Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Heidi Shepherddel forgatja új klipjét az Infected Rain

2021. december 04. - Jurancsik Eszter

evjsauk06oy61.jpg

"Ecdysis" címmel, január 7-én kerül boltokba a moldáv Infected Rain ötödik nagylemeze, amelynek számlistája és borítója már ismert, valamint a Postmortem Pt. 1 és a Fighter című nóták már klipes formában is megjelentek a korongról.

Az albumon helyet kapott The Realm of Chaos című szerzmény is, amelynek különlegessége, hogy a kaliforniai Bucther Babies egyik énekesnőjével, Heidi Shepherddel került rögzítésre.

Lena Scissorhands tavaly Los Angelesbe költözött, szomszédja pedig nem más, mint Heidi, akivel szoros barátságot kötött. A két énekesnő sok időt töltött együtt az elmúlt egy évben, így az "Ecdysis" felvételeinek idején nem volt kérdés, hogy egy közös dalt is kreálnak - a The Realm of Chaos december 9-én debütál majd a Youtube-on.

 

Gyásztanácsadói múltjáról mesélt Carla Harvey

47168802_10215910489809077_6605920221079273472_n.jpg

Készül a Butcher Babies új nagylemeze, amely anyagról ugyan még nem tudni, mikor és mely kiadó gondozásában jelenik majd meg, de több dalt is hallhattunk már róla: a Bottom Of A Bottle-t, a Sleeping With The Enemy-t, a Yorktown-t, a  Last Dance-t, tegapelőtt pedig az It's Killing Time, Baby! című szerzeményt. 

Carla Harvey, a Los Angeles-i csapat egyik énekesnője mindig is vonzódott a halállal kapcsolatos dolgokhoz, egy ízben elhintette, hogy nagy álma egy saját ravatalozót nyitni, ugyanis elvégezte az ehhez szükséges képzést, emellett okleveles életvezetési tanácsadó is. Most újabb gondolatokat osztott meg az énekesnő a témában, egy podcastben ugyanis gyászanácsadói és halottbalzsamozói múltjáról is beszélt.

Mint azt felfedte, családja egyáltalán nem volt elragadtatva tervétől, hogy balzsamozó legyen.

"Ez egy igen szemléletes dolog. Elmész egy temetésre, de nem gondolsz bele, hogy a holttest hogyan jutott el a koporsóig, ahol annyira >>frissnek<< látszik. Ez teljesen más, mint amire gondolsz. A balzsamozás elég kemény dolog. Én is voltam boncmester. Kicsit durva és véres tud lenni, és azt hiszem, hogy az ember >>érzéketlenné<< válik, ha már csinálta. Inkább olyan, mint egy tudományos projekt."

- kezdte fejtegetni gondolatait, majd eképpen folytatta:

"De ez olyasmi, amit a legtöbb ember nem lát és nem akar látni, és biztosan nagyon nehezen tudná kiverni a fejéből. Épp most mondtam Charlie-nak [Charlie Benante, az Anthrax dobosa] a minap, miközben steak-et ettünk, hogy egy ideig nem is ettem húst, amikor elkezdtem a balzsamozó tanfolyamot. Mert amikor felnyitod a testet, és rájössz, hogy Te is steak vagy ... Valami átjárja az embert. A balzsamozás és a boncolás után sokkal nagyobb tisztelettel kezdtem el bánni a testemmel, rájöttem, mennyire szerencsések vagyunk, hogy felállhatunk és járhatunk. Tényleg megérzed, hogyan működik a tested. Mi mindannyian ilyen finomra hangolt lények vagyunk, akik egyenesen járnak és őrült dolgokat csinálnak."

711c91f05f62ae30ab283dc854ec7aa4.jpg

Carla szerint mindenkinek jót tenne, ha elmenne egy emberi testről szóló kiállításra, hogy lássa, milyen is belül. A boncolások alkalmával -ahol csecsemőket és idős embereket egyaránt felnyitott- megtanulta értékelni a saját testét is.

Az énekesnő dolgozott gyásztanácsadóként is, erről így mesélt:

"Gyásztanácsadóként nemcsak a szeretteiket elveszített embereknek segítettem. Beszélgettem olyanokkal is, akik éppen egy váláson voltak túl vagy éppen a munkahelyüket veszítették el."

- ezek a veszteségek szintén feldolgozást, "gyászolást" igényelnek, ez közismert tény.

"És igen, segítettem olyanoknak is, akik haldokoltak, segítettem a végrendeletük elkészítésében, a szeretteiknek pedig elmagyaráztam, hogy mi zajlik most a haldoklóval. Segítettem nekik is a papírmunkákban, de olykor csak ültem velül szemben és fogtam a kezüket..."

