Mára ígérte vadonatúj szerzeményét a Linkin Park, amely az első újdonság a tavaly novemberben megjelent új nagylemez, a "From Zero" óta. 

A visszatérő album hihetetlen sikereket produkált, azonban a zenekar nem ül a babérokon - ígéretükhöz híven megérkezett a várva várt újdonság, az Up From The Bottom, amely tételhez természetesen videoklip is készült. A dallal az együttes ismét bizonyítja, hogy folyamatosan megújulva, mégis karakteres hangzásvilágukhoz hűen képesek friss tartalmakat alkotni, és Emily Armstrong méltó utódja a néhai Chester Benningtonnak.

A mai napon vált elérhetővé az Evanescence vadonatúj szerzeménye, az Afterlife, amely az ismert producer, dalszerző és zenész Alex Seaver (művésznevén Mako) és Amy Lee énekesnő közös munkája.

A dal a Netflix egy produkciójában is felbukkan - a hamarosan érkező Devil May Cry című felnőtt animációs fantasy akció sorozatban hallhatják a rajongók, ma éjféltől minden streaming platformon elérhető lesz, míg a teljes soundtrack április 3-án debütál. A Capcom népszerű játékának animációs verziójában, amit Adi Shankar álmodott meg, sötét erők próbálják megnyitni a kaput az emberi és démoni világok között. A sztori főhőse Dante, a démonvadász-zsoldos, akinek a vállán nyugszik mindkét világ sorsa, bár ő maga sincs még ennek tudatában.

Néhány nappal ezelőtt Audacy Musicnak adott interjújában Amy elárulta az Afterlife születésének történetét. Mint kiderült, a Netflix Mako-n keresztül kereste meg, aki a Devil May Cry sorozat zenei munkálataiért felel és aki korábban már dolgozott Lee-vel Lindsey Stirling egyik dalán a pandémia idején.

"Felvettem hozzá az énekes részt, és csak e-mailben kommunikáltunk egymással. Személyesen még mindig nem találkoztam a sráccal. Ő azt kérdezte: 'Hé, csekkold ezt. Jó lenne? Énekelnél benne?' És ez úgy alakult végül, hogy együtt fejeztük be a dalt, és aztán úgy gondoltuk, hogy ez egy igazi Evanescence-dal. Odahívtuk a zenekart, és azt mondtuk, csináljuk meg. Aztán stúdióba vonultunk [Nick Raskulinecz producerrel], akivel az előző két albumunkat készítettük, és imádunk vele dolgozni. Ez az egész nagyon gyorsan történt."

Tudni lehet azt is, hogy a csapat dolgozik ötödik stúdióanyagán, és a kreatív folyamatok szépen haladnak. Utolsó nagylemezük a 2021-ben kiadott "The Bitter Truth" volt.

Pénteken vadonatúj kislemezzel jelentkezik az Evanescence, amely az Afterlife címet viseli, a dal különlegessége pedig, hogy a Netflix április 3-án debütáló új sorozatában, a Devil May Cry-ban is felcsendül.

A hozzá készített videóban exkluzív képsorokat is láthatunk majd a sorozatból, amely a Capcom legendás japán videójáték-univerzumán alapul, Adi Shankar víziójában és a Studio Mir kivitelezésében kel életre a képernyőn.

A zenekar már dolgozik ötödik nagylemezén, tavaly ősszel Amy Lee énekesnő a következőket mesélte:

Jelenleg a kreatív folyamat elején tartunk, ahol még formálódnak az ötletek, de már most rengeteg inspirációval dolgozunk. Számos új koncepciónk van, és novemberben intenzívebb szakaszba lépünk, megkezdjük az első körös stúdiófelvételeket, hogy az elképzeléseinkből végleges dalok szülessenek.

