Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Klippremier: Jinjer - Disclosure!

2021. november 15. - Jurancsik Eszter

j.jpg

"Wallflowers" címmel, augusztus 27-én jelent meg a Jinjer új nagylemeze, amely kiadványt eddigi legkeményebb és legnyugtalanabb anyagaként jellemezte a formáció, az énekesnő Tatiana Shmayluk pedig rengeteg személyes élményét megírta a dalokban.

Láthattuk a Vortex, a Mediator és a Wallflower című szerzeményeket klipes formában is, most pedig megérkezett az újabb nóta, a Disclosure!

Tatiana elmondta: a dalszöveget egy korábbi interjú ihlette, ahová ő és a basszer Eugene Abdukhanov kaptak meghívást, a riporter pedig végig megpróbálta a politikai állásfoglalás felé terelni a két zenészt, afféle passzív-agresszív módon. A zenekart egyébként az ukrán nacionalisták rendre oroszbarátnak nevezik, már csak azért is, mert Ukrajna keleti részéből származnak, ahol rengeteg orosz is él, illetve korábban többször hangot adtak véleményüknek, miszerint a helyi társadalmat az ukrán országvezetés tölti meg gyűlölettel - Tatiana ITT mesélt bővebben a háborús, politikával kapcsolatos dolgokról.

 

 

 

Jinjer: COVID-pozitív lett a dobos, de nem törlik a bulikat

18c4db64-5bae-487d-a5e9-2a1e84f48fb0.jpg

Észak-Amerikában turnézik a Jinjer, tegnap este pedig Seattle-ben lépett fel a csapat - dobos nélkül, ugyanis Vlad Ulasevich koronavírus-tesztje pozitív lett, így néhány show rendhagyó módon lesz megtartva, amíg a zenész meggyógyul - bár a zenekar többi tagja elmondta, hogy szerencsére Vlad jól érzi magát és nincsenek tünetei.

Fivérek és nővérek, nem könnyű ezt elmondani, de sajnos dobosunk, Vlad COVID-tesztje pozitív lett, és ki kell hagynia az első néhány koncertet, amíg fel nem épül. Jól van és nincsenek tünetei! Mi egészségesek vagyunk és negatívak lettek a tesztjeink. Ennek ellenére nem fogunk lemondani egyetlen koncertet sem, és úgy döntöttünk, hogy az ő előre felvett élő dobsávjait fogjuk használni! Két hosszú évet vártunk arra, hogy veletek zúzhassunk, és mindent megteszünk, hogy ez a turné megvalósuljon... és biztosan emlékezetes lesz!

- üzente a Tatiana Shmayluk vezette brigád az amerikai fanoknak.

A formáció "Wallflowers" címet viselő albuma augusztus 27-én jelent meg, és igen kedvező kritikákat kapott.

Jobbulást, Vlad!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

JINJER (@jinjer_official) által megosztott bejegyzés

A Twelve Foot Ninja új dalában vendégeskedik Tatiana Shmayluk

3b40cetww5840.jpg

Az ausztrál heavy metalban utazó Twelve Foot Ninja október 15-én adja ki új albumát "Vengeance" címmel, amelyről két dalt - Start The Fire, Long Way Home - már megmutattak, ma pedig egy újabb szerzemény debütált, amely az Over and Out címet viseli. A dalban az ukrán Jinjer énekesnője, Tatiana Shmayluk vendégénekel, íme a videó:

 

Jinjer: "A Wallflowers más, mint az eddigi lemezeink."

jinjer_featured_credittk.jpg

A mai nappal jelent meg a Jinjer új albuma, a Wallflowers. A zenekar elmondása szerint ez az eddigi legsötétebb, legvadabb kiadványuk, keménységben is lekörözve elődjeit. 

Több ízben elárulta az ukrán banda, hogy szülőhazájuk politikai helyzete, a háborúk ugyanúgy hatással voltak a dalszerzésere, mint Tatiana Shmayluk énekesnő személyes élményei. Előfordult, hogy Tatiana sírt a stúdióban, egy nemrégiben adott interjújában a frontasszony részletesen mesélt fiatalabb éveiről, családjáról is.

