Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Floor Jansen - Paragon (2023)

2023. március 25. - Jurancsik Eszter

318876556_707673477386174_8596324691958527433_n.jpg

Igen izgalmas lépésre szánta el magát a Nightwish frontasszonya, amikor 2019-ben színpadra állt a Beste Zangers című zenés szórakoztató műsorban, amit szülőhazájában, Hollandiában vetítettek. Floor éppúgy énekelt reggaetont, mint latin popot, gyakorlatilag nem volt olyan műfaj szereplése során, amelyben ne állta volna meg a helyét, bebizonyítva, hogy mennyire sokoldalúan tudja használni a hangját.

E szereplés által kinyílt számára egy új ajtó, ennek eredménye a március 24-ével megjelent "Paragon" című nagylemez, amelyen Floor könnyedebb előadásmódja és az ahhoz alkalmazkodó dalok hallhatóak. Nem bánt szűkmarkúan a felvezető számokkal a nemrég mellrákon átesett, jelenleg pedig második gyermekével várandós énekesnő, hiszen tavaly elég szépen beindította szóló tevékenységét -  Fire, a Storm ,Me Without You, az Invincible és a Daydream után a hatodik kislemezt is kihozta néhány napja, a My Paragont. 

Utóbbi dal egy igen dinamikus, erős kezdése a korongnak, a videoklip sztorija pedig Floor gyermekkorát idézi meg, amikor még csak álmodozott arról, hogy egy napon híres művész lesz. A Daydream című tételt az énekesnő a covid-19 pandémia sötét időszakában írta - üzenete nem más, mint az, hogy soha nem szabad feladni az álmainkat és haladjunk tovább az úton. 

A "Paragon" Floor kristálytiszta hangjára épül, a zene pedig kiválóan illeszkedik ehhez a csodás torokhoz. A letisztult hangzással, érzelemdús szövegekkel megpakolt kiadvány valóban egy poplemezként definiálható, sok olyan énekesnő stílusát idézi, akiket kamaszként - és sokszor még most is - rendszeresen hallgattam, például Shania Twain, Lara Fabian vagy éppen Faith Hill

Bevallom, a sok erős felvezető után kissé tartottam attól, hogy a többi szám lagymatag lesz és a végére az egész lemez érdektelenségbe fullad, de nem így történt. A "Paragon" egy érett lemez, amely teljes egészében Floor lelkének tájképe, az ő személyes megélésein, érzésein nyugszik. Mintha a korábbi traumáit most dolgozná fel, ezzel a dalcsokorral, mint ahogyan az Invincible is mutatja - a tétel ugyanis a poszttraumás stressz kényes témáját veszi alapul. 

A My Paragon után a Come Full Circle a másik hasonlóan pattogós dal, tele élettel, amelynél biztosan nem hiányzik majd a headbangelés Floor szóló koncertjein, még akkor is, ha nem metal szerzeményről van szó. A Hope, mint ahogyan a címéből is sejthető, a reményről szól. Amikor először meghallattam, nem tudtam nem elsírni magam. Felszakadt jó néhány emlékem, a jövőre vonatkozó vágyaim, és vulkánként robbant ki belőlem a zokogás. Azt hiszem, ennél többet nem is kell mondanom. Szerintem nem én leszek az egyetlen, akiből hasonló reakciót fog kiváltani.

Hallhatók a lemezen meglepő megoldások, a Me Without You-ban jelen lévő dobtéma nálam libabőrt váltott ki, Floor szenvedélyes éneke pedig éteri magasságokba emeli a dalt. Az album egyik húzódalaként jegyezhető. 

fj_6.jpg

Kellemes hangulatú és üdeséget áraszt a The Calm, az Armoured Wings-ben pedig több gitárt is kapunk. A lemezt a Fire zárja, amely Floor első kislemezeként látott napvilágot - méltó zárása egy remekül összerakott dalcsokornak.

Ahogyan az énekesnő is megmondta: ha fejest ugrasz az ismeretlenbe, az csak jobbá tehet téged. Ez tökéletesen leírja a "Paragon" vonalát is, amely merőben eltér attól a zenétől, amit eddig Floortól hallhattunk. Kapunk itt a Földi létben 70-80 évet, jobb esetben többet is, és az idő csak pörög. Meg kell élni minden pillanatot és kihasználni a lehetőségeket, élményeket gyűjteni és tapasztalni. Végső soron ez a "Paragon" üzenete, amely nálam akkor is ott lesz év végén a toplistámon, ha nem metal lemez. Ének tekintetében nem lehet belekötni, a hangszerelés kifogástalan, az összhang pedig nagyon is jelen van.

Gratulálok, Floor!

10/10

Számlista:

1. My Paragon
2. Daydream
3. Invincible
4. Hope
5. Come Full Circle
6. Storm
7. Me Without You
8. The Calm
9. Armoured Wings
10. Fire

floor-jansen-2.jpg

Klippremier: Floor Jansen - My Paragon

floor-jansen-nightwish_1.jpg

Két nap múlva lesz elérhető Floor Jansen első szólólemeze, a "Paragon", amely nem metal album lesz - a dalok a könnyedebb vonalon mozognak, mint ahogyan azt az eddig megjelent tételek -   Fire, a Storm ,Me Without You, az Invincible és a Daydream - megmutatták.

Azonban a korong boltokba kerülése előtt újabb szerzeményt villantott Floor, aki a mellrákkal vívott sikeres harcából felépülve másodszorra is áldott állapotba került - itt a hetedik klipes dal, a My Paragon, íme:

Érkezik az újabb Nightwish-bébi: második gyermekét várja Floor Jansen!

327920594_904081067706357_2643203366802867450_n_1.jpg

A Nightwish frontasszonya igen nehéz hónapokat tudhat maga mögött. Októberben derült ki, hogy mellrákban szenved, és bár a zenekar dél-amerikai turnéja után azonnal megoperálták, idegtépő várakozással telt az idő, mire megkapta a további vizsgálatok eredményeit, miszerint a műtét sikeres volt, a daganat pedig kizárólag a mellére lokalizálódott, és nem terjedt szét a testében. Floor ezek után megkönnyebbülve indult útnak a bandával, melynek keretein belül Budapesten is felléptek.

Januárban sugárkezelést kapott az énekesnő, hogy megakadályozzák a betegség kiújulását, valamint az is kiderült, hogy március 24-én megjelenik Floor első szólóalbuma, a "Paragon", amelyről hallhattuk a  Fire, a Storm ,Me Without You, az Invincible és a Daydream című szerzeményeket. 

A mai nap ismét örömhírt osztott meg követőivel Floor: a 42 éves énekesnő második gyermekét hordja szíve alatt, így a hatéves Freja nevű kislánya nagytesó lesz - a Sabaton-dobos Hannes Van Dahl-al közös első gyermeke 2017. március 15-én jött világra.

Floor és Hannes határtalanul boldogok:

Az élet szép! Hamarosan négyen leszünk, Freja kistestvért kap! Nagyon boldogok vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek ezt a csodálatos hírt!!!

- örvendezett a boldog kismama közösségi oldalain, aki az ultrahangos fotó tanúsága szerint vélhetően már túl van az első trimeszteren.

A Nightwish még az idén felveszi tizedik sorlemezének dalait, amelynek már demo fázisban vannak. Március 25-e és 31-e között Ázsiában tart egy miniturnét a formáció, olyan városok érintésével, mint Tokió vagy Manila, nyáron pedig több fesztiválkoncertet is adnak. 

 

Floor Jansen: "Az élet nagyon rövid..."

331584663_3306366082964268_7215810009047089987_n_1.jpg

A Nightwish frontasszonya 2022 októberében szembesült a nők rémálmával: egy rutinvizsgálat alkalmával mellrákkal diagnosztizálták. A Metal Hammer magazinnak nemrégiben részletesen mesélt arról, hogyan érezte magát, amikor megkapta a hírt, és hogyan teltek az operációt követő hetek. 

Két héttel azelőtt kaptam meg a diagnózist, hogy Dél-Amerikába utaztunk a zenekarral. Sokként ért! Elmentem a mammográfiás vizsgálatra, néhány nappal később pedig az orvosom felhívott, hogy menjek be a rendelőbe. Arra gondoltam, valamit elcsesztek a felvételekkel, vagy ilyesmi. Meg sem fordult a fejemben, hogy találtak valamit, amíg ott nem voltam, és közölték velem a rossz hírt. 

Ekkor írta azt a bizonyos nyílt levelet közösségi oldalain, amely felrobbantotta az internetet, a metal kedvelő közönség pedig egy emberként aggódott az énekesnőért. Floort egy nappal azután műtötték meg, hogy a Nightwish turnéjáról hazatért Svédországba, ahol férjével, a Sabaton-dobos Hannes Van Dahl-lal és hatéves kislányával, Frejával él.

