Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Halestorm: májusban érkezik az új album+klippremier: The Steeple

2022. február 04. - Jurancsik Eszter

hale.jpg

Tavaly tért vissza hosszabb szünet után a pennsylvaniai Halestorm a Back From The Dead című dallal, amelynek videoklipje igen véresre sikeredett, és amely szerzemény kapcsán a banda felfedte: olyan dalt akartak adni a világnak, amelyet a kapuk megnyitásakor üvöltve énekelhetünk.

A zenekar legutóbbi albuma 2018 nyarán, "Vicious" címmel jelent meg, amely szép sikereket hozott a Lzzy Hale vezette csapatnak, a napokban pedig a csapat bejelentette: készül, az ötödik nagylemez, amely "Back From The Dead" címmel, 2022. május 6-án kerül boltokba.

Mint azt Lzzy elárulta: a koronavírus-járvány kitörése előtt kezdték írni az új albumot.

Ezt a lemezt körülbelül a COVID-19 elszabadulása előtt kb. három hónappal kezdtük el írni. Miután lezárás alá kerültünk, nem tudtunk koncertezni és turnézni, egy sötét helyre zuhantam, és egyfajta identitás-krízisbe kerültem. Ez az album azt a történetet meséli el, ahogyan kimásztam ebből a szakadékból. Ez egy utazás a mentális egészség, a romlás, a túlélés, a megváltás, az újra-felfedezés és az emberiségbe vetett hit megőrzésének útján.

- fedte fel az újdonság koncepcióját az énekesnő.

A lemez dallistája:

1. Back From the Dead

2. Wicked Ways

3. Strange Girl

4. Brightside

5. The Steeple

6. Terrible Things

7. My Redemption

8. Bombshell

9. I Come First

10. Psycho Crazy

11. Raise Your Horns

A borító:

hs.jpg

Megérkezett a lemez második klipes dala is, amely a The Steeple című dalhoz készült, íme:

 

Kigyulladt a Halestorm turnébusza - a tagok sértetlenül megúszták

237023076_384403583049322_4189030799596048182_n.jpg

Hazai pályán turnézik az amerikai Halestorm az Evanescence társaságában. Míg utóbbi csapatnak néhány hete a tagok covid-fertőzése miatt kellett elcsúsztatni több bulit, addig a Lzzy Hale vezette bandának is kijutott a balszerencséből: január 20-án, a hajnali órákban kigyulladt a zenekar turnébusza, ám szerencsére a tagok megúszták a szerencsétlenséget, ugyanis hotelszobájukban tartózkodtak, amikor a baj bekövetkezett.

Ez hajnali három órakor történt. Senki nem tartózkodott a buszon.

- mesélte Lzzy a HardDrive Radio riporterének.

Egész nap sírtam, vagy pedig hisztérikusan röhögtem, vagy a kettőt csináltam együtt. Rosszabbul is végződhetett volna. Olyan ez, mintha elkerültünk volna egy golyót, ami éppen felénk tart. A helyszínelők szerint feltehetőleg valamilyen elektromos hiba okozhatta a tüzet. A tűzoltók szerint több, mint 15 méterre csaptak fel a lángok! Minden szénné égett, ami a buszban volt. Rengeteg cuccom odalett, a telefonom is, ezért most egy iPad-ről beszélek. De szerencsések vagyunk, hiszen ezek csak tárgyak. Mi együtt maradtunk, és ez csodálatos.

A pennsylvaniai formáció már dolgozik új albumán - utolsó nagylemezük a 2018-as "Vicious" volt, augusztusban pedig megjelent a Back From The Dead című új szerzeményük, amelyhez igen látványos videoklip is készült.

 

 

Evanescence, Halestorm: együtt énekelte a Linkin Park dalát Amy Lee és Lzzy Hale - Heavy

amy-lee-lzzy-hale.jpg

November elején indult egy közös turnéra az arkansasi Evanescence és a pennsylvaniai Halestorm - a bulik december 18-ig tartanak. A zenekarok frontasszonyai, Amy Lee és Lzzy Hale igen szoros barátságot ápolnak egymással, többször léptek fel együtt, tegnap pedig, az Oregon állambeli Portlandben adott koncertjükön egy kis extra csemegével is meglepték a rajongókat.

A Linkin Park 2017 májusában adta ki "One More Light" című albumát, amely sajnálatos módon az utolsó kiadvány volt az énekes Chester Benningtonnal - a zenész ugyanis két hónap múlva öngyilkosság következtében vesztette életét. 

Ezen a lemezen kapott helyet a Kiara Saulters-szel, művésznevén Kiirával felvett Heavy című szerzemény is, amelyet a két énekesnő tegnap a fellépésen is előadott - íme, a dal kettejük előadásában:

 

Lzzy Hale: "Nem lógunk együtt senkivel a turnén, hogy elkerüljük a vírust."

238037039_388950605927953_6132012799003343003_n.jpg

Nemrégiben jelenetkezett új dallal a pennsylvaniai Halestorm, amely a Back From The Dead címet viseli, és igen véres videót forgattak hozzá.

