Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Boltokba került Tarja karácsonyi lemeze

Végre kapható a korong!

2017. november 17. - Jurancsik Eszter

A finn szépség hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy új albumot készül kiadni - ám sokáig nem lehetett tudni, milyen anyagon dolgozott év eleje óta a Nightwish egykori frontasszonya. Később lerántotta leplet a titkokról: kiderült ugyanis, hogy rendhagyó karácsonyi lemezt készül a világra szabadítani, amely a mai nappal jelent meg. A korong a From Spirits And The Ghosts - Score For a Dark Christmas címet viseli, amelyen karácsonyi dalok különleges átdolgozásai kaptak helyet. Egy vadonatúj számot is rögzített Tarja, Together címmel.

tarja1658.jpg

Korábban Tarja így nyilatkozott a lemezről:

"Különleges élmény volt egy sötét karácsonyi album elkészítése a nyár közepén, a Karib-tenger türkizével körülvéve. Ellentéte annak a havas Karácsonynak, amit Finnországban megszoktam. A lemezen a Karácsony másik oldalát kutattam, és újabb bizonyítékot találtam arra, hogy a sötétség mélyről jön. A magányos emberek szemszögéből, az egyedül élőkéből közelítettem meg az ünnepet. Azokéból, akiknek nincs öröme a villogó fényekben és a csengettyűkben."

A sötét, gótikus elemek és Tarja klasszikusan képzett énekhangja egyedivé teszik a kiadványt, amely a mai nappal került az üzletek polcaira. 

Két dalt korábban már megmutatott a szoprán dalos pacsirta az O Come, O Come, Emmanuel és a német nyelvű O Tannenbaum szerzemények képében, mától pedig az egész album meghallgatható.

A lemez dallistája:

01. O Come, O Come, Emmanuel
02. Together
03. We Three Kings
04. Deck The Halls
05. Pie Jesu
06. Amazing Grace
07. O Tannenbaum
08. Have Yourself A Merry Little Christmas
09. God Rest Ye
10. Feliz Navidad
11. What Child Is This
12. We Wish You A Merry Christmas

album_cover.jpg

Új kislemezzel készül Tarja

Novemberben jelenik meg a karácsonyi albuma

tarja_back_1120_2017_080.jpg

Mint ismeretes, Tarja november 17-én jelenteti meg legújabb, sötét érzelmektől fűtött karácsonyi lemezét, ami a From Spirits and Ghosts (Score for a Dark Christmas) elnevezést kapta. Mindazok ellenére, hogy a korongot egy oldal már korábban kiszivárogtatta, az énekesnő folyamatosan új információkkal bombázza a már emígyis tűkön ülő rajongótáborát.

Miután már teljes egszében lerántotta leplet újdonságáról, október 6-án a boltok polcaira került első kislemeze, az O Come, O Come, Emmanuel, mely nótához kisfilmet is forgatott. Ezt követően az is kiderült, hogy egy negyven oldalas novellát is megjelentet majd, ami From Spirits and Ghosts (Novel for a dark Christmas) elnevezést kapta. A finn szépség most újabb meglepetéssel jelentkezett, ugyanis elárulta, hogy jövő pénteke jelenik meg második kislemeze, a választás pedig ezúttal az O Tannenbaum című számra esett.

A következő téli albumom második kislemezének egy német karácsonyi klasszikust, az O Tannenbaum különleges változatát választottam. Gyermekkorom óta ismerem ezt a dalt. Mindazonáltal, azért szerettem volna a német változatát rögzíteni, mivel számtalan gyönyörű emléket ébreszt fel bennem azokról az időkből, amikor Németországban éltem és amikor még ott tanultam. Azóta gyakran hallgatom ezt a dalt. Szerencsére voltam olyan bátor, hogy kipróbáltam a német nyelvtudásom, a német származású lemezkiadóim pedig annyira imádják a dalt, hogy kislemezként akarják megjelentetni. Ennek nagyon örülök!

-árulta el hivatalos Instagram-oldalán keresztül, az alább látható kép kíséretében.

