Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Drastic Times: új projektnév alatt, új énekesnővel dolgoznak az Ideas tagjai

2020. augusztus 28. - Jurancsik Eszter

A tatabányai Ideas zenekar háza táján igencsak nagy csend honolt az elmúlt hónapokban, noha a csapat sejtelmesen annyit posztolt még áprilisban: dolgoznak, annak ellenére, hogy énekesnő nélkül maradtak.

Király Anna  januárban hagyta el a zenekart, hogy tavaly alapított modern metálos projektjére, a Mezmerized-ra koncentrálhasson - a fiatal tehetség 2018-ban került a mikrofon mögé. Elődje pedig Kun Anita volt, aki 13 évig erősítette a legénységet. 

Ma a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat, Suták Vanda személyében, illetve új név alatt ténykednek: Drastic Times elnevezés dolgoznak újdonsült énekesnőjükkel. Az is kiderül ez együttes Facebookjáról: szeptember 4-én új dallal jelentkeznek, amelyhez természetesen videó is készül, és nemcsak magyarul, hanem angolul is elérhetőek lesznek dalaik. 

118652527_3585821701451444_2993250331379162317_o.jpg

“Az Ideas továbbra is létezik, nem oszlott fel, nem váltott nevet, de jelenleg most egy inaktív állapotban van. A jövőben, ha úgy alakul, és a körülmények is adottak, az Ideas is fel tud majd lépni, koncertezni. A Drastic Times viszont egy új zenekar, új dalokkal, ez van a fókuszban. Nincs kizárva persze, hogy koncerten előveszünk majd bónuszként egy-egy Ideas dalt, de akkor sem a szimfonikus slágereket, hanem inkább az első három lemezről, tehát a súlyosabb, eklektikusabb, esetenként hörgős tételeket. A tagokban van átfedés, és természetesen az Ideassal szerzett rutint is felhasználjuk a Drastic Times-ban, de két külön zenekarról van szó.”

- olvasható a banda közleményében, Vanda pedig a következő szavakkal mutatkozott be:

“Nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni. Mindannyian másban vagyunk jók, sokszínűség jellemzi a saját ízlésünket is, így mindig adódnak változatos ötletek - mindezt természetesen a metal berkein belül! A Drastic Times-t - a név kötelez - 2020 eseményei és a bennünk kavargó érzések, gondolatok teremtették. Mindig igyekszünk komolyabb, mélyebb témákat dalszövegekbe önteni, a zenénken keresztül pedig érzelmeinket átadni egy-egy történet kapcsán.”

 

 

Magánvélemény: csapatok különböző énekesnőkkel - #2. - Xandria

A német csapat Bielefeldben alakult 1994-ben, Marco Heubaum gitárosnak köszönhetően. Első éneksenőjük Nicole Tobien volt, ám hamarosan gazdát cserélt a mikrofon, érkezett Lisa Middelhauve (akkor még Schaphaus), akiről tudjuk, hogy Nils Middelhauve exfelesége.

lisa3.jpg

A Xandria és Lisa Middelhauve

Lisával négy lemezt rögzített a banda: Kill The Sun, Ravenheart, India és Salomé: The Seventh Veil. Lisa remek hangi adottságokkal rendelkezik, sőt, hörögni is tud, de számomra a vele készült albumok nem voltak külnösebben izgalmasak. A Ravenheart-en és a -címéből is kikövetkeztethetően- keleti témákat felvonultató Indián volt egy-két szerzemény, ami megfogott, de leginkább háttérzajnak tudtam elképzelni ezeket a lemezeket. 

Lisa személyes okok miatt 2008-ban elhagyta a csapatot, Kerstin Bischof érkezett a helyére, aki mindössze egy évet töltött a bandában. 2010-ben egy turné erejéig ismét Lisa erősítette a legénységet, majd ez év decemberében a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat. Manuela Krallert már ismerhettük a Haggardból, és vele vette fel a Xandria a Neverworld's End című korongot.

promo_4.jpg

Manuela Kraller 3 évig erősítette a zenekart

Na, itt szerettem meg a Xandriát! A dalok erősen a Nightwish korai éveit idézik, amikor még Tarja Turunen volt az énekesnő. De ez nem volt gáz. Nekem hatalmas űr keletkezett a szívemben, amikor Tarját kitették a Nightwishból, és a Xandria e lemeze betöltötte ezt az űrt, Manuela hangja pedig ugyanaz az erőteljes lírai szoprán, mint finn kolléganőjéé. A Valentine, a Forevermore, a Blood On My Hands pedig hatalmas nóták, amelyekre iszonyatosat lehetett tombolni a koncerteken. Nekem Manuela ráadásul emberileg is szimpatikusabbnak tűnt, közvetlen, kedves stílusával, végig "együtt volt" a közönséggel, ezeket Lisáról nem tudom elmondani. Ő az a tipikus "megközelíthetetlen" hölgy volt, kicsit beképzeltnek tartottam. Manuelával teljesen friss energiák érkeztek az együttesbe és zabáltam a vele felvett albumot. 

2013-ban jött a sokk: Manuela is kilépett a bandából. Ekkor jött a holland szépség, Dianne van Giersbegen személyében, aki semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll Anneke van Giersbergennel, ellenben jó barátnők. :)

Vele két kiadványt készített a brigád: a 2014-es Sacrificiumot és a 2017-es Theater of Dimensionst. Mindkét lemez a Manuelával elkezdett, erőteljesebb hangzást vitte tovább, igen energikus dalokkal, Dianne gyönyörű szoprán hangjával, utóbbi albumon igen érdekes zenei megoldásokkal. Dianne személyisége, mosolya és a rajongókkal való közvetlensége is magával ragadó volt. 

001.jpg

Dianne van Giersbergen 2013 őszén csatlakozott a bandához - két lemezt rögzített a zenekarral

Sokként érte a rajongókat a hír 2017 szeptemberében, amikor is az énekesnő bejelentette: elhagyja a zenekart. Elmondása szerint komoly, stresszre és kimerültségree utaló tünetek jelentkeztek nála, valamint pénzügyekben sem voltak vele korrektek a csapat férfi tagjai és a menedzsment. Távozása a csapatból hatalmas port kavart, még Lisa és Manuela is megszólaltak az ügy kapcsán. Manuela elmondta: büszke holland utódjára, hogy merte vállalni az érzéseit és kimondani a dolgokat, míg Lisa Dianne-t szapulta és kijelentette: a Xandria "az ő felnőtt gyereke, aki már nem vele él". Pedig nem az ő gyereke, hanem Marcóé, hiszen ő alapította. Azt is írta: a Xandria néhány eldobható emberből áll. Ily formában Lisa saját magának mondott ellent... 

A banda jelenleg tetszhalott állapotban van. Miután Dianne kilépett, az Aeverium nevű, német szimfometált játszó csapat énekesnője, Aeva Maurelle segítette ki őket a lefixált koncerteken, sőt saját együttesét is elhagyta (helyére Vanessa Katakalos került), de nem tudni, hogy ő marad-e véglegesen vagy ismét új fronthölgy után néz a zenekar.

A Xandria utolsó Facebookos bejegyzése 2019. január elsején keletkezett, egy újévi jókívánság formájában.

Augusztusban érkezik a Nemesea új lemeze!

Az első album Sanne Mieloo énekesnővel

A Nemesea igen nehéz helyzetben találta magát, amikor 2016 őszén Manda Ophuis, aki a kezdetektől, 2002-től volt a csapat tagja, bejelentette: személyes tervei miatt elhagyja a bandát. Egy ideig vendégénekesekkel pótolta őt az egüttes, ám sokáig kétséges volt, hogyan tovább.

Szerencsére hamar megtalálták Manda utódját Sanne Mieloo személyében, akivel Dance In The Fire címmel 2017 májusában felvették első közös dalukat. Azóta viszont nemigen lehetett hallani a hollandok háza tája felől. Azonban nemrégiben a zenekar bejelentette: augusztus 23-án, a Napalm Records gondozásában jelenik meg Sanne-vel első közös nagylemezük, amely a White Flag címet kapta.

letoltes_2.jpg

Sanne így mesélt a kiadványról: 

"Változásra van szükség a világban, legyen úgy minden, ahogy mi szeretnénk. A világ tele van olyan emberekkel, akik nem tudnak változtatni. Ez a szám pedig éppen erről a szükségszerű változásról szól. Az ég felé mutatjuk a középső ujjunkat, és leszarjuk, mi lesz a következő generációval. Majd reggel, felébredve elővesszük a jógamatracot, és a gyermekekért imádkozunk, miközben olcsó, kétdolláros, motivációs idézetet ábrázoló póló van rajtunk; és ezt kiposztoljuk az Instagramra..."

