A holland tehetség visszatért – Floor Jansen 2023 tavaszán jelentette meg első szólóalbumát Paragoncímmel, amely jóval lágyabb oldalát mutatta meg, mint amit a Nightwish élén megszokhattunk tőle. Mivel a zenekar egyelőre határozatlan ideig nem indul turnéra, Floor számára most bőven nyílik tér arra, hogy tovább építse saját zenei világát.
Ennek legfrissebb állomása a Run című dal, amelyhez ma a videoklip is megérkezett a YouTube-ra. A szerzemény sötétebb, súlyosabb hangzással dolgozik, és az énekesnő elmondása szerint egy új fejezet kezdetét jelenti számára: visszakanyarodást azokhoz az erőteljesebb zenei gyökerekhez, amelyek pályája korai szakaszát is meghatározták, miközben továbbra is megőrzi azt az érzelmi őszinteséget, amely a szólómunkáiban különösen fontos szerepet kap.
Floor eképpen mesélt az újdonságról:
Az elmúlt években a zenén keresztül számos oldalamat fedeztem fel. A Paragon mélyen személyes utazásától kezdve a színházi előadásokon át egészen a fesztiválszínpadokig minden egyes állomás segített abban, hogy jobban megértsem, ki vagyok művészként. A Run számomra ennek az útnak a következő fejezetét nyitja meg. A szám legmélyén a szabadság áll. Arról szól, hogy elengedjük azokat az elvárásokat, amelyeket mások helyeznek ránk. Hogy többé nem zsugorítjuk magunkat kisebbre csak azért, hogy beleférjünk valaki más elképzelésébe arról, milyennek kellene lennünk. A maszk levételéről szól. Az önmagunkba vetett bizalomról. Arról, hogy merjük a saját irányunkat választani.
2022 decemberében az Amberian Dawn még egy rendhagyó, de meglepően jól működő kitérővel jelentkezett: a Take A Chance – A Metal Tribute to ABBA című albumon a svéd poplegendák legismertebb dalait ültették át saját, szimfometalos világukba. Ami első hallásra akár veszélyes ötletnek is tűnhetett volna, ám végül kifejezetten erős, szórakoztató és szerethető anyaggá vált.
Ezután azonban hosszabb csend következett, amelynek természetesen megvolt az oka: 14 év után Capri Virkkunen távozott a mikrofon mögül, hogy saját projektjeire koncentrálhasson, a szétválás pedig barátságban zajlott. Helyére az angol-svéd származású Nicole Willerton érkezett, vele pedig nem pusztán új énekesnőt, hanem egy új korszak lehetőségét is megkapta a finn együttes.
A ma megjelent Temptation’s Gates éppen ezért nem csupán egy új Amberian Dawn-lemez, hanem újrakezdés és bizonyítás is egyszerre. Ilyenkor mindig ott lebeg a kérdés: mennyi maradt meg a régi karakterből, és mennyire mertek hozzányúlni ahhoz a sémákhoz, amelyet a rajongók már jól ismernek?
Elsőként a lemez címadóját mutatták meg, ezt követte a The Vision of Dreaming, majd az Unchained, néhány nappal az album megjelenése előtt pedig a Moon is befutott. Nicole érkezése érezhetően új színeket is hozott a hangzásba - ő ugyanis egészen más karakter, mint elődei. Ráadásul Nicole nem a semmiből pottyant ide, korábban az angol Blood Crush nevű alternatív/gothic metal formációban is énekelt.
A négy fent említett kislemezes dal mindegyike magán hordozta azt a tipikus Amberian Dawn-hangzást, amelyet a zenekar korábbi lemezeiről már jól ismerhetünk: a meséket idéző, mágikus dallamokat, a szimfonikus pompát, a karakteres dobokat, a filmzenés hatásokat és azt a különös, életigenlő energiát, amelytől az ember úgy érzi, hogy akár az ég is leszakadhat, amíg ez a banda zenél, addig mégsem fogunk elpusztulni.
