Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Ex Libris: készül az Ann-trilógia utolsó része!

Új középlemezen dolgoznak Dianne-ék

2019. június 14. - Jurancsik Eszter

Dianne van Giersbergen 2017-ben lépett ki a német Xandriából, azóta pedig minden erejével 2004-ben alapított csapatára, az Ex Librisre koncentrál. 

band-photo-1024x658.jpg

A holland formáció első lemeze Amygdala címmel 2008-ban jelent meg, majd 2014-ben Medea címmel a második. Ekkor Dianne már egy éve volt a Xandria frontasszonya, így az Ex Libris kissé háttérbe szorult. A zenekarból történő kiválását követően kezdett az énekesnő ismét régi bandájával dolgozni, és egy háromszámos EP-t adtak ki tavaly augusztusban, Ann - Chapter 1 - Anne Boleyn címmel, amely az 1533 és 1536 között uralkodott angol királynéről szólt. Ezt követte idén márciusban az Ann - Chapter 2 - Anastasia Romanova című középlemez, amely az orosz nagyhercegnő életét dolgozta fel.

Nemrég az együttes bejelentette: készül a trilógia utolsó része, amely szintén történelmi témát vesz alapul: Anne Frankről, a zsidó származású német kislányról fog szólni, akit naplója tett világhírűvé - családjával a hitleri uralom alá került Németországból Hollandiába menekült, és évekig bújkálni kényszerült. Anne június 12-én lett volna 90 éves, nem véletlenül időzítette a csapat erre a napra a bejelentést. Anne 1945-ben hunyt el tífusz következtében a bergen-belseni haláltáborban, nem sokkal a 16. születésnapja előtt.

Még nem tudni, mikor kerül boltokba a kiadvány, de Dianne és társai dolgoznak a dalokon.

 

Metálhölgyek küzdelme a depresszióval

A depresszió napjaink legelterjedtebb mentális betegsége. Létezik enyhébb és súlyosabb formája, van, aki tagadja, és van, aki felvállalja állapotát. Cikkünkben 9 metálénekesnő beszél betegségével való harcáról.

ALISSA WHITE-GLUZ

awg2.jpg

Az Arch Enemy énekesnője tavaly fedte fel titkát: előző csapatában, a The Agonistban töltött utolsó éveit végigkísérte a depresszió. Ennek oka a bandán belüli feszültségek voltak, amely főként abból is fakadt, hogy társai nehezen fogadták el az ő vegán életmódját - Alissa pedig erről dalszövegeket is írt. A kanadai származású énekesnő elmondta: mivel a depressziónak, a mentális zavaroknak ijesztő testi tünetei is lehetnek, megijeszthetik és hipochonderré tehetik az embert. Alissa szakemberhez fordult, aki kognitív viselkedésterápiával segítette őt, valamint hosszú hónapokig önsegítő könyveket forgatott. Ezután jöttek a sikerek minden életterületén: először Angela Gossow kérte fel, hogy vegye át helyét az Arch Enemyben, majd Doyle-lal, a The Misfits zenészével egymásba szerettek. Az együttes "Will To Power" című lemezén több dalban megírta a depresszió démonával való küzdelmét.

LIV KRISTINE

promo2014.jpg

A norvég szőkeséget 2016 áprilisában kidobták az általa alapított Leaves' Eyesból, miután a gitáros Alexander Krullal tönkrement a házassága és elváltak. Liv helyére a finn Elina Siirala, az Angel Nation alapítója került. Liv ezt követően többször hangot adott csalódottságának, sérelmezte, hogy -állítása szerint- a háta mögött tették ki a zenekarból, valamint magánéletének kiteregetését is nehezményezte. Kiléptetése után hetekig Spanyolországban időzött a szoprán pacsirta, akit nem sokkal válása után eljegyzett új barátja, aki a terapeutája is. Liv távozása után ugyan nem mondta ki, hogy depresszióban szenved, de a 2016-os fotókon látni lehetett, hogy rengeteget fogyott az amúgy is vékony énekesnő és a mosolyában is ott volt egy jó adag szomorúság. Szerencsére Liv összeszedte magát: festeni kezdett, kipróbálta a jógát és nekilátott új lemeze készítésének. Emellett teljes értékű tagja lett húga, Carmen Elise csapatának, a Midnattsol-nak.

