Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Anette Olzon büszke a Nightwish Dark Passion Play című albumára

2020. szeptember 28. - Jurancsik Eszter

2007. szeptember 26-án jelent meg a Nightwish Dark Passion Play címre keresztelt albuma - ez volt a csapat hatodik nagylemeze, egyben az első, amelyen Anette Olzon énekelt.

1b729d7efcff3d228e9ca601294faf23.jpg

Anette-t 2006-ban választották ki az egy évvel korábban, nem éppen botrányoktól mentesen távozásra felszólított Tarja Turunen helyére, így nem kevés kockázat szakadt a nyakába azzal, hogy operaénekesi adottságokkal rendelkező elődjétől átvette a mikrofont.

Azonban a a lemez nem várt sikereket produkált a világ minden táján, még a 2004-es Once eladásait -amely kiadvány az utolsó volt Tarjával- is túlszárnyalta, rajta olyan dalokkal, mint az Amaranth, a Bye Bye Beautiful, de a rajongók nagy kedvence még a The Poet And The Pendulum, a Cadence of Her Last Breath, a Meadows of Heaven vagy a The Islander.

A svéd énekesnő Instagramján emlélezett vissza a korongra és annak felvételeire:

"Láttam, jó páran megosztottátok, hogy 13 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg a Dark Passion Play. El sem tudom hinni, milyen sok év eltelt azóta, de ez az album természetesen nagyon kedves számomra. Ez tette lehetővé, hogy végre, 36 éves koromban a zenében élhessek, valóra vált gyermekkori álmom, hogy teljes értékű énekessé váljak, amikor a Nightwish-ba kerültem."

- kezdte Nettie, majd így folytatta:

woy95.jpg

"A felvételeim 3 hétig tartottak, amikor én és Tuomas a finn téli erdőben voltunk. Felvettük a dalokat és jól éreztük magunkat. Ez nagyon izgalmas időszak is volt, mivel fogalmam sem volt, milyen nagy is a zenekar valójában, és amikor csatlakoztam hozzájuk, soha nem voltam még hosszú turnékon, így lelkileg, de fizikailag is nehéz volt."

Anette egy korábbi interjúban felfedte: bár imádott a Nightwish énekesnője lenni, a hosszú turnék miatt gyakran volt kimerült és hiányzott neki a családja. Éppen ezért jelenlegi projetkjeivel, a Jani Liimatainennel (ex-Sonata Arctica) közös The Dark Elementben és a Symphony X-es Russell Allennel létrehozott Allen/Olzonban nem sietnek el semmit. 

Visszaemlékezését így zárta:

"Olyan sok szép emlékem van, és ezt az albumot, még a nem kimondottan metálosok is nagyon szerették. A svéd rádióban játszották, és a gyerekek toplistájának első számú helyezettje lett. Echo-díjat kapott."

dark_passion_play_by_miscellaneous123_d5v6tpj-fullview.jpg

"Tehát még mindig olyan boldognak érzem magam, hogy ezen az albumon szerepelhettem, és büszke vagyok a rajta nyújtott teljesítményemre! A dalok nem nekem íródtak, és ezért sokszor nagy kihívást jelentett a felvételük. De köszönet mindenkinek, aki megvette, és minden támogatásért, amit kaptunk! Boldog születésnapot nekem, a Nightwish-fiúknak és természetesen a Dark Passion Playnek!"

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So I’ve seen some of you sharing that it’s 13 years ago today since the release of Dark passion play✨ can’t believe it’s been so many years now but this album is of course very dear to me❤️ it was what made me able to live on my music finally at the age of 36 and it’s been my dream since childhood to be a singer full time and the dream came true when I was chosen to sing in Nightwish. The recording was 3 weeks for me where me and Tuomas lived in the forest during Finnish winter time. We recorded songs, we had fun and it was a great time we had. I didn’t know the boys that well in that time but the tour that came with the album was massive and I got to see the world. It was both an exciting time but also a stresful time since I had no idea how big the band really was when I joined and I had never been on a long tour so it was heavy job both mentally but also physically. I have so many nice memories and the thing with this album was that it was so much loved by the non metal fans too. It was played in the radio here in Sweden and was number one in the children’s top list and we won the amazing Echo award with it. So I will always feel so blessed to have been on this album and I am proud of my performance on it. The songs were not written for me and it was challenging many times to record them. But thanks to all of you who have bought it and for all the support we got with it ❤️� happy birthday to me, the other nightwish boys and of course to dark passion play. Listen to it through the link in my bio above � #anetteolzon

������ ����� �������� (@thechosenone665) által megosztott bejegyzés,

Tarja: 12 éves a My Winter Storm

Nosztalgiázzunk Tarjával!

