Holnap adja ki újra Tarja Turunen "My Winter Storm" című albumát, ennek örömére közös zenehallgatásra invitálja rajongóit, és akár az énekesnővel is csetelhetünk. Ehhez szükséges egy érvényes Spotify vagy Apple fiók, amelynek segítségével mi is részesei lehetünk a bulinak. 17:30-kor már be lehet lépni az erre fenntartott speciális szobába, 18:00-kor pedig kezdetét veszi a korong 15. születésnapi partija.
A finn énekesnő első lemeze 2007. november 19-én jelent meg a Universal kiadó gondozásában, és teljes mértékben Tarja lelkivilágát tükrözte. Bár mind a klasszikus zenében, mind a metalban otthonosan mozog, ő maga nem szereti, ha crossover művészként emlegetik.
Sokan lehúzták az egykori Nightwish-énekesnő első anyagát, mondván, hogy nem hasonlít volt zenekarának muzsikájához a dalcsokor, de Tarja ezután egymás után adta ki a jobbnál jobb albumokat, felépítve egy igen gazdag, sikeres szólókarriert, amely már több időt foglal magában, mint amennyit a csapat tagjaként eltöltött.
Itt érhető el a speciális szoba, ahol együtt bulizhatsz a többi rajongóval és Tarjával.
Twitterén adta hírül a Nightwish, miszerint első négy stúdióalbumukat - "Angels Fall First" (1997), "Oceanborn" (1998), "Wishmaster" (2000), "Century Child" (2002) különleges vinyl formátumú lemezformátumban is megjelentetik, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen gyűjtő polcáról sem.
Bár a világhírnév útján egyértelműen a 2004-ben kiadott "Once" indította el az akkor még Tarja Turunen arcával-hangjával fémjelzett csapatot, első négy korongjukról a mai napig is felcsendülnek a koncerteken olyan klasszikusok, mint a Wishmaster, az Ever Dream vagy a The Phantom Of The Opera.
Ezzel egy időben a zenekar gyors gyógyulást kívánt énekesnőjének, Floor Jansennek, aki tegnapelőtt jelentette be egy nyílt levélben rajongóinak, hogy mellrákkal diagnosztizálták, és ha minden igaz, tegnap túlesett az operáción.
2007. március 12-ével került üzletekbe a holland metálzenekar negyedik albuma, a "The Heart Of Everything." Ez volt a csapat utolsó, igazán szimfonikus-gótikus alapokra épülő kiadványa, hiszen a 2010-es "The Unforgiven" már magán viselte a modern hangzás jellegzetességeit. Ezt követte a már teljes egészében modern elemekre épülő "Hydra" (2014) és a szintén ezen vonalon mozgó "Resist" (2019).
A The Heart Of Everything szép sikerekkel gazdagította a Sharon den Adel vezette bandát, kislemezként pedig megjelent a What Have You Done, a The Howling, az All I Need és a Forgiven.
Az album 15. születésnapja alkalmából az együttes ismét kiadta a dalcsokrot, a nem kevesebb, mint 4 CD-ből álló gyűjtemény pedig nemcsak az eredeti tracklistet, hanem demofelvételeket, koncertfelvételeket és instrumentális dalokat is magában foglal.
