Szépen muzsikál a wisconsini Garbage "No Gods No Masters" című stúdióalbuma, amely tavaly júniusban töltötte meg a boltok polcait. A zenekar skót születésű énekesnője, az 55 éves Shirley Manson pedig soha nem arról volt híres, hogy hallgatna, ha mondanivalója akad. Többször kifejtette már véleményét a nőgyűlöletről, szót ejtett a csapat nehéz időszakairól is, most pedig több témát is kivesézett egy interjúban. 

Elárulta például, hogy az egyik legnehezebb éve a 2001-es volt, ugyanis míg szakmailag csúcson voltak a Garbage-dzsal, addig a magánélete romokban hevert.

Ez volt életem legrosszabb éve. Ocsmány, undorító, nehéz év volt. Főleg azért, mert egy nagyon nehéz váláson mentem keresztül.

Shirley 1996-ban kötött házasságot egy skót művésszel, Eddie Farrell-lel szülővárosában, Edinburghben, ám a kapcsolat nem húzta sokáig. Mindeközben a banda szekere akkor indult be igazán, harmadik nagylemezük, a "Beautiful Garbage" 2001 októberében jelent meg, rajta olyan sikerdalokkal, mint a Cherry Lips vagy a Breaking Up the Girl. A zenekar 1998-as, "Version 2.0" című kiadványa nyomdokain menetelt tovább a korong, amellyel eljutottak Ausztráliába is. 

Miközben a karrierem szárnyalt, a magánéletem tönkrement. Akkoriban nagyon sovány is voltam, és szerencsétlennek is éreztem magam. Ki voltam borulva, mint mindenki, aki átélt már egy szörnyű válást. Tomboló fájdalom gyötört. Azt gondolod, a dolgok örökké szarok maradnak, de persze ez nem így történik. Mindig jön valami, egy új kaland, egy új szerelem, bármi, ezt azóta megtanultam. De akkor 35 éves voltam, jóval fiatalabb, mint most, és azt hittem, vége a világnak.

Az énekesnő azt sem rejtette soha véka alá, hogy a világot irányító férfiak sokszor visszaélnek a helyzetükkel, erről szól a Men Who Rule the World című szerzemény is, amely a "No Gods No Masters" első kislemezes dala volt.

Nő vagyok, akit egy fehér patriarchális társadalom nevelt fel. A karrierem során sokszor beszéltem erről, az zeneiparban is tapasztalható egyenlőtlenségekről, valamint arról, hogy minden a férfiak kezében van. Ha egy patriarchális rendszer van hatalmon, akkor az diktálja az erkölcsöket, az emberek ízlését.

És természetesen ez az egész a férfiaknak kedvez. Bár a közösségi médiának kétségtelenül vannak hátrányai is, de ezek a platformok segítettek abban, hogy ez a rendszer végre elkezdjen lebomlani, hiszen ezek a weboldalak rengeteg nőnek tették lehetővé, hogy hallassák a hangjukat. Még mindig vannak leküzdendő problémák, de látom azt is, hogy pozitív irányba tartanak a dolgok. És azt gondolom, hogy a következő generáció már egyáltalán nem fogja elviseli azt, hogy elnyomják őket.

- vélekedik Shirley, aki örömmel látja, hogy a fiatalabb művészek erőteljesen képviselik érdekeiket, és azt tanácsolja nekik: maradjanak kemények.

Tudom, hogy a fehér férfiak dühösek, amikor ezt mondom, és meg is értem, hiszen nagyon fenyegető érzés lehet, amikor az egész világ a kiváltságaidról beszél, és te nem érzed magad kiváltságosnak. De a lényeg az, hogy a fehér férfiak nem értik meg, mennyire privilegizált helyzetben vannak. És soha nem is fogják megérteni. Kiegyensúlyozottabb társadalomra van szükségünk.

Mert ez nem csak igazságos, hanem szükséges is. Ahhoz, hogy megmentsük a társadalmunkat és a bolygónkat, másfajta szemléletmódra van szükségünk. Olyan emberekre van szükségünk a kormányokban is, akik a nőket és a nők érdekeit képviselik. És akik képviselik az  LMBTQIA-t, a színes bőrűeket is. És persze, kell néhány fehér férfi is. Azt hiszem, ezzel mindenki csak nyer.

