A korábbi Butcher Babies-énekesnő, Carla Harvey által alapított The Violent Hour2027. január 22-én jelenteti meg első nagylemezét, Pretty Girls Do Ugly Things címmel. Az albumról eddig a Sick Ones, a Hell Or Hollywood, a Sex and Cigarettes, a Screenager és a legfrissebb, Already Dead című szerzeményeket ismerhette meg a közönség.
A 11 szerzeményt felvonultató albumon a klasszikus rock ’n’ roll nyersessége, az indie és alternatív rock érzelmesebb világa, valamint a heavy metal súlyosabb hangzása találkozik. A dalok középpontjában a túlélés, az átalakulás és az emberi természet sötétebb oldala áll.
Carla így beszélt a lemez címéről és annak mondanivalójáról:
A Pretty Girls Do Ugly Things nem egyszerűen arról szól, hogy erős nők rossz dolgokat művelnek. Tulajdonképpen ez az egész album alapgondolata: jó emberek is képesek csúnya dolgokra, valami gyönyörű is születhet borzalmas körülményekből, és néha nekünk magunknak is be kell mocskolnunk a kezünket ahhoz, hogy túléljünk.
A csapat első, a zenekar nevét viselő EP-je 2025 júliusában jelent meg a Megaforce Records gondozásában. A kiadvány valamennyi dalszövegét Carla írta, és az összes énektémát is ő rögzítette, míg a zenét férje, az Anthrax és a Pantera dobosaként ismert Charlie Benante szerezte, aki az EP valamennyi hangszeres szólamát is feljátszotta.
A Pretty Girls Do Ugly Things dallistája:
01. You Only Live Twice 02. Already Dead 03. Sick Ones 04. Black Mud Honey 05. Screenager 06. Nice Girls 07. Sex and Cigarettes 08. Other Side Of You 09. Hell Or Hollywood 10. Pretty Girls Do Ugly Things 11. The Violent Hour
Újabb dallal jelentkezett a Butcher Baboes egykori énekesnője, Carla Harvey és az Anthrax, valamint a Pantera dobosaként ismert Charlie Benante által megálmodott The Violent Hour. Az Already Dead című szerzeményhez hivatalos videoklip is készült, amelyben a horror és a rock and roll meglehetősen sajátos módon találkozik.
A kisfilmet Vicente Cordero rendezte, az alapötlet pedig Carla nevéhez fűződik. A zenekar ezúttal meglehetősen szó szerint értelmezte a dal címét: a történet egy boncasztalon veszi kezdetét, ám hamarosan egészen más irányt vesz. A halál ugyanis itt csupán apró kellemetlenség, amelyből egy horrorfilmbe illő, mégis humoros és felszabadult rockbuli kerekedik.
Az Already Dead központi témája az újjászületés és a talpra állás. Arról a pontról szól, amikor az ember már annyira mélyre került, hogy nincs hová tovább zuhannia, így nem marad más lehetősége, mint felfelé kapaszkodni. Ha pedig egyszer már meghaltunk, miért ne támadhatnánk fel, ragadhatnánk gitárt és csaphatnánk egy hatalmas bulit? Hiszen ami már halott, azt nem lehet újra megölni.
Október 2-án jelent meg a Butcher Babies új albuma, a Nightbloom, amelyről készült kritikánkat ITT olvashatjátok.
Ez a zenekar első albuma, amely már Carla Harvey nélkül készült - az énekesnő 2024 nyarán távozott a csapatból, azóta pedig saját zenekara, a The Violent Hour frontasszonyaként, valamint a Lords of Acid tagjaként folytatja pályafutását.
Carla távozásával nemcsak a zenekar egyik énekese lépett ki, hanem lezárult Heidi Shepherd életének egy közel másfél évtizedes fejezete is. A két énekesnő hosszú éveken át együtt építette a Butcher Babiest, Heidi azonban elfogadta egykori társa döntését. Számára ugyanakkor egyértelmű volt, hogy ettől még a zenekar történetének nem kell véget érnie. Erről mesélt most a SPINmagazinnak.
Carla úgy döntött, hogy más irányba indul, és ezt teljes mértékben tiszteletben tartom. Közel 15 évig voltunk zenésztársak. De Henry és én még nem végeztünk. Még mindig rengeteg mindent szeretnénk csinálni.
- utalt ezzel arra, hogy a banda gitárosa, Henry Flury nemcsak a zenében, hanem a magánéletben is a társa, immár 14 éve.
Heidi szerint az elmúlt időszak minden nehézsége ellenére ma már sokkal erősebbnek érzi magát, ám az út hosszú volt a színpadig.
Utahban, egy szigorúan vallásos mormon környezetben nőttem fel, így amikor kamaszkoromban elkezdtem felfedezni a keményebb zenéket, a szüleimnek nem volt őszinte a mosolya. A Korn különösen nagy hatással volt rám, de édesanyámnak nem tetszett a dolog. Egy alkalommal odáig fajult a dolog, hogy kettétörte a CD-met.
A történetnek évtizedekkel később egészen más folytatása lett.
Ma már az első sorból nézi a Kornt a koncerteken!
- meséli nevetve.
Mint azt többször elmondta, a Nightbloom szövegei azután kezdtek formát ölteni, hogy terapeutához fordult, a beszélgetések során pedig számos mélyre temetett emlék és trauma került felszínre.
Korábban is őszintén beszélt belső harcairól: sokáig bizonytalan volt abban, hogy valóban elég jó-e abban, amit csinál, önértékelési problémái és bulimiája pedig olyan mélypontra sodorták, ahol már sötét és ijesztő gondolatokkal kellett megküzdenie.
Végül a zene lett a gyógyulás útja.
Mindezt a terápiának köszönhetem. Olyan elfojtott emlékek kerültek felszínre, amelyekről nem is tudtam, hogy még mindig bennem vannak. A zeném lett a kivezető út. Egy visszatérő álmomban mindig a színpadon láttam magam. Akkor jöttem rá, hogy nekem itt kell lennem. Még van dolgom ezen a világon.
A Butcher Babies számára a Nightbloomegyértelműen új fejezetet nyit. Carla Harvey 2024-ben, 15 közös év után távozott a zenekarból, ám a különválás nem botrányokkal és sárdobálással zajlott: mindkét fél szeretettel és kölcsönös tisztelettel búcsúzott a közösen megtett úttól. Harvey távozásával ugyanakkor véget ért az a két énekesre épülő felállás, amely kezdettől fogva a Butcher Babies egyik legjellegzetesebb védjegye volt. Heidi Shepherd így először egyedüli frontemberként visz végig egy teljes nagylemezt, a Nightbloompedig már csak emiatt is különleges helyet foglal el a banda történetében.
Nem egyszerűen arról van szó, hogyan működik tovább a zenekar Carla nélkül, hanem arról is, milyen irányt vesz a Butcher Babies, amikor Heidi egyedül marad a mikrofon mögött. Maga az énekesnő úgy fogalmazott, hogy a dalszerzés folyamata lényegében nem változott meg, legfeljebb valamivel fókuszáltabbá vált. Ami viszont nagyon is változott, az az, hogy ezúttal mennyire mélyre engedett betekintést saját életébe.
Miután életében először terápiába kezdett, régóta elfojtott emlékek és traumák kerültek ismét felszínre, ő pedig ezekből kezdett dalokat írni. Zátonyra futott házasság, kapcsolati veszteségek, vallási traumák, önértékelési problémák és évtizedeken át cipelt sebek kerültek bele az anyagba. Shepherd nem véletlenül nevezte a lemezt szinte önéletrajzinak: a Nightbloomnem kívülről szemléli ezeket a történeteket, hanem belülről éli végig őket.
Így Carla hiánya és Heidi személyes kitárulkozása tulajdonképpen ugyanoda vezet: az új korong egy sokkal inkább Shepherd köré épülő Butcher Babiest mutat. A kérdés innentől már az, hogy ez zeneileg is új identitást adott-e a zenekarnak, vagy egyszerűen csak ugyanazt a gépezetet halljuk egyetlen hanggal kevesebbel.
A sötét, melankolikus, klipes formában is megismert Lost In Your Touch indítja a lemezt, amelynek szövege Heidi egy korábbi kapcsolatát dolgozza fel. A Butcher Babies jól ismert formulája, a tiszta ének és a hörgés váltakozása itt szinte párbeszédként épül bele a dalba, egyúttal megadva az alaphangulatot a következő kilenc szerzeményhez.
A 2024 novemberében megjelent Sincerity volt az első dal, amely már Carla nélkül készült. A súlyos riffeket mély basszusgitár támasztja meg, a dallamos refrén pedig már első hallgatásra könnyen megragad és rendkívül énekelhető.
Egy sok évvel korábbi egyéjszakás kalandjáról énekel Heidi a Blame It On The Wind-ben, amelynek emléke később hosszú éveken át kísértette. Bizony, fiatalabb éveinkben mi nők néha hajlamosak vagyunk jóval többet belelátni egy történetbe, mint amennyi valójában benne volt. Heidi esetében ez az emlék végül dal formájában talált utat magának, és éppen ettől válik a lemez egyik személyesebb pillanatává.
És itt válik igazán egyértelművé, mennyire mély és személyes album a Nightbloom. Heidi elmondása szerint a terápia során rengeteg olyan emlék tört felszínre benne, amelyeket már rég elveszettnek hitt. A dalok azonban nem egyszerűen a szenvedésről szólnak. Sokkal inkább arról, hogy a bátorság nem feltétlenül azt jelenti, hogy legyőzzük a sötétséget, hanem azt, hogy hajlandók vagyunk belépni oda, végigmenni rajta, és megtalálni benne azt a fényt, amely végül, keservesen ugyan, de éppen abból a sötétségből születik meg.