Ez a korong lesz az első, amelyen már a Sick Puppies-ből is ismert Emma Anzai gitározik, aki a 2022-ben távozó Jen Majurát váltotta a csapatban. A formáció utolsó kiadványa a 2021-es "The Bitter Truth" volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Netflix Geeked (@netflixgeeked) által megosztott bejegyzés

Március 28-án lát napvilágot a Sicksense első nagylemeze, a "Cross Me Twice". A formáció kezdetben Vicky Psarakis énekesnő mellékprojektjeként működött, de miután a The Agonist 2023 tavaszán feloszlott, teljes figyelmét erre a zenekarra fordította.

Hosszú és rögös út előzte meg a kedd estét. Az Elina Siirala és Alexander Krull által fémjelzett formáció még eredetileg 2023-ban jelentette be a legújabb, "Myths of Fate" lemezükhöz kapcsolódó turnét, melynek magyarországi állomása is volt. Nem sűrű vendég nálunk a zenekar, így nagy öröm volt számomra. A koncert eredetileg 2024 áprilisában lett volna, ám egy logisztikai hiba miatt a turné felét - köztük a hazai dátumot is - egy teljes évvel el kellett halasztani. A koncert eredetileg az Analog Music Hall-ban került volna megrendezésre, a LiveSound szervezésében.

2024 novemberében aztán minden előzetes jel nélkül a Tixa jegyértékesítő rendszer e-mail értesítést küldött, miszerint teljesen elmarad a koncert, a jegy árát pedig visszautalták. Érdekesség, hogy sem a szervező iroda, sem a helyszín, sem pedig a zenekar nem jelentette be hivatalosan az elmaradást, privát megkeresésünkre pedig csak annyit reagált a LiveSound, hogy a zenekar inkább nem szeretne Magyarországra jönni.Nos, ez minden bizonnyal nem volt igaz, ugyanis néhány napra rá jött a hír, hogy a H-Music Hungary és a Barba Negra a szárnyai alá vette a rendezvényt, és egy igen masszív promóciós kampányba fogtak.

Végre eljött a nagy nap, izgatottan indultam a Barba Negra felé. Korábban kétszer volt szerencsém látni a zenekart élőben, egyszer a Kamelot előzenekaraként, majd 2019-ben a Dürer kertben, a Sirenia-val közös turnéjuk keretében. A Düreres koncert érdekes tapasztalás volt: míg a Sirenia műsorát tisztességes tömeg nézte, az utánuk következő Leaves' Eyes-ra alig maradt 70-80 ember. A Nytt Land utolsó hangjaira léptem a terembe - ezen az estén szándékosan hagytam ki az előzenekarokat, így aki róluk is szeretett volna olvasni, attól elnézést kell kérjek: nem éreztem úgy, hogy van türelmem végigállni három, számomra ismeretlen banda koncertjét, így őket most kihagytam.

21:20-kor végre megszólalt az intro, a színpadot hirtelen elözönlötték a viking statiszták, majd a zenekar tagjai, és kezdetét vette a koncert. A Leaves' Eyes minden tagja hatalmas mosollyal az arcán lépett színpadra, szemmel láthatóan nem érdekelte őket a botrányosan üres nézőtér: ők azoknak játszanak, akik eljöttek. Ez az igazi profizmus. Alex Krull szokásához híven azonnal kezébe vette a hangulat irányítását, Elina Siirala pedig varázslatos hangjával kápráztatta el a közönséget. A hangulat a "nincs néző" érzés helyett néhány pillanatot belül egy exkluzív, zárt körű parti hatását keltette, itt és most csak az számított a zenekar minden tagjának, hogy aki jelen van, az maradandó élménnyel térjen haza.

A koncert programja nagyon erősre lett összeállítva, főként az Elina érkezése után íródott dalokból, de néhány dal erejéig azért képviseltette magát a néhai Liv Kristine-korszak is: hatalmasat szólt a My Destiny, vagy a Farewell Proud Men, melyek alatt Elina meg tudta mutatni, hogy jogosan nyerte el a mikrofont kilenc évvel ezelőtt. Egy ponton az egyik technikus tálcákkal a kezében jelent meg a színpadon, a csapat pedig azonnal bele is fogott a tálcákon található vodkák osztogatásába, és egy össznépi koccintást követően a banda bele is csapott a Swords in Rock-ba.