TARJA 

25552268_1642577129133801_7589550648429460848_n.jpg

A finn szépség egyszer elmondta: mivel klasszikus éneket tanult és ez a világ az igazi otthona, nehezen szokta meg a Nightwish körüli pörgést, és amikor a banda szekere a "Wishmaster" albummal beindult, és depressziós lett. Szerencsére ebben az időszakban ismerte meg az argentin üzletember Marcelo Cabulit, akihez 2003 májusában férjhez is ment. Még ez évben, mellrákban elhunyt az énekesnő édesanyja, Marjatta, ez pedig szintén nem kedvezett Tarja kedélyállapotának. A "Once" album turnéján fokozódtak a csapaton belüli ellentétek, ennek következményeként 2005. október 21-én, a turnézáról Hartwall Arénás koncert után nyílt levélben elbocsátották a zenekarból. Tarja elmondása szerint a depresszív hangulatból mindig Marcelo rángatta ki, ő volt az egyetlen stabil pont az életében, amikor búskomorság gyötörte. Azt is hozzátette: a Nightwishban gyakoriak voltak a kommunikációs gondok, Marcelótól e kérdésben is sokat tanult és mellette lett igazán önmaga.

FLOOR JANSEN

nevtelen_5.jpg

A Nightwish jelenlegi frontasszonya számára sem ismeretlen a depresszió. Első zenekarához, az After Foreverhez 1997-ben, 16 évesen csatlakozott, és egészen 2009-ig dolgoztak együtt. Ekkor Floor kiégése miatt szünetet tartott a zenekar, majd nem sokkal később bejelentették: a banda feloszlik. Az énekesnő azonban hamar összeszedte magát: 2010-ben a ReVamp élén tért vissza a zenei életbe, majd 2012 októberében a svéd Anette Olzon helyére ugrott be a Nightwish akkor zajló turnéján. Egy évvel később hivatalosan is a csapat énekesnője lett, a 2015-ös megjelenésű "Endless Forms Most Beautiful" című lemez már vele került rögzítésre. Sikeres turnét nyomott le a csapat, majd Floor várandós lett párjától, a Sabaton dobosától, Hannes Van Dahl-tól. Az anyaság határozottan jót tett Floornak, a 2017-es Raskasta Joulua koncertsorozaton szinte ragyogott a színpadon. Ám nemcsak az After Forever kapcsán tapasztalta meg a mélypontot a holland tehetség. 2018 tavaszán a Nightwish "Decades" elnevezés alatt, hónapokon keresztül turnézott, Floor pedig alaposan elfáradva érkezett Svédországba kis családjához. Ahogy ő fogalmazott:

"Felismertem a kiégés tüneteit, és soha többé nem akartam ezt átélni! Akkor jöttem rá arra, hogy valójában egy nagyon érzékeny ember vagyok. Ahogy elkezdtem jobban érezni magam, valami mindig visszahúzott. Hazaértem a turnéról és folyton ingerlékenynek éreztem magam, teljesen Hannes és Freja ellen voltam."

Végül a lelki bajokra megoldást jelentett egy új hobbi: Floor és Hannes egy istállót építettek a házuk mellett, a barkácsolás pedig teljesen kikapcsolta az énekesnőt, aki azt is elmondta: az iskolában mindent megtanítanak, kivéve azt, hogyan kezeld a problémáidat.

ANETTE OLZON

anetteolzon2.jpg

A svéd csillag 2007-ben került a Nightwish élére, Nettie pedig szinte azonnal a mély vízben találta magát. A banda megfeszített munkatempója és sűrű koncertjei miatt az énekesnőn is eluralkodott az ingadozó kedélyállapot. Sokszor gyötörték pánikrohamok, egyszer pedig sírva sétált le egy dél-amerikai koncerten a színpadról. Elmondása szerint a füstgép irritálta a torkát, ám az Anette magánéletében járatos rajongók tudni vélik: hiányzott neki a családja, különösen a fia, Seth, aki akkor volt hétéves, ráadásul akkori házassága is megsínylette a zenészélet. Később összemelegedett a Pain gitárosával, Johan Husgafvellel, akitől két gyermeke is született az énekesnőnek: 2010-ben Nemo, 2013-ban pedig Mio. Anette első szólóalbumának (a 2014-es "Shine"-nak) jó néhány dalát a Nightwish-es időszakban írta meg, elmondása szerint ez is egy terápia volt számára. Az énekesnő jelenleg a The Dark Element és az Allen/Olzon projektek frontasszonya, Mio születése után pedig formába hozta magát, leadva a bánatkilókat és szinte sugárzik a boldogságtól. Emellett sikeresen elvégezte az ápolónői tanfolyamot és sikeresen elhelyezkedett egy kórházban - így most már ő is segítheti a gyógyulást kereső embereket, ha éppen nem a zenével kapcsolatos kötelezettségei kötik le.