Tuomas Seppälä kreativitása továbbra is határtalan: zseniális dallamérzékkel rendelkezik, és az együttes zenéjét nehéz lenne elképzelni az ő karakteres szintetizátordallamai nélkül. Ezek a billentyűtémák adják meg a csapat egyik legfontosabb ismertetőjegyét, de szerencsére ezek sosem billennek át cukormázas giccsbe. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a dalok mélyén ott dolgozik a power metal lendülete, a feszes ritmusszekció és az a fajta energikus megszólalás, amely még a legmesésebb dallamokat is megtartja a földön. Vagy legalábbis nem engedi őket teljesen elrepülni a szivárványos unikornisfingba. :)
A The Vision of Dreamingben és a címadó Temptation’s Gatesben még fel-felbukkannak az ABBA-szerű dallamfordulatok, de ez nemhogy nem baj, hanem egyenesen hozzáad a dalok élvezeti értékéhez. A zenekar korábbi kitérője itt nem tehertételként jelenik meg, hanem ízlésesen beépül a jól ismert Amberian Dawn-hangzásba. A himnikus, könnyen megjegyezhető refrének, a játékosabb dallamok és a szimfonikus hangszerelés együtt olyan hatást keltenek, mintha a banda egyszerre tért volna vissza a gyökereihez és vitt volna magával valamit abból a poposabb, felszabadultabb világból is.
A Moon már keményebb szerzemény, amelyhez látványos videoklip is készült. A dal szövege a Holdat vezérfényként állítja középpontba: olyan jelképként, amely egy pusztulással, kapzsisággal és szenvedéssel teli világban is emlékeztet arra, hogy érdemes megbecsülni az élet apró szépségeit. Ez a gondolat jól passzol az Amberian Dawn világához, hiszen a zenekar mindig is erős volt abban, hogy a fantáziaszerű zenei köntös mögé valódi érzelmi tartalmat rejtsen. A Moon esetében ráadásul a sötétebb tónus és Nicole erőteljes vokális jelenléte miatt a dal nem válik nyálassá, hanem megőrzi a maga metalos tartását.
Az Eternal Flame egyértelműen a lemez magasztosabb pillanatai közé tartozik. A dal szépen építkezik, majd epikus refrénben csúcsosodik ki, és pontosan azt a fajta felemelő érzést hozza, ami miatt ezt a bandát olyan könnyű szeretni. Nem akarja újradefiniálni a műfajt, de amit vállal, azt korrektül teljesíti: kellemes, lendületes, és van benne annyi érzelmi töltet, hogy ne csak korrekt albumtölteléknek hasson. Ugyanez elmondható a Life Is Artról is, a This Night is Waiting for Me pedig talán a lemez egyik legérzelmesebb refrénjét szállítja. Nicole kifogástalan hangja az Undying Colours című tételben mutatkozik meg leginkább: ez egy lassabb, érzékenyebb szerzemény, amely mégis tele van erővel. Nem csöpög, nem esik szét, nem borul bele a nagy szimfonikus pátoszba, hanem végig tartása van, és pont ettől működik igazán. Szerethető gitárdallamokkal indul a The Garden, amellyel ismét a tempósabb vonalon találjuk magunkat, és természetesen itt sem marad el a lendülettel énekelhető refrén. Tipikus koncertsláger-gyanús darab, amelyből fogadni mernék, hogy idővel közönségkedvenc lesz. A lemezt lezáró Phantasmagoria pedig ismét megvillant valamit az ABBA-s feelingből, főleg a billentyűs megoldások tekintetében, miközben szépen becsukja az Amberian Dawn mesekönyvét.
