Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Floor Jansen: " Igazságtalan lett volna arra kérni mindenkit, hogy várjon rám a ReVampben

Terjedelmes interjút adott a holland énekesnő.

2018. július 10. - Sarok Bettina

revamp-promo-1.jpg

Az énekesnő a FortaRock nevezetű fesztivál keretein belül adott egy terjedelmes interjút, amiben számos témát boncolgatott, ilyen többek között az, hogy várható-e a ReVamp esetleges visszatérése, de költözéseiről is szívesen mesélt.

Elsőként elárulta, hogy imád hazájában, Hollandiában fellépni, hiszen elképesztő szeretetet és támogatást kap a hazai rajongótábortól. Mindezeken felül, azt is őszintén elárulta, hogy korábban még csak eszébe sem jutott az, hogy egy másik országban alapítson családot:

Én örökre holland maradok, bár külföldre költöztem, és egy finn zenekarban énekelek, természetesen itt vannak a gyökereim, itt kezdtem el játszani a legkisebb helyeken. Az, hogy magam mögött tudhatom a holland közönség támogatását... Nos, ez nagyon szívmelengető.

- kezdte, majd így folytatta:

Sosem gondoltam volna magamról azt, hogy egyszer külföldre költözöm, csak mentem az utamon, megpróbáltam megtanulni a finn nyelvet, ami elképesztően nehéz, így rájöttem, hogy ha valóban megakarom tanulni, akkor Finnországba kell költöznöm, ez egy óriási lépés volt számomra, és félelmetes is, hiszen egyedül csináltam végig. Az emberek mindenben támogattak, de valamiért nagyon féltem. Végül beleszerettem az északi országokba, így lett Svédország az új otthonom. A finn soha nem lesz az erősségem, de svédül nagyon jól beszélek.

- vallotta.

Mindezeken túl, Floor készségesen válaszolt a ReVamppel kapcsolatos kérdésre is, ami eredetileg az volt, hogy tervezi-e csapatát újra rivaldafénybe helyezni, ám erre válasz nem érkezett, viszont elmondta, hogy 2016-ban miért is kellett feloszlania a holland hatosnak:

tumblr_o8dylbgyzn1uot9k3o1_1280.jpg

Először is, amikor hirtelen csatlakoztam a Nightwish-hez, akkor kezdtük el tervezni a ReVamp második albumát, miután tartottunk egy kis szünetet - beteg voltam, de minden tőlem telhetőt megtettem az úton, készen álltam az új album felvételére, de amikor csatlakoztam a Nightwish-hez az mindent megváltoztatott. Változtatnom kellett a lemez megjelenésén, de sosem mondtam azt, hogy « Ó most nem fogom kiadni a CD-t, vagy soha nem fogom befejezni » . Beakartam fejezni az albumot, és turnéra indulni a saját zenekarommal, hogy az emberek hallhassák a dalainkat.

- felelte, mondván, hogy minden áron el szerette volna készíteni a 2013-ban debütált Wild Card című lemezt.


Szóval ez történt... Mindez azonban azt jelentette, hogy folyamatosan turnéznom kell és albumokat készíteni, mivel már egyszer kiégtem, nem akartam újra átélni. Választanom kellett, mert mindenkit arra kérni a ReVampben, hogy várjon rám, nos ez nem lett volna igazságos.

Tarja: újabb betekintő érkezett az Act II-höz

Heteken belül megérkezik a kiadvány.

tarja-turunen-performs-at-xiii_-amphi-festival-in-cologne-07-23-2016_13.jpg

Hatalmas izgalom övezi a finn énekesnő vadonatúj DVD-jét, ami az Act II elnevezést kapta. Az újdonság július 27-én hódítja majd meg a világot, Tarja azonban folyamatosan megoszt néhány darabkát a korongról, annak érdekében, hogy mégnagyobb lázba hozza, a már emígyis tűkön ülő rajongóit.

A DVD-hez korábban már megérkezett két előzetes, majd ezeket követte az élőfelvételes kisfilm formájában megjelent Love To Hate, valamint az Undertaker című számok, melyek az ex-Nightwish-pacsirta 2016-os megjelenésű, The Shadow Self címre keresztelt albumán kerültek elhelyezésre.