Megírtam a posztot, hogy rákom van, a rajongók pedig elárasztották a komment szekciót a saját történeteikkel, vagy a barátaik, ismerőseik történeteivel, amelyek a gyógyulásról szóltak, és már nem éreztem magam annyira egyedül. Akkor tudatosult bennem, hány ember szenved ebben a kibaszott betegségben. A zenébe fojtottam az érzéseimet, beszélgettem a bandatársaimmal, a stábbal, a menedzsmenttel, és mindenki mellém állt, bátorított.

nw.jpg

Szükségem is volt erre, mert amikor megtudod, hogy rákos vagy, mentálisan egy igen szar állapotba kerülsz. Ha egy daganat van a testedben, az egyetlen, amire gondolni tudsz, hogy valahogy eltűnjön onnan.

- emlékezett vissza a nehéz napokra Floor, aki az operációt követően hetekre eltűnt a közösségi médiából, hogy a felépülésére koncentrálhasson. A beavatkozás után két nappal ugyan megosztotta követőivel, hogy a tumort sikeresen eltávolították a melléből, valamint azt is, hogy mivel a betegség időben felfedezésre került, jók az esélyei a gyógyulásra, de ezt követően csend honolt az énekesnő háza táján. Követői azonban folyamatosan szeretetükről és támogatásukról biztosították őt, valamint több kollégája is szívmelengető szavakat írt a bejegyzéshez.

Az európai Nightwish-turné november 20-án startolt Belgiumban, Floor pedig néhány nappal a koncertkörút előtt értesült arról, hogy a vizsgálatok szerint a rák nem terjedt át más szerveire, így megkönnyebbülve indulhatott útnak a csapattal. A jó hírt rajongóival is megosztotta, amely posztban leírta: még nem 100%-os a felépülése, de a szeretet, amit kap, biztosan megadja neki az erőt, hogy végigcsinálja a bulikat. 

Kissé alábecsültem a gyógyulási folyamat idejét és a vele járó kellemetlenségeket. Ott volt a műtéti heg a bőrömön, fáradt voltam és kimerült, de a családom támogatott. Morfiumot kaptam, az egész testemet megviselte az operáció. 

Amikor kézhez kapta a sokkoló diagnózisról szóló leletet és megírta a betegségéről szóló bejegyzését, Floor arra kérte az őt követő nőket, hogy vegyék nagyon komolyan ezt a kórt, járjanak rendszeresen szűrővizsgálatokra.

327920594_904081067706357_2643203366802867450_n.jpg

Svédországban a nőknek 40 éves kortól javasolják az éves mammográfiás vizsgálatot, míg Hollandiában ez a kor 50 év. Rengetegen ismernek, és a helyzetemből adódóan megvan a lehetőségem arra, hogy sok embernek segíthessek. Ezért is hívtam fel a figyelmet a nyílt levélben arra, hogy rendszeresen vizsgáltassák ki magukat a lányok és asszonyok. Szerencsésnek érzem magam, mert ha Hollandiában élnék, a daganat észrevétlen marad, és a későbbiekben tovább nőtt volna...

A rák diagnózisa akkor is hidegzuhanyként éri az embert, ha időben elkapják. Floor januárban kapott sugárkezelést, hogy megakadályozzák a daganat kiújulását, egyúttal az elmúlt hónapokban átszervezte prioritásait is. 

Nem gondoltam arra, hogy meghalok. De az élet rövid. Nagyon rövid! 

- zárta sorait az énekesnő, akinek első szólóalbuma, "Paragon" címmel március 24-ével kerül a boltok polcaira.

Megérkezett Floor Jansen ötödik dala: Daydream

maxresdefault_12.jpg

"Paragon" címmel, március 24-ével küldi boltokba első szólóalbumát Floor Jansen, amely hangzásában merészen eltávolodik a metaltól. Első saját szerzeménye Fire címmel jelent meg tavaly márciusban, amelyet a Storm, a Me Without You és az idén januárban kiadott Invincible követtek.

A néhány nappal ezelőtt 42. születésnapját ünneplő Nightwish-frontasszony ma kiadta ötödik kislemezét, amely a Daydream címet viseli, és Floor elmondása szerint a covid-19 járvány sötét időszakában vetette papírra a szöveget, melynek üzenete, hogy ne adjuk fel a reményt és haladjunk kitartóan előre.

