Kevés zenekar tudja úgy újra és újra felöltöztetni a fájdalmat, hogy az ne önsajnálatnak, hanem erőnek hasson. Az Evanescence már a Fallen (2003) idején sem egyszerű emós-tinigót világfájdalomként robbant be, hanem olyan bandaként, amely a sebezhetőséget drámai, monumentális formába öntötte. A The Open Door (2006) tovább tágította ezt a sötét, teátrális világot, az önmagáról elnevezett Evanescence (2011) keményebb, gitárközpontúbb oldalát mutatta meg, míg a Synthesis (2017) a dalok szimfonikusabb, törékenyebb arcát emelte ki. A The Bitter Truth (2021) már nyersebben, földközelibb dühvel beszélt veszteségről, túlélésről és szembenézésről, a most megjelent Sanctuary pedig mintha mindezekből építene menedéket: egy olyan helyet, ahol a fájdalom nem elnyel, hanem tartást ad.

A lemez előtt két dal engedett betekintést az új anyag világába. A 2025-ben megjelent Afterlife a Netflixes Devil May Cry sorozatban is helyet kapott, míg az idén érkező Who Will You Follow már címében is az album egyik központi kérdését feszegeti: ha a hit szertefoszlik, és a régi kapaszkodók eltűnnek, kit vagy mit követünk tovább?

Az Evanescence sosem abból épített kultuszt, hogy hat-hét perces dalokkal próbálja bizonyítani a saját fontosságát. Amy Lee-ék többnyire három-négy-öt percbe sűrítik a mondanivalót, aztán tessék: lehet befogadni, lehet fintorogni, de nincs mellé zenei használati utasítás. Talán ez az 1994 óta létező zenekar egyik nagy erénye. Nem rétestészta-hosszúságúra nyújtott számokat kapunk, nem felesleges betétekkel kipárnázott drámát, hanem koncentrált, érzelmileg telített dalokat, amelyekben a zene és Amy hangja viszi el a hátán az egészet. A Fallen óta ez a hang egyszerre sebezhető és erőteljes, és még mindig képes úgy megszólalni, mintha valaki egy komplett belső összeomlást próbálna himnusszá alakítani.

Nincs ez másképp a Sanctuary esetében sem. A korongot nyitó Beautiful Lie felépítésében és dallamvilágában is azonnal az Evanescence jól ismert, összetéveszthetetlen hangzásvilágát tárja a hallgató elé. A már korábban bemutatott Who Will You Follow és Afterlife szinte azonnal beleégnek az ember fülébe, varázsuk pedig éppen a fent említett letisztult, direkt felépítésben rejlik: nincs túlgondolva, nincs túlmagyarázva, mégis elég érzelemmel van megtöltve ahhoz, hogy ne üres refréngyártásnak, hanem valódi Evanescence-pillanatnak hasson.

Természetesen áthatja a dalokat az Evanescence-től jól ismert elektronikus árnyalás is: a Rapture szintetizátordallamai és a címadó Sanctuary zongorabetétei nem puszta díszítőelemek, hanem valóban hozzáadnak a lemez sötét, mégis felemelő világához. A Tell Me When You’ve Had Enough viszont más irányból támad: berobban, odacsap, és az album egyik legkeményebb pillanataként azonnal magára húzza a figyelmet. A refrén egyszerre erőteljes és könnyen énekelhető, így nem nehéz elképzelni, ahogy koncerten a közönség együtt üvölti majd Amyvel.

Megszokásához híven a zenekar balladát is elhelyezett az anyagon. A How Do I Heal megható zongoraszólama és Amy érzelmektől túlcsorduló hangja erősen idézi a Fallen egyik legnagyobb klasszikusát, a My Immortal-t, amely mára éppúgy kultikus darabnak számít, mint a Bring Me To Life. A lassú, sebezhető szerzeményt a dühvel átitatott About Us követi, amelyről Amy korábban elmondta: hazája politikai eseményei, valamint az azokból fakadó reménytelenség és frusztráció érzése ihlette. A dal ennek megfelelően nem finomkodik, hanem feszült, indulatos és kifejezetten erőteljes pillanata az albumnak.