A minap egy újabb felvezető látott napvilágot, ami ezúttal a búnusz részlegbe enged betekintést, így megfigyelhetjük, hogy hogyan zajlottak a fotózások, valamint a fesztiválokon való fellépések, melyek közül a Hellfesten, valamint a Woodstock fesztiválon adott fellépés teljes hosszúságban felkerült a számos érdekességet tartalmazó kiadványra. Mindezeken túl, itt találhatók azok a legjobbnak titulált rajongói fotók, melyeket maga Tarja válogatott ki. Íme:

 

Liv Kristine: " A Leaves' Eyesnak nevet kellett volna változtatni"

Különleges interjút adott az énekesnő!

lepress2.jpg

2016-ban bombaként robbant a hír, miszerint Liv Kristine és a Leaves' Eyes útjai külön váltak, mindezt azonban tovább tetőzte az, hogy az énekesnő kidobásával egy időben már az új vokalistát is bemutatta a 2000-es évek elején alakult formáció. Liv egy interjú során elmondta, hogy mindez a háta mögött zajlott le, a srácok viszont mindezek ellenkezőjéről vallottak.

A norvég dalos pacsirta a minap adott interjújában számos tervéről mesélt, ám nem volt rest válaszolni az egykori csapatára vonatkozó kérdésekre sem. Mint ismeretes, a Leaves' Eyes az énekesnőről lett elnevezve, így okkal várta el társaitól azt, hogy miután őt elbocsátották, a zenekar másik néven folytassa munkásságát:

Igen, úgy gondolom, hogy ez lett volna a helyes döntés, - amint azt már korábban is említettük. Amint megkaptam a hírt, miszerint Elina cserél majd le, és hogy készen áll a Leaves' Eyes-turnéra, azt reméltem, hogy megváltoztatják a zenekar nevét, és hogy új koncepciót fognak majd kialakítani.

- árulta el Liv, aki azt is elmondta, hogy rettenetesen szomorú, amiért már nélküle csendülnek fel az általa írt szerzemények:

A zene arra ösztönözött, hogy menjek vissza a gyökereimhez. Most, néhány évvel később, látva a dolgokat perspektívában, hatalmas szomorúságot érezek, amikor ezeket a dalokat, - amelyek nagyon kedvesek nekem -, nélkülem játszák élőben.

- magyarázta.

Liv további apróságokat is megosztott a dalszerzéssel, valamint terveivel kapcsoltban, ám kitért arra is, hogy bár jeleneg szólóalbumával van elfoglalva, a közeljövőben szívesen dolgozna együtt Tarjával, Doróval, a Tyr énekesével, és még számos fantasztikus előadóval egyaránt.

Köztudott, hogy Liv jelenleg a Midnattsol második énekesnője, mely formáció májusban dobja piacra vadonatúj nagylemezét, majd hamar útra is kelnek majd népszerűsíteni azt, ám mindezek mellett az idősebbik Espenæs  azt sem tartja kizártnak, hogy visszatérjen a köztudatba első zenekara, a Theatre Of Tragedy - erről egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, ám az énekesnő bízik abban, hogy terve sikerrel zárul.

tot3470d91c71fafacfcb99636a4d754c79.jpg

 

 

Fájdalmas emlékeket osztott meg Anette Olzon

Őszinte interjút adott az énekesnő.

img_9639k.jpgAnette Olzon élete fenekestül felfordult, amikor 2007-ben ő lett Tarja Turunen utódja a finn Nightwish-ben. A svéd vokalista mindösszesen két albumot készített a formációval, majd 2012. októberében őt is távozásra szólították fel. Nettie később szólóban próbálta bontogatni szárnyait, ám első - és egyelőre egyetlen - lemeze nem aratott nagy sikert, így visszavonult. 2016-ban azonban Jani Liimatainennel közös projektet indítottak, ami a The Dark Element lett, tavaly pedig már boltokba is került első korongjuk, ami elképesztő sikereket ért el világszerte már a megjelenésének napján.

A svéd tehetség a minap adott interjút a Headbangers nevezetű lapnak, melyben nemcsak visszatéréséről és új csapatáról mesélt, hanem a Nightwish-beli időszakáról is ejtett néhány szót. Mindezeken túl, olyan fájdalmas dolgoról is mesélt, amelyekről korábban nem volt hajlandó nyilatkozni.

 

Kicsit hezitáltam, mivel egy ideig semmit sem csináltam. Keményen tanultam az egyetemen. Továbbá kisgyermekeim vannak, így először kérdéses volt, hogy el vállalom-e. Jani korábbi munkáit sem hallottam, így úgy voltam vele, hogy próba-szerencse, mivel egyáltalán nem voltak kész dalok, én pedig szeretek valamit meghallgatni , mielőtt végleg elkötelezem magam. De beszélgettem a férjemmel, aki arra bíztatott, hogy válalljam el, szóval néhány napig gondolkodtam, most pedig boldog vagyok, hogy végül megtettem.

- mondta a The Dark Element kapcsán, majd elmondta, hogy szerinte vannak-e különösebb üzenetei a daloknak:

Tudomásom szerint nincs. Jani saját gondolatai vannak leírva, én csupán annyit tudok, hogy a dalok többségét erre a projektre és az én hangomra írta. Számomra ezek a küzdelmekről, a szerelemről, a betegségről szólnak, de élni kell az életet és örülni neki. Számomra ez a téma, amit érzek, amikor énekelek.