Íme:

 

Dalpremier: Floor Jansen - Invincible

325387345_879265389929332_835414557647599561_n.jpg

A Nightwish énekesnője március 24-ével dobja piacra első szólóalbumát "Paragon" címmel, amely kiadványról Floor többször elmondta: nem kimondottan metal lemez lesz.

A Fire, a Storm és a Me Without You című szerzemények képében már ízelítőt kaphattunk a korongból, amelynek elkészítésére és a könnyedebb hangzás kipróbálására a holland Beste Zangers elnevezésű, zenés szórakoztató műsor motiválta Floort. Az énekesnő a produkció 2019-es szériájában vett részt, amely által felfedezhette más műfajok varázsát is. 

Sikeres európai turnét bonyolított le zenekarával, aki a fellépéssorozatot megelőzően győzelmet aratott a mellrák ellen is, ma pedig megérkezett szólólemezének negyedik kislemezes dala, amely az Invincible címet viseli, íme!

Pénteken érkezik Floor Jansen új kislemeze

319440767_563887321776378_5622865896821128799_n.jpg

A Nightwish énekesnője szépen egyengeti szólókarrierjét is, ennek ékes bizonyítéka, hogy eddig megjelent szerzeményei - Fire, Storm, Me Without You - igen szép sikereket értek el Floor rajongói körében.

Az énekesnő szóló munkássága nem a metal elemeire épül, hiszen mint elmondta: több, mint 20 éve ebben a műfajban ténykedik, a 2019-es Beste Zangers nevű zenés szórakoztató műsor pedig ráébresztette, hogy más vonalon is remekül használja a hangját.

A mellrákból sikeresen felépült Floor nemrégiben bejelentette: "Paragon" címmel, március 24-ével kerül boltokba, amelynek tracklistje a következő:

1. My Paragon
2. Daydream
3. Invincible
4. Hope
5. Come Full Circle
6. Storm
7. Me Without You
8. The Calm
9. Armoured Wings
10. Fire

318876556_707673477386174_8596324691958527433_n.jpg

Tegnap közösségi oldalain adta hírül a holland tehetség, miszerint napokon belül, egészen pontosan 13-án, pénteken érkezik a negyedik szerzemény a korongról, ezúttal az Invincible című dalt hallhatjuk.

Ezen a pénteken megosztom veletek új dalomat, az Invincible-t. Ez a szerzemény egy rendkívül érzelmes és fontos témáról szól.

- vezette fel az új szám hírét az énekesnő.

 

Érzelmes fellépés: elsírta magát a színpadon Floor Jansen

4caef27c-54a5-4428-0385-eb6ea9d574b1-scaled_1.jpg

Október 26-án sokkolta a Nightwish rajongótáborát a hír, hogy Floor Jansennél egy rutinvizsgálat alkalmával mellrákot diagnosztizáltak. Az énekesnő -akinek szólóalbuma nemsokára a boltok polcain landol- nyílt levelében arra kérte az őt követő nőket, hogy vegyék komolyan ezt a betegséget és járjanak rendszeresen szűrővizsgálatokra. Azonban azt is hozzátette: orvosa szerint kilátásai igen jók, így joggal bízik abban, hogy a csapat november 20-án induló európai turnéjára felépül.

Két nappal később Floor műtéten esett át, amelynek során eltávolították a daganatot, majd egy sor vizsgálaton kellett részt vennie, hogy bizonyosságot nyerjen a pozitív kórjóslat, miszerint a rákos sejtek nem terjedtek tovább a testében. Hetekkel később jelentkezett újra közösségi oldalain egy poszttal, amelyben megkönnyebbülten hozta rajongói tudomására, hogy az elvégzett tesztek eredményei jók lettek és rákmentes, azonban a biztonság kedvéért januárban sugárkezelésre kell mennie, hogy megakadályozzák a betegség kiújulását.

Tuomas Holopainen, a zenekar alapítója most elárulta: a banda minden tagját mélyen érintette Floor betegsége, és a turné első állomásán, amely Belgiumban került megrendezére, rengeteg érzelem tört fel belőlük, de különösen az énekesnőből, aki a csapat egyik legikonikusabb és legérzelmesebb szerzeményének, a Sleeping Sunnak előadása közben elpityeredett a színpadon.