Összességében a Temptation’s Gates remek visszatérés lett, és ami talán még fontosabb, hogy nem biztonsági játék. Az Amberian Dawn úgy nyúlt vissza a saját gyökereihez, hogy közben nem próbálta letagadni az elmúlt éveket sem. Az ABBA-metalos kitérő dallamossága itt-ott még visszaköszön, de a lemez alapvetően újra a szimfonikus power metalos vonalat erősíti, méghozzá frissen, lendületesen és kellően magabiztosan. Nicole érkezése kifejezetten jót tett a zenekarnak, mert nem is Capri helyére próbál beállni, és nem is Heidi Parviainen operás korszakát akarja visszahozni, hanem saját karaktert ad az új daloknak. A tiszta énekhangja erős, magabiztos, de az igazi meglepetést egyértelműen az jelenti, hogy a hörgésével képes új árnyalatokat vinni az Amberian Dawn világába. Ettől a zenekar nem lett hirtelen extrém metal, nem szakadt ránk a pinceajtó, de kapott egy sötétebb, harapósabb élt, ugyanakkor egy kifogásom mégis van: a hörgésből igenis lehetett volna több. Ha már mindenképpen csomót akarok keresni a kákán, akkor legyen ez, amibe belekötök. :)
Tuomas zsenialitás továbbra is hasít: a billentyűtémák, a nagy refrének és a meseszerű atmoszféra most is azonnal felismerhetővé teszik a bandát. A Temptation’s Gates nem forradalmi album, de nem is kell annak lennie. Inkább egy erős, szerethető és nagyon is életképes új fejezet, amely bizonyítja, hogy az Amberian Dawnban Capri távozása után is bőven van erő, ötlet és varázs. Aki szerette a régi lemezek mágikus, lendületes világát, az itt otthon fogja érezni magát. Aki pedig kíváncsi volt, mit tud kezdeni a zenekar egy új énekesnővel és némi keményebb vokális fűszerezéssel, az szintén nem fog csalódni. A Temptation’s Gates nemcsak kinyitja az új korszak kapuit, hanem be is ránt rajta. És őszintén: ennél rosszabb sorsunk is lehetne.
2024-es látványos visszatérése óta a Linkin Park megállás nélkül járja a világot. A zenekar From Zero című visszatérő albuma 14 országban lett listavezető, a lemezről pedig mi is írtunk kritikát ITT.
Emily Armstrong és a srácok június 21-én, vasárnap a lisszaboni Rock In Rio fesztiválon lépett színpadra, ahol a From Zero dalai mellett természetesen a klasszikusok sem maradtak ki a programból. A setlistben olyan ikonikus szerzemények is helyet kaptak, mint a Numb, a Somewhere I Belong vagy az In The End, a koncert pedig teljes egészében felkerült a YouTube-ra is.
A nemzetközi felállású Catalyst Crime 2021-ben jelentette meg debütáló nagylemezét, amely egyszerűen a zenekar nevét viseli – kritikánk ITTolvasható róla. A csapat körül azóta csendesebb időszak következett, ami nem is csoda: az énekesnő, Zoë Marie Federoff-Šmerda, valamint férje, Marek "Ashok" Šmerda az elmúlt években a Cradle of Filth soraiban is bizonyítottak, így a Catalyst Crime egy időre háttérbe szorult.
A zenekar azonban tavaly novemberben újult erővel tért vissza: a Cursebreakercímű dal nyers, lüktető energiájával jelezte, hogy a formáció életben van. Március 4-én aztán megérkezett az Acquired Immunity is, amely nemcsak újabb ízelítőként szolgált, hanem az október 2-án megjelenő második nagylemez címadó tétele is egyben.
Ahogy a bemutatkozó album esetében, úgy az Acquired Immunity munkálatainál is Alexander Krull, a Leaves’ Eyes alapítója látja el a produceri feladatokat. A csapat ma újabb részleteket osztott meg a készülő korongról: megmutatták az album borítóját, valamint a teljes dallista is nyilvánossá vált, ráadásul nem is akármilyen napon, hanem Zoë 34. születésnapján.
