Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Szomorú, de büszke szavak: Juha újabb infókat osztott meg Aleah albumáról

Július 1-jén jön a korong!

2020. április 18. - Jurancsik Eszter

Nemrégiben robbant a hír, miszerint a 2016. április 18-án elhunyt Aleah Stanbridge szólóalbuma nyáron kerül a boltok polcaira - éppen aznap, amikor a különleges hangú énekesnő 44 éves lenne. 

aleah-stanbridge_1.jpg

A tragikusan fiatalon, rákos betegség miatt eltávozott Aleah nemcsak a Trees of Eternity frontasszonya volt, hanem 2007-ben demót jelentetett meg, ezt meghallva figyelt fel rá Juha Raivio, a finn Swallow The Sun gitárosa. Egymásba szerettek, Juha Svédországba költözött párjához és ekkor alapították a formációt, amelynek első és egyben utolsó lemeze készítése közben diagnosztizálták Aleah-nál a rettegett kórt. 2014-15 folyamán fejezték be a felvételeket, a korong pedig 2016. november 11-én jelent meg, Hour Of The Nightingale címmel. Egy év múlva Juha a HIM egykori dobosával, Gas Lipstickkel és az Amorphis-frontember Tomi Joutsennel életre hívta a Hallatar formációt, amely szintén egy, Aleah versein, dalszövegein alapuló lemezt adott ki. A kiadványon hallható Heike Langhans is, aki a svéd Draconian frontlánya.

fj_3.jpg

Juha nemrég felfedte az érkező lemez borítóját és a számok listáját is, egyúttal újabb posztban mesélt néhai kedvese posztumusz anyagáról.

"Ez a nap, április 18-a mindig életem legsötétebb napja marad. De pozitív dolgok miatt is szeretnék emlékezni erre a napra, ezért kiadom Aleah 'My Will' című dalát a szólóalbumáról, amely 2020. július elsején jelenik meg, a születésnapján. Ez a dal a második CD-ről származik, amelyen a dalok elektronikus változatai hallhatók. Dupla album lesz, akusztikus dalokkal és az új verziókkal. Mindenkinek köszönöm, aki előrendelte a lemezt, ezért cserébe egy ingyenes ajándékot adok; egy linket, amelyen még több kiadatlan dalt hallhattok Aleahtól, valamint otthon készült felvételeket."

- kezdte sorait Juha, aki előbb szerette volna Aleah szólóanyagát kiadni, de lefoglalták a Swallow The Sun körüli munkálatok. Így folytatta sorait:

"Aleah, megígértem, hogy tovább adom a világnak a zenédet Szerelmem, és őrzöm a lángot, amennyire csak tudom. És csodálatos volt látni, hogy mennyien megtalálták gyógyító hangodat, amelynek viszik a fényét, amit földi utad során itt hagytál. Büszke vagyok Rád és a zenédre, amely megváltoztatta a világomat."

120033_1_1.jpg

e szívmelengető szavakkal emlékezett Juha szerelmére, majd arra kérte Aleah rajongóit, hogy segítsenek azoknak is hallani néhai kedvese hangját, akik eddig nem hallották, terjesszék az új dalt és a hírt, miszerint nyáron jön az album.

 

Megérkezett az első dal Aleah Stanbridge szólóalbumához!

Előrendelhető az album is!

full_1_1.jpg

A néhai Aleah Stanbridge (1976.07.01.-2016.04.18.)

 

Nemrég jött a hír, miszerint a Trees Of Eternity 2016-ban, rákbetegségben elhunyt énekesnője, Aleah Stanbridge posztumusz albuma nemsokára boltokba kerül: egészen pontosan születésnapján, július 1-jén lesz kapható a korong, amely azonban már most előrendelhető a Svart Records kiadó honlapján - ma 4 éve, hogy a szépséges, angyali hanggal megáldott Aleah meghalt. A kiadvány simán csak az Aleah címet kapta az énekesnő után, és dupla CD-n jelenik majd meg, az első lemezen akusztikus verzióban hallhatjuk a szerzeményeket, a másodikon elektronikus hangzással. Borítója így fest majd:

aleah_kansi-scaled.jpg

A dalok címei:

Album 1. Acoustic.