Most újabb gondolatokat osztott meg az énekesnő és a basszusgitáros Eugene Abdukhanov

Kiderült, hogy az egyre duzzadó rajongótábor mellett párhuzamosan tűnnek fel a gyűlölködő trollok is. Tatiana azonban nem sokat foglalkozik velük, mint ahogyan ezt most kifejtette: 

"Ha túléltem a háborús Ukrajnában az éveket, akkor túlélem a gyűlölködőket is. Ha a kelet-európai ismeretlenségből nemzetközi sztárrá váltam, akkor a szarháziak nem érdekelnek. Ha a fiatal nők világszerte példaképként tekintenek rám, a hatalom bohócai nem tudnak engem bohóccá tenni!"

- majd nevetve hozzáteszi:

"Ha meghalok, a túlvilágon seggbe rúgom őket!"

eudpm64xuami-om.jpg

Ha belegondolunk, a csapat joggal lehet büszke az eredményeire: a világ egy olyan háborúk sújtotta országából származnak, amelyet sokan "leírtak."

A világon lassan két éve jelen lévő koronavírus miatt turnézni ők sem nagyon tudtak, 2020 márciusában éppen Dél-Amerikát járták a 2019-es Macro lemezzel, amikor kitört a pandémia és félbe kellett szakítaniuk a koncertkörutat. 

"Ukrajnában sokkal rosszabb a vírushelyzet, mint az Egyesült Államokban" 

- mondja Eugene.

"Nagyon kevés embernek sikerült csak beoltatnia magát. Mi sorban állunk és várunk."

A zenekar éppen Mexikóban tartózkodott, amikor kitört a járvány, Eugene hazautazott meglátogatni várandós feleségét, Tatiana pedig Los Angelesben látogatta meg barátját, Alex Lopezt, aki a Suicide Silence dobosaként ismert, és akivel tavaly nyáron össze is házasodtak.

"Az Amazon rabja voltam. Minden nap rendeltem valamit! Megszereztem az első DSLR-fényképezőgépemet és még pár fotós cuccot. Alexszel vettünk egy hatalmas akváriumot - az akváriumok Rolls-Royce-ját. Aztán még egy akváriumot. És még egy akváriumot..."

A karanténnak azonban egyértelmű pozitív hozadéka, hogy a csapatnak volt ideje elkészíteni a Wallflowerst.

wallflowers-jinjer.jpg

"Egész pályafutásunk során először végre volt időnk dalokat írni, gyakorolni és nagyon felkészülten stúdióba menni."

- meséli Eugene a felvételek kapcsán.

"Ezúttal Vlad, a dobosunk írta az anyag nagy részét. Mielőtt belekezdett volna, a banda közösen úgy döntött, hogy el kell térnünk a legutóbbi, albumtól, a Macrótól. Tudtuk, hogy változtatnunk kell a hangzáson, mert nem akartuk, hogy az lemez ugyanúgy szóljon, mint az előző. Mindannyian valami újat akartunk, és volt egy nagyon világos elképzelésünk: hogy a basszus és a gitárok nagyon agresszívak, nagyon torzak legyenek. Vladnak, mint mindig, most is nagyon világos elképzelése volt arról, hogyan változtassuk meg a dobok hangzását és a dobszólókat. Ami a zenét illeti, soha nem próbálunk meg "elvárni" valamit az új lemezeinktől. Csak zenét írunk, és hagyjuk, hogy ez folyamatosan "áramoljon". Azt gondolom, ez soha nem fog változni nálunk."

A Jinjer rajongói tudják, hogy a szövegeket mindig Tatiana írja. Mint elmondta: először oroszul kezdett írni, majd angolra váltott. Így született meg a Vortex című szerzemény, amely elsőként jött ki az albumról.

"Ez a dal egy olyan emberről szól, aki nagyon sokat gondolkodik."

- magyarázza.

"Előfordult már veled, hogy egyszerűen nem tudsz elmenekülni a gondolataid elől? A fejed nehézzé válik, mint egy ólomgolyó. Mintha mindjárt felrobbanna. Ez depresszióhoz vezethet, nem tudsz megállni, és beleesel a gödörbe."