"No Gods No Masters" címmel, júniusban jelent meg a wisconsini Garbage hetedik nagylemeze, amely remek kritikákat kapott, és az együttestől megszokott módon ismét egy szókimondó albumot kaptunk.

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk. Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

- magyarázta még tavasszal az együttes.

Shirley Manson, a formáció énekesnője nemrég elmesélte, hogy a kilencvenes években, amikor a csapattal beindult a karrierje,  legtöbben "őrült, dühös feministának" nevezték, hiszen már akkor sem volt rest felemelni a hangját a nők elnyomása és szexuális kizsákmányolása ellen. 

Most kicsit más témában osztott meg titkokat a frontasszony egy internetes magazinnak. November 5-ével a zenekar újra kiadta a "Beautiful Garbage" című lemezét, amely tavaly lett 20 éves, és amelyen olyan szerzemények kaptak helyet, mint a Cherry Lips vagy a Breaking Up the Girl. Ám a 2021-es esztendő éppúgy, mint más bandák számára, Shirley-éknek is nehéz volt. Mint azt most felfedte: megkérdőjeleződött a banda jövője is.

Eredetileg két héttel szeptember 11-e után adtuk volna ki az albumot. Ám utolért minket a 9/11-tragédia káosza, valamint a zenei életben történt változások is, amelyeket a koronavírus-járvány okozott. Nem tudtuk a tervezett időben megjelentetni a lemezt. Ezt a pályánk egyik kudarcaként éltük meg, sőt, egy kis időre a Garbage jövője is kétségessé vált. Tényleg azt hittem, hogy ez a karrierem vége, és hogy soha nem fogunk talpra állni. Időbe telt, mire ezen túljutottunk. Az öröm hatalmas jelentőséggel bír, ha művész vagy, különösen egy olyan iparágban, amely annyira nehézzé vált. Ezért kincsnek érezheted, ha az életed és a karriered ilyen késői szakaszában rájössz, hogy visszanyertél valamit.

- mesélte a kritikus időszak kapcsán Shirley, majd azt is elmondta: minden zenész a rajongók kegyeiért verseng.

Ha zenészek vagyunk, kapcsolódunk egymáshoz, akár elfogadjuk ezt, akár nem. Mindannyian ott kint, a színpadon versenyeztek egymással a közönség szeretetéért, és ezzel mindannyian ugyanabban a medencében úsztok. És ha mindannyian ugyanabban a medencében vagytok, egymásnak csapódtok...

Júniusban került boltokba a Garbage legújabb, sorban hetedik stúdióalbuma, a No Gods No Masters, amelyről megjelenése előtt a banda így mesélt:

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk. Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

A lemez remek kritikákat kapott, a rajta szereplő dalok pedig ugyanazzal az energiával ütnek, mint például a nagy sikert meghozó, 1998-as kiadású Version 2.0 című kiadvány.

Shirley Manson, a zenekar skót származású énekesnője most, 55 évesen is olyan kirobbanó formában van, mint a csapat karrierjének kezdetén, és soha nem tett lakatot a szájára - különösen, ha a nők elnyomásáról van szó, néhány éve egy hosszabb interjúban ki is fejtette gondolatmenetét.

Most visszaemlékezett arra, milyennek is látta őt az emberek többsége a kilencvenes években, amikor a Garbage szekere futni kezdett:

"Akkoriban én voltam a dühös, őrült feminista - így jellemeztek engem. Azonban manapság már egyre többen adják a hangjukat a nőgyűlölet elleni kampányokhoz. De amikor az énekesi karrierem beindult a Garbage-dzsal, ez szokatlan téma volt."

- elmélkedett az énekesnő, akit elkeserít, hogy ez a jelenség még mindig nagyon erősen jelen van a világban, ugyanakkor hozzátette: hisz abban, hogy ez megváltozik.

Időnként kicsit elkeserít, hogy még mindig újra és újra ezen a vágányon kötünk ki. Ám érzem, hogy minden egyes évtized, ami következik, egy kicsit jobb lesz. Hiszek a változásban. Engem mindenki inspirál, aki hajlandó szembeszállni a status quóval. Nem akarok úgy meghalni, hogy csak végignéztem, ahogy ez az egész igazságtalanság megelevenedik előttem, és soha nem emeltem fel a hangomat ellene.

A Garbage 1993-ban alakult a Wisconsin állambeli Madisonban, élén egy skót születésű énekesnővel, Shirley Mansonnal. Első albumuk, amely 1995-ben jelent meg, a zenekar nevét viselte, az igazi áttörést azonban az 1998-as Version 2.0 hozta meg a formációnak, gondoljunk csak például a Push It-re, amelyet rommá játszottak a rádiók, az I Think I'm Paranoid-ra vagy a You Look So Fine-ra. Egy évvel később a 19. James Bond-film egyik betétdalát is a csapat jegyzi, a The World Is Not Enough is orrvérzésig folyt a zenecsatornákon.

Hasonlóképpen erős lemez lett a 2001-es Beautiful Garbage is, rajta sokak kedvencével, a Cherry Lips-sel, a Bleed Like Me (2005) kicsit gyengébb lett, de hallgatható, a Not Your Kind Of People (2012) azonban már közel sem volt annyira vérszegény, mint elődje, a legutóbbi, Strange Little Birds (2016) is hozta az elvárásokat. 2017-ben a No Horses kislemez bevételeit pedig a Vöröskeresztnek ajánlotta a banda.

Jómagam 1998-ban, 12 évesen hallottam először az együttesről, a fent említett Push It című sláger kapcsán. Tulajdonképpen Shirley volt az első rockénekesnő, akit megszerettem és a mai napig hatalmas példaképem. Az idén 56. évét betöltő frontasszony semmit nem veszített karizmájából, ugyanolyan energiával tombol a színpadon, mint a harmincas éveiben.

A No Gods No Masters boltokba kerülését megelőzően, a The Men Who Rule The World megjelenése kapcsán az énekesnő elárulta: 

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk. A The Men Who Rule The World pedig egy tiltakozó dal; gyötrő vádirat és hadüzenet, amely kritizálja a kapitalista rövidlátás, a rasszizmus, a szexizmus és a nőgyűlölet világszerte tapasztalható növekedését. Ez egy egyértelmű szándéknyilatkozat egy olyan zenekartól, amely még mindig hisz az ellenvélemény erejében, megadva a lemez alaphangulatát.

Butch Vig dobos hozzátette:

Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

A The Creeps a hatalmon lévőket és az emberek manipulálhatóságát veszi alapul, az A Woman Destroyed-ben kemény utalásokat találhatunk arra, hogy sok helyütt a világon a nők még mindig másodrendű állampolgárnak számítanak és nem hiányzik a dalból az őket övező szexizmus, a nők eltárgyiasítása sem - hasonló témát feszeget a lassabb dallamú This City Will Kill You és az Uncomfortably Me is.

Itt kell megemlítenem, hogy a szövegeket ugyan Shirley írja, de szó nincs semmiféle férfigyűlöletről, nincs általánosítás. Shirley hosszú évek óta él boldog házasságban Billy Bush zenei producerrel, a zenekar férfi tagjai pedig teljes mellszélességgel az énekesnő mellett vannak. 

Természetesen a vallások fricskázása sem maradhatott ki, a szó veszélyes értelmében vallásos viselkedés adja a Waiting For God alapját, a Godhead-ben igen kemény szavakat kapunk. "Tudnál arról, ha lenne farkam...?" 

Ahogy a zenekar fogalmazott: a lemez a világ őrületét tükrözi, és valóban így van. Ha újból lehetnek koncertek, biztosan állandó darab lesz majd jó pár tétel az albumról, amely nagyon jól sikerült, minőségi munkát és odabaszós dalszövegeket kapunk a dalcsokor képében.

Minden feminizmus nélkül: több ilyen nő kellene a rock-és metálvilágba, mint amilyen ez az ötödik X-en túli, hihetetlen energiával és őszinteséggel megáldott Shirley.