1.Vapour

2.Sacrifice

3.Open Sky

4.My Will

5.Breathe

6.Closing Under Pressure

7.Water and Wine

8.Terrestrial Torrents

9.Touch My Face

 

Album 2. Electric.

1.My Will

2.Sacrifice (feat. Anilah)

3.Inverted Enlightenment

4.Vapour

5.The Tower

6.Breathe

A dél-afrikai születésű, de családjával Svédországba települt Aleah 2007-ben jelentette meg Demo Master című anyagát, a dalok többsége erről a korongról származik. ITT tudod előrendelni a lemezt! Az énekesnő párja, egyben Trees Of Eternity-s zenésztársa, Juha Raivio korábban megírta: sok idejét lekötötte régebbi csapata, a Swallow The Sun, ezért jelenik csak meg most a lemez. Az első dal, a My Will már hallható is a Youtube-on, íme!

 

Júliusban érkezik Aleah Stanbridge szólólemeze!

Több év munkája után Juha végre kiadja az albumot!

Aleah Stanbridge, a Trees of Eternity énekesnője 2016. április 18-án hunyt el, rákos betegség következtében - mindössze 39 éves volt. Az énekesnő 2007-ben próbált szerencsét demó felvételekkel a zeneiparban, ekkor figyelt fel rá a finn Swallow The Sun gitárosa, Juha Raivio, akivel egymásba szerettek és létrehozták közös csapatukat, a Trees of Eternityt. Egyébként a zenekar dobosa nem más volt, mint a jelenleg Nightwishban ténykedő Kai Hahto.

3540364023_photo_1_1.jpg

A dél-afrikai születésű, de szüleivel és testvérével évek óta Svédországba települt énekesnő angyali hangjáról Juha többször így nyilatkozott: 

"Sokkal nagyobb hatással volt rám a suttogós, bársonyos hangja, mintha operásan vagy kimondottan metálosan énekelt volna..."

Aleah emlékére a Trees of Eternity kiadta a Hour Of The Nightingale című albumot, amely korongon található dalok szövegét Aleah írta.

636_1.jpg

Ekkortájt mondta el Juha: dolgozik néhai kedvese szólóanyagán, ám a Swallow The Sun és a Hallatar projekt (amely szintén Aleah dalain és versein alapul, valamint Gas Lipstick és Heike Langhans, a Draconian frontlánya, Aleah egyik legjobb barátnője is szerepel benne) körüli munkálatok miatt nem volt elég ideje a lemezzel foglalkozni.

Ma azonban a zenész bejelentette: nyáron jön Aleah szólóalbuma! Szerelmének születésnapján, július 1-jén fog boltokba kerülni a korong, a Hour Of The Nightingale-hez hasonlóan a finn Svart Records gondozásában.

"Április 18-a mindig is életem legsötétebb napja marad! De most valami jó dologról is emléket osztok meg. Kérlek, töltsd fel és oszd meg ezt a borítót, ha úgy gondolod és őrizd a lángot. Szombaton még többet írok még Aleah szólóalbumáról. Köszönöm mindenkinek a támogatást."

- írta Juha a Trees of Eternity és a Hallatar Facebook-oldalán, a borítókép mellett.

92632238_3208382189386395_2461128294829916160_o.jpg

A korong címét egyelőre nem fedte fel a gitáros, bár egyes találgatások szerint simán csak az Aleah címet fogja viselni, az énekesnő után.

Az album Aleah halálának napjától, április 18-tól lesz előrendelhető a kiadó honlapján.

Trees of Eternity: készül Aleah szólólemeze és EP is várható

Juha Raivio hírt adott terveiről

2009-ben alakult a Trees of Eternity, a finn Swallow The Sun-gitáros Juha Raiviónak és a dél-afrikai születésű, Svédországban élő énekesnőnek, Aleah Stanbridge-nek köszönhetően. További tagok voltak a csapatban Fredrik és Mattias Norrman (ex-Katatonia) és Kai Hahto, a Nightwish jelenlegi dobosa. 

120033_1.jpg

Még 2009-ben elkazdték írni a dalokat, 2013-ban jelent meg Black Ocean címre keresztelt EP-jük. 2014-2015 folyamán rögzítették első és egyben utolsó nagylemezüket, amely a Hour Of The Nightingale címet kapta - e kiadvány 2016 novemberében látott napvilágot. Sajnos a korong megjelenését a csapat énekesnője, a különleges hangú, angyali szépségű Aleah már nem érhette meg - a frontasszony 39 évesen, 2016 áprilisában, rákbetegségben elhunyt. 

