbe. Beletelt egy időbe, mire döntöttem, főleg a távolság miatt. A zenekar Montréal-i székhelyű, én pedig Dél-Ontarióban élek. De persze a technika segítségével bármi megoldható. Nagyszerű érzés együtt dolgozni valakivel, aki nemcsak a barátom, de hiheteten zenész is!"

Morgan mesélt a Kittie korai éveiről is:

"Más vagyok, mint aki akkor voltam, amikor a Kittie karrierje beindult. Azokat a dalokat 14 éves koromban írtam, most 37 vagyok. Hosszú utazás volt ez, de azt hiszem, rengeteg minden történt az út alatt, sok tanulság mind szakmailag, mind emberileg. Számomra hatalmas előrelépés, hogy a Karkaoshoz csatlakozhattam!"

- zárta sorait Morgan, aki elárulta: jövőre várható a Karkaos-szal első közös albuma.

 

Karkaos: először lépett fel Morgan Landerrel a csapat

Új együttesével debütált a Kittie énekesnője

Korábban megírtuk, hogy a Québec-i melodikus death metált játszó Karkaos új frontasszonyra tett szert a Kittie-t vezető Morgan Lander személyében. A banda 2003-ban alakult, 2009 óta zenél aktívan, és eddig olyan zenekarokkal álltak egy színpadon, mint a The Agonist, a Leaves' Eyes vagy a Delain. Első EP-jük 2010-ben jelent meg In Burning Skies címmel, 2013-ban pedig piacra dobták első albumukat, az Empire-t. 2017 májusában érkezett a Children of the Void nagylemez.

karkaosmorganlander_638_1.jpg

Viky Boyer, a formáció előző frontlánya idén hagyta el a Karkaost, ezt követően került Morgan a bandába, aki boldogan mondott igent a felkérésre - előreláthatólag 2020-ban kerül boltokba a vele közösen felvett első korong. Természetesen az énekesnő nem hagyja el eredeti együttesét, a Kittie-t sem.

Szeptember 21-én Montréalban adott koncertet az új felállású zenekar, amelyről videók is készültek, íme!

 

 

A Karkaoshoz csatlakozott a Kittie énekesnője

Morgan Lander a banda új frontasszonya!

A kanadai Kittie-ből ismert Morgan Lander a napokban jelentette be, miszerint a Québec-i Karkaoshoz csatlakozott énekesnőként.

karkaosmorganlander_638.jpg

A csapat története 2003-ig nyúlik vissza, zenéjükben pedig a death metal, a power metal és a hard rock elemei keverednek. Eddig olyan zenekarokkal álltak egy színpadon, mint a Delain, a Leaves'Eyes vagy a The Agonist. Mára Kanada egyik legnépszerűbb együttesévé nőtte ki magát a formáció - most egy kis erősítést kapnak Morgan személyében, aki így nyilatkozott az együttműködésről:

"Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a Karkaoshoz csatlakozhattam! Hihetetlen érzés visszatérni a metálba, alig várom, hogy ismét színpadra állhassak!"

A vérfrissítésen átesett együttes 2020-ra ígéri Morgannel közös első albumát, de természetesen az énekesnő nem hagyja el régi csapatát, a Kittie-t sem.

 

Morgan Lander nem tartja valószínűnek, hogy új albumot készítsenek Trish Doan nélkül

Interjút adott az énekesnő

Sokkolta a metálvilágot 2017. február 13-án a kanadai Kittie basszusgitárosának, Trish Doannak a halála. Ennek kapcsán Morgan Lander énekesnő nem sokkal zenésztársa után elmondta: testvéreként szerette Trisht, és rendkívül megviselte elvesztése.

morganlanderkittiemarch2019_638.jpg

Most újabb gondolatot oszott meg Morgan:

"Nem lenne helyes, ha Trish nélkül készítenénk új lemezt. Nem lenne jó érzés mást hallani gitározni. De ő már nincs közöttünk..."

fbfd13afe7738b5b79424a591dfe1df2d7ba15bcr1-1080-1073v2_hq.jpg

Trish Doan 1985. május 9-én született a koreai Kvangdzsuban, de Kanadában nőtt fel, 2005-ben csatlakozott a zenekarhoz. 2008-ban elhagyta a Kittie fedélzetét, depressziója és anorexiája miatt. 2009-ben Ausztráliába költözött, ám két évvel később visszatért Kanadába, 2012-től pedig újra a csapat aktív tagja volt. Halálának oka nem ismert, de Twitterére sokszor írt a depresszió démonával való küzdelmeiről.

süti beállítások módosítása