Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Allen/Olzon: új album a láthatáron!

2021. november 21. - Jurancsik Eszter

fotojet_3_4.jpg

2019 végén hívta életre az Allen/Olzon formációt Anette Olzon és Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob). Anette, aki a The Dark Elementben és Magnus Karlsson Heart Healer projektjében is ténykedik, nem panaszkodhat unalomra, hiszen szeptemberben megjelent új szólólemeze,a  "Strong" hatalmas sikernek örvend (kritika ITT és ITT olvasható), a svéd csillag pedig ma felfedte, hogy amerikai zenésztársával az Allen/Olzon második albumát készítik.

A duó első korongja "Worlds Apart" címmel, 2020 tavaszán került boltokba, és igen kedvező kritikákat kapott. Nettie beszámolója szerint az új dalok éneksávjai már rögzítésre kerültek, ám azt egyelőre még nem tudni, mikor tarthatják kezükben a fanok az új lemezt.

 

Anette Olzon: "Nappal nővér vagyok, este metal énekes!"

attachment-anette_olzon_2021.jpg

Anette Olzon igazán nem vádolható a sokoldalúság hiányával. Szólókarrierje mellett több más projektben (The Dark Element, Allen/Olzon, Heart Helaer) is csillogtatja tehetségét, valamint egy nővérképző iskola elvégzése után sikeresen el is helyezkedett egy helsingborgi kórházban.

Az 50 éves, de kirobbanó formában lévő svéd csillag többször mesélt arról, hogy mennyire szereti ápolói munkáját, és még a Nightwish tagjaként eldöntötte, hogy egyszer elvégzi a tanfolyamot, hiszen elmondása szerint mindig is szeretett segíteni másoknak.

Diplomás ápolónő vagyok. Elkezdtem tanulni, és megszereztem az alapképzést, ami pár évig tartott. Immár három éve dolgozom nővérként. Úgy érzem, hogy ez jó "kiegészítőként" a zene mellett. Azt hiszem, jót tesz nekünk, ha más dolgokkal is kapcsolatba kerülünk. Újszülött babákkal dolgozom a szülészeti osztályon, szóval ez tényleg nagyon szép munka. Nappal nővér vagyok, este metal énekes!

5f1ab98e517f6aeeb5a80ba53e7feca3.jpg

- mesélte Anette, aki nyár végén valóra válthatta egyik nagy álmát, és elkedte a szülésznői képzést is.

A téma már csak azért sem áll messze az énekesnőtől, mert három fiúgyermek édesanyja: Seth 20, Nemo 11, Mio 8 éves. Azt is megtudhattuk: férjével, a Pain-basszusgitáros Johan Husgafvellel szerettek volna egy negyedik babát is, és bár Nettie könnyen áldott állapotba került, az első trimeszterben elveszítette a magzatot.

Az énekesnő elmondása szerint harmadik fiával való terhessége is közrejátszott a Nightwishból való eltávolításához:

Ausztráliába mentünk volna turnéra, ám akkorra a terhességem már túlságosan előrehaladott lett volna ahhoz, hogy koncertezzek, ezért megkértem Tuomast, hogy halasszuk el a show-kat a szülés utánra, ő azonban hallani sem akart erről. Amikor felmerült a helyettesítés, először beleegyeztem, ám amikor szóba került Floor Jansen, azt mondtam, ne. Nem tartottam jó ötletnek, mert tudtam, hogy Floort a metalos hangja miatt imádni fogja a közönség, nekem pedig poposabb hangom van. Meg akartam tartani az állásomat.

99755_0_wide_ver1582542460.jpg

Nettie azt is felfedte: jóval kevesebb részesedést kapott a lemezeladások és a koncertek után, és míg a fiúk egy közös vállalkozás tagjai voltak, hiába kérte őket, hogy vegyék be őt is, az énekesnőnek egyedül kellett céget alapítania, sőt a fiúktól kellett kölcsönkérnie annak beindításához.

Egy évvel Anette kiléptetése után a zenekar közleményt adott ki, amelyben tagadták ezeket az állításokat. Elmondásuk szerint az énekesnő személyisége nem passzolt a csapatba, sőt kimondottan káros volt a munkaközösségre nézve. Cáfolták azt is, miszerint Anette nem számíthatott rájuk pénzügyi kérdésekben, és hogy nem kapta meg a neki járó összegeket. Állításuk szerint Anette ugyanúgy az ötödét kapta mindennek, mint a banda többi tagja.