Bár a dalok alapvetően nyomasztóak, ahogyan Tatiana is elmondta, és ne is várjon senki, semmiféle vigasztaló szót a dalcsokortól, a frontasszony szerint mégis fellelhető benne a remény és a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a gondokkal.

"Sok új elem is van ezen az albumon. Azoknak, akik nem ismerik a zenénket, furcsa lehet hallgatni. De azt hiszem, a rajongóink felkészültek erre is. Megszokták, hogy olyasmit kapnak, amire nem számítanak."

- tette hozzá Eugene, majd ismét Tatianához vándorolt a szó:

"Amikor elkezdtem írni a szövegeket, 2021 januárjában, akkor tértem vissza Kijevbe. Alex meglátogatott, de eljött a napja annak, hogy hazarepüljön Los Angelesbe. Sok időt töltöttünk együtt, és most meg kellett tanulnom egyedül lenni. Nem akartam társaságba járni, elmenni otthonról. Csak körbe-körbe járkáltam a lakásomban..."

A második dal, a Mediator egy online személyiségteszt eredménye, amelyet Tatiana egy barátja javaslatára csinált meg. 

"Mindig készen állok egy kis pszichológiára és önelemzésre. Az eredmény, amit a teszt kitöltése után kaptam, a 'mediátor' volt, ami leginkább az érzékeny, együttérző emberek elnevezése volt a kiértékelésben. Úgy hiszem, ez alapvetően egy másik szó az 'introvertált' vagy a 'wallflower' szóra - minden mindennel összefügg. De maga a dal arról szól, amikor fiatalabb koromban idealista voltam. Tökéletesnek akartam látni a dolgokat, az embereket pedig jóságosnak. De a valóság kemény. Felnőtté válsz és rájössz, hogy még mindig sokat kell tanulnod - sok olyan leckét, amit az iskolában nem tanítanak meg neked. Az élet leckéit."

A harmadik klipes szám, a Wallflower Tatiana introvertált emberként megélt küzdelmeivel foglalkozik.

"Rengeteg olyan emberrel találkoztam, akiknek fogalmuk sincs, mi az az extrovertált vagy introvertált szó. Ebben a dalban ezt magyarázom el. Az introvertáltság gyakran gondot jelenthet az emberek számára, azt hiszik, hogy valami baj van velük."

- ecsetelte a dal üzenetét Tatiana, Eugene pedig hozzátette:

"A társadalom olykor visszautasító tud lenni az olyan emberekkel, mint amilyen Tatiana. A társadalom furcsának nézi azokat az embereket, akik maguknak valók. Azt gondolják, hogy valami baj van ezekkel az emberekkel, mert nem állnak be a sorba."

Tatiana eképpen mesélt erről:

"Ha türelmes vagy egy introvertált emberrel, akkor megtalálod a kincset benne. Egy életre szóló barátod lesz. Szerintem egy-két év kell ahhoz, hogy megismerj, és aztán haver... nem tudsz elhallgattatni!"

 

Klippremier: Jinjer - Wallflower

234585985_3954357328020852_3014167228470004396_n.jpg

Két nap múlva kerül boltokba a Jinjer vadonatúj albuma, a 11 dalt felvonultató Wallflowers. Mint az korábban kiderült, a zenekar alighanem eddigi legsötétebb kiadványát készítette el, és amely korongról az énekesnő Tatiana Shmayluk így nyilatkozott:

"Ha mentális támogatást remélsz majd a daloktól, akkor rossz hírem van. Ezt ugyanis nem fogod ettől a lemeztől megkapni, mert nagyon sötét és nyomasztó lesz. Egyetlen vigasztaló szót nem találsz rajta. Nyugtalan az egész album."

A csapat zenéjére mindig is nagy befolyással volt szülőhazájuk, Ukrajna politikai helyzete is, ám a friss lemezen ez minden eddiginél nagyobb szerepet kap - Tatiana egyébként nemrégiben nyomasztó emlékeit is felfedte egy interjúban, és akadt, hogy sírva fakadt a stúdióban.

Az albumról hallhattuk már a klipes formában is megjelent Vortex és Mediator című dalokat, a banda pedig ma új szerzeménnyel rukkolt elő, a Wallflowert tárják most a nagyérdemű elé, itt a hozzá készült videó:

Tatiana Shmayluk: "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!"

238056011_379431617089630_9061782306000075902_n.jpg

Augusztus 27-én landol a boltok polcain a Jinjer vadonatúj albuma, a Wallflowers. Két videoklipes nótát már láthattunk, elsőként a Vortex, nemrégiben pedig a Mediator című dalok jelentek meg. 

A lemezről korábban a csapat elmondta: nyugtalanító és sötét lesz. Jóval sötétebb, mint az előző kiadványaik.

"Ha mentális támogatást remélsz majd a daloktól, akkor rossz hírünk van. Ezt ugyanis nem fogod ettől a lemeztől megkapni, mert nagyon sötét és nyomasztó lesz. Egyetlen vigasztaló szót nem találsz rajta. Nyugtalan az egész album."

Már a lemezfelvételek is igénybe vették a banda tagjainak idegeit, különösképpen Tatiana Shmayluk énekesnőét. Mint azt elmonda: volt, hogy sírt a stúdióban, és a hosszú-hosszú évek óta elfojtott dolgait is megírta a szövegekben.

De milyen dolgokat nyomott el magában Tatiana? Ezeket fedte fel egy internetes magazinnak most. Azt korábban is elmondta, hogy zenéjükre nagy hatást gyakorolt szülőhazájuk, Ukrajna politikai helyzete is.

2014 februárjában Viktor Yanukovych akkori miniszterelnököt leváltották, ami főként annak volt köszönhető, hogy 2013 novemberében nemet mondott az ország EU-ba történő csatlakozására. Tatiana szerint ekkor kezdődött a mindent elsöprő gyűlölethullám hazájában, ami nem csillapodik azóta sem.

"Éppen grilleztünk a barátaimmal a lakásomhoz közel, Kijevben. Csak heverésztünk a fűben, ettünk, ittunk. Aztán valami nagyon hangosat hallottunk - felnéztünk, és egy repülőgépet láttunk. És ennyi volt. Fogtuk a cuccainkat, hazarohantunk, és elkezdtük gondolkodni, hogyan tudnánk elmenekülni, mielőtt túl késő lenne."

- kezdi a történetet az énekesnő, hozzátéve: ha tovább vártak volna a barátaival, lehet valóban késő lett volna. Eugene Abdukhanov basszer és a felesége akkor Lviv-ben élt, így ő és a barátai - köztük a Jinjer többi tagja is - oda menekült. Útközben láttak egy fegyveres katonát, majd nem sokkal később lövés dördült. Szüleik a hátrahagyott térségben maradtak. 

tati3.jpg

"Van egy határ Ukrajna és az egykori országrészek között, és az egész le van zárva. A járvány miatt pedig esélyük sincs arra, hogy átlépjék ezt a határt. Mindig azt mondogattam az anyukámnak: >>Hé, anya, csak egyszer próbáld meg, csak egyszer tegyél egy igazán nagy lépést, gyere át a határon, még akkor is, ha Oroszországon keresztül kell menned. Csak gyere ide és maradj itt. Én mindenben tudok segíteni neked.<< De ő nagyon régimódi. Egy 60 éves ember gondolkodását már nemigen lehet megváltoztatni."

Ám Tatianáéknak meg kellett ezt lépniük, ez pedig csak még határozottabbá tette őket az elképzeléseiket illetően, hiszen amikor szó szerint az életedért futsz, >>tökösnek kell lenned<<, ahogy ő fogalmazott. 

"Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!"

jinjer-band-kerrang-cover-story_1.jpg

A 34 éves Tatiana már több, mint öt éve ismét Kijevben él, visszaköltözött régi lakásába és a tömegközlekedést használja. Elmondása szerint gyakran megbámulják tetoválásai, piercingjei miatt, leginkább az idősebb korosztály, főként az asszonyok - általában a bűnözéssel és a prostitúcióval azonosítják a testmódosításokat.

Gyerekkorából is fájdalmas emléket osztott meg az énekesnő:

"Amikor a Szovjetunió összeomlott, nem tartoztunk a jómódú családokhoz. Például sokáig nem engedhettük meg magunknak a húst. Miután a hidegháború véget ért, sok amerikai ételt kaptunk, például vegán húspogácsát. Úgy nézett ki, mint a zabpehely, amit pogácsává formálsz, majd megsütöd. Akkor rájöttem, hogy valójában mi szegények vagyunk. És sírtam: "Anya, csak egy kis húst kérek. Nem akarok ilyet enni..."

