Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Burning Witches: májusban új album, látható az első videoklip is

2023. február 22. - Jurancsik Eszter

bw2.jpg

"The Witch of the North" címmel, 2021-ben jelent meg a svájci és holland tagokkal felálló heavy metalos Burning Witches legutóbbi stúdióalbuma, amely kiadvánnyal még az Egyesült Államokba is eljutott a csapat.

A fiatal metálboszorkányok az elmúlt évben sem tétlenkedtek: ma jelentették be ugyanis a csajok, miszerint 2023. május 5-ével boltokba kerül ötödik nagylemezük, amelynek a "The Dark Tower" címet adták, illetve az első videoklip is elérhető már - a korong címadó szerzeménye került megfilmesítésre. A számot pedig nem más ihlette, mint Báthory Erzsébet, akinek nevét kegyetlen legendák övezik.

Wow, ez aztán gyors volt, nem igaz? Az ötödik album már elkészült, mi pedig a vadonatúj 'The Dark Tower' kislemezzel térünk vissza. Az új lemez címadó dala irgalmatlan ritmusával, az igazán epikus riffekkel és a markáns, de ugyanakkor dallamos énekkel tökéletesen illeszkedik majd a setlistünkbe! Báthory Erzsébet, a hírhedt vérgrófnő nagyszerű inspiráció volt a fantasztikus videokliphez. Mindannyian tudtunk azonosulni a történettel és a hátborzongató mondával, és már az elején tudtuk, hogy ez egy új csúcspont lesz a boszorkányok történetében!

- lelkendezett a csapat közösségi oldalán.

A "The Dark Tower" számlistája:

01. Rise Of Darkness
02. Unleash The Beast
03. Renegade
04. Evil Witch
05. World On Fire
06. Tomorrow
07. House Of Blood
08. The Dark Tower
09. Heart Of Ice
10. Arrow Of Time
11. Doomed To Die
12. Into The Unknown
13. The Lost Souls

burningwitchesdarktower.jpg

Ignea: április végén jön az új album+klippremier: Nomad's Luck

ignea.jpg

A kijevi Ignea 2020-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, amely a "The Realms of Fire and Death" címet viselte. Az Ukrajnában zajló háború komoly nehézségek elég állította a zenekar új albumának elkészítését, ám a csapat nem csüggedt, az elmúlt időszakban szépen, csendben dolgoztak az újdonságon, amely 2023. április 28-án kerül boltokba "Dreams of Lands Unseen" címmel, a Napalm Records égisze alatt. A korong tematikája egy utazáson alapul, amelynek központi figurája egy Yablonska nevű karakter. A számok pedig az általa járt út veszélyeiről szólnak. 

Az első dal már hallható is, amely a Nomad's Luck címet viseli.

A világ legtávolabbi zugaiba vezető útja során Yablonska többször is meghalhatott volna, akár mérgező növények és betegségek, akár a helyiek babonái és tabunak számító dolgai miatt. Meg is állapodhatott volna, de az új helyek felfedezésére irányuló vágya minden kockázatot háttérbe szorított. Ebben a dalban Yablonska mintha azt kérdezné magától, hogy meddig bírja még ezt az utazást.

- mesélte a szám hátterét a Helle Bogdanova vezette csapat. 

331500690_655172199632253_4119066210399730602_n.jpg

 

 

Második albumán dolgozik a Crypta

326206243_867933907801195_3098832515650403261_n.jpg

2021 nyarán dobta piacra debütáló albumát a Crypta. Fernanda Lira, Luana Dametto, Tainá Bergamaschi és Sonia "Anubis" Nusselder szép sikereket könyvelhettek el az "Echoes Of The Soul" című lemezzel, amelyet tavaly másodszorra is kiadtak.

A gitáros Sonia -aki a svájci Burning Witches köreiben is megfordult- szintén tavaly úgy döntött, hogy másik projektjére, a Cobra Spell-re koncentrál a jövőben, ezért a holland zenészlány búcsút intett a három latinának, helyére pedig Jéssica di Falchi érkezett, akit először csak a turnékra szerződtetett le a csapat, ám később állandó tag lett.

Fernandáék most bejelentették: készül a második album.

Szeretnénk bejelenteni, hogy jövő héten elkezdjük a második albumunk felvételeit! Minden dal elkészült, a São Paulóban lévő Family Mob stúdióban vesszük fel őket, illetve a lemez megjelenési dátuma is megvan! A következő hónapokban folymatosan jelentkezünk majd információkkal, maradjatok velünk, hogy mindenről első körben értesülhessetek!

- írta posztjában a zenekar. 

A Crypta ötlete már akkor megfogant Fernanda fejében, amikor még a Nervosa tagja volt, afféle második projektként. Amikor a dobos Luanával együtt a kilépés mellett döntöttek, Tainá és Sonia csatlakozása után azonnal megkezdték a lemezfelvételeket. Mint azt Fernanda korábban elmondta: a Nervosa az 2018 és 2019 folyamán már nem úgy működött, ahogyan szerinte kellett volna, ő és Luana ezért határoztak a távozás mellett.

 

Áprilisban érkezik Liv Kristine hatodik albuma

322469211_5708782532550472_1993452200716434849_n.jpg

Liv Kristine 1998 óta ténykedik szólóban (is), ez évben adta ki ugyanis első lemezét "Deus Ex Machina" címmel, megmutatva az énekesnő sokoldalúságát.

Következő albumára 2006-ig kellett várni, ekkor jött ki ugyanis az "Enter My Religion", majd érkezett a "Skintight" (2010), a "Libertine" (2012) és a "Vervain" (2014).

2016 tavaszán Livnek el kellett hagynia az általa alapított Leaves' Eyes-t, majd 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt akkori szerelme, Mario. Azonban minden jóra fordult, 2019-ben összeismerkedett a dán Mikkel-lel, akivel 2021-ben törvényesítették kapcsolatukat.

Nemrégiben jelentette be a norvég énekesnő, miszerint hamarosan boltokba kerül immár hatodik nagylemeze, amelynek tegnap a címét és a borítóját is felfedte: a kiadvány “River of Diamonds” címmel, a Metalville Records égisze alatt jelenik meg április 21-én, Liv pedig eképpen mesélt róla:

Minden dal az intenzív hitelesség és a korlátlan kreativitás útját járja, ami a legbensőbb és első számú kritériumom a "Theatre of Tragedy" (1995), a "Deus Ex Machina" (1998) és a "Lovelorn" (2004) óta. Az életvonal, amely mind a tizenkét szerzeményen átfolyik, egy érzelmi alapú személyes utat, egy mélyebb igazságérzetet és a tiszta boldogságtudat lélekvízióját - a gyémántok örök folyóját - tárja fel.

326055604_722632025927319_1557100453504244499_n.jpg

Kiderült, mikor érkezik az Elysion harmadik albuma!

a-3519119-1382549042-1956.jpg

2014-es "Someplace Better" című második nagylemezét követően sokáig nem lehetett hallanai a görög gothic metalos Elysion felől. 2018-ban már pedzegette a zenekar, hogy készül a harmadik korong, az év nyarán a Made Of Lies című dalukhoz klip is készült, ám érdemi információkat nem osztott meg a Christianna Hatzimihali vezette formáció.

Nem sokkal karácsony előtt jelentette be a csapat, miszerint új basszusgitáros csatlakozott a fedélzetre, és a várva várt harmadik album is készülőben van, ma pedig az is kiderült, hogy a kiadvány a "Bring Out Your Dead" címet viseli, és március 17-ével landol az üzletek polcain. Előrendelni ITT lehet!

Fivérek és nővérek, eljött az idő!
Ő lesz a harmadik Elysion gyermek, és további finomságok várnak rátok!
Maradjatok velünk, mert további meglepetések érkeznek a következő napokban!

- jelentette be boldogan az együttes, egyúttal a lemezborítót is felfedték:

324191670_1229471994313030_8978307206288621695_n.jpg

Készül Anette Olzon újabb albuma!

attachment-anette_olzon_2021.jpg

2021 szeptemberében adta ki második szólóalbumát Anette Olzon. Első korongjának, a "Shine"-nak (2014) gyenge eredményei után egy időre visszavonult a zenéléstől és elvégzett egy ápolói tanfolyamot, és bár sikeresen elhelyezkedett egy helsingborgi kórházban, úgy gondolta: kár lenne veszni hagyni a tehetségét. Az egykori Nightwish-frontasszony először Jani Liimatainennel alapította meg a The Dark Elementet, amely projekttel két lemezt is megjelentettek, majd Russell Allen oldalán mutatkozott be az Allen/Olzon formációban - az amerikai zenésszel is két közös album látott már napvilágot.