Az turné első koncertje Antwerpenben mindannyiunk számára rendkívül érzelmes volt, de különösen Floornak. A Sleeping Sunt adtuk éppen elő, és a dal közben feljött belőle minden érzelem, a végén nem is tudott énekelni, mert összeomott, de pozitív értelemben! A sok szorongás, a félelem és a nyomás így tört utat magának, hiszen boldog, hogy újra egészséges.

- magyarázta a zenész. 

Ez volt a csúcspontja annak, hogy legyőzte a betegséget, hogy el tudta kezdeni és végigcsinálni a turnét.

A zenekar éppen most, az év elején indult volna ázsiai turnéra, ám az orvosok Floor sugárkezelését februárról januárra tették át, így a koncerteket elhalasztják.

Íme, egy felvétel a megható pillanatokról:

Hivatalos: márciusban érkezik Floor Jansen szólóalbuma!

img-8683.jpg

Tavaly indította be szólókarrierjét Floor Jansen, a Fire, a Storm és a Me Without You című dalok igen szép sikereket értek el, noha az énekesnő elmondta: nem akar rockot játszani, szerzeményei is a könnyedebb hangzást képviselik.

Floor 2019-ben szerepelt a Beste Zangers című zenés szórakoztató műsorban szülőhazájában, Hollandiában, amely produkció keretein belül minden előadó más és más műfajokban próbálta ki magát. Az énekesnő számára a műsorban való részvétel nyitotta meg az ajtót afelé, hogy más vonalon is kipróbálja magát, hiszen a nézők meggyőződhettek arról, hogy Floor tud latin popot és reggaetont is énekelni.

Jelenleg a Nightwish-sal turnézik az énekesnő, aki nemrégi sikeresen felgyógyult a mellrákból, és bár januárban sugárkezelésre kell mennie, egészségét visszanyerte.

Tegnap hintette el a holland tehetség, hogy ma nagy bejelentésre készül, ami meg is történt: Floor első szólólemeze 2023. március 24-én kerül boltokba "Paragon" címmel.

Nagy örömmel jelentem be "Paragon" című debütáló albumomat! Készüljetek fel, március 24-én szélvihar jön! Ha megújulsz és fejest ugrasz az ismeretlenbe, az téged tesz jobbá. Az öregedés olyan ajándék, amely nem mindenkinek adatik meg. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan lemezt készíthettem, amilyet akartam, egy olyan kiadványt, ami megmutatja, merre is tartok az utamon. Elértem a célomat! Hálás vagyok mindenkinek, aki segített idáig eljutnom!

- adta hírül boldogan közösségi oldalain Floor, íme a korong borítója:

318876556_707673477386174_8596324691958527433_n.jpg

 

Jót nevetett saját magán a dalszöveget elfelejtő Floor Jansen - videó

floorjansen2.jpg

Sok előadóval megesett már, hogy egy pillanatra elkalandozott gondolatban, és elfelejtette a dalszöveget a színpadon. Mindenki másképp kezeli az ilyen kínos helyzeteket, ám aki igazán profi, az nem esik kétségbe, hanem improvizál.

December 6-án Milánóban adott koncertet az együttes, a Dark Chest Of Wonders című szám elején pedig Floor elfelejtette a szöveget. Ám a mellrákból nemrég sikeresen felépült énekesnő azonban nem esett kétségbe: vagány táncba kezdett, miközben jót nevetett a kis bakiján, a következő sorok pedig már eszébe jutottak.

Amikor a dalszöveg nem jut eszedbe, de néhány őrült táncmozdulattal megoldod. Legalább nevethetek magamon!

- írta Twitterére az énekesnő, a kommentelők pedig jót derültek a humorán.

A Dark Chest Of Wonders a legrosszabb ebből a szempontból, én rendre összekeverem a sorokat!

- írja Floor egyik követője, egy másik felhasználó pedig egy másik bakit idézett fel a Delain volt frontlányáról, Charlotte Wessels-ről:

Charlotte megjelent a színpadon, énekelni kezdett, de a mikrofonja nem volt bekapcsolva. Ilyenek bármikor megtörténhetnek.

Volt, aki egyenesen azt csodálta, hogy az énekeseknek mennyi dalszöveget kell fejből tudnia:

Imádnivalóan emberi vagy! Éppen tegnap gondolkodtam azon, hogy a zenészek, művészek hogyan emlékezhetnek minden egyes dalra. Különösen a régiekre! Csoda, hogy ez eddig nem történt még meg!

Itt nézhetitek meg a vicces videót:

 

süti beállítások módosítása