Az énekesnő Strong című albuma szeptember 10-én jelent meg, amelyről ITT és ITT olvashattok kritikát!

 

 

Anette Olzon - Strong (2021)

20000000123183_9695e3f0-f0c2-44dc-b1ca-6b816991546e_1024x1024_2x_1.jpg

A mai nappal jelent meg Anette Olzon második szólóalbuma, a Strong. Az egykori Nightwish-frontasszony korábban, a Parasite kislemez megjelenésekor elmondta: ez a korong teljesen más lesz, mint elődje, a 2014-es Shine. Míg utóbbi főleg Anette személyes élményeire épült, addig a Strong a világ történéseit vesézi ki, címéhez méltóan pedig jóval erőteljesebben és keményebben szól majd.

A Parasite, a Sick Of You és a Fantastic Fanatic, amely dalok klipes formában megjelentek, sejtették, hogy valóban egy keményebb anyaggal lesz majd dolgunk. Így kíváncsian ültem neki a dalcsokor hallgatásának. 

A Parasite kapcsán így mesélt nyáron az énekesnő:

A 'Parasite' egy dal azokról, akik hazugságaikkal, ármánykodásukkal, kapzsiságukkal és gyűlöletükkel pusztítást okoznak ebben a világban, mindezt a  tisztesség álarca mögé rejtve. Zűrös világban élünk, egy világjárvánnyal, őrült politikával, erőszakkal, a közösségi médiában látható viselkedéssel és azokkal az emberekkel, akik folyamatosan másokra zúdítják a véleményüket - ez adta az album koncepcióját. Zeneileg egy sokkal súlyosabb albumot szerettem volna, mégis erős dallamokkal, és olyan általam kedvelt zenekaroktól merítettem ihletet, mint a Dimmu Borgir vagy az In Flames.

A Sick Of You-ban Anette a párkapcsolati erőszak ellen emeli fel a szavát. Mint az kifejtette: a COVID-19 pandémia is hatással volt a lemezkészítésre, a világjárvány ideje alatt karanténba kényszerült nők pedig még elmenekülni sem tudtak erőszakos párjaik elől, így biztosak lehetünk abban, hogy sajnos nem egy haláleset írható ennek számlájára. Mint főállású betegápolónak, Anette szociális érzékenysége igen magas szinten áll, amikor befejezte a nővérképző iskolát, elárulta: mindig is szeretett másoknak segíteni, és még a Nightwish tagjaként eldöntötte, hogy elvégzi a tanfolyamot egyszer.

olzonpic621.jpeg

A Magnus Karlsson bábáskodásával megszületett albumon hallhatjuk férjét is, a svéd Pain-basszer Johan Husgafvelt is, aki nemcsak a húrokat tépi, de hörög is néhány dalban, például az albumnyitó Bye Bye Bye-ban. A számok dallamosak, ahogyan a The Dark Elementben és az Allen/Olzon projektekben is megszokhattuk, de valóban nem beszélt mellé, amikor említette, hogy durvább lemezt készít a Shine-nál, amelynek témái főleg a házassága, gyermekei, édesanyja rákbetegsége és az őt ért atrocitások voltak.

Azért persze a Strong-on is találunk személyes dolgokra utaló tételt, mégpedig a Catcher Of My Dreams-et, amelyben Anette rémálmairól énekel. Elmondása szerint a stresszesebb időszakokban gyakran kínozzák rossz álmok, így írt róla egy dalt.

Az I Need To Stay, amely a korong egyik legepikusabb dala, édesapjáról szól - Anette papája tavaly tavasszal hunyt el koronavírus-fertőzésben, az énekesnő elmondta, hogy bár apukája nem volt a világ legjobb szülője, elvesztése mégis nagy fájdalmat okozott számára. 

A harmadik kislemezes dal, a Fantastic Fanatic pedig nem másról szól, mint a napjainkban nagy befolyással bíró influenszerekről.