Íme, az igen terjedelmes számlista:
CD1
01. Within Temptation - The Howling 02. Within Temptation - What Have You Done 03. Within Temptation - Frozen 04. Within Temptation - Our Solemn Hour 05. Within Temptation - The Heart Of Everything 06. Within Temptation - Hand of Sorrow 07. Within Temptation - The Cross 08. Within Temptation - Final Destination 09. Within Temptation - All I Need 10. Within Temptation - The Truth Beneath the Rose 11. Within Temptation - Forgiven
CD2
01. Within Temptation - Our Solemn Hour (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 02. Within Temptation - The Howling (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 03. Within Temptation - Frozen (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 04. Within Temptation - Stand My Ground (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 05. Within Temptation - The Cross (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 06. Within Temptation - The Heart Of Everything (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 07. Within Temptation - Mother Earth (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 08. Within Temptation - Deceiver Of Fools (Live at Shibuya-AX, Tokyo) 09. Within Temptation - Ice Queen (Live at Shibuya-AX, Tokyo)
CD3
01. Within Temptation - What Have You Done (European Radio Version) 02. Within Temptation - What Have You Done (Acoustic) 03. Within Temptation - Ice Queen (Acoustic) 04. Within Temptation - Stand My Ground (Acoustic) 05. Within Temptation - What Have You Done (Rock Mix) 06. Within Temptation - Blue Eyes 07. Within Temptation - Sounds of Freedom 08. Within Temptation - The Last Time (Demo Version) 09. Within Temptation - Frozen (Demo Version) 10. Within Temptation - Our Solemn Hour (Demo Version) 11. Within Temptation - What Have You Done (US Pop Mix) 12. Within Temptation - What Have You Done (Live Acoustic) 13. Within Temptation - The Cross (Live Acoustic) 14. Within Temptation - Memories (Live) 15. Within Temptation - Angels (Live) 16. Within Temptation - Stand My Ground (Live) 17. Within Temptation - The Howling (Live) 18. Within Temptation - Hand of Sorrow (Live) 19. Within Temptation - The Heart of Everything (Live)
CD4
01. Within Temptation - The Howling (Instrumental) 02. Within Temptation - What Have You Done (Instrumental) 03. Within Temptation - Frozen (Instrumental) 04. Within Temptation - Our Solemn Hour (Instrumental) 05. Within Temptation - The Heart Of Everything (Instrumental) 06. Within Temptation - Hand Of Sorrow (Instrumental) 07. Within Temptation - The Cross (Instrumental) 08. Within Temptation - Final Destination (Instrumental) 09. Within Temptation - All I Need (Instrumental) 10. Within Temptation - The Truth Beneath The Rose (Instrumental) 11. Within Temptation - Forgiven (Instrumental) 12. Within Temptation - What Have You Done (Single Version) (Instrumental)
Jövőre lesz 35 éves a WarlockTriumph And Agonycímű nagylemeze, amely 1987. szeptember 29-én hódította meg a metálrajongókat. A banda 1989-ig volt aktív, ám Doro Pesch, a csapat frontasszonya hihetetlen szólókarriert csinált, és most egy egészen különös dolgot jelentett be: a fent említett albumot újra kiadja szeptember 24-ével, amely mű elérhető lesz CD, vinyl, kazetta, DVD/Blu-ray formátumban is.
A Warlock 1987-ben
Mindig is az volt az álmom, hogy a 'Triumph And Agony' albumot teljes egészében eljátsszam élőben. Először a Sweden Rock fesztiválon került erre sor, majd egy nagy turné következett az USA-ban és Spanyolországban, aztán még több nagy fesztiválkoncert, mint például a Graspop és a Norway Rock.
- magyarázta a német metálkirálynő, majd bővebben is kifejtette döntése okát:
Ez az egyik kedvenc lemezem, amit valaha is felvettünk! Olyan klasszikus himnuszaink vannak rajta, mint az 'All We Are', a 'Für Immer' vagy az 'I Rule The Ruins', valamint olyan kedvenc rajongói számok, mint a 'Metal Tango', a 'Three Minute Warning', a 'Kiss Of Death' és 'East Meets West', nem beszélve az albumnyitóról 'Touch Of Evil'-ről, amely egy igazi headbangelős dal. Szuper izgatott vagyok, hogy a rajongók hallhassák és láthassák ezt!
2004-ben került boltokba az akkor még teljesen finn tagokból álló NightwishOnce című albuma, amely korong a csapat mai napig egyik legsikeresebb kiadványának számít. E lemezen hallhattuk például a Nemót, a London Session Orchestra közreműködésével felvett dalcsokor pedig végérvényesen elindította az együttest a világhírnév útján.
A zenekar most úgy döntött, augusztus 6-ával újra kiadja eme remekművét, amelyen egy teljesen finn nyelvű dal, a Kuolema Tekee Taiteilijan is helyet kapott.
A dallista (valszeg mindenki ismeri):
1. Dark Chest Of Wonders
2. Wish I Had An Angel
3. Nemo
4. Planet Hell
5. Creek Mary's Blood
6. The Siren
7. Dead Gardens
8. Romanticide
9. Ghost Love Score
10. Kuolema Tekee Taiteilijan
11. Higher Than Hope
Ezen a Nightwish-lemezen énekelt utoljára Tarja Turunen, hiszen mint az köztudott, a helsinki Hartwall Arénában tartott turnézáró koncert után Tuomas Holopainen, Emppu Vuorinen, Marko Hietala és Jukka Nevalainen nyílt levélben szólították fel a szoprán szépséget a formációból történő távozásra.
A lemezt itt tudod megrendelni, de nemcsak a korong, hanem Once-os pólók is beszerezhetők a webshopból.