A Calm Down a lemez egyik legmisztikusabb hangzású darabja, amelyben Emma Anzai játéka is hangsúlyos szerepet kap. Az elektro-ambient alapokra épülő dal különleges elegyet alkot az Evanescence sötét, lebegő atmoszférájával, és bár nem tartozik az album legdirektebb tételei közé, éppen ettől válik emlékezetessé. Őszintén szólva, nekem nagyon is bejön. A Self Destruct ezzel szemben ismét az arcletépős energiát hozza, némi industrialos árnyalattal kiegészítve. Címével ellentétben azonban nem az önpusztítást dicsőíti, hanem annak legyőzésére fókuszál.

Az öt percet meghaladó Forever Without You a korong leghosszabb szerzeménye, és talán az egyik legszebb pillanata is. A dal középpontjában Amy hangja áll, amely egy szál zongora kíséretében bontakozik ki, majd lassan egy gyönyörű, fájdalmas balladává növi ki magát. Nincs szükség felesleges díszítésre, túlpakolt hangszerelésre vagy drámai mutatványokra: itt elég a hang, a zongora és az a fajta nyers érzelem, amelyet az Evanescence mindig is különösen jól tudott megszólaltatni. Néha nem kell túlbonyolítani egy dalt ahhoz, hogy üssön. Márpedig ez üt. Nagyon is.

Igen erőteljesen zárul az album: a Wide Open Heart alig háromperces hossza ellenére is szépen kibontja azt az emocionális határozottságot, amely mindig is az Evanescence sajátja volt. Nem kapunk felesleges köröket, eposzi játékidőt vagy hatalmas kórusokat, amelyek a Fallen-t záró Whisper esetében tökéletesen működtek, itt viszont csak ráerőltetett grandiózusságnak hatnának. A dal ereje éppen abban rejlik, hogy nem akar nagyobbnak látszani annál, ami: egy tiszta, őszinte és pontos lezárás. Egyszerűség, kimondott érzések és minőségi zene. Ennyi elég is.

Összességében a Sanctuary egy erős, érett, önazonos és érzelmileg sűrű Evanescence-album, amely nem akarja újraírni a zenekar történetét, de méltó módon folytatja azt. Nem forradalmi lemez, inkább tudatos építkezés mindabból, amit mindig is jól csináltak: sötét atmoszféra, szerethető dallamok, zongorás törékenység, keményebb pillanatok és az a hang, amely még mindig képes egyszerre sebezhetőnek és erősnek hatni. A lemez nem menekülést kínál, hanem kapaszkodót. És néha pontosan erre van szükség: nem világmegváltásra, csak néhány dalra, amely segít egyben maradni ebben a szépen rohadó világban.

9/10

"Sanctuary"

Megjelenés: 2026.06.05.

Kiadó: BMG/Columbia

Dallista:

1. Beautiful Lie
2. Tell Me When You've Had Enough
3. Who Will You Follow
4. Rapture
5. Afterlife
6. Sanctuary
7. How Do I Heal
8. About us
9. Calm Down
10. Self-Destruct
11. Forever Without You
12. Wide Open Heart

Zenészek:

Amy Lee - ének, zongora

Troy McLawnhorn - gitár

Tim McCord - gitár

Emma Anzai - basszusgitár

Will Hunt - dob

Nita Strauss és férje, egyben menedzsere, Josh Villalta örömmel jelentették be  a közösségi médiában, hogy megszületett első közös gyermekük, egy kisfiú, aki a Maxwell James nevet kapta. A People értesülései szerint Maxwell május 28-án, helyi idő szerint csütörtökön este 8 órakor jött világra, 7 font 6 unciás súllyal és 20 hüvelykes hosszal (kb. 3350 gramm és 51 cm).

Nita szerdán több fotót is megosztott a boldog családról, a képek mellé pedig megható sorokat írt:

Isten hozott a világban, Maxwell James. Olyan sok szeretet vett körül, amikor megszülettél, és minden egyes nappal még több szeretetben lesz részed. Max már most különleges, és őszintén hisszük, hogy nagy dolgokra hivatott. Mindkettőnkből van benne egy darab, és bármilyen utat is választ majd, nyomot fog hagyni a világban, és olyan erő lesz, akivel számolni kell. Alig várjuk, hogy lássuk, milyen férfivá válik, de addig is minden pillanatot megbecsülünk ezen az úton.