2007. november 19-ével került a boltok polcaira Tarja Turunen első szólóalbuma, a My Winter Storm. A lemez a Universal kiadó gondozásában jelent meg, elsőként pedig az I Walk Alone című nótához készített videót a finn tehetség. 

61iq4xwtsol_sy355.jpg

Tarja többször is elmondta: ő nem crossover művész, annak ellenére, hogy mind a klasszikus zenében, mind a metálban komoly sikereket ért el. Bevallása szerint a klasszikus zene az ő igazi otthona, és metál ide vagy oda, soha nem fog elszakadni ettől a területtől. Pontosan e műfajra épült debütáló lemeze is.

A My Winter Storm több tétele az énekesnő Nightwish-sal való szakítását dolgozta fel, igen sokatmondóak a dalcímek és a szövegek, elég például a fent említett I Walk Alone-ra, a Boy And The Ghost-ra vagy a Die Alive-ra gondolnunk - utóbbi számhoz szintén kisfilm készült. 

tarja_my_winter_storm_live_by_anvanya1981.jpg

Az igen kemény kritikák ellenére Tarja sikeres szólókarriert épített fel, hiszen mint köztudott, sokan lehúzták az anyagot, mondván, hogy "ez nem Nightwish", de hősnőnket ez nem érdekelte. E korongot követően ugyanis sorra adta ki a jobbnál jobb lemezeket - legutóbb idén augusztusban az In The Raw címre keresztelt kiadványt.

12 éves lett tehát az énekesnő első szólóalbuma, pörgesd Te is velünk a My Winter Storm-ot!

 

 

Lacuna Coil: fergeteges buli Londonban, soha nem játszott dalokkal

A csapat eddigi leglátványosabb koncertje

Megírtuk, hogy az olasz csapat eddigi leghosszabb buliját rendezte meg a londoni O2 koncerthelyszínen, amelyről képeket is mutattunk.

71ugx1ywdml_sl1200.jpg

A repertoárban főleg olyan számok kaptak helyet, amelyeket eddig soha nem játszott élőben a banda.

A setlist a következő volt:

01. A Current Obsession
02. 1.19
03. My Wings
04. End Of Time
05. Blood, Tears, Dust
06. Swamped
07. The Army Inside
08. Veins Of Glass
09. One Cold Day
10. The House Of Shame
11. 
When A Dead Man Walks
12. Tight Rope
13. Soul Into Hades
14. Hyperfast
15. I Like It
16. Heaven's A Lie
17. Senzafine
18. Closer
19. Comalies
20. Our Truth
21. Falling
22. Wide Awake

Ráadás:

23. I Forgive (But I Won't Forget Your Name)
24. Enjoy The Silence (DEPECHE MODE cover)
25. Nothing Stands In Our Way

Cristina Scabbia és a fiúk idén új albumukat tervezik felvenni Milánóban, de hamarosan a boltok polcain lesz első könyvük, amely az elmúlt 20 év történéseit foglalja össze, érdekes történetekkel és soha nem látott fotókkal. 

Alább néhány, egy rajongó által készített videó látható a koncertről!

 

Lacuna Coil: képek a tegnapi londoni buliról

Nagyszabású koncertet adott a csapat

A milánói zenemágusok tegnap fergeteges bulit csaptak a londoni O2 nevű helyen, ezzel ünnepelve karrierjük 20. évfordulóját. A koncertre számos más országból érkeztek rajongók, Cristina Scabbia pedig korábban elmondta: azért a brit fővárost válaszották a koncert helyszínéül, mert jobban megközelíthető, mint Milánó, és a járatok is olcsóbbak.

lacuna2.jpg

A 45 éves énekesnőnek nehéz év volt a 2017-es. Még fel sem ocsúdott édesapja 2016-os halála óta, újabb csapások érték a déli szépséget: májusban véget ért a Slipknot-gitáros Jim Root-tal 13 éve tartó párkapcsolata, ősszel pedig szeretett édesanyját is elveszítette. Elmondása szerint azonban rengeteg támogatást kap a zenekar rajongóitól és barátaitól, így sikerült átvészelnie a nehéz időszakot. A csapat egyébként nemsokára megkezdi új albuma felvételeit Olaszországban.