 

A post shared by Tarja Turunen (@tarjaofficial) on

Klippremier: Tarja - O Come, O Come, Emmanuel

Megérkezett az első dal az új lemezről

A finn szoprán énekenső múlt hét pénteken ezelőtt hintette el, hogy hamarosan új klippel jelentkezik. A november 17-ével boltokba kerülő speciális karácsonyi albumáról (From Spirits And The Ghosts - Score For A Dark Christmas) -amelyről itt mesélt bővebben- elsőként az O Come, O Come Emmanuel című szerzeményéhez forogtak a kamerák. 
tarjakaracsony.jpg
Az egykori Nightwish-frontasszony azt is elárulta: e karácsonyi éneket Enya előadásában szerette meg igazán. Tarja szerint gyönyörű dallamvilággal rendelkezik e szerzemény, így azonnal beleszeretett, ezért is döntött úgy, hogy elsőként ezt a tételt mutatja meg rajongótáborának.
Íme az O Come, O Come, Emmanuel Tarja előadásában!

Tarja: "Alig várom, hogy élőben is előadjam az új dalokat!"

Karácsonyi turnéra készül az énekesnő

Tarja nemrég fedte fel új, speciális karácsonyi albumának borítóját és a dalok címeit - ám ez a lemez teljesen más lesz, mint a 2006-ban kiadott Henkäys Ikuisuudesta (Breath From Heaven). A finn szépség ugyanis e korongon -amely a From Spirits And Ghosts (Score For A Dark Christmas) címet kapta- a Karácsonyt azon emberek szemszögéből közelíti meg, akik szomorúak, egyedül vannak és nem találnak vigaszt a villogó fényekben és a csengettyűszóban. 

website9.jpg

Nemrégiben a Nightwish egykori énekesnője elárulta: elsőként az O Come, O Come, Emmanuel című dalhoz készít videoklipet, amelyet pénteken fog bemutatni a nagyérdeműnek. E dal kapcsán legújabb Facebookos posztjában mesélt Tarja:

"Nem igazán ismertem a dalt, amíg nem hallottam Enya verzióját. Azonnal beleszerettem! Ennek a dalnak gyönyörű dallama van, és remélem, tetszenek majd azok az érzelmek, amelyeket megpróbálok majd közvetíteni vele. Határozottan ez az egyik kedvenc számom az új albumon! A felvétel közben repültem, és ellazultam. Ezért döntöttem úgy, hogy ez lesz az első kislemez, amely a Karácsony más aspektusát mutatja majd. Alig várom, hogy a karácsonyi koncerteken is elénekeljem!"

 

Igen különlegesnek ígérkezik tehát a kiadvány, amely november 17-től kapható lesz az üzletekben.

A lemez borítóját és teljes számlistáját itt tekinthetitek meg.

Raskasta Joulua 2017 - Floor Jansen, Tarja és Elize Ryd is részt vesznek a koncertsorozaton

Metál Karácsony, metál hangokkal

Tavaly is megrendezték a Svédországot és Finnországot érintő Raskasta Joulua koncertsorozatot, amely karácsonyi dalok metálosított verzióira épült. Idén sem marad el a buliszéria, amely 25 fellépésből áll. A koncertek időpontjait és helyszíneit itt láthatjuk.

rj.jpg

A női metálhangok közül már tavaly is tiszteletét tette a bulikon a svéd Amaranthe énekesnője, Elize Ryd és a Nightwish akkor várandós frontasszonya, Floor Jansen. Idén azonban öt koncert erejéig Tarja Turunen (aki egyébként az első buli napján dobja piacra különleges karácsonyi albumát) is énekel majd, ami azért lesz érdekes, mert a finn szépség volt Nightwish-es kollégájával, Marco Hietalával fog egy színpadon állni - így talán a 12 éve tartó fagyos viszony is oldódhat majd az egykori zenésztársak között. 

rjrj.jpg

A rendezvénysorozaton még olyan előadók láthatók majd, mint Juha-Pekka "JP" Leppäluoto, aki a Dark Sarah-val dolgozik együtt, Tony Kakko a Sonata Arctica-ból vagy a finn Idols-nyertes Ari Koivunen. 

