Új koncertvideóval jelentkezett az Arch Enemy: ezúttal egyik legismertebb daluk, a Nemesis kapott friss élő felvételt, immár a zenekar új énekesnőjével, Lauren Harttal a mikrofon mögött. A videó az Arch Enemy 2026-os nyári európai turnéján készült, a felvételekért és a vágásért Ben Alexis felelt, míg a hanganyagot Jacob Hansen keverte és masterelte.
A zenekar a premier kapcsán a rajongóknak is köszönetet mondott:
Köszönjük mindenkinek, aki eljött a koncertekre és velünk együtt bulizott – nagyra értékeljük! Legközelebb ősszel az Egyesült Államok és Kanada felé vesszük az irányt a Wrath Across North America Tour 2026 keretében.
A Nemesis új koncertfelvétele azért is érdekes, mert a dal már az Arch Enemy Lauren Harttal kezdődött korszakát mutatja meg. Az énekesnő Alissa White-Gluz tavaly év végi távozását követően csatlakozott a zenekarhoz, első közös koncertjeiket pedig idén márciusban adták Kínában.
A váltás egyébként villámgyorsan történt. Amott elmondása szerint eredetileg még az is felmerült, hogy csak a nyári fesztiválszezonra keresnek énekest, Lauren azonban Arch Enemy-dalokról készített felvételeket küldött nekik, amelyek azonnal meggyőzték a zenekart. Nem sokkal később már stúdióba is vonultak vele, ahol megszületett első közös daluk, a To The Last Breath.
A budapesti Lumen október 9-én a Pennhurst és a Solidity társaságában lép színpadra a Dürer Kertben, az este pedig már a három zenekar párosítása miatt is igencsak erősnek ígérkezik.
Hogy addig se maradjunk minőségi zene nélkül, a Lumen tegnapelőtt egy vadonatúj dallal jelentkezett. A Hamis bálványok nem éppen könnyed témához nyúl: a vallási dogmák, a megfelelési kényszer, a hit és a kétely mellett azt az érzést is boncolgatja, amikor az ember hiába vár választ vagy segítséget attól, amiben addig feltétel nélkül hitt.
Tóth Anita, a zenekar énekesnője így mesélt nekünk a dal hátteréről:
Rengeteg olyan vallás létezik, amely elfojtja az ember természetességét, és azt megfelelési kényszerré alakítja. Sokszor éppen azok a dolgok számítanak bűnnek, amelyeken keresztül az ember igazán önmaga lehetne. Minden vallás a saját igazságát hirdeti, megvannak a maga szabályai és elvárásai, miközben ott vannak a kiskapuk és a kételyek is.
De hogy mi az igazság, létezik-e egyáltalán az odaát, létezik-e az az Isten, akit imádunk, és ha igen, milyen formában, azt valójában egyikünk sem tudhatja biztosan. Erre utal a dalnak az a része is, hogy »Más világról látni, mivé lett az ember a Földön, hitetlen szívvel imákban kérlel, ámítva várja a véget.« Ezekre a kérdésekre talán csak akkor kapunk választ, amikor eljön annak az ideje. A dal másik fontos része a csalódás. Az az érzés, amikor az ember úgy érzi, hogy elárulták. Az »Isten szava néma« számomra azt a pillanatot jelenti, amikor már nem látod a reményt, és nem érkezik egyetlen biztató szó sem onnan, ahonnan a leginkább várnád. Az »Isten nem hallja« pedig azokról a végtelen imákról és könyörgésekről szól, amikor segítséget kérsz, de az soha nem érkezik meg.
Az SDTV – Stonedead Festival interjújában a Battle Beast basszusgitárosa és alapító tagja, Eero Sipilä, valamint a zenekar új énekesnője, Marina La Torraca beszéltek Noora Louhimo távozásáról, Marina érkezéséről, illetve arról, hogyan képzelik el a közös folytatást.
Marina számára nem kis feladat egy olyan énekesnő helyét átvenni, aki hosszú éveken keresztül meghatározó arca és hangja volt a Battle Beastnek. Arra a kérdésre, milyen érzés bekerülni a zenekarba és idővel a saját karakterét is hozzáadni annak világához, így válaszolt:
Óriási megtiszteltetés. Ez az első dolog, amit szeretnék leszögezni. Tényleg nagyon megtisztelő számomra. Közben rengeteg érzés kavarog bennem, mert elképesztően keményen dolgoztunk, végigjátszottuk az egész nyári szezont. A nyári fesztiválszezon pedig mindig valamivel megterhelőbb, mint egy hagyományos turné. Épp erről beszélgettünk: rengeteget utazunk, sokszor alig alszunk, előfordul, hogy két koncert követi egymást úgy, hogy a kettő között gyakorlatilag nem is sikerül pihenni. Engem pedig rögtön az elején bedobtak az oroszlánok közé.