Ahogyan Lzzy Hale énekesnő elárulta: egy olyan dalt akart adni magának és a világnak, amit hangosan ordíthatunk, amikor a kapuk újra kinyílnak. 

Augusztus 31-ével egy kisebb turnéra indult a csapat New Yorkban, a fellépéssorozat pedig az Ohio állambeli Mansfieldben ér véget szeptember 12-én.

E miniturné és az egészségmegőrzés kapcsán osztott meg pár gondolatot most Instagramján Lzzy:

"Ez egy különleges menet lesz. Nem lógunk együtt másokkal. Se vendégek, se bárok, se éttermek. A cél az, hogy senkinek ne legyen pozitív tesztje a turné végére. Elsétáltunk a vízpartra, aztán visszasétáltunk a buszhoz. Maszkot viseltünk, ahogy körülöttünk mindenki. Furcsa idők járnak. De a rock show-knak folytatódniuk kell! Szóval gyertek és nézzetek meg minket. Ügyeljetek a biztonságra, viseljetek maszkot ti is. Majd a biztonságosabb időkben összeölelkezünk és együtt lógunk."

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Joe Hottinger (@thejoestorm) által megosztott bejegyzés

Véres videóval tért vissza a Halestorm

237023076_384403583049322_4189030799596048182_n.jpg

Vicious címmel, 2018 nyarán jelent meg a pennsylvaniai Halestorm legutóbbi lemeze, amely kiadvány igen szépen muzsikált a rajongók körében.

A Lzzy Hale vezette formáció azonban egy ideje dolgozik új albumán, amely előreláthatólag 2022-ben kerül boltokba. A napokban meg is jelent a beharangozó nóta, a Back From The Death, és a hozzá készült videoklip is, amely igencsak véresre sikeredett, már-már horrorisztikus hangulatú lett.

"A 'Back From The Dead' a túlélésről szól, noha nem fizikai értelemben, annak ellenére, hogy mindannyiunkat megérintett már a halál, különösen az utóbbi években. Ez a dal személyes és a mentális egészségről íródott. Egy olyan dalt akartam adni magamnak és a világnak, amit hangosan ordíthatunk, amikor a kapuk újra kinyílnak. A világ szélén álltam, teljesen elveszve a feledésben, és a két lehetőség közül ez volt a nehezebb, de nem hagytam, hogy a sötétség és a depresszió a fejemben idő előtt megássa a síromat. Nem ültem le hagyva, hogy magával ragadjon. Letöröltem a nevemet a sírkövemről, úgyhogy tartsátok meg az imáitokat, visszatértem! Remélem, hogy ez a dal, ahogyan neked adom, emlékeztet téged az erődre, és arra, hogy nem vagy egyedül!"

- magyarázta Lzzy, aki többször hangot adott annak, hogy fontos beszélni a mentális problémákról, illetve Jill Janus öngyilkossága után #RaiseYourHorns elnevezés alatt buzdította az embereket arra Instagramján, hogy merjék felvállalni, ha depressziótól, vagy más lelki betegségtől szenvednek.

Lzzy Hale szerint csak akkor vagy felelősségteljes felnőtt, ha beoltatod magad

lzzy-hale-halestorm-elizabeth.jpg

Dolgozik új nagylemezén a pennsylvaniai Halestorm - utolsó kiadványuk, a 2018-ban kiadott Vicious igencsak szépen muzsikált. Nemrégiben a The Who 1974-es, Long Live Rock című dalának feldolgozásával jelentkezett a zenekar, most pedig egészen más témában írt Twitterén az együttest vezető Lzzy Hale énekesnő. 

Véleménye szerint csak akkor kerülhetünk közelebb ismét az élő koncertekhez, ha minden felelősségteljesen gondolkodó felnőtt felveszi a COVID-19 elleni védőoltást.

Vakcina=felelősségteljes felnőttek. És ezzel egy lépéssel közelebb vagyunk az élő rock bulikhoz!

- osztotta meg követőivel a közösségi oldalon Lzzy, aki már megkapta az adagját az oltóanyagból, a hírek szerint pedig már 120 millió amerikait beoltottak a rendelkezésre álló vakcinával, az ország legismertebb, fertőző betegségekkel foglalkozó orvosa, Dr. Anthony Fauci szerint viszont a lakosság legalább 70–85%-át be kell oltani ahhoz, hogy kialakuljon az úgynevezett nyájimmunitás.

Lzzy tehát mindenkit arra buzdít, hogy vegye fel az oltást, hogy a zenészek koncertjei, turnéi is mihamarabb, újra megtarthatók legyenek.