9/10

Kiadó: Stunvolume/Infectious Music

Zenészek:

Shirley Manson - ének

Butch Vig - dob

Duke Erikson - gitár

Steve Marker - gitár, billentyűk

Számlista:

1. The Men Who Rule The World

2. The Creeps

3. Uncomfortably Me

4. Wolves

5. Waiting For God

6. Godhead

7. Anonymous XXX

8. A Woman Destroyed

9. Flipping The Bird

10. No Gods No Masters

11. This City Will Kill You

Június 11-én jelent meg a skót/amerikai Garbage új lemeze, a No Gods, No Masters. A korong kapcsán Shirley Manson, a csapat énekesnője elárulta: ezzel az albummal akarják kifejezni, hogy a világ egy "kibaszott kemény dió" , és mekkora káoszt élünk meg jelenleg.

Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

- tette hozzá a dobos Butch Vig.

Klipes formában a banda kihozta a The Men Who Rule The World-öt, a címadó nótát és a Wolves-t, most pedig újabb számhoz forogtak a kamerák, íme a The Creeps:

Június 11-ével landol a boltok polcain a skót/amerikai Garbage hetedik nagylemeze, amely a No Gods, No Masters címet kapta. Eddig három nóta vált elérhetővé kisfilmes formában a korongról, elsőként a The Men Who Rule The World, majd a címadó dal, nemrég pedig a Wolves.

Shirley Manson, a banda karizmatikus, 54 évesen is bombaformában lévő frontasszonya a következőképpen nyilatkozott a dalcsokorról:

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk.

Shirley sosem volt szívbajos kimondani, amit érez, a The Men Who Rule The World-ben például a következő sorok hallhatók: "A világot uraló férfiak kibaszott nagy zűrzavart csináltak..."

A csapat dobosa, egyben az album társproducere, Butch Vig habozás nélkül az énekesnő mellé állt, aki keményen harcol a világot jellemző patriarchátus ellen. 

Ez a legszociopolitikusabb lemezünk. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azt, ami most történik. Nemcsak a koronavírus-járvány, de a jobboldali politikát gyakran jellemző rasszizmus és nőgyűlölet, a #MeToo-mozgalom és a pénzügyi egyenlőtlenségek is hallhatóak lesznek a dalokban.

- magyarázta a zenész.

Lehetsz költő, zenész, festő vagy bármi más, a pénz nem mindig "ismeri el" a művészeteket. Az általam ismert művészek 99%-a végigküzdötte az életét. 

Vig tisztában van a diszkrimináció jelenlétével is.

A feleségem egy főleg férfiakból álló kiadónál, az A&R-nél dolgozott, és igen nehéz volt hallatnia a hangját, de a tinédzser lányom is szembesült a dologgal. Zenész szeretne lenni. Próbáljuk tanítani őt, mutatni neki néhány dolgot, hogy megtanulja, hogyan kezelje ezt a jövőben, és hogy erősnek érezze magát. Tudom, hogy Shirley is ezt mondja - azt akarja, hogy a nők képesek legyenek jogot érezni arra, hogy kockáztassanak és felemeljék a hangjukat. Shirley sokféle témáról énekel az új lemezen, de szerintem ez egy jó dolog, hiszen egy olyan lemezt készítettünk amely társadalmi-politikai kérdéseket feszeget. Ez a világ, ahogy mi látjuk. Shirley írja a dalszövegeket, de mindannyiunk nevében szól.

- zárta sorait.

Június 11-ével érkezik a skót/amerikai Garbage hetedik stúdióalbuma, a No Gods No Masters, amelynek születéséről az énekesnő Shirley Manson így mesélt:

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk.

Elsőként a The Men Who Rule The World című nóta jött ki videóként is az albumról, majd a címadó dal, most pedig újabb szerzeménnyel rukkolt elő a zenekar, íme a Wolves:

Nemrégiben írtuk meg, miszerint a skót/amerikai Garbage új lemezt szabadít a világra nyáron - a korong No Gods No Masters címmel jelenik meg június 11-én, és az első dalt már hallhattuk-láthattuk róla, a The Men Who Rule The World-öt.

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk.

- mesélte a kiadvány kapcsán Shirley Manson énekesnő, ma pedig újabb nótát szállított a banda a készülő lemezről, mégpedig a címadó dalt - íme a No Gods No Masters:

Az amerikai/skót Garbage háza táján jó ideje csend honolt, utoljára a No Horses című videoklip kapcsán hallattak magukról, amely felkavaró szövegű és képvilágú kislemez bevételeit a Vöröskereszt kapta meg.