A dalok listája:
1. Acquired Immunity 2. Polaris (Feat. Chris Harms of Lord of the Lost) 3. Cursebreaker 4. Petrichor and Creosote (Feat. James Dorton of Ne Obliviscaris, Black Crown Initiate, DiAmorte) 5. Am I Actually Alive 6. Sing The Dying To Sleep 7. Who Could Have Done This (Feat. Asim Searah of Damnation Plan, Trve Cvlt Clvb, ex-Wintersun) 8. A Grief Named Rage 9. Sick As Our Secrets (Feat. Lindsay Schoolcraft of Antiqva, ex-Cradle of Filth) 10. Loveletter To Hope 11. Nothing Has No Name (Feat. Alexander Krull of Atrocity, Leaves Eyes)
Miután a The Agonist 2023 tavaszán befejezte működését, Vicky "Killer V" Psarakis nem sokáig csüggedt. Az énekesnő mellékprojektje, a nu metalos vonalon mozgó Sicksense időközben fő prioritássá lépett elő, és úgy tűnik, a váltás kifejezetten jót tett a lendületnek.
A formáció első nagylemeze 2025 márciusában jelent meg, amelynek kritikája ITTolvasható, a zenekar pedig azóta is egyre biztosabban építi saját rajongótáborát. Május 23-án Newsflash címmel villantottak egy új szerzeményt, ma pedig újabb klipes dal érkezett tőlük: az Artificial Irrelevance már elérhető, és a korábbi friss tétellel együtt a készülő új albumon is helyet kap majd.
A háború sújtotta Ukrajna egyik legismertebb metalzenekara, az Ignea új albummal készül: a formáció negyedik nagylemeze Monumental címmel érkezik október 23-án.
Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy a csapat kijevi stúdióját orosz légicsapás érte, ami érthető módon komoly nehézségeket gördített a munkálatok elé, Helle Bogdanova és a fiúk azonban nem hátrálnak meg. A zenekar ma bemutatta a készülő korong első klipes dalát, a Dreams of Lands Unseen című szerzeményt, amelynek címe ismerős lehet a rajongóknak, hiszen ugyanezt a nevet viselte az Ignea előző nagylemeze is.
A Dreams of Lands Unseen című dal a hidegháború korszakának különös kettősségét idézi meg: azt a világot, ahol az ambíció és az illúzió szinte elválaszthatatlanul fonódott össze. Ebben az időszakban az űr nem menekülési útvonal volt, hanem meghódítandó terület, amelyet egyszerre formált az ideológia, a propaganda és az emberiség jövőbe vetett álma. Ukrajnában és számos posztszovjet országban ma is őrzik ennek a megígért jövőnek a nyomait a régi mozaikok: kozmonauták, rakéták, merész víziók és olyan világok képei tűnnek fel rajtuk, amelyeket akkor még senki sem látott, de sokan hittek bennük.
- írja a csapat az új szerzeményről, a hozzá készült videoklipet pedig itt is megnézheted:
1. Darkness 2. Dreams of Lands Unseen 3. Presence of the Past 4. Prefab (feat. Combichrist) 5. What Buildings Dream of 6. I Am in Hell 7. Between No Longer and Not Yet 8. Harmony Manufactured (feat. Hiraes) 9. Nadir
Miután négy év csend után ismét visszatért a metal vérkeringésébe a finn Amberian Dawn, a csapat sorra kezdte adagolni az új dalokat készülő nagylemezéről. A Temptation’s Gate című korong június 26-án, pénteken kerül a boltokba, és már az új énekesnő, a Capri Virkkunent váltó Nicole Willerton hangja hallható rajta.
Az albumról eddig három kislemezt ismerhettünk meg: elsőként a címadó Temptation’s Gate érkezett, majd ezt követte az Unchained, és a The Vision of Dreaming. Ma pedig befutott a negyedik, klippel kísért tétel is: a Moon, amelyet nálunk is megtekinthettek.
Nicole így mesélt a dal hátteréről:
A Moon a remény, a nyugalom és a belső béke kereséséről szól egy olyan világban, amelyet pusztítás, kapzsiság és szenvedés terhel. A hold itt vezérfényként és a szépség jelképeként jelenik meg: emlékeztet arra, hogy még akkor is, amikor az élet nyomasztónak, sőt kilátástalannak tűnik, érdemes kapaszkodni az egyszerű szépségekbe, a természetbe, és abba a szabadságba, amelyet a lélek még a legnagyobb sötétségben is őrizni tud.
A francia Lethian Dreams 2002-ben alakult Carline Van Roos és Matthieu Sachs közös projektjeként, és azóta is az atmoszférikus/ethereal doom metal egyik különleges, csendesen mélyre húzó képviselője. Zenéjükben a doom lassú súlya, a melankolikus gitártémák, az álomszerű billentyűs rétegek és Carline fátyolos, törékeny énekhangja találkozik.
Carline a formáció lelke, aki nemcsak énekesnőként, hanem multiinstrumentalistaként is meghatározó szerepet játszik a zenekar világában. Mellette Matthieu gitáron és billentyűkön, Pierre Bourguignon pedig dobokon formálja a csapat hangzását.
A zenekar eddig négy nagylemezt adott ki: Bleak Silver Streams /2009/, Season of Raven Words /2012/, Red Silence Lodge /2014/ és A Shadow of Memories /2020/. Most pedig úgy tűnik, új fejezet készül: a banda friss bejelentése szerint megkezdték az ötödik album munkálatait, és már a szövegek is elkészültek.
A 2006-ban alakult athéni zenekar rövid idő alatt belopta magát a dallamos gothic metal rajongóinak szívébe. Első énekesnőjük Maxi Nil volt, akit 2008-ban Christianna Hatzimihali váltott a mikrofon mögött. Debütáló albumuk, a Silent Scream 2009-ben jelent meg, és kifejezetten kedvező fogadtatásban részesült. A 2014-es Someplace Better továbbvitte ezt a melankolikus, mégis fogós irányt, aztán a banda hosszú időre elcsendesedett.
A visszatérésre végül 2023-ban került sor a Bring Out Your Dead című albummal, amellyel újra jelezték: nem tűntek el - az korongról mi ITTírtunk.
Ma a csapat bejelentette, hogy június 26-án, pénteken vadonatúj dallal térnek vissza. Az új szerzemény a Guardian Angel címet viseli, és nem egyszerű kis visszaköszönésnek tűnik, hanem egy új korszak nyitányának.
A zenekar közleménye szerint:
Új zenét kértetek. Mi pedig meghallottunk titeket. Vadonatúj kislemezünk, a Guardian Angel, június 26-án, pénteken érkezik, és egy teljesen új fejezet kezdetét jelenti az Elysionszámára. Hangosabban és erősebben, mint valaha: ez az új korszak veletek együtt épül, mindazokkal, akik az évek során kitartottatok mellettünk. Most mindenkire szükségünk van. Legyetek velünk.
Tarja Turunen egy friss interjúban őszintén beszélt arról, hogyan tekint vissza a Nightwishból való távozására, és arról is, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy egyszer könyvben mesélje el a saját oldalát. Tarja immár 21 éve nem tagja a zenekarnak, de úgy tűnik, vannak témák, amelyeket a rock- és metalsajtó egyszerűen képtelen végleg elengedni. Hiába épített azóta önálló karriert, hiába turnézik világszerte szólóelőadóként, és hiába dolgozott együtt újra Marko Hietalával is, a Nightwish-korszak lezárása még mindig előkerül az interjúkban, mint valami poros relikvia.
Tarját ezúttal Albert Perera, a Metal Hammer Spain újságírója kérdezte arról, írna-e valaha önéletrajzot, amelyben részletesen elmondaná, hogyan élte meg a zenekarból való kiválását. A kérdés különösen annak fényében merült fel, hogy a Nightwish hivatalos életrajzi könyve, az Once Upon A Nightwish: The Official Biography 1996–2006 2006-ban finnül, majd három évvel később angolul is megjelent, és sokak szerint nem Tarja nézőpontjából mutatta be a szakítást.
