Tarja: "Megtanultam, hogy a szívemet kell követnem"

2026. június 27. 23:18 - Jurancsik Eszter

660509334_27346788158243433_4957267638193371462_n.jpg

Tarja Turunen szólópályája során mindig is különös egyensúlyt teremtett a súlyos zenei világ, a nagyzenekari megszólalás, a filmszerű hangulatok és az egyre személyesebb dalszerzés között. Bár minden albuma más irányból közelítette meg ezt az univerzumot, legújabb lemeze, a Frisson Noir sokak szerint eddigi legsúlyosabb szólóanyaga lett - ebben mi is egyetértünk, kritikánkat ITT olvashatod. Az énekesnő a napokban a V13 metalmagazinnak adott interjút, amelyben sok érdekes dolgot megosztott a munkálatokról, de gyermekkoráról is. Elmondása szerint albumról albumra erősebb lett benne az önbizalom, különösen dalszerzőként.

Minden egyes lemezzel azt vettem észre, hogy egyre magabiztosabb vagyok. Főleg a dalszerzésben, de abban is, ahogyan művészként látom magam. Jobban megértem, milyen az igazi hangom, és mit szeretnék kezdeni vele. Ez hosszú út volt, de nem mondanám, hogy visszatértem a gyökereimhez. Épp ellenkezőleg: úgy érzem, nagyon messze vagyok már azoktól, még akkor is, ha most metalról beszélünk. Teljesen máshol állok, és ez nagyon jó érzés.

A szabadság azonban nem egyik napról a másikra érkezett meg. Tarja szerint az évek során azt is meg kellett tanulnia, hogy ne a külső vélemények irányítsák az alkotói döntéseit.

Megtanultam, hogy nem szabad foglalkoznom azzal, mások mit gondolnak. A saját szívedet kell követned, mert a nap végén csak ez számít. Ha te magad boldog vagy azzal, amit létrehoztál, akkor egy ponton túl már nem ugyanúgy számít, mi lesz a végeredmény fogadtatása. 

Tarja klasszikus zenei tanulmányai miatt sokáig erősen élt benne az a gondolat, hogy a zeneszerzésnek vannak "helyes" szabályai. Két egyetemen is tanult zenét, és ahogy fogalmazott, hosszú időbe telt kiszabadulnia abból a belső dobozból, amely megmondta, hogyan "kell" zenét írni.

Megtanítottak arra, hogy létezik egy "helyes" módja a zeneszerzésnek. Emiatt nagyon nehéz volt kilépnem abból a keretből, amely azt diktálta, milyennek kell lennie egy dalnak. De apránként megszabadultam ezektől a hangoktól a fejemben. Nem nézem az órát, nem gondolkodom azon, hogy átléptem a háromperces határt, ezért meg kellene állnom. Idő és bátorság kellett hozzá, hogy megbízzak az ösztöneimben. A lényeg az érzés. Ha a zene jó érzést ad, akkor nem elemzem túl.

A zene Tarja életében már egészen gyermekkorában menedékké vált. Egy apró finn faluban nőtt fel, az erdő közepén, szomszédok nélkül. Az iskolai évek nem voltak könnyűek számára, bántották is, a zene viszont olyan területet adott neki, ahol erősnek és önazonosnak érezhette magát.

Az iskolában sok bántás ért. Egy pici finn faluban születtem, az erdő közepén, még szomszédaink sem voltak. A zene lett az, amihez nagyon erősen kötődni kezdtem. Éreztem, hogy van benne valami jó, és hogy ebben én is jó vagyok. A többi gyerek pedig ezért utált.

new_amazing_photoshoot_of_tarja_turunen_by_gio_kardava_tarjaturunen_elguapoworld_ta.jpg

Hatévesen már zongorázni akart tanulni, szülei pedig támogatták ebben, még akkor is, ha a körülmények nem voltak egyszerűek. Tarja szerint különösen sokat jelentett számára, hogy a szülei lehetőséget adtak neki és testvéreinek arra, hogy a saját álmaikat kövessék.

Én voltam az első a családban, aki azt mondta: zongorázni akarok tanulni. Hatéves voltam, és megkértem a szüleimet, hogy keressenek nekem tanárt. Nem volt könnyű, mert olyan helyen éltünk, de megoldották. Mindig támogatták a szenvedélyemet, és ezt nagyon tisztelem bennük. Aztán 15 évesen elkezdtem klasszikus éneket tanulni, és a hangom nagyon megváltozott. Olyan volt, mint egy kaland a saját testemben. Felfedeztem, mire képes a hang. Teljesen más volt, mint a hétköznapi éneklés, és lenyűgözött, hogy ilyen hangot is létre lehet hozni a testtel. 

Az új album címe is fontos réteget hordoz. A francia frisson szó borzongást, libabőrt jelent, Tarja pedig régóta erősen kötődik ehhez az érzéshez. Ugyanakkor nem akarta egyszerűen Goosebumps címen kiadni a lemezt, mert az teljesen más hangulatot adott volna. 

A francia nyelven minden szebben hangzik, nem igaz? Nem beszélek franciául, de a Frisson Noir gyönyörűen hangzik. A frisson érzése gyerekkorom óta része az életemnek. Nagyon erősen reagálok érzelmileg zenére, művészetre, történetekre. Könnyen libabőrös leszek.

Tarja jelenleg még mindig erősen a Frisson Noir világában él, de már vannak ötletei a folytatásra. Egy újabb karácsonyi anyag gondolata is foglalkoztatja, emellett régóta dédelgetett álma, hogy egyszer egy valódi klasszikus albumot készítsen.

658353855_1466740608137355_6689904573233440571_n.jpg

Nagyon szeretnék még fejlődni klasszikus énekesként. Az egyik álmom, hogy egyszer készítsek egy igazi klasszikus albumot. A pályám során eddig csak egy ilyen anyagom volt, az Ave Maria, és szívesen visszatérnék ebbe a világba. Ehhez viszont idő kell, és az idő az ellenségem. A zene nekem egy terápia is. Egy dal befejezése és az elégedettség érzése semmihez sem hasonlítható. De én előadó is vagyok. A koncertekért élek. Szeretem a stúdiómunkát is, de semmi sem hasonlítható ahhoz az energiához és szeretethez, amit a közönségtől kapok. Ez az, amiért lélegzem.

- zárta gondolatait.

 

komment
Címkék: Tarja

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2619127651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása