A világ túlsó felén legalább akkora szenvedéllyel művelik a metalt, mint Európában vagy Amerikában, India pedig egyre komolyabb figyelmet követel magának a nemzetközi színtéren. Az Apocryphal 2025-ben robbant be a köztudatba a Spiders című dallal, amelyet az Abraaz Khan közreműködésével készült Nightmare Revisited követett. A formáció elbűvölő hangú énekesnője, Dream Anatomy, polgári nevén Riddhi Vyas ezt követően szólóban is bemutatkozott: I Left a Long Time Ago címmel jelentette meg saját középlemezét. A kiadványról ITT olvashatsz bővebben, valamint korábban egy interjút is készítettünk a csapattal.
Ouroboros címmel nemrégiben jelent meg a mumbai formáció első, négy dalt felvonultató EP-je, amely hűen tükrözi azt az egyszerre nyers, súlyos és álomszerű dream metalcore-hangzást, amellyel a zenekar saját zenéjét meghatározza. Az elektronikus, lebegő dallamok és Riddhi csodás hangja szervesen simulnak bele a keményebb zenei alapokba, különleges, atmoszférikus karaktert kölcsönözve a kiadványnak, de Kiran Desai hörög is a dalokban, mégpedig igen meggyőzően, Riddhivel közösen ők írják a dalszövegeket is.
Az EP valamennyi szerzeménye önálló világot teremt, amit már a címek is érzékletesen jeleznek: a Blue, a Red, a Grey és a Black egy-egy eltérő érzelmi állapotot, hangulatot és belső küzdelmet jelenít meg.
A Blue egy dacos újjászületés-történet, amelyben a lírai én a megaláztatást, az árulást és a múlt sebeit saját erejének forrásává alakítja. Bár megpróbálták eltemetni a bűntudat és a fájdalom súlya alatt, nem hajlandó áldozat maradni: porrá zúzza az őt kísértő démonokat, lerázza magáról a láncokat, és a hamvakból felemelkedve készül visszavenni az irányítást. A dal egyszerre szól túlélésről, önmaga újjáépítéséről és megtorlásról, miközben azt üzeni, hogy az elszenvedett sebek nem feltétlenül gyengítenek meg, hanem akár olyan viharrá is formálhatnak, amely végül elsöpri az elnyomó világát.
A Red ezzel szemben egy széthulló elme belső háborúját tárja fel, amelyben a szerelem, a gyűlölet, a vágy és az erőszak már szinte elválaszthatatlanul összefonódik. A lírai én egy olyan kapcsolat vagy érzelmi kötődés foglya, amelyből egyszerre merít erőt és önpusztító indulatot: a másik fél mindazt felszínre hozza belőle, amit addig elfojtott, a feltörő düh pedig vörösre festi az emlékeit és a körülötte lévő világot. A dal azt mutatja meg, hogyan válhat a vágy erőszakká, a fájdalom dühvé, a szerelem pedig olyan megszállottsággá, amelyben az ember már saját korábbi énjének pusztulását is elfogadható árnak érzi.
A Red így egy sötét vallomás a belső káoszról, az elfojtott agresszióról és arról a pontról, ahol a túlélési ösztön és az önpusztítás már ugyanannak a lángnak a két oldala.
A trauma utáni túlélésről és annak keserű, korántsem felemelő valóságáról szól a Grey, amelyben az Archverse is közreműködik. Ismerős az érzés, amikor próbálsz számot vetni mindazzal, amin keresztülmentél, miközben az elszenvedett fájdalom testi és lelki nyomai továbbra is benned élnek?
A visszatérő "And I move on" egyszerre hangzik fáradt vallomásnak és makacs fogadalomnak: talán nem gyógyult meg, talán a düh az egyetlen érzés, amelyet igazán ismer, de tovább él. A dal így arról a csendes és kegyetlen kitartásról szól, amikor az ember nem azért halad tovább, mert már nem fáj, hanem azért, mert a fájdalom ellenére sem hajlandó végleg elbukni.
A kiadványt záró Black a vég kezdetét, valamint az újjászületéshez vezető belső utat jeleníti meg. A tagadástól az elfogadásig tartó folyamat középpontjában az elengedés áll: annak felismerése, hogy a továbblépéshez bizonyos dolgokat végleg magunk mögött kell hagynunk. A dal így az elmúlás és az újrakezdés határmezsgyéjén mozog, ahol a lezárás nem pusztán veszteséget, hanem egy új élet lehetőségét is magában hordozza.
Így a négy dal egyetlen, körkörös történetté kapcsolódik össze. A címválasztás sem véletlen, hiszen a záró Black az elmúlást és az elengedést jeleníti meg, míg a nyitó Blue a hamvakból való felemelkedést és az újjászületést, így a ciklus újra és újra kezdetét veszi, akárcsak a saját farkába harapó Ouroboros.
Az Ouroboros kiforrott dalszerzői érzékről tanúskodik: a négy tétel önálló érzelmi világot épít fel, miközben zeneileg és tematikailag is egységes ívet alkot. Riddhi tiszta, lebegő és érzelmekkel teli éneke különleges atmoszférát teremt, Kiran erőteljes, nyers hörgései pedig kellő súlyt és feszültséget adnak a daloknak. Kettejük kontrasztja és összhangja a zenekar egyik legnagyobb ereje, amely az Ouroborost nemcsak emlékezetes bemutatkozássá, hanem kifejezetten ígéretes első EP-vé teszi.
Dallista:
01. Blue
02. Red
03. Grey
04. Black
10/10
Zenészek:
Riddhi "Dream Anatomy" Vyas - ének
Karan Sanchala - gitár
Mitish Amin - basszusgitár
Tanish Ganatra - dob
Kiran Desai - vokál