Halála után Juha -aki Aleah párja is volt- mély depresszióba zuhant, ám az egykori HIM-dobos Gas Lipstickkel és Tomi Joutsennel életre hívta a Hallatar formációt, amely No Stars Upon The Bridge címmel lemezt adott ki 2017 őszén- a tragikusan fiatalon eltávozott énekesnő demóit és verseit használták fel a kiadványon. Az albumon hallhattuk Heike Langhans-t is, aki a svéd Draconian frontlánya és jó barátságot ápolt Aleah-val.

Korábban többször megírtuk, hogy Juha dolgozik néhai kedvese szólóanyagán, de javarészt a Swallow The Sunnal volt elfoglalva, ám Facebookján a zenész most bejelentette: hamarosan befejeződik Aleah lemezének rögzítése, de egy másik örömhírrel is szolgált:

"Kai, Mattias és Fredrik sokat beszélgettünk arról, hogy a Trees of Eternity nyers demóit kiadjuk, és ez lesz a csapat utolsó lemeze - egy EP, amely a Silver Star címet fogja viselni."

Juha eredetileg tavaszra tervezte Aleah szólókorongjának kiadását, ám a Hallatar körüli munkálatok és a Swallow The Sun turnéja sok idejét elvette.

Plusz egy köszönet is olvasható a gitáros legfrissebb bejegyzésében: a Tress of Eternity Broken Mirror című klipje elérte az egymilliós nézettséget.

 

Mentsük meg Aleah mágikus helyeit!

Petíció az erdő megmentéséért

Aggasztó hírt közölt Juha Raivio, a Swallow The Sun és a Hallatar gitárosa Facebookján. A finn születésű, de Svédországban élő zenész egy erdő mellett lakik, és ez az erdő néhai kedvese, Trees of Eternity-s társa, Aleah Stanbridge (1976-2016) kedvenc helyei közé tartozott. A szomorú hír pedig az, hogy ezt a kis erdőt le akarják dózerolni.

120033.jpg

"Sziasztok! Kérlek, segítsetek nekem, megmenteni Aleah erdőjét, mielőtt a svéd Sveaskog cég lecsap rá és lerombolja ezt a mágikus erdőt, ami közvetlenül a falu, a házunk mellett található és rengeteg zenét ihletett, amit megírtunk. Csodálatos tájak, tavak. Nemsokára úgy fog kinézni, mint egy háborús övezet, a földet teljesen elpusztítják a hatalmas gépek, otthon nélkül maradnak a madarak és más állatok. Tényleg összetöri a szívem, hogy ezt kell majd látnom és nemcsak itt, hanem mindenütt...szégyellje magát a Sveaskog!"

- kezdte Juha sorait, aki elárulta: sokat lovagolt Aleah-val az erdőben, a fák inspirálták a Trees of Eternity album, a Hour Of The Nightingale dalait is, de a Swallow The Sun dalszövegeihez is erről a helyről merített ihletet. Kiderült: a két éve rákban elhunyt Aleah készítette utóbbi csapat promóciós fotóit is, ebben a kis erdőben. 

A Ramshyttan nevű falucska melletti erdő tehát mind Aleah, mind Juha számára különösen kedves, ezért a gitáros és Aleah édesanyja, Gillian petíciót indított ITT, és kérem, írjátok minél többen alá.

 

 

Sokszínű fémcsajok

Tehetségesek és szépek!

Rengeteg sztár rendelkezik más népek gyökereivel, amely vagy külsejükön, vagy temperamentumukon látható. Cikkünkben öt olyan metálhölgyről olvashattok, akiknek családjuk révén többféle vér is csörgedezik ereiben.

ALEAH STANBRIDGE

4fc7ba0065a12c69538085fe7f4220d6.jpg

A Trees of Eternity néhai énekesnője angol és svéd gyökerekkel rendelkezett és a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Fokvárosban jött világra. Édesanyja, Gillian utazáshoz köthető munkája révén a kis Aleah és családja az egész világot bejárta, kedvenc nyaralóhelye Thaiföld volt, de rajongott Egyiptomért is.

