12-13 éves koromban masszívan benne voltam a Spice Girls-lázban, és nem egyszer fantáziáltam arról, milyen lenne, ha a cukormázas pop helyett egyszer csak odabasznának egy torzított gitárt. Mert ha lehántjuk a platformcipőt és a csillámport, elég komoly hangok lapultak ott. Emma Bunton és Victoria Adams (igen, akkor még nem Beckhamné volt) kivételével a brigád vokálisan kifejezetten erős volt: Mel B karcos, szinte harapós orgánuma, Geri Halliwell meglepően mély, telt altja és Mel C – akit sokan (jogosan) a banda legerősebb énekesének tartottak – egyedi, rugalmas mezzoszopránja…istenem, simán vitte volna a metalt.
Nagyot néztem, amikor 2022-ben elég látványosan robbant be a metalszíntérre a Venus 5, a Frontiers kiadó gondosan összerakott projektjeként. A háttérben pedig nem valami garázszenészek matatnak, hanem kifejezetten komoly nevek: Jake E (Cyhra, ex-Amaranthe), Stefan Helleblad (Within Temptation), Per Aldeheim (Def Leppard, H.E.A.T, The Poodles). Szóval itt nem az van, hogy "próbálkozunk", hanem kiszámolták előre, hogy MŰKÖDNIE KELL.
És nem is titkolták, mit akarnak: létrehozni a metalvilág saját Spice Girls-ét, csak több torzítással, több bőrrel, és kevesebb cukormázzal. Ez a fajta őszinteség egyébként már önmagában szimpatikus, mert nem próbálja művészetként eladni azt, ami alapvetően egy erősen koncepcióvezérelt, "rakjuk össze a tökéletes csapatot" típusú projekt.
A felállás pedig tényleg olyan, mintha egy európai metal casting legjobb pillanatait vágták volna össze egyetlen zenekarrá: Herma az Sick N’ Beautiful futurisztikus világából érkezik, egyenesen Olaszországból, Karmen Klinc Szlovéniából a Hellcats vonaláról hozza a rock’n’roll attitűdöt, Jelena Milovanovic (Szerbia), Terese "Tezzi" Persson (Svédország) az Infinite & Divine-ból, valamint az albán Erina Seitllari együtt egy olyan nemzetközi mixet alkotnak, ami papíron szinte túl szép ahhoz, hogy ne működjön. És tényleg, első hallásra működik is: a kémia ott van, a dinamika él, a különböző hangszínek szépen egymásra csúsznak, mint egy jól kevert koktél, amit úgy iszol meg, hogy közben tudod, valaki nagyon pontosan kimérte az arányokat. És pont ez az, ahol egy kicsit gyanússá válik az egész.
Mert amikor minden ennyire precízen van összerakva, felmerül az a kellemetlen kérdés, amit nem mindig szeretünk feltenni: ez még mindig zenei tásulat vagy már inkább egy tökéletesen kivitelezett termék?
A lányok első, saját nevüket viselő albuma 2022-ben került boltokba, és első hallásra kifejezetten kellemes élményt nyújtott, olyan lemez volt, amit simán felteszel háttérnek, aztán azon kapod magad, hogy már a harmadik refrént dúdolod anélkül, hogy észrevetted volna, mikor szippantott be.
Március 20-án érkezett meg a formáció második stúdiólemeze, a "March Of The Venus 5", összesen tizenegy dallal, és már az első percekben érezni, hogy itt nem akarták újra feltalálni a kereket, inkább fogták a debütlemez receptjét, és egy kicsit még jobban kikeverték. A dalok feszesek, nem nyújtják őket a végtelenségig, nagyjából három-négy perc körül mozognak, a felépítésük nem akar túlbonyolított lenni, és az egésznek van egy tudatosan fogyasztható struktúrája, ami egyszerre erősség és egy picit korlát is. Viszont egy dolog továbbra is vitán felül áll: az öt énekesnő hangja. Abba tényleg nem nagyon lehet belekötni, karakteresek, tiszták, jól működnek együtt, és simán viszik a hátukon a dalokat. Zeneileg sincs ok panaszra. A gitárok most határozottabban előre lettek tolva, van bennük súly, van bennük düh, és amikor akarják, oda is csapnak - elég csak a Take It From The Start brutálisan odavágó szólójára gondolni, ami végre nem csak dísz, hanem tényleges elem. Közben ugyanúgy jelen van a rockos groove, a power metalos pörgés, és az a bizonyos industrialos zúzás, ami modernné és kissé klub-kompatibilissé teszi az egészet.
