Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Hallatar: megérkezett az első dal

Októberre várható az album is

2017. június 02. - Jurancsik Eszter

hallatar.jpg

A Hallatar legénysége -az Amorphis-os Tomi Joutsen, az egykori HIM-dobos Gas Lipstick és a Trees Of Eternity/Swallow The Sun-alapító Juha Raivio- korábban elárulták, hogy hamarosan újdonsággal jelentkeznek, első albumukon pedig felhasználják Juha tavaly elhunyt szerelmének, Aleah Stanbridge-nek verseit és dalszövegeit. 

Az énekesnő, akivel Juha a Trees Of Eternityt hívta életre 2009-ben, 2016. április 18-án hunyt el rákban. Emlékére a gitáros megjelentette a Hour Of The Nightingale című albumot, amelyet 2014-2015 folyamán rögzítettek azután, hogy az angyali szépségű és hangú Aleah-nál diagnosztizálták a betegséget. Ezután fogott össze Tomival és Gas Lipstickkel Hallatar néven, de Heike Langhans, a svéd Draconian vokalistája is segíti a csapatot - ő volt Aleah egyik legjobb barátnője.

a-643721-1231667672_jpeg.jpg

Az angyali szépségű, különleges hangú Aleah 39 évesen, 2016. április 18-án hunyt el

"Szerettem és élettársam, Aleah Stanbridge tavaly áprilisi halála után összegyűjtöttem az írásait, szövegeit és verseit, hogy biztonságban tudjam őket és a szívembe zárhassam. Körülbelül egy hónapra életem legsötétebb napja, április 18-a után tudtam, hogy kézbe kell vennem a gitárt, hogy alkossak valamit, különben teljesen elpusztulok. És akkor valami megérkezett a sötétségből, és megírtam a zenét a Hallatar-albumhoz egy hét leforgása alatt. Nem sok emlékem van arról a hétről, ahogy egyetlen napról sem, mialatt a zenét írtam. Arra viszont emlékszem, hogy amikor belemélyedtem a komponálási folyamatba, megígértem magamnak, hogy bármilyen zene is jön ki belőlem, nem fogok rajta változtatni utólag. Csak az számított, hogy a zene örökre megmaradjon olyan formában, ahogy azok megszülettek."

- nyilatkozta nemrégiben Juha, két zenésztársa pedig azonnal igent mondott a felkérésre, hogy együtt vegyék fel a korongot. 

A mai napon vált láthatóvá a Youtube-on az együttműködés egyik eredménye, a Mirrors című szerzemény - a szöveg természetesen Aleah tollából származik.

 

 

Trees Of Eternity: újabb videóval emlékeznek Aleah-ra

Májusban megjelenhet a posztumusz album első dala is

2016. április 18-án hunyta le örökre szemeit a Trees Of Eternity gyönyörű, tehetséges énekesnő-dalszerzője, Aleah Stanbridge, miután elveszítette a rákkal vívott harcát. 

A rettegett kórt 2013-ban diagnosztizálták a dél-afrikai születésű Aleah-nál, ám kis kihagyás után folytatta zenésztársaival a Hour Of The Nightingale című album felvételeit, amely tavaly novemberben került a boltok polcaira. Aleah párja, Juha Raivio elmondta: nem gondolta volna, hogy a lemez, amely néhai kedvesének állít emléket, ennyire sikeres lesz, többször szót ejtett arról, hogy végtelenül hálás a rajongóknak a szeretetért, amit tőlük kap. 

full_1.jpg

Április 18-án, Aleah halálának évfordulóján újabb videóval jelentkezett az örebrói csapat A Million Tears, a Broken Mirror és a Hour Of The Nightingale után, a The Eye Of The Night című szerzemény képében, amelyet a Youtube videómegosztó oldalon tekinthetünk meg.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy Aleah posztumusz kiadványa -amelyet Juha a Hallatar csapattal és a Draconian énekesnőjével, Heike Langhans-szal karöltve készített el- hamarosan kapható lesz, a Hour Of The Nightingale-hez hasonlóan szintén a finn Svart Records kiadó gondozásában kerül majd forgalomba, a címe pedig Evenstar ("Esthajnalcsillag") lesz.

megjelent-a-trees-of-eternity-legujabb-albuma-01090257.jpg

Legfrissebb Facebookos bejegyzésében a csapat megható szavakkal emlékezett meg Aleah-ról, egyúttal köszönetet mondtak mindenkinek, aki megvásárolta az albumot:


"Köszönjük mindenkinek, aki megvásárolta a lemezt, életben tartva Aleah örökségét és terjesztve az ő zenéjét!"