Először jött az ázsiai turné márciusban, utána pedig volt egy kisebb szünetünk, ami igazából nem is volt szünet. Már próbáltunk erre az időszakra, közben pedig más dolgokkal is foglalkoztunk. A srácoknak szintén rengeteg dolguk volt, mert minden elképesztően gyorsan történt Noora távozásával és az én érkezésemmel. Egyszerűen csak annyi volt: »Rendben. Gyerünk, gyerünk, gyerünk!«
Arról, hogyan esett éppen Marinára a választás, Eero Sipilä elárulta: valójában nem volt hosszadalmas válogatás, sőt még egy rövid listát sem állítottak össze a lehetséges jelöltekből.
Nagyon gyorsan kellett gondolkodnunk, amikor tavaly nyár végén Noora bejelentette, hogy távozni fog. Mi pedig csak néztünk, hogy: »A francba. A francba. A francba. Most azonnal új énekes kell.« Ráadásul már lekötött koncertjeink is voltak. Én egy kicsit katatón állapotba kerültem. Csak ültem, hogy: »Fogalmam sincs, mit csináljunk.« Szerencsére Joona [Björkroth], a szólógitárosunk rögtön kapcsolt, és azonnal munkához látott, elkezdett új énekeseket keresni. Végül azonban egyáltalán nem jutottunk el odáig, hogy legyen valamiféle rövid listánk vagy több különböző tervünk. Egyszerűen csak azt mondtuk: »Itt van Marina. Kurva jól énekel. Remek embernek tűnik. Kérdezzük meg. Nézzük meg, mit válaszol.« A többi pedig már történelem. Nem volt lista. Tényleg nem volt. Csak Marina volt. Ő volt az egyetlen ember, akit komolyan fontolóra vettünk, és az egyetlen, akit meg is kerestünk.
Utólag örülök, hogy így alakult, mert ha több időnk lett volna gondolkodni, mérlegelni, majd újra átgondolni az egészet, akár sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Az ember ilyenkor elkezdi megkérdőjelezni saját magát: »Biztosan ő a tökéletes választás?« Nekünk viszont egyszerűen gyorsan kellett döntenünk.”
Marina szerint éppen ez különböztette meg az egészet egy hagyományos meghallgatástól. Musicalszínházi tapasztalatai miatt eredetileg arra számított, hogy hosszú, többfordulós kiválasztási folyamat vár rá.
Nem volt casting, nem volt valami bonyolult meghallgatássorozat. Dolgoztam musicalszínházban, szóval pontosan tudom, milyen az, amikor hónapokig tart egy meghallgatás: továbbjutsz a következő körbe, aztán jön még egy kör, majd még egy... Voltam már ilyen helyzetben. Éppen ezért én is valami ilyesmire számítottam. Azt gondoltam: »Na, ebből most egy komplett meghallgatási procedúra lesz.« De nem az lett.”
Természetesen az egyik legérdekesebb kérdés az, milyen irányba indul majd a Battle Beast következő fejezete immár Marina hangjával. Az énekesnő szerint egyelőre ők maguk sem tudják pontosan, mi fog kisülni az új felállás közös munkájából, és éppen ez benne az izgalmas.
Őszintén szólva most egy nagy kísérletbe kezdünk. Amint véget ér a nyári szezon, neki is állunk. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Amennyire én tudom, a Battle Beast mindig is így írt dalokat. Nincs valamiféle előre meghatározott receptjük. Nem úgy működik, hogy... egyszerűen érzik, amit csinálnak, és azt írják meg, amit akarnak, amiben hisznek. A lényeg nagyjából annyi, hogy: »Ez jó.« Mi is ezt próbáljuk majd megtalálni. Amíg az, amit csinálunk, jó, addig engem különösebben nem érdekel, hogy azt mondhassam: »Ez az én kézjegyem. Ez az én saját stílusom.« Nem igazán erről szól. Sokkal inkább arról, hogy nézzük meg, mit tudunk közösen létrehozni, és csináljunk valami igazán jót.”
Húsz év telt el azóta, hogy az Evanescence második nagylemeze, a The Open Door az amerikai Billboard 200 élén nyitott. A jubileum alkalmából november 6-án érkezik az album újramaszterelt, kibővített 20th Anniversary Deluxe Edition változata, CD-n, dupla bakeliten és digitálisan is.
Az eredeti, 13 dalos lemez mellett három, a korszakhoz kapcsolódó ritkaság is helyet kap a kiadványon: az If You Don't Mind, a Together Again és a The Last Song I'm Wasting On You. Emellett felkerül rá a Good Enough eddig kiadatlan demóverziója is, amely egészen korai állapotában mutatja meg az album egyik legszemélyesebb dalát.
A zenekar egyébként nemrég a Like You című számot is előadta élőben, méghozzá pályafutása során először. A Kerrang! szerint a koncertverzió rendkívül gyönyörű, és még egy nagy arénában is meglepően intim pillanatot teremtett.
A The Open Door 2006. szeptember 25-én jelent meg, három évvel a hatalmas sikert arató Fallen után. Amy Lee ekkor már jóval nagyobb kreatív kontrollt kapott, ami a zenén is erősen érződött: az Evanescence hangzása sötétebb, kísérletezőbb és rétegzettebb lett, több elektronikával, nagyzenekari és kóruselemekkel, valamint sokkal hangsúlyosabb zongorával.
Az Evanescence 2006-os felállása
Az album az Egyesült Államokban az első helyen kezdett, az Egyesült Királyságban pedig a második helyig jutott, és az első héten több mint 447 ezer példányban fogyott. A Call Me When You're Sober bekerült a Billboard Hot 100 első tíz helyezettje közé, a Lithium pedig az évek során az egyik legnagyobb rajongói kedvenccé vált. A Sweet Sacrifice Grammy-jelölést kapott, míg a lemezt záró Good Enough Amy hangját és zongorajátékát helyezte teljesen előtérbe.
Svédország rengeteg dallamos zenét adott már a világnak. Elég csak a máig töretlen népszerűségnek örvendő ABBÁ-ra, a néhai Marie Fredriksson nevével szorosan összeforrt Roxette-re vagy éppen a diszkómetalos Amaranthe-ra gondolni. Úgy tűnik, ha az ember Svédországban nő fel, szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen formában magába szívja ezeket a dallamközpontú hatásokat.
A 2015-ben, Stockholmban alakult Metalite is ezen a vonalon mozog. Eddigi albumaik, a Heroes in Time (2017), a Biomechanicals (2019), az A Virtual World (2021) és az Expedition One (2024) egyaránt a heavy/power metal alapjaira épülnek, amelyeket popos, elektronikus és trance-es dallamokkal bolondítanak meg. 2019 óta Erica Ohlsson hangja ad karaktert a zenekar dalainak; előtte Emma Bensing állt a mikrofon mögött, aki 2018-ban hagyta el a bandát, miután anya lett, és más dolgokra szeretett volna koncentrálni.
Ma került boltokba a formáció új műve, a Discovery. Nincs itt finomkodás, azonnal az arcunkba robban az Our Time Has Come, amely előkészíti a terepet a 46 és fél perces játékidőnek. Nincs tehát finom ismerkedés, szintik fel, gitárok be, refrén az arcodba, és már repülsz is valami neonfényes, futurisztikus power metal-univerzumban.
Az érdekes billentyűs megoldások és a sci-fiket idéző hangeffektek végig jelen vannak az albumon; mind a tizenkét tétel erre az alaprétegre épül. Egy idő után azonban azt éreztem, mintha egy cyberplázában ragadtam volna, ahol minden üzletben ugyanaz a refrén szól. A dalok ugyanis annyira hasonló sémák mentén épülnek fel, hogy idővel alig lehet megkülönböztetni őket egymástól.
Erica hangjával nincs baj, sőt: remekül passzol ehhez a dallamos, elektronikus heavy/power metal világhoz, de még ő sem mindig képes életben tartani azt a zenei katyvaszt, amit háromnegyed órán keresztül kapunk az arcunkba.
A Neon Rain, az Echoes Of You, a Starchild és a már fent említett Our Time Has Come pozitív értelemben kilógnak a sorból, ami egy tizenkét tételes album esetében azért kissé aggasztó arány. Biztos vagyok benne, hogy ebbe a korongba is rengeteg munka került, az album felénél mégis azt éreztem, mintha belecsúsztam volna egy végtelenített, monoton loopba, amelyből minden újabb dal csak ugyanannak a képletnek egy újabb változata.
Úgy tűnik, a Metalite vagy nem tud, vagy egyszerűen nem akar kilépni a komfortzónájából. Néhány helyen ráadásul annyira sterilnek, kiszámítottnak és sablonosnak hat az egész, hogy szinte AI-generált dalok benyomását kelti. Erica éneke az egyetlen igazán emberi kapaszkodó, ami emlékeztet arra, hogy ez szerencsére nem így van.
A Metalite új albuma technikailag rendben van, a hangzás csiszolt, Erica Ohlsson pedig továbbra is biztos pontja a zenekarnak. A probléma inkább az, hogy mindez kevés ahhoz, hogy a lemez háromnegyed órán keresztül valóban lekösse a hallgatót. A futurisztikus effektek, a billentyűs rétegek és a nagy refrének eleinte működnek, később azonban egyre inkább ugyanannak a formulának az újracsomagolt változatait halljuk.
Vannak rajta kifejezetten jól sikerült dalok, és akad néhány pillanat, amikor felcsillan, mire lenne képes ez a zenekar, ha kicsit bátrabban nyúlna a saját hangzásához. Összességében azonban túl sok az önlenyúlás, túl kevés a valódi meglepetés, és mire a végére érünk, a futurisztikus csillogás mögül már eléggé kilátszik a sablon.
Ez a lemez egyszerűen túl sokszor ugyanazt a dalt adja el más címmel. A csillogó szintik és a kötelezően nagyra húzott refrének mögött kevés valódi ötlet marad, és egy idő után már nem az a kérdés, melyik szám szól, hanem hogy észrevennéd-e egyáltalán, ha közben átváltott volna a következőre. A neon szépen világít, csak ugyanaz van mögötte minden kirakatban.
A DragonForce 2027 tavaszán ismét Európa felé veszi az irányt: a power metal csapat április 9-én, Párizsban indítja következő turnéját, amely május 8-án, Manchesterben ér véget. Szerencsére a magyar közönség sem marad ki a jóból: 2027. április 27-én a Barba Negra színpadán láthatjuk őket.
A turnén ráadásul nem akármilyen társaság kíséri a bandát: vendégként érkezik a szimfonikus metal egyik legismertebb képviselője, a Visions of Atlantis, valamint az amerikai hard rock/heavy metal formáció, a Wings of Steel.
2027 egyébként is egy új korszak kezdete lesz a DragonForce számára. Március 19-én a Napalm Records gondozásában jelenik meg a zenekar tizedik stúdióalbuma, amely egyszerűen a DragonForce címet kapta. A lemez egyben az első teljes anyaguk lesz az új énekesi felállással: Alissa White-Gluz mellett Alessio Garavello hallható majd férfi vokálokon. A korábbi frontember, Marc Hudson tartós fülzúgása miatt egy időre visszalépett a zenekar zenei feladataitól, így a készülő albumon és a következő turnékon sem vesz részt, a háttérben azonban továbbra is együtt dolgozik a csapattal. Garavello ráadásul nem ismeretlen Hudson számára: korábban az énektanára volt.
Az új fejezet mellett azonban a múltból is előkerül egy igen vaskos darab. A DragonForce különleges műsorral készül az európai koncertekre: az új szerzemények mellett a 2006-ban megjelent, idén húszéves Inhuman Rampage előtt is tisztelegnek egy speciális koncertblokkal. Erről az albumról származik a zenekar máig legismertebb tétele, a Through the Fire and Flames is.
Herman Li, a formáció alapító-gitárosa így beszélt a közelgő turnéról:
Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy Európában az új dalainkat és egy különleges Inhuman Rampage-szettet is eljátszhatunk. Ez egy új korszak a zenekar életében, és nagyon büszke vagyok az új lemezre. Alig várom, hogy ezt az új show-t elhozzuk Európába!
Az idén a DragonForce-hoz csatlakozott Alissa White-Gluz számára az európai körút különösen közel áll a szívéhez:
Az, hogy izgatott vagyok, enyhe kifejezés lenne. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a megszokott terepemre, és elhozhatjuk ezt az új koncertet az európai rajongóknak. Hamarosan találkozunk!
Az új felállás első ízelítője már meg is érkezett: néhány nappal ezelőtt debütált a Hunger of the Beast, amely egyben a márciusban érkező album első előfutára. A dalt eleve úgy írták, hogy Alissa White-Gluz és Alessio Garavello eltérő énekesi karakterére építsen, így már most megmutat valamit abból, merre indul tovább a zenekar ebben az új korszakban.
A The Warning az elmúlt néhány évben elképesztő tempót diktált: Daniela "Dany", Paulina "Pau" és Alejandra "Ale" Villarreal szinte folyamatosan turnézott, közben pedig a zenekar lépésről lépésre egyre nagyobb közönséget ért el Mexikón kívül is. A három testvér most a Los Angeles Timesnak adott hosszabb interjút, amelyben az új Everything’s Falling anyag mellett arról is beszéltek, hogyan változott a zenéhez való hozzáállásuk, milyen elvárásokkal találkoznak nőként a rockszíntéren, és mit követel tőlük fizikailag az elmúlt évek feszített tempója.
Az új dalok készítésekor egyre kevésbé foglalkoztatta őket, hogy az eredmény belefér-e abba, amit mások a The Warningtól vagy egy rockzenekartól várnak. Korábban sokkal erősebben jelen volt bennük az igény, hogy bizonyítsanak, mostanra azonban jóval szabadabban állnak a dalszerzéshez.
Alejandra szerint ezzel olyan lehetőségek nyíltak meg előttük, amelyeket már nem igazán szeretnének visszazárni - ahogyan ő fogalmazott, kinyitották Pandora szelencéjét.
A változás nem azt jelenti, hogy hátat fordítanának a rocknak. Sokkal inkább arról van szó, hogy már nem akarják minden ötletüket ahhoz igazítani, hogy megfeleljen egy előre meghatározott műfaji képnek. Ha egy dal mást kíván, hagyják másfelé menni.
Inspirációért pedig nem kizárólag a rock világában nézelődnek. A nővérek a K-popot is említették, amelynek nem feltétlenül a zenei stílusa, hanem a produkciók részletessége, vizuális világa és az egyes megjelenések köré felépített teljes koncepciója fogta meg őket. Számukra ez jó példa arra, hogy egy zenekar jóval többet is építhet egy dal köré annál, mint hogy elkészít hozzá egy klipet, majd színpadra viszi.
A beszélgetésben előkerült az is, hogy nőként továbbra sem ugyanazokkal az elvárásokkal találkoznak a rockzenében, mint férfi kollégáik. A zenélés mellett folyamatosan jelen van a külső, az öltözködés és az, hogyan viselkednek vagy jelennek meg a nyilvánosság előtt. A három testvér azonban ma már sokkal kevésbé akar megfelelni ezeknek az elvárásoknak, mint pályájuk korábbi szakaszában.
A sikerek mögött ugyanakkor az elmúlt években brutális munkatempó állt. Turnék, utazások, interjúk, próbák és koncertek követték egymást, és ennek fizikai ára is lett. Paulina júliusban egy koncert közben rosszul lett és összeesett a színpadon. Az eset az interjúban is szóba került, és jól mutatja, hogy hiába fiatalok és hiába élvezik azt, amit csinálnak, a folyamatos terhelésnek náluk is van határa. Ez különösen érdekes helyzet egy olyan zenekarnál, amelynek tagjai gyakorlatilag együtt nőttek fel a saját karrierjükkel.
Daniela, Paulina és Alejandra még gyerekként kezdtek együtt zenélni, a közönség pedig az interneten keresztül szinte végignézhette, ahogy a feldolgozásokat játszó három testvérből nemzetközileg ismert rockzenekar lett.
Most pedig láthatóan eljutottak oda, ahol már nem az a legfontosabb kérdés számukra, hogy megfelelnek-e annak, amit valaki egy rockbandától elvár. Pandora szelencéje pedig, ha már egyszer kinyílt, aligha fog egyhamar visszacsukódni.
Holnap jelenik meg a Sicksense új EP-je, a Funerals, amely négy új dalt – Artificial Irrelevance, Newsflash, A Moment Of Violence és Seller’s Remorse - sorakoztat fel. Az első három szerzeményt korábban már megismerhettük, ma pedig befutott a negyedik tétel is, vagyis a Seller’s Remorse.
A dalhoz készült klip kellően őrült -természetesen a szó lehető legjobb értelmében-, látványos, túlpörgött és remekül passzol a szám energiájához. Maga a szerzemény sem finomkodik: erőteljes, feszes és már első hallgatásra rendesen odaver.
Az arizonai zenekar első nagylemeze tavaly jelent meg Cross Me Twice címmel, amelynek kritikája ITTolvasható. Vicky Psarakis és társai pedig láthatóan nem akarnak egy helyben toporogni: a Sicksense szépen, lépésről lépésre halad előre, és egyre inkább úgy fest, hogy komolyabb sikerek felé tartanak.
A brazil Crypta legutóbbi nagylemeze, a Shades of Sorrow 2023 nyarán jelent meg, a csapat pedig azóta gyakorlatilag megállás nélkül úton volt. Fernanda Lira énekes-basszusgitáros nemrég egy hosszabb interjúban mesélt arról, hogy volt olyan év, amikor közel 130 koncertet adtak, a folyamatos turnézás pedig érthető módon rendesen kimerítette a zenekart. Közben a gitárosi poszton is történt változás: Jéssica Falchi távozott a formációból, helyét Victoria Villarrealvette át.
Végül az együttes egy időre visszavett a tempóból, és a koncertezés helyett a következő fejezetre kezdett koncentrálni. A szünet alatt nekiláttak harmadik nagylemezük munkálatainak, néhány nappal ezelőtt pedig már azt is elhintették, hogy szeptember 24-én, azaz ma új dallal jelentkeznek, méghozzá egy videoklip kíséretében.
Az A Portrait Of Decay kapcsán a zenekar így írt a közösségi oldalain:
Ez az első dal, amelyet a zenekar új fejezetéből szeretnénk megmutatni nektek, a rajongóinknak. Szándékosan még az album hivatalos kampánya előtt jelentetjük meg, mert ezzel szeretnénk bemutatni az új felállást, és ízelítőt adni abból is, milyen hangzásra számíthattok a Crypta következő korszakában. Azért esett erre a dalra a választásunk, mert úgy érezzük, jól összefoglalja mindazt a hangulatot, amely az új zenéinket jellemzi majd. Intenzív, atmoszférikus és melankolikus szerzemény, ugyanakkor megmarad epikusnak és agresszívnek is. Egy death metal dal a disszociációról, arról, hogyan válhat az elszakadás egyfajta túlélési mechanizmussá a fájdalom és a szenvedés elviselésében.
Nézd meg nálunk a szerzeményhez készült kisfilmet!
A vérfrissítésen átesett brit zenekar ma mutatta be új dalát és a hozzá készült videoklipet. A szerzemény a Hunger of the Beastcímet viseli, és ez az első szám, amelyben a hivatalosan is frontasszonnyá avanzsált Alissa White-Gluz (ex-Arch Enemy, Blue Medusa) közreműködik, korábban a Burning Heart című számban is hallhattuk már a hangját.
A csapat nemrég jelentette be, hogy egészségi problémái miatt férfi énekesük, Marc Hudson egy időre háttérbe vonul, hogy teljes mértékben a gyógyulására összpontosíthasson. Emiatt sem az új album munkálataiban, sem a jövő évre tervezett turnén nem vesz részt. Helyét korábbi énektanára, az olasz származású Alessio Garavello vette át, így a készülő lemezen és a koncerteken is ő osztozik majd az énekesi feladatokon Alissával.
Egyúttal új albumukat is bejelentették - az együttes nevét viselő DragonForce 2027. március 19-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában.
Az újonnan csatlakozott énekesnő és frontasszony, Alissa White-Gluz, valamint Alessio Garavello mellett a régi tagok -Herman Li, Sam Totman, Gee Anzalone és Alicia Vigil -, továbbá a friss szerzemény, Billy Wilkins közösen teszik meg pályafutásuk eddigi egyik legnagyobb lépését. Mindannyian új oldalukat és virtuóz hangszeres tudásukat mutatják meg, miközben továbbra is építenek azokra az elemekre, amelyeknek köszönhetően a DragonForce közel három évtizede töretlen népszerűségnek örvend.
A zenekar korai korszakát megidéző DragonForce kirobbanó energiát, könyörtelen tempót és súlyos, diadalmas refréneket ígér, mindezt olyan formában összegyúrva, amilyet a rajongók korábban még nem hallhattak tőlük.