DIANNE VAN GIERSBERGEN

exlibris_0635.jpg

A gyönyörű hangú holland énekesnő 2013-ban került a német illetőségű Xandriába. Két albumot ("Sacrificium" és "Theater Of Dimensions") készített zenésztársaival, majd 2017 júliusában az énekesnő összeomlott. Több lemondott koncert után, szeptemberben Dianne elhagyta az együttest. Hangüzenetben mondta el: komoly stresszre, kimerültségre utaló tünetekkel került orvoshoz még a nyár folyamán, valamint a csapatban is komoly ellentétek keletkeztek. Orvosa megállapította, hogy Dianne teljesen kimerült és pánikbeteg lett. Úgy érezte: társai nem voltak korrektek és őszinték vele, valamint pénzügyi kérdésekben sem számíthatott rájuk. Kilépése nagy port kavart, még a korábbi énekesnők -Manuela Kraller és Lisa Middelhauve- is megszólaltak ez ügyben. Plusz sokkot okozott az énekesnőnek, hogy a formációból való távozását követően néhány nappal szeretett nagymamája is meghalt. Dianne 2004-ben alapította az Ex Librist, amely gyógyírt és menedéket jelentett az énekesnőnek: a zenekar ugyanis új albumát készíti. 

MANUELA KRALLER

375fd48ea7630f2abc0af12570f97003.jpg

A német leányzó 2010-2013-ig énekelt a Xandriában, az ő helyére került Dianne. Utódja kiválása után fedte fel a szoprán Manuela: miután elhagyta az együttest, depressziós volt, egy évig egyáltalán nem is énekelt. Többször hangot adott annak, hogy megérti Dianne-t és bátornak tartja, amiért beszélni mert érzéseiről - ő ugyanis ezt annak idején nem tudta megtenni. Ennek következtében Hashimoto-szindróma alakult ki az énekesnőnél, amely a pajzsmirigy krónikus gyulladását jelenti. Mivel Manuela nyitott a spiritualitásra, megértette betegsége üzenetét: újra meg kell nyitnia torokcsakráját és énekelnie kell, hogy meggyógyulhasson. Így Thomas Guttal, egy régi barátjával megalapította a Valkea Valo projektet, amelynek első lemeze nemsokára elkészül. 

CRISTINA SCABBIA

13876476_10153501526726706_5353225384858984389_n.jpg

Az olasz énekesnőnek sem alakult túl jól az elmúlt időszak: 2016-ban elhunyt édesapja, Dario, 2017 májusában pedig a Slipknot-gitáros Jim Root-tal 13 éve tartó párkapcsolata is véget ért. Tavaly ősszel a Lacuna Coil dalos pacsirtájának édesanyja, Francesca is távozott az élők sorából. Cristina őszintén elmondta, hogy mélypontra került, de barátai, rajongói és bandatársai rengeteget segítettek neki a veszteségek feldolgozásában. 

SHARON DEN ADEL

23471924_1881384341902496_3181905024742170654_n_1.jpg

A holland Within Temptation 43 éves frontasszonya is átesett lelki válságon. Az együttes legutóbbi lemeze 2014-ben, "Hydra" címmel jelent meg, és Sharonék sorra aratták vele a sikereket. A turné után azonban az énekesnő nem tudott dalokat írni, sőt elbizonytalanodott abban is, hogy kíván-e még a csapat énekesnője lenni a jövőben. Ráadásul édesapja is beteg lett, később pedig sajnos elhunyt, amely szintén komoly fájdalmat jelentett a családcentrikusságáról is ismert énekesnőnek. 2017 őszén jelentette be: túljutott a nehéz időszakon, a banda új albuma készülőben van és My Indigo néven szólóprojektet is indított. Szólólemeze pont ezekről a belső harcokról szól.

 

 

 

 

Stúdióban Dianne van Giersbergen!

Dianne és csapata gőzerőkkel dolgozik.

untitled20100_edited.jpg

Köztudott, hogy a Dianne van Giersbergen által alapított Ex Libris zenekar hónapok óta gőzerőkkel dolgozik vadonatúj nagylemezén, ami terveik szerint idén kerül majd a lemezboltok polcaira. A srácok már számos dalt megírtak a készülő újdonságra, melyek demóváltozatai már a stúdió falain belül építkeznek.

