Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Körvonalazódik a következő Nightwish-album

Tuomas már gőzerőkkel írja a dalokat.

2018. július 02. - Sarok Bettina

pic_5_756198_k756199_1200.jpg

Jelenleg is tart a Nightwish különleges turnéja, ami a márciusban megjelent Decades címre keresztelt válogatásalbumon helyet kapott legnépszerűbb dalok újbóli népszerűsítését jelképezi. Mint ismeretes, a formáció új lemezzel is készül majd, amiről eddig csupán annyit lehet tudni, hogy a tervek szerint 2020-ban kerül majd a lemezboltok polcaira.

A csapat alapítója, Tuomas Holopainen nemrégiben adott egy rövid intertjút, melyben számos témát pedzeget, de az újdonságról is elárult némi érdekességet:

Még a dalszerzési fázisban vagyunk. Már megírtam az anyag, nem is tudom, kb. hetven-nyolcvan százalékát. De erről egyelőre senki nem hallott még semmit. Nem tudják sem a dalok címét, sem pedig azt, hogy milyen témát is dolgoznak fel, vagy bármi másról, még nagyon a korai időszakban vagyunk. De nagyon jónak ígérkezik, és már nagyon várom, hogy mi lesz a végeredmény. A terv az, hogy 2019. nyarán ismét elmegyünk egy próbálós táborozásra, elkezdünk dolgozni az új lemezen, felvesszük és ha minden a tervek szerint halad, 2020 tavaszán meg fog jelenni az album, amit természetesen egy kiadós turné követ majd.

- árulta el a dalszerző, aki azt is elmondta, hogy nem biztos, hogy Jukka Nevalainen visszatér a dobok mögé, hiszen álmatlansága jelenleg is tart, sőt, az év elején műteni kellett a kezét, így helyét továbbra is a Wintersun ütőse, Kai Hahto tölti be.

001alear54.jpg

 

Trees Of Eternity: új videó és nagylemez novemberben

Hosszas várakozás után végre megjelenik az album

Korábban írtunk arról, hogy az örebro-i ambient/doom metált játszó csapat énekesnőjük emlékére megjelenteti Hour Of The Nightingale címre keresztelt albumát, amelyet még 2014-2015 folyamán rögzítettek. A banda eredeti felállása: Juha Raivio gitáros, Kai Hahto dobos, Fredrik és Mattias Norrman, Tobias Sidegård és a néhai Aleah Stanbridge, aki áprilisban, 39 évesen elveszítette a rákkal való küzdelmet. A zenekar úgy döntött, tragikusan fiatalon eltávozott énekesnőjük nélkül nem folytatják a zenélést. 

18373_l.jpg

Juha Raivio -aki Aleah férje is- így ír erről:

"Bár a könnyeimmel küszködöm most, a szívem büszkén ver: november 11-én megjelenik a Hour Of The Nightingale album, megünnepelve ezzel Királynőnket, Aleah-t. Köszönünk minden támogatást!"

Az új szöveges videó A Million Tears című dalhoz készült, néhány napja került fel a Youtube videómegosztóra.

Az albumot a Svart Records hozza forgalomba, itt lehet előrendelni.

 

süti beállítások módosítása