Ez egy olyan dal, amit már régóta meg akartam írni, mert van Facebookom, van Instagramom, de nem írok túl sokat. De sokan kiengedik oda a gondolataikat, például: >> én vegán vagyok, te se egyél húst, olyannak kell lenned, mint én, és nagyon zavar, amikor megmondják, hogyan kellene élnem az életemet. Beszélnek a környezetvédelemről is, elmondják, hogy ők bizony nagy környezetvédők, aztán posztolnak egy képet, amin éppen a repülőn pózolnak. Sajnálom, ez engem nagyon irritál. Én nem akartam a Facebookra írni erről a jelenségről, inkább írtam egy dalt az albumra.

A címadó Strong -amely szerzeményre leginkább a Five Finger Death Punch volt hatással- szintén a koronavírus-járványt veszi témájául, de egy pozitívabb megközelítésben. 

Természetesen a szövegben benne van, hogy elveszítheted a barátaidat, családtagjaidat, de az üzenete az, hogy maradjunk erősek és harcoljunk!

Még a kissé lassabb tempójú Sad Lullaby is tele van energiával, a Who Can Save Them pedig egy vérbeli heavy metal dal, amely napjaink egyik legaktuálisabb problémájára, a környezetszennyezésre épül, és azt a kínzó kérdést feszegeti, hogy a következő generációt ki fogja ennek következményeitől megmenteni? . A Hear Them Roar elemeiben pedig keveredik a heavy és a power metal is. Érdekes egyveleg, de abszolút szerethető. Az albumzáró Roll The Dice epikus hangulata lehengerlő, a billentyűkkel pedig emlékeztet valamelyest a Nightwish korai zenéjére, csak Anette Tarjával ellentétben nem operásan énekel.

Összegzés:

Anette egy ízig-vérig metal albumot adott rajongói kezébe a mai nappal, amely tele van erőteljes, kemény dalokkal, ahogyan azt az énekesnő beígérte, és akár társadalomkritikának se rossz. A dalok többsége rendben van, Anette pedig elmondta: szüksége van Magnus Karlssonra, hiszen a svéd producer remek munkát végez, és ez hallható a lemezen is. A Shine-t szerettem, a Strong-ot pedig imádom.

9/10

Kiadó: Frontiers Music Srl

1.  Bye Bye Bye

2.  Sick of You

3.  I Need To Stay

4.  Strong

5.  Parasite

6.  Sad Lullaby

7.  Fantastic Fanatic

8.  Who Can Save Them

9.  Catcher of my Dreams

10. Hear Them Roar

11.  Roll the Dice

 

 

 

 

 

Anette Olzon vegyes érzelmekkel emlékszik vissza a Nightwish-ban töltött éveire

231923498_6232031656837199_1061464871178185450_n.jpg

Anette Olzon ma dobta piacra második, Strong címet viselő albumát, amelyről három klipes nótát - Parasite, Sick Of You, Fantastic Fanatic - már láthattunk. Mint azt felfedte: ez a lemez elődjével, a Shine-nal ellentétben nem személyes élményeiről szól, hanem a világ történéseit vesézi ki.

A Nightwish élén ismertté vált énekesnő nosztalgiázott egy kicsit - visszaemlékezett az együttesben töltött éveire. Ezt több ízben megtette már, most azonban a turnékról, a csapatban töltött utolsó éveiről mesélt egy internetes magazinnak. 

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Pokoli egy utazás volt. Tudjátok, milyen volt a finn média. Nem is nagyon értettem, mi történik, mert igazából nem is tudtam, hogy mekkora híre van ennek a zenekarnak, hiszen nem Finnországban élek. Az első években nagyon szórakoztató volt minden, de egyben őrületes is. Nem voltam túl sokat otthon. A csatlakozásomkor kezdődtek a legnagyobb turnék.

- kezdte sorait, azt pedig nem egyszer kifejtette, hogy nem szerette a hosszú koncertkörutakat.

Hirtelen jöttek a hetekig tartó turnék. Volt egy ötéves fiam (Seth, Anette legidősebb fia - a szerk.), öt hét koncertezés után hazamentem. Egy hétig voltam otthon, szinte ki sem csomagolhattam a bőröndömet, mielőtt újra négy hétre elutaztam. Szóval nem emlékszem túl sok mindenre, hogy őszinte legyek. Nagyon sok minden kiesett. És persze ott voltak az utolsó évek, amikor már nem volt olyan jó a hangulat a zenekarban. Megszületett a harmadik gyermekem, és történtek más dolgok is.

band-music-nightwish-anette-olzon-emppu-vuorinen-jukka-nevalianen-hd-wallpaper-preview.jpg

Mint ismeretes, Anette 2012 nyarán, az Imaginaerum turné közepén már terhes volt harmadik fiával, Mióval, és szörnyű rosszullétek gyötörték.