Nettie második szólólemeze a "Strong" címet kapta, és a "Shine"-nál jóval keményebbre sikeredett, sokak szerint a svéd csillag e kiadványon találta meg az igazi hangzását és hangját is.

Azonban a művésznő nem tétlenkedik: ma bejelentette, hogy tervezi harmadik nagylemezét, amelynek felvételei 2023-ban kezdődnek.

Ki áll készen egy újabb Anette Olzon szólóalbumra? A lemezfelvételek 2023-ban kezdődnek!

- adta hírül Facebookján Anette, a rajongók pedig természetesen alig várják, hogy újdonsággal jelentkezzen az énekesnő, aki a "Strong"-gal bebizonyította: igenis tud énekelni, és képes megújulni. Míg a "Shine" főként magánéleti dolgait vette alapul, addig utódja a világ dolgairól szólt.

Könnyű volt ihletet kapni egy sötétebb album megírásához. Az volt a szándékom, hogy más dolgokról írjak ezen az albumon, mint az előzőn, hiszen így metalosabbra sikerülhet. Nem tudok fiktív dolgokról írni, az nem nekem való. De nagyon könnyű volt olyan témákat találni, melyekről írhatok, elég volt csak körülnéznem a világban.

- mesélte akkor az énekesnő, aki minden bizonnyal egy újabb oldalát mutatja majd meg harmadik szólóalbumán.

Készül az Edge Of Paradise új albuma!

284010380_565868561566854_7531338625459581541_n_1.jpg

2021-ben jelent meg a kaliforniai heavy metalt játszó Edge Of Paradise "The Unknown" címre keresztelt albuma, amely igen komoly sikereket hozott a csapatnak, kritikánk pedig ITT olvasható. 

A Margarita Monet vezette formáció nem tétlenkedik, nemrégiben a Bound to the Rhythm című dalukhoz forgattak videoklipet, amely szerzemény a fent említett korongon is szerepelt, néhány nappal ezelőtt pedig a zenekar bejelentette: elkészültek ötödik sorlemezük felvételeivel is. 

Az újdonságról egyelőre nem tudni konkrét infókat, de a banda nemcsak az új album miatt izgatott: jövő év tavaszán az olasz Lacuna Coil előzenekaraként járják majd az USA nagyvárosait, amely koncertkörút a kaliforniai San Jose-ban veszi kezdetét május 4-én, és Los Angelesben ér véget május 19-én.

Margarita elmondása szerint az új korong témája hasonló lesz mint a The Unknown-é - folytatódik az ismeretlen világok izgalmainak felfedezése.

 

 

Elysion: új hírek a zenekarról - tagcsere és új album!

elysion-1.jpg

Régóta nem adott hírt magáról a görög Elysion. A gothic metalt játszó zenekar első albuma, a "Silent Scream" 2009 decemberében jelent meg, amely azonnal sokak kedvencévé tette a Christianna Hatzimihali vezette formációt. Következő lemezük a "Someplace Better" címet kapta, és 2014 januárjában jelent meg. 

A bandáról évek óta nem tudni érdemleges infót, 2018 januárjában szóltak a hírek arról, hogy készülőben van a harmadik korong, ám az év júniusa óta - amikor is a Made Of Lies című dalukhoz videót forgattak - csend honolt az együttes háza táján, közösségi oldalaikon is csak egy-egy újévi jókívánsággal jelentkeztek be.

Néhány nappal ezelőtt viszont végre megtörte a csendet az athéni csapat, egy posztban leírták ugyanis, hogy változásoknak néznek elébe: FXF, alias Antonios Bofilakis basszusgitáros kilépett a zenekarból, helyét AR, polgári nevén Andreas Roufagalas veszi át. 

Az Elysion hamarosan maga mögött hagyja a 2022-es évet, ezért szeretnénk bejelenteni néhány változást! Nemsokára megosztjuk a harmadik album megjelenési dátumát, valamint zenei útjaink elválnak FXF testvérünkkel, ám barátok maradunk. Hálásan köszönjük neki a zenekarban való részvételét, és szívünkből kívánunk neki minden jót a továbbiakban! Azonban az élet nem áll meg, így megragadjuk az alkalmat, hogy bemutassuk minden Elysion-rajongónak családunk legújabb tagját - üdvözöljétek a fedélzeten Andreas Roufagalast, a banda új basszusgitárosát, aki kellőképpen elszánt arra, hogy velünk együtt a legtöbbet hozza ki magából! Köszönjük mindenkinek a csodálatos támogatást, hamarosan nagyszerű hírek jönnek!

Az Elysion 2006-ban alakult, első énekesnője Maxi Nil volt, őt váltotta 2008-ban Christianna, akinek elmondása szerint elődje - akivel jó barátnők is - rengeteg dologban segítette őt, amikor a helyét átvette a csapatban, többek közt a dalszövegírásban is. 

 

Frozen Crown - tavasszal érkezik az új album!

 

314389289_674822427334981_6759609204049968372_n.jpg

Néhány napja jelentette be az olasz power metalban nyomuló Frozen Crown, miszerint negyedik sorlemezük készülőben van, és "Call Of The North" címmel kerül boltokba 2023 tavaszán, egészen pontosan március 10-én.

Megjöttünk!!! Negyedik albumunk, a Call Of The North március 10-én jelenik meg! Az album 100%-ban a Frozen Crown hangzását képviseli majd, ötvözve az első három lemez elemeit, és direkt nem tartalmaz vendégzenészeket, hogy megszilárduljon a zenekar hangzása, ugyanakkor eddig nem látott elemeket (mint az akusztikus balladák és az epikus kórusok) mutasson fel. Készüljetek fel igen emlékezetes refrénekre, súlyos, pincemélyre hangolt riffekre, összetett szimfonikus részekre, valamint izgalmas és epikus csatatér-hangulatra.

- adta hírül az együttes Facebookján, ezzel egy időben megmutatták a borítót és a dalok címeiről is lehullott a lepel:

01. Call of the North
02. Fire in the Sky
03. Black Heart
04. Victorious
05. In a Moment
06. Legion
07. Until the End
08. Now or Never
09. One for All
10. Far Away
316293880_690159809134576_5149787022036893036_n.jpg

A 2017-ben alakult power metal zenekar megalakulása óta három albumot adott ki: "The Fallen King" (2018), Crowned in Frost (2019) és Winterbane (2021). Utóbbi korong megjelenését némi változás előzte meg, hiszen Filippo Zavattari basszusgitáros, Alberto Mezzanotte dobos és Thalia Bellazecca gitáros 2020 végén elhagyták a milánói csapatot.

Azonban a Giada "Jade" Etro és Federico Mondelli által alapított banda megmaradt tagjai nem sokáig búslakodtak, hamar megtalálták az új zenésztársakat Francesco Zof, Niso Tomasini és Fabiola Bellomo személyében.

 

 

Februárban érkezik az új felállású Lovebites új albuma!

lovebites.jpg

A mai napon jelentette be a hírt a japán heavy/power metalban utazó Lovebites, miszerint 2023. február 22-én napvilágot lát negyedik sorlemezük, amely a "Judgement Day" címet kapta, ezzel egy időben a borítóról is lehullott a lepel.

A zenekar háza táján történt némi változás, hiszen basszerosuk, Miho 2021 augusztusában elhagyta a csapatot, akkor a lányok egy időre felfüggesztették a zenélést és a rajongók türelmét kérték. Elmondásuk szerint a menedzsmenttel közösen mindent megtettek, hogy maradásra bírják a zenészlányt, ám be kellett látniuk, hogy el kell engedniük őt.

Október 25-én fedték fel a csajok, hogy megtalálták Miho utódját. A formáció új basszusgitárosa Fami névre hallgat, aki bár mindössze 20 éves, tinédzser kora óta áll színpadon. 

316259428_645104044007544_8454615079324111955_n.jpg

Íme, az új felállású Lovebites: Miyako (gitár), Midori (gitár), Asami (ének), Haruna (dob) és Fami (basszusgitár)

A Lovebites kiadja "Judgment Day" című albumát és élő koncertek is lesznek! Február 22-én, immár új basszusgitárosunkkal, Famival jelenik meg negyedik nagylemezünk, amely tíz új dalt tartalmaz. A keverést és a masterelést Mikko Karmila és Mika Jussila végezték, csakúgy, mint a zenekar korábbi albumainál.

- lelkendezett a csapat a közösségi oldalain. 

A korong limitált kiadásban is elérhető lesz, ezen látható majd egy interjú a csapattal, miután Fami csatlakozott hozzájuk, videók a meghallgatásokról és sok egyéb extra is.

316312334_645104037340878_827299648401721263_n.jpg

 

süti beállítások módosítása