Kilóg a sorból az Are You Waiting Up?. Bármennyire is vaskos gitárokkal pakolták meg, a szintetizátor számomra valahogy disszonánssá teszi az összképet. Kár érte, mert erő van benne, nem is kevés, és a Butcher Babies zenészeit mindig is kreatívnak tartottam. Éppen ezért ennél a dalnál azt érzem, nyugodtan csiszolhattak volna még rajta egy kicsit, ahelyett hogy a szintivel próbálják kitölteni a teret. Szerencsére az ezt követő Broken&Beautiful már adja a zúzást.
Az érzelmesebb vonalat erősíti a Songbird is, annak ellenére, hogy korántsem lassú dalról van szó. A Leaving California keserédes dallamvilága pedig már egészen más módon talál célba: mélyre nyúl, megpiszkálja az emberben eltemetett érzéseket, aztán szépen ott hagyja őket teljesen felkavarva.
A korong záró tétele, a Black Dove ismét sűrítve hozza mindazt, ami a Butcher Babies sajátja: vaskos megszólalás, dallamos, könnyen énekelhető refrén és Heidi elképesztő screamjei. Elsőre tipikus koncertslágernek tűnik, mégis marad bennem némi hiányérzet. Mintha nem lenne meg benne az a masszív tartás, amely igazán emlékezetessé tesz egy dalt. Persze könnyen lehet, hogy élőben egészen más arcát mutatja, és ott működik igazán elementárisan.
A Nightbloom egy erős, személyes és érzelmileg jóval mélyebb album annál, mint amit első hallásra talán várnánk tőle. Carla Harvey távozása után érthetően sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogyan működik majd tovább a Butcher Babies, Heidi azonban nem egyszerűen betöltötte az üresen maradt teret, hanem a saját történeteivel és sebeivel új karaktert is adott a zenekarnak. A tiszta ének és a scream továbbra is remekül működik egymás mellett, miközben a hangszeres szekció is végig masszívan tartja az anyagot.
Éppen ezért fájó pont, hogy a lemez játékideje mindössze 35 perc. Több dalban is lenne annyi ötlet és érzelmi töltet, hogy bátrabban kibonthassák őket, komplexebb szerkezetekkel, hosszabb hangszeres részekkel vagy merészebb építkezéssel. Néhol az az érzésem támadt, hogy egy-egy szerzemény éppen akkor ér véget, amikor igazán elkezdhetne kiteljesedni.
A Nightbloom tehát nem hibátlan, és akadnak rajta olyan megoldások is, amelyek kevésbé győztek meg, de az erősebb pillanatai bőven ellensúlyozzák ezeket. Nem egyszerűen egy Carla Harvey utáni Butcher Babies-lemez lett, hanem egy olyan anyag, amelyen Heidi Shepherd talán minden eddiginél többet mutat meg önmagából, amely már önmagában hatalmas piros pont. És bár jó lett volna még egy kicsit tovább időzni ebben a sötét, személyes világban, az album így is bizonyítja, hogy a zenekar új korszakában bőven van még mit kibontani.
Floor Jansen 2027. január 15-én jelenteti meg második szólóalbumát, a Hytress-t, amely a 2023-as Paragonfolytatása lesz. A Nightwish énekesnője ezúttal jóval súlyosabb irányba fordul: a készülő anyagra többek között a Gojira, a Bleed From Within és a Periphery hangzásvilága is hatott, miközben Floor számára az egyik legfontosabb szempont éppen az volt, hogy ne próbálja lemásolni azt, amit a Nightwishben már csinál.
Az Imperiumi számára Janne Vuorelának adott új interjúban Floor arról is beszélt, milyen volt annak idején ismét saját név alatt alkotni, ahol minden zenei döntésért ő felelt.
Ne felejtsük el, hogy mielőtt csatlakoztam a Nightwishhez, saját zenekaraim voltak, amelyekben mindig írtam dalokat. Ilyen értelemben egyáltalán nem volt új számomra, hogy dalszerzőként dolgozzak, vagy én irányítsam a dolgokat. Ha az elmúlt harminc évet nézzük, valójában inkább a Nightwish-időszak az, amikor mást csinálok ahhoz képest, amit korábban megszoktam.
Az viszont már más helyzetet teremtett, hogy a szólólemezt nem egyszerűen Floor Jansenként, hanem addigra a Nightwish világszerte ismert énekesnőjeként kellett kiadnia.
Eltelt közben jó néhány év, és a mérce is sokkal magasabbra került. Ha bekerülsz a Nightwishbe, akkor ennél magasabb szintre már nagyon nehéz jutni. Ha pedig ezek után a Nightwish énekeseként kiadsz valamit a saját neved alatt, azt természetesen sokkal nagyobb közönség figyeli.
Éppen ezért a Paragon készítésekor tudatosan próbált eltávolodni mind a Nightwish világától, mind saját korábbi metalos munkáitól.
Nagyon szerettem volna olyasmit készíteni, ami nem úgy hangzik, mint a Nightwish, és nem is olyan, mint amit korábban csináltam. Arra voltam kíváncsi, hogyan szólok én mindez nélkül. A hatalmas bombasztikusság nélkül, sőt akár metal nélkül. Lehet valami drámai és grandiózus úgy is, hogy közben nem metal? Tulajdonképpen ezt az utat kezdtem el bejárni a Paragon környékén.
Már az elején világos volt, hogy a Paragonnál súlyosabb lemezt akarok. Ebben egyébként a Nightwish koncertszünete is szerepet játszott. Az volt az ambíciónk, hogy súlyosabbá tegyük az albumot. Mivel a Nightwish jelenleg nem turnézik, nem áll fenn az a helyzet, hogy a szólóturném és a Nightwish koncertjei túlságosan hasonló területen mozognának, vagy zavarnák egymást. Egyszerűen csak újra vissza akartam térni a súlyosabb gyökereimhez. Elkezdődött tehát a keresés: hogyan találhatnék egy súlyosabb, metalosabb hangzást, amely száz százalékig én vagyok, de közben nem olyan, mint a Nightwish?
A különbségtétel számára nem valamiféle elhatárolódást jelent a Nightwishtől. Éppen ellenkezőleg: azért nem akarja utánozni a zenekart, mert annak a világnak már része.
Nem azért, mert nem szeretném azt csinálni, hanem azért, mert már csinálom. Nem akarok egyszerűen lemásolni valamit, amit Tuomas írt. Úgy értem, amit ő csinál, az körülbelül olyan jó, amennyire csak lehet, szóval semmi értelme annak, hogy én megpróbáljam ugyanezt megismételni. Inkább azt akartam megtalálni, hogy én hogyan szólok súlyosan. Ez végül sokkal kompaktabb dalokat eredményezett, és ennek a megközelítésnek már a Paragonon is voltak nyomai. Nincsenek azok a hosszú dalszerkezetek, amelyeket a Nightwishben hallhatsz. Ezek sokkal tömörebbek. Bizonyos értelemben popdalok, csak éppen nagyon súlyos kabátot viselnek, és úgy érzem, pont ez a kettősség ad saját karaktert az anyagnak. Nagyon fülbemászó refrének vannak bennük, ugyanakkor rendkívül súlyos a basszus, és a dalok viszonylag rövidek, tömörek. Azt hiszem, ettől egészen más lesz a hangzásom, mint sok más előadóé.
Van azonban egy feltűnő dolog, amelyet tudatosan nem akartak használni: a hagyományos nagyzenekari bombasztikát.
Tudatosan próbáltunk kerülni mindent, ami igazán nagyzenekari. A kérdés az volt: hogyan teremthetjük meg ugyanezt az érzést anélkül, hogy a megszokott hangzásokat használnánk? Ehhez a modern stúdiótechnika is rengeteg lehetőséget adott. Elképesztően inspiráló, hogy manapság mennyi mindent lehet programozni, milyen hangkönyvtárak állnak rendelkezésre, és milyen könnyen lehet teljesen új hangzásokat építeni. Az albumon például vannak olyan gitárhangok, amelyekről valószínűleg fel sem ismernéd, hogy gitárból származnak. Az alapjuk gitár, aztán addig alakítottuk őket, amíg pontosan olyan hanggá nem váltak, amilyenre az adott atmoszférához szükségünk volt.
A Hytress ezek alapján tehát nem egyszerűen a Paragon metalosabb folytatása lesz. Floor láthatóan egy harmadik területet keres saját korábbi szólóanyaga és a Nightwish között: modern, mélyre hangolt és súlyos zenét, rövidebb dalszerkezetekkel és nagy, könnyen megjegyezhető refrénekkel, de a Nightwishre jellemző szimfonikus építkezés nélkül.
Vagy ahogy ő maga a legegyszerűbben megfogalmazta: azt keresi, hogyan szól a súlyos zene akkor, amikor az száz százalékig Floor Jansen. Két dalt már megmutatott az énekesnő a készülő anyagról: elsőként érkezett a Run, majd a Bring Me Silence.
Harmincéves fennállását ünnepli a Nightwish, méghozzá egy igencsak tekintélyes jubileumi kiadvánnyal. A finn szimfonikus metal egyik legmeghatározóbb zenekara The Greatest 30 Years On Earth címmel jelenteti meg eddigi pályafutását összefoglaló gyűjteményét, amely december 11-én, a Nuclear Blast Records gondozásában érkezik. Korábban a 7 Days To The Wolves élő videóját már közzétette a csapat, ma pedig a Tribal koncertvideója is megérkezett.
A kiadvány nem egyszerű válogatás lesz. Koncertfelvételek, ritka hanganyagok, videók, fotók és korábban nem látott háttéranyagok segítségével idézi fel a Nightwish elmúlt három évtizedét. A csomag két fontos, egymástól hangulatában is eltérő koncertet emel ki: a zenekar 2022-es amszterdami arénakoncertjét, valamint a 2023-as kiteei fellépést, amely különleges jelentőséggel bírt, hiszen a Nightwish története annak idején éppen ebben a finn kisvárosban kezdődött.
Mindeközben a banda agya, Tuomas Holopainen már a következő Nightwish-lemezen dolgozik, amelyre eddig hat dal készült el. A frontasszony, Floor Jansen sem éppen a lábát lógatja: január 27-én érkezik második szólóalbuma, a Hytress, amelyről a Run és a Bring Me Silence című szerzeményeket már megismerhettük.
Továbbra sem tudni azonban, mikor indul újra turnéra a formáció. A zenekar 2024 tavaszán, még a Yesterwynde megjelenése előtt jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul a koncertezéstől. Tuomas azóta elhintett néhány biztató morzsát arról, hogy 2027-ben talán ismét színpadra állhatnak, egyelőre azonban semmi sincs kőbe vésve. Így marad a várakozás, az új zene, és a remény, hogy előbb-utóbb a koncertfronton is megtörik a csend.
A francia metal színtéren bőven akadnak olyan zenekarok, amelyek nem férnek bele szépen egyetlen műfaji dobozba, az IANWILLpedig pontosan ilyen. A Párizs és Lille között működő banda saját meghatározása szerint metalcore- és death metal-gyökerekből építkezik, erős dallamokkal, nyers megszólalással és az utóbbi időszakban egyre modernebb, djentesebb textúrákkal.
A zenekar története a 2010-es évek elejére nyúlik vissza. Első EP-jük, a This Day 2013-ban jelent meg, ezt követte 2017-ben a We'll Remain. A banda történetében ez az időszak fontos fordulópont volt: a tagság átalakult, a frontasszony Audrey Ebrotié 2016-ban csatlakozott, majd Mathieu Gelinotte basszusgitáros érkezésével fokozatosan kialakult az új felállás és zenei irány.
Audrey Ebrotié, a zenekar énekesnője
Audrey korábban több zenekarban is énekelt, köztük a Diary of Destructionben. Egy 2020-as interjúban elmondta, hogy már gyerekként vonzotta a rock, majd nagyjából 11-12 évesen kezdett egyre keményebb zenéket hallgatni. A korai kedvencek között ott volt a Linkin Park, az Evanescence, a Korn és a System of a Down, később pedig a szimfonikus metal és a metalcore egyaránt erősen hatott a zenei ízlésére.
A formáció egyik legerősebb fegyvere egyértelműen Audrey hangja. Nem kizárólag hörgésről van szó, Audrey korábban klasszikus, illetve operaénekléssel is foglalkozott, mielőtt megtanulta volna az extrém vokáltechnikákat. Saját elmondása szerint számára éppen az a fontos, hogy a két oldalt együtt használhassa: az agressziót, erőt és sötétséget a tisztább, lágyabb és melankolikusabb megszólalással. Ez az IANWILL zenéjében is hallható.
A banda nem arra épít, hogy legyen egy kötelező hörgős verze, aztán egy rádióbarát refrén, mert hát valaki egyszer ezt írta fel a metalcore használati utasításába. Audrey szerint a vokált sokszor maga a dal hangulata dönti el: nincs előre rögzített szabály arra, mikor kerül elő tiszta ének, scream vagy growl.
2019 októberében jelent meg a zenekar első nagylemeze, a One Credit Left. Audrey akkor a hangzásukat melodikus death metal, metalcore és némi hardcore keverékeként írta le. A lemez 11 számot tartalmaz, és már ezen is fontos szerepet kapott az agresszív és melodikus oldal ütköztetése.
Audrey egy korabeli interjúban több dalt is kiemelt azoknak, akik először ismerkednének a zenekarral: az Elements Collide szerinte jól összefoglalja az IANWILL világát, míg a The Ultimate Paradox az erőteljesebb oldalt képviseli, az Above Fears hardcore-osabb, az Endpoint Foreseen pedig sötétebb, death metalos hangulatú.
Hosszabb lemezszünet után 2024-ben a Limbo című dallal kezdődött az új korszak, majd 2025. május 30-án megjelent az Echoes EP. A zenekar szerint ez már egy modernebb, technikásabb irány, amelyben a korábbi metalcore/death alapok mellé hangsúlyosabb djent-hatások és kortárs dallamok kerültek. Az Echoes azonban nem egyszerű stílusváltás. Inkább annak a hangzásnak a továbbépítése, amelyben a kemény riffek és az érzelmesebb dallamok már korábban is együtt működtek. A kiadvány egyben egy új alkotói ciklus kezdete is: az IANWILL hivatalos oldala szerint a zenekar jelenleg egy új nagylemezen dolgozik.
És 2026-ban már meg is érkeztek az első újabb darabok: márciusban a Phantom Feed, júniusban pedig a Split Shape jelent meg kislemezként.
A zenekar felállása:
Audrey Ebrotié – ének Tom Ségur – gitár Mathieu Gelinotte – basszusgitár Félix Feuillette – dob
Új albummal jelentkezik október 16-án a francia Sangham: a modern/progresszív metalban ténykedő banda második nagylemeze The Radiant Crown címmel érkezik, és az eddig megjelent dalok alapján a zenekar ezúttal még határozottabban áll bele azokba a társadalmi és környezeti kérdésekbe, amelyek már a kezdetektől fontos részét képezik a világuknak.
A Sangham 2020-ban alakult Marseille-ben Cyril Lhuillier gitáros, zeneszerző és Christelle Meunier énekesnő, dalszövegíró által. A jelenlegi felállást Paul Gavoille basszusgitáros és Antoine Balzé dobos teszi teljessé.
Zenéjük a progresszív és modern metal, a djent és a death metal határvidékén mozog, súlyos riffeket, atmoszférikus részeket, valamint tiszta és extrém vokálokat vegyítve. Hatásaik között olyan előadókat említenek, mint a Gojira, a Jinjer, a VOLA és Devin Townsend.
Első nagylemezük, az Intangible 2021-ben jelent meg a Klonosphere gondozásában. Már ezen az anyagon is hangsúlyos szerepet kaptak az ember és környezete közötti kapcsolat kérdései, az októberben érkező The Radiant Crown azonban az eddigi információk szerint még direktebb, súlyosabb és konfrontatívabb lesz.
A készülő albumról idén három dalt mutattak be. Elsőként a Listen érkezett, majd májusban az Our Vain Pleasure, amely már jóval keményebben fogalmazott: a dal az állatok kizsákmányolását és az ipari állattartás kegyetlenségét állította középpontba.
A harmadik és egyben utolsó albumelőzetes, a Reclaim szeptemberben jelent meg, és ezúttal a feminista gondolatok kerültek előtérbe. A zenekar a dalt az ökofeminizmus előtti tisztelgésként írta meg. A Reclaim párhuzamot von a patriarchális elnyomás és az élővilág kizsákmányolása között, miközben a hatalom visszaszerzéséről, az ellenállásról és az emancipációról beszél.
A szám utolsó részéhez Christelle mellett tíz, a francia metal színtéren aktív zenésznő csatlakozott: Eva a Grandma’s Ashesből, Lola az Encountersből, Sofia a No Terror In The Bangből, Audrey az Ianwillből, Alice a CTRALTSUPPR-ból, Nao az Aora Paradoxból, Mélodie a Ghetto Paradise-ból, Alaia a Neurából, Amanda a Cyb1rthből és Emmanuelle az Aliore-ból.
A zenekar úgy véli, hogy a metal színtéren továbbra is jelen vannak az egyenlőtlen hatalmi viszonyok és a reprezentáció problémái, miközben rengeteg nő dolgozik a műfajban, akiknek a hangja nagyobb figyelmet érdemel. A Reclaim egyik célja ezért éppen ezeknek a hangoknak az összekapcsolása volt.
Amira Elfeky neve eddig még nem került szóba nálunk, pedig az elmúlt néhány évben a modern alternatív metal egyik izgalmas feltörekvő előadójává vált. A Deftones ködös súlyosságát, az Evanescence melankolikus világát, a nu metal örökségét és a shoegaze álomszerű atmoszféráját sajátos módon összegyúró énekesnő most új fejezetet nyitott: szeptember 30-án megérkezett új dala és videója, a Breakdown.
Az egyiptomi-amerikai származású, Connecticutban felnőtt, jelenleg Los Angelesben alkotó Amira Elfeky 2023-ban kezdett komolyabban feltűnést kelteni. Korai dalai, köztük a Tonight (demo), a Coming Downés az Everything I Do Is For Youmár kirajzolták azt a zenei világot, amely később a védjegyévé vált: mélyre hangolt, súlyos gitárok, sötét és lebegő atmoszféra, valamint az ezek fölött gyakran szinte suttogva megszólaló, érzéki női ének.
Elfeky zenéjét nehéz lenne egyetlen műfaji dobozba belegyömöszölni. Az alternative metal és a nu metal mellett erősen jelen van benne a goth, a grunge, a shoegaze, illetve az utóbbi években egyre többet emlegetett nu-gaze világa is. Hatásai között olyan előadókat említett, mint a Deftones, Evanescence, Linkin Park, System Of A Down, Lana Del Rey és Lady Gaga. A végeredmény azonban nem egyszerű kétezresévek-nosztalgia: Elfeky inkább fogja ennek a korszaknak a súlyos, melankolikus hangzását, és egy modernebb, álomszerűbb köntösbe öltözteti.
Mindeközben a modern metal színtéren is egyre komolyabb nevekkel került kapcsolatba. 2025-ben az ArchitectsThe Sky, The Earth & All Between albumának Judgement Day című dalában működött közre, 2026-ban pedig az I Prevail oldalán hallhattuk a Paradisecímű számban. Saját kiadványai és vendégszereplései révén néhány év alatt az interneten felfedezett feltörekvő előadóból a modern alternatív metal egyre láthatóbb szereplőjévé vált.
A fiatal énekesnő szeptember közepén jelezte, hogy valami készül. Közösségi felületein egy új vizuális világ jelent meg, majd feltűnt a CHAPTER 1: THE DREAM fellirat. Az addig jellemző sötét esztétikát eközben feltűnően rózsaszín, álomszerű képi világ váltotta fel, a mai nappal pedig megérkezett a Breakdown.
A 2025 szeptemberében kiadott Hold Onto Me óta ez az első újdonság, így nem egyszerűen egy újabb kislemezről van szó. A Chapter 1: The Dream felvezetés arra utal, hogy egy nagyobb koncepció első darabját hallhatjuk - hogy ez végül egy új EP-be, vagy akár Amira első nagylemezébe torkollik-e, azt egyelőre nem jelentették be hivatalosan.
A Butcher Babies hamarosan új fejezetet nyit történetében: október 2-án jelenik meg a zenekar Nightbloom című albuma, amely az első nagylemezük Carla Harvey távozása óta. Heidi Shepherd így most először egyedül viszi a vokális frontot, az új anyag pedig nemcsak a banda számára jelent újjászületést. Az énekesnő saját életének legsötétebb időszakait, vallásos neveltetését, egy fiatalon kötött és zátonyra futott házasságát, mentális mélypontjait és az ezekből való talpra állást is beengedte a dalokba - erről mesélt most egy internetes metalmagazinnak.
A lemez már a nyitányával jelzi, hogy ezúttal másféle anyagra számíthatunk. A Lost in Your Touch első pillanataiban nincs elsöprő gitárfal vagy üvöltés, helyette Heidi egy rendkívül személyes kérdéssel indítja az albumot.
Már ebből a kezdésből tudod, mire számíthatsz ezen az albumon. Tudod, hogy ez személyes lesz. Olyan, hogy: »Oké, itt most mélyre ásunk. Kapaszkodj.«
- mondja az énekesnő.
A Nightbloommegszületéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy Heidi a harmincas évei végén életében először terápiába kezdett. Ekkorra olyan sötét lelkiállapotba került, hogy az is megfordult a fejében, talán jobb lenne, ha már nem lenne itt. A terápia során azonban olyan régóta elfojtott emlékek és érzelmek törtek felszínre, amelyek végül utat találtak maguknak a zenében.
Mindezt a terápiának tulajdonítom. Korábban igazából nem volt teljes értékű csatornám ezeknek az érzelmeknek és elfojtott emlékeknek a kiengedésére. Egyszer csak elárasztott ez a rengeteg érzés, és tudtam, hogy az én kivezető utam a zene lesz. A dalokat Henryvel (Flury, a banda gitárosa és Heidi párja) közösen írtuk. Ezúttal nem állítottunk magunk elé műfaji vagy egyéb korlátokat, bezárkóztunk a stúdióba és hagytuk, hogy az ötletek arra menjenek, amerre természetesen akarnak.
Egyszerűen minden kijött belőlem. Kiömlött belőlem egyenesen a billentyűzetre. Abban a pillanatban azt éreztem: itt vannak bennem ezek az érzések, ezeket a dalokat írom, és ezt ki kell engednem magamból. Meg kell csinálnom.
- tárta fel a folyamat lelki részét Heidi, aki elmondta: a lemez egyik legszemélyesebb darabja a Black Clouds Over Georgia.
A zene önmagában is szokatlan terepre viszi a csapatot: trap alapok és country-hatások jelennek meg benne, Henry gitárszólója pedig szinte párbeszédet folytat Heidi énekével.
A dalban Shepherd ahhoz a pillanathoz tér vissza, amikor véget ért első házassága.
Heidi szigorú mormon vallási környezetben nőtt fel, amelyben már fiatalon olyan szerepet kellett volna magára öltenie, amelyben soha nem érezte igazán otthon magát. Nagyon fiatalon házasodott össze akkori párjával a mormon templomban, miközben belül már akkor is érezte, hogy valami nincs rendben. Húszévesen végül elvált, ám abban a vallási közegben, amelyből érkezett, ezt súlyos kudarcként élte meg.
Abban a vallásban, amelyben felnőttem, a válásra úgy tekintettek, hogy… egyszerűen nem csinálsz ilyet. Emlékszem, azt mondtam anyámnak: »Talán csak szülnöm kellene egy gyereket, és akkor az majd helyrehozza a kapcsolatot.« Most visszagondolva csak azt tudom mondani: te jó ég, ennél rosszabb ötletem aligha lehetett volna. De akkor arra gondoltam: »Nem bukhatok el.« Ma már látom, hogy azokból az összetört darabokból rengeteg gyönyörű dolog született az életemben.
A fiatal Heidi számára ekkoriban két menedék létezett: a sport és a zene.
Tehetséges atlétaként a Junior Olympics versenyein is indult, majd az egyetemi csapatban futott egészen addig, amíg el nem törte a hátát. A futás fizikai menekülést jelentett számára, míg a heavy metal valami sokkal mélyebbet adott.
Esténként megszereztem az egyetemi futópálya kulcsait, a kocsimmal odaálltam a kerítéshez, felkapcsoltam a fényszórókat, miközben a discmanemen Linkin Park szólt. A sötétben teljesen egyedül futottam azon a pályán, csak az autóm fényszórói világítottak rám, és egyszerűen kiengedtem magamból minden érzelmet.
Az új korong történetében újra és újra visszatér ugyanaz a motívum: amikor Heidi életében valami szétesett, a zene maradt az egyik dolog, amelybe kapaszkodni tudott.
A Butcher Babies korai időszakában súlyos evészavarral, bulimiával küzdöttem, és végül az éneklés segített felismernem, hogy nem folytathatom azt, amit a saját testemmel teszek. Tudtam, hogy ha így folytatom, nem leszek képes énekelni. Károsította a hangszálaimat. Mindent tönkretett, és végül ez adott bátorságot és erőt ahhoz, hogy abbahagyjam azt, amit a testemmel műveltem.
2019 decemberében újabb rendkívül mély időszak következett. Erről szól a Butcher Babies koncertjein is rendszeresen előkerülő Last December.
Voltak olyan gondolataim, hogy talán nem akarok többé itt lenni. Ebben az időszakban különös, visszatérő álmaim voltak. Éjszakáról éjszakára azt álmodtam, hogy a színpadon állok. Ez szó szerint emlékeztetett arra, mi a célom, és arra, hogy itt kell lennem. Még van dolgom.
A Last December előadása közben a közönség ma is szinte teljesen elcsendesedik. Az új lemez felvételeikor pedig Howard Benson producer arra ösztönözte Heidit, hogy még mélyebbre menjen, és még kevesebbet rejtsen el abból, amit valójában érez. Ennek eredménye többek között a Black Dove, az album egyik legsúlyosabb dala, amelynek központi gondolata már nem a megtörés, hanem annak felismerése, hogy minden ellenére még mindig áll.
A személyes dalok megszületésével azonban a történet nem ért véget. Heidi számára ezek színpadi előadása újabb része lett a feldolgozásnak.
Tényleg azt érzem, hogy amikor élőben játszhatom ezeket a dalokat, az a terápiám egy újabb formája. Amikor fent állok és eléneklem őket, a negatív élményeket valami pozitívvá változtatom, és gyönyörű új emlékeket teremtek belőlük. Ennek erejét a közelmúltbeli európai turnén különösen közelről is láthattam. Az egyik koncerten megláttam egy rajongót, aki addig megállás nélkül pogózott és teljes erőből tombolt a dalokra. Amikor azonban megszólalt a Lost in Your Touch, a férfi hirtelen összeomlott. A barátai tartották, miközben kontrollálhatatlanul sírt. Először azt hittem, megsérült vagy rosszul van. A dal végén a színpadról megkérdeztem, jól van-e, a férfi pedig visszakiabált, hogy "Igen, köszönöm!""
Heidi szerint éppen ez az egyik legfontosabb változás: a közönség előtt felvállalni saját traumáit egyben azt is üzeni másoknak, hogy nekik sem kell elrejteniük azt, amit éreznek.
Imádom ezt… engedélyt adni arra, hogy érezz. Igen. És én is érzem, amikor rám néznek, amikor értik, amit mondok, és megértenek engem. A merchpultnál hallom a történeteiket is.
Valahányszor arra gondolok, hogy »talán ez egy kicsit leülteti a koncertet, talán inkább végig pörgősnek kellene maradnunk«, mindig ott van az a néhány ember, aki utána odajön és elmeséli a saját történetét. És akkor érzed: mindannyian együtt vagyunk ebben.
A Nightbloomígy nem egyszerűen az első Butcher Babies-lemez Carla Harvey nélkül. Heidi számára annak dokumentuma lett, hogyan lehet évtizedeken át cipelt szégyenből, vallási kötöttségekből, önpusztításból és élete legsötétebb időszakaiból végül valami újat létrehozni.
