Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Újabb dalokat tervez kiadni a Within Temptation

Tervben van az új album is!

2020. május 28. - Jurancsik Eszter

Május 8-án a holland hatosfogat új dalt szabadított a világra Entertain You címmel, amelyhez nemrég kisfilm is készült. Ennek kapcsán árulta el Sharon den Adel, a banda frontasszonya: a számot a "kívülállókról" írták, akiket nehezen fogad el a társadalom bőrszínük, vallásuk, öltözködésük vagy éppen a szexualitásuk miatt. Sharon azt is felfedte: ő maga is sokszor érezte kívülállónak magát kisgyerekként, hiszen édesapja munkája miatt rengeteget költöztek, emiatt nehezen talált barátokat.

96703672_10157534824192986_6311571307532124160_o.jpg

A csapat áprilisban indult volna közös turnéra az amerikai Evanescence társaságában, ám a koronavírus miatt ezt őszre kellett halasztani. A tervek szerint szeptember 19-én útnak indulhat a két együttes.

Most az Audio Ink Radio-nak mesélt Sharon a további tervekről. Kiderült: zenésztársaival több dalt is szeretnének kiadni az elkövetkező hónapokban.

"Csak két dalt vettünk fel eddig, és nagyon sok demónk van, így elég gyorsan befejezhetjük a számokat. Tehát először valódi dalokká alakítjuk őket, és jövőre így néhányat kiadhatunk. A végére elkészül az album, de ez még nem teljes, így először neki kell kezdenünk az új daloknak, hogy felvehessük azokat."

unnamed_7_1.jpg

- kezdte sorait az énekesnő, majd a világot sújtó COVID-19-járvány kapcsán eképpen elmélkedett:

"Látható, hogy az egész ipar sérült - természetesen nemcsak a zenekarok, hanem példéul a személyzet is, és a vállalkozók. Senki nem látta, hogy ez fog történni. Úgy látom, ez az egész szakma számára nagyon nehéz. A zenészek közül sokan online koncerteket adnak, mepróbálnak a rajongók kedvére tenni úgy, hogy régebbi felvételeket is közzétesznek. Ezeket nagyon jó csinálni, de a rajongók vágynak már az >>igazi<< dolgokra, de ez most még nem jöhet el. De nagyon örülök annak, hogy az emberek kreatívak - mindenki együtt van most, mindannyian tudják, hogy valóban nagyon balszerencsés, ami most történik, de mindannyian összefogtunk. És ez azt az érzést adja, hogy nem vagyunk egyedül."

 

Lemezismertető: Her Chariot Awaits

2016 nyara óta sok víz lefolyt a Dunán. A metálrajongók minden bizonnyal élénken emlékeznek azon év nyarára, amikor is a norvég Sirenia bejelentette: nem kívánnak tovább együtt dolgozni az őket 8. éve erősítő Ailynnel.

A csapat pacsirtájának édesanyja májusban váratlanul elhunyt, a hétéves kora óta inzulinhiányos cukorbetegséggel élő Ailynnél pedig ez egészségi megrendülést okozott. Orvosa pár hét pihenést írt elő számára, ám ezt Morten Velandék már nem voltak hajlandóak megvárni, ezért a 2003 óta háttérénekes Emmanuelle Zoldant állították mikrofon mögé, aki azóta a formáció hivatalos fronthölgye is lett. 

Ailyn, ez a gyönyörű és csilingelő hangú spanyol leányzó viszont nem hagyta magát leírni. Dolgozott a Melted space-szel, a Secret Rule-lal és a Déblerrel is, majd túljutva depresszióján 2019 őszén megalakult a Her Chariot Awaits, amely zenekarban egyik társa nem más, mint az Adrenaline Mob-os Mike Orlando. New Yorkban rögzítették a banda nevét viselő albumot, amely teljesen más hangzást képvisel, mint a Sirenia, elsőre nagyon megdöbbentő hallgatni.