2010-ben lett a Jinjer énekesnője, 2012-ben pedig kiadták az Inhale, Don't Breathe című középlemezüket. 2013-ban játszottak először Ukrajnán kívül, a szomszédos Romániában. Bár túl sok pénzt nem kerestek, mégis erőt adott a zenekarnak az, hogy más országban is felléphettek, és nem akartak megállni. 

"Mindenki éppen akkor mondott fel a munkahelyén, így kevés pénzünk volt. Előfordult, hogy konkrétan nem volt mit ennünk."

De más baj is adódott. 2014-ben éppen egy oroszországi turné előtt álltak, néhány nappal az indulás előtt a csapat többi tagja egy barátjuk házában szállt meg, Tatiana pedig hazataxizott. Hajnalban kapta a telefonhívást, hogy baj van, akkori dobosuk, Yevhen Mantulin ugyanis súlyos balesetet szenvedett. 

"Az ablakban ülve dohányzott és elaludt, kiesett és eltörte a gerincét."

Yevhen, bár tolókocsiba kényszerült továbbra is zenével foglalkozik, egy együttessel járja Oroszországot.

Szóba került az is, hogyan élték meg Tatiana szülei, hogy lányukból zenész lett.

jinjer-tatiana-shmayluk-kerrang-cover-story-portrait-2.jpg

"Nemigen akarták, hogy zenész legyek, én viszont makacsul ellenálltam, ám nem veszekedtem velük. Tizenhét éves voltam ekkor. Csendben ellenkeztem, azt mondtam >>Igen, igen<<, de belül tudtam, hogy kitartok az álmaim mellett."

Ám hazájában sok gyűlölettel kell szembesülnie az együttesnek.

"Engem azért gyűlölnek, mert nő vagyok. Aztán azt gondolják, hogy gazdag vagy és a pénzeddel el tudod érni, hogy sikeres legyél. Sokan azt hiszik, baromi sok pénzünk van. Az anyukám könyvelő, apukám egy bányában dolgozott. De ez persze senkit nem érdekel..."

Hogyan hatott a koronavírus-járvány az új albumra?

Tatiana:

"Nincs sok köze a járványhoz az új lemeznek. Nyilván volt időnk dalokat írni és elkészíteni az új albumot, de nem kapcsolódik szorosan hozzá. Pesszimista hangulatúak a dalok, úgy érezzük most, a világ nem lesz jobb soha. A következő album talán optimistább lesz. Talán..."

Extrém vonal kis hazánkban - hallgass covereket!

Tavaly jelentkezett demóval a budapesti Insane Within "Our Lemma" címmel, amelyről mi is írtunk, a zenekarból ismert Tóth Anita viszont most valami új dologgal rukkolt elő.

Mindig tudtam, hogy Anita folyamatosan képzi a hangját, nem csücsül a babérjain, és most olyasmit alkotott, amelyet büszkeséggel osztok meg itt a blogon: az énekesnő gondolt egyet és három dalt is feldolgozott: a Jinjer Perennial című számát, a House Of The Rising Sun Five Finger Death Punch-féle verzióját, valamint az Arch Enemy As The Pages Burn-jét. 

Íme az utóbbi nóta Anita verziójában:

Itt elérhető a másik kettő is:

House Of The Rising Sun

Perennial

Klippremier: Jinjer - Mediator+last minute buli augusztusban a Barba Negrában

225096065_364902658339060_7643217060961100984_n.jpg

Augusztus 27-én jön ki a Jinjer új lemeze, amely kiadvány a Wallflowers címet viseli majd, és 11 dalt hallhatunk rajta. Az ukrán banda már megmutatta az első videót, amely a Vortex című szerzeményhez készült, a mai nappal pedig újabb számmal rukkolt elő a Tatiana Shmailyuk vezette zenekar: a Mediator című nótához forogtak a kamerák, plusz jó hír, hogy az együttest augusztus 17-én a Kreator és az Eluveitie társaságában ismét láthatják a magyar fanok - a buli a Barba Negrában kerül megrendezésre.