A holland formáció közösségi-oldalaikon alig néhány órája közölte, hogy Dianne már mikrofon elé állt, hogy felénekelje a már kész szerzeményeket, melyek hangzásáért Joost van den Broek producer felel. Mindezeken túl, azt is elárulták, hogy további dalok vannak készülőben, majd ezt követően a teljes csapat stúdióba vonul rögzíteni azokat.

 

Ex Libris_official (@exlibris_official) által megosztott bejegyzés,

 

 

Így Karácsonyoztak a metálcsajok

Ünnepi képek kedvenceinkről

AILYN

A Sirenia volt énekesnője kényszertávozását követően nem hagyta veszni tehetségét: nekünk adott interjújában a spanyol szépség elárulta: rengeteg terve van. Turnézott a francia Melted Space-szel, közös dalt készített az olasz Secret Rule-lal és fellépett a spanyol Déblerrel. Ailyn Karácsonykor is tündökölt, a képen párjával és kiskutyájával, Athinával látható.

 

FLOOR JANSEN

A finn Nightwish holland származású frontasszonya idén főleg pihenéssel töltötte az idejét, hiszen március 15-én megszületett a svéd Sabaton-dobossal, Hannes Van Dahl-lal közös kislánya, Freja. Ősszel az Ayreonnal lépett színpadra, de a Rakasta Joulua koncertsorozaton is hallhattuk énekelni. 24-én ezzel a képpel kívánt boldog Karácsonyt (pontosabban Yuletide-t, amely a pogány valláshoz köthető 12 napos ünnep):

 

 

CHARLOTTE WESSELS

450px-20170819_dinkelsbuhl_summer_breeze_delain_0166.jpg

A Delain énekesnője rendkívül sportos alkat: jógázik, fut, és természetesen az ünnep alatt sem hanyagolta a testedzést. A nyáron feleséggé vált holland pacsirta Karácsony másnapján felhúzta futócipőjét, férje, Thijs és egy barátnője társaságában gyűjtötte a kilométereket, ledolgozva így a kalóriákat. A képen bal oldalt látható Charlie.

 

 

MEREL BECHTOLD

A Delain mindig vigyori gitáros leányzója a Karácsonyban is megtalálta a metál-életérzést. Ezzel a vicces fotóval kívánt kellemes ünnepeket rajongóinak.

 

 

 

JEN MAJURA

Az Evanesence német gitáros lánya egy kedves, mosolygós képpel jelentkezett be 24-én, kezében egy mini gitárral posztolta ünnepi jókívánságait.

 

CRISTINA SCABBIA

A milánói Lacuna Coil frontasszonya tavasszal árulta el, hogy édesapja tavaly novemberi halála után számára nincs több Karácsony, se más ünnep. Azonban rajongói kedvéért egy szelfivel ő is jelentkezett, hogy így kívánjon boldog ünnepet a fanoknak.

 

SIMONE SIMONS

Művészi képet posztolt 25-én az Epica mezzoszoprán énekesnője, izzókkal a hajában láthatjuk a holland szépséget.

 

DIANNE VAN GIERSBERGEN

A 32 éves holland szoprán énekesnő számára nem alakult túlságosan jól a 2017-es év. Kimerültség és belső ellentétek miatt szeptemberben távozott a Xandriából, miután hetek óta nem tudott színpadra lépni a stresszból fakadó rosszullétei miatt. Kilenc nappal a kilépést követően elhunyt szeretett nagymamája. Ám az Ex Libris, amelyet 2004-ben alapított, gyógyírt jelentett a megtört lelkű szépségnek. Új lemezüket készítik, Dianne pedig ezzel a videóval köszönte meg rajongói támogatását:

 

MARCELA BOVIO

img_1117.jpg

A Stream of Passion egykori énekesnője egy karácsonyfadíszben ragyog együtt férjével, Johan van Stratummal - több nyelven is kellemes ünnepeket kívánt a rajongóknak a mexikói származású szépség.

 

LZZY HALE

qrk6vjk8_400x400.jpg

A Halestorm frontasszonya megmutatta karácsonyfáját a rajongóknak, amely hangszerei körében kapott helyet.

 

JULIET SIMMS

Az Automatic Loveletter egykori énekesnője férjével, Andy Biersackkal (Black Veil Brides) kettesben, meghitten ünnepelte a Karácsonyt. 

 

KOBRA PAIGE

399full-kobra-paige.jpg

A kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya kiskutyáját is feldíszítette a Karácsony örömére, kis kedvence pedig feltehetőleg élvezte az ünnepi felhajtást.