Felfedte új albuma címét Tarja

Rendhagyó karácsonyi lemezt dob a boltok polcaira az énekesnő

Jó ideje találgatták a finn szépség rajongói: vajon milyen lemezen dolgozott kedvencük? Nyár végével kaptuk a hírt, miszerint a Nightwish egykori énekesnője végzett az újdonság felvételeivel. A korong borítójának képvilága kapcsán felröppent a sutyorgás, miszerint egy karácsonyi albumot készített Tarja, és ezúttal a találgatások igaznak bizonyultak: a dalospacsirta ma lerántotta leplet a kiadvány címéről, amely a From Spirit And Ghosts (Score For A Dark Christmas) elnevezést kapta. 

album_cover.jpg

Megtudhattuk azt is, hogy a lemez november 17-étől lesz kapható, amelyen 11 ismert karácsonyi dal szerepel majd, az énekesnő klasszikusan képzett hangja és a sötét, gótikus elemek pedig egyedülállóvá teszik azokat. Olyan népszerű ünnepi szerzeményeket hallhatunk majd a korongon, mint az "O Tannenbaum", a "We Wish You A Merry Christmas" vagy a spanyol "Feliz Navidad". Azonban egy vadonatúj dalt is rögzített Tarja az albumon, amely a Together címet viseli majd. Érdekesség, hogy a lemez producere maga az énekesnő volt, de besegített a munkálatokba az amerikai Emmy-győztes filmzeneszerző Jim Dooley és Tim Palmer, aki olyan zenészekkel dolgozott együtt korábban, mint a U2 vagy David Bowie. A dalok keverése pedig New York Cityben, a Sterling Sound Stúdióban zajlott.

Íme, a teljes dallista:

01. O Come, O Come, Emmanuel
02. Together
03. We Three Kings
04. Deck The Halls
05. Pie Jesu
06. Amazing Grace
07. O Tannenbaum
08. Have Yourself A Merry Little Christmas
09. God Rest Ye
10. Feliz Navidad
11. What Child Is This
12. We Wish You A Merry Christmas

Az énekesnő így nyilatkozott az újdonságról:

"Különleges élmény volt egy sötét karácsonyi album elkészítése a nyár közepén, a Karib-tenger türkizével körülvéve. Ellentéte annak a havas Karácsonynak, amit Finnországban megszoktam. A lemezen a Karácsony másik oldalát kutattam, és újabb bizonyítékot találtam arra, hogy a sötétség mélyről jön. A magányos emberek szemszögéből, az egyedül élőkéből közelítettem meg az ünnepet. Azokéból, akiknek nincs öröme a villogó fényekben és a csengettyűkben."

Igen különleges lemezt ad tehát rajongói kezébe Tarja, a kiadványt pedig már előrendelhetjük ezen a linken.

 

Tarja és az Ave Maria

Egy spanyol zenés műsorban énekelte el a híres karácsonyi dalt

tarja_30.jpg

Tarja 2006-ban, Henkäys Ikuisuudesta (Breath from Heaven) című, karácsonyi dalokat tartalmazó lemeze megjelenésekor ebben a szép ruhában lépett fel. Most ugyanezt viselte a spanyol tévében.

A spanyol Telecinco csatorna egy zenés műsorában szerepelt tegnap a finn szépség, a felvétel pedig fel is került a Youtube videómegosztóra. Tarja ugyanazt a gyönyörű piros ruháját viselte, amit 10 éve, speciális karácsonyi dalokból álló albuma megjelenésekor. Íme a csodálatos dal, egy csodálatos hangú énekesnőtől!

 

Tales Of Evening: ünnepi balladával jelentkeztek

Dudás Ivett és csapata egy karácsonyi dalt készített

feltorekvo-bandak-nyomaban-tales-of-evening-05090844.jpg

 

A kisfilm híre tegnap jelent meg a zalaegerszegi együttes hivatalos Facebook-oldalán, a balladisztikus felvétel Karácsony alkalmából íródott és a Jégvilág címet kapta - így kedveskednek Ivették rajongóiknak. Íme!

 

 

Vad Karácsonyt kíván a Lacuna Coil!

Rendhagyó karácsonyi dallal rukkolt elő a banda

lacuna_coil_h_0416_1577190d3ebd8c23fb7dac97cf892aba.jpg

A Lacuna Coil tagjairól tudjuk, hogy elmebetegek (szigorúan jó értelemben! :D ), Andrea Ferro pedig egy korábbi interjúban utalt arra, hogy Karácsony előtt egy különleges meglepetéssel jelentkeznek. Az olasz csapat tartotta magát ígéretéhez, és egy nem túl szokványos karácsonyi dalt készítettek rajongóik számára, Naughty Christmas (~ kb.: "Vad Karácsony") címmel, amellyel nem hazudtolták meg a tényt, miszerint mindig vevők a poénkodásra. A vicces videót már megtekinthetjük a Youtube-on. 

 

süti beállítások módosítása