Természetesen a formáció megmutatta az album borítóját és a dalok címeit:

01. The Storm
02. Kids With Guns
03. White Flag
04. Sarah
05. Don't Tell Me Your Name
06. Fools Gold
07. Ratata
08. Nothing Like Me
09. Lions
10. Heavyweight Champion
11. Rise
12. Let This Be All
13. Sayonara
14. Dance In The Fire

A lemez bortója:

nemeseacdjune19.jpg

Az első kislemezes dalhoz pedig már a klip is elkészült - a Kids With Guns tekinthető meg, íme:

 

 

 

A Shadowrise énekesnője áll a Burning Witches élére

Seraina Telli nemrég elhagyta az együttest

Mint arról beszámoltunk, Seraina Telli, a csak lányokból álló Burning Witches énekesnője nemrégiben távozott a csapatból - döntését nem indokolta, de a 2015-ben alakult svájci zenekar elárulta: folytatják a zenélést, dolgoznak a harmadik nagylemezen. Első albumuk -amely a formáció nevét viselte- 2017-ben jelent meg, a Hexenhammer pedig 2018-ban.

Tegnap jelentették be a metálboszorkányok: megtalálták az új énekest, aki nem más, mint a holland Shadowrise frontasszonya, Laura Guldemond. Természetesen az újdonsült tag nem hagyja el eredeti bandáját sem.

burningwitchesband2019lineup_638.jpg

Laura Guldemond (középen) nagyon boldog, hogy a Burning Witches énekesnője lehet

"Zavaros és szomorú hetek után boldogan üdvözöljük Laurát a boszorkányok fedélzetén!"

- lelkendezett az együttes a Blabbermouthnak, egyúttal felfedték: néhány napon belül az első dal is hallható lesz, amelyben már Laura énekel.

Időközben Seraina, az előző frontlány elmondta távozásának okát: elkötelezte magát másik zenekara, a Dead Venus felé. 

Laura nagyon örül a lehetőségnek, hogy a lányokhoz csatlakozhatott:

"Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy a Burning Witches tagja lehetek! Köszönöm a kedves fogadtatást!"

 

 

Megvan az Aeverium új énekesnője

Vanessa Katakalos-szal nyomul tovább a banda

Nemrégiben számoltunk be a hírről, miszerint Aeva Maurelle elhagyta az általa alapított Aeveriumot. A német szoprán hölgy a Xandriában helyettesíti a tavaly kilépett Dianne van Giersbergent, ám azt még mindig nem tudni, hogy véglegesen ő marad-e a frontasszonya a zenekarnak.

Időközben az Aeverium meglelte Aeva utódját; egy félig görög származású lánnyal, Vanessa Katakalos-szal dolgoznak tovább.

42366734_1618691928237409_7929983004061990912_n.jpg

A 29 éves újdonsült énekesnő elmondása szerint nagyon boldog, hogy az együttes tagjává vált, hiszen nagy rajongója a munkásságuknak.

Sok sikert kívánunk a csapatnak Vanessával!

 

 

Bemutatta új énekesnőjét a Temperance!

Alessia Scollettivel folytatja útját a zenekar

Néhány hónapja jelentette be a milánói formáció, miszerint megváltak frontasszonyuktól, Chiara Tricaricótól. A vörös hajú leányzó egészen a kezdetektől, 2013-tól erősítette a bandát, három közös albumot készítettek el közösen, a csapat nevét viselő korongot (2014), a Limitless-t (2015) és a 2016-os kiadású The Earth Embraces Us Allt. 

A távozás okaira sem Chiara, sem a fiúk nem tértek ki, az énekesnő azonban elmondta: csalódott a döntés miatt, hiszen ő rengeteg szenvedélyt tett a zenélésbe. Később megírtuk, hogy egy angliai miniturnén az Overtures háttérénekese, Alessia Scolletti helyettesíti majd Chiarát.