hca2.jpg

Színtiszta rock ez kérem szépen, többféle elemet vegyítve (klasszik rock, heavy metal, grunge, és még sorolhatnám). A Dead&Gone, valamint a Constant Craving dalokat már a lemez boltokba kerülését megelőzően hallhattuk, amely megmutatta a korong fő irányvonalát. Semmi áriázás, körítés, maszlag. Tiszta rock és keménység. Már az első dal, a Misery letépi az ember fejét, és ez a zúzás folytatódik az olyan dalokkal, mint a Screaming Misfire, a Stolen Heart vagy a Say No. 

hca.jpg

Ailyn teljesen más aspektusát mutatja meg szoprán hangjának, amely mind a Sirenia által képviselt szimfonikus hangzáshoz, mind ehhez a rockos kiadványhoz tökéketesen passzol. De valahogy ez mégis más! Több... merészen játszik a magassásokkal és mélységekkel. Arra pedig, hogy használja a hangját bátrabban, éppen Mike bátorította a mediterrán szépséget, aki igencsak jól tette, hogy hallgatott a mester tanácsára. Számomra a lemez egyik csúcspontja a Take Me Higher, de Ailyn mindegyik dalban bebizonyítja: otthon van a klasszikus rockban is és kreativitásból is jócskán kapott a Jóistentől.

hca3.jpg

Őszintén szólva, nagyon meglepett ez az album. Hatalmas csalódás, de jó értelemben! Mindegyik dal szerethető, könnyen emészthető és lehengerlő. Erőt ad. Feltölt. Ailynnek pedig véleményem szerint ez az énekstílus sokkal, de sokkal jobban áll, mint a Sireniás áriázgatás. Telített a szimfonikus metál piaca. A Her Chariot Awaits és Ailyn számomra az év eddigi legnagyobb meglepetését produkálta. Meggyőztél, Ailyn, várom a turnét és minden mást, amit csinálsz. Újjászülted magad.

10/10

Kiadó: Frontiers Music.

 

Tracklist:

1. Misery 4:24

2. Dead & Gone 4:22

3. Screaming Misfire 4:25

4. Stolen Heart 3:39

5. Constant Craving 3:55

6. Say No 3:29

7. Line Of Fire 4:39

8. Turning The Page 4:12

9. Take Me Higher 4:16

10. Just Remember 4:20

11. Forgive Me Dear 4:14

 

Augusztusban jön az Amaranthe új albuma!

Befejezték a felvételeket Elize Rydék

Korábban a testvérblogon megírtuk: a svéd/dán Amaranthe elkészült legújabb albuma felvételeivel, ám mindeddig nem lehetett tudni semmit a kiadványról. 

A zenekar legutóbbi nagylemeze 2019-ben, Helix címmel került a boltok polcaira, több sikeres turnét is lenyomott vele az Elize Ryd vezette formáció.

news_2018-9-30_amaranthe-release-countdown-single-and-video-735x400.jpg

Tegnap igen különleges módon, egy online sajtótájékoztatón jelentette be a csapat: augusztus 28-án jelentetik meg az újdonságot, amelynek címét egyelőre nem árulták el, de Youtube-csatornájukon és közösségi oldalaikon folyamatosan csepegtetni fogják az infókat róla.

"A hatodik nagylemezünk most már teljesen kész! Múlt vasárnap néhány kiválasztott sajtóképviselő és zeneipari szakember lehetőséget kapott, hogy meghallgathassa munkánk gyümölcsét és a reakció hitetetlen volt, még izgatottabbak lettünk! Most már hivatalosan is elárulhatjuk, hogy az album augusztus 28-án jelenik meg, és arra számítunk, hogy ezt a szörnyet egy gyanútlan világra szabadítjuk rá. Figyeljétek a további infókat a legmonumentálisabb és legtökéletesebb Amaranthe-lemezről!”

- áradozott az együttes, akiket 2018 ősze óta az Arch Enemy ex-énekesnője, Angela Gossow menedzsel, és aki az új album első klipes dalában, a Do Or Die-ban is vendéghörög.

Elize Rydék egyébként december 4-én a Barba Negrában is elcsíphetőek lesznek a német Beyond The Black társaságában, akikkel nemrég Wounded Healer címmel közös dalt is felvettek.

