Az Arch Enemy szerint a rajongók az első pillanattól kezdve elfogadták Lauren Hartot

2026. szeptember 09. 17:01 - Jurancsik Eszter

652649244_18570045064039383_4564414499225290556_n-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

A német EMP Backstage Club Area a Summer Breeze fesztiválon készített interjút az Arch Enemy gitárosával, Michael Amott-tal, valamint dobosával, Daniel Erlandssonnal. A zenészek többek között arról beszéltek, hogyan fogadta a közönség az Alissa White-Gluz helyére érkezett Lauren Hartot.

Alissa tavaly év végén távozott az együttesből, Lauren pedig 2026 márciusában, a kínai koncerteken állt először színpadra az csapat énekeseként. Daniel szerint a rajongók már az első fellépésen bizalmat szavaztak neki.

Kínában kezdtünk néhány koncerttel, aztán Japán következett. Már az első bulin úgy tűnt, hogy a rajongók igazán befogadták és megkedvelték őt. Ugyanezt tapasztaljuk itt, Európában is. Nagyon természetes és szerethető ember. Ráadásul hatalmas Arch Enemy-rajongó, ezért rögtön beilleszkedett. Már az összes dalt ismerte, úgyhogy bizonyos szempontból nagyon könnyen ment az egész.

Michael szerint az események rendkívül gyorsan követték egymást.

Minden nagyon gyorsan történt. Már le voltak kötve a fesztiváljaink, ezért eleinte arra gondoltunk, hogy keresünk valakit csak a nyárra, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Korábbról már ismertük Laurent, majd küldött néhány felvételt, amelyeken Arch Enemy-dalokat énekelt. Azonnal elképesztően jól szólt, mi pedig azt mondtuk: rendben, csináljuk!

A friss felállás nem sokkal később stúdióba is vonult, és elkészítette a To The Last Breath című dalt.

Annyira gyorsan történt minden, hogy egyszerre voltunk boldogok és egy kicsit idegesek is. Arra gondoltunk: mit csinálunk, nem haladunk túl gyorsan ebben az új kapcsolatban? Eddig azonban működik. Daniellel állandóan új anyagokon dolgozunk. Mindig is így működtünk: soha nem hagyjuk abba a zeneszerzést. Nálunk nincs olyan, hogy elkészítünk egy albumot, két évig turnézunk, aztán tartunk egy hosszabb szünetet, mielőtt ismét írni kezdenénk. Folyamatosan készítünk demókat, és amikor időnk engedi, összeülünk dalokat írni. 

A riporter megjegyezte, hogy Lauren hangja néhol az zenekar korábbi frontasszonyát, Angela Gossow-t idézi. Amott azonban hangsúlyozta: az új énekes nem valamelyik elődje nyomdokain jár.

718190625_4445414905739137_842692439350684459_n-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Nagyszerű énekeseink voltak, de Lauren a saját csizmájában érkezett, és a saját útját járja. Ez az Arch Enemy következő korszaka. Persze vannak hasonlóságok Angelával, ugyanakkor Lauren minden területen kiváló: a zenekar összes korszakának dalait nagyon jól adja elő.

 

 

 

komment

Lauren Hart: "Egy álmom vált valóra azzal, hogy az Arch Enemyhez csatlakozhattam!"

2026. július 21. 21:34 - Jurancsik Eszter

arch-enemy-lauren-hart-february-2026-promo-credit-patric-ullaeus-solo-683x1024_1.jpg

A német Metal Hammer magazinnak adott interjújában mesélt arról Lauren Hart, milyen érzés volt először színpadra állnia a svéd melodikus death metal zenekarral, és hogyan fogadták őt a rajongók, valamint arról is, milyen szerepet játszott a banda a saját énekesi pályájának elindulásában.

A banda első Laurennel közös koncertjére 2026. március 27-én került sor Pekingben.

Ez egy valóra vált álom volt számomra, és egy új jövő kezdete. Valahogy összekapcsolódtam azzal a gyermeki énemmel is, aki a Wages Of Sin megjelenése óta imádta az Arch Enemyt. Mindez egyszerre kavargott bennem, közben pedig mégsem gondoltam semmire, mert teljesen benne voltam a pillanatban. Hihetetlenül intenzív élmény volt, a közönség reakciója pedig fantasztikus. Úgy éreztem, mintha egy másik bolygón lennék. Végtelenül boldog voltam!