A zárásként érkező Forged By Fire is hatalmasat szólt, majd némi búcsúzkodást követően véget ért az este. A zenekar a koncert után a merch pultnál várta a rajongókat, így mindenkinek volt lehetősége egy közös fotót, aláírást begyűjteni.A Leaves' Eyes egy méltatlanul alulértékelt zenekar. Pedig minden megvan bennük: a dalok szórakoztatóak, a színpadi jelenlétük profi és lehengerlő, Elina kiváló énekesnő, Alex pedig profi módon irányítja a közönséget.

Mégis, mintha valami megtörte volna a lendületüket - talán Liv Kristine távozása ennyire mély nyomot hagyott a régi rajongókban? Pedig Elina nem csak méltó utódja lett, hanem saját jogán is fantasztikus fronteber. Hangilag és színpadi jelenlétben is lenyűgöző, és ezt az este is igazolta. Kár lenne, ha a múltbéli események miatt bárki lemaradna erről az élményről. Mindenesetre hatalmas tisztelet jár a zenekar valamennyi tagjának, hogy egy ennyire profi és szórakoztató műsort nyújtott nekünk. Illetve szintén hatalmas tisztelet és köszönet jár a H-Music Hungary-nek, és a Barba Negrának, hogy bevállalták ezt a rendezvényt ebben a formában is. Mi, akik ott voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Srácok, ti pedig hallgassatok sokkal több Leaves' Eyes-t, és gyertek a koncertre, ha jönnek még valaha. Higgyétek el, nagyon megéri!

Setlist:
Death of a King (intro)
Chain of the Golden Horn
Hammer of the Gods
Across the Sea
Serpents and Dragons
Edge of Steel
Who Wants to Live Forever
Rulers of wind and Waves
Sign of the Dragonhead
Realm of Dark Waves
My Destiny
Swords in Rock
Hell to the Heavens
Farewell Proud Men
Forged by Fire

Szöveg: BornVillain, vendégszerző

Képek: Barba Negra

2024 szeptemberében bombaként robbant a hír, hogy hét évvel Chester Bennington tragikus halála után visszatér a Linkin Park, ráadásul egy női frontemberrel, Emily Armstronggal, akivel nem sokkal később ki is adták a "From Zero" című visszatérő albumot (kritika ITT).

A rajongótábor vegyes érzelmekkel fogadta a bejelentést, hiszen sokan úgy gondolták, Chester pótolhatatlan. Az új felállás azonban gyorsan bizonyította rátermettségét, és Emily most a Women Who Make Q101 különleges epizódjában, a chicagói Q101 rádióállomás vendégeként őszintén beszélt arról, hogyan alakult ki a zenei összhang közte és új zenésztársai között.

"Érdekes, mert sokat beszéltünk arról, hogy korábban nem ugyanazokban a körökben mozogtunk. Nagy volt a távolság, kevés az átfedés. De amikor másodszor kezdtünk együtt dolgozni a stúdióban, a dolgok igazán kezdtek összeállni, és annyi hasonlóságot fedeztünk fel, ami korábban nem volt nyilvánvaló. Nem tudom, érthető-e, de rengeteget mondtuk: 'Várj, te is dolgoztál ezzel az előadóval?' Ezt csináltuk az első albumunkon is. Szó szerint annyi minden kezdett összekapcsolódni, hogy ez a "kölcsönhatás" egyfajta sorsszerűségnek tűnt."

- indította gondolatmenetét a fronthölgy.