Shirley Manson és a srácok utolsó nagylemeze Strange Little Birds címmel került boltokba 2016-ban, ám most a négyes bejelentette: nyáron, egészen pontosan június 11-én világra szabadítják új albumukat, amely a No Gods No Masters címet fogja viselni. 

Az első dal, a The Men Who Rule The World éppen ma jelent meg kisfilmes formában a Youtube-on:

Ez lesz a hetedik lemezünk, amelynek kifejező számmisztikája befolyásolta tartalmának DNS-ét: a hét erényt, a hét bánatot és a hét halálos bűnt. Ez volt a módszerünk arra, hogy megértsük, a világ egy kibaszott kemény dió, és milyen elképesztő káoszba kerültünk. Ez az a lemez, amelyet úgy éreztünk, hogy most volt muszáj megcsinálnunk.

- magyarázta az énekesnő Shirley, majd hozzátette:

A The Men Who Rule The World egy tiltakozó dal; gyötrő vádirat és hadüzenet, amely kritizálja a kapitalista rövidlátás, a rasszizmus, a szexizmus és a nőgyűlölet világszerte tapasztalható növekedését. Ez egy egyértelmű szándéknyilatkozat egy olyan zenekartól, amely még mindig hisz az ellenvélemény erejében, megadva a lemez alaphangulatát.

Íme, a lemez számlistája és borítója:

1. The Men Who Rule the World
2. The Creeps
3. Uncomfortably Me
4. Wolves
5. Waiting for God
6. Godhead
7. Anonymous XXX
8. A Woman Destroyed
9. Flipping the Bird
10. No Gods No Masters
11. This City Will Kill You

Deluxe Edition (bonus tracks)

12. No Horses
13. Starman
14. Girls Talk (feat. Brody Dalle)
15. Because The Night (feat. Screaming Females)
16. On Fire
17. The Chemicals (feat. Brian Aubert)
18. Destroying Angels (feat. John Doe & Exene Cervenka)
19. Time Will Destroy Everything

A Garbage 24 éve képviselteti magát a kemény zenében, az amerikai srácok és skót énekesnőjük, az öregedni képtelen energiabomba Shirley Manson 1994 óta zúznak együtt. A Blabbermouth leült egy kicsit az énekesnővel, hogy beszélgessenek a zeneiparban megfigyehető szexizmusról és a hölgyek szerepének változásáról a rock’n’roll-ban.

Az 51 éves frontasszony mindig is hangot adott a véleményének és tojik arra, ha valaki nem ért vele egyet. Most pedig beszélgettünk egy kicsit a titokzatos énekesnővel arról, hogy milyen a kapcsolata a zeneiparral női énekesként. Mi változott az évek alatt és mi az, ami még „formálásra“ szorul.

Van bármilyen szexista élményed a korábbi évekről?

Az egész karrierem alatt részem volt szexista élményekben – és sajnos ez máig ugyanúgy folytatódik. Ez egy olyan dolog, amit megtanultam elfogadni az életemben és felkészítettem magamat arra, hogy képes legyek ellenszegülni ennek. Ami igazán zavar az az, hogy tudom magamról, hogy magabiztos, sikeres, és agresszív nő vagyok, aki nem fél felállni és ellentmondani egy férfinak – fogat fogért elven. De tudom, hogy millió másik nő van ezen a világon, aki fél megtenni ezt, ennek millió oka van,  vagy csak képtelenek rá és/vagy nem akarják. Ez pedig nagyon zavar. Én nem ülök itt és sajnáltatom magam, én azokat sajnálom, akik nem olyanok, mint én.

Van olyan élmény, ami kiemelkedik a többitől?