- vezette fel gondolatait, majd mesélt a rajongók reakciójáról is:

Rengeteg szeretetet kaptam mindenkitől, ami teljesen váratlanul ért. Azt hittem, időbe telik majd, mire igazán elfogadnak, és keményen meg kell dolgoznom azért, hogy kiérdemeljem ezt. Egy ilyen változás mindig nagyon nehéz. Ehhez képest már az első pillanattól kezdve elképesztően pozitív volt a fogadtatás. A közönség nagyon barátságos és szeretetteljes volt. Hihetetlenül boldoggá tett, és őszintén szólva egy kicsit meg is lepett. Már az elejétől fantasztikus volt!

Hart számára az Arch Enemy nem csupán egy zenekar, amelyhez felnőttként csatlakozott. A csapat egykori énekesnője, Angela Gossow annak idején meghatározó szerepet játszott abban is, hogy egyáltalán elkezdett extrém énektechnikákkal foglalkozni.

A Wages Of Sin megjelenésekor hallottam őket először. A szokásos baráti társaságommal lógtam, ők mutatták nekem a metalt, és mindannyian gitároztak. Amikor betették a CD-t, azt mondtam: ‘Istenem, ez a pasi elképesztően jól énekel.’ Erre közölték velem: 'Ez nem pasi. Ez egy nő.'

arch_enemy_have_welcomed_lauren_hart_as_their_new_singer_following_alissa_white-gluz_s_departure.jpg

Fogalmam sem volt róla, hogy nők is tudnak így hörögni. Akkoriban tényleg semmit sem tudtam erről. A barátaimnak volt egy zenekaruk, rendszeresen próbáltak, én pedig folyamatosan könyörögtem nekik, hogy hadd próbáljam ki. Végül így kezdtem el én is scream énekkel foglalkozni.

A zenekar februárban jelentette meg a To The Last Breath című kislemezt, amely egyben Lauren hivatalos bemutatkozása is volt a rajongók előtt is, Michael Amott gitáros és alapító ugyanis fontosnak tartotta, hogy ne pusztán egy bejelentéssel, hanem rögtön egy új szerzeménnyel mutassák meg, milyen irányba halad tovább a banda.

Az interjúban szóba került, hogy bizony az új album is körvonalazódik, Michael pedig hozzátette: jó néhány dal már elkészült az új korongra. A zenekar utoljára 2025 tavaszán adott ki nagylemezt Blood Dynasty címmel, amelynek kritikája ITT olvasható - ezen a kiadványon még Alissa White-Gluz hallható.

 

 

 

komment

Így teljesít élőben Lauren Hart - videók!

2026. március 27. 19:01 - Jurancsik Eszter

arch_enemy_have_welcomed_lauren_hart_as_their_new_singer_following_alissa_white-gluz_s_departure.jpg

Februárban, egy idegtépően hosszú várakozás után végre lehullott a lepel: kiderült, ki lett az Arch Enemy új hangja. A választás Lauren Hart-ra esett, aki a 12 év után távozó Alissa White-Gluz helyét vette át. A zenekar nem is húzta az időt: kiadták a To the Last Breath című dalt, amelyben már Lauren hallható, a klip pedig konkrétan robbant, és rekordidő alatt lépte át a kétmilliós megtekintést.

Jelenleg Kínában turnézik a banda, és már fel is kerültek az első rajongói felvételek a pekingi koncertről, a kérdés pedig eldőlt, hogy az új felállás vajon működik-e - íme!

komment

Angela Gossow komolyan fontolgatta, hogy visszatér az Arch Enemybe

2026. február 22. 15:45 - Jurancsik Eszter

angela-gossow_1.jpg

Február 19-én derült fény az Arch Enemy új énekesének személyére, aki nem más, a korábban Once Human-ből ismert Lauren Hart, akivel a zenekar első közös dalát is debütáltatta - a szerzemény a To The Last Breath címet viseli és három nap alatt közel egymillió megtekintést kapott.