"Minden olyan szürreális volt számomra - mintha sosem találkoztam volna korábban ezekkel az emberekkel, aztán hirtelen egy olyan ponton vagyunk, ahol minden értelmet nyer. Ahol tartunk az életünkben - ők a saját zenekarukban, én művészként és a saját bandámban - minden pont akkor állt össze, amikor mindkét fél ezt kereste. A sok hasonlóság egyre közelebb hozott minket egymáshoz. Olyan volt, mintha azt mondanánk: 'Igen, megvan!'"

A zenekar a napokban jelentette be, hogy március 27-én, Up From The Bottom címmel vadonatúj dallal jelentkeznek, amely a "From Zero" után az első újdonságukként debütál majd.

Vadonatúj dallal jelentkezik március 27-én a Linkin Park, amely az Up From The Bottom címet viseli majd - ez lesz a zenekar első friss alkotása a 2024 novemberében megjelent "From Zero" visszatérő album óta.

A szóban forgó korong elsöprő sikert aratott, mind kereskedelmi, mind kritikai szempontból - a szakma és a rajongók egyaránt méltatták a csapat visszatérését, kiemelve az album energikus hangzását, érzelmi mélységét és a dalszövegek erőteljes üzenetét, a mi kritikánk ITT olvasható.

Az Up From The Bottom érkezését a banda finoman előrevetítette LPTV "From Zero" videósorozatában, ahol a nézők bepillantást nyerhettek a kreatív folyamatba, melynek során Mike Shinoda és Emily Armstrong a stúdió falai között az új szerzeményen munkálkodtak.

Vannak találkozások, amelyekre egy egész generáció vár. Tarja Turunen és Marko Hietala neve hosszú időre összeforrt a Nightwish-sal, ám közös útjuk 2005-ben kettévált, ezt a sztorit azt hiszem mindenki ismeri. Úgy tűnt, hogy a két ikonikus előadó többé nem osztja meg egymással a színpadot. 2017-ben a Raskasta Joulua koncerten aztán elindult valami, a két énekes egyetlen dal erejéig újra egy színpadra állt, de akkor úgy tűnt, ez csak egy egyszeri, véletlen alkalom. Végül 2023-ban megtört a jég: egy finnországi fesztiválon Marko meglepetésvendégként csatlakozott Tarjához, hogy együtt adják elő a The Phantom of The Opera-t, és ez a pillanat egyértelművé tette – itt az ideje a nagy újraegyesülésnek.

Ezután nem kellett sokat várni, hogy Tarja és Marko közösen útra keljen, hamar jöttek a dátumok szép sorjában, és meg is született a Living The Dream Together turné, ami egyébként Tarja Best of műsorának, a Living The Dream turnénak a folytatása. Ennek a koncertkörútnak láthattuk a záró műsorát Budapesten. Az eseménynek a Barba Negra Red Stage adott otthont. Az előzenekar szerepét az Aaetheria töltötte be.
Rossz szokásommá vált, hogy mostanság mindig késve indulok, így az ő fellépésüket lekéstem, de a visszajelzések alapján egészen ígéretes a produkció. Talán legközelebb elcsípem őket.

Marko koncertjét szerencsére már teljes hosszában tudtam élvezni.
A jó öreg porondmester egy masszív, 75 perces programmal készült nekünk aminek a gerincét a két eddig megjelent szólólemeze adta. A stílus klasszikus hard rock, extra dallamos refrénekkel.
A közönségnek kellett némi idő, mire felvette a fonalat, de nagyjából az ötödik dal környékére már a teljes publikum ráhangolódott a produkcióra. Marko igazi showmanként létezett a színpadon, jó volt újra viszontlátni őt. Egy igazi bohókás fazon ő, hozta a tőle megszokott karaktert. Az este első igazi csúcspontja is elérkezett: az új lemezes Left on Mars-ra Tarja is megérkezett a színpadra. A terem gyakorlatilag fel is robbant a dal alatt, de hol volt még a vége...

