Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Kigyulladt a Halestorm turnébusza - a tagok sértetlenül megúszták

2022. január 22. - Jurancsik Eszter

237023076_384403583049322_4189030799596048182_n.jpg

Hazai pályán turnézik az amerikai Halestorm az Evanescence társaságában. Míg utóbbi csapatnak néhány hete a tagok covid-fertőzése miatt kellett elcsúsztatni több bulit, addig a Lzzy Hale vezette bandának is kijutott a balszerencséből: január 20-án, a hajnali órákban kigyulladt a zenekar turnébusza, ám szerencsére a tagok megúszták a szerencsétlenséget, ugyanis hotelszobájukban tartózkodtak, amikor a baj bekövetkezett.

Ez hajnali három órakor történt. Senki nem tartózkodott a buszon.

- mesélte Lzzy a HardDrive Radio riporterének.

Egész nap sírtam, vagy pedig hisztérikusan röhögtem, vagy a kettőt csináltam együtt. Rosszabbul is végződhetett volna. Olyan ez, mintha elkerültünk volna egy golyót, ami éppen felénk tart. A helyszínelők szerint feltehetőleg valamilyen elektromos hiba okozhatta a tüzet. A tűzoltók szerint több, mint 15 méterre csaptak fel a lángok! Minden szénné égett, ami a buszban volt. Rengeteg cuccom odalett, a telefonom is, ezért most egy iPad-ről beszélek. De szerencsések vagyunk, hiszen ezek csak tárgyak. Mi együtt maradtunk, és ez csodálatos.

A pennsylvaniai formáció már dolgozik új albumán - utolsó nagylemezük a 2018-as "Vicious" volt, augusztusban pedig megjelent a Back From The Dead című új szerzeményük, amelyhez igen látványos videoklip is készült.

 

 

Battle Beast: új klip az új album mellé

90jbattda0-805x537.jpeg

Január 21-ével jelent meg a Battle Beast "Circus Of Doom" elnevezésű, immáron hatodik stúdióalbuma. A Noora Louhimo vezette finn heavy/power metalosok elárulták: a számcsokor egyaránt tartalmazni fog komolyabb és vidámabb témákat is. 

Három dalt mutatott meg a lemezről a formáció, elsőként a Master Of Illusiont, az Eye Of The Storm-ot és legutóbb a Where Angels Fear To Fly-t. Tegnap az új albummal egyetemben napvilágot látott a negyedik kisfilmes szerzemény, a Wings Of Light is, íme:

8870battb5c-805x805.jpeg

Klippremier: Fallcie - My Last Desire

270741762_1621572008183184_5973783280597303625_n.jpg

A 2017-ben, Szentpétervárott alakult nu metalos Fallcie harmadik albuma kiadására készül - a korong március 18-án, "Volcano" címmel kerül boltokba.

A készülő lemezről a nagyérdemű elé tárta a Valentina Lavrinenko énekesnő vezette csapat az  Alone With The Beast és a Hollow című szerzeményeket, a mai napon pedig megérkezett a harmadik klipes dal is, a My Last Desire, íme:

Megérkezett az Eye of Melian újabb dala: Vita Nova

254936655_312890824002494_7176718471217190060_n.jpg

Tavaly februárban Martijn Westerholt úgy döntött: feloszlatja a Delaint, és saját projektjeként viszi tovább, ahogyan azt 2002-ben eredetileg eltervezte. Charlotte Wessels énekesnő és a többiek így távoztak a csapatból, Martijn pedig megígérte: hamarosan hallunk a zenekarról.

Azonban novemberben egy teljesen új csapatban mutatkozott be a holland zenész: megalapította ugyanis az Eye of Meliant, amely együttesben nem más énekel, mint a finn Johanna Kurkela, akit férje, a Nightwish-főnök Tuomas Holopainen által alapított Auri-ból ismerhetünk főleg. A zenekar tagjai még Robin La Joy amerikai dalszövegíró, aki nem mellesleg Martijn felesége és Mikko P. Mustonen producer. A zenekar első albuma idén várható.

A négyes első szerzeménye decemberben látott napvilágot The Bell címmel, ma pedig megérkezett az újabb dal, amely a Vita Nova (olaszul: "új élet") címet viseli, íme:

 

Márciusban adja ki első kislemezét Floor Jansen

nightwish_janablomqvist_33a7919-800x516.jpg

A Nightwish holland énekesnője a mai napon jelentette be, miszerint március 25-én megjelenteti első szóló kislemezét. Eddig is tudni lehetett, hogy Floor szólóalbumon dolgozik, eddig főleg coverekkel tartotta karban a hangját, tavasszal viszont első szóló dala is elérhető lesz, amiről azt is felfedte: nem metal szerzeményről van szó.

Mint azt tudjátok, zenét írok, hiszen hónapok óta erről beszélek nektek. Eddig csupán annyit mondtam, hogy 'Jön egy új dal.' Rengeteg szám elkészült, és most már tényleg van egy közülük, ami készen áll a megjelenésre. Tehát, amit ma elárulhatok nektek, hogy ez a dal március 25-én jelenik meg. Most már megkezdődhet a visszaszámlálás.

- lelkendezett az énekesnő, majd elárulta azt is, hogy a dal és az album keveri a műfajokat, nem rock-és metal kiadvány lesz, de ezen műfajok elemei is felfedezhetők lesznek a számokban.

Korábban Floor azt is elmondta: a 2019-es Beste Zangers elnevezésű holland szórakoztató műsorban való szereplése nyitotta meg számára az utakat más műfajok felé is, hiszen a tévézénők éppúgy láthatták latin popot, mint reggae