Magyar nyelvű female metal blog

2018. július 23. 10:23 - Jurancsik Eszter

Jinjer: EP-vel rukkolnak elő szeptemberben

A csapat gitárosa mesélt a középlemezről

A francia Loud TV-nek mesélt a Tatiana Shmaylyuk vezette ukrán csapat gitárosa, Eugene Abdiukhanov arról, hogy ősszel EP-vel örvendeztetik meg rajongóikat. A banda legutóbbi albuma 2016-ban, King Of Everything címmel került boltokba, amellyel nemrég hazánkban is fergeteges koncertet adtak. 

bcfda7ad7ed5431a749c61370e835469.jpg

"Amikor Amerikában turnéztunk a Cradle Of Filth-szel, elterveztük, hogy amint visszatérünk Ukrajnába, felvesszük az új nagylemezt. Azonban a menedszerünk szerint sokkal jobb ötlet volt, ha először egy EP-t rögzítünk. Ezzel meggyőzött minket."

- kezdte Eugene.

Kiderült az is, hogy a kiadvány öt dalt tartalmaz majd, amelyek a megszokott Jinjeres hangzást hozzák. 

 

komment
2018. július 20. 16:38 - Jurancsik Eszter

Az új Nightwish-album nagy része már elkészült

Tuomas Holopainen mesélt a készülő kiadványról

A Nightwish márciusban indult turnéra az akkor megjelentetett Decades címre keresztelt válogatásalbumával, ám korábban a zenekar elárulta: készülőben vannak az új album dalai is, továbbá a korong koncepciója is összeállt a zeneszerző-alapító Tuomas fejében.

Nemrégiben került megrendezésre Kitee-ben a Kitee International Music And Art Festival - a rendezvényen mesélt a csapat zenemágusa a készülő kiadványról.

"Az album készítése rendben halad, 80-90%-ban már elkészültek a dalok. Hatalmas áradat indult el, amikor tavaly befejeztük az Auri (Tuomas, Troy Donockley és Johanna Kurlela közös projektje - a szerk.) lemezfelvételeit."

Mint ismeretes, a Nightwish előző turnéjának végén Tuomas kisebb alkotóművészi válságot élt át. Szerencsére az Auri a Nightwish-dalok írásához is erőt adott a zenésznek.

070b3eabad7995ef87ab21928a748ae1.jpg

"Valami kattant a fejemben, nagyon izgatott voltam. Tegnap este is írtam egy dalt, valószínűleg 10 vagy 11 szerzemény lesz a lemezen. 2019 nyarára tervezzük a stúdiómunkálatokat, tehát nagy eséllyel 2020 tavaszán fog megjelenni az album."

- árulta el Tuomas, aki azt is elmondta: ismét a London Session Orchestra-val dolgoznak majd együtt, amely zenei társulat többek közt a 2004-es kiadású Once lemezen is biztosította a szimfonikus hangzást. A keverés pedig a Finnvox stúdióban zajlik majd.

 

komment
2018. július 20. 16:25 - Jurancsik Eszter

Meghallgatható a Halestorm új dala

Pár nap múlva pedig érkezik a nagylemez!

Lzzy Hale-ék új albuma Vicious címmel jelenik meg július 27-én az Atlantic kiadó gondozásában. Korábban két felvételt már megmutatott a banda - az Uncomfortable és a Black Vultures című dalokat hallhattuk-láthattuk. 

halestorm.jpg

Ezúttal a Do Not Disturb-höz készült kisfilm, amely megtekinthető a Youtubeon, íme:

 

 

komment
2018. július 11. 05:40 - Jurancsik Eszter

Mentsük meg Aleah mágikus helyeit!

Petíció az erdő megmentéséért

Aggasztó hírt közölt Juha Raivio, a Swallow The Sun és a Hallatar gitárosa Facebookján. A finn születésű, de Svédországban élő zenész egy erdő mellett lakik, és ez az erdő néhai kedvese, Trees of Eternity-s társa, Aleah Stanbridge (1976-2016) kedvenc helyei közé tartozott. A szomorú hír pedig az, hogy ezt a kis erdőt le akarják dózerolni.

120033.jpg

"Sziasztok! Kérlek, segítsetek nekem, megmenteni Aleah erdőjét, mielőtt a svéd Sveaskog cég lecsap rá és lerombolja ezt a mágikus erdőt, ami közvetlenül a falu, a házunk mellett található és rengeteg zenét ihletett, amit megírtunk. Csodálatos tájak, tavak. Nemsokára úgy fog kinézni, mint egy háborús övezet, a földet teljesen elpusztítják a hatalmas gépek, otthon nélkül maradnak a madarak és más állatok. Tényleg összetöri a szívem, hogy ezt kell majd látnom és nemcsak itt, hanem mindenütt...szégyellje magát a Sveaskog!"

- kezdte Juha sorait, aki elárulta: sokat lovagolt Aleah-val az erdőben, a fák inspirálták a Trees of Eternity album, a Hour Of The Nightingale dalait is, de a Swallow The Sun dalszövegeihez is erről a helyről merített ihletet. Kiderült: a két éve rákban elhunyt Aleah készítette utóbbi csapat promóciós fotóit is, ebben a kis erdőben. 

A Ramshyttan nevű falucska melletti erdő tehát mind Aleah, mind Juha számára különösen kedves, ezért a gitáros és Aleah édesanyja, Gillian petíciót indított ITT, és kérem, írjátok minél többen alá.

 

 

komment
2018. július 10. 21:05 - Sarok Bettina

Újabb előzetesek érkeztek Tarja új DVD-jéhez

Ha nem vagy már így is elég izgatott, Tarja tesz róla, hogy az legyél!

tarja_029.jpg

Rohamosan közeleg a finn énekesnő Act II nevezetű DVD-jének megjelenése, amire július 27-én kerül sor. A Nightwish alapító- ex-énekesnője már nagyon izgatott, efelől pedig rajongóit is szorgosan biztosítja. A finn szoprán már közzétett néhány betekintőt, továbbá két élőfelvételes kisfilmmel is kedveskedett már rajongóinak: az egyik a Love To Hate, a másik pedig az Undertaker című dalhoz készült.

Az izgalmak továbbra is fokozódnak Tarja háza táján, ugyanis az elmúlt időben a dalos pacsirta további két betekintőt osztott meg az újdonsággal kapcsolatban. Mindezeken felül, az sem titok, hogy az ex-Nightwish-énekesnő jelenleg is gőzerőkkel dolgozik vadonatúj stúdiólemezén is, ami 2019-ben kerül fel a lemezboltok polcaira.

komment
2018. július 10. 20:13 - Sarok Bettina

Floor Jansen: " Igazságtalan lett volna arra kérni mindenkit, hogy várjon rám a ReVampben

Terjedelmes interjút adott a holland énekesnő.

revamp-promo-1.jpg

Az énekesnő a FortaRock nevezetű fesztivál keretein belül adott egy terjedelmes interjút, amiben számos témát boncolgatott, ilyen többek között az, hogy várható-e a ReVamp esetleges visszatérése, de költözéseiről is szívesen mesélt.

Elsőként elárulta, hogy imád hazájában, Hollandiában fellépni, hiszen elképesztő szeretetet és támogatást kap a hazai rajongótábortól. Mindezeken felül, azt is őszintén elárulta, hogy korábban még csak eszébe sem jutott az, hogy egy másik országban alapítson családot:

Én örökre holland maradok, bár külföldre költöztem, és egy finn zenekarban énekelek, természetesen itt vannak a gyökereim, itt kezdtem el játszani a legkisebb helyeken. Az, hogy magam mögött tudhatom a holland közönség támogatását... Nos, ez nagyon szívmelengető.

- kezdte, majd így folytatta:

Sosem gondoltam volna magamról azt, hogy egyszer külföldre költözöm, csak mentem az utamon, megpróbáltam megtanulni a finn nyelvet, ami elképesztően nehéz, így rájöttem, hogy ha valóban megakarom tanulni, akkor Finnországba kell költöznöm, ez egy óriási lépés volt számomra, és félelmetes is, hiszen egyedül csináltam végig. Az emberek mindenben támogattak, de valamiért nagyon féltem. Végül beleszerettem az északi országokba, így lett Svédország az új otthonom. A finn soha nem lesz az erősségem, de svédül nagyon jól beszélek.

- vallotta.

Mindezeken túl, Floor készségesen válaszolt a ReVamppel kapcsolatos kérdésre is, ami eredetileg az volt, hogy tervezi-e csapatát újra rivaldafénybe helyezni, ám erre válasz nem érkezett, viszont elmondta, hogy 2016-ban miért is kellett feloszlania a holland hatosnak:

tumblr_o8dylbgyzn1uot9k3o1_1280.jpg

Először is, amikor hirtelen csatlakoztam a Nightwish-hez, akkor kezdtük el tervezni a ReVamp második albumát, miután tartottunk egy kis szünetet - beteg voltam, de minden tőlem telhetőt megtettem az úton, készen álltam az új album felvételére, de amikor csatlakoztam a Nightwish-hez az mindent megváltoztatott. Változtatnom kellett a lemez megjelenésén, de sosem mondtam azt, hogy « Ó most nem fogom kiadni a CD-t, vagy soha nem fogom befejezni » . Beakartam fejezni az albumot, és turnéra indulni a saját zenekarommal, hogy az emberek hallhassák a dalainkat.

- felelte, mondván, hogy minden áron el szerette volna készíteni a 2013-ban debütált Wild Card című lemezt.