Igazából, végtelen a lista, eljött az a pont, ahol már nem tartottam ezeket számon, mert azt érzem, hogy nem jó, ha emlékeztetem magamat arra, hogy milyen akadályok vannak az utamban. Sokszor sokkal könnyebb, ha elfogadom őket, de mondok egy random példát, kettő is eszembe jutott. Az egyik az volt, amikor felhívtam az ügyédünket, és megkértem, hogy intézzen el egy bizonyos dolgot a banda nevében, de anélkül tagadta meg/utasította vissza a kérésemet, hogy beszélt volna a banda férfi tagjaival. A másik eset szintén egy ügyvéddel történt, amikor ki kellett vonnom magamat a bandából és felfogadnom egy ügyvédet, hogy képviselje az érdekeimet. Amikor ezt annak az ügyvédnek elmagyaráztam és elmondtam, hogy egy másik ügyvédet kell alkalmaznom, aki eljár a nevemben, egy csodálatos beszédet tartott nekem, amiben kifejtette, hogy jelentéktelen senki vagyok. Ez pedig mindig emlékeztetni fog arra, hogy mennyire arcon ütött az, hogy milyen durva szexizmus uralkodik.

Hogy mennek a dolgok jelenleg a karrieredben?

Hát, ez a helyzet még gyakran felüti a fejét, főleg a kollégákkal szemben, de képes vagyok ezt elfogadni. Szerintem a probléma felét az okozza, hogy, mint fiatal nő, nem szembesültem állandóan a szexizmussal. Inkább a nemi megkülönböztetést figyeltem meg, mintsem az igazi szexismust. Most pedig már tudom, milyen nőnek lenni ebben a világban, tisztában vagyok vele, hogyan mozgok ebben a világban nőként, mint üzletasszonyként, illetve, mint művészként. Amikor viszont szembesülök a szexizmussal és a nőgyűlölettel, akkor kiállok magunkért. Nem vagyok feszélyezett, nem szégyenlem magam, nem érdekel, ha utána már nem leszek híres, nem foglalkozom azzal, hogy az emberek bájosnak találnak-e vagy sem, ezek mind olyan vicces dolgok, amik fiatal korban érdeklik az embereket. Szerintem a nők mélyen félnek attól, ha nem híresek vagy ismertek, mert félnek attól, hogy így a túlélés esélye csökken. Úgy gondolom, ez az alapja mindennek.

Szerintem a legtöbb nő egyetért azzal, hogy ez a véleményed, azonban mégs mi lehet a rejtett aspektusa a szexizmusnak a zeneiparban?

Úgy gondolom, hogy a férfiak sok bátorítást kapnak arra tőlünk, hogy bámulhassanak minket, illetve tudjuk, hogy a nők legtöbbször összeméregetik magukat egymásissal, ezek a dolgok érik el azt nálunk, hogy úgy gondoljuk, nincs már hely több női művésznek az iparban. Ha boldogulni akarsz, mint női művész, akkor el kell kápráztatnod az embereket, ha pedig ez nem megy, akkor senkit nem érdekelsz. Ez a helyzet.

Van olyan része az iparnak, ahol a nők problémával küszködnek?

Nagyon kevés női író van, a százalékok nagyon megdöbbentőek és nyomasztóak. Pont most készítettem közösen egy leírást Vanessa Reedel Hamburgban. A hatalmi pozíciókban a nők körülbelül már 20%-ban megtalálhatóak, ami csodálatos. A nőknek nincs lehetőségük arra, hogy írjanak és/vagy óvatosan benyomják magukat ezekre a pozíciókra. Vagy egyszerűen csak nem kapnak lehetőséget a producerektől, hogy írók lehessenek. Legtöbb esetben ezek fiatal nők, akik iskolába járnak, le akarnak nyűgözni mindenkit, jó hanguk van, néhány esetben igazán kivételes hanggal rendelkeznek, csini rucikat hordanak, nagyon dögösek, mindenki meg akarja őket … (szerk: ezt azért nem írom ki, de mindenki tudja, miről van szó), amúgy 25 évesek, munkanélküli segélyből élnek és az álmaikat összetörték. Nincs egy vasuk sem. Ez azért figyelmeztető jelzés. És akkor ott a média, ami csak kihasználja ezeket a lányokat, mivel az igény az egyre fiatalabb és fiatalabb lányokra terjed ki.

Forrás: http://teamrock.com/feature/2018-03-08/shirley-manson-people-who-dismiss-women-have-got-rock-n-roll-wrong

Fordítás: Gömöri Ivett. Köszönet érte! <3