Ha ki kell emelni csúcspontokat -márpedig muszáj-, akkor a címadó March Of The Venus 5 és a Like A Witch konkrétan letarolják a terepet az epikus refrénjeikkel. Ezek azok a dalok, amiket nem csak hallgatsz, hanem teli torokból üvöltesz, akár egy koncerten, akár egy teljesen indokolatlan hétköznapi tevékenység (pl. portörlés, zöldségaprítás) közepén. A Far Away kellemes meglepetés: lassabb tempó, de nem fullad bele a melankóliába, inkább egyfajta lebegő, érzelmes egyensúlyt tart, ami jól áll a lemeznek. A Set Me Free már egy merészebb irányba mozdul, szinte súrolja a rádióbarát dance slágerek határát, de nem csúszik át teljesen, inkább csak incselkedik vele. A Surrender és a Satelite szintitémái szépen simulnak bele a hangszerelésbe, nem lógnak ki, hanem inkább egy plusz réteget adnak a hangzásnak.
Az Invincible esetében szinte hallani, ahogy Jake E keze ránehezedik a dalra, ez az a tipikus, modern, hook-orientált metal, ami simán elférne egy Amaranthe-lemezen is. A Winter On My Skin érzelmesebb irányba visz, de nem válik nyálassá, inkább szenvedélyes és feszült, és simán elbírna egy látványos klipet is, mert van benne annyi dráma, hogy működjön. A záró tétel, a The Other Shore egy szépen felépített levezetés, szimfonikus elemekkel, erős refrénnel és azzal az ismerős érzéssel, hogy "igen, itt most vége… de ez nem egy lezárt történet”.
A "March Of The Venus 5" egy kifejezetten erős, profi és élvezetes lemez, ami pontosan tudja, mit akar: szórakoztatni, működni, és jól kinézni – hangban is. A dalok feszesek, a refrének ülnek, a hangzás modern és kellően vastag, az ének pedig végig stabilan tartja az egészet. Ez az a fajta album, amit könnyű szeretni, mert nem kér sokat, cserébe ad egy megbízható, jól összerakott élményt. Viszont…pont emiatt nem válik igazán veszélyessé. Mert miközben minden a helyén van, ritkán történik meg az a pillanat, amikor azt érzed, hogy most valami kicsúszott az irányítás alól, hogy most tényleg elszabadult valami.
Balról jobbra: Herma Sick, Jelena Milovanovic, Tezzi Persson, Erina Seitllari és Karmen Klinc
Ez egy tudatosan felépített, kontrollált lemez, ami nem hibázik, igaz nem is kockáztat igazán. És egy ilyen háttérrel, ilyen hangokkal és ilyen koncepcióval az ember joggal várna egy kicsivel több őrületet, több koszt, több "leszarom és szétbaszom a világot" energiát. De ennyi baj legyen: végül is ezt a korongot a Spice Girls metalverziója készítette, és ennek megfelelően nem is akar black metalos hörgésekkel, death metalos darálással vagy thrash-szintű agyrobbantással operálni. Mert amit vállal, azt korrektül hozza: egy újabb kellemes, jól összerakott lemezt kaptunk, ami nem akarja megváltani a világot, viszont pontosan tudja, hogyan legyen szerethető. Vannak rajta kifejezetten erős pillanatok, olyan dalok, amik simán beragadnak, és amiket jó érzés egymás után többször is visszatekerni — még akkor is, ha közben tudod, hogy ez nem az a zene, ami felforgatja az életed.
8/10
"March Of The Venus 5"
Kiadó: Frontiers Music
Megjelenés: 2026.03.20.
Ének:
Greta "Herma Sick" Di Iacovo
Karmen Klinc
Erina Seitllari
Jelena Milovanovic
Terese "Tezzi" Persson
Hangszerelés:
Jake E (Cyhra, ex-Amaranthe)
Stefan Helleblad (Within Temptation)
Per Aldeheim (Def Leppard, H.E.A.T, The Poodles)
Aldo Lonobile (ex-Secret Sphere, Archon Angel)
Dallista:
01. March Of The Venus 5
02. Like A Witch
03. Far Away
04. Set Me Free
05. Stereotypes
06. Surrender
07. Satelite
08. Invincible
09. Winter On My Skin
10. Take It From The Start
11. The Other Shore
