Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Jen Majura: "Nem önszántamból hagytam el a csapatot..."

2022. május 22. - Jurancsik Eszter

_mg_6330.jpg

Tegnap értesülhettünk arról, hogy az arkansasi Evanescnece és a német származású Jennifer "Jen" Majura gitáros hét év közös munka után megválnak egymástól.

A 39 éves Jen és az Amy Lee vezette zenekar 2015 óta dolgoztak együtt, a zenészlány az akkor távozó Terry Balsamo helyét vette át. Játékát a "Synthesis" (2017) nevű speciális lemezen és a legutóbbi, "The Bitter Truth" (2021) című stúdióalbumokon hallhattuk.

Az okokra sem a banda, sem Jen nem tért ki, tegnap az együttes szűkszavúan csak annyit közölt, hogy mindig szeretni és támogatni fogják volt csapattársukat, aki szintén rövid közleményt írt Twitterére ma - ebből kiderül, hogy nem ő akarta elhagyni a formációt:

Fontosnak érzem leszögezni, hogy mindez nem az én döntésem volt! Nem haragszom senkire, és minden jót kívánok az Evanescence-nek. Szép emlékeket vihetek magammal ezekről az évekről, hálás vagyok mindezért!

 

Jen Stuttgartban született 1983-ban, édesapja révén félig thai származású. 2000 óta gitározik, tagja volt a Black Thunder Ladies nevű csapatnak, amely AC/DC-feldolgozásokat játszott, de tépte a húrokat a Knorkator és az Equilibrium nevű zenekarokban is. 

A csapatba kerülésekor a következőket mesélte:

A nevemet egy kedves barátom, Alex Skolnick ajánlotta a Testamentből, és Dave Eggar - aki szintén New Yorkban dolgozik és remek csellóművész. És hirtelen jött az e-mail: "Érdekes lehet számodra a csatlakozás...?" Én meg: "Mi a faszom?!". Alig kaptam levegőt. Utána végigfutott az agyamon: "Oké, ezt újra el kell olvasnom. Három nappal később egy repülőn találtam magam, New Yorkba utaztam, hogy találkozzak Amy Lee-vel. És nagyon, nagyon jót beszélgettünk. Ő egy fantasztikus ember és nagyszerű zenész. És így hirtelen az ő Evanescence nevű birodalmában találtam magam.

evanescence_1.jpg

Evanescence: Jen Majura kilépett

rma2yk6uvsl3j2wdxdpqxx-1200-80_1.jpg

Szomorú hír fogadta ma a Twitteren az arkansasi Evanescence rajongóit: itt jelentette be a csapat, hogy német származású gitárosuk, Jen Majura ugyanis elhagyta a formációt.

Ez egy nagyon különleges fejezet volt a zenekarban kedves barátunkkal, Jen Majurával, de úgy döntöttünk, eljött az ideje, hogy külön utakon folytassuk. Mindig szeretni és támogatni fogjuk őt, és nagyon várjuk, hogy láthassuk, mit csinál a jövőben! Nagyon hálásak vagyunk a szép időkért és a nagyszerű zenéért, amit a világ minden táján együtt játszottunk.

 - áll a zenekar hivatalos közleményében, amelyből pontosan nem derült ki, miért válik meg egymástól a zenészlány és az Amy Lee vezette banda, Jen még nem osztott meg semmilyen állapotfrissítést.

A gitáros lány 2015-ben Terry Balsamo helyét vette át az együttesben, és a 2017-es "Synthesis", valamint a 2021-es "The Bitter Truth" című albumukon már az ő játékát hallhattuk.

evanescence_1.jpg

 

Klippremier: Edenbridge - The Road to Shangri-La

280203186_550775436447082_859544704751751950_n.jpg

Augusztus 26-án jön ki az osztrák szimfometalos Edenbridge tizenegyedik albuma, a "Shangri-La". A korong elkészülését közösségi finanszírozás is segíti - ITT támogathatod a Sabine Edelsbacher vezette együttest. 

Somewhere Else But Here címmel már publikálásra került egy dal a nyáron érkező lemezről, ma pedig megjelent a második kislemezes szerzemény, a The Road to Shangri-La videoklipje, íme:

 

Arch Enemy: itt az új dal - Sunset Over The Empire

00497b8f-a98d-41ff-9f0e-f7b19e80a02a.jpg

"Deceivers" címmel, július 29-én kerül boltokba a svéd/kanadai dallamos death metal banda új stúdiólemeze, amelyre öt évet vártak a rajongók a nagy sikerű "Will To Power" után (2017).

Nem is olyan régen Alissa White-Gluz énekesnő mesélt az eddig megjelent dalokról, amelyek sorrendben a Deceiver, Deceiver, a House Of Mirrors és a Handshake with Hell voltak. 

Még április végén jelentette be a csapat, miszerint májusban a negyedik kislemezt is megjelentetik az albumról, amely az eddigiektől eltérően fizikai formában is elérhető lesz.

Íme a 'Sunset Over The Empire', a negyedik kislemez a hamarosan megjelenő 'Deceivers' albumról! Ez egy gyorsabb dal néhány őrült riffel és egy féktelen ütemmel, ami nagyot fog ütni! A szöveget tekintve sajnos ez egy olyan dal, ami napjainkban minden egyes nappal egyre inkább beigazolódik. A szavakból háború lett, testvér harcol testvér ellen, egy újabb hamis fegyverszünet, és emberek halnak meg. 

- mesélte a szerzemény és a videó kapcsán Michael Amott gitáros.

A Youtube-on nemrég elérhetővé vált a szóban forgó szerzemény, a Sunset Over The Empire, íme:

 

Augusztusban Budapestre jön az Infected Rain

277438875_517882879706431_4579637530058819336_n_1.jpg

Januárban jelent meg a moldáv nu metalosok negyedik nagylemeze, az "Ecdysis", amelyet az eddigi legsokoldalúbb kiadványaként definiált a zenekar. A Postmortem pt. 1, a Fighter, a Butcher Babies-énekesnő Heidi Shepherddel felvett The Realm of Chaos és a Longing című szerzemények klipes formában is megjelentek, a banda pedig turnéra indult az Egyesült Államokban - Lena Scissorhands és a fiúk jelenleg is az utakat róják egészen június 9-ig, amikor is San Diegóban véget ér a fellépéssorozat.

Némi pihenés után azonban Európában is útra kel a csapat; a 34 állomásos turné keretein belül fesztiválkoncerteket is adnak -  ellátogatnak a két év után ismét megrendezésre kerülő Wacken Open Air fesztiválra Németországban és a Summer Breeze Open Air-t sem hagyják ki. Örülhetnek a formáció magyar rajongói is: augusztus 16-ával a XI. kerületben található Analog Music Hallban lépnek fel - a jegyekről a napokban érkezik infó.

282653402_551925709635481_9165512904866756061_n.jpg

Itt az új Outlanders-dal - The Sleeping Indian

fc3ogwoweaqc0su.png

Tarja Turunen mellékprojektje, az Outlanders nem pihen: tavaly novemberben debütáltak Closer To The Sky című kislemezükkel, amelyet januárban követett a The Cruellest Goodbye, majd márciusban a Depeche Mode-klasszikus feldolgozása, a World In My Eyes

Pár héttel ezelőtt jelentette be a finn énekesnő, hogy a mai napon a negyedik beharangozó is megérkezik a formáció első albumához - a kiadványról mindeddig nem tudni konkrétumokat, ám itt az ígért új szerzemény, a The Sleeping Indian, amely dalban a Karib-térségben ismert rapper, Nkoye Zifah és természetesen a gitárvirtuóz Joe Satriani is hallható, íme:

Pénteken érkezik az új Edenbridge-dal

278297049_534050774786215_2592562963236100259_n.jpg

 "Shangri-La" címmel, augusztus 26-án jelenteti meg sorban tizenegyedik nagylemezét az osztrák Edenbridge. A korongot rajongói segítségével készíti a szimfonikus metalt játszó zenekar - ITT tudod támogatni a bandát.

Márciusban dalszöveges videót készítettek Somewhere Else But Here című szerzeményükhöz, pénteken pedig jön a második beharangozó, a The Road to Shangri-La, amelyhez betekintő is érkezett Sabine Edelsbacheréktől:

 

Xandria: öt év után visszatér a zenekar!