ALISSA WHITE-GLUZ

dd947f5be205520ad1c7e0dc1194c8f2.jpg

Az Arch Enemy kék sörényű frontlánya 1985-ben született a kanadai Montréalban. Ám azt kevesen tudják róla, hogy a sokoldalú énekesnő európai gyökerekkel is rendelkezik: apai nagymamája ugyanis litván származású volt. Alissa nagyija a zsidóüldözés elől menekült Kanadába, 2007-ben hunyt el.

CARLA HARVEY

57f4a0eb-butcher-babies-vocalist-carla-harvey-being-bi-racial-is-a-very-special-thing-image.jpg

A Butcher Babies egzotikuma a 41 éves Carla, akinek arcán is látni a sokféle nemzet jellegzetességeit. Édesapja révén ír és etióp, édesanyjának köszönhetően pedig finn és olasz vér is csörgedezik ereiben.

JI-IN CHO

df621fdc450168f49cc524f01d08d8fa.jpg

A Krypteria nevű, német szimfometál csapat 2001-ben jött létre Leverkusenben, ahol a szemrevaló frontasszony is született 1976-ban. Ji-In szülei Koreából származnak, az énekesnő pedig mindig büszke volt gyökereire. A banda jelenleg szünetet tart, de Ji-In tavaly életre hívta az And Then She Came nemű projektjét.

MIZUHO LIN

2485d83f0d5659efe7cd9b88fbd6a176.jpg

A brazil Semblat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és ebben nagy szerepe van a csodálatos hangú, képzett operaénekesnő Mizuhónak is. A zenekar 27 éves, csinos vokalistája arca ázsiai származásról árulkodik - édesapja révén tajvani és kínai felmenői vannak. Édesanyja brazil és lengyel, tehát európai gyökerekkel is rendelkezik a frontasszony.

Metálcsajok Fokvárosból

Fém a déli féltekéről!

A Dél-afrikai Köztársaság a fekete kontinens legdélibb országa, fővárosa pedig az igen multikulturális Fokváros, angol nevén Cape Town, afrikaans nyelven Kaapstad, xhoszaul iKapa, németül pedig Kapstadt. 

A mediterrán éghajlattal rendelkező városból jó néhány metálhölgy származik, lássuk őket!

ALEAH STANBRIDGE

full_3.jpg

Itt látta meg a napvilágot a Trees of Eternity néhai énekesnője, Aleah, születési nevén Julia Liane Stanbridge, 1976 július első napján. Családja angol és svéd gyökerekkel rendelkezik, így nem csoda, ha az angyali szépségű énekesnő családjával együtt a kétezres évek elején Svédországba költözött. Aleah édesanyja, Gillian munkája az utazáshoz, az útikönyvíráshoz kötődik, így a dalos pacsirta és testvére ennek köszönhetően bejárták a világot. Aleah halálával rengeteget veszített a zenei világ, hiszen rengeteg műfajhoz illeszkedett suttogós, bársonyos alt hangja.

HEIKE LANGHANS

bb1a7d09b03bf81a0543de273609e5d3.jpg

A Draconian frontlánya, Heike a fent említett Aleah egyik legközelebbi barátnője volt, énekelt a Hallatar lemezén is, amely a 2016 áprilisában, rákban elhunyt énekesnő verseire, demóira épült. Heike szülei német származásúak, ő maga viszont Fokvárosban jött világra 1988. február 9-én. 2005-ben kezdett zenével foglalkozni, majd 2006-ban megalapította a :LOR3L3I: nevet viselő projektjét. 2012-ben a svéd Draconiant elhagyta Lisa Johansson, a banda mikrofonja mögé pedig Heike került, jelenleg is Svédországban él a zenészlány. 2015-ben párjával, Daniellel megalapította az ISON-t.

FALLON BOWMAN

609full-fallon-bowman.jpg

Talán kevesek számára cseng ismerősen az egzotikus külsejű hölgy neve, pedig Fallon 1997-ban, alig 14 évesen a Kittie alapító tagjaként kezdte karrierjét. Fallon 1983. november 16-án, szintén Fokvárosban hallatta először hangját születésekor. Édesapja holland, édesanyja pedig indonéz származású - neki köszönheti előnyös külsejét. Családjával később a kanadai Ontarióba költöztek. 2001 auguszusában hagyta el a Kittie-t, azóta nemigen lehetett hallani Fallon felől, aki az éneklés mellett gitáron is játszik. Wikipédiás adatlapja szerint az énekesnő jelenleg régészetet tanul.