Setlist:
Frankenstein's wife
Rebel of The north
Isäni ääni
Olet lehdetön puu
Impatient zero
The dragon must die
Juoksen rautateitä
Roses from The Deep
Left on Mars (+Tarja)
Stones
War pigs

Marko remek hangulatú koncertje után jött az este igazi atombombája: Tarja.
Már az első pillanattól hatalmas ováció fogadta az énekesnőt a csurig telt nézőtéren, aki hatalmas mosollyal az arcán érkezett a színpadra. Tarja nagyon szeret nálunk koncertezni, ezt többször is elmondta már, így természetesen a már tőle megszokott módon, egész, kerek mondatokban, magyarul köszöntött bennünket.

A koncert már rögtön az elejétől hozta a különleges pillanatokat: a másodikként érkező Falling Awake például egy alternatív verziójú átiratban hangzott el, ami ugyan merész húzás volt, de működött.
Tarja a tőle megszokott módon lenyűgöző formában volt, a hangja még mindig kifogástalan.
Két dal erejéig a billentyűk mögé is beült, elsőként az Oasis-t játszotta el egymaga, majd a Shadow Play-re már az egész zenekar csatlakozott. Ez a dal egy zenekari szólózásba torkollott, amiben minden zenekari tag megcsillogtatta tudását, amíg a művésznő a színfalak mögött átöltözött.

Aztán visszatért a színpadra – Marko társaságában, akivel egymást átkarolva sétáltak be, a közönség pedig hatalmas ovációval fogadta őket. Ekkor érkezett az este talán legkatartikusabb része: Planet Hell, Dark Star és Dead Promises, mindhárom Tarja és Marko közös előadásában. Itt meg kell jegyeznem, hogy nagyon szimpatikus húzásnak tartottam, hogy Tarja és Marko nem a nosztalgiázásra helyezte a fő hangsúlyt, az egész este folyamán mindössze két Nightwish szerzemény (a Planet Hell és a Wish I Had An Angel) hangzott el, a fókusz még a duettjeik alatt is a saját szerzeményeken volt.

A három dalos duett blokk után folytatódott a műsor az I Walk Alone-nal. A dal alatt Tarja észre vett a közönség soraiban egy apró, 5-6 év körüli kislányt, akit fel is invitált a színpadra -igazan megható pillanat volt.
A dal végére pedig Tarja egy kicsit át is költötte a szöveget, a dal lezárásában a szöveg a "when i walk alone..." helyett már " i walk with you"-ra módosult.
A fő blokk lezárásaként érkező Victim of Ritual alatt a már hagyománnyá vált közönségénekeltetés is megérkezett: mindig nagy és mókás élmény, amikor Tarja és a közönség egymásnak válaszolgat: Tarja áriával, a közönség bagolyént huhogva.

A két dalos ráadásban aztán elérkezett az utolsó duett is, Tarja és Marko ismét egymást átkarolva sétált fel a színpadra, hogy közösen előadják a Wish I Had An Angel-t, majd az este lezárásaként érkezett az Until My Last Breath. A búcsúzkodás közben Tarja láthatóan teljesen meghatódott a közönség szeretetétől, a tapsvihar olyan erővel söpört végig a termen, hogy percekig nem tudott lemenni a színpadról. A végén már nem is próbálta visszatartani a könnyeit – tiszta, őszinte örömkönnyek voltak.

Ez az este úgy repült el, mintha csak egy pillanat lett volna. Kaptunk két remek koncertet két kiváló énekestől, akik közel 20 év szünet után végre újra ott vannak, ahová az Isten is teremtette őket: egymás mellett. Remélhetőleg a kettejük új, közös fejezete még sokáig nem ér véget. Köszönet a Concerto Musicnak a szervezésért, és a Barba Negrának a helyszínért.

