Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Első DVD-je kiadására készül a Visions Of Atlantis

A formáció új énekessel karöltve dolgozik.

2018. november 30. - Sarok Bettina

voa46965798_2344674145574929_4621412315466563584_n.jpg

Tavaly jelent meg a zenekar legutóbbi, és egyben eddigi legnépszerűbb kiadványa, a The Deep & The Dark. Ahogyan említettük, a csapat hatalmas sikereket ért a koronggal, ám ennek ára is volt. Idén ugyanis Siegfried Samer énekes kilépett az együttesből, amit 2013 óta erősített.

A felek szerencsére barátságban váltak el egymástól, sőt a csapat abban reménykedik, hogy egy napon ismét együttes erővel léphetnek rivaldafénybe. A Clémentinte Delauney vezette brigád azonban nem vesztegette idejét, így az olasz származású  Michele Guaitoli személyében hamar megtalálták Siegfried utódját.

A formáció ezt követően bejelentette, hogy február 22-én, The Deep & The Dark Live @ Symphonic Metal Nights elnevezésen piacra dobják első DVD-jüket, melynek számlistája és borítója egyaránt napvilágra került.

Íme:

01. Intro
02. The Deep & The Dark
03. New Dawn
04. Book Of Nature

05. Ritual Night
06. Lost
07. The Silent Mutiny
08. The Last Home
09. Words of War
10. The Grand Illusion
11. Passing Dead End
12. Return To Lemuria

visionsofatlantisdeepdarklivecd.jpg

Lacuna Coil: ízelítő a DVD-ből

Két klipet is láthatunk a bandától!

November 19-ével a milánói csapat rajongói kezükben tarthatják Cristina Scabbiáék új DVD-jét, amely The 119 Show - Live In London címmel kerül a boltok polcaira. Az olasz zenemágusok január 19-én, egy nagyszabású koncerttel ünnepelték aktivitásuk 20. évfordulóját, különleges elemekkel, soha nem játszott dalokkal.

768x432_z7_061118_1600x900.jpg

Most beletekinthetünk a rövidesen megjelenő kiadványba, ugyanis megérkeztek a The House Of Shame és a Blood, Tears, Dust című dalok koncertfelvételei - a szerzemények a 2016-ban piacra dobott Delirium címre keresztelt albumon kaptak helyet. A DVD trailerét már korábban megmutatta a brigád.

"Ami a londoni O2 Forum Kentish Town színpadán 2018. január 19-én történt, az színtiszta mágia volt. Egy életre szóló élmény volt, mind a csapat, mind a rajongók számára. Mindaz a munka, feszültség, amit beletettünk ebbe a produkcióba, és maga a koncert dinamikája, a közöttünk lévő vibráció... überelt mindent, amit eddig megtapasztaltunk. Ez a buli nem egy szimpla koncert volt, annál inkább egy születésnapi parti, egy évforduló ünneplése és ami talán a legfontosabb: egy hatalmas köszönetnyilvánítás felétek, akik velünk voltak az elmúlt 20 évnen. Hamarosan megjelentetjük a 'The 119 Show - Live In London' című kiadványt, amely által azok a rajongóink is átélhetik ezt a varázslatot, akik januárban nem lehettek ott velünk!"

- áll a banda közleményében.

A DVD dallistája és borítója:

01. A Current Obsession 
02. 1.19 
03. My Wings 
04. End Of Time 

05. Blood, Tears, Dust 
06. Swamped 
07. The Army Inside 
08. Veins Of Glass 
09. One Cold Day 
10. The House Of Shame 
11. When A Dead Man Walks 
12. Tight Rope 
13. Soul Into Hades 
14. Hyperfast 
15. I Like It 
16. Heaven's A Lie 
17. Senzafine 
18. Closer 
19. Comalies 
20. Our Truth 
21. Falling 
22. Wide Awake 
23. I Forgive (But I Won't Forget Your Name) 
24. Enjoy The Silence 
25. Nothing Stands In Our Way

 

lacunacoil119showbetternew.jpg

Íme, a két élőfelvételes videó:

 

 

 

Nightwish: decembertől újra polcokon az End Of An Era!