A rajongók hetek óta találgattak, ki léphet Alissa White-Gluz helyére az új frontlányként; a legtöbb ujj egyértelműen Angela Gossow felé mutatott, aki 2000 és 2014 között tépte szét a világot a banda élén. Angela azonban egyetlen, higgadt kommenttel lehűtötte a reménykedőket: nem, nem ő tér vissza a mikrofon mögé.

Ám a német énekesnőnek - aki kilépése óta az Arch Enemy menedzsereként dolgozik - valóban megfordult a fejében, hogy ismét színpadra álljon csapattal. A mai napon egy Laurennel közös fotót posztolt a közösségi platformjaira, amelyben bevallja: komolyan elgondolkodott a zenekarral való újraegyesülésen.

A szívem szerinti húgom. Egy végtelenül melegszívű, valódi ember. Ugyanaz a zenei ízlésünk, ugyanaz a vokáltechnika és az elköteleződés a zene, az emberek és a fizikum iránt. Sok éve ismerjük egymást. Követtem az útját az Once Human-nel, és reméltem, hogy egyszer sikerül az áttörés. Aztán drukkoltam, hogy csatlakozzon egy másik nagy metalbandához. Nem jött össze. Ő viszont soha nem adta fel! Én pedig már azon gondolkodtam, hogy összehozok neki egy teljesen új zenekart – olyasmi hangzással, mint a Dimmu Borgir, Arch Enemy / In Flames és Machine Head/ Once Human keresztezése. Megkértem, küldjön be pár feldolgozást, hogy teljes képet kapjak a hangjáról, és elkezdtem zenészeket keresni hozzá. Aztán történt valami az Arch Enemy háza táján. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszatérek. Ránéztem az életemre, a koromra, a még kicsi gyerekeimre, és arra a brutális mennyiségű munkára, ami a banda menedzsereként rám hárul. A válasz végül nem lett. Sem érzelmileg, sem mentálisan nem voltam kész erre. Rengeteg hihetetlen énekes jelentkezett a világ minden tájáról. Én Laurent ajánlottam a srácoknak. Michael [Amott] pedig igent mondott. Lauren 2025 decemberében felénekelte a dalokat, és felemelkedett, mint egy főnix. Olyan intenzív és diadalmas, ő >>Angela reinkarnációja<<, és szerintem még túl is szárnyal engem. Készen áll arra, hogy évtizedekig vigye a lángot, megtiszteltetés és alázat számomra, hogy együtt dolgozhatok vele. Végre.

- írta a posztban Angela, aki a zenekarral hat nagylemezt készített, majd 2014-es távozása után kezdett a csapat menedzsereként dolgozni, megházasodott és két gyermeke született.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela Gossow (@thegossow) által megosztott bejegyzés

komment

Lauren Hart az Arch Enemy új énekesnője+klippremier:To The Last Breath

2026. február 19. 19:18 - Jurancsik Eszter

637714620_1445217146957918_3779653147084934062_n.jpg

Miután sejtelmes videókat posztolva napok óta a rajongók idegrendszerén táncolt a tavaly novemberben frontember nélkül maradt zenekar, az Arch Enemy ma végre bemutatta új énekesnőjét. Alissa White-Gluz helyét Lauren Hart veszi át, akit a Once Human-ből ismerhetünk.

Ezzel egy időben egy vadonatúj dalban mutatja meg Lauren a tehetségét és rátermettségét, a To The Last Breath már meghallgatható és megtekinthető a hozzá készült videoklip is.

Laurenhez kapcsolódni fontos mérföldkő volt az utamon. A közös munka vele kivételes élmény — lenyűgöző hangja, elkötelezettsége és professzionalizmusa ritka minőséget képvisel. Nagyon várom a folytatást és a további közös alkotást.

- osztotta meg Michael Amott gitáros.

Ne legyen kétség — ez a dal számvetés. Zeneileg könyörtelenül hű az eredeti elképzelésemhez, és hiszem, hogy a régi rajongók ezt az első pillanatban felismerik. A szöveg arról szól, amikor átlátsz a megtévesztésen, és lerombolod a kontroll illúzióját. Arról a pillanatról, amikor rájössz: mérget adtak — és te mégis úgy döntesz, hogy visszavágsz. Amikor ez a tisztánlátás elér, nincs visszaút. Vagy megcsinálod… vagy elbuksz. Amikor azt hiszed, mindennek vége, új kezdet emelkedik fel. Most pedig itt az idő, hogy velünk tombolj, egészen az utolsó kibaszott lélegzetig!