Gratulálunk!

Az Evanescence nemrég mutatta be új kislemezét, a Who Will You Follow című dalt, amely a zenekar hamarosan érkező, Sanctuary című albumának egyik előfutára. A lemez június 5-én jelenik meg, az új szerzemény pedig már most komoly beszédtémát adott a rajongóknak.

Amy Lee énekesnő az LA Lloyd Rock 30 országosan sugárzott rádióműsorában adott friss interjúban beszélt arról, milyen gondolatok húzódnak a dal mögött. A műsorvezető arról kérdezte Amyt, hogy a Who Will You Follow szövege általánosságban a befolyásolhatóság veszélyéről szól-e, vagy inkább konkrét emberekre, jelenségekre figyelmeztet.

Amy szerint a dal üzenete nagyon is konkrét, mégis sokkal szélesebb értelemben működik.

Úgy érzem, nagyon konkrét, de értem a kérdést. A sor így hangzik: Amikor minden hited a valóságban szertefoszlik, kit fogsz követni? Kit fogsz követni? Ha már azt sem tudod, mi valóságos, hogyan alapozhatsz bármilyen cselekvést valamire, ha azt sem tudod, mi igaz? Ha azt sem tudod, mi mesterséges intelligencia. Ha azt sem tudod, mit etetnek meg veled a hírfolyamodban, miközben mindannyian annyira… Ez nagyon nehéz, és én is ugyanúgy bűnös vagyok benne. Meg kell állítanom magam, amikor görgetem a közösségi médiát, aztán egyszer csak azt mondom: szent szar, eltelt egy óra, és azt sem tudom, mit néztem, de dühös vagyok és félek. Szóval úgy érzem, ez az egész információáradat iszonyúan leszív, ugyanakkor szembe kell néznünk a valósággal.

- magyarázta az énekesnő, aki elárulta: a dal üzenete több szempontból is a Mátrix című, 1999-es sci-fi akciófilm alapszituációját idézi: az ébredést, a felismerést, hogy a minket körülvevő világ nem feltétlenül az, aminek látszik.

Úgy érzem, a Who Will You Follow mindennél inkább olyan, mint a Mátrix története. Szóval ez az ébredésről szól. Ennek az illúziónak a szétfoszlásáról, és arról, hogy vágyunk erre. Én vágyom erre. Azt akarom, hogy egymás szemébe nézzünk emberként, és azt mondjuk: Szia. Ez a való élet? Te valódi ember vagy? Remek. Igyunk meg egy pohár bort, és menjünk át ezen a szaron együtt, mert az, hogy elmenekülünk előle, úgy teszünk, mintha nem történne meg, és csak sodródunk a hazugságokkal, miközben a nyakunkra taposnak, nem működik. Találjunk újra egymásra. A szeretet erős. Az emberek hatalmas erővel bírnak. Csak tudnunk kell ezt. Emlékeznünk kell rá, hogy ott vagyunk egymásnak.

Az interjúban szóba került az is, hogy a közösségi médiában különösen az érzelmileg túlfűtött, negatív tartalmak képesek villámgyorsan terjedni. Amy szerint ez azért is nehéz, mert az ember szeretne valamit tenni, de közben könnyen elveszik abban, hogyan is kellene reagálnia.

 Nehéz, mert az ember tenni akar valamit. De mit tehetünk? Azt hiszem, én is feltettem magamnak ezt a kérdést. És arra jutottam: nos, énekes vagyok, és az emberek figyelnek arra, amit mondok. Szóval ahelyett, hogy személyesen azzal tölteném az időmet, hogy megpróbálom megírni a tökéletes posztot, aztán minden energiámat felemészti, hogy félreértenek, vagy bármi történik, belém állnak, miért ne csinálnám inkább azt, amihez a legjobban értek? Miért ne tenném bele a reményemet, a szeretetemet, a haragomat és mindazt, amiről azt remélem, hogy összehozhat minket, a zenébe? És talán így mélyebb hatást érhetek el. Semmi árnyékvetés azokra, akik rávilágítanak az igaz dolgokra. Erre szükség van. De határozottan van egy olyan szintje ennek, hogy egyszerűen túl sok az információ, a legtöbbje hazugság, de akkor is információ, állandó rossz hír. Kimerítő. Kimerültünk. Kimerültünk, és nem hiszem, hogy a megoldás az lenne, ha egyszerűen elmenekülünk előle. Szerintem változásra van szükségünk. Szóval először is: nézzünk szembe vele együtt.

Emlékszem, mennyire izgatott voltam, amikor ez az egész elkezdődött. Hogy egyszerűen lehetett valamilyen közösségi médiafiókom, és közvetlenül beszélhettem a rajongókkal, ahelyett, hogy arra vártam volna, hogy egy újságíró interjút készítsen velem, aztán a saját szavaival feldolgozza, majd megjelenjen egy magazinban, amit valaki egy hónappal később elolvas. Hogy szó szerint csak oda tudok menni, és azt mondani: Hé, ez a helyzet, vagy: Itt a bejelentés, vagy: Egyébként amit mondtam, az nem úgy hangzott el. Ezt akartam mondani. Bármi legyen is az, az, hogy tényleges, közvetlen kommunikációs csatorna létezik, szerintem nagyon jó dolog. És az is nagyon klassz, hogy látni lehet az emberek művészi önkifejezését. Nem tudom, csak az én algoritmusom ilyen-e, és tényleg nem töltök ott rengeteg időt, de számomra a TikTok szórakoztató. Az algoritmusom nagyon erősen a művészeti alkotásokról és a komédiáról szól, emberekről, akik hülyéskednek. És ezt tudom támogatni.

- zárta gondolatait.

Dolgozik új albumán a kaliforniai Butcher Babies: a készülő lemez megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, de a zenekar már három dallal is ízelítőt adott belőle. 2024 novemberében érkezett a Sincerity, idén márciusban a Lost In Your Touch, majd ezt követte a Black Dove.

A mai nappal megérkezett a negyedik felvezető szerzemény is, amely a Blame It On The Wind címet kapta. A dal egy kulcsfontosságú fejezetként illeszkedik ahhoz az albumhoz, amely Heidi Shepherd énekesnő múltjához írt mélyen személyes szerelmeslevélként értelmezhető. A készülő anyag az elmúlt 25 év élményeiből, kapcsolataiból, szívfájdalmaiból és nehezen megszerzett tanulságaiból táplálkozik. Egy önreflexióban és fejlődésben gyökerező lemez körvonalazódik, amely egyszerre tiszteleg az előtt, ahonnan Heidi érkezett, és magabiztosan vállalja azt az erőt, tisztánlátást és belső tartást, amelyet az évek során felépített.

Heidi így mesélt a dal hátteréről:

Vannak éjszakák, pillanatok és kapcsolatok, amelyeket sosem tudunk teljesen lerázni magunkról. A Blame It On The Wind is egy ilyen éjszakáról szól; egy olyanról, amelynek reggelre el kellett volna tűnnie. 2012-ben az, ami eredetileg egy egyéjszakás kalandnak indult, olyan kapcsolattá vált, amely éveken át kísértett. Egy pillanat volt, amelyről mindketten tudtuk, hogy tiltott, mégis újra és újra visszarántott minket annak az első éjszakának az emléke. Élénken emlékszem rá: az illatára, arra, ahogy kimondta a nevemet, a farmerjára és a csizmájára, a Santa Monica-i loftlakása erkélyére, és arra az első érintésre. Ez a dal arról a vágyról szól, amelytől képtelen vagy elszakadni; arról, amikor tagadod a felelősségedet, és kifogások egész sorát gyártod, miközben követed a fehér nyulat. Azt hiszem, néha könnyebb a körülményeket hibáztatni a döntéseinkért, mint beismerni, hogy valaki tényleg a bőrünk alá férkőzött. Számomra erről szól ez a dal.

Augusztus 7-én érkezik a Xandria új nagylemeze, amely az Eclipse címet kapta, egyben ez lesz a zenekar második stúdióalbuma Ambre Vourvahis énekesnővel. 

A The Wonders Still Awaiting 2023 februárjában jelent meg, és gyakorlatilag új életet lehelt az előtte hosszú ideig tetszhalott állapotban vegetáló csapat hangzásába. Ebben természetesen Ambre-nek is komoly szerepe volt: a különleges hangú fronthölgy nemcsak tiszta énekével, hanem hörgéseivel is bizonyította, hogy nem dísznek állt be a mikrofon mögé. 

Örömhír érkezett a szimfonikus metal világából: Mark Jansen és Laura Macrì törvényesítették szerelmüket. Az Epica alapító-gitárosának és a MaYaN csodálatos hangú énekesnőjének kapcsolata immár több mint másfél évtizede tart. 2011 óta alkotnak egy párt, és ez idő alatt nemcsak magánéletükben, hanem zenei téren is szoros alkotótársakká váltak, hiszen Laura hangja évek óta meghatározó része a MaYaN hangzásának.

A szerelmesek életében a 2023-as év is különleges volt: november 12-én megszületett első gyermekük, egy kislány, aki az Ilse nevet kapta. Az esküvő hírét Laura 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában tette közzé.

Gratulálunk!

A svéd dallamos metalt játszó Metalite visszatér eddigi legambiciózusabb és legfilmszerűbb fejezetével - az új album, a Discovery 2026. szeptember 25-én jelenik meg a Perception, a Reigning Phoenix Music egyik alkiadója gondozásában.

A zenekar a készülő lemezzel minden eddiginél messzebbre tolja saját sci-fi ihletésű, modern metalos világát. A korábban bemutatott Our Time Has Come és Starchild után most megérkezett az új kislemez, az In Case Of Emergency, amelyhez kisfilm is készült.

Az szerzemény erőteljes dallamokkal, súlyos ritmusokkal, döngölő gitárriffekkel és a Metalite-ra jellemző futurisztikus hangzásvilággal építkezik. A dal dinamikus riffjei, filmszerű szintirétegei és Erica Ohlsson karakteres hangja együtt egy modern, energikus és érzelmekkel teli metal himnuszt eredményeznek.

A zenekar alapítója, gitárosa, producere és dalszerzője, Edwin Premberg így beszélt az új számról:

Az In Case Of Emergency egy igazi ütős darab, súlyos ritmussal és zúzós gitárokkal. De az intenzitás mögött egy erős üzenet is van: arról szól, hogy mindig ott legyünk valaki mellett, időtől és helytől függetlenül. Ez a dal zeneileg és érzelmileg is nagyot üt: nyers, dallamos, és arra készült, hogy érezni lehessen.

A Discovery keverését és maszterelését az elismert dán producer, Jacob Hansen végezte, akinek neve olyan zenekarok kapcsán lehet ismerős, mint a Volbeat, az Evergrey vagy az Amaranthe. A tizenkét dalból álló album tovább mélyíti a banda futurisztikus koncepcióját: emberi evolúció, technológia, túlélés, felszabadulás és remény kerülnek a középpontba egy digitális valóságok és kozmikus felfedezések által formált világban.

A történet szerint 2058-ban járunk, három évvel azután, hogy az emberiség elhagyta az összeomló Földet, és új kezdet után indult a világűrbe. Szóval lényegében: bolygó kuka, emberiség menekül, közben szól a dallamos metal. 

A Discovery a zenekar korábbi lemezein felépített világokat viszi tovább: a Heroes in Time /2017/, a Biomechanicals /2019/, az A Virtual World /2021/ és az Expedition One /2024/ után a formáció ismét bizonyítja, miért tartják őket a modern, sci-fi ihletésű dallamos metal egyik úttörő csapatának.

A Metalite-ot Edwin Premberg alapította 2015-ben. A zenekar már bemutatkozó albumával, a Heroes In Time-mal komoly figyelmet kapott, mivel friss, modern megközelítést hozott a dallamos metal műfajába. 2019-ben csatlakozott hozzájuk Erica Ohlsson, aki a Biomechanicals lemezen mutatkozott be énekesként, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a csapat futurisztikus identitása még markánsabbá váljon.

A Discovery dallistája:

01. Our Time Has Come
02. In Case Of Emergency
03. Into The Maze
04. Cyberspace
05. The Metal Elite
06. Neon Rain
07. Echoes Of You
08. Starchild
09. Wings Of Fire
10. Captive In The Past
11. Supremacy Of One
12. Triforce

Karrierje eddigi legerőteljesebb albumával készül visszatérni Tarja Turunen: a "Frisson Noir" június 12-én jelenik meg, a lemez hangzásán pedig Neal Avron keverőmérnök dolgozott, aki korábban olyan nevekkel működött együtt, mint a Linkin Park, a Disturbed vagy a New Found Glory.

A korongról eddig három dal látott napvilágot: a több mint tízperces At Sea, amelyben szokatlan, mégis lenyűgöző zenei megoldások villannak fel; a Dani Filth közreműködésével készült I Don’t Care; valamint a néhány napja megjelent The Trace Outlives, amelyben a japán shamisen-művész, Sayo Komada is szerepel.

Alissa White-Gluz a napokban egy friss interjúban beszélt arról, hogyan lett a DragonForce énekese, és hogy ebben milyen szerepe volt a zenekarral közös 2025-ös együttműködésének - a Local Band Smokeout arról kérdeze az énekesnőt, hogy a Burning Heart című DragonForce-dal alternatív verziójában való szereplése vezetett-e végül oda, hogy csatlakozott a bandához.

Részben igen. Azt hiszem, mindannyian úgy éreztük, hogy nagyon jó volt köztünk az energia a közös munka során, és hogy izgalmas lehet ötvözni mindazt, amiről a DragonForce ismert, azzal, amiről én vagyok ismert, és kihasználni az erősségeinket.

- vallotta.

Az énekesnő elmondása szerint eleinte még ők sem voltak teljesen biztosak abban, hogy ez működhet-e. De végül úgy döntöttek, nem várnak tovább a tökéletes pillanatra, mert az ilyen természetesen soha nem jön el, csak az emberi agy találta ki, hogy legyen mire fogni a halogatást.

Szerintem az életben az ember sosem igazán áll készen valamire. Egyszerűen meg kell csinálni, aztán menet közben rájössz, hogyan működik. Úgy voltunk vele: tudjátok mit? Most vagy soha. Ugorjunk bele, és csináljuk meg. 

Az interjúban arról is beszélt, milyen élmény a DragonForce tagjaival új dalokon dolgozni. Alissa szerint egy dolog otthon, külön-külön gyakorolni vagy ötleteket írni, és egészen más, amikor a zenekar ténylegesen együtt kezd el dolgozni egy teremben.

Az ember gyakorolhatja a saját részeit egyedül, írhat külön is, és az működhet. De amikor ténylegesen elkezdtünk együtt játszani ugyanabban a teremben, rendesen próbálni, írni, dalszövegeken, akkordmeneteken, részeken, hangszerelésen, koncepciókon és címeken dolgozni, akkor visszahallgattuk az anyagokat, és azt mondtuk: ez nagyon jól szól. Elég magabiztosak voltunk, de amikor visszahallgattuk, azt éreztük: ó, oké, itt tényleg ráéreztünk valamire. 

Az interjúban szóba került Marc Hudson, a DragonForce férfi énekese is, aki hallásproblémák és fülzúgás miatt kénytelen volt kihagyni a zenekar néhány legutóbbi fesztiválkoncertjét.

Gyakran beszélek Marc-kal. Remekül van. Csodálatos énekes. A technikája nagyon érdekes számomra, mert teljesen más, mint az enyém. Ő olyasfajta kevert hangon énekel, ami inkább fejhang-domináns, én pedig inkább mellhang-domináns keveréket használok. Remélem, hamarosan jobban lesz. Tudom, hogy ez küzdelem, de ő profi, és dolgozik rajta. Még mindig képes énekelni, szóval csak azt remélem, hogy elmúlik neki, hogy ne legyen ennyire frusztráló számára saját magát hallani.

A DragonForce legutóbbi albuma, a "Warp Speed Warriors" 2024 márciusában jelent meg, és természetesen már készül a folytatás is. Erről Alissa egyelőre nem árulhatott el konkrét részleteket, de annyit elmondott, hogy nagyon élvezi a közös munkát.

Az egykori Nightwish-frontasszony, Tarja karrierje eddigi legkülönlegesebb és legkeményebb albumát készül a boltok polcaira repíteni június 12-én, "Frisson Noir" címmel. A kiadványról eddig két kislemez látott napvilágot: elsőként márciusban debütált a több mint tízperces, monumentális At Sea, majd a Dani Filth-szel, a Cradle Of Filth ikonikus frontemberével közös I Don’t Care hódította meg a rajongókat.