A formáció újra kiadja Tarjával való utolsó kiadványát.

thnw_acct4964.jpg

A Nightwish 2005-ös lépése senkinek sem ismeretlen, ugyanis a Tuomas Holopainen vezette csapat október 21-én egy nyílt levelet nyújtott át Tarja Turunen énekesnőnek, melyben az állt, hogy a frontasszony legyen szíves és távozzon a zenekar köreiből. A srácok e lépés óta számtalanszor kaptak hideget-meleget, ami egészen 2009-ig tartott, akkoriban azonban már Anette Olzon állt a mikrofon mögött.

Mint ismeretes, 12 év után tavaly, a Raskasta Joulua keretein belül ismét egymás oldalán állt színpadra Tarja és Marco Hietala, idén pedig a Nightwish-főnök is békülésre adta fejét, ugyanis e-mailben kereste fel egykori osztálytársát, akivel annak idejét megalapított a ma már hatalmas népszerűségnek örvendő szimfonikus metált játszó együttest.

Néhány órája azonban újabb jó hír érkezett, ami nem más mint az, hogy a finnek újra kiadjáka a 2006-ban debütált End Of An Era nevezetű DVD-jüket. Ennek fényében a kiadójuk - mintegy ízelítőként - megosztotta a Nemo című dalt, ami elsőként került kimásolásra a december 7-én megjelenő kiadványról.

A dallista (amit vélhetően már mindenki kívülről tud):

Blu-ray

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer

05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolema Tekee Taiteilijan
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary's Blood
17. Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel
19. Documentary: "A Day Before Tomorrow

CD1

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster

CD2

01. Slaying The Dreamer
02. Kuolema Tekee Taiteilijan
03. Nemo
04. Ghost Love Score
05. Stone People
06. Creek Mary's Blood
07. Over The Hills And Far Away
08. Wish I Had An Angel

Evanescence: újabb videó a DVD-ről

Hallgasd meg a Lacrymosa élő verzióját!

Amy Lee és zenésztársai DVD-je Synthesis Live címmel, október 12-én szabadul a világra, néhány napja pedig az arkansasi formáció megmutatta a Hi-Lo című felvételt a koncertanyagból. A szerzemény a tavaly megjelentetett Synthesis című albumon szerepel, amely a zenekar negyedik stúdióalbuma, és a tehetséges fiatal hegedűművésszel, Lindsey Stirlinggel karöltve rögzítették Amyék a dalt.

evanescen000.jpg

Most újabb élővelvételes videoklipet láthatunk a Youtube-on, amely a Lacrymosa című számhoz készült - a tétel egyébként a 2006-os, The Open Door címet viselő nagylemezen kapott helyet. Most ezt a dalt hallgathatjuk meg élő verzióban, íme:

 

 

Koncertvideóval jelentkezett az Evanescence

A Hi-Lo látható a Youtube-on

Jó ideje tudni lehet, hogy az arkansasi zenekar DVD-vel örvendezteti meg rajongótáborát, amely kiadvány október 12-én kerül boltokba. 

bc33b4d101faa8b8ff17a7086c6f44a1.jpg

Az Amy Lee énekesnő vezette csapat tűkön ülő fanjainak azonban most itt egy kis ízelítő a koncertanyagból, ugyanis pénteken elérhetővé vált a tehetséges hegedűművésszel, Lindsey Stirling-gel rögzített Hi-Lo élő verziója. A dal a tavaly megjelent Synthesis című albumon kapott helyet - ez a banda negyedik stúdióalbuma, amelyre a rajongóknak hat évet kellett várni.

Íme, a felvétel:

 

 

3kzogbuevszamrfr8qqth-650-80.jpg

Hivatalos: Újabb DVD-vel készül a Nightwish

Már kiderült, hogy hol fognak forgatni.