Klippremier: Within Temptation - Entertain You+interjú

Hivatalos videó érkezett a csapat új dalához!

A holland hatosfogat május 8-án mutatta be új dalát, az Entertain You-t, amelyet eredetileg az őszre tolódott, Evanescence-szel közös turnén (Worlds Collide) akartak debütáltatni.

A szerzemény kapcsán Sharon den Adel énekesnő elmondta: meglátása szerint a mai könnyűzene igencsak szűkölködik a lázadásban. Ők viszont folyamatosan újítanak, nem félnek változtatni, kísérletezni.

unnamed_7_1.jpg

A The Unforgiving albummal kezdődött minden, amely kiadvány már tartalmazta a modernebb hangzás elemeit, de a 2014-es Hydra volt az első ilyen irányú nagy dobásuk, a 2019-ben megjelent Resist pedig már teljes egészében maga mögé utasítja a régebbi, szimfonikus-gótikus hangzást, ahonnan a csapat indult 1996-ban.

Íme, az Entertain You kisfilmje:

 

A Kerrang! magazinnak Sharon egy kisebb interjút is adott a dal kapcsán, igen érdekes gondolatokkal. Kiderült: a frontasszony igen elkötelezett a >>kívülállókat<< illetően, akiket sehová nem fogadnak be. Véleménye szerint ez nem új dolog, de sajnos mindig is a társadalom része marad. Viszont igenis lehet ellene küzdeni. És ahogyan ő fogalmazott: mi is bármikor kerülhetünk ilyen helyzetbe.

"Azt hiszem, mindenki életében legalább egyszer került már ilyen helyzetbe. Nyilán nem mindenki tud vele azonosulni, de képzeld el azokat, akik állandóan ezzel szembesülnek."

- ecsetelte a témát Sharon, aki gyerekkorában édesapja munkája miatt rengetegszer költözött, inkább érzi magát világ-állampolgárnak, mint hollandnak, és a gyakori lakhelyváltások miatt a beilleszkedés sem ment könnyen az énekesnőnek.

"Gyerekként kívülállóként éreztem magam, és azt hiszem, hogy ez az érzés soha nem tűnik el teljesen."

95322729_111626370534930_4518034909373136896_n.jpg

Az Entertain You üzenete pedig igen egyszerű:

"Az emberek nagy része megfelel a társadalmi >>elvárásoknak<<. De a dal azokról szól, akik más módon fejezik ki magukat. Ahogyan öltöznek, élnek, más vallásúak vagy bőrsznűek, melegek, biszexuálisok vagy transzneműek. Ha közszereplő vagy,talán jobban elfogadják, mert művész vagy, de ha hétköznapi életet élsz, akkor kevesebb a tolerancia feléd, ha eltérsz a normáktól."

- zárta sorait az énekesnő.

Floor Jansen: "Soha nem próbáltam utánozni a Nightwish előző énekesnőit!"

Reagált a jó ideje őt övező vádakra a Nightwish frontasszonya

Floor Jansen 2012-ben vette át helyét a svéd Anette Olzonnak, aki akkor 5. éve erősítette a finn Nightwisht, ám a régi rajongók még Tarja Turunennel ismerték meg az együttest, aki megkérdőjelezhetetlen jelképévé vált a csapatnak. 

A holland származású, After Forever és ReVamp zenekarok élén ismertté vált Floor eleinte csak beugrósként tolta végig az észak-amerikai turnét, ám egy évvel később, 2013 októberében hivatalosan is ő lett a frontasszony.

100048519_1321269211404890_5902528711139262464_o.jpg

Az énekesnő a mai napig kap hideget-meleget a rajongóktól, akadnak, akik szerint megpróbálja "lemásolni" Tarját vagy éppen Anette-t.

Most ezzel kapcsolatban mesélt Floor a Heavy New Yorknak egy interjúban. Mivel Anette egyik percről a másikra távozott terhességi rosszullétei miatt a bandából, nagyon gyorsan kellet döntést hoznia. Azóta már a második albumot rögzítette finn társaival, Human :II: Nature címmel, amely április 10-én jelent meg, és hatalmas sikernek örvend. 

"Mindössze 48 órám volt egy 90 perces setlist megtanulására. Ismertem a csapat munkásságát, csak éppen az Imaginaerum albumot nem, amivel éppen akkoriban turnéztak. Az én stílusom teljesen különbözik az előző énekesnőkétől, tehát értelme sem lenne megpróbálnom >>lemásolni<< őket."

- reagált a vádakra Floor, majd így folytatta:

84358955_195255544995438_5086420427375378432_n_1.jpg

"A saját hangomra formáltam a dalokat, ez segített abban, hogy egyre inkább Nightwish-sé váljon, amit csinálok. Megpróbálok minden egyes dalból a lehető legtöbbet kihozni. Még inkább érvényes ez az új dalokra, amelyeket már együtt veszünk fel. De egyáltalán nem próbáltam meg soha leutánozni egyik régebbi énekesnőt sem. Ebben a tekintetben mindig arra fókuszálok, Nightwish-es legyen, amit csinálok, de mégis én legyek."

- zárta sorait Floor, aki a zenekar mellett a Hollandiában vetített Beste Zanges című szórakoztató műsorban is bebizonyította: sokoldalú előadóművész. 

 

Legyőzte a rákot Marcela Bovio!

Boldog az énekesnő

A Stream of Passion egykori és a MaYaN jelenlegi énekesnőjéről decemberben írtuk meg, miszerint méhnyakrákban szenved, és kezeléseket kap. A mexikói származású, de a kétezres évek vége óta Hollandiában élő Marcela, aki Dark Horse White Horse néven új projektet hívott életre betegsége előtt, elmondta: továbbra is dolgozik, nem engedi át magát az önsajnálatnak, utóbbi csapatának első albumával is foglalkozott, rögzítette az énekes részeket.

 21ead2225fff0db99e1f05dc4bb58e1c.jpg

Bár csodaszép, vörösre festett hajzuhatagának a kemoterápia miatt búcsút kellett intenie, ma jelentette be a fantasztikus hírt: legyőzte a betegséget.

Az énekesnő határtalanul boldog, posztjában köszönetet mond mindazoknak, akik drukkoltak neki a kontrollvizsgálatok alatt.

Gratulálunk, Marcela!

 

Új klippel készül a Mezmerized

Ősszel pedig jön az első album!

Király Anna, a Sorronia és az Ideas zenekarok volt frontlánya tavaly alapította meg a Mezmerized formációt, amely elektronikus metálban utazik.

A fiatal tehetség és zenésztársa, Mudra Olivér több sikeres videóval is megörendeztették a rajongókat, (Desire, Satellite, Shutdown, Hybrid), valamint nemrég az is kiderült: ősszel a formáció boltokba küldi első nagylemezét, amely az Electrolyse címet fogja viselni.

91052718_2903975886346290_9183734393565347840_o.jpg

Annáék elmondása szerint a megfogható, átélhető, mégis könnyed szövegvilág jellemzi a szerzeményeket, valamint a koronavírus-helyzet elmúltával beindulnak a koncertek is.

Néhány nappal ezelőtt fedte fel a banda: újabb kisfilmmel jelentkeznek hamarosan, egészen pontosan június 5-én, ezúttal pedig a Rage című szerzeményhez forognak a kamerák.

 

 

 

Négyfősre fogyatkozott a Burning Witches - Sonia Anubis kilépett

Sonia elhagyta a lányokat a Crypta kedvéért

Néhány napja robbant a hír, miszerint a brazil Nervosából kiszállt Fernanda Lira basszer/énekes és Luana Dametto dobos új zenekart alapított Crypta név alatt - két új tagként érkezett Taniá Bergamaschi és a holland Sonia "Anubis" Nusselder - utóbbi leányzót a Burning Witches kapcsán ismerhettük meg. 

A mai napon jelentette be a zenészlány: inkább a Cryptára kíván koncentrálni a jövőben, ezért nehéz szívvel, de otthagyja a svájci illetőségű együttest.

78847584_2563660150532384_280630356493691768_n.jpg

Közleményében leírta: hálás a rengeteg tapasztalatért és szeretetért, ami a csapathoz köti.

