Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok


Alissa White-Gluz megmondja, miért nagyon 'metal' vegánnak lenni

Életmódjáról vallott az énekesnő

2020. március 26. - Jurancsik Eszter

A svéd Arch Enemy háza táján eléggé nagy csönd honol mostanság, ami a világot rettegésben tartó koronavírus-járvány kapcsán nem csoda. Viszont azt már jó ideje tudni lehet, hogy a zenekar készíti a következő nagylemezt, valamint az énekesnő, Alissa White-Gluz emellett még szólóanyagon is dolgozik.

 

Korábban a kanadai származású frontasszony mesélt már a vegánságról, amely életmódot tini kora óta követi, most pedig ismét nyilatkozott a téma kapcsán - a Mercy For Animals nevű szervezetnek mondta el, szerinte miért is nagyon metal az, ha valaki vegán lesz.

"Több, mint 20 éve vegán vagyok. Már akkor vegán voltam, mielőtt zenélni kezdtem volna. Soha életemben nem ettem húst. Vegetáriánus családban nőttem fel, tehát a vegánná válás teljesen logikus lépés volt."

- kezdte a téma boncolgatását Alissa.

alissa_3.jpg

"Amikor beindult a zenei karrierem, szerettem volna az állatok jogairól is beszélni. És most ezt a súlyos zenét használom fel, hogy az üzeneteimet közvetíthessem."

- folytatta az énekesnő, akiről korábban csapattársa, Michael Amott is elmondta: büszke arra, hogy Alissa milyen bátran beszél ebben az igencsak megosztó témában. 

"Nőnek, vegánnak és straight edge-nek lenni a metálvilágban olyan, mintha egy céltábla lenne a homlokomon. De soha, senkiért nem fogok megváltozni! Véleményem szerint a metál a lázadásról szól, a saját utad alakításáról. Hétköznapi dolgokat veszel elő a vegánná válással, mint az evés, a vásárlás vagy az öltözködés. Az emberek azt gondolják, joguk van kizsákmányolni az állatokat ezekért a dolgokért, pedig nem! A veganizmus pont ezekkel a dolgokkal megy szembe. És ez nagyon metal!"

- zárta gondolatait.

 

 

Jótékonykodik a Liv Sin

A zenekar szívügyének tekinti az állatvédelmet

2002-2014-ig volt aktív a svéd Sister Sin, majd feloszlásuk után az énekesnő Liv Jagrell Liv Sin néven hozta létre új csapatát, amellyel idén áprilisban megjelentették első albumukat. 

livsin.jpg

Új nótájukban, amely a King Of The Damned címet viseli, igen fontos témára kívánják felhívni a figyelmet: a vadvilág kihalása már régóta fenyegeti a bolygót, Livet pedig egy Afrikában készült fotósorozat ihlette a dal szerzésekor.

Nick Brandt svéd fotós egy Cecil nevű oroszlánról készített képeket, ám nem csupán az állatot látta a fotókon, hanem azokat a helyeket, amelyek egykor a vadállatok élőhelyei voltak, és mára szemétlerakókká váltak.

"Ez nagyon szomorú látvány, az emberiség szégyene. Ez a tendencia megy jelenleg és fog is a jövőben, ha nem teszünk semmit. Emlékeztek még az Oroszlánykirályra...? Hát, hamarosan nem marad több "Dzsungel királya, hanem a megmaradt oroszlánok az >>Átkozottak királyai<< lesznek."

- osztotta meg gondolatait a 37 éves frontasszony, akinek zenekara összefogott egy svédországi állatvédő szervezettel, a Djurens Rätt-tel, a kislemez eladásaiból származó pénz pedig hozzájuk kerül majd. 

A videó tegnapelőtt debütált a Youtube-on, íme:

 

 

süti beállítások módosítása