Marko Hietalával turnézik jövőre a Delain

2026. május 05. 16:56 - Jurancsik Eszter

480238698_1142014317367496_492330605100777351_n.jpg

A Delain az utóbbi időben nem osztott meg frissítést új zenével kapcsolatban, de azért nem tűntek el teljesen. 2024 novemberében jelent meg a “Dance With the Devil” című középlemezük, amely kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült. Ezt megelőzően 2023 februárjában adták ki a “Dark Waters” (kritika ITT) nagylemezt, amely már az új felállással készült el.

Közben Diana Leah, aki Charlotte Wessels helyét vette át a mikrofon mögött, szólókarrierbe is kezdett. DYYA néven alkot, első dala, a Holy Water pedig márciusban debütált.

Most viszont végre érdemi hírt adott magáról a banda: egy tíz állomásos miniturnét jelentettek be, amely Németországot, Svájcot, Luxemburgot és Hollandiát érinti 2027 februárjában. A koncertsorozat egyik különlegessége, hogy Marko Hietala, a Nightwish egykori tagja is színpadra lép a zenekarral - a zenész hosszú ideje visszatérő vendége a Delain világának.

Elsőként a “Lucidity” debütáló albumon működött közre, ahol rögtön öt dalban is hallható (Sever, No Compliance, The Gathering, Daylight Lucidity, A Day for Ghosts). A 2009-es “April Rain” lemezen szereplő Nothing Left tovább erősítette ezt az együttműködést. Később a 2014-es “The Human Contradiction” albumon a Your Body Is a Battleground és a Sing to Me című dalokban is feltűnik, míg a “Dark Waters” (2023) lemezen az Invictus-ban is hallhattuk.

 

 

 

komment

DYYA néven indít szólóprojektet a Delain énekesnője: klippremier - Holy Water

2026. március 14. 17:23 - Jurancsik Eszter

650827765_1442876803947911_8511585194240718804_n.jpg

A Delain énekesnője, Diana Leah új fejezetet nyitott pályafutásában: elindította saját szólóprojektjét DYYA néven, melynek első dala, a Holy Water ma debütált a hozzá készült videoklippel együtt.

A dalt maga Diana írta, a produceri munkákat pedig Andrea Fusini végezte, aki a szám keveréséért és masteringjéért is felelt. A Holy Water egy erőteljes, modern hangzású szerzemény, amely új oldalát mutatja meg az énekesnő művészetének.

Diana 2022-ben lett a Delain új frontasszonya, miután egy évvel korábban jelentős változások rázták meg a zenekart. 2021-ben távozott a csapatból a hosszú ideig meghatározó szerepet betöltő Charlotte Wessels, valamint Timo Somers és Otto Schimmelpenninck van der Oije is. A zenekar alapítója, Martijn Westerholt végül a YouTube-on talált rá Dianára: az énekesnő több metalzenekar dalát feldolgozó videókat töltött fel a platformra, amelyek hamar felkeltették a zenész figyelmét.

A "Dark Waters" című album – amelyen már Diana hangja hallható – 2023 februárjában jelent meg; a lemezről írt kritikánk ITT olvasható. Azóta a formáció több sikeres turnét is lebonyolított az új énekesnővel a fedélzeten, és a közönség is gyorsan elfogadta Diana karakteres hangját. Új Delain-albumról egyelőre nem érkezett friss hír, ám Diana első saját dalát a zenekar tagjai is lelkesen osztották meg közösségi felületeiken.

 

komment

Martijn Westerholt: "Nem akartam veszni hagyni a projektemet!"

2024. november 12. 18:10 - Jurancsik Eszter

448250300_992428158929188_6636407650312843393_n.jpg

2021 februárjában sokként érte a holland zenekar rajongóit a hír, miszerint a Delain addig ismert felállásában megszűnik létezni - távozott Charlotte Wessels énekesnő, Otto Schimmelpenninck van der Oije basszeros és Timo Somers gitáros.

A szétválás okairól több ízben mesélt már mind Martijn Westerholt alapító és billentyűs, mind at ex-énekesnő Charlotte, ám mindketten teljesen másképp látják az okokat, amelyek a szakításhoz vezettek.

Nemrégiben a Loaded Radio műsorvezetőjének, Scott Penfoldnak adott interjút a zenész, amelyben ismét kitért a múltra, és a jövőről is szót ejtett.

"Az egész 2021 februárjában csúcsosodott ki, de valójában már 2019 végén elkezdődött a folyamat. Kiégtem, mivel Charlotte-tal ketten vittük a zenekar operatív részét, míg a többi tag inkább session zenészként működött közre - ami egyébként teljesen rendben volt így, hiszen ez volt a megszokott felállás. Amikor a kiégés miatt jeleztem, hogy szeretnék visszavenni a tempóból, főleg a turnékból, a három másik tag előállt azzal, hogy változtatni szeretnének a működésen. Konkrétan azt akarták, hogy ők folytathassák a turnézást nélkülem. Ez azonban kivitelezhetetlen volt, hiszen a Delain egy hivatalos vállalkozás, amiért én és Charlotte feleltünk. Ha nélkülem turnéznak és bármi balul sül el, én tartozom érte felelősséggel."

- csapott bele a sűrűjébe Martijn, majd így folytatta:

Charlotte erre azt mondta, hogy ezt majd megoldják, különben kilép és saját projektjeire koncentrál. Végül felajánlottam, hogy vegyék át tőlem a zenekart. Ez azonban problémás lett volna, mivel a dalok nagy részét én írtam Guus Eikens-szel, illetve később részben Charlotte-tal, aki eleinte főleg a dalszövegeket hozta. Bár fájt a gondolat, kész voltam átadni nekik a zenekart, és elkezdtünk erről tárgyalni, de végül nem jutottunk közös nevezőre. Ma már hálás vagyok ezért, mert sokan figyelmeztettek, hogy nem szabadna csak úgy lemondanom arról, amit felépítettem, hiszen a Delain hangzása jelentősen megváltozna. Végül össze kellett szednem magam és át kellett gondolnom a folytatást. Ironikus módon a Covid-időszak egyfajta megváltás volt számomra - bár furcsa ezt így mondani. De ez az időszak adott teret és időt arra, hogy újratervezzem a jövőt.

317944393_549201547025609_5748833264482941309_n.jpg

Egy közelmúltban adott interjújában Charlotte nem ment bele ennyire a részletekbe, de annyit elmondott: olyan konfliktushelyzet állt elő, amire nem találtak kompromisszumos megoldást. 

Amikor arról kérdezték Martijnt, nyitott lenne-e egy jövőbeli együttműködésre Charlotte-tal, így válaszolt:

'Őszintén szólva, még mindig vannak bennem feldolgozatlan érzések, így jelenleg nem igazán vagyok nyitott erre. Ha összehasonlítjuk Charlotte Delain utáni munkásságát az én zenémmel, jól látható, hogy teljesen más irányba indultunk el. Nagyra értékelem, hogy sikerült kialakítania a saját egyéni hangzását - ezt kimondottan pozitívumnak tartom. Ugyanakkor épp ez mutatja meg legjobban, mennyire különböző utakon járunk most. Bár szkeptikus vagyok egy esetleges közös munkával kapcsolatban, az élet kiszámíthatatlan, ezért sosem mondanám azt, hogy soha. De jelenleg nem látom realitását egy ilyen együttműködésnek.'"

 

 

komment

Martijn Westerholt a Delain jelenlegi felállásáról: "Most sokkal inkább csapatként működünk"

2024. november 07. 15:00 - Jurancsik Eszter

delain-news-9524-696x468_1.jpg

Nagy várakozás övezi a Delain holnapi, november 8-i meglepetését: vadonatúj középlemezük jelenik meg "Dance With The Devil" címmel. Ez lesz a második olyan kiadvány a 2023-as "Dark Waters" nagylemez után, amelyen már az új felállás hallható, élén Diana Leah énekesnővel. Korábban az EP címadó tételéhez és néhány nappal ezelőtt a The Reaping című dalokhoz már érkeztek videoklipek. 

Egy friss interjúban Martijn Westerholt, a csapat billentyűse és alapítója beszélt a holland zenekar zenei-és személyes fejlődéséről, közel négy évvel azután, hogy bejelentette a csapat korábbi felállásának megszűnését. Amikor arról kérdezték, milyen nyomást jelent kiváló teljesítményt nyújtani Európa legnagyobb rock- és metalfesztiváljain egy csaknem teljesen új felállással, Martijn így fogalmazott:

"Nemrég tértem haza egy közel egyhónapos amerikai útról. Régóta dédelgetett álmom volt ez az utazás, ami New Englandben kezdődött és Floridában ért véget. Ez az időszak lehetőséget adott, hogy kicsit visszavonuljak és áttekintsem: hol tartunk most és mit értünk el eddig?"

- kezdte fejtegetni gondolatmenetét.

"Ha végiggondolom, hova jutottunk és mit értünk el... Mély hálát érzek jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban. Az elmúlt két és fél év eseményei nem mindennapi kihívást jelentettek - a tagcserék mellett olyan jelentős fesztiválokon kellett helytállnunk, mint a Graspop, a Wacken, a Masters of Rock vagy a Summer Breeze. Rendkívül büszke vagyok a zenekar minden tagjának teljesítményére, és külön köszönettel tartozom rajongóinknak. A 2023-as Dark Waters album mind zeneileg, mind egészében véve pozitív visszahangra talált. Az volt a szándékom, hogy bebizonyítsam: a Delain jellegzetes hangzása továbbra is él, és a banda nem érdemtelenül viseli ezt a nevet. Úgy érzem, ezt a küldetést sikerült teljesítenünk. Természetesen nem mindenki ért egyet ezzel, de én azokra összpontosítok, akik őszintén élvezik, amit csinálunk. Hiszen nemcsak saját örömünkre és belső indíttatásból zenélünk, hanem azokért is, akik hallgatják a zenénket. Mindezért mélységes hála és öröm tölt el."

A zenész természetesen ezúttal is kitért a csapaton belüli dinamikára.

448250300_992428158929188_6636407650312843393_n.jpg

"Természetesen igyekszem átadni az új tagoknak mindazt a tapasztalatot, amit az évek során összegyűjtöttem. Nagy változás, hogy most sokkal inkább csapatként működünk, ami korábban nem volt jellemző. Régebben Charlotte és én vittük a prímet, az utolsó közös albumunkon pedig már Timo is aktívabban részt vett - de ez csak a legutolsó lemezre volt igaz. A korábbi albumoknál annyira magamra vállaltam mindent, hogy végül kiégtem."

- fedte fel titkát Martijn.

"Ráadásul hiányzott a környezetemből az elismerés mindazért, amit az együttesért teszek. Végső soron én is ember vagyok, mindenkinek szüksége van a megbecsülésre, főleg egy olyan összetett projekt esetében, mint a Delain. Nagyon fontos az emberi támogatás. Most sokkal jobb a helyzet, hiszen - hogy úgy mondjam - jobban megoszlanak a feladatok. Kevesebb teher nehezedik rám, így mindenki arra koncentrálhat, amiben igazán jó. Én is jobban tudok a zenére összpontosítani, ami hihetetlenül boldoggá tesz."

 

 

 

komment

Charlotte Wessels: "Egyszerűen nem tudtuk tovább folytatni a Delainnel..."

2024. november 05. 16:24 - Jurancsik Eszter

429978053_964007718414394_6567248711694088786_n.jpg

A Loaded Radio műsorvezetője, Scott Penfold interjút készített Charlotte Wessels-szel, amelyben többek közt szó esett az énekesnő Delain-ből történő távozásáról is, amely 2021 februárjában történt meg.

"Egy megoldhatatlannak bizonyuló konfliktushelyzet alakult ki. Ez a legrövidebb összefoglalása a történteknek. Sosem részleteztem, és most sem szeretnék belemenni a részletekbe. Amit elmondhatok, hogy rengeteg időt töltöttünk a helyzet megoldásával. Már a konfliktus kiéleződése előtt is sok energiát fektettünk ebbe, de onnan már nehéz volt visszafordulni. A világjárvány miatt amúgy sem voltak fellépéseink, így bőven volt időnk átgondolni: 'Rendben, hogyan tovább?'.Vajon képesek leszünk megoldani ezt?

- kezdte mondandóját Charlotte, majd kitért a folytatásra:

"Ez a folyamat nagyon sokáig tartott, és végül nemleges volt a válasz. Nem találtunk olyan megoldást, amivel folytatni tudtuk volna. Ez az életem meghatározó része volt, és nagyon boldog vagyok, büszke mindarra, amit ezalatt elértünk. Épp ezért frusztrál, hogy nem sikerült megoldást találnunk. Vigasztal viszont, hogy minden lehetőséget alaposan megvizsgáltunk. Igen, úgy érzem, nem volt más választásunk."

2022 szeptemberében a spanyol The Metal Circus TV-nek adott interjújában Wesselst az új felállásban visszatérő Delainről kérdezték. A zenekar egy hónappal korábban jelentette meg The Quest and the Curse című kislemezét, amelyen Westerholt mellett az új énekesnő, Diana Leah, valamint az eredeti tagok – Ronald Landa gitáros és Sander Zoer dobos –, illetve Ludovico Cioffi basszusgitáros működött közre. Charlotte így reagált:

"Őszintén szólva igyekszem nem túl sokat foglalkozni vele. Látom, hogy pozitív visszhangja van, ami természetesen jó dolog. Inkább távolságot tartok, és a saját projektjeimre koncentrálok ahelyett, hogy utánajárnék a történéseknek, mivel ez még mindig nem tenne boldogabbá."

 

 

komment

Klippremier: Delain - The Reaping

2024. november 05. 14:05 - Jurancsik Eszter

410094226_906989927465269_8161171596662664943_n.jpg

Szeptember elején a Delain bejelentette, hogy középlemezzel készül, amely "Dance with the Devil" címmel jelenik meg november 8-án. Ugyanazon a napon a kiadvány címadó dala is debütált, a középlemez pedig két új szerzemény mellett élő koncertfelvételeket is tartalmaz majd.

Diana Leah és a fiúk most újabb felvétellel rukkoltak elő - a középlemezen rögzített The Reaping című tételhez forgattak kisfilmet.

"A The Reaping egy nagyon kifejező dal, komoly témával – merre tart a világ, a társadalom, és milyen metaforikus viharok vannak a horizonton. Zeneileg egy tipikus Delain-dalként ismerhető fel, tele súlyos gitárokkal, de tartalmazza a zenekarra jellemző, jól felismerhető '80-as évekbeli szintetizátorelemeket is."

- mesélte a dalról a csapat alapítója, Martijn Westerholt.

komment

Friss dallal és klippel jelentkezett a Delain - Dance With The Devil

2024. szeptember 05. 16:02 - Jurancsik Eszter

delain-promo-2023-1.jpg

A Delain megújult felállásában 2023 februárjában jelentette meg "Dark Waters" című albumát, amelyen már Diana Leah, az új énekesnő hangját hallhattuk. A jelentős személyi változások ellenére a zenekar továbbra is sikeresen működik, noha a "Dark Waters" album fogadtatása vegyes volt - a rajongók és a kritikusok véleménye egyaránt megoszlott a koronggal kapcsolatban.

Néhány napja a banda bejelentette, hogy újabb meglepetéssel készül, amely nem más, mint egy vadonatúj dal Dance With The Devil címmel, és amely felvétel egyben előfutára is egy új, azonos című középlemeznek. Ez utóbbi november 8-án jelenik meg, és a két új stúdiófelvétel mellett élő koncertfelvételeket is tartalmaz majd.

Az új szerzeményhez természetesen videoklip is dukál, megtekinthető a Youtube-on:


1. Dance With the Devil
2. The Reaper
3. Sleepwalker’s Dream (2024 version)
4. The Cold (Live)
5. Burning Bridges (Live)
6. The Quest and the Curse (Live)
7. April Rain (Live)
8. Invidia (Live)
9. Queen of Shadow (Live)
10. Your Body is a Battleground (Live)
11. Moth to a Flame (Live)
12. Control the Storm (Live)
13. Dance With the Devil (instrumental)
14. The Reaper (instrumental)
15. Underland (Alternate Ending version)

d1788135896844148647bdf142fc7495-1725517058.jpg

komment

Házibuli a Delainnel - 2024. január 27.

2024. február 03. 14:19 - Jurancsik Eszter

BornVillain beszámolója a koncertről

423005926_785651516932781_289641732920710576_n.jpg

A Delain talán az a zenekar, ami a leglátványosabban feneklett meg a Covid időszakban. A kényszerleállás az összes meglévő ellentétet a felszínre hozta a tagok között, nem telt el sok idő és érkezett a közlemény, miszerint a zenekar abban a formájában megszűnik létezni, Martijn Westerholt alapító egyedül viszi tovább a nevet. Szinte azonnal be is indult a sárdobálás, a távozó tagok egy emberként szapulták Martijnt, Charlotte, Otto és Timo hosszas közleményekben tárgyalták ki sérelmeiket a nyilvánosság előtt, egyedül a dobosuk maradt csendben. Az eredeti terv szerint Martijn projektként folytatta volna, vendégzenészekkel adott volna ki lemezeket Delain név alatt, de hamar rájött, valódi zenekarként van igazán létjogosultsága ennek a dolognak. Némi csend és hallgatás után érkezett is a hír, miszerint újjáalakul a banda, visszatér Sander Zoer dobos és Ronald Landa gitáros az alapító tagok közül, Ludovico Cioffi basszusgitáros pedig új igazolás. Az énekesnő kiléte azonban sokáig titok maradt, majd az első klipes dallal fény derült mindenre:a mikrofon mögé az erdélyi születésű, de Olaszországban élő, a metalon belül ismeretlennek számító Diana Leah került. A cikknek nem célja a két énekesnő összehasonlítása, így ebbe nem is mennék bele. Rövidesen érkezett az új felállás első lemeze, a "Dark Waters", majd a turné, melynek magyarországi állomása is volt, a Barba Negra Blue stage-en.

Az est fő attrakciója, a Delain kezdete előtt hirtelen tele lettem kérdésekkel. Hol a közönség? Hiszen emlékszem, anno a Prielle Kornélia utcai Barba Negra klubot, ami egy 1100-1200 fős, nagy hely volt, a Delain lazán úgy telerakta, hogy egy tűt nem lehetett volna leejteni. Ezzel szemben most a kisebb, 800 fős Blue stage-en volt egy jóindulatú félház. Milyen lesz a koncert? Delain lesz, vagy csak valami, ami szeretne az lenni? Ilyen, és ehhez hasonló dolgok jártak a fejemben, amikor megszólalt az intro. Ebben a pillanatban hatalmas üdvrivalgásban tört ki a terem, és tudni lehetett, hiába vagyunk kevesen, itt most azok az emberek vannak, akik a botrányos feloszlás majd kétséges újjáalakulás ellenére is kitartanak a zenekar mellett. Mire a tagok feljöttek a színpadra, már ment a teli torokból, ritmusra 'Delain-Delain!' skandálás, a hangulat már hatalmas volt.
423162552_785651440266122_3974565001046365015_n.jpg
A koncertet nyitó dal az új lemezes The Cold, Diana Leah színpadra lépését is hatalmas taps övezte. A hangosítás végig gyakorlatilag lemezminőségű volt, így hallani lehetett volna minden hibát, ami nem volt, hiszen Diana tökéletesen tisztán énekel! Ugyan megfogadtam, hogy nem fogok hasonlítgatni, de muszáj kitérnem rá egy gondolat erejéig: az előd Charlotte, és Diana hangja első hallásra kísértetiesen hasonlít egymásra, az nagyon hamar feltűnt, hogy Diana sokkal kényelmesebben mozog a magas hangok közt is, Charlotte ezeket a részeket élőben szerette megúszni, viszont a mélyebb tartományokban egyértelműen ő az erősebb.
De vissza a koncertre. A program, lemezbemutató ellenére erősen Best Of jellegű volt, a 18 dalos setlistbe mindössze 4 új fért bele. Ezt szemmel láthatóan senki nem bánta, sőt, az ötödikként érkező April Rain környékén már az az érzésem volt, hogy tök mindegy, mit játszanak, csak csinálják, mert jó. Minden egyes dal után hosszú tapstenger, ritmusos hej-hej és delain-delain skandálások, önkívületi sikítások... Ez jellemezte az estét. A Get The Devil Out of Me közepén Ronald gitárja elszállt, így a dal utáni pár perces technikai szünet alatt Diana próbálta szóval tartani a népet. Érezhetően zavarban volt, a közönség hamar kapcsolt, és be is segített, ismét hatalmas tapsokban, skandálásokban tört ki a terem, ezzel segítve az énekesnőt.
A turnéra elkísérte a bandát az új lemezen több dalban is közreműködő Paolo Ribaldini, így az új lemezes Queen Of Shadow élőben is az ő hangjával kiegészülve szólalhatott meg, de több régi duett dalban is besegített, mint a The Gathering, a Control The Storm, a Sing to Me, vagy a Your Body is a Battleground. A srác eszméletlen torokkal van megáldva, bízom benne, hogy a csapat és közte létrejött együttműködés hosszútávú lesz. Diana és Paolo hangja annyira jól működik együtt, hogy amikor egy dalban közös részt énekelnek, hangjuk eggyé válik, és egy nagyon különleges énekhang születik meg, amivel az ember nem tud betelni. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy jó koncert kerekedjen az estéből, a Delain új felállása 5*-ra vizsgázott a hazai közönség előtt, bebizonyították, hogy igenis vannak olyan jók, mint a régi csapat. A zenekar hazai közönsége mindig is nagyon fanatikus volt, így talán nem is csoda, hogy ennyire zseniális hangulatú lett a koncert, amit a csapat nem győzött megköszönni.
423224441_785649800266286_2923871558136514992_n.jpg
A fergeteges koncert után egy újabb kérdés merült fel bennem. Mi a Delain? A tagok, vagy a dalok? A válasz azt hiszem, egyértelműen az utóbbi, és erre talán a legjobb bizonyíték a közönség reakciója volt minden dal után: talán még sosem láttam ennyire extázisba kerülő publikumot, akik így örülnek annak, hogy hallhatják a kedvenc dalaikat élőben.
Noha a nézőszám jóval alulmaradt a régi felállás koncertjeitől, ezt be lehet tudni annak, hogy sokan nem mertek kockáztatni, mert nem tudták, mire számítsanak. Biztos vagyok benne, hogy ezt a bulit az összes résztvevő sokáig fogja emlegetni még, ami meggyőzi a most lemorzsolódott rajongókat, és legközelebb már akkora tömeg előtt játszhat a banda, amit megérdemel. Zseniális volt az este, köszönjük, Delain!
Setlist:
The Cold
Suckerpunch
Burning Bridges
The Quest and The Curse
April Rain
Get The Devil Out of Me
Sleepealkers Dream
Invidia
Queen of Shadow
Your Body is a Battleground
The Gathering
Don't Let Go
Moth to a Flame
Not Enough
Mother Machine
Control The Storm
Sing to Me
We Are The Others
405042953_351744557702045_9163607390066474600_n.jpg
Fotók: Barba Negra, BornVillain
komment

Budapestre jön a Delain!

2023. július 31. 21:41 - Jurancsik Eszter

band-sofa.jpg

2021 februárjában az alapító Martijn Westerholt-ot leszámítva az összes tag elhagyta a holland Delain fedélzetét - a csapaton belüli ellentétek kezelhetetlenné váltak, így az énekesnő Charlotte Wessels, Otto Schimmelpenninck van der Oije és Timo Somers kereket oldottak.

Tavaly nyáron mutatkoztak be az új zenészek, a mikrofon új gazdája pedig az erdélyi születésű, de tinédzser kora óta Olaszországban élő Diana Leah lett, akivel a zenekar első közös albumát "Dark Waters" címmel idén februárban küldte boltokba.

A banda jövőre megtartja első turnéját új felállásában, Dark Waters Over Europe elnevezés alatt, a koncertkörút keretein belül pedig Magyarországra is ellátogatnak - a Barba Negrában mutatják be a "Dark Waters" dalait 2024. január 27-én, a jegyeket pedig holnaptól lehet beszerezni.

 

 

 

komment

A Delain koncertjén állt ismét színpadra Marko Hietala

2023. július 12. 21:55 - Jurancsik Eszter

delain_8.jpg

Néhány nappal ezelőtt Prattelnben, Tarja Turunen ottani fellépésén láthatták Marko Hietalát a rajongók - a két énekes a Nightwish klasszikusát, a The Phantom Of The Opera-t adta elő a közönség nagy örömére. A performansz meglehetősen érzelmesre sikeredett, a szám végén ugyanis a finn együttes egykori tagjai elsírták magukat.

Marko 2021 elején hagyta ott a zenekart, a zeneipar kapzsiságára és depressziójára hivatkozva, akkoriban arról szóltak a hírek, miszerint a zenész jó ideig nem akar hallani a showbizniszről. Azonban a jelek szerint Marko nem tud elszakadni a színpadtól, ugyanis most a holland Delain társaságában tette tiszteletét Aarburgban.

A tavaly, teljesen friss tagokkal újjáalakult banda énekesnője az erdélyi születésű, de tinédzser kora óta Olaszországban élő Diana Leah lett, akivel első közös albumát a formáció idén februárban küldte boltokba "Dark Waters" címmel.

Marko és Diana a Your Body Is A Bottleground című szerzeményt énekelte közösen, amely dal a csapat 2014-es, "The Human Contradiction" címre keresztelt albumán kapott helyet, íme:

komment
süti beállítások módosítása