Szóval ez történt... Mindez azonban azt jelentette, hogy folyamatosan turnéznom kell és albumokat készíteni, mivel már egyszer kiégtem, nem akartam újra átélni. Választanom kellett, mert mindenkit arra kérni a ReVampben, hogy várjon rám, nos ez nem lett volna igazságos.

komment
2018. július 10. 17:35 - Jurancsik Eszter

DVD-t ad ki a Lacuna Coil

A londoni speciális koncertet tartalmazza a kiadvány

Cristina Scabbiáék háza táján pörög az élet: az énekesnő mentorként ténykedik a The Voice tehetségkutató olasz változatában, emellett korábban már hírt adtunk arról is, miszerint a milánói csapat megkezdte új nagylemeze felvételeit is.

26220134_10155172136817344_4137547575853830152_n.jpg

Januárban a zenekar egy nagyszabású koncerttel ünnepelte karrierjének 20. évfordulóját, ennek kapcsán a Facebookon tették közzé, hogy a buli DVD formájában is megjelenik november 9-én, THE 119 SHOW - LIVE IN LONDON címmel.

 

A bejelentéssel egy időben a trailer is megtekinthető a kiadványhoz, íme:

 

 

komment
2018. július 06. 14:40 - Mateusz Grey

Bemutatkozik a Brightstorm

Szépség, elegancia, komolyság

36598066_1302845123178781_6815527424126615552_n.jpg

2012 ben alakult Szimfónikus Gothic metál zenekar a brazíliai São Paulo-ban, kezdeti évükben jelent meg első daluk, Under the moon címen. Első EP-jük is megjelent még ugyanebben az évben ugyanezen a címen.

2013-ban további 2 single számot adtak ki, Breathing in Death és Taste of Wine, melyekhez videoklip is készült.

Mind a két dal a 2014-ben megjelent második 5 számos EP-jükön, a Past in Flames-en található.

2015 ben jelent meg első 11 szerzeményes Through the Gates névre hallgató nagylemezük.

A lemezről a 2017-ben megjelent "Walk" című dalhoz készült videóklip:

A zenekar felállása:

Naimi Stephanie (Vokál),

Odair Salles (Dobok)

Will Lopes (Gitár)

Allan Silveira (basszusgitár)

A lemezt meghallgathatod Spotify-on!

13235523_831494586980506_231482480682754629_o.jpg

A lemez borítója

A cikket írta: Varga Márton László

komment
2018. július 06. 13:52 - Mateusz Grey

Touch Me Not-'Nebántsvirágok nyíljatok!'

...és azóta is nyiladoznak

29342987_919843138183777_4945417677544882176_o.jpg
A lassan 3 éve működő pop metálos magyar Touch Me Not zenekar 2018. juniús 30-án adta ki első EP lemezét melynek címadó dalában ('Holnaptól') Bokodi Bálint (Slipchaos, Lost Continent) is közreműködött.
A zenekar elmondása szerint ez egy 'kísérleti metal', mivel hangzásban egy picit eltér a többi daltól, súlyosabb breakdownok vannak benne.

Az új 4 dalos EP elérhető a legnépszerűbb digitális stream oldalakon, Deezeren, Spotify-on és Apple Music-on.

Borítóját Turáni Zsolt Andrej tervezte.

A zenekar felállása:

Kucsera Lilla

Varga László

Szőke Miklós Márk

Korbeák Norbert

Legújabb videójuk, mely a Holnaptól című dalhoz készült megtekinthető a zenekar YouTube csatornáján további 3 videóklip társaságában:

35394731_968377783330312_4521792413051650048_n.png

Az EP borítója

A cikket írta: Varga Márton László

komment
2018. július 06. 11:11 - Mateusz Grey

Feltörekvő bandák: Venues

Post Hardcore Németországból

30711055_1699191306832072_6990901925348638720_n.jpg

A stuttgarti illetőségü Venues zenekar 2014. december 19-én alakult.

Zenei stílusuk: Rock/Post-Hardcore

Első videóklipjük 2015. augusztus 25-én jelent meg "No Roses For A Life Lost" címmel!

Ezt követte a Broken Glass 2015. október 25-én.

A csapat az utóbbi időben csak kislemezeket adott ki.

2017. április 2-án az Ignite című dalhoz készült videóval rukkoltak elő. Az énekesnő, Nyves nemcsak tiszta hangon tud énekelni, hanem hörgési tudományát is megcsillogtatja a dalokban.

Miután szerződést kötött velük az Arising Empire kiadó, ezt követően elkezdtek dolgozni első nagylemezükön, melyről az első klip, a The Epilogue címre keresztelt dalhoz készült idén áprilisban.

2018. május 25-én megjelent a második dalhoz, a We Are One-hoz készült videó is:

2018. juliús 6-án pedig megjelent a legújabb videójuk, a Chris Wieczorek közreműködésével készült Fading Away. Chris, az Annisokay zenekar vokalistája.

A Venues-nak ez a harmadik videója bemutatkozó lemezéről, mely Aspire címmel jelenik meg juliús 27-én.

Kövessétek a zenekart a különböző közösségi oldalakon!

33770621_1739391806145355_5239664525489209344_o.jpg

Lemezük borítója

komment
Magyar nyelvű female metal blog