A legjobb 100 metállemez 2017-ben - csajok a csúcson

Remek lemezek a 100-as listán

A Teamrock hozta le a Metal Hammer által összeállított 100-as listát, amelyben a legjobb metál albumok szerepelnek, és jó néhány csajmetál banda is helyet kapott rajta. Lássuk!

93. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

hallataralbumjune.jpg

A finn származású Juha Raivio, aki a Swallow The Sun zenésze és párjával, Aleah Stanbridge-dzsel 2009-ben alapított Trees Of Eternity gitárosa, méltó emléket állított tavaly április 18-án, rákban elhunyt kedvesének. Maga mellé vette az ex-HIM dobos Gas Lipsticket és az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent, megalapítva a Hallatart, amely projekt a tragikusan fiatalon -életének 39. évében- eltávozott Aleahnak demóiból és verseiből készült. Néhány dal erejéig Heike Langhans, a svéd Draconian énekesnője is feltűnik az albumon, ő egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legközelebbi barátnője volt. Méltó emlék egy angyalnak.

fj_1.jpg

74. BATTLE BEAST - BRINGER OF PAIN 

1000x1000.jpg

Finnország egyik legnépszerűbb együttesévé nőtte ki magát a 2008-ban, Helsinkiben alakult Battle Beast. Pályafutásukat Nitte Valo énekesnővel kezdték, aki azonban 2012-ben otthagyta a csapatot. Helyére Noora Louhimo került, aki kiváló hangi adottságokkal és kirobbanó energiával rendelkezik. Vele vették fel a Battle Beast, az Unholy Savior és az idén kiadott Bringer Of Pain című lemezeket, amely talán a banda eddigi legszínesebb műve. Nem véletlenül került fel a listára, gratulálunk Nooráéknak!

2017battlebeastweb.jpg

69. NICOLE SABOUNÉ - MIMAN

91ccdf8f05e2c0eb2c871b335bb1ad33fd2517d1.jpg

A svéd énekesnő sokak számára ismeretlen, pedig a 26 éves énekesnő már 2012 óta aktívan zenél. 2014-ben a Must Exist című abumával debütált, 2015-ben a Mimannal rukkolt elő a fiatal művész, amely sikeresen bekerült a 100-as listára. A főként post-punk-rock-os elemekkel dolgozó leányzóról fogunk még hallani.

_john_gripenholm_nicole-saboune_press.jpg

62. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE -CITIES

vuuralbumaug.jpg

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 1994 óta ténykedő holland énekesnő több együttesben és projektben bizonyította sokoldalúságát és tehetségét. Tavaly decemberben megalapította a hollandul tüzet jelentű VUUR (ejtsd: "fűűr") együttest, amelyben olyan ismert zenészek a társai, mint Ed Warby, Jord Otto, Johan van Stratum és Ferry Duijsens. Marcela Bovio, aki Johan felesége, szintén az alapító tagok között volt, ám ő áprilisban zenei különbözőségek miatt elhagyta a VUUR fedélzetét. A banda első albuma remek fogadtatást kapott, különlegessége pedig többek közt abban rejlik, hogy a korongon szereplő 11 dal mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg. A csapat 2018. február 18-án a budapesti A38 hajón is tiszteletét teszi.

vuur_5.jpg

40. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

archenemywilltopowercd_1_1.jpg

Alissa White-Gluz és a srcácok sem a szarral gurigáznak. A kanadai énekesnő 2014-ben váltotta a családi okok miatt, 13 év után távozó német Angela Gossow-t, első közös munkájuk a War Eternal volt még abban az évben. Alissát pillanatok alatt elfogadta a közönség, a csapat pedig az első közös album megjelenése óta kisebb szünetekkel folyamatosn turnézott, tavasszal pedig egy igen terjedelmes DVD-vel örvendeztette meg a rajongókat. Szeptember 8-án került a boltok polcaira a banda Will To Power címet viselő lemeze, amely súlyos nótákat tartalmaz, jóval kiforrottabb és érettebb elődjénél. Alissa többször elmondta: még a The Agonist-os időszakban évekig depresszióban szenvedett, akkori érzéseit írta meg a dalokban. A terápiás jelleggel is megírt dalok igen erős tételei a lemeznek, amely nem véletlenül landolt a lista 40. helyén.

aeee.jpg

2. MYRKUR - MARERIDT

a2836519406_10.jpg

Az egyre népszerűbb dán formáció arca és hangja a 32 éves Amalie Bruun énekesnő. A 2014 óta ténykedő művésznő főleg a black/goth metálon belül alkot, ennek legújabb eredménye a szeptember 15-én kijött Mareridt, amely dánul rémálmot jelent. Mégsem lehet annyira rémes, ha a lista ezüstérmet jelentő helyén landolt. 