- zárta sorait.

Hallgasd meg a podcastet itt!

 

 

 

Újabb dal a Butcher Babies-től: It's Killing Time, Baby!

band-photo-butcher-babies-e1510658033565.jpg

A kaliforniai Butcher Babies dolgozik új nagylemezén, noha kiadót még nem találtak a Century Mediával történt szerződésbontás óta. Több szerzeményt is megmutatott rajongótáborának a Heidi Shepherd és Carla Harvey vezette formáció: a Bottom Of A Bottle-t, a Sleeping With The Enemy-t, a Yorktown-t, legutóbb pedig a Last Dance-t.

A napokban újabb dallal rukkolt elő a zenekar, amely az It's Killing Time, Baby! címet viseli, és amely nótában Craig Mabbitt, az Escape the Fate énekese is vendégszerepel. A számot egyébként a tengerentúlon ismert DC Comics egyik karaktere, a heavy metal fejvadász Lobo ihlette.

"Elkötelezett képregény-rajongó vagyok, nagyon szórakoztató volt az egyik legkedvesebb karakteremről, Lobóról dalt írni. És természetesen az is nagyszerű élmény volt számunkra, hogy csatlakozott hozzánk még egy énekes! Craig Mabbitt üvöltései egy teljesen más szintre emelték ezt a dalt. Jó szórakozást hozzá!"

- mesélte a szám kapcsán Carla, akinek 2011-ben saját képregénye is megjelent az Államokban.

 

Dalpremier: Butcher Babies - Last Dance

158588022_275384757291390_709713872449239209_n.jpg

Három dallal örvendeztette meg eddig a kaliforniai Butcher Babies rajongótáborát - Bottom of a Bottle, Sleeping with the Enemy, Yorktown - , amely szerzemények készülő albumukon is helyet kapnak majd.

2019 folyamán a Heidi Shepherd és Carla Harvey énekesnők által vezetett csapat szerződést bontott a Century Mediával, jelenleg a Blood Blast-on keresztül adják ki a dalokat, ám azt nem tudni, végleg leszerződnek-e a kiadóval. A banda utolsó nagylemeze a 2017-es Lilith volt.

Most újabb nótával jelentkezett a zenekar; a Last Dance megtekinthető a Youtubeon, íme:

 

Butcher Babies: itt a Yorktown videoklipje!

bubs.jpg

Néhány napja rukkolt elő a kaliforniai Butcher Babies a Yorktown című új szerzeményével, amely immáron a harmadik nóta a csapat készülő új nagylemezéről.

A Heidi Shepherd és Carla Harvey énekesnők által vezetett együttes tavaly mutatta meg a rajongóknak a Bottom of a Bottle és a Sleeping With The Enemy című dalokat és a hozzájuk készült videókat, a mai nappal pedig a Yorktown-hoz is kisfilm készült, amelyet igen különleges módon rögzített a formáció. 

"Ezt a videót Orem-ben (Utah állam) forgattuk a szüleim filmstúdiójában, a Shepherd Grip & Lighting-ben, ahol az egész család összefogott az dolog érdekében. Határozottan kijelenthetem, hogy ez családi ügy volt. A szüleim, és az öt testvérem készítették a díszletet, a világítást, üzembe helyezték az eszközöket, illetve sok szerepet vállaltak a kamera előtt és mögött is. Szerencsénk volt, hogy a sógorom, a híres VFX-művész, Aaron Sorensen vezényelte a folyamatot."

- fedte fel a kisfilm titkát Heidi.

 

Dalpremier: Butcher Babies - Yorktown

bb_1.jpg

A Carla Harvey és Heidi Shepherd énekesnők által vezetett Butcher Babies dolgozik új stúdióalbumán, utolsó kiadványuk a 2017-es Lilith nagylemez volt.

Az elmúlt két évben komoly változásokon átesett kaliforniai zenekar - basszusgitáros-csere és lemezszerződés felbontása a Century Mediával - nem lógatta a lábát az elmúlt hónapokban, ugyanis viszonylag rövid időn belül már a harmadik új dalt szállítják a rajongóknak. Elsőként a Bottom of a Bottle jött ki, majd a Sleeping With The Enemy, most pedig megérkezett az újabb nóta, amely a Yorktown címet viseli, íme:

Butcher Babies: nehezen szakítottak a Century Mediával

butcher-babies.jpg

Tavaly adtuk hírül, miszerint a kaliforniai Butcher Babies még 2019 folyamán szerződést bontott lemezkiadójával, a Century Mediával. Ennek hátterére, okára a csapat nem tért ki, de elmondásuk szerint valami igencsak megváltozott, ezért döntöttek így.

Most egy podcastben a banda két frontlánya, Carla Harvey és Heidi Shepherd meséltek bővebben a témáról.

"Nehéz volt meghoznunk ezt a döntést. A kiadó pénzt ajánlott cserébe azért, hogy maradjunk."

- kezdte Heidi, majd így folytatta:

"Nem éreztük, hogy ez a dolog jól működne, és ki is merültünk. Azóta is sokat marcangoljuk magunkat, hogy vajon jól döntöttünk-e. Amikor aláírtuk a felmondást, ilyen gondolatok jártak a fejünkben: >>Basszus, mit csináltunk?!<< Ráadásul akkor már elkezdtük írni az új lemez dalait. De most, hogy a dalok egymás után jelennek meg, nem érezzük szarul magunkat."

- magyarázta az énekesnő, a zenekar pedig két dalt is kihozott a kiadóval történt szakítás után, elsőként a Bottom of a Bottle-t, majd a Sleeping With the Enemy-t. 

img_8640-edit.jpg

"A dolgok tehát rendben vannak most. Ez az egész olyan volt, mint egy szerencsejáték. Azt hiszem, mindenképpen kiszolgáltatott állapotba kerültünk, és ez komoly döntés volt."

Carla hozzátette: együttese nagyon összetartó, hiszen rajta és Heidin kívül még három zenész van a csapatban, és támogatják egymást. 

"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a dolgok rendbe hozatala iránt, még akkor is, ha ez eltart egy ideig!"

 

 

 

 

Butcher Babies: videó készült a Sleeping With The Enemy-hez

butcher-babies.jpg

December 11-én jelent meg a kaliforniai zenekar Sleeping With The Enemy című száma, amely már a második kislemezes dal volt a készülő új stúdióalbumról - elsőként a Bottom of a Bottle címet viselő szerzeményt hallhattuk.

A korong címét és megjelenési dátumát egyelőre titok övezi, ám a Heidi Shepherd és Carla Harvey énekesnők által vezetett banda most végre hivatalos videoklipet is készített a Sleeping With The Enemy-hez, amelynek kapcsán korábban Heidi elmondta:

"Ez a dal képmutatásról és az önmegvalósításról is szól. Utunk során hajlamosak vagyunk elveszíteni saját magunkat és az alapvető értékeinket. Ekkor megvizsgálod az életedben jelen lévő problémákat, és rájössz, hogy az ok nem más, mint te magad! Akár egy üveglencsén át szemléled az életet, akár összességében, elkerülhetetlen az a pont, ahol a rossz útról a jóra kell térnünk."

Íme, a videó!

Dalpremier: Butcher Babies - Sleeping with the Enemy

Javában készül a kaliforniai Butcher Babies új lemeze, amelyről már láthattuk a Bottom of a Bottle című dalhoz készült videót. 

A csapat életében több változás is történt az elmúlt két évben, először basszusgitárosuk, Jason Klein kilépett, majd szerződést bontottak a Century Media lemezkiadóval. Utolsó albumuk Lilith címmel, 2017-ben jelent meg, amellyel sikeres turnét bonyolítottak le.

butcher-babies.jpg

A mai napon újabb nótával rukkolt elő a Carla Harvey és Heidi Shepherd énekesnők által vezetett formáció, amelynek címe Sleeping with the Enemy.

Heidi így mesélt a dalról:

"Ez a dal képmutatásról és az önmegvalósításról is szól. Utunk során hajlamosak vagyunk elveszíteni saját magunkat és az alapvető értékeinket. Ekkor megvizsgálod az életedben jelen lévő problémákat, és rájössz, hogy az ok nem más, mint te magad! Akár egy üveglencsén át szemléled az életet, akár összességében, elkerülhetetlen az a pont, ahol a rossz útról a jóra kell térnünk. Ez a dal nekem való."

Az együttes egyébként december 19-én, tízéves fennállása alkalmából online koncertet ad, amelyről itt találtok infókat.

Íme, az új szerzemény:

 

 

Butcher Babies: klip érkezett az új dalhoz!

bb_1.jpg

Október 31-ével jelent meg a kaliforniai Butcher Babies új dala, a Bottom of a Bottle. A Heidi Shepherd és Carla Harvey énekesnők által vezetett banda háza táján változások is történtek az elmúlt időszakban. Először Jason Klein basszusgitáros távozott 2019 nyarán, utódja Ricky Bonazza lett. Szintén tavaly a Century Media kiadóval szerződést bontott a zenekar, ahogyan azt a Corona Talk videósorozat keretein belül az Eluveitie frontasszonyának, Fabienne Erninek felfedték.

A dalt tehát már hallhattuk, most pedig videó is készült hozzá, amelyet a Youtube-on megnézhettek, íme:

 

 

süti beállítások módosítása