 

 

komment

Angela Gossow: "Nem, nem én vagyok az új énekes!"

2026. február 16. 16:06 - Jurancsik Eszter

Cáfolja a pletykákat, miszerint visszatér az Arch Enemy énekesi posztjára

594157084_122106947391092673_6757276177657270321_n.jpg

Az Angela Gossow esetleges visszatérésével kapcsolatos spekulációkat egy titokzatos teaser videó robbantotta ki, amelyet az Arch Enemy és Gossow is megosztott - a felvételen egy rejtélyes alak látható, amint fáklyát tart a magasba, a titokzatos "2026" felirattal kísérve. Minden mást letöröltek az Instagram-fiókjaikról.

Miután ma korábban egy újabb ilyen videó is napvilágot látott, Angela – aki több mint egy évtizede menedzseli a zenekart – a közösségi médiában tett pontot a személye körüli találgatások végére:

"Nem én vagyok az! De köszönöm a rengeteg szeretetet! Nagyon izgatott vagyok, hogy menedzserként részt vehetek ebben az új fejezetben. Ez brutális lesz!"

Miután 13 éven át volt az Arch Enemy énekesnője, a német származású Angela 2014-ben jelentette be, hogy elhagyja a csapatot, de az együttes menedzselése az ő feladata marad. Ezzel egy időben fedték fel, hogy Alissa White-Gluz veszi át a mikrofont, aki korábban a kanadai The Agonist alapítója és frontlánya volt.

Akkor Angela eképpen nyilatkozott utódjáról:

"Pár évvel ezelőtt figyeltem fel Alissára, miután eljött egy montreali Arch Enemy-koncertre, és elmondta, hogy a 'Wages Of Sin' albumunk volt az oka annak, amiért elkezdte a hörgést tanulni. Megnéztem a The Agonist cuccait és tényleg lenyűgözött. Amikor elkezdtem gondolkodni a saját jövőmön és a banda jövőjén, úgy döntöttem, megkeresem őt. Nincs túl sok olyan ember odakint, aki felvállalná ezt a feladatot – könnyű néhány klipet feldobni a YouTube-ra és komolynak tettetni magad. De az igazi játék sokkal keményebb. Ott kell lenned a színpadon, bármit is érzel éppen, van egy felelősséged. Masszívan fel kell tornáznod magad ahhoz, hogy profi turnézó és stúdiózenész váljék belőled. Fegyelem, egészség és tehetség kell hozzá. És neki megvan mindhárom."

Az Arch Enemy új énekesének személye tehát továbbra is rejtély...

gossownotme.jpg

 

 

 

komment

Alissa White-Gluz az Arch Enemy elhagyásáról mesélt: "Egyszerre féltem és izgultam..."

2026. február 16. 14:33 - Jurancsik Eszter

stunning_poster_featuring_alissawhitegluz_from_la_heavy_472_the_may_issue_with_machine_head_on.jpg

A német Metal Hammer magazinnak adott legfrissebb interjújában Alissa White-Gluzt arról faggatták, mennyire volt nehéz számára bejelenteni, hogy tizenegy év után távozik az Arch Enemyből, amely csapattal négy nagylemezt készített.

Határozottan nehéz volt, de a változás mindig a félelem és az izgalom vad keveréke. Amikor ennyi évet töltesz valamivel, az az életed és az identitásod hatalmas részévé válik. Szóval ezt a bejelentést nem vettem félvállról. A karrierem több mint felét áldoztam erre a projektre, rengeteg kreatív energiát fektetve bele.

- magyarázta.

Nagyon szeretem a zenét és a művészetet, kibírhatatlannak tartom, ha pusztán rutinszerű munkának kell kezelnem. Ezért fordítok annyi extra figyelmet és szándékot minden egyes dalszövegre, előadásra, felvételre és vizuális elemre, amit csinálok. Valódi felelősséget éreztem, hogy tisztelettel kezelem ezt a bejelentést – tisztelettel a rajongók, a zene és önmagam iránt. Egyenesen a lényegre térni éreztem az egyetlen módnak, hogy tisztelegjek a múltam előtt, miközben magabiztosan lépek tovább a következő fejezetbe.