A rajongók jó ideje kíváncsian várták, hogy a banda bemuassa új vokalistáját, akinek személyére a mai napon derült fény: Alessia marad a mikrofon mögött, és az április 20-án megjelenő új lemezen, amely az Of Jupiter And Moons címet kapta, már az ő énekét hallhatjuk.

28514618_1225430557559791_7792863478349621973_o.jpg

A csapat megerősítette: Alessia Scolletti véglegesen marad

 

Ezzel egy időben az új korong első dalát -amely a kiadvány címadó szerzeménye- is megmutatták a rajongóknak, íme!

 

 

 

26167802_1176728219096692_8193953724590781551_n.jpg

Bandák énekesnőcsere után #3 - The Agonist, Leaves' Eyes, Amberian Dawn, Visions Of Atlantis

THE AGONIST

 

the_agonist.jpg

A The Agonistot Alissa álmodta meg, ő írta a legtöbb dalszöveget is

A kanadai csapat első lemeze 2007-ben került boltokba, Alissa White-Gluz volt az akkori énekesnő. Amikor családi okok miatt Angela Gossow elhagyta az Arch Enemy legénységét, Alissát kérték fel, hogy vegye át a német frontasszony helyét. A The Agonistba pedig Vicky Psarakis került, aki Youtube-os felvételeivel (amelyeken főleg metálszámokat énekelt) vált híressé. A banda Vickyvel elkészített második lemezét -amely azonban az ötödik korongja a zenekarnak- 2016 őszén dobta piacra, Five címmel.

 

102219_photo.jpg

Vicky Psarakis görög felmenőkkel rendelkezik, de Chicagóban született. A The Agonistot megelőzően a Youtube által lett ismert.

LEAVES’ EYES

leaves-eyes-group-2015-1280.jpg

Liv Kristine a banda énekesnőjeként

Minden bizonnyal a 2016-os legnagyobb metálbotránya a szőke énekesnő kiléptetése az általa alapított Leaves’ Eyesból. Liv elmondása szerint azért lett kirúgva csapatából, mert Alex Krullal -aki a banda másik alapítója- megromlott a házassága. Utódja az Angel Nation énekesnője, a Londonban élő, de finn születésű Elina Siirala lett, akiről még annyit lehet tudni, hogy a Nightwish főnökének, Tuomas Holopainennek az unokatestvére.

 

le_newpluslogo_s_1.jpg

Elina Siirala finn származású énekesnő 2016 tavaszán került Liv Kristine helyére

AMBERIAN DAWN

 

b87c667998b5c58762e9a11e34048e7d.jpg

Heidivel ismerhettük meg a finn együttest

2006-ban alakult a banda a finn fővárosban, Helsinkiben -ekkor Heidi Parviaiennel kezdte pályafutását a zenekar, aki klasszikus éneklést tanult. Három nagylemez született a csodálatos hangú Heidivel, a River Of Tuoni (2006), a The Clouds Of Northland Thunder (2009) és az End Of Eden (2011).

Amberian Dawn - Caprival

Amberian Dawn a Heidit váltó Caprival (2015)

2012-ben az énekesnő kilépett a csapatból, mert egy teljesen más jellegű projekt foglalkoztatta, amit Dark Sarah néven meg is valósított. Őt Päivi Virkkunen, alias Capri váltotta, aki inkább pop-jellegű énekhanggal rendelkezik, mégis elfogadta a közönség. Vele készítette el az Amberian Dawn a legutóbbi négy albumát: a Circus Black-et (2012), a Re-Evolutiont (2013), a Magic Forestet (2014) és az Innuendo-t (2015).

VISIONS OF ATLANTIS

Az osztrák csapat 2000-ben kezdte pályafutását Stíriában, Ausztriában, a Xandriához és a Sireniához hasonlóan nem kevés énekesnőt fogyasztott el. A sógorok Nicole Bognerrel kezdték a zenélést, aki a banda megalakulásakor mindössze 16 éves volt.

voa1.jpg

Az eredeti felállás, Nicole Bognerrel, aki 2005-ben kilépett, 2012-ben, 27 évesen súlyos betegség után elhunyt.

