


Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 17-én együtt jön Budapestre a Sirenia, a Dark Sarah és az Amberian Dawn.
Emmanuelle Zoldanék már többször jártak kis hazánkban, az Amberian Dawn is játszott már 2015-ben Anneke van Giersbergen The Gentle Storm projektje előtt, azonban a Dark Sarah most mutatkozik be a magyar közönségnek. Aki pedig esetleg nem tudná, a Dark Sarah jelenlegi fronthölgye nem más, mint az a Heidi Parviainen, aki 2006 és 2012 között az Amberian Dawn-t erősítette, és eddig öt albumuk jelent meg - a legutóbbi idén januárban, "Attack Of Orym" címmel.
Azonban három további zenekar is látható lesz még. A sort a Mezmerized nyitja, amely formáció első albuma 2020 szeptemberében, "Electrolyze" (recenzió ITT) címmel került boltokba, Király Annát pedig korábban a Sorronia és az Ideas énekesnőjeként is ismerhettük. A banda lelkesen dolgozik az új stúdiókorongján is, Annáék pedig végre hazai pályán is bemutatkoznak, őket követi a Meteora és a svéd Rexoria.
Decemberben rukkolt elő ABBA-feldolgozásokkal megpakolt albumával a finn Amberian Dawn. A különleges lemez ötlete már 2019 folyamán felmerült Capri Virkkunen és a srácok fejében, amikor is metal köntösbe bújtatva kiadták a legendás svéd négyes Lay All Your Love On Me című 1980-as slágerét.
A "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címre keresztelt kiadványról már hallhattuk az SOS, a Gimme!Gimme!Gimme! (A Man After Midnight), valamint a Super Trouper című klasszikusok bekeményített változatát, a mai napon pedig újabb dallal jelentkezett a formáció - választásuk a The Day Before You Came című szerzeményre esett, amelyet az ABBA 1982-ben adott ki, íme Capriék verziója:
Szép számmal jelentek meg idén is albumok a female fronted metal vonalán is. Az alábbiakban az én legkedvesebb öt plusz egy lemezemről olvashattok.
5. THERION - LEVIATHAN II.
Tavaly jelent meg az eredetileg svéd tagokkal felálló Therion "Leviathan" című albuma, amely tipikus Therion-slágerekkel lett megpakolva, ennek megfelelően a korong aratott is rendesen. Folytatása, az idén megjelent "Leviathan II" már egy másik világot mutat be a rajongóknak, amely elsőre kicsit furcsának tűnhet, de mégis van benne valami, amivel megszeretteti magát a hallgatóval. Rosalía Sairem és Chiara Malvestiti ismét kifogástalanul énekelnek. A zene elbírt volna egy kis újítást, de alapvetően egy rendben lévő dalcsokrot kaptunk a csapattól.
4. VISIONS OF ATLANTIS - PIRATES
Még 2019-ben jelentette ki Clémentine Delauney, az stíriai formáció francia énekesnője, hogy az együttes bizony újradefiniálja a szimfonikus metalt. Nyilván rájöttek, hogy a "The Deep&The Dark" (2018) és a "Wanderers" (2019) szinte ugyanazon a sémán alapult, és újításon kezdtek agyalni. Akkor ez afféle porhintésnek tűnt, nevettem is rendesen Clemi szavain, ám az idén tavasszal kiadott "Pirates" visszaröhögött rám. Talán ez a banda történetének legerősebb, legmonumentálisabb lemeze, az énekesnő pedig sokkal inkább kihasználja rajta a hangját, mint az eddigi albumaikon. Köszi srácok, várjuk a következő lemezt!
3. LACUNA COIL - COMALIES XX
Kakukktojásnak számít az olaszok lemeze, ugyanis ez a 2002-es "Comalies" album felnőtté avatása. Remasterelés helyett Cristina Scabbiáék merész lépésre szánták el magukat, és áthozták a számokat 2022-es hangzásba. Bár a milánói zenekar tartott egy kicsit a mű fogadtatásától, az első véleményeket látva fellélegezhettek: vannak ugyan gyenge pontjai a kiadványnak, például a Heaven's a Lie-ba véleményem szerint nem kellett volna Andrea Ferro hörgése, de ezeket a pici szájhúzogatásokat leszámítva szépen újragondolták azon albumuk dalait, amely az első sikereket meghozta nekik.
2. AMBERIAN DAWN - TAKE A CHANCE - A METAL TRIBUTE TO ABBA
Jómagam szeretem az ABBA zenéjét, ahogyan az Amberian Dawn-t is, utóbbi csapatnak főleg akkor lettem nagy rajongója, miután Capri Virkkunen lett az új énekesnő - Heidi Parviainen, aki Dark Sarah nevű projektjével az elmúlt években sok rajongót gyűjtött, 2012-ben távozott a bandából. Capri egy teljesen új hangzást hozott a zenekarba, az alapító-billentyűs Tuomas Seppälä pedig mindig nagy tisztelője volt a fent említett, legendás svéd együttesnek. Elmondása szerint még 2019-ben elhatározták, hogy készítenek egy lemezt, kizárólag ABBA-dalok metal verziójával. A bekeményített popdalok hihetetlenül friss energiát árasztanak, lehetetlen nem szeretni a számcsokrot, Capri hangja -amelyhez inkább illik az ilyen könnyedebb zene- pedig csodásan cseng.
1. TARJA - BEST OF TARJA: LIVING THE DREAM
Ismét egy kakukktojás, hiszen a finn tehetség nem egy új koronggal jelentkezett, hanem egy válogatásalbummal, amely dupla CD-n jelent meg, és az énekesnő 15 éve tartó szóló munkásságát foglalja össze. A kiadványon Tarja a szívéhez legközelebb álló dalokat helyezte el, de egy vadonatúj dal is felkerült a lemezre, az Eye Of The Storm. Mégis olyan érzés keríti hatalmába az embert az album hallgatásakor, mintha a művésznő összes eddigi lemezét először hallaná. Nekem ez volt a csúcs.
+1. LUNARIAN - BURN THE BEAUTY
A Sirenia volt énekesnője, Ailyn, azaz Pilar Giménez Garcia nem hagyta veszni a tehetségét, miután 2016-ban kidobták a norvég csapatból. Dolgozott a Déblerrel, a Melted Space-szel, tavalyelőtt pedig Her Chariot Awaits elnevezés alatt saját projektet hozott létre, egyik zenésztársa nem más, mint Mike Orlando. A projekt első lemezén, amely 2020-ban látott napvilágot, a spanyol szépség a rockosabb, dögösebb hangját vette elő, a Lunarian frontlányaként pedig visszanyúlt a lírai, operás hangjához, és igencsak jól ki is használja a torkát. Sokkal inkább illik ezekbe a nótákba a lágy hangja, mint a Sirenia szerzeményeibe. A számok hangszerelésére sincs panasz, a "Burn The Beauty" egy változatos, könnyen emészthető és szerethető album lett. Reméljük, mihamarabb jön az újabb, mert nekem igencsak elnyerte a tetszésemet, de a környezetemben is sokan dicsérték a kiadványt.
December 2-ával dobja piacra kizárólag ABBA-feldolgozásokat tartalmazó albumát "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel az egykor szimfonikus metalban utazó, mára könnyedebb hangzásra áttért finn Amberian Dawn.
Capri Virkkunen és a srácok korábban már a hallgatóság elé tárták a legendás svéd négyes két, metal köntösbe bújtatott számát is - elsőként kijött az SOS, majd a Gimme!Gimme!Gimme! (A Man After Midnight).
A mai napon megérkezett a harmadik kisfilmes szerzemény is, amely a Super Trouper című nótához készült, és amely az ABBA e dallal azonos című, 1980-ban megjelent lemezén szerepelt:
December 2-ával dobja piacra kizárólag ABBA-dalok feldolgozásait tartalmazó albumát a finn Amberian Dawn, "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel. A speciális korongról korábban már elérhetővé vált az SOS című szerzemény, Tuomas Seppälä, az Amberian Dawn alapítója és billentyűse pedig rendkívül boldog, hogy a legendás svéd négyes számait metálosított változatban tárhatják a nagyközönség elé.
A mai napon megérkezett a második dal is, a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) képében, Capri Virkkunen hangjával, íme:
Tuomas Seppälä, az Amberian Dawn alapítója és billentyűse mindig nagy rajongója volt a svéd sikercsapat, az ABBA munkásságának, 2017-es "Darkness of Eternity" című albumukon a Maybe című dal is egy tisztelgés volt Benny Andersson előtt. Tuomas számára pedig hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a zenész Yamaha GX-1 típusú szintetizátorán játszhatta fel a billentyűs részeket - a hangszer még a 70-es évek elejéről származik, tehát végigkísérte a híres négyes pályáját.
2020 elején jelent meg "Looking For You" című legutóbbi sorlemezük, amelyen szintén fellelhető volt nemcsak az ABBA, de más 70-es, 80-as években népszerű együttes hatása is, például a címadó dalban az A-ha köszön vissza igen erősen.
Az egykor Heidi Parviainen, 2012 óta pedig Capri Virkkunen nevével fémjelzett finn csapat éppen most jelentette be Facebookján: "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel új albumot dobnak piacra december 2-ával, amely kizárólag a világhírű együttes szerzeményeinek feldolgozását tartalmazza majd, megspékelve némi metalos hangzással.
A lemez ITT előrendelhető!
És az SOS című ABBA-klasszikus coverje:
Nagy a pörgés a finn Amberian Dawn háza táján, hiszen a Capri Virkkunen vezette zenekar január 31-én küldi boltokba új, Looking For You című nagylemezét, amelynek borítóját és dallistáját már láthattuk, illetve két kisfilm is kijött már a korongról.
Elsőként a United című szerzemény került fel a Youtube-ra, majd az ABBA-feldolgozás Lay All Your Love On Me. Most itt a harmadik videó, amely az album címadó dalához készült, íme a Looking For You:
A finn Amberian Dawn utolsó lemeze 2017 őszén került boltokba Darkness of Eternity címmel, amely kiadvánnyal sikeres turnét bonyolítottak le Capri Virkkunenék.
Nemrégiben fedte fel a zenekar, miszerint jövő év tavaszán új albummal jelentkeznek, amely a Looking For You címet viseli majd, tracklistjét és borítóját is láthattuk, valamint bemutatták a rajongóknak a korong első klipes dalát, a United-et.
Most újabb kisfilmmel örvendezteti meg hallgatóságát az együttes - választásuk ezúttal az ABBA Lay All Your Love On Me című szerzeményére esett. Tuomas Seppälä, a banda alapítóját és billentyűsét mindig is inspirálta a svéd négyes munkássága, két éve a Darkness of Eternityre is felkerült egy ABBÁ-s hangzású szám, a Maybe.
Íme, a Lay All Your Love On Me az Amberian Dawn értelmezésében:
Korábban megírtuk, miszerint a finn Amberian Dawn javában dolgozik új albumán. A formáció legutóbbi korongja Darkness of Eternity címmel, 2017 őszén került a boltok polcaira, zeneileg igen változatosra sikeredett.
Capri Virkkunenék tegnap végre megmutatták az első számot a készülő kiadványról - a dal az United címet kapta, az albumról pedig tudni lehet, hogy 2020. január 31-én szabadul a világra Looking For You címmel.
Íme, a dalok listája:
1 United
2 Eternal Fire Burning
3 Looking for You
4 Two Blades
5 Symphony Nr. 1 Part 3 - Awakening (Feat. Fabio Lione )
6 Go for a Ride
7 Butterfly
8 Universe
9 Lay All Your Love on Me (ABBA Cover)
10 Au Revoir
11 Cherish My Memory Re-Mastered (Bonustrack)
Hallható lesz egy ABBA-feldolgozás, a Lay All Your Love On Me, hiszen a banda alapítója, Tuomas Seppälä nagy rajongója a svéd négyes munkásságának, egyik példaképe Benny Anderson. Illetve a sokoldalú olasz énekes, Fabio Lione is szerepel a lemezen egy dal erejéig - a zenész az Ayreon, az Angra, valamint a Vision Divine együttesek tagja.
A korong borítója:
És az új szám, a United: