Tarja Turunen szólópályája során mindig is különös egyensúlyt teremtett a súlyos zenei világ, a nagyzenekari megszólalás, a filmszerű hangulatok és az egyre személyesebb dalszerzés között. Bár minden albuma más irányból közelítette meg ezt az univerzumot, legújabb lemeze, a Frisson Noir sokak szerint eddigi legsúlyosabb szólóanyaga lett - ebben mi is egyetértünk, kritikánkat ITT olvashatod. Az énekesnő a napokban a V13 metalmagazinnak adott interjút, amelyben sok érdekes dolgot megosztott a munkálatokról, de gyermekkoráról is. Elmondása szerint albumról albumra erősebb lett benne az önbizalom, különösen dalszerzőként.

Minden egyes lemezzel azt vettem észre, hogy egyre magabiztosabb vagyok. Főleg a dalszerzésben, de abban is, ahogyan művészként látom magam. Jobban megértem, milyen az igazi hangom, és mit szeretnék kezdeni vele. Ez hosszú út volt, de nem mondanám, hogy visszatértem a gyökereimhez. Épp ellenkezőleg: úgy érzem, nagyon messze vagyok már azoktól, még akkor is, ha most metalról beszélünk. Teljesen máshol állok, és ez nagyon jó érzés.

A szabadság azonban nem egyik napról a másikra érkezett meg. Tarja szerint az évek során azt is meg kellett tanulnia, hogy ne a külső vélemények irányítsák az alkotói döntéseit.

Megtanultam, hogy nem szabad foglalkoznom azzal, mások mit gondolnak. A saját szívedet kell követned, mert a nap végén csak ez számít. Ha te magad boldog vagy azzal, amit létrehoztál, akkor egy ponton túl már nem ugyanúgy számít, mi lesz a végeredmény fogadtatása. 

Tarja klasszikus zenei tanulmányai miatt sokáig erősen élt benne az a gondolat, hogy a zeneszerzésnek vannak "helyes" szabályai. Két egyetemen is tanult zenét, és ahogy fogalmazott, hosszú időbe telt kiszabadulnia abból a belső dobozból, amely megmondta, hogyan "kell" zenét írni.

Megtanítottak arra, hogy létezik egy "helyes" módja a zeneszerzésnek. Emiatt nagyon nehéz volt kilépnem abból a keretből, amely azt diktálta, milyennek kell lennie egy dalnak. De apránként megszabadultam ezektől a hangoktól a fejemben. Nem nézem az órát, nem gondolkodom azon, hogy átléptem a háromperces határt, ezért meg kellene állnom. Idő és bátorság kellett hozzá, hogy megbízzak az ösztöneimben. A lényeg az érzés. Ha a zene jó érzést ad, akkor nem elemzem túl.

A zene Tarja életében már egészen gyermekkorában menedékké vált. Egy apró finn faluban nőtt fel, az erdő közepén, szomszédok nélkül. Az iskolai évek nem voltak könnyűek számára, bántották is, a zene viszont olyan területet adott neki, ahol erősnek és önazonosnak érezhette magát.

Az iskolában sok bántás ért. Egy pici finn faluban születtem, az erdő közepén, még szomszédaink sem voltak. A zene lett az, amihez nagyon erősen kötődni kezdtem. Éreztem, hogy van benne valami jó, és hogy ebben én is jó vagyok. A többi gyerek pedig ezért utált.

Hatévesen már zongorázni akart tanulni, szülei pedig támogatták ebben, még akkor is, ha a körülmények nem voltak egyszerűek. Tarja szerint különösen sokat jelentett számára, hogy a szülei lehetőséget adtak neki és testvéreinek arra, hogy a saját álmaikat kövessék.

Én voltam az első a családban, aki azt mondta: zongorázni akarok tanulni. Hatéves voltam, és megkértem a szüleimet, hogy keressenek nekem tanárt. Nem volt könnyű, mert olyan helyen éltünk, de megoldották. Mindig támogatták a szenvedélyemet, és ezt nagyon tisztelem bennük. Aztán 15 évesen elkezdtem klasszikus éneket tanulni, és a hangom nagyon megváltozott. Olyan volt, mint egy kaland a saját testemben. Felfedeztem, mire képes a hang. Teljesen más volt, mint a hétköznapi éneklés, és lenyűgözött, hogy ilyen hangot is létre lehet hozni a testtel. 

Az új album címe is fontos réteget hordoz. A francia frisson szó borzongást, libabőrt jelent, Tarja pedig régóta erősen kötődik ehhez az érzéshez. Ugyanakkor nem akarta egyszerűen Goosebumps címen kiadni a lemezt, mert az teljesen más hangulatot adott volna. 

A francia nyelven minden szebben hangzik, nem igaz? Nem beszélek franciául, de a Frisson Noir gyönyörűen hangzik. A frisson érzése gyerekkorom óta része az életemnek. Nagyon erősen reagálok érzelmileg zenére, művészetre, történetekre. Könnyen libabőrös leszek.

Tarja jelenleg még mindig erősen a Frisson Noir világában él, de már vannak ötletei a folytatásra. Egy újabb karácsonyi anyag gondolata is foglalkoztatja, emellett régóta dédelgetett álma, hogy egyszer egy valódi klasszikus albumot készítsen.

Nagyon szeretnék még fejlődni klasszikus énekesként. Az egyik álmom, hogy egyszer készítsek egy igazi klasszikus albumot. A pályám során eddig csak egy ilyen anyagom volt, az Ave Maria, és szívesen visszatérnék ebbe a világba. Ehhez viszont idő kell, és az idő az ellenségem. A zene nekem egy terápia is. Egy dal befejezése és az elégedettség érzése semmihez sem hasonlítható. De én előadó is vagyok. A koncertekért élek. Szeretem a stúdiómunkát is, de semmi sem hasonlítható ahhoz az energiához és szeretethez, amit a közönségtől kapok. Ez az, amiért lélegzem.

- zárta gondolatait.