 

A banda is elbúcsúzott Soniától. ám a posztból kiderült: keresik új boszorkány-társukat.

"Sonia elhagyott minket, hogy új projektjére koncentrálhasson. Láttuk, hogy ez fog történni, és el is fogadtuk. Az emberek változnak és tovább is lépnek. A legjobbakat kívánjuk neki! Számunkra, mint zenekarnak, ez azt jelenti, hogy keményebben kell dolgoznunk. Folytatjuk az utat és természetesen új boszorkányt keresünk magunk mellé!"

 

A Burning Witches márciusban jelentette meg új nagylemezét Dancing With The Devil címmel. Nem ez az első távozás a formáció berkeiből - tavaly ugyanis Seraina Telli, a csapat eredeti énekese szintén otthagyta a lányokat, hogy másik projektjére, a Dead Venus-ra fókuszálhasson. Az ő helyét vette át a holland Shadowrise frontlánya, Laura Guldemond.

 

Együtt karanténkoncertezett Jen Majura, Gus G. és Mike Portnoy

George Harrison klasszikusát adták elő

Minden zenész várja a koronavírus-járvány végét, ám a legtöbb előadó, együttes ezekben a vérzivataros időkben is igyekszik éreztetni rajongóival a szeretetét, házi karanténkoncertek és hasonló megmozdulások keretein belül.

Ezúttal három nagyszerű zenész fogott össze és durrantott egy felvételt: Jen Majura, az Evanescence német gitáros lánya, Gus G., Ozzy Osbourne gitárosa és Mike Portnoy dobos, aki a Dream Theater tagjaként vált híressé. 

A hármas azt a Got My Mind Set On You című számot adta elő, amelyet Rudy Clark írt 1962-ben, George Harrison (The Beatles) pedig később feldolgozta.

Íme:

 

Sharon den Adel szerint kétséges a Worlds Collide turné megtartása

Videóinterjút adott az énekesnő

Áprilisban indult volna közös turnéra a Within Temptation és az arkansasi Evanescence, azonban a koronavírus-járvány miatt őszre kellett ütemezni a fellépéssorozatot. Az eddigi információk alapján a bulik szeptemberben kezdődnek, és bár több országban is enyhítésekről szólnak a hírek, a holland csapat énekesnője, Sharon den Adel egy videóinterjúban elárulta: egyáltalán nem biztos abban, hogy a turné elkezdődhet az újra-tervezett időpontban.

96703672_10157534824192986_6311571307532124160_o.jpg

"Én és a családom jól vagyunk. Természetesen mindenekelőtt ez a legfontosabb. De elég nehéz megküzdeni ezzel a helyzettel, amely senkinek nem vicces. Igaz, nekem legalább van kertem. Nagyon sok embernek azonban nincs, így jó idő esetén nem tudnak kimozdulni, maximum az erkélyre tud kimenni, vagy kinyit egy ablakot, tehát kivételes helyzetben vagyok. Ám nem vagyok egy panaszkodós típus. Jó lenne most turnézni, de el kellett halasztanunk. A fesztiválokat is elhalasztják, pedig mindenki nagyon vágyott a koncertekre és fesztiválokra."

99044351_10157574847047986_5878792376809422848_o.jpg

- kezdte sorait az énekesnő, majd nem túl optimistán így folytatta:

"A jegyeket folyamatosan értékesítik, de az a helyzet, hogy szeptemberig nem tudunk játszani, és remélhetőleg a kormány igent fog mondani arra, hogy igen, megtarthatjuk a bulikat. E pillanatban nem egyértelmű, hogy ez idén valóban megtörténik, bár nagyon reméljük. Mert természetesen sok mindent el kell terveznünk. Nem tudjuk, mennyi ideig tart még ez. Remélhetőleg szeptemberben már játszhatunk, ha nem, akkor ismét el kell halasztanunk, bár remélem, ez nem történik meg."

- zárta sorait Sharon, aki bandájával és az Evanescence-szel a tervek szerint szeptember 19-én indulnak útnak.