Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Frozen Crown: megvannak az új tagok!

2021. február 18. - Jurancsik Eszter

Január végén jelentette be az olasz power metalos Frozen Crown, miszerint három alapító tag - Alberto Mezzanotte dobos, Filippo Zavattari basszer és Thalía Bellazecca gitáros - elhagyják a fedélzetet, hogy a zavaros 2020-as év után inkább saját projektjeikre koncentrálhassanak.

A csapatot alapító Giada Etro - Federico Mondelli házaspár azonban nem búsult: tegnap jelentették be, hogy harmadik albumuk Winterbane címmel, április 23-án boltokba kerül, ma pedig végre felfedték az új tagokat is: Fabiola “Sheena” Bellomo érkezett a gitárosi posztra, Francesco Zof lett az új basszusgitáros, Niso Tomasini pedig beül a dobok mögé.

A vérfrissítésen átesett együttes tehát készen áll a munkára, a koronavírus-járvány lecsengésével pedig a koncertezésre. 

151998187_273745154109379_8942136931946617375_o_1.jpg

Fabiola “Sheena” Bellomo, Federico Mondelli, Giada "Jade" Etro, Niso Tomasini és Francesco Zof alkotja a Frozen Crown-t

Tavasszal érkezik a Frozen Crown új albuma!

Január végén sokként érte a milánói power metálos Frozen Crown rajongóit, miszerint három alapító tag, a gitáros Thalía Bellazecca, a dobos Alberto Mezzanotte és a basszer Filippo Zavattari elhagyták a csapatot.

Indokként az szerepelt a banda közleményében, hogy a 2020-as év számukra is komoly változásokat hozott, és a három távozó zenész saját projektjére fókuszál inkább a jövőben.

Azonban a zenekart alapító Giada "Jade" Etro-Federico Mondelli házaspár nem hagyja veszni az elmúlt 4 év munkáját, folytatják a zenélést és ígéretük szerint az új tagok személyére is hamarosan fény derül majd.

5c4a1387-frozen-crown-to-release-crowned-in-frost-album-in-march-image.jpg

Az újonnan érkezett tagok még ugyan nem kerültek bemutatásra, de Giada és Federico néhány napja jelentették be a csapat hivatalos Facebook-oldalán, miszerint tavasszal új albummal jelentkeznek - egészen pontosan április 23-án, Winterbane címmel jelenik meg az együttes harmadik stúdiólemeze, amelynek borítóját és számlistáját is felfedte a két alapító tag:

Tracklist:

01. Embrace The Night
02. Towards The Sun
03. Far Beyond
04. The Lone Stranger
05. Crown Eternal
06. The Water Dancer
07. Angels In Disguise (feat Federica Lanna)
08. Night Crawler (Judas Priest cover)
09. Tales Of The Forest
10. Blood On The Snow
És a borító:
150182280_270202077797020_6934273315606588759_o.jpg
Ahogyan az látható, helyet kapott a lemezen egy Judas Priest-feldolgozás, a legendás csapat 1990-es Night Crawler című szerzeménye, valamint egy dal erejéig Federica Lanna, a szintén olasz Volturian énekesnője is közreműködik a korongon.

Frozen Crown: három tag kilépett a csapatból

frozen-crown-2-e1585336799498.jpg

2017-ben alakult a milánói power metalos Frozen Crown, Giada Etro énekesnővel az élén. Két albumuk jelent meg, 2018-ban a The Fallen King, 2019-ben pedig a Crowned in Frost - e lemez boltokba kerülése után indult turnéra a banda.

Giada mellett férje, Federico Mondelli gitáros-dalszerző, Alberto Mezzanotte dobos, Filippo Zavattari basszusgitáros és az egzotikus külsejű Thalia Bellazecca gitáros is tagok voltak - tegnap ugyanis utóbbi három zenész távozott a zenekarból.

6013frozge.jpg

Federico, Filippo, Giada, Alberto és Talia (balról)

A hivatalos közlemény így szól:

"Drága barátaink! Ahogy ti is tudjátok, a 2020-as év kemény volt a zenészek számára, így mindnyájunknak szembesülnie kellett a valósággal és áttekinteni, hogy mi is jelenti a prioritást az életben. Egy zenekar tagjának lenni nem könnyű, pláne olyankor, amikor amikor lehetetlen turnézni, koncertezni, de még a többiekkel találkozni sem. Ezért tavaly, nem egy időben Alberto, Thalia és Filippo úgy döntöttek, hogy kiszállnak a bandából, hogy a személyes projektjeikre fókuszálhassanak. A legjobbakat kívánjuk nekik! Egyúttal megköszönjük az együtt töltött fantasztikus pillanatokat, amelyeket a turnékon éltünk át. Ezt a három évet a Crowned In Frost albumhoz forgatott utolsó videoklippel szeretnénk megünnepelni, amelyben még a 'klasszikus' felállás szerepel. Talán már tudjátok, hogy az új nagylemezünk már elkészült, hamarosan több infóval is jeletkezünk, valamint bejelentjük a csapat új tagjait."

Íme, a Battles In The Night, a Crowned In Frost album klipes nótája:

 

 

süti beállítások módosítása