Egyszerre érzek boldogságot és szomorúságot, ha erre visszagondolok. De természetesen csodálatos élmény volt, és valóra vált az álmom, hogy egy csodálatos zenekarban főállású énekesnő lehessek. És ők egy szuper zenekar. Büszke vagyok az albumokra, amelyeket együtt készítettünk.

Anette terhessége miatt arra kérte a banda főnökét, Tuomas Holopainent, hogy halasszanak el egy ausztráliai turnét, ekkor merült fel először, hogy Floor Jansen ugorjon be a helyére, de Anette ezt nem szerette volna. 

Az ausztráliai bulik idején a terhességem már előrehaladott lett volna, ezért szerettem volna elhalasztani a dátumokat, de Tuomas nem egyezett ebbe bele. Szóba került a helyettesítés, és először úgy voltam vele, hogy 'Igen, nos, rendben. De amikor megemlítették Floort, azonnal nemet mondtam. Nem tartottam jó ötletnek, mert tudtam, mi fog történni - tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy a rajongók imádni fogják Floort, mert ő egy metálénekesnő, én pedig inkább poposabb hanggal rendelkezem. Meg akartam tartani az állásomat.

Végül 2012. október 1-jén vált meg egymástól Anette és a zenekar, a holland Floor Jansen pedig ekkor ugrott be a helyére, egy évvel később pedig hivatalosan is ő lett a banda frontasszonya - immáron a harmadik.

Ugyanebben az évben a Nightwish hivatalos közleményben cáfolta azt, hogy Anette-t a terhessége miatt rúgták ki. A fiúk azt állították, az énekesnő személyisége nem illik az együttesbe. Ezután beindult a sajtóüzengetés a két fél között, Anette pedig egy interjúban elárulta: a Nightwishban töltött ideje és a pénz, amit kifizettek számára, nem volt arányos, mindössze egy töredékét kapta meg a koncertekből és lemezeladásokból származó összegeknek. Mindemellett azt is felfedte, hogy szó nem volt közös megegyezésről, őt is kirúgták, ugyanúgy, ahogy 2005-ben Tarja Turunent, csak csendesebb úton, és így már meg tudja érteni elődje érzéseit.

3ec67142dd909c4fe134f0cbaf28fdba_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

Anette 2014-ben adta ki a fent említett Shine című albumát, de ekkortájt kezdte el az ápolónői iskolát is. Sikeresen elhelyezkedett egy helsingborgi kórházban, majd 2015 őszén blogján írta meg, miszerint visszavonul az énekléstől, amely döntését azzal indokolta, hogy elveszett az a bizonyos szikra, ami eddig erőt adott számára. 2016-ban viszont újult erővel tért vissza, a Sonata Arctica ex-gitárosával, Jani Liimatainennel megalapította a The Dark Elementet - eddig két albumot adtak ki együtt, 2019-ben a Symphony X és az Adrenaline Mob zenészével, Russell Allennel pedig életre hívta az Allen/Olzon projektet, első albumukat 2020 tavaszán jelentették meg, Worlds Apart címmel. Szerepelt a Magnus Karlsson producer által megálmodott Heart Healer formációban is, amely csupa női énekesből áll - Anette mellett Noora Louhimo (Battle Beast), Margarita Monet (Edge of Paradise), Ailyn (ex- Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears) és Adrienne Cowan (Seven Spires) énekelnek a csapatban, a közös album pedig idén tavasszal, The Metal Opera címmel látott napvilágot.

 

 

 

Fantastic Fanatic - hallgasd meg Anette Olzon új dalát!