Köztudott, hogy márciusban debütált a formáció Decades címre keresztelt válogatáslemeze, ami a csapat legnépszerűbb dalait sorakoztatja fel. A kiadványhoz természetesen turné is társult, melynek keretein belül rég nem hallott nóták is elhangzanak, melyek többsége utoljára.

A dalok többségét, amelyeket ezen a turnén adunk elő soha többé nem fogjuk élőben játszani, ezért úgy gondolom, hogy ez egy kiváló ötlet arra, hogy halhatatlanná tegyük őket.

- mesélte korábban Tuomas Holopainen, az újdonsült DVD ötletének kapcsán.

Köztudott, hogy az új felállású zenekar 2020-ban készül kiadni vadonatúj nagylemezét, melynek dalai vélhetően jelenleg is lázasan készülődnek, ám a Nightwish-frontember elmondta, hogy egyelőre egyik banda tagnak sem kívánja megmutatni a már kész számokat.

Nos, még mindig lázasan folyik a dalszerzés, körülbelül 70-80%-a van meg az írott anyagoknak, de ezekről még senki sem hallott egy részletet sem, fogalmuk sincs arról, hogy mi a dalok címe, vagy, hogy milyen témát is dolgoznak fel, még nagyon korai szakaszban vannak, de nagyon jól haladok, és izgatott vagyok az eddigi eredményekkel kapcsolatban, az a terv, hogy 2019 júniusában megyünk a próbaterembe és elkezdünk dolgozni az albummal, felvesszük, és ha minden jól alakul 2020 tavaszán kiadjuk, amit egy hatalmas turné fog követni.

- magyarázta.

A finnek egyébként a Delain társaságában hamarosan újfent útra kelnek, s ezáltal kiderült, hogy a São Paulóban (szeptember 28), illetve Buenos Airesben (szeptember 30) adott fellépésük rögzítésre kerül, ám azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az újdonságot mikor is kívánják piacra dobni.

 

Evanescence: DVD októberben

A Synthesis dalaira épül a kiadvány

Az arkansasi származású zenekar Synthesis című, negyedik súdióalbuma tavaly ősszel jelent meg, hatalmas sikereket érve el az egész világon. Az új szerzemények mellett régebbi dalok újrahangszerelt változatait is hallhattuk a korongon, most pedig örömhírt osztott meg az Amy Lee vezette együttes: október 18-án DVD-t jelentetnek meg Synthesis Live címmel. 

evanescencebandphotopromonov2017_638_2.jpg

A kiadvány főleg a Synthesis album dalaira épül, de régebbi szerzemények is helyet kaptak az újdonságon. A tracklist a következő:

01. Overture 
02. Never Go Back 
03. Lacrymosa 
04. The End Of The Dream

05. My Heart Is Broken 

06. Lithium 
07. Bring Me To Life 
08. Unravelling (Interlude) 
09. Imaginary 
10. Secret Door 
11. Hi-Lo 
12. Lost In Paradise 
13. Your Star 
14. My Immortal 
15. The In-Between (Piano Solo) 
16. Imperfection 
17. Speak To Me 
18. Good Enough 
19. Swimming Home

A trailer és a borító:

 

 

evanescencesynthesisliverelease.jpg

Tarja: "A volt csapattársaimnak saját élete van."

Interjút adott az énekesnő

Tarja pénteken dobta piacra Act II nevet viselő DVD-jét, amelynek kapcsán a Blabbermouth internetes magazin hasábjain olvasható a dalos pacsirtával egy interjú. A kiadvány a 2012-es Act I folytatása, és két koncertet tartalmaz; az egyiket Londonban, a másikat Milánóban rögzítették.

tarjaactiicover.jpg

"Nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy élő felvételeket tartalmazó kiadvány, és bár sok művész nem tölt sok időt az élő lemezek rögzítésével, én sokat dolgoztam rajta. Sok időt igénybe vett a munka, de nagyon elégedett vagyok, hiszen számomra ez is egy fontos dolog. Kritikus vagyok, ha a teljesítményemről van szó!"