Sokan támadták az együttest, miszerint nem több, mint egy Nightwish-utánzat, hiszen Tarjához hasonlóan Nicole is operaszerű énekkel igyekezett elkápráztatni a közönséget. Két albumot vettek fel eredeti felállásukban; 2002-ben az Eternal Endless Infinityt, majd 2004-ben a Cast Awayt. 2005-ben intett búcsút társainak Nicole, egyes pletykák szerint pont a Tarjával való összehasonlítgatások miatt kellett távoznia a zenekarból. Azonban Nicole maga cáfolta ezt; a csapatból való kilépését követően az opera világában találta meg számításait. Azonban nem dalolhatott sokáig a csodálatos hangú lány, ugyanis 2012. január 6-án, hosszú és súlyos betegség után elhunyt. Melissa Ferlaak amerikai énekesnő került 2005-ben Nicole helyére.

visions_of_atlantis_band2007.jpg

2007 - Melissa Ferlaak énekesnővel, aki Wolfganggal ez évben személyes okok miatt elhagyta a többieket.

Első nagyobb turnéjukat vele bonyolította le a csapat az Epica társaságában, valamint a Trinity stúdióalbumot is vele rögzítették. 2007 őszén, nem sokkal a koncertkörút indulása után Melissa és a gitáros Wolfgang Koch bejelentették: elhagyják a zenekart. A hírek szerint személyes okok miatt döntött a két zenész az azonnali távozás mellett, akik 2008 májusában össze is házasodtak. Közös gyermekük 2009-ben született meg, terhessége alatt Melissa végig énekelt az Aesma Daeva együttesben, amelyet a ex-Therionos Lori Lewis hívott életre még 2006-ban. Miután Melissa is kereket oldott, jó ideig nem lehetett hallani a bandáról.

voacsaj.jpg

Joanna Nieniewska, a Visions Of Atlantis harmadik énekesnője - egészségi gondok miatt pár hónap után lemondott a koncertezésről és a színfalak mögött segítette a bandát.

2009-ben jelentették be, hogy Joanna Nieniewska az új vokalista, ám az ő karrierje nem volt túl hosszú életű a Visions Of Atlantis-szel: egészségi problémákra hivatkozva nem tudta vállalni a koncertezést. Azonban a zenekarral tartott a turnékon, a színfalak mögött segédkezett. A mikrofon mögött még ki sem hűlt helyét a görög Maxi Nil vette át, aki korábban az Elysionban énekelt, a Delta és Ethera című korongokon hallhattuk őt.

Maxi Nil görög énekesnő váltotta Joannát - 2013-ig dolgozott a csapattal.

Ő egészen 2013-ig volt a formáció tagja, majd távozása után Jaded Star néven alapított új együttest. 2016-ban vált aktívvá újra a banda, amikor is a francia Clémentine Delauney személyében új énekesnőre leltek.

A francia Clémentine jelenleg a zenekar frontasszonya

Az Old Routes-New Waters című EP-n -amely a legutóbbi kiadványa a csapatnak- már az ő hangja hallható. Az énekesnő korábban a szintén osztrák Serenityben mutatta meg tehetségét. 

Bandák énekesnőcsere után #2 - Sirenia, Tristania, Arch Enemy

SIRENIA

A norvégiai Stavangerben alapította a csapatot Morten Veland, akinek nevéhez a Tristania létrejötte is fűződik. 2002-ben jelent meg At Sixes and Sevens című bemutatkozó albumuk az akkori énekesnővel, a francia Fabienne Gondaminnal. Morten elmondta, hogy Fabienne-nel nem tervezték hosszú távra az együttműködést, mindössze egy session-zenészként került a csapatba. Az ő kiválása után az akkor 17 éves Henriette Bordvik állt a mikrofon mögé, vele rögzítették az An Elixir for Existence című albumot 2004-ben.

sirenia.jpg

2004 - Henriette Bordvikkal ez évben készült el az An Elixir For Existence lemez

2005-ben Henriette kilépett, mert másféle zenékben is szerette volna kipróbálni magát, helyét a dán Monika Pedersen vette át, a Nine Destinies and a Downfall című 2007-es korong már vele készült el.

sirenia-39-final-1.jpg

Monikával - a dán énekesnő mindössze egy évet töltött a Sireniában. Ma festőként dolgozik.

Miután kemény egy év után ő is távozott a bandából, a spanyol Pilar Giménez Garcia, alias Ailyn lett az új énekesnő. A spanyol dalospacsirta kicsi kora óta előadói pályára készült, hazájában már a Sireniába kerülése előtt elismert énekesnő volt. 

234feada3e751fbca02c18eef44fee38.jpg

Ailyn 8 évig dolgozott Mortenékkel - 2016 nyarán azonban megváltak tőle. A spanyol énekesnő jelenleg a francia Melted Space-szel zenél

A The 13th Floor, a The Enigma of Life, a Perils of the Deep Blue és a 2015-ös The Seventh Life Path című kiadványokon már az ő hangját hallhattuk. Ő rekordhosszúságú időt töltött norvég zenésztársaival; 2008-tól 2016-ig volt a formáció vokalistája.

 

sireniaarticle

Emmanuelle Zoldan váltotta a Sireniát 8 évig erősítő Ailynt

2016 nyarán a csapat közleményben jelentette be, hogy Ailynnek egészségi problémái támadtak édesanyja májusi, váratlan halálát követően (az énekesnő évek óta cukorbeteg), így a 13 éve háttérénekesükként dolgozó Emmanuelle Zoldan veszi át a helyét a nyári koncerteken. Pár héttel később sokkolta a rajongókat a hír, miszerint a spanyol énekesnőt kitették a csapatból. Ailyn elmondása szerint igazságtalannak érezte zenésztársai döntését, hiszen orvosa csak némi pihenőt írt elő számára, egészsége stabilizálódását követően szívesen visszatért volna a színpadra. Ám elárulta azt is, hogy nem tűnik el a zenei életből, de még nem tudja, hogy egy zenekar élén vagy szólóban fog-e visszatérni. A banda azonban ettől függetlenül nekilátott az új lemez készítésének; szeptemberben bejelentették, hogy a nyári beugrós Emma immár nem a háttérben dúdolászik, hanem az együttes énekesnője lett. Új albumuk, a Dim Days Of Dolor november 11.-én kerül boltokba - ezen már a francia Emmanuelle hallható, aki hazájában jó ideje elismert operaénekesnő.

 

TRISTANIA

2005 - itt még Vibeke Stene norvég énekesnővel látható a csapat

2005 – itt még Vibeke Stene norvég énekesnővel látható a csapat

A norvég csapat 1996-ban jött létre Morten Velandnek köszönhetően. Vibeke Stene, az első énekesnő eredetileg csak a demó felvételek készítésének idejére csatlakozott hozzájuk, ám később állandó tag lett.

tristania-8099.jpg

Mariangela Demurtas olasz énekesnő 2007 óta a Tristania frontasszonya

Albumaik: Widow’s Weeds (1998), Beyond The Veil (1999), World Of Glass (2001), Ashes (2005), Illumination (2007) – ez utóbbi megjelenése után Vibeke kivált a csapatból, mert az énektanári pályát választotta, az új frontasszony az olasz származású Mariangela Demurtas (35) lett – vele készült el a 2010-es, Rubicon és a 2013-as The Darkest White című lemez is. A hölgy ezt megelőzően a Karmaflowban énekelt.

ARCH ENEMY

Az 1996-ban alakult dallamos death metal együttes azért számít különlegesnek, mert 2001-ig férfi énekesük volt Johan Liiva személyében, az ő helyére pedig egy törékeny huszonéves német nő került, Angela Gossow.

 

ob_6ec465_angela-gossow-2007-archenemy-01.jpg

Angela egy férfi énekes helyére került az Arch Enemyben - 2014-ben vált ki a zenekarból

A svéd csapat énekest keresett, és Angela -Michael Amott elmondása szerint- “feltakarította a színpadot a többi versenyzővel.” A 2001-es Wages Of Sin című lemezt már az énekesnővel vették fel, ezt még négy album követte: Anthems Of Rebellion (2003), Doomsday Machine (2005), Rise Of The Tyrant (2007) és a Khaos Legions (2011). 2014 márciusában sokak bánatára Angela elhagyta a csapatot, családi okokra hivatkozva, ám a továbbiakban is részt vesz a banda életében, mint menedzser.

 

17342882_1579861692048708_115645225300761437_n.jpg

Alissa 2014-ben váltotta Angelát

Helyét a The Agonistból ismert Alissa White-Gluz vette át, akivel legutóbbi, 2014-es War Eternal című albumukat is kiadták. 

Bandák énekesnőcsere után #1 - Xandria, Epica, Nightwish

XANDRIA

xandria-600x384.jpg

A Xandria élén Lisa Middelhauve énekesnő 2000-ben

Bielefeldben, Németország északnyugati részén alakult a csapat 1994-ben, Marco Heubaum gitáros révén. A “férfi részlegen” is történtek váltások, de énekesnők is akadtak szép számmal: az együttes pályafutását Nicole Tobiennel kezdte 1997-ben, őt 2000-ben Lisa Middelhauve váltotta, akivel négy lemezt készítettek el: Kill The Sun (2003), Ravenheart (2004), India (2005), Salomé – The Seventh Veil (2007). Egészen 2008-ig énekelt a zenekarban, majd személyes okokra hivatkozva kilépett. Kerstin Bischof lett az új énekesnő, ám az ő Xandriás pályafutása sem volt hosszú életű; alig egy évvel csatlakozása után ő is kivált a csapatból.

n58194-600x370.jpg

Manuela Kraller 2010-től 2013-ig erősítette a bandát

2010 decemberében a banda bejelentette, hogy Manuela Kraller az új frontasszony, aki korábban a Haggard zenei csoport tagja volt. Vele készült el a Neverworld’s End címet viselő lemez, amely sok Xandria-rajongó szerint a legjobb lett, Manuela hangját pedig sok rajongó Tarja Turunenéhez hasonlította. A csapat dalainak hangzása is keményebbé vált, mind az addigi lemezeken. 2013-ban aztán ő is távozott a bandából, elmondása szerint zenei elképzelései nem egyeztek a Xandriáéval, ám barátsággal vált el egykori zenésztársaitól, akik nem tétlenkedtek, mert még ez évben megtalálták Manuela utódját, Dianne van Giersbergen személyében, aki szintén remek hangi adottságokkal rendelkezik.

14976801_10154199435445889_295998520902527229_o.jpg

2014-2017 között a holland Dianne van Giersbergen énekelt az együttesben

Vele készült el a Sacrificium, amely hangzásában a Neverworld’s End vonalát követte. Manuela ezt követően több projektben feltűnt csodás hangjával, énekelt például az ex-Amberian Dawn-os Heidi Parviainennel, akinek jelenlegi projektje Dark Sarah néven fut. Először 2015-ben, Heidi első szólólemezén dalolt együtt a finn pacsirtával, de a Dark Sarah novemberben megjelenő új albumán, a The Puzzle-n is duetteznek. A zenekar legfrissebb albuma Theater Of Dimensions címmel 2017.január 27-én jelent meg, majd ez év szeptemberében Dianne egészségi problémák és személyes okok miatt kilépett a csapatból.

EPICA

Mark Jansen 2002-ben kiszállt akkori együtteséből, az After Foreverből, mert másféle zenét játszó csapat alapítása foglalkoztatta. Olyan embereket kezdett keresni maga mellé, akikkel egy klasszikus, szimfonikus irányultságú bandát alapíthatna, így született meg a Sahara Dust 2002-ben.

sahara-dust.jpg

Helena Iren Michaelsennel született meg a Sahara Dust 2002-ben

Ekkor a norvég származású Helena Iren Michaelsen volt az énekesnő, aki jelenleg az Imperia frontasszonya. Ám őt nem sokkal később Mark akkori barátnője, az akkor alig 18 éves Simone Simons váltotta fel, nevet cseréltek, a Kamelot egyik albumcíme után döntöttek az Epica mellett. Helena a csapatból való kilépése után megalapította az Imperiát, ahol folytathatta az éneklést.

epica2016a.jpg

Az Epica egyik promo fotója 2016-ból - Simone Simons 2003 óta a zenekar énekesnője

A zenekar azóta jócskán “kinőtte magát” a mármegintegycsajosegyüttes-kategóriából. A formáció hat stúdiólemezt, tizennégy kislemezt és öt speciális kiadványt jelentetett meg, ezek közül érdemes megemlíteni a Retrospect című DVD-t, amely a zenekar tízéves fennállása alkalmából készült 2013-ban, a hollandiai Eindhovenben. Simone itt már 4 hónapos terhes volt kisfiával, Vincenttel, akinek édesapja a Kamelot billentyűse, a félig magyar származású Oliver Palotai. 2014-ben megjelent a The Quantum Enigma, majd 2016 őszén a The Holographic Principle - mindkét album rendkívül sikeres lett, a csapat pedig szinte hazajár Magyarországra - legutóbb januárban léptek fel a Barba Negrában.

NIGHTWISH

A finnek legismertebb metálzenekara 1996-ban alakult Tuomas Holopainennek köszönhetően, aki a csapat zenei agya, billentyűse, dalszövegírója. Tarja Turunen, a csodálatos szoprán operaénekesnő a csapat szimbólumává vált, de 2005-ben, a teltházas Hartwall Arénában adott koncertjük után zenésztársai megváltak tőle egy nyílt levél kíséretében. Az indok szerint Tarja férje, Marcelo Cabuli argentin üzletember hatására anyagias díva lett, s ez összeegyeztethetetlen a Nightwish filozófiájával.

nightwish-tarja-turunen-gothic-heavy-metal-music-band-poster-fabric-silk-posters-and-prints-for-gift_jpg_640x640-600x400.jpg

2004 - a Nightwish itt még Tarja Turunennel zenélt

Vele öt stúdióalbumot jelentetett meg a zenekar: Angels Fall First (1997), Oceanborn (1998), Wishmaster (2000) Century Child (2002), Once (2004). Két DVD is készült a Tarjás időszak alatt, a 2001-es From Wishes To Eternity és a 2006-ban kiadott End Of An Era, amely a 2005. október 21.-ei, Hartwallban tartott koncertet tartalmazza. Az ő helyét a svéd Anette Olzon vette át, aki ezt megelőzően az addig ismeretlen Alyson Avenue tagja volt. Sok rajongó nem fogadta el Anette-t, ám érdekes, hogy mégis a Dark Passion Play (2007) lett a Nightwish eddigi legsikeresebb kiadványa, még a 2004-es Once -amellyel a finn ötösfogat világhírnevet szerzett magának- eladásait is überelte. A következő album az Imaginaerum címet kapta, 2011-ben dobták piacra, majd turnéra indult a banda.

471ab_nightwishpromo.jpg

Anette Olzon svéd énekesnő öt évig volt a zenekar frontasszonya

2012. október 1.-jén a csapat weblapján tett közzé a hírt, miszerint Anette és a fiúk útjai közös megegyezéssel elváltak. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Anette napokig kórházban volt, mert -ez persze hónapokkal később derült ki- várandós lett harmadik gyermekével, állandó rosszullétek gyötörték és nem tudta volna végigcsinálni a fellépéseket. Az ő helyére ugrott be két bulin is Elize Ryd svéd énekesnő, az Amaranthe tagja, és Floor Jansen, akit akkor még a ReVamp-ből ismerhettünk. A most 35 esztendős Floor-ral folytatták és fejezték be a koncertsorozatot, mindegyik turnéállomást hatalmas sikerként könyvelhette el a banda. 2013-ban bejelentették, hogy Floor hivatalosan is a Nightwish énekesnője lett. Sokak szerint a mostani az eddigi legerősebb felállás, mert Floor mind a Tarja, mind az Anette hangjára írt dalokat el tudja énekelni. Anno Anette-nek nem kis problémát okozott, hogy a Tarja operás hangjára íródott számokat élőben elénekelje (persze ez Tuomas döntése volt…), ezért rengetegen támadták is az énekesnőt.

001ni14.jpg

Floor eredetileg csak beugróként került Anette helyére - 2013 októberében azonban állandó tag lett

A Nightwish legújabb stúdiólemeze, az Endless Forms Most Beautiful 2015 március 27.-én jelent meg. Floor jelenleg otthon van kislányával, Frejával, (a kicsi 2017. március 15-én született meg),  akinek édesapja Hannes Van Dahl, a Sabaton dobosa. 

süti beállítások módosítása