231923498_6232031656837199_1061464871178185450_n_1.jpg

Strong címmel, szeptember 10-én kerül boltokba Anette Olzon második szólóalbuma. A korongról tudni lehet, hogy jóval keményebb lesz, mint elődje, a 2014-es Shine, amely főleg az énekesnő személyes élményeire épült. Az új album viszont a világ történéseit vesézi ki, két dalt pedig már meg is mutatott a Nightwish második frontasszonyaként ismertté vált svéd csillag: a Parasite-t és a Sick Of You-t, most pedig megérkezett a harmadik nóta, a Fantastic Fanatic, íme:

 

Klippremier: Anette Olzon - Sick of You

olzonpic621.jpeg

Szeptember 10-ével jelenteti meg második szólóalbumát Anette Olzon, amely kiadvány a Strong címet viseli majd. Az egykori Nightwish-frontasszony készülő újdonságáról felfedte: teljesen más lesz, mint a 2014-es Shine. Utóbbi korongon hallható dalok főleg személyes élményeiről íródtak, ám a Strong-on - amelynek producere nem más, mint Magnus Karlsson, akinek Heart Healer nevű projektjében is énekel Anette - a világ dolgairól hallhatunk majd szerzeményeket, és elődjénél jóval durvábban fog szólni. A főállású nővérként, és nemsokára szülésznőként is ténykedő énekesnő olyan együttesek munkásságából merített ihletet a dalok készítésekor, mint az In Flames vagy a Dimmu Borgir. Férje, Johan Husgafvel, aki a Pain zenésze, szintén zenésztársai közt szerepel - ő basszusgitározik az albumon.

Júniusban debütált az album első beharangozója, a Parasite, néhány napja pedig a svéd csillag elárulta: hamarosan érkezik a második kislemezes nóta is. Ígéretéhez híven a Youtube-on meghallgathatóvá vált az új dal, a Sick of You. Íme!

Újabb dallal készül Anette Olzon

olzonpic621.jpeg

Nemrégiben fedte fel Anette Olzon, miszerint új szólólemeze szeptember 10-ével landol a boltok polcain, amely korongnak a Strong címet adta.

Június 21-ével debütált az új lemez beharangozója, a Parasite, amely nóta jóval keményebben szól, mint Anette eddigi szóló munkái, albumának producere pedig nem más, mint a zenemágus Magnus Karlsson, aki rengeteg énekessel dolgozott már együtt, és tavaly alakult, csak női hangokból álló Heart Healer nevű projektjében Anette is szerepel. Férje, a Pain-ből ismert Johan Husgafvel is játszik a lemezen, őt hallhatjuk basszusgitározni.

Az énekesnő Instagramján jelentette be: jövő héten új szerzeménnyel készül megörvendeztetni rajongótáborát.

Készen álltok egy új dalra a jövő héten?

- tette fel a kérdést a képmegosztó oldalon, a rajongók pedig természetesen igennel válaszoltak.

Elmondása szerint ez az album teljesen más lesz, mint elődje, a 2014-es Shine, amelynek gyenge eredményei után egy időre el is ment a svéd csillag kedve az énekléstől és betegápolónak állt egy helsingborgi kórházban. Később, 2016-ban a The Dark Elementben tért vissza Jani Liimatainen (ex-Sonata Arctica) oldalán, 2019 végén pedig Russel Allennel hívta életre az Allen/Olzon formációt. Azt is megtudhattuk néhány héttel ezelőtt, hogy augusztus végén szülésznői tanulmányait is elkezdi az egykori Nightwish-frontasszony, ám ez nem megy a zene rovására sem.

 

Klippremier: Anette Olzon - Parasite

anette.png

Tudni lehet, hogy Anette Olzon -aki egyébként ma ünnepli 50. születésnapját- keményen dolgozik új szólóalbumán, amelyről azt is elmondta: a világban zajló dolgok adják a tematikáját, valamint jóval keményebben fog szólni, mint a 2014-es Shine, amely a remekül összerakott dalok ellenére is csak mérsékelt sikereket ért el.

Unalomra egyáltalán nem panaszkodhat az énekesnő, aki nemrég örömmel osztotta meg követőivel, hogy az ápolói képesítés mellé hamarosan új szakmát is szerez, ugyanis a svéd csillag szülésznői tanulmányokba kezd nyár végével, plusz a fent említett új szólólemezéről is megtudhattuk, hogy a Strong címet kapta, ennek előfutáraként ma megérkezett a Parasite című dalhoz készült videoklip, a dalok címéről pedig a Sonic Perspectives rántotta le a leplet:

