Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Liv Kristine: új EP tavasszal

2021. február 14. - Jurancsik Eszter

liv-kristine-03_1920x1080.jpg

Az egykori Leaves' Eyes-frontasszony tavaly jelentette be, hogy csatlakozott a finn doom metálos Coldboundhoz, akikkel nemrégiben megjelentették első videoklipes szerzeményüket, Slumber of Decay címmel, valamint első közös nagylemezük is készül.

Pénteken írta meg Facebook-oldalán a norvég származású énekesnő, miszerint EP-t jelentet meg tavasszal - a Have Courage Dear Heart címmel kiadvány digitális formában április 16-án lesz elérhető, fizikai formátumban pedig május 7-ével. Emellett szorgosan dolgozik új albumán is, ám ennek megjelenéséről még nincsenek infók.

 

Nightwish: szerezd meg a lemezborítókat puzzle formájában!

A finn-holland-brit Nightwish körül mostanság elég nagy a felfordulás és a rajongók részéről az aggodalommal vegyes szomorúság, hiszen nemrégiben Marco Hietala, a csapatot 2002 óta erősítő basszer és énekes a kilépés mellett döntött - ennek okait itt olvashattátok.

84405451_195255141662145_5038316913919262720_n_2.jpg

További hír, hogy az együttes kínai turnéját jövő év elejére tolta, a magyar koncert időpontja (május 31.) azonban e cikk megjelenéséig nem változott. Arról pedig nemrég számoltunk be, miszerint a formáció stream-koncertet ad március 12-én és 13-án a The Islanders Arms nevű virtuális kocsmában - a jegyekről bővebb infó itt található.

A legnagyobb fanok emellett márciustól igencsak egyedi ajándékkal lephetik meg magukat, ugyanis a zenekar három albumának - a 2002-es Century Child, a 2004-es Once és a 2020-as Human :II: Nature - borítói ugyanis ekkor lesznek megvásárolhatók puzzle formájában is. 

A kirakóst gyártó Zee Production Floor Jansenéken kívül még olyan bandák albumborítóit alkotta meg ily formában, mint pl. a Guns 'n' Roses, a Megadeth, az AC/DC, a KISS vagy a Metallica - ITT tudsz nézelődni és előrendelni a kiválasztott terméket!

 

cc.jpg

once.jpg

hn.jpg

Coldbound: nemsokára új videóval jelentkezik a csapat

122275147_2772255219698266_5364120783826068533_o_1.jpg

Októberben írtuk meg, miszerint az egykori Leaves' Eyes-frontasszony Liv Kristine a finn melodikus/doom!death metált játszó Coldboundban áll mikrofon mögé, akikkel "álomszerű, nyers, északias" zenét készítenek a következő kiadványra. A formáció legutóbbi nagylemeze 2018-ban jelent meg The Gale címmel, Liv pedig ma jelentette be Facebookján: hamarosan új dallal és videóval jelentkezik a zenekar. 

 

A szerzemény egészen pontosan február 5-én lesz elérhető, Slumber Of Decay címmel, amely dalról Liv így írt: 

...látomásaink kifejezésének új módjainak felfedezésével végre felfedeztük az ártatlanság, a szabadság és a nehézségek valódi portálját...

A zenekar hivatalos oldala ITT, Youtube-csatornája ITT, Facebookja ITT, Spotify-oldala pedig ITT található!

Megérkezett az Insane Within demója!

A 2014-ben alakult zenekart Blood Up! néven ismerhette meg a hazai metálkedvelő közönség, az énekesnő Tóth Anitával 2017-ben készítettünk interjút, amikor megjelent bemutatkozó kislemezük, még a régi csapatnéven, Kiáltsd még! címmel.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a magát groove-orientáltként definiáló együttes jelenlegi felállása: Tóth Anita (ének), Török Péter (gitár), Guillermo Francisco Hernandez Munoz "Gigi" (basszusgitár), Deme Tamás (dobok) és Hiller Attila (gitár).

126053913_1929860203879982_4393993769248140954_n.jpg

A mai napon jelentette meg új demóját a banda Our Lemma címmel, amelyről Anita így mesélt nekünk:

"A zenénk dalszövegei többnyire az igazságtalanság ellen küzd a maga módján és bár tudja mindenki , hogy az élet nem könnyű ehhez szeretnénk úgymond egy kis erőt adni, hogy az emberek bízzanak önmagukban és a közösség erejében, ha az a nemes célt szolgálja. Vannak nehézségek, fájdalmak, amiket begyűjtünk az évek alatt és teherként cipeljük tovább. Szeretnénk ha az emberek ráébrednének arra, hogy a megoldást mindig ott van magukban és ha szeretnénk, hogy változzon az életük egy jobb irányba, előbb magukon kell a munkát megkezdeni és igenis erre mindenki képes, aki igazán akarja."

Facebook-oldal ITT, Instagram ITT, Youtube-csatorna pedig ITT!

Hallgasd meg a zenekar In Your Head című dalának demóját!