A kilépés hírére természetesen a legkülönfélébb reakciók érkeztek, Alissa így emlékszik vissza erre:

A rajongók és a kollégák reakciói őszintén ledöbbentettek. Rengeteg szeretet, biztatás és őszinte támogatás érkezett, több mint valaha, és ez hihetetlen energiát adott. Ami igazán megragadott, az az volt, milyen erősen kapcsolódtak az emberek a fejlődésem és a változásom gondolatához. Mély hálát éreztem, és ez nagyon motivált is. Megerősítette, hogy az a kapcsolat, amit felépítettünk, erős, és ez természetes módon folytatódik. Ez az, amire karrierem során mindig is koncentráltam: kilépni a komfortzónámból és a dobozból, hogy művészi szabadságom legyen anélkül, hogy beskatulyáznának. Ez a támogatás rengeteg önbizalmat és izgalmat adott a jövővel kapcsolatban, mert tényleg hiszem, hogy a művészet és a művészek arra vannak rendelve, hogy fejlődjenek.

o_arch_enemy_revelou_que_alissa_white-gluz_n_o_e_mais_a_vocalista_da_banda_a_artista_canadense.jpg

Alissa kitért a zenekarból való távozásának napján megjelent The Room Where She Died című dalra is, amely a közelgő első szólóalbumának első kislemeze. A dal zenéjét Oliver Palotai, a Kamelot billentyűse írta, míg Alissa az vokálokat rögzítette. Az énekesnő készítette a szerzemény forgatókönyvét is, amelyet a szerb iCODE Team videóprodukciós cég készített.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen most jött el a megfelelő pillanat a nagylemez kiadására, miután már 2016-ban szólóművészként szerződött a Napalm Recordshoz, Alissa azt válaszolta:

A szándék mindig is megvolt, de sosem akartam elsietni valamit, ami ennyire személyes, vagy a rossz pillanatba belekényszeríteni. Tudtam, hogy ennek a projektnek megfelelő hozzáállásra, fókuszra és kreatív szabadságra van szüksége ahhoz, hogy igazán életre keljen. Most azért érzi jónak, mert valódi lendület van. Van tisztánlátásom, izgalommal telik el, és megvan a tér, hogy teljes mértékben elköteleződjek mellette, és minden kreatív szempontból összeáll. Tudom, mit akarok kifejezni, tudom, hogyan akarom, hogy hangzzon és érezzen, és őszintén energiát ad a folyamat. Ez az album egy természetes evolúciónak tűnik, valami olyasminek, ami felé hosszú ideje haladok, és ez miatt ez a pillanat egyszerre izgalmas és helyes.

Az énekesnő tegnap bemutatta két zenésztársát, Alyssa Day-t és Dani Sophiát, akik már részesei lesznek Alissa új karrier-fejezetének:

Eddig a zene, amit együtt csinálunk, pontosan az, amit mindig is akartam. Úgy érzem, mindkettőjüknek olyan egyedi játékstílusa van, amelyek kiegészítik egymást, és együttműködésünk súlyos, energikus, fülbemászó és egyszerre megragadó.

img_1593.jpeg

Igazán nem lehetnék boldogabb és büszkébb, hogy ilyen tehetséges és inspiráló zenészek mellett dolgozhatok. A rajongóknak egyáltalán nem kell sokáig várniuk, hogy meghallják és lássák, min is dolgoztunk.

 

komment

Bemutatta zenésztársait Alissa White-Gluz

2026. február 15. 18:14 - Jurancsik Eszter

img_1593.jpeg

Közel három hónap telt el azóta, hogy Alissa White-Gluz bejelentette távozását az Arch Enemyből. A hír már önmagában is hatalmas hullámokat vert, de még aznap jött a második meglepetés: debütált első szólódala, a The Room Where She Died. A szerzemény Oliver Palotai (Kamelot) közreműködésével született, ami már előre jelezte, hogy itt nem egy gyors, odavetett projekt készül, hanem tudatosan felépített, érzelmileg és zeneileg is súlyos anyag.