Íme, néhány kép a tegnapi koncertről!

 

 

 

 

Ünnepi koncerttel készül a Garbage

2018-ban lesz 20 éves a Version 2.0 című albumuk

Shirley Manson, a karakteres hangú skót énekesnő és amerikai zenésztársai 1994 óta zúznak együtt, első komolyabb sikereiket pedig az 1998 tavaszán megjelent Version 2.0 című lemezükkel aratták. Olyan sikerdalok kaptak helyet a korongon, mint a Push It, az I Think I'm Paranoid vagy a You Look So Fine

garbage.jpg

Ennek örömére a banda különleges koncertet ad Londonban, 2018. szeptember 14-én - 20 évvel ezelőtt, e napon jelent meg az I Think I'm Paranoid című kislemez. A buli az O2 Academy Brixton nevű szórakozóhelyen lesz megtartva, a jegyeket pedig itt tudjuk megrendelni

 

Cristina Scabbia mesélt a januárban megrendezésre kerülő koncertről

Januárban nagyszabású bulival jubilál a csapat

Nemrégiben megírtuk, hogy a milánói zenemágusok jövőre zenei aktivitásuk 20. évfordulóját ünneplik, ennek örömére pedig egy különleges koncerttel készülnek 2018. január 19-én, amely buli Londonban lesz megtartva. 

lcbuli.jpg

De miért éppen London? Miért nem Milánó?

"London jobban megközelíthető a világ minden tájáról, mint a szülővárosunk, Milánó vagy éppen az Egyesült Államok és a járatok is olcsóbbak."

- magyarázta Cristina Scabbia, a csapat énekesnője.

A fellépés a londoni O2 Shepherd's Bush Empire-ben lesz, és természetesen rögzítésre kerül a nagyszabású esemény, amely DVD a tervek szerint 2018 második felében kerül az üzletek polcaira. 

Ezenkívül készülőben van a könyv is, amelyet szintén a jövő év folyamán tervez megjelentetni a zenekar. A kiadvány a "Nothing Stands In Our Way" címet viseli majd és az együttes elmúlt 20 évét öleli fel, rengeteg fotóval és történettel illusztrálva (itt tudjuk előrendelni).

 

Különleges bulival készül a Lacuna Coil

Fennállásuk 20. évfordulóját ünneplik Cristináék

Facebook-oldalán jelentette be az olasz együttes, hogy 2018. január 19-én, Londonban egy különleges és nagyszabású koncerttel ünneplik meg Cristina Scabbia és a srácok, hogy 20 éve a pályán vannak. A különleges alkalom kapcsán nemrég elárulta a milánói formáció, hogy jövőre Nothing Stands In Our Way címmel könyvet adnak ki, ám utaltak arra, hogy a rajongótábort még több meglepetés éri majd.

lacunacoil.jpg

"London egy igazán különleges város számunkra; tárt karokkal fogadott minket 20 évvel ezelőtt, amikor a karrierünk elkezdődött. És úgy érezzük, pont ezért a legjobb hely arra, hogy meghívjuk a rajongóinkat a világ minden tájáról, hogy velünk ünnepeljenek!"

- áll a csapat közleményében, akik jelenleg az Epica társaságában járják Észak-Amerikát és Kanadát. Cristináék azt is elárulták: olyan dalok is felcsendülnek majd a bulin, amelyeket korábban soha nem játszottak élőben. 

 

A jegyeket a zenekar hivatalos weboldaláról tudjuk beszerezni.

Hamarosan érkezik a Delain DVD-je - publikusak a dalcímek és a borító

A tavalyi, Paradiso-ban tartott koncertet tartalmazza a kiadvány

Charlotte Wessels nemcsak hétvégén megkötött házassága miatt lehet boldog, hiszen október 27-én érkezik a Delain új DVD-je, amely A Decade Of Delain: Live At Paradiso címet viseli majd. 

delain_7_small.jpg

Az újdonság 2016. december 10-én adott nagyszabású koncertet tartalmazza majd, amellyel a csapat tízéves fennállását, és Lucidity című első lemezük megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepelték meg. A bulin színpadra lépett Alissa-White Gluz, Liv Kristine és Burton C. Bell, akik egy-egy dal erejéig közreműködtek a zenekarral az elmúlt években. 

A kiadvány tracklistje a következő:

CD / DVD / Blu-ray:

01. Intro (The Monarch)
02. Hands Of Gold (featuring Alissa White-Gluz)
03. Suckerpunch
04. The Glory And The Scum
05. Get The Devil Out Of Me
06. Army Of Dolls
07. The Hurricane
08. April Rain
09. Where Is The Blood (featuring Burton C. Bell)
10. Here Come The Vultures
11. Fire With Fire
12. The Tragedy Of The Commons (featuring Alissa White-Gluz)
13. Danse Macabre
14. Sleepwalkers Dream (featuring Rob van der Loo, Sander Zoer, and Guus Eikens)
15. Your Body Is A Battleground (featuring Marco Hietala)
16. Stay Forever
17. See Me In Shadow (featuring Liv Kristine and Elianne Anemaat)
18. The Gathering
19. Pristine (featuring George Oosthoek)
20. Mother Machine
21. Sing To Me (featuring Marco Hietala)
22. Don't Let Go
23. We Are The Others

DVD/Blu-ray bonus content:

01. We Are The Others - A Decade Of Delain (documentary)
02. We Are The Others (live at Masters Of Rock 2015)
03. Suckerpunch (official music video)

delainliveatparadiso_638.jpg

Ahogy láthatjuk, igencsak terjedelmes anyaggal lepi meg rajongótáborát a napról napra népszerűbb formáció, akik a Nightwish énekes-gitárosával, Marco Hietalával indulnak speciális turnéra októberben, Danse Macabre elnevezés alatt. 2018 első felében pedig a Kamelottal és a finn Battle Beast-tel is közös koncertkörúton vesznek részt az Egyesült Államokban.

 

Különleges projekten dolgozik a Lacuna Coil

A Blabbermouth-nak mesélt Cristina és Andrea

Az olasz csapat 1994-ben alakult, 1998-ban pedig megjelentették első EP-jük, amelyet a zenekarról neveztek el. Ennek örömére a milánói zenemágusok meglepetéssel készülnek, amelyről Cristina Scabbia énekesnő és Andrea Ferro meséltek a Blabbermouth-nak.

cristinaaandrealacunacoilheavytalk2017_638.jpg

Arra a kérdésre, hogy a 2008-as Visual Karma címet viselő DVD-hez hasonló kiadványt terveznek-e piacra dobni, Cristina így válaszolt:

"Vannak terveink. Azt nem mondhatom meg, hogy DVD lesz-e, de különlegességgel készülünk az első EP megjelenésének 20. évfordulóján, jövőre! Nem mindennapi anyag lesz!"

Andrea hozzátette:

"Ez egy fajta titkos projekt.Sok dolgot magában foglal, de még nem tudunk mondani róla semmit. Lehet, hogy DVD is készül, de egy komplett csomag is születhet belőle a munkálatok folyamán, így ünnepelve az első EP-nk 20. születésnapját..."

Az olasz banda tavaly megjelent, Delirium című lemezével járja a világot, a korong óriási siker, a dalokat pedig hazánkba is elhozzák májusban.

Egy színpadon a Delain, Liv Kristine és Alissa White-Gluz

Közös buli Amszterdamban

Az Amszterdamban található Paradiso Amsterdam nevű koncerthelyszínen lépett fel a Delain, akik egyébként tízéves fennállásukat is ünneplik ez évben, valamint 2006-ban jelent meg első albumuk, a Lucidity is. Ezen az korongon többek közt Liv Kristine, a Leaves' Eyes volt énekesnője is közreműködik, a See Me In Shadow és az A Day for Ghosts című szerzeményekben. Legutóbbi lemezükön pedig Alissa vendégeskedik a Hands Of Gold című szám kapcsán, de korábban is dolgozott együtt Charlotte-ékkal a The Tragedy of the Commons-ban. A buliról a Delain posztolt fotót a Facebookjára:

 

süti beállítások módosítása