 

A Hallatar legfrissebb posztjából kiderül, hogy Aleah posztumusz korongja elkészült, de a csapat saját lemezén is felhasználta az énekesnő verseit és dalszövegeit. Az album a No Stars Upon The Bridge címet viseli majd, a zenekar pedig megmutatta a borítót, amelyet Fursy Teyssier francia zenész és grafikus tervezett:

 

Hamarosan boltokba kerül Aleah Stanbridge posztumusz albuma

Juha és a Hallatar dolgozik a lemezen

Korábban beszámoltunk arról, hogy Juha Raivio, a lassan egy éve eltávozott Aleah Stanbridge párja dolgozik az énekesnő demóin és versein, hogy egy posztumusz albumot jelentethessen meg. A novemberben kiadott Hour Of The Nightingale címet viselő Trees of Eternity-lemez hatalmas siker lett, ekkor döntötte el Juha, hogy Aleah demofelvételeiből és költeményeiből egy új korongot állít össze. 

full_23.jpg

Az angyali szépségű, tehetséges énekesnő-dalszerző Aleah Stanbridge 2016. április 18-án távozott az élők világából. 39 éves volt.

Aleah tavaly április 18-án, rákban hunyt el, Juha akkor azt nyilatkozta: párja halála után összetört és képtelen folytatni a zenélést. Azonban a fent említett album világszerte óriási siker lett, Juha pedig elmondta: a rajongók szeretete adott számára erőt ahhoz, hogy fájdalma ellenére is dolgozzon, zenéljen. Januárban megírtuk, hogy Juha -aki a Hallatar csapat zenésze is- elkezdett dolgozni a kiadványon. 

draconian-band.jpg

Draconian - az énekesnő, Heike segíti a Hallatar munkáját. Aleah-val közeli barátok voltak.

Most Heike Langhans, a svéd Draconian énekesnője ejtett pár szót a készülő lemezről - kiderült az is, hogy együttműködik a Hallatarral. Heike elmondta, rendkívül megviselte Aleah halála, hiszen egyik legjobb barátnője volt.

 

Posztumusz album készült Aleah Stanbridge demóiból

Juha Raivio elkészült a lemezzel

Április 18-án lesz egy éve, hogy a Trees Of Eternity gyönyörű és tehetséges énekesnője, Aleah Stanbridge rákban elhunyt. A mindössze 39 évesen eltávozott frontasszony özvegye, egyben zenésztársa Juha Raivio tavaly azt nyilatkozta: képtelen folytatni a zenélést, így a csapat is feloszlik. A Hour Of The Nightingale albumot -amelyet 2014 és 2015 folyamán rögzített a formáció- azonban megjelentették 2016 novemberében, hogy emléket állítsanak Aleah-nak. A lemez nem várt sikereket ért el a világ minden táján, Juha pedig januárban elárulta, hogy a szívmelengető rajongói levelek adnak erőt számára a további munkához, egyúttal kiderült, hogy egykori párja demóin és versein dolgozik, hogy egy posztumusz album is megjelenhessen. 

3540364023_photo_2.jpg

A mai napon jelentette be a zenekar hivatalos Facebook-oldalán, miszerint Juha elkészült a koronggal, és hamarosan részleteket is megtudhatunk a kiadványról, amely a Hour Of The Nightingale-hez hasonlóan szintén a finn Svart Records gondozásában kerül majd az üzletek polcaira. A finn  zenész tagja a Hallatar nevű együttesnek is, akik segítségével elkészítette Aleah albumát.

 

süti beállítások módosítása