 

Halestorm - klippremier: Long Live Rock

lzzyhale4_byjeremyryan.jpg

pennsylvaniai Halestorm utolsó nagylemeze 2018 nyarán jelent meg, Vicious címmel, amely kiadvánnyal a csapat körbeturnézta a világot. Tavaly hintette el az énekesnő Lzzy Hale, hogy két új középlemezt és egy új albumot is ki szeretnének adni, ám ezekről egyelőre nincs infó. Mindazonáltal a karizmatikus frontasszony nem tétlenkedik, hiszen hallhattuk például az Evanescence Use My Voice című dalában tavaly nyáron - a bandát vezető Amy Lee-vel egyébként régóta jó barátságot ápol.

Amíg az új album elkészül, itt egy kis csemege a zenekar fanjai számára: Lzzy-ék az 1974-es The Who-klasszikus Long Live Rock című szerzeményt dolgozták fel, hozzá videó is látható, íme:

 

Evanescence: hivatalos videó érkezett a Use My Voice-hoz

Bár az arkanasi formáció új nagylemezének -amely a The Bitter Truth címet fogja viselni- pontos megjelenési időpontjáról egyelőre nincs hír, a csapat három dalt is megjelentetett a közelmúltban. Először a Wasted On You-t, majd a The Game Is Overt, nemrégiben pedig Use My Voice címmel jött ki az új szerzemény.

0212evv40x427.jpg

A dal kapcsán Amy Lee, a banda énekesnője felfedte politikai nézeteit:

"Azt akarom, hogy a zene legyen a szabad helyünk, ahol mindannyian megtaláljuk a közös hangot, de néha az érzéseimet nem tudom visszatartani.  És ha igaz akarok maradni magam és a zeném felé, mint amilyen mindig is voltam, akkor ki kell mondanom, ami a szívemet nyomja. Nem fogadok el hazugságot, csalást vagy megfélemlítést a kormányomtól! Ha szó nélkül tűrjük ezeket a visszaéléseket, akkor rendben van, ha vezetõink hazudnak nekünk, csalnak, döntéseinket pedig semmibe veszik."

A dalban énekel Sharon den Adel a Within Temptation-ből, hallható a The Pretty Recklessből ismert Taylor Momsen, a Halestormos Lzzy Hale, felbukkannak Amy testvérei, Carrie South és Lori Lee Bulloch, Deena Jakoub a Veridia énekesnője, Amy McLawhorn, a gitáros Troy McLawhorn felesége, és hegedűn játszik Lindsey Stirling, aki a 2017-es Synthesis lemezen is hallható volt.

Íme, a videó:

 

Közös dallal rukkolt elő Amy Lee és a Halestorm!

amy-lee-lzzy-hale-together-photo-1200x900.jpg

A pennsylvaniai Halestormról mi is megírtuk, miszerint két középlemezt is piacra terveznek dobni, az egyik már el is érhető, Halestorm Reimagined címmel, amely öt régebbi dalt - I Get Off, Miss The Misery, Break In, I Am The Fire, Mz. Hyde-, és egy feldolgozást -Whitney Houston I Will Always Love You-ját - tartalmazza.

A Break In című dal 2012-ből lehet ismerős a banda The Strange Case Of... címet viselő albumáról, most pedig Lzzy Hale és az Evanescence frontasszonya, Amy Lee együtt énekelte fel a dalt. A két énekesnő jó barátságot ápol egymással, innen is jött az ötlet, hogy duettet csináljanak a szerzeményből.

Íme!

 

Szerelmi életéről vallott Lzzy Hale

Twitterén válaszolta meg egy rajongó kérdését

Lzzy Hale-ről, a pennsylvaniai Halestorm frontlányáról tudni lehet, hogy sosem tesz lakatot a szájára, most magánéletével kapcsolatosan is nyíltan vallott. Április 21-én, azaz kedden Lzzy Twitterén #AskLzzyAnything hashtag alatt minden fanoktól érkező kérdésre válaszolt, egy lány pedig megkérdezte, hogy terveznek-e esküvőt a zenekar gitárosával, Joe Hottingerrel, akivel évek óta egy párt alkotnak.

 339a4ca9c66a812baa2234802d3fa4b5.jpg

E tényre 2015 őszén derült fény, amikor is Josh Smith basszer megerősítette a régóta terjedő pusmogásokat, miszerint a két zenészt jó ideje romantikus szálak fűzik egymáshoz.

Lzzy válasza a rajongói kérdésre a következő volt: 

"Valójában soha nem vágytam esküvőre, ez személyes döntésem. Modern szerelmi életet élek."

Egy másik rajongói kérdésre adott válaszából pedig az is kiderült, hogy soha nem használt randi appot az énekesnő.

"Soha nem használtam randizós alkalmazást, ebben a tekintetben régimódi vagyok!"

Azonban egy érdekes dologra is fény derült a válaszokból: Lzzy -mint ahogyan említette, nyitott, modern kapcsolatban él- másokkal is randizik Joe mellett, és egyikük sem féltékeny típus.

A formáció lelkesen dolgozik új nagylemezén, de két EP-t is terveznek kiadni a közeljövőben. Legutóbbi albumuk, a Vicious 2018 nyarán jelent meg.

 

süti beállítások módosítása