- kezdte az énekesnő.

Kiderült az is, hogy bár sokszor monoton munka, amikor a kép-és videószerkesztés kerül sorra, ám minden fáradtság megéri vele. 

De miben látja a különbséget egy stúdiólemez és egy élő album rögzítése között Tarja?

"Ez egy hosszú tanulási folyamat, amely a Nightwish-sal kezdődött. Útkeresés, dalszerzés, a művészet, és önmagam keresése."

- elmélkedett az énekesnő, hozzátéve, hogy egy élő dalokat tartalmazó albumon még inkább kifejezheti önmagát.

tumblr_pamsyggbze1s0g2j2o1_1280.jpg

Természetesen a finn szépség most sem kerülhette el az egykori bandatársaira vonatkozó kérdéseket. Mit gondol most, 13 év elteltével a Nightwishból való kirúgásáról? Köztudott, hogy a tavalyi Raskasta Joulua elnevezésű, Svéd-és Finnországot érintő karácsonyi turnén -amelyen neves kollégák, pl. Elize Ryd, Floor Jansen is részt vettek- közösen énekelte az Ave Maria című klasszikust Marco Hietalával, aki a férfi hangért felelős Tarja egykori együttesében.

"A Nightwish már a múlt. De a karácsonyi koncerten együtt énekeltem Marcóval, és nagyon jó buli volt, a közönség megkönnyezte a fellépést. De nekik megvan a saját életük, én is élem a sajátomét. Az idő gyógyír, és időközben felnőttünk. Élned kell az életed. Ennyi."

 

DVD-t ad ki a Lacuna Coil

A londoni speciális koncertet tartalmazza a kiadvány

Cristina Scabbiáék háza táján pörög az élet: az énekesnő mentorként ténykedik a The Voice tehetségkutató olasz változatában, emellett korábban már hírt adtunk arról is, miszerint a milánói csapat megkezdte új nagylemeze felvételeit is.

26220134_10155172136817344_4137547575853830152_n.jpg

Januárban a zenekar egy nagyszabású koncerttel ünnepelte karrierjének 20. évfordulóját, ennek kapcsán a Facebookon tették közzé, hogy a buli DVD formájában is megjelenik november 9-én, THE 119 SHOW - LIVE IN LONDON címmel.

 

A bejelentéssel egy időben a trailer is megtekinthető a kiadványhoz, íme:

 

 

Tarja: újabb betekintő érkezett az Act II-höz

Heteken belül megérkezik a kiadvány.

tarja-turunen-performs-at-xiii_-amphi-festival-in-cologne-07-23-2016_13.jpg

Hatalmas izgalom övezi a finn énekesnő vadonatúj DVD-jét, ami az Act II elnevezést kapta. Az újdonság július 27-én hódítja majd meg a világot, Tarja azonban folyamatosan megoszt néhány darabkát a korongról, annak érdekében, hogy mégnagyobb lázba hozza, a már emígyis tűkön ülő rajongóit.

A DVD-hez korábban már megérkezett két előzetes, majd ezeket követte az élőfelvételes kisfilm formájában megjelent Love To Hate, valamint az Undertaker című számok, melyek az ex-Nightwish-pacsirta 2016-os megjelenésű, The Shadow Self címre keresztelt albumán kerültek elhelyezésre.

A minap egy újabb felvezető látott napvilágot, ami ezúttal a búnusz részlegbe enged betekintést, így megfigyelhetjük, hogy hogyan zajlottak a fotózások, valamint a fesztiválokon való fellépések, melyek közül a Hellfesten, valamint a Woodstock fesztiválon adott fellépés teljes hosszúságban felkerült a számos érdekességet tartalmazó kiadványra. Mindezeken túl, itt találhatók azok a legjobbnak titulált rajongói fotók, melyeket maga Tarja válogatott ki. Íme:

 

süti beállítások módosítása