1.  Bye Bye Bye

2.  Sick of You

3.  I Need To Stay

4.  Strong

5.  Parasite

6.  Sad Lullaby

7.  Fantastic Fanatic

8.  Who Can Save Them

9.  Catcher of my Dreams

10. Hear Them Roar

11.  Roll the Dice

A 'Parasite' egy dal azokról, akik hazugságaikkal, ármánykodásukkal, kapzsiságukkal és gyűlöletükkel pusztítást okoznak ebben a világban, mindezt a  tisztesség álarca mögé rejtve. Zűrös világban élünk, egy világjárvánnyal, őrült politikával, erőszakkal, a közösségi médiában látható viselkedéssel és azokkal az emberekkel, akik folyamatosan másokra zúdítják a véleményüket - ez adta az album koncepcióját. Zeneileg egy sokkal súlyosabb albumot szerettem volna, mégis erős dallamokkal, és olyan általam kedvelt zenekaroktól merítettem ihletet, mint a Dimmu Borgir vagy az In Flames.

- magyarázta az új szám kapcsán Anette, aki azt is elárulta: a korongon férje, Johan Husgafvel, akit a Pain-ből ismerhetünk, szintén szerepel - őt hallhatjuk basszusgitározni. A szeptember 10-ével megjelenő lemez producere egyébként Magnus Karlsson, akinek Heart Healer nevű projektjében több női hang mellett Anette is énekel.

Íme, az új videó!

20000000123183_9695e3f0-f0c2-44dc-b1ca-6b816991546e_1024x1024_2x_1.jpg

Szülésznőnek készül Anette Olzon

A Nightwish élén ismertté vált Anette Olzon igazán nem panaszkodhat unalomra: készíti új szólóalbumát, emellett ott van másik két zenekara, a Jani Liimatainennel 2016-ban életre hívott The Dark Element, valamint az Allen/Olzon, amely projektet Russell Allennel viszi. Nemrégiben hallhattuk Magnus Karlsson új csapatában, a csak női hangokból álló Heart Healerben is énekelni.

anette_5.jpg

A svéd énekesnő első albumát 2014-ben adta ki Shine címmel, amelynek gyenge eredményei után úgy döntött, visszavonul a zenéléstől. Elkezdett egy nővérképző iskolát és sikeresen el is helyezkedett újdonsült szakmájában, egy helsingborgi kórházban segíti a betegeket a gyógyulás útján. Ezt követően jött a The Dark Element ötlete, amely csapat 2017-ben kiadott első lemezének sikere visszaadta Nettie önbizalmát, a zenélés örömét.

Most újabb nagyszerű hírrel jelentkezett: augusztustól szülésznői tanulmányokba kezd - ezzel egy régóta dédelgetett álma válik majd valóra. 

Hivatalos blogján így mesélt döntéséről:

Amikor ápolói tanulmányaimat elkezdtem, már akkor álmom és célom volt, hogy egyszer szülésznő lehessek. Már az iskola alatt volt munkám az szülészeten, és a szülőszobában voltam mindazokkal a csodálatos kolléganőkkel, akik készségekkel és tudással figyelték a kismamákat, és rengeteg babát segítettek a világra. Szerettem ott dolgozni, de azt is éreztem, hogy szülésznőként igen nagy a felelősséged, és néha belegondoltam: vajon én is tudom-e kezelni ezt a nagy felelősséget, ha szülésznő leszek?

Az énekesnő végül sikerrel felvételizett a lundi egyetemre, amely nem messze található otthonától, Helsingborgtól, a dél-svédországi Skåne megyében.

nevtelen_10.jpg

Két nappal ezelőtt jött az e-mail, amelyben azt írták, hogy felvettek, és augusztus elején kezdődik a képzés. Mivel korábban már felhasználtam, nincs több kreditem a tanulmányaimhoz, illetve lassan 50 éves leszek, az egyetlen reményem az volt, hogy megkapom a fizetésem az tanulmányok idejére, amely 1,5 évig tart, majd egy szemesztert fizetek a saját, megtakarított pénzemből. Beszéltem a kedves főnökömmel, aki nem sokkal később felhívott, és elmondta, hogy igen, kapok fizetést a tanulmányaim ideje alatt is. Majdnem sírtam, és nagyon hálásnak érzem magam!