093e08a8dd214a4aed52314f593d6a53.jpg

Ezt követően szó esett szólólalbumáról, amelyről kiderült, hogy már akkor elkészült, amikor Anette még a Nightwish énekesnője volt, de emellett szívszorító történésekről is mesélt:

Már 2009-ben elkészítettem az egész lemezt, amikor a Nightwish kisebb szünetet tartott. Amikor elkezdtem a munkát a férjem elvált tőlem, otthon kellett hagynom a gyermekem, nagyon stresszes időszak volt ez az évek és a turné alatt. Minden nagyon gyorsan haladt, már nem is emlékszem mindenre. A szünet alatt elmondtam Tuomasnak, hogy saját albumot szeretnék rögzíteni. Nem akartam, hogy ugyanolyan legyen, mint a Nightwish, mivel nem akartam a saját zenekarommal versenyezni. Ez az, amiért a Shine olyan távol áll a Nightwish-től, hiszen ez is volt a cél. Mindig elmondtam Tuomasnak, hogy akusztikus albumot szeretnék, hiszen ez volt minden álmom. Le akartam írni, ami korábban történt velem. Amikor fiatal voltam, az iskolában folyamatosan bántottak, magányos voltam, nem volt sok barátom, mindezt ki akartam adni magamból, és a gyermekeim is hiányoztak, amikor távol voltam. Számomra ez egy napló az életem legjobb és egyben legrosszabb dolgairól.

-magyarázta, majd elmondta, milyen érzés volt számára átvenni Tarja Turunen helyét:

1224439376_62.jpg

Mindig úgy éreztem, mintha egy lehetetlen feladatba kerültem volna. Lehetetlennek bizonyult megnyerni magamnak azokat a rajongókat, akik már a kezdetektől kedvelték a Nightwish-t. Természetesen sok új rajongót is szereztünk, olyanokat, akik az operás témát nem hallgatták meg. A Dark Passion Play nagyon sikeres lett, így ebből a szemszögből úgy gondoltam, hogy rendben van, de szrintem akkor is lehetetlen feladat volt. És meg is kellett szenvednem érte. Számomra ez nagyon szomorú, mivel tudom, hogy nem vagyok a világ legjobb énekesnője, de természetesen tehetséges vagyok, nem sok énekórát vettem, de szívből énekelek és igyekszem a lejobbat kihozni magamból. Egyesek mégis azt mondják, hogy nem tudok énekelni. Én egy egyszerű popénekesnő vagyok.Most már nem gyűlölnek annyira, bár még mindig azt mondják, hogy én soha nem illettem a Nightwish-be, mindezek ellenére én mégis úgy gondolom, hogy jó munkát végeztem. Kemény volt és elveszítettem az önbizalmamat, mint énekes. Amikor csatlakoztam a bandához boldog voltam a színpadon, nem volt rajtam nyomás, de végül kialakult. A srácok a zenekarban mindenben támogattak, de szükségem lett volna a rajongók szeretetére is.

-vallotta.

UnSun - mi történt velük?

Aya állapota nem javul

 

A lengyel metálbanda éppen elindult a nagyobb sikerek felé vezető úton, amikor sajnálatos dolog történt.

unsun_blonde_girl_band_teeth_14538_3840x2160.jpg

A 2006-ban, Szczytno városában megalakult együttes -az alapítók Maurycy Stefanowicz és felesége, Annelyse "Aya" Stefanowicz voltak- két sikeres album, a 2008-as The End Of Life és a 2010-es Clinic For Dolls után kényszerpihenőre vonult, mivel az énekesnő hangszálaival gondok adódtak, amelyek sajnos nem javultak a kezelések ellenére sem. Február 6-án a 34 éves énekesnő közleményt adott ki:

"A betegségem idegrendszeri eredetű, a testemmel egy csomó rossz dolog történik most. Jelen pillanatban a séta is nagy fájdalmakkal jár számomra, mert a betegség megtámadta a nyakam és a gerincemet is. Nemcsak az éneklés, de a beszéd sem lehetséges most számomra. Kezeléseket kapok, remélve, hogy javul az állapotom. Később egy műtéttel talán meg lehet szüntetni a problémámat, de úgy döntöttem, kilépek a csapatból. A férjem, Maurycy folytatja a zenélést és új projekten dolgozik."

A banda zenéjére leginkább a Lacuna Coil, a Nightwish és a Within Temptation munkássága hatott, de az Evanescence-t és a The Gatheringet szintén inspirálónak tartották.

süti beállítások módosítása