Épp a gótikus-szimfonikus korszakomban lézengtem, amikor a Battle Beast feltűnt a színen. Őszintén? Valahogy mindig elsétáltam mellettük, egészen 2016-17-ig. Aztán jött a "Bringer of Pain" (2017), és na, ott már felkaptam a fejem. A dallamos heavy/power metal kombó mellé Noora Louhimo bitang erős hangja és szenvedélyes előadásmódja az, amit imádok ebben a zenekarban.

A "No More Hollywood Endings" (2019) lemez végleg megvett magának, a "Circus of Doom" (2022) pedig méltóan vitte tovább a stafétát. Most pedig  -október 17-én- megérkezett a finnek hetedik albuma, a "Steelbound", amit több klipes dal is felvezetett.

Elsőként a Last Goodbye jött, aminek a szívszorító sztoriját Eero Sipilä, a banda basszerosa mesélte: a szám akkor született, amikor öt évvel ezelőtt kórházban volt, és megismerkedett egy asszonnyal, aki 1985 óta vívta a harcát a rákkal. Aztán befutott a Steelbound, a címadó tétel, Noora Louhimo saját szövegével – kemény témákról szól: szexizmus, nőgyűlölet, és az iskolai bántalmazás, amit gyerekként ő maga is átélt.

A Here We Are az élet kihívásaiból való tanulásról és az abból születő lelki erőről szól, míg az Angel Of Midnight egy érzelmesebb darab, ami ha nem lenne ilyen pörgős, akár ballada is lehetne. Végül, a megjelenés napján érkezett a Twilight Cabaret, ami igazi kuriózum lett a banda történetében: heavy metal + latin hangulat = meglepően ütős kombó. A klip látványos, a dal pedig egyértelműen bulihimnusz-anyag, december 2-án a Barba Negrában tuti, hogy fel fog robbanni rá a közönség.

A lemezt a The Burning Within indítja, és már az első hangoknál beugrott a Nightwish Dark Chest of Wonders-e a "Once" albumról, de aztán persze gyorsan átvált egy igazi heavy metal opuszba. Elképesztően erős nyitás, tökéletesen megadja az egész lemez alaphangulatát. A Riders Of The Storm nálam instant kedvenc lett: a refrén annyira ragadós, hogy már az első hallgatás után is dúdolod.

Középtájon jön a hangulatváltás: az instrumentális The Long Road simán elférne a Trónok harca főcímében - méltóságteljes, hidegrázós hangulat, ami szépen vezeti át a hallgatót a Blood Of Heroes ír-folkos, világzenei vonalába. Ebben a dalban a nyugisabb és az arcletépősebb részek úgy egészítik ki egymást, mint fény és árnyék.