Az új dalról eképpen mesélt a brigád:

Ahogy múlnak az évek, rájövünk, hogy a körülöttünk lévő világ egyáltalán nem olyan, mint amilyennek vártuk. Gyermeki szemmel minden sokkal színesebbnek, jobbnak és derűsebbnek tűnt, nem igaz? Mikor fordult minden rosszra? Mikor vált minden olyan szürkévé? Ez tényleg a világ hibája volna? Vagy csak az a baj, hogy rossz célokat hajszoltunk... rossz munkahelyeket, terveket és eredményeket, ahelyett, hogy elfogadtunk volna egy fontos igazságot...

Íme, az új klip:

Nézd meg a Jinjer virtuális koncertjét!

60cb5e3f-jinjer-to-release-wallflowers-album-in-august-music-video-for-first-single-vortex-streaming-image.jpeg

Az ukrán Jinjer nem unatkozik: nemrégiben bejelentették, hogy augusztus 27-én érkezik új albumuk, amely a Wallflowers címet viseli majd, és láthattuk a Vortex című dalhoz készült kisfilmet is. E lemezről Tatiana Shmaylyuk énekesnő elárulta: az eddigieknél durvábban fog szólni, a szövegektől pedig ne várjon senki semmilyen lelki támogatást.

Tegnap este egy másik meglepetéssel is kedveskedett a zenekar népes rajongótáborának: virtuális koncertet adtak, amelyen természetesen elhangzott a fent említett Vortex is. 

A setlist:

On The Top
Pit Of Consciousness
I Speak Astronomy
Judgement (& Punishment)
Ape
Retrospection
Perennial
Teacher, Teacher!
Sit Stay Roll Over
Home Back
The Prophecy
Vortex
A bulit visszanézheted, ha esetleg lemaradtál róla, íme!

Jinjer: "Az új albumunk saját magunkról szól"

 

60cb5e3f-jinjer-to-release-wallflowers-album-in-august-music-video-for-first-single-vortex-streaming-image.jpeg

A mai napon jelentette meg új klipjét a Jinjer, amely a Vortex című új dalukhoz készült. Felfedte az ukrán együttes új nagylemezének címét is - Wallflowers címmel, augusztus 27-ével kerül a boltok polcaira, korábban pedig a csapat elárulta: jóval sötétebb, mint az eddigi albumaik, "semmiféle mentális támogatást" ne várjunk a dalcsokortól.

A klippremier kapcsán egy kicsit bővebben is mesélt a lemezkészítésről Eugene Abdukhanov basszusgitáros. Megtudhattuk: ez a korong magáról a zenekarról szól.

Kitermelhettük volna azt, amit a kollegáink elvártak tőlünk, vagy vég nélkül gyárthattuk volna a "Pisces" klónjait, de ezt soha nem tettük, és soha nem is fogjuk tenni. Ehelyett egy olyan albumot készítettünk, amelynek érzelmi skálája a valaha volt legdurvább agressziónktól a legösszetettebb dallamokig és a legmelankolikusabb hangulatokig terjed, amit valaha is kaphattál a zenénktől. Úgy döntöttünk, hogy minden lehetséges stílusbeli határt lerombolunk, tekintet nélkül az pénzügyi sikerekre vagy a korábbi albumainkkal való versenyzésre.

- utalt ezzel arra a tényre, hogy a formáció eddigi legnézettebb klipje az 50 millió megtekintés felett járó Pisces, és amelynek virálissá válása nemigen tetszik a bandának.

Az első dal, amit felvettünk a lemezre és az első dal, amit élőben játszottunk (a 'Hellfest From Home' 2021-es koncerten). Szerintünk egy tökéletesen kiegyensúlyozott dal. Egy történet, amit a zenén keresztül mesélünk el, és megérdemelt egy hozzá tökéletesen illő videót is.

A klip egy utazás, aminek egy újabb üzenetet ad a dalnak, ahogyan Tatiana a nehéz gondolatok terhéről énekel, és arról, hogy ez milyen pusztító tud lenni. A videó azt tükrözi, amivé a világ sajnos sokunk számára vált...

 

 

süti beállítások módosítása