Talán egy napon ez is megtörténhet. A covid-járvány ideje alatt írtam egy könyvet (Singing In My Blood - a szerk.). Ez nem igazán életrajz. Inkább a karrieremről szól, és nem vontam bele túl sokat a Nightwish-os múltamból. Talán egyszer visszatérhetek erre. Talán. Ez csak egy lehetőség. Nem érzem úgy, hogy túl sok mindent meg kellene magyaráznom. De azt elmondhatom, hogy abban az életrajzban, az Once Upon A Nightwish-ben, valójában nem igazán vettem részt. Egyetlen telefonos interjút készítettek velem, húsz percet, és ennyi volt. De talán egyszer írhatnék róla egy könyvben. Talán.
Az interjú során Perera megjegyezte, hogy Tarja ma sokkal boldogabbnak tűnik szólóelőadóként turnézva, mint több mint húsz évvel ezelőtt, amikor még a Nightwish-sal járta a világot, amivel az énekesnő egyet is értett:
Ez így igaz! Vannak kollégáim, például emlékszem Sharon Den Adelre a Within Temptationből. Amikor velük turnéztam, ez kicsit több mint egy éve volt, talán majdnem két éve, megkérdezte tőlem: ‘Hogy az ördögbe csinálsz ennyi koncertet állandóan, Tarja? Folyton turnézol.’ Azt kérdezte: ‘Hogy a fenébe dolgozol ennyit? Mindig úton vagy.’ Én pedig azt mondtam: ‘Igen, így van.’ De tényleg élvezem. Nagyon élvezem, és a koncertjeimen olyan vagyok, mint egy ragyogó villanykörte. Igazán boldog vagyok. Nagyon boldog. És jó hallani, hogy ezt látod rajtam, mert ez tényleg valódi.
Tarja azt is hangsúlyozta, hogy a turnézás továbbra sem könnyű, különösen anyaként. A színpad öröme mellett ott van az otthon elhagyásának fájdalma, a családtól távol töltött hetek és a fizikai megterhelés is.
Természetesen nehéz úton lenni. Anyaként bezárni magam mögött az otthon ajtaját, hátrahagyni a családomat, heteket távol lenni. Nehéz. Hiányzik a családom. Fizikailag is nehéz turnézni és úton lenni. De a legjobb emberekből álló csapatom van. Nagyon jó srácok vannak mellettem. Gyönyörű stábom van, zenészekkel együtt. Olyanok vagyunk, mint egy boldog kis család. Nincs zenekarom, de úgy érzem, mintha lenne egy zenekar körülöttem. Ott vannak nekem, és ez nagyszerű érzés. Támogatnak, és ha szar napom van, ahogy mindenkinek van néha, ott vannak, hogy legyen kinek a vállán sírnom.
- vallotta be Tarja, aki 2003-ban, három év együttjárás után házasodott össze Marcelo Cabulival, aki egyben a menedzsere is, kislányuk, Naomi pedig 2012 nyarán született.
Az énekesnő hozzátette, hogy hasonló kapcsolatot élt meg Marko Hietalával is, a Nightwish korábbi basszusgitáros-énekesével, akivel az utóbbi időben ismét közösen dolgozott.
Ugyanez volt Markóval is. Voltak jó napjaink és rossz napjaink, és ott voltunk egymásnak. Számomra nagyon fontos, hogy meg tudjam élni ezt a boldogságot, mert soha, de soha, de soha, de soha nem akarnék visszamenni oda, ahol a Nightwish-os időszak utolsó napjaiban voltam. Annyira nyomorúságos volt. Nem voltak boldog idők. Miért? Zenélsz, és ez boldogságot kellene hogy adjon, de akkor nem éreztem jól magam. Azt szeretném, hogy az emberek eljöjjenek a koncertjeimre, aztán boldogan menjenek haza. Igen, ez az energia számomra abszolút fontos.
Tarja új nagylemeze június 12-én jelent meg Frisson Noir címmel, amelynek recenziója ITT olvasható.