25488477_10155354186365889_6655740599795988282_o_1.jpg

Nem kis botrány kerekedett a német Xandria körül, amikor 2017 őszén a szimfometalos csapatot akkor már három éve erősítő Dianne van Giersbergen távozott a fedélzetről. Az énekesnő komoly stresszes tünetekkel került orvoshoz akkoriban, amelyek okaként a zenekaron belüli feszültségeket és kommunikációs problémákat nevezte meg.

A holland származású Dianne kilépését követően megszólaltak a régebbi énekesnők is - Lisa Middelhauve és Manuela Kraller is - , a legénység pedig az Aeverium frontasszonyát, Aeva Maurelle-t (aki a képen is látható) kérte fel, hogy a lefixált koncerteken segítse ki őket. Miután lenyomták a koncerteket, a banda háza tájára csend borult - egészen mostanáig semmilyen frissítést nem olvashattunk, amely a formáció jövőjét illeti.

Azonban ma megtört a jég: a Xandria feltámadt a tetszhalott állapotból, és egy rövid videóval tudatták: az együttes újra aktív.

Legújabb bejegyzésükből kiderült: május 24-én debütál vadonatúj daluk, amelyből minden bizonnyal az is kiderül, ki lett az új énekesnő.

 

Megérkezett az Oceans of Slumber új dala - Hearts Of Stone

274701552_483999423096491_7792840689880629188_n.jpg

Dolgozik új nagylemezén a texasi prog metalos Oceans of Slumber. A formáció február végén mutatta be első dalát The Waters Rising címmel a készülő korongról - az újdonság július 22-én kerül boltokba és a "Starlight And Ash" címet fogja viselni. ITT előrendelheted!

A mai napon a második beharangozót is a nagyérdemű elé tárta a Cammie Beverly énekesnő vezette zenekar - íme a Hearts Of Stone!

Majdnem teljesen kopaszra nyírva, új videóval ünnepel a ma 35 éves Charlotte Wessels

192436271_340060534142452_7287065876957412697_n.jpg

A Delain kapcsán ismerhetjük elsősorban Charlotte Wesselst, aki 1987. május 13-án, a hollandiai Zwolle városában látta meg a napvilágot, így ma tölti be 35. életévét. Az énekesnő mindig ismert volt egyedi stílusáról, így meg sem kellene lepődnünk azon, hogy szülinapja alkalmából csaknem teljesen kopaszra nyírta magát:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charlotte Wessels (@charlottewessels) által megosztott bejegyzés

 

Néhány érdekességet csokorba szedtünk Charlotte-ról, aki tavaly, a Delainből történt kiválása után pár hónappal szólóalbummal ("Tales From Six Feet Under") jelentkezett.

- Kiskorában Kate Bush volt az egyik legnagyobb példaképe.

- Zenei ízlése igen sokrétű. Tiniként rendszeresen válogatáskazettákat gyártott magának, amelyeken a Spice Girlstől a Metallicáig igen sok együttes és énekes kapott helyet.

- 13 éves korában kezdett klarinéton játszani, és 15 évesen vett először klasszikus énekórákat. 

- 16 éves volt, amikor tagja lett első együttesének, a To Elysiumnak.

- A Delaint 2005 és 2021 között erősítette, hat nagylemezt és egy koncert DVD-t adott ki a zenekarral.

- Az éneklés mellett a festészet is vonzza, szabadidejében gyakran hódol e hobbijának.

- Hangtípusa: szoprán.

241010569_400112478137257_6477490021128546910_n.jpg

- Férjezett. Kedvesével -akivel 2005 óta él együtt- 2017 nyarán házasodtak össze.

- Feministának vallja magát. 

- Kedvenc sportjai a futás és a jóga.

- Vegán.

- Két unokatestvére is zenész: egyikük Jord Otto, akit a ReVampből és Anneke van Giersbergen VUUR projektjéből ismerhet a metálkedvelő közönség, másikuk DJ Day-Mar, aki a techno műfajban ténykedő lemezlovas.

- Nagy rajongója Siának, Tori Amosnak, Björknek és a The Cranberries néhai frontasszonyának, Dolores O'Riordannek.

- Eredeti végzettsége művészettörténész.

Tegnap a holland nyelven íródott Afkicken című dalához megjelent a hivatalos videó, íme:

 

süti beállítások módosítása