 

 

 

 

Hamarosan új szerzeménnyel jelentkezik a Within Temptation!

Az utóbbi hónapokban igen nagy csend honolt a holland zenekar háza táján, köszönhetően a világon végigsöprő koronavírus-járványnak, amely miatt az Evanescence-szel közös turnét is törölni kellett, a bulik csak 2021-ben lesznek megtartva. Májusban mutatta meg a rajongóknak a hatosfogat az Entertain You című dalt, valamint Sharon den Adel énekesnő elárulta: a következő lemez témáját a társadalmi problémák adják.

bandcutout.png

A banda utolsó nagylemeze Resist címmel, 2019 februárjában került boltokba, amely nem szűkölködött a modernebb hangzásban - a 2014-es Hydra című albumot is ezzel a vonallal turbózta fel az együttes, ám a Resist még elődjét is túlszárnyalta e kérdésben.

Tegnap Sharonék Facebookjukon fedték fel: hamarosan új dallal örvendeztetik meg a fanokat, amely nóta a The Purge címet fogja viselni.

 

Azt még tudni lehet, hogy a formáció több dalt is megírt már az új lemezre, amelynek tervezett megjelenési dátuma azonban még nem ismert.

Új projektet indított Morgan Lander: nyáron debütál a WINTERLVST

Izgalmas hírek a Kittie tagjáról!

Morgan Lander a Kittie-ben kezdte zenei pályafutását 1996-ban, 14 évesen, és a zenekar a mai napig aktív.

A kanadai énekesnő tavaly csatlakozott a Karkaoshoz, ahol Viky Boyert váltotta, így ő lett az új frontasszonya a death metalban nyomuló bandának. Nem tudni, mikor készül el a formáció első lemeze Morgannel, ám ő eközben sem unatkozik: a napokban jelentette be, hogy új projektet hozott létre, amelynek a Winterlvst nevet adta. 

69926157_112797283435528_3728059525920456704_o.jpg

A csapat debütálása nyáron esedékes, és tudni lehet, hogy a Blackguard -amely együttessel közös dalt is felvettek- dobosa, Justin "Juice" Either és billentyűse, Jonathan Lefrancois-Leduc is dolgozik majd. 

 

A Kittie-ről egyelőre nincsenek friss hírek, utolsó kiadványuk a 2019-ben megjelent Kittie: Live At The London Music Hall című DVD volt, amely bulin régi és újabb dalok egyaránt felcsendültek.

 

Új projektbe vágott Anette Olzon!

Pörög az énekesnő!

A The Dark Element második nagylemeze novemberben jelent meg, és igen szépen muzsikál az Anette Olzon-Jani Liimatainen kettős új műve. 

Nagy a pörgés tehát a svéd énekesnő körül, aki egy percig sem tölti üresjáratban az idejét. Tegnap fedte fel titkát, miszerint újabb projekt részese lett. Allen/Olzon elnevezés alatt nem mással egyesítette az erejét, mint Russell Allennel. Az amerikai énekes a Symphony X frontembereként vált ismertté, de nevét adta az Adrenaline Mobhoz is. 

russellallenanetteolzon_638.jpg

Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz 2020 a duónak - ekkorra ígérték ugyanis bemutatkozásukat. 

 

 

Klippremier: Mezmerized - Desire

Debütált a formáció!

Nemrégiben adtuk hírül, miszerint a Sorroniából és az Ideasból ismert Király Anna új projektet hívott életre, amelynek a Mezmerized nevet adta.

67562719_2418164481594102_5125660038865616896_n_1.jpg

Zenésztársa Oliver Mudra, akivel elmondásuk szerint elektronikus elemekkel megküldött metált terveznek csapatni - most pedig elérhetővé vált a zenekar első szerzeménye, amely a Desire címet viseli, íme!

 

 

Bemutatkozik Ailyn új bandája: Her Chariot Awaits

Fény derült a titokra!

Pilar Giménez Garcia, azaz Ailyn neve a norvégiai Sirenia kapcsán csenghet ismerősen, hiszen az énekesnő 2008 és 2016 között, rekordhosszúságú ideig erősítette a legénységet.

2016 nyarán távozott a zenekar fedélzetéről a spanyol származású szépség, aki többször kifejtette: igazságtalannak érzi a csapatból való eltávolítását és felháborítónak tartja, ahogyan a bandák a női énekeseikkel bánnak. Még az évben Emmanuelle Zoldan került a mikrofon mögé, aki 2003 óta a Sirenia háttérénekese volt.

Többször utalt rá Ailyn: dolgozik új projektjén, ám a csinos dalospacsirta mindeddig titokban tartotta, milyen zenén munkálkodik. Ma azonban felfedte a titkot: új együttese a Her Chariot Awaits nevet viseli, zenésztársai pedig Mike Orlando, Jeff Thal és Brian Gearty.

72436161_2373529806098343_1082812172158894080_n.jpg

Facebookos oldalukat ITT érheted el!

süti beállítások módosítása