Anette három fiúgyermek édesanyja, Seth 20, Nemo 11, Mio pedig 8 éves. Korábban azt is elárulta: férjével, a Pain-gitáros Johan Husgafvellel szerettek volna egy negyedik babát is, és bár könnyen áldott állapotba került, terhessége első heteiben elveszítette magzatát - ám új hivatása által remélhetőleg újra átélheti a babázás örömeit.

 

Albumpremier+lemezismertető: Heart Healer - The Metal Opera

heart-healer-album.jpg

A svéd Magnus Karlsson neve főleg produceri munkái kapcsán csenghet ismerősen, hiszen olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint az Ayreon, a Primal Fear vagy a Kiske/Somerville. Tavaly decemberben gondolt egyet, fogott néhány tehetséges énekesnőt, majd a stúdióba szabadította őket. A svéd Anette Olzon (ex-Nightwish, The Dark Element, Allen/Olzon), a spanyol Ailyn (ex-Sirenia, Her Chariot Awaits, Trail of Tears), a finn Noora Louhimo (Battle Beast), az amerikai Adrienne Cowan (Seven Spires) és az örmény Margarita Monet (Edge of Paradise) örömmel mondott igent a felkérésere, hogy a lemezen szerepeljenek, amelynek címe The Metal Opera, és amely a mai nappal jelent meg. 

Karlsson a következőket mesélte a korong dalairól, amelyek tematikája -a projekt nevéhez illően- a szív gyógyítása:

Az opera főszereplőjét, a 'Heart Healert' a fantasztikus Adrienne Cowan alakítja, aki arra ébred, hogy semmire nem emlékszik, azt sem tudja, hogy kicsoda ő. Hamarosan kiderül, hogy ha megérint valakit, az meggyógyul, de minden egyes gyógyítással fogy a saját ereje. A lemez valójában egy utazás, melynek során kideríti, hogy ki is valójában, és közben találkozik másokkal, akik vagy neki szeretnének segíteni, vagy akik tőle várják a segítséget, de olyanokkal is, akik üldözik, mert félnek tőle. Rengeteg csodás énekessel dolgoztam már eddigi karrierem során, de főként férfi énekesekkel. Persze dolgoztam csodás nőkkel is, mint például Noora Louhimo, Amanda Somerville vagy Anette Olzon, de ezúttal kimondottan egy olyan albumot akartam készíteni, amelyen főként énekesnők hallhatóak. Mindannyiuknak nagyon különleges, egyedi a hangja, és más-más stílusban is tudnak énekelni, ami rendkívül fontos a projekt számára.

Elsőként az Into the Unknown című dalt hallhattuk, amelyben Noora énekelt, majd a This Is Not The End érkezett, amelyben viszont már mindegyik hölgy hallatta hangját. 

Az első két klipes dal igencsak elnyerte a tetszésemet, de különösen a This Is Not The End, amelynek refrénje hallatán megvallom, a fene se tudja miért, de kicsordult a könnyem. Decemberben elhunyt édesapám arca jelent meg előttem, mintha csak ő üzente volna, hogy ez nem a vég. Na, innentől kétségem sem volt, hogy ez az anyag valóban gyógyító energiákkal bír - ilyen hangokkal meg aztán főleg.

Igen súlyos dalokat varázsolt a lemezre Karlsson, vérbeli rock/metál szerzeményeket, és a fent felsorolt énekes hölgyek mindegyike remekül bánik a hangjával a kiadványon - mindegyikük nagyszerűen kamatoztatja tehetségét a különböző éneklési technikákban. Anette Olzont rengetegen lehúzták Nightwish-beli szereplése és első szólólemeze (Shine, 2014) kapcsán, ám a Jani Liimatainennel (ex-Sonata Arctica) közös projektjében, a The Dark Elementben és az Allen/Olzon (amelyet Russell Allennel alapított) projekben bebizonyította: tud énekelni. E lemezen pedig újfent nem okoz csalódást, különösen a We Can Stand All Alone és a Mesmerized című szerzeményekben. Noora Louhimót a Battle Beastben ismerhette meg a metálkedvelő közönség, és itt is hozza a formáját. Ailynt a Sireniából ismerhetjük, de sok együttessel -pl. Melted Space, Débler- dolgozott már együtt, valamint 2019-ben létrehozta Her Chariot Awaits nevet viselő csapatát, amelynek első lemezén hangjának egy teljesen más aspektusát tárta a nagyvilág elé, egy igen földbe döngölős lemezen, de időközben a Trail of Tears is felkérte frontlányának.

fotojet_6_4.jpg

Balról: Margarita Monet, Adrienne Cowan, Anette Olzon, Noora Louhimo, Ailyn

A When The Fire Burns Out-ban visszatér a Sireniás énekstílusához, ugyanakkor hangjának metálosabb oldalát is hallhatjuk. Adrienne Cowan, a bostoni Seven Spires fiatal énekesnője hörögni is tud, ám e lemezen tiszta hangjával szerepel - az Awake című tétel, amely az albumot nyitja, lehengerlően jó lett. Fényes jövő áll a 25 éves lány előtt. Margarita Monet, az Edge of Paradise örmény származású fronthölgye szintén fantasztikus munkát végzett. Az Evil's Around the Cornerben Noora és Adrienne alakítanak hatalmasat, utóbbi énekesnő a Weakerben is elképesztően szerepel. 

Magnus Karlsson ismét kitett magáért, ahogyan a lányok is. E lemez valóban gyógyítja a szívfájdalmakat, nekem legalábbis nagyon tetszenek a szerzemények. Nagyon vártam a dalcsokrot, és nem kellett csalódnom. Kifogástalan munka és minőségi dalok, szívmelengető (és gyógyító) szövegekkel.

10/10

--Sarok Bettina gondolatai...--

Érdeklődve fogtam neki a The Metal Opera tartalmának felfedezésébe, ugyanis két énekesnő kivételével a többiről pontosan tudom mi mindenre képesek hangszálaikkal,ettől függetlenül mégis sikerült meglepetést szerezniük.


Amikor elndult a lemeznyitó Awake először azt gondoltam,hogy 》hurrá,újra egy klisés szimfonikus felvezető《 másodpercekkel később viszont valami teljesen megváltozott,és már az az érzés kezdett motoszkálni bennem,hogy valami hatalmas, bombaszerű dolog van kibontakozóban. Nem kis kellett sokat várni arra,hogy a címszereplő Adrienne Cowan megszólaljon - nem kis meglepetést okozva.

collage2037645200.jpg

Adri karrierjét már követem egy ideje,láttam és hallottam is néhány covert tőle,ezen a lemezen viszont lenyűgözött, huszon x évesen rettenetesen kiforrt, érett hangokat villantott és nem is volt kétség,hogy a hét énekesnő közül ő lett a kedvencem. A többi hölgy sem piskóta,ott van például Anette Olzon,akit sokan cikiztek,különösen akkor,amikor átvette Tarja helyét a Nightwish-ben. Nyilván már akkor is megtette a tőle telhetőt,azóta persze megtalálta a ,saját hangját',amit rendre tud is kamatoztatni. De megemlíthetném még Margarita Monetet is,akit ez idáig nem ismertem,mostantól viszont utána kell néznem,mert nagyon megvett az alakítása. Ott van továbbá még Ailyn is,aki hangilag hatalmas meglepi volt új zenekarában, most viszont visszatért a Sireniában is jól bevált bársonyos hangszínhez, és milyen jól tette,már kezdtem hiányolni, Gracias!

Maga a lemez egy különleges utazás, egy történet,aminek minden perce precízen ki lett dolgozva, a kirakós darabjai pedig tökéletesen lettek elhelyezve. Végtére is,ez a szívgyógyító projekt beváltotta a hozzá fűzött reményeket  és bár jámborlelkű metálarcként azonnal hatással vannak rám a komolyabb szöveggel ellátott dalok,most mégis igyekeztem a hangra és dallamokra figyelni,mintsem arra,hogy tulajdonképpen mit is takarnak a sorok.

Nemtudom,hogy lesz-e folytatása ennek az egésznek,de reménykedem abban,hogy igen,hiszen a svéd mester most rendesen beletrafált abba,hogy kiket kell egy kalap alá venni és felpakolni őket egy komplett lemezre, a kis formációja pedig gyanúsan folytatásért kiált,mivel nem lehet,hogy a kezdet egyben a vég legyen,de mivel a lemezt a This Is Not The End című szám zárja fenn áll az esélye annak,hogy ez az utazás még messze nem ért véget... (Nekem ez egy 10-ből 9-es skálán mozog, a mérleg viszont még billenhet feljebb!)

süti beállítások módosítása