 

AMANDA SOMERVILLE

Az Exit Eden alapítója határtalanul boldog: nemrégiben derült ki, hogy februárra várja ikrei érkezését, a csapat első lemeze pedig remek fogadtatásra lelt a rajongók körében. A képen párjával, Sander Gommans-szal és kétévs kislányával, Lana Elise-szel látható Amanda.

 

 

CLÉMENTINE DELAUNEY

Afféle egyszerű franciás elenganciával kívánt békés ünnepeket az Exit Eden pacsirtája, Karácsonyfája társaságában.

 

 

MARINA LA TORRACA

Az Exit Eden brazil születésű szépsége ezzel a bohém hangulatú fotóval csekkolt be Facebookján.

 

LIV KRISTINE

1747_artist.jpg

A norvég születésű énekesnő immár húga csapatában, a Midnattsolban dalol, jókora fityiszt mutatva ezzel exférjének, Alexander Krullnak, aki kidobta őt a közösen alapított Leaves' Eyesból tavaly áprilisban. Liv különleges koncertet adott 22-én, Nagoldban, a felvételen a Pie Jesu című karácsonyi klasszikust énekli csodálatosan Liv. 

 

ILIANA TSAKIRAKI ÉS MAXI NIL

25626121_1629288003784127_2436612663068715174_o.jpg

A csodás hangú, képzett operaénekesnő Iliana az Enemy of Realityből és a Jaded Star alapítója, Maxi Nil együtt buliztak Karácsony alkalmából barátaik körében, a kép tanúsága szerint pedig igen jól érezték magukat.

VICKY PSARAKIS

vp.jpg

A The Agonist énekesnője otthona melegében, forró kakaót kortyolgatva és filmeket nézve töltötte a Karácsonyt.

 

 MANUELA KRALLER

2012.jpg

 

A Xandria egykori énekesnője új projektet hozott létre régi barátjával, Tobias Guttal, amely a Valke Valo (finnül: fehér fény) nevet kapta. Egy demóval kívántak boldog Karácsonyt.

 

 

 

 

Ex Libris: régi-új dallal jelentkeztek

Dolgozik a csapat az új lemezen

Dianne van Giersbergen 2004-ben alapította az Ex Librist, a zenekarnak eddig két albuma jelent meg: az Amygdala (2008) és a Medea (2014). A holland szépség még 2013-ban lett tagja a Xandriának, a bandát szeptember közepén hagyta el egészségi problémái és személyes ellentétek miatt.

22791866_1685271284840202_5806769987711047145_o.jpg

Nemrégiben mi is megírtuk, miszerint az Ex Libris (Facebookos oldaluk ITT található)új korongját rögzíti, ma pedig a Medea albumról osztott meg a banda és Dianne egy felvételt: a My Dream I Dream című dal került fel a Youtube-ra, amelyet az énekesnő mintegy köszönetnek szánt a rajongói felé, íme:

 

 

Nem adja fel a Xandria: Európában turnéznak

Aeva Maurelle-lel indul útnak a csapat

A német zenekart szeptember 13-án hagyta el Dianne van Giersbergen holland énekesnő, akinek távozása hatalmas port kavart a rajongók körében - megszólaltak a formáció régebbi frontasszonyai közül ketten is, Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is.

A zenekar is kifejtette saját álláspontját a dologgal kapcsolatban, valamint bejelentették: az Észak-Amerikába tervezett, Kobra And The Lotus-szal lefixált turné helyett Európát járják majd, a vendégénekesnő pedig az Aeverium frontlánya, Aeva Maurelle lett. Még mindig nem tudni, hogy a német szőkeség véglegesen a banda tagja marad-e, vagy új énekesnőt keres az együttes. Korábban egy hollandiai koncert felvételeit már láthattuk-hallhattuk, amelyen már Aeva énekelt.

aaaeva.jpg

A fellépések helyszínei és dátumai:

17.11. London - The Dome + METAPRISM
18.11. Sheffield - Coorporation + METAPRISM
19.11. Manchester - Rebellion + METAPRISM
21.11. Dordrecht - Biebelot
22.11. Diest - Moonlight Music Hall + Elusion
23.11. Paris - Backstage By The Mill + Asylum Pyre
25.11. Nyon - Nyons On Fire Festival (with Evenmore, Suicidal Angels...)
08.12. Milano - Legend Club + Secret Rule, Elegy Of Madness & Hypersonic
09.12. Mantova - Arci Tom Club + Secret Rule
10.12. München - Backstage + Secret Rule & molllust
16.12. Karlsruhe - KnockOut Festival (with Hammerfall, Powerwolf, Doro...)

 

Xandria: ilyen volt az első koncert Aeva-val

Hollandiában lépett fel a csapat

Lassan csitulnak az indulatok a Xandria körül, amelynek alapját énekesnőjük, Dianne van Giersbergen szeptemberi kilépése adta. Mint arról beszámultunk, távozása előtt több fellépését le kellett mondania a zenekarnak, ugyanis stresszes tünetekkel került orvoshoz, így nem tudta vállalni a bulikat. Törölni kellett a szeptember végére tervezett amerikai turnét is, amelyet a kanadai Kobra And The Lotus-szal bonyolítottak volna le.

A holland szoprán szépség kilépése hihetetlen port kavart, ám a csapat a kisebb koncerteket nem mondta le; a német legénység hazai pályáról választott ideiglenes énekesnőt, Aeva Maurelle személyében, aki az Aeverium frontasszonya.

724968_artist.jpg

Vele indultak Hollandiába, ahol november 3-án léptek fel e felállásban először, a Brainstorm fesztiválon. 

Nem tudni azonban, hogy a hölgy csak beugrós marad-e, vagy végleges státuszt kap, esetleg új énekesnőt keres a banda.

Íme két videó, amelyen Aeva éneke hallható:

 

 

 

Új albumán dolgozik az Ex Libris

Dianne figyelme régi bandájára irányul

Dianne van Giersbergennek nem alakult túl szerencsésen az elmúlt pár hónap. Először egészségi problémái miatt számos fellépését kellett lemondania a Xandriának, majd szeptember 13-án bejelentette, hogy gyengélkedése és a csapaton belüli feszültségek miatt elhagyja az együttest.

A drámai szoprán énekesnő kilépése körül kisebb dráma alakult ki, megszólaltak a formáció régebbi frontasszonyai, Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is, valamint jó pár rajongó szerint a Xandriának itt kéne abbahagyni a zenélést.

ex-libris-53cb9a233cfda.jpg

Miközben a legénység az Aeverium frontlányával, Aeva Maurelle-lel készül lenyomni egy európai turnét, addig Dianne sem tétlenkedik. Folytatja az általa készített csodás ékszerek (Precious Metal) népszerűsítését, valamint kiderült, hogy 2004-ben életre hívott csapatával, az Ex Libris-szel új lemezen dolgoznak. A készülő korongról egyelőre nem árult el konkrétumokat a banda, ám a zenekar Facebook-oldaláról és a holland szépség Instagramjáról kiderült: hamarosan meglepetésekre számíthatnak a rajongók.

 

 

 

Gyászol Dianne van Giersbergen

Elhunyt az énekesnő nagymamája

A holland szépségnek igencsak kijutott a rosszból az idei évben. Először kimerültség miatt nem tudott koncertezni csapatával, majd szeptember 13-án betegsége és áthidalhatatlan ellentétek miatt elhagyta a Xandriát

dianne2_1.jpg

Pénteken újabb szomorú hírt közölt a rajongóit hőseinek nevező Dianne: szeptember 22-én szeretett nagymamája távozott az élők sorából. Ám azt is elmondta az énekesnő: boldog, hogy ilyen szeretetreméltó nagymamája volt. 

Részvétünk, Dianne. :(

 

 

Xandria: Észak-Amerika helyett Európában turnéznak

Aeva Maurelle-lel tartják meg a fellépéseket

Tegnap indult volna a német csapat Észak-Amerikát érintő turnéja, amelyet a kanadai Kobra And The Lotus-szal bonyolítottak volna le. Mivel Dianne van Giersbergen, a formáció holland énekesnője szeptember 13-án egészségi okok és a zenekaron belül keletkezett ellentétek miatt kilépett, a fellépéssorozatot törölni kellett, ám a banda nem esett kétségbe.

xandriaturne.jpg

Amerika helyett egy kisebb európai turné indul november 3-ával, a bulikon pedig a német Aeverium frontasszonya, Aeva Maurelle énekel majd, azonban nem tudni, hogy csak ideiglenesen ugrik be Dianne helyére, vagy állandó tag lesz az együttesben.

aeva.jpg

Nemrégiben Dianne Facebookján köszönte meg a rajongóknak támogatást, és elmondta: rajongói az ő hősei.

 

 

süti beállítások módosítása