Setlist:
Demons in You
Falling Awake
Undertaker
I Feel Immortal
Oasis
Shadow Play
Zenekari szóló
Planet Hell (+Marko)
Dark Star (+Marko)
Dead Promises (+Marko)
I Walk Alone
Victim of Ritual
Ráadás:
Wish I Had An Angel (+Marko)
Until My Last Breath

Képek: Barba Negra

Írta: BornVillain, vendégszerző

Néhány nappal ezelőtt a Spiritbox frontasszonya, Courtney LaPlante nemrég exkluzív interjút adott az ausztrál Heavy magazinnak, ahol részletesen beszélt a zenekar várva várt második stúdióalbumáról. A "Tsunami Sea" című anyag, amely március 7-én látott napvilágot - recenziónkat ITT olvashatjátok el.

"Rengeteg munka van az albumban. Amikor egy teljes hosszúságú lemezt készítesz a hagyományosabb módon, ahogy mi is tettük, az egy drámai, látványos folyamat. Azt szeretnéd, hogy az album megfelelő figyelmet kapjon, hogy mindenki meghallgassa, ezért kezded el korán a promóciót. Ez egy izgalmas, nagy horderejű esemény. Most már nagyon izgatott vagyok, mert eljutottunk a legszebb részhez – ahhoz, amikor végre mindenki hallhatja a zenénket."

- kezdte kifejteni gondolatait, majd kitért a korong koncepciójára is:

"Minden munkánk, minden, amit valaha is csináltunk, tulajdonképpen konceptalbum, bár mi nem konceptalbumként forgalmazzuk. Ez sem kivétel. Minden alkotásunk egy saját kis történet. Ennek az albumnak a története egy reprezentáció – szövegileg részemről, hangszeresen pedig Michael [a zenekar gitárosa és Courtney férje, Mike Stringer] részéről – arról a nyomásról és vonzásról, amit mi érzünk, mivel Kanada nyugati partjainál lévő szigetről származunk. Vancouver Islandnek hívják. Érdekes ott élni, ha az a célod, hogy elhagyd a szigetet, hogy másoknak játszd a zenédet. Szerintem sok ausztrál zenekar is érzi ezt, amikor el akarják hagyni az országot. Olyan távolinak és elszigeteltnek érzed magad, és úgy érzed, lehetetlen elmenni. Aztán amikor elmész, már hiányzik."

Az énekesnő ezt a földrajzi és érzelmi kettősséget a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmekkel kötötte össze:

"Ez számomra összefonódik a depresszióval, a romló mentális egészséggel. Van a mély depresszió, aztán lehet mánia, majd mély depresszió, és ez annyira polarizál. Eszembe jutott az óceán, eszembe jutott, hogy vízzel körülvéve nőttem fel, és eszembe jutott, hogy ahonnan mi származunk, ahol a tengerszinten vagyunk, ha a nagy földrengés – ahogy itt mindenki hívja, a 'Nagy' – valaha is bekövetkezik, az egész szigetünket vagy teljesen elönti a víz, és mindannyian meghalunk, vagy legalábbis még jobban el leszünk vágva, és senki sem tud majd nekünk élelmet vagy bármit szerezni. Ez csak egyfajta egzisztenciális rettegés a felszín alatt, amit lefelé nyomsz és elfojtasz, és ahhoz, hogy élni tudd az életed, le kell nyomnod ezt az egészet, és nem minden nap úgy ébredni, hogy 'Remélhetőleg nem ma lesz.'"

Az Epica rajongói számára közeleg a várva várt pillanat: április 11-én érkezik a "Aspiral" című kilencedik stúdióalbum, amely a zenekar eddigi legkiforrottabb alkotásának ígérkezik.

Különös gondossággal és elmélyült művészi tudatossággal dolgozott ezen az albumon a Simone Simons hangjával fémjelzett csapat,  a rajongók pedig már két ízelítőt is kaptak az új hangzásvilágból: novemberben az Arcana, január végén pedig a Cross The Divide című dalokkal. A mai napon pedig újabb gyöngyszemmel gazdagodott a repertoár – a hatosfogat közzétette harmadik kislemezét, a sejtelmesen egyszerű címet viselő T.I.M.E.-ot.