Az énekesnő korábban elmondta, mennyire hálás a rajongók szeretetéért és támogatásáért, első szólóalbumán pedig – amelyen 2016 óta dolgozik – évek óta csiszolgatja a hangzást, és a megjelenést idénre ígéri. 

Most bemutatta két zenésztársát is, akikkel a jövőben nagy valószínűséggel élőben is láthatjuk majd: a gitáros Alyssa Dayt és Danielle "Dani" Sophiát. Mindketten tapasztalt, profi zenészek, és jó eséllyel a készülő lemezen is közreműködnek majd.

Közben az Arch Enemy is visszatérni látszik: bejelentették első fesztiválkoncertjeiket, valamint sejtelmes videókkal tartják lázban a rajongókat. A találgatások egyre hangosabbak, és sokak szerint nem kizárt, hogy a 2014-ben visszavonult Angela Gossow tér vissza a mikrofon mögé...

komment

Johan Liiva: "Alissa volt a tökéletes énekesnő az Arch Enemy számára"

2025. november 26. 15:23 - Jurancsik Eszter

Nem, nem tér vissza a svéd énekes.

fotojet_1_17.jpg

November 23-án Alissa White-Gluz minden előjel nélkül távozott az Arch Enemy-ből, ami érthető módon nem kis megdöbbenést váltott ki a rajongókból. Az énekesnő tizenegy évig volt a zenekar tagja, a különválás pedig békésen zajlott. A hír után azonnal elindultak a találgatások, ki veszi át Alissa helyét, többen is felvetették Johan Liiva visszatérését, aki 1996 és 2000 között volt a banda énekese.

Azonban végül ő maga vetett véget a találgatásoknak: elmondta, hogy nem ő lép Alissa helyére.

Nincs szó semmi ilyesmiről! Engem is épp úgy váratlanul ért a bejelentés, mint mindenki mást. Úgy gondolom, Alissa tökéletes énekesnője volt az Arch Enemy-nek. A rejtély tehát továbbra is fennáll…

- jelentette ki Liiva, aki már az Arch Enemy előtt is rengeteg együttesben megfordult, fő projektje 2016 óta a Black Earth nevű melodikus death metal formáció.

Alissa szinte a kilépés hírével egy időben bemutatta első szólódalát, amely a The Room Where She Died címet viseli, természetesen videó is készült hozzá, a nagylemezt pedig jövőre ígérte az énekesnő.

johanliivaarchnov2025face.jpg

 

 

komment

Alissa White-Gluz otthagyta az Arch Enemy-t, de itt az első szólódala

2025. november 23. 13:20 - Jurancsik Eszter

Jövőre érkezik az énekesnő szólólemeze!

480462721_1191402689012621_4905696413918924513_n.jpg

Az Arch Enemy közösségi oldalain jelentette be, hogy külön utakon folytatják Alissa White-Gluz énekesnővel, aki 2014 óta volt a zenekar tagja.

A vele készült korszak négy nagylemezt hagy maga után – “War Eternal” (2014), “Will to Power” (2017), “Deceivers” (2022) és az idei “Blood Dynasty”.

A közleményben nincs magyarázat, csak egy udvarias jókívánság, hasonló stílusban íródott Alissa saját posztja is, annyival kiegészítve, hogy 2026 januárjában végre boltokba kerül első szólóalbuma, amelyről az első kislemez már elérhetővé vált a Youtube-on. A szerzemény a The Room Where She Died címet viseli, az énekesnő projektje pedig simán csak ALISSA név alatt fut.

A The Room Where She Died számomra végtelenül felszabadító; úgy érzem, rengeteg olyan oldalamat engedhetem végre megszólalni, amelyek évek óta némán vártak. A készülő album sokféle arcot mutat majd, és imádom a gondolatot, hogy ezt az új fejezetet ezzel a dallal és videóval nyithatom meg – különösen, mivel a klip forgatókönyvét is én írtam.

A zeneszerzésben a Kamelot-billentyűs Oliver Palotai is segített Alissának.

586513138_1378532556959711_7643403693148590355_n.jpg

588640559_18543227719039285_7896100345211941674_n.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása