Nightwish: így készült a Yesterwynde - 45 perces dokumentumfilmmel jelentkezett a csapat

2024. december 20. 20:25 - Jurancsik Eszter

nightwish-2024.jpg

A Nightwish legújabb albumának, a "Yesterwynde"-nak szeptember 20-i debütálása előtt a zenekar számos exkluzív felvételt osztott meg a rajongókkal, amelyek egy-egy darabkáját fedték fel a lemez készítési folyamatának. Ez a korong nemcsak a zenekar történetének új fejezetét nyitja, hanem lezárja azt a trilógiát, amely 2015-ben kezdődött az "Endless Forms Most Beautiful"-lal, és a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódott.

Az utóbbi kiadványhoz kapcsolódó világkörüli turnéján a csapat számos helyszínen osztott meg kulisszák mögötti pillanatokat, amelyekből bepillantást nyerhettünk a lemez születésébe: a hotelszobákban zajló korai demólejátszásoktól és a Rösköben, egy eldugott faházban tartott próbáktól kezdve, Floor Jansen énekesnő otthoni stúdiójában rögzített részeken át egészen a londoni Abbey Road Studios zenekari felvételeiig. Ville Lipiäinen rendezésében debütált most egy 45 perces dokumentumfilm, amely részletesen bemutatja azt a hosszú, kanyargós utat, ahogyan a "Yesterwynde" Tuomas Holopainen ötleteiből megszületett.

komment

Mégis lesz Leaves' Eyes koncert tavasszal

2024. december 20. 19:06 - Jurancsik Eszter

BornVillain utánajárt a dolgoknak!

leaveseyes_bild_1280x1280.jpg

Az Elina Siirala és Alexander Krull vezette formáció hat év után visszatér hazánkba. A tavaly friss lemezzel jelentkező csapat koncertjének megvalósítása cseppet sem volt zökkenőmentes: eredetileg 2024 tavaszán érkezett volna a csapat az Analog Music Hall-ba, a Livesound szervezésében. Ám nem sokkal a koncert előtt bejelentésre került, hogy az esemény egy teljes évvel el lesz halasztva. Az új dátum 2025. március 18-a lett.

Ősz végén azonban újabb csalódás érte a magyar rajongókat: minden előzetes jel nélkül a Tixa jegyárúsító rendszer e-mailben értesítette a rajongókat, hogy a koncert elmarad, és a jegyek árát is visszautalták. Az eset érdekessége, hogy sem a Leaves' Eyes, sem pedig a Livesound nem jelentette be nyilvánosan, hogy a koncert elmarad, a zenekar honlapján végig feltüntetve maradt a hazai dátum.

Privát megkeresésünkre azonban reagált a szervezőiroda, és azt a választ kaptuk, hogy a menedzsment értesítette őket, hogy újratervezték a turnét és mégsem akarnak Magyarországra jönni.

Minden jel arra mutat, hogy hamis információt közölt velünk az iroda, ugyanis tegnap örömhír érte a hazai rajongókat: tényleg jön a Leaves' Eyes, ráadásul az eredetileg meghirdetett március 18-i dátumon, azonban mind a szervező ügynökség, mind a helyszín megváltozott: az esemény a H-Music Hungary szervezésében valósul meg, ráadásul az eredetileg tervezettnél nagyobb helyszínen, a Barba Negra Blue Stage-en.

Infók: BornVillain, vendégszerző

 

komment

Courtney LaPlante: "Manapság rengeteg nő van a színfalak mögött"

2024. december 17. 23:15 - Jurancsik Eszter

spiritbox_rock_am_ring_2022-5177.jpg

Második albuma megjelentetésére készül a Spiritbox. A kanadai zenekar két kislemezes dalt - Soft Spine, Perfect Soul - már megmutatott a 2025 márciusában érkező, "Tsunami Sea" címet viselő korogról.

Nemrégiben a banda frontasszonya, Courtney LaPlante mesélt izgatottan a tényről, hogy Grammy-jelölést kaptak - a formáció Cellar Door című dala versenybe szállhat a "Legjobb metal előadás" kategória díjáért. Ez már a második Grammy-jelölésük, miután korábban a Jaded című számukkal is bekerültek a jelöltek közé.

Most egy kicsit más témában osztotta meg gondolatait a The Allison Hagendorf Show keretein belül - a nők rock-és metalszcénában elfoglalt pozíciójáról.

"Amikor elkezdtem a profi zenészi pályafutásomat, lenyűgözött a kulisszák mögötti világ - publicisták, menedzserek, produkciós szakemberek. Akkor még nemigen voltam tisztában azzal, hogy milyen kevés nő dolgozik ebben a háttérvilágban ahhoz képest, amit most tapasztalok. 2012-ben például, amikor az IWRESTLEDABEARONCE frontasszonyaként részt vettem a Warped Tour-on, ez kifejezetten szembetűnő volt."

- kezdte sorait, majd bővebben is kifejtette véleményét:

"Ami igazán megragad, az az empátia különös tánca, amit mindannyian járunk. Tudod, van ez a kimondatlan valóság, hogy az embereknek gyakran nehezére esik kilépni a saját buborékjukból, vagy talán soha nem is tanították meg nekik, hogy ezt kellene tenniük. Mi, nők viszont kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, beleélni magunkat az 'alapértelmezett' nézőpontba, hiszen mi magunk nem vagyunk azok – ami egészen bizarr, tekintve, hogy a népesség felét alkotjuk."

640px-iwrestledabearonce-16.jpg

"A változás szele azonban már itt fúj. Nézd meg a pop világát, ahol a nők mindig is domináltak, vagy a rap színterét, ahol most törnek előre – és ez valami egészen káprázatos. Az igazán lenyűgöző az, hogy amikor olyan emberekkel találkozol, akik képesek azonosulni a tapasztalatoddal, szinte egy néma bólintással ismeritek fel egymásban a sorstársat. És bár csodálatos férfiakkal dolgozom együtt, van valami különleges abban, amikor már a találkozás első pillanatában tudod: ez az ember pontosan érti, min mentél keresztül."

 

 

komment

Klippremier: Burning Witches - Mirror, Mirror

2024. december 14. 19:38 - Jurancsik Eszter

468308702_1116075483211494_6130865303151993268_n.jpg

2023 májusában jelent meg a svájci Burning Witches "The Dark Tower" című albuma, de a lányok továbbra sem tétlenkednek.

November elején mutatták be a The Spell Of The Skull című szerzeményüket, egyúttal azt is felfedték: körvonalazódik a következő nagylemezük is.

A mai nappal újabb kisfilmes tételt villantott a csapat, amely a Mirror, Mirror címet viseli, megtekinthető a Youtube-on:

 

komment

Klippremier: Lumen - Visszhang

2024. december 11. 19:00 - Jurancsik Eszter

466651632_122117469434574883_9147734972672443204_n.jpg

Tóth Anita több projektben is remekelt már - legutóbb a Slave To Sirens énekesnőjeként bizonyított a csapat bemutatkozó albumán, most pedig a modern metalban is kipróbálja magát. Új projektje az idén alakult Lumen, a banda a napokban mutatta be első kisfilmes dalát, amely a Visszhang címet kapta.

A Visszhang nagyon fontos mérföldkő számunkra, hiszen ezzel a dallal mutatjuk meg magunkat először. A csalódottság és a düh egyvelegét szerettük volna tükrözni benne, ami dinamikusan váltakozó hangulatot eredményezett. A Visszhang a dalírási periódus legnehezebben megszülető szerzeménye volt. Eleinte úgy láttuk, hogy egy stabil, de nem kiemelkedő pontja lesz a dalainknak, ám a stúdiófelvételek során egyre többet és többet mutatott magából, és végül egyértelművé vált, hogy ez lesz az a szerzemény, amivel bemutatkozunk Nektek.

- írta Facebookján a zenekar.

A csapat felállása:

Tóth Anita - Ének/scream

Kis Viktor - Gitár/Vokál

Tóth Gyula István - Basszusgitár

Father Black - Billentyű

Deme Tamás - Dob

komment

Klippremier: Envy of None - Under The Stars

2024. december 11. 18:49 - Jurancsik Eszter

envyofnonedec2024_638_1.jpg

2021-ben alapította az Envy of None-t  Alex Lifeson, a Rush legendás gitárosa, Andy Curran basszusgitáros, Alfio Annibalini gitáros és billentyűs, valamint Maiah Wynne énekesnő. A zenekar első, saját magáról elnevezett stúdióalbuma 2022. április 8-án jelent meg.

A lemez ambient és industrial zenei elemeket ötvöz, a záró szerzemény, a Western Sunset egy instrumentális tisztelgés Alex Lifeson egykori Rush-beli társa, Neil Peart dobos és szövegíró előtt. A Guitar World magazin olvasói a 2022-es év nyolcadik legjobb gitáralbumának választották a lemezt.

 A mai napon jelent meg a zenekar új kislemeze Under The Stars címmel, amelyről Andy Curran osztotta meg gondolatait:

"Alfióval hónapokig dolgoztunk ezen a számon, és már a nyers demó stádiumában is éreztük, hogy valami különlegeset találtunk. Rengeteg teret hagytunk Maiah-nak a versszakokban, és a refrénnél olyan klassz hangulatváltás van. Joe Vitale dobsávja és ütőhangszerei szinte trance-szerű hangulatot adtak hozzá, a hab a tortán pedig egy összetéveszthetetlen Alex gitárszóló. Szívem szerint romantikus vagyok, és az üzenet itt egyetemes. Lelki társak, 'ketten a világ ellen!'"
A csapat felállása tehát a következő:
Maiah Wynne - ének
Alf Annibalini - gitár, billentyűk
Andy Curran - basszusgitár
Alex Lifeson - gitár

komment

Feldolgozta a Heart-klasszikust az Oceans of Slumber

2024. december 11. 17:52 - Jurancsik Eszter

oceans_of_slumber_2024.jpg

Szeptember 9-én került boltokba az Oceans of Slumber hatodik stúdióalbuma "Where Gods Fear to Speak" címmel. A dark/cinematic metal műfajban alkotó texasi zenekar számára ez a lemez szép sikereket hozott, hangzásában pedig a csapat már megszokott hangzásvilágát követi.

Az ünnepek közeledtével sem hagyja csemege nélkül rajongóit a banda. Cammie Beverly, a formáció énekesnője, -aki hamarosan anyai örömök elé néz-, most felénekelte a Heart 1986-os ismert dalát, az Alone-t. Érdekes módon ezt a klasszikus számot korábban más előadók is újragondolták a metal műfajon belül, köztük Floor Jansen és az Exit Eden is, íme az Oceans of Slumber verziója!

 

komment

Újabb koncertfelvételt osztott meg a Visions of Atlantis - Clocks

2024. december 10. 16:56 - Jurancsik Eszter

428607332_10232749183176468_840438028537358078_n.jpg

Komoly hullámokat vert a Visions of Atlantis legújabb albuma, a "Pirates II - Armada". A kiadvány nem csupán a 2022-es "Pirates" elődjének nyomdokaiba lépett, hanem jelentősen túl is szárnyalta azt. A zenekar 2019-ben tett ígérete, miszerint újraértelmezik a szimfonikus metal műfaját, most valósággá vált - az új lemez ugyanis olyan szintre emelte a stílust, amire korábban kevesen számítottak.

A sikeres turné után sem pihen meg Clémentine Delauney és a fiúk. A 2025-ös tavaszi koncertkörút előtt különleges csemegékkel kedveskednek rajongóiknak: minden héten kedden egy-egy koncertfelvételt tesznek közzé. Az eddigi gyöngyszemek között szerepel a lyoni koncerten rögzített lenyűgöző egyveleg, amely a To Those Who Choose to Fight és The Land of the Free dalokat ötvözi. Ezt követte a Nürnbergben előadott Monsters, majd a párizsi Heroes of the Dawn, végül a hollandiai Haarlem városában felvett Where the Sky and Ocean Blend.

Ma újabb kincset tárt fel a csapat: ezúttal a budapesti Barba Negrában rögzített Clocks látott napvilágot. A dal, amely a "Pirates" albumon szerepelt, igazi közönségkedvenccé érett az évek során. A magyar rajongók számára különösen értékes ez a felvétel, hiszen saját koncertélményüket idézi fel, amikor a hazai közönség is részese lehetett a kalóz-saga varázslatos világának.

komment

Lebetegedett az Arch Enemy énekesnője - kényszerpihenőn Alissa White-Gluz

2024. december 09. 20:05 - Jurancsik Eszter

arch-enemy_2024_credit-jenniferehlers-01.jpg

Minden énekes rémálma, ha betegség miatt kénytelen lemondani egy koncertet, azonban az egészség mindig elsőbbséget élvez. Sajnos ez a helyzet lépett fel december 3-án Alissa White-Gluznál is, aki súlyos tünetekkel küzdött, ezért nem tudott színpadra lépni. Az Arch Enemy így nélküle koncertezett azon az estén a mexikói Tijuanában.

Az énekesnő ma friss bejegyzést tett közzé közösségi platformjain, amelyben megosztotta: élete legintenzívebb fájdalmait élte át az elmúlt napokban.

"Mexikó - szeretlek! Egyszerűen lenyűgöz ez az ország. A természet sokszínűsége és szépsége magával ragadó; az emberek melegszívűek, barátságosak, humorosak, kreatívak és hihetetlenül vendégszeretőek; a történelem izgalmas; az építészet lenyűgöző; a gazdag zenei és művészeti kultúra tele van színekkel és szépséggel; az ételek pedig elképesztőek – szinte minden város egy vegán paradicsom. És ez még csak a kezdet! Hálásan köszönöm a megértéseteket és a jókívánságokat. Borzasztó bűntudatot érzek amiatt, hogy nem tudok olyan előadást nyújtani, amilyet igazán megérdemeltek, mert ti vagytok a legjobbak. Bár ragaszkodtam hozzá, hogy ütemezzük át a fellépést, sajnos ez nem volt megoldható. Lehet, hogy túl sok információ, de mivel a hírek már kiszivárogtak, szeretném, ha tudnátok, hogy mennyire komoly helyzet volt ez, és hogy teljesen összetört, hogy nem tudok 100%-osan ott lenni nektek."

- kezdte sorait Alissa, majd kitért a részletekre:

"Higgyétek el: törtem már el a bordáimat a színpadon, és nem hagytam ki egyetlen koncertet sem. Hörghuruttal és teljes gégegyulladással is felléptem, amiből hónapokig tartott a gyógyulás, szinte mindennel megbirkóztam. De ez most más. Az orvos, aki két egymást követő napon látogatott meg szállodai szobámban, csak annyit tudott mondani, hogy teljesen összeomlottam. A testem elárult - a járás is komoly kihívássá vált számomra. Zavart voltam, szédülés és remegés kínoz."

alissa-white-gluz-arch-enemy-paris-2024-v0-ivzk8augc2zd1-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

"Egy alattomos bakteriális fertőzés, amely először csak a fülemet támadta meg, könyörtelenül terjedt tovább, míg ráterjed az egész felsőtestemre. Gennyes váladék folyt a szememből és vérzett az orrom. Egyszerre fáztam és izzadtam, és több mint egy hétig 39 fokos lázam volt. És igen, több koncertet is adtam ebben az állapotban. Ez a fertőzés valószínűleg már régóta lappangott bennem, és most hirtelen legyűrt – a testem feladta, méghozzá nagyon gyorsan. Úgy érzem, ha nem kapok időben gyógyszert, most vagy kórházban lennék, vagy már nem is lennék életben."

A zenekar "Blood Dynasty" című, sorban tizenkettedik nagylemeze 2025. március 28-án kerül boltokba, amelyről kislemezként megjelent a Dream Stealer, a Liars&Thieves, valamint a korong címadó dala.

komment

Martijn Spierenburg elhagyja a Within Temptation-t

2024. december 09. 18:22 - Jurancsik Eszter

gusvmdhxqaeswev0.jpg

Martijn Spierenburg, a holland Within Temptation billentyűse 2001 óta erősítette a csapatot. Ma azonban szomorú bejelentést tett közzé a banda közösségi oldalain: a zenész úgy döntött, búcsút int a formációnak. Döntésének hátterében személyes tervei állnak, erről ő maga osztotta meg gondolatait:

"24 elképesztő év után meghoztam a keserédes döntést: útjaim elválnak a Within Temptationtől. Ez az utazás maga volt a csoda – tele felejthetetlen élményekkel, számtalan koncerttel, és azzal a kiváltsággal, hogy a zenekar és a stáb csodálatos tagjaival oszthattam meg a zenét. Végtelenül hálás vagyok minden egyes közös pillanatért, amit a színpadon és azon kívül átélhettünk, és ezek az emlékek örökké velem maradnak. A zenésztársaimmal együtt mindent – sőt, annál is többet – elérhettem, mint amit valaha is remélni mertem, amikor 1984-ben először leültem a zongora elé. A Within Temptation nem csupán egy zenekar volt számomra, hanem egy igazi család. A döntés meghozatala nem volt könnyű, és hosszú időn át érlelődött bennem."

- kezdte a sorait, majd kitért a döntés okára is:

"Most, hogy elbúcsúzom, izgatottan várom az új kihívásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy tovább fejlődjek mind zenészként, mind emberként. Bár egy fejezet lezárul, a szeretet és tisztelet, amit a csapattársaim iránt érzek, örökre megmarad. A rajongóknak pedig szeretném kifejezni végtelen hálámat. A támogatásotok, energiátok és szeretetetek tették különlegessé ezt az utat. Ti voltatok a szívem dobbanása az évek során, és ezért mindig hálás leszek nektek."

A zenekar a következő szavakkal búcsúzott Martijntól:

"Köszönjük ezt a csodálatos 24 évet. Hihetetlen utazás volt együtt: több száz koncertet adtunk, a világ számtalan városát bejártuk, és közösen alkottunk zenét. Nagyon fogsz hiányozni, de ez nem búcsú – Sharon, Stefan, Ruud, Mike, Jeroen"

 

komment
süti beállítások módosítása