19025023_720988588088848_5409622568115391036_o.jpg

Megjelent a Hallatar lemeze

Végre megérkezett Juháék albuma

hallatardoommetal.jpg

Juha Raivio (Swallow The Sun, ex-Trees Of Eternity), Gas Lipstick (ex-HIM) és Tomi Joutsen (Amorphis) ma jelentették be, hogy No Stars Upon The Bridge címet viselő albumuk végre megjelent a finn Svart Records gondozásában - e kiadó segítségével kerülhetett boltokba tavaly novemberben a Trees Of Eternity Hour Of The Nightingale című lemeze is, amelyen teljes egészében a 2016. április 18-án, rákban elhunyt énekesnő, Juha élettársa, Aleah Stanbridge énekel. 

c0299465e1ca4a81da2c3b2c0c16829c.jpg

 A néhai Aleah Stanbridge (1976.07.01.-2016.04.18.)

A Hallatar kiadványáról eddig a Mirrors és a My Mistake című szerzeményeket hallhattuk-láthattuk, utóbbiban Aleah jó barátnője, a svéd Draconian frontlánya, Heike Langhans énekel.

hejke.jpg

Heike Langhans (Draconian)

A lemez utolsó dalában Aleah is hallható, az énekesnő demóiból pedig Juha egy posztumusz albumot is piacra kíván dobni - a tervek szerint 2018-ban jelenik meg majd a lemez.

hallataralbumjune.jpg

A lemez borítója

 

 

Október 20-án érkezik a Hallatar album!

Jön az új videóklip is!

Juha Raivio, Gas Lipstick (ex-HIM) és az Amorphis-énekes Tomi Joutsen idén, év elején fogtak össze Hallatar néven, hogy albumot rögzítsenek a tavaly 39 évesen elhunyt Aleah Stanbridge demóiból és verseiből - az énekesnő Juha párja volt akivel a Trees of Eternityben együtt is dolgoztak. 

fj.jpg

Bár Juha, a finn Swallow The Sun gitárosa tavaly szerelme halála után mély depresszióba zuhant, úgy érezte, zenét kell írnia az angyali szépségű és hangú Aleah szövegeihez. Egy hét alatt készült el az anyaggal, amelynek rögzítésére Gas-t és Tomit kért fel, valamint Aleah egyik legjobb barátnője, a svéd Draconian énekesnője, Heike Langhans is segítette az újonnan alakult formációt. A My Mistake című szerzeményben az ő hangja hallható, de Aleah is hallható a lemezen, hiszen az utolsó dalban, a Dreams Burn Down-ban az ő egyik demóját használta fel Juha. A legelső klip, amelyet megmutattak a nagyérdeműnek, a Mirrors volt.

Jövő héten viszont érkezik az új videóklip, a My Mistake és az új nagylemez is, a No Stars Upon the Bridge CD és LP formátumban a Svart Records gondozásában.
Az előrendelésbe kis hiba csúszott, ugyanis a szállítás picit késni fog a november/decemberi nagy káosz miatt. Cserébe mindenki, aki megrendelte a lemezt, egy letöltési linket fog kapni, hogy addig is meghallgathassa a lemezt, amíg nem érkezik meg hozzá a fizikai kiadvány.

Szóval már nem kell sokat várnunk a lemezre. Jövő héten érkezik az új videóklippel együtt!

 A korong számlistája:

01. Mirrors
02. Raven’s Song
03. Melt
04. My Mistake (feat. Heike Langhans)
05. Pieces
06. Severed Eyes
07. The Maze
08. Spiral Gate
09. Dreams Burn Down (feat. Aleah Starbridge)

hallataralbumjune.jpg

A kiadvány borítója

süti beállítások módosítása