Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Dalpremier: Dark Sarah - The Gods Speak feat. Marco Hietala & Zuberoa Aznárez

Új kislemezzel jelentkezett az együttes.

2018. augusztus 24. - Sarok Bettina

dark-sarah.jpg

Hamarosan a boltok polcaira kerül a finn formáció vadonatúj korongja, ami a The Golden Moth elnevezést kapta. Az újdonság beharangozója a Trespasser című dal volt, mely nóta egy kisfilm keretein belül került publikálásra. Az utóbbi időben kiderült, hogy újabb video érkezése várható, mindemellett pedig előzetesek is napvilágra kerültek, mintegy bemutatva, hogy mire is számíthatnak majd a fanatikusok.

Behind The Black Veil, valamint a The Puzzle jegyein haladva ez az album is vendégénekesek közreműködésével készült el. Elsőként Zuberoa Aznarez nevére derült fény, ám a finn szoprán kicsit sem aprózta el a meglepetéseket, így nem sokkal később kiderült, hogy Marco Hietala (Nightwish,Tarot), és Netta Skog (ex-Ensiferum, ex-Turisas) is hallható lesz majd egy-egy dal erejéig.

A mai napon megérkezett a csapat vadonatúj kislemeze, a The Gods Speak című szám képében, mely tétel az imént említett Marco és Zuberoa közreműködésével került rögzítésre. A számhoz egyébként egy dalszöveges videoklip is készült, amit Wayne Joynernek köszönhetnek a finnek.

Íme:

 

 

 

Dark Sarah: teaser a lemezhez!

Belehallgathatunk a hamarosan megjelenő korongba

A Heidi Parviainen vezette Dark Sarah több, mint egy éve kezdett dolgozni új albumán, amely a The Golden Moth címet kapta. Eredetileg tavasszal szerette volna a finn banda a boltokba küldeni a kiadványt, ám váratlan pénzügyi gondok miatt szeptember 21-re csúszott a megjelenés. Szerencsére az Indiegogo-n indított kampány, amelyben a zenekar a rajongók segítségét kérte, sikeres volt, Heidiék pedig megköszönték a támogatást.

dark-sarah_1.png

Tavaly már láthattuk a Trespasser című dalhoz forgatott kisfilmet, amelyben az állandó taggá vált Juha-Pekka "JP" Leppäluoto (Charon, Northern Kings) is szerepel, most pedig végre megérkezett a teaser, amelynek keretein belül a korong összes szerzeményébe belehallgathatunk. Íme!

 

Dark Sarah: teaser érkezett az új albumhoz

Szeptemberben jön a lemez

Jó ideje húzódik a Dark Sarah The Golden Moth című lemezének megjelenése. Eredetileg tavasszal szerette volna a csapat a boltok polcaira küldeni a kiadványt, ám eközben pénzügyi segítségre volt szükségre Heidi Parviaienéknek, egy Indiegogo-s kampányt is indítottak.

5a16f0a3-dark-sarah-release-new-teaser-for-upcoming-album-the-golden-moth-audio-image.jpg

Tavaly a Trespasser című felvételt már láthattuk, amelyben a legénység új tagja, Juha-Pekka Leppäluoto is szerepel. A borítót és a számlistát már ismerjük, most pedig végre megérkezett az első teaser a koronghoz, íme:

 

 

Dark Sarah: szeptemberre ígérik az új albumot

Publikusak a dalcímek is

Tavaly óta tartja lázban rajongóit a Heidi Parviainen vezette Dark Sarah, hiszen a finn csapat harmadik albumát készül kiadni. Tavaly októberben láthattuk a Trespasser című dalhoz forgatott videoklipet, januárban Heidiék felfedték a korong borítóját is, ám ezt követően csend borult az együttes háza tájára. Bizonytalan időpontok láttak napvilágot a lemez megjelenéséről -tavaly ősszel idén tavaszra ígérték a kiadást-, a zenekar Facebook-oldalán a rajongók folyamatosan a kiadvány boltokba kerüléséről érdeklődtek.

24909904_1554682487946950_6013286892273854279_n.jpg

Heidi és zenésztársai most felfedték az időpontot: 2018. szeptember 21-re csúszott a megjelenés, ám addig is jelentkeznek meglepetésekkel.

Ezzel egy időben a lemezen rögzített számok címeit is elárulta a banda, íme:

01. Desert Rose
02. Trespasser
03. Wheel
04. My Beautiful Enemy
05. I Once Had Wings
06. Pirates
07. Sky Sailing
08. Wish
09. Gods Speak
10. Promise
11. Golden Moth
12. The Gate Of Time

Ez a korong a felső világban játszódik - a 2015-ös Beyond The Black Veil a köztes világban mutatta meg Sötét Sárát, a 2016 novemberében napvilágot látott The Puzzle-on az alvilágban kereste útját a fiatal nő, akit Heidi kelt életre. 

 

Új videóján dolgozik a Dark Sarah

Még mindig nem tudni, mikor jön a nagylemez

Heidi Parviaienék nemrégiben bemutatták Trespasser című dalukat, amely a tavasszal érkező, The Golden Moth című lemezen kapott helyet. 

5a16f0a3-dark-sarah-release-new-teaser-for-upcoming-album-the-golden-moth-audio-image.jpg

A finn együttes énekesnője Instagramján fedte fel a titkot, miszerint újabb kisfilmet forgatnak, ám azt nem árulta el, hogy pontosan mikor lesz látható a videó, ahogyan egyelőre a korong megjelenési időpontja sem ismert. Korábban a borítót már megmutatta a csapat, Heidi pedig a zenekarozás mellett klasszikus éneket is tanítani kezdett és egy néhány fellépésből álló turnén is túl van a formáció.

 

New @darksarahofficial musicvideo in the making #thegoldenmoth ��

Heidi Parviainen (@heidiparviainenofficial) által megosztott bejegyzés,

Új albumát készíti a Diabulus In Musica

Stúdiózik a banda

Dirge For The Archons címmel 2016 novemberében jelent meg a spanyol szimfometalosok legutóbbi lemeze, amellyel igen szép sikereket értek el és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak a korongról. 

dim_3.jpg

Zuberoa Aznárez és zenésztársai nemrég egy Facebookos posztban jelentették be: hamarosan megkezdik ötödik stúdióalbumuk felvételeit.

 

Eközben az énekesnő a finn Heidi Parviainen által vezetett Dark Sarah The Golden Moth című, tavasszal boltokba kerülő albumán is vendégeskedik.

 

 

Nyilvánosságra hozta új lemeze borítóját a Dark Sarah

Májusban érkezik a korong.

5a16f0a3-dark-sarah-release-new-teaser-for-upcoming-album-the-golden-moth-audio-image.jpg

A Heidi Parviainen alapította Dark Sarah jelenleg is gőzerőkkel dolgozik harmadik stúdióalbumán, ami a The Golden Moth elnevezést kapta. Korábban már bemutattak egy borítót, ám mint kiderült nem az lesz a korong hivatalos alkotása. A hat tagot számláló együttes egyébként korábban már felfedte azon zenészek névsorát is, akik már biztosan hallhatóak lesznek az újdonságon, majd elárulták, hogy hamarosan turnéra is indulnak a Sonata Arctica társaságában.

Heidi és csapata azonban a mai napon újabb meglepetéssel szolgált rajongóik számára, ugyanis közzétették a az album hivatalos borítóját, melyen egy, őt és Juha-Pekkát ábrázoló Toni Härkönen által készített fotó került elhelyezésre, melynek háttérmunkálatait a Darkgrove Design készítette. Mindezeken felül, az is kiderült, hogy a kiadvány valamikor májusban hódítja majd meg a nagyvilágot, ám pontos dátumot még nem közölt a formáció.

 

Heidi Parviainen (@heidi_parviainen) által megosztott bejegyzés,

Frissült a Dark Sarah weboldala

Heidiék javában dolgoznak az új lemezen is

Mint arról korábban beszámoltunk, a Heidi Parviainen vezette finn Dark Sarah legénysége kampányt indított az Indiegogo oldalon - új albumuk, a The Golden Moth felvétele ugyanis rengeteg pénzzel járt.

24909904_1554682487946950_6013286892273854279_n.jpg

A csapat hálás minden előrendelésért és merch cucc megvásárlásáért. Most végére ért a kampány és a banda örömmel jelentette be Facebookos oldalán miszerint 100%-osan teljesítették a kitűzött célt, természetesen a rajongók aktív közreműködésével.

 

A korong 2018 tavaszán kerül boltokba, és a köztes (Beyond The Black Veil), illetve az alvilág (The Puzzle) után Sötét Sára immár a felső világba érkezett, itt folytatja útkeresését.

gm.png

Plusz jó hírként szolgált a rajongók számára az is, hogy Juha-Pekka "JP" Leppäluoto állandó tagja lett a bandának. Az énekes alakította a tavalyi Dance With The Dragon videójában a sárkányt, és az új korong e dal szisztémájára épült. Ízelítőt is adtak a derék finnek a korongról a Trespasser című dal képében.

 

Heidiék weboldala időközben vérfrissítésen esett át, a fenti örömhírrel egy időben ezt is felfedték a Facebookon.

A honlap itt érhető el!

Karácsonyi dallal jelentkezett a Dark Sarah

Tegnap este debütált az újdonság

 Heidi Parviaienék új lemeze, a The Golden Moth ugyan csak 2018 tavaszán jelenik meg, de a finn együttes nem tétlenkedik. Az Indiegogo nevű oldalon javában folyik a kampány, lévén hogy a korong felvétele rengeteg pénzzel járt, valamint tegnap este meglepetéssel is jelentkezett a csapat. 

24909904_1554682487946950_6013286892273854279_n.jpg

Egy karácsonyi dalról van szó, amely a Youtube-on hallgatható meg - Heidi és a srácok ezzel kívánnak boldog ünnepeket rajongóiknak! Az A Grim Christmas Story című dal egyébként a 2015-ös Behind The Black Veil elnevezésű korongon hallható.

 

 

Netta Skog és Marco Hietala is közreműködik az új Dark Sarah-albumon

Újabb nevekre derült fény.

1_1.jpg

Mint ismeretes, a Heidi Parviainen vezette együttes jelenleg is harmadik nagylemezén dolgozik, ami a jövő évben hódítja majd meg a nagyvilágot, The Golden Moth elnevezésen. Köztudott, hogy ez egy igencsak különleges lemez lesz, ugyanis az előző korongon is vendégeskedő Juha-Pekka Leppäluoto immár teljes jogú tagként lesz hallható.

A finnek egyébként a közelmúltban már lerántották a leplet a kiadvány borítójáról, továbbá a Trespasser című dal képében már az első kislemezes dalnak is fültanúi lehettünk, mely nóta egy kisfilm keretein belül került publikálásra.

Behind The Black Veil, valamint a The Puzzle jegyein haladva a következő album is vendégénekesek közreműködésével készül majd el; elsőként Zuberoa Aznarez nevére derült fény, ám a finn szoprán kicsit sem aprózza el a meglepetéseket, így néhány órája közösségi-oldalain tette közzé, miszerint Marco Hietala (Nightwish,Tarot) , és Netta Skog (Ensiferum, ex-Turisas) is hallható lesz majd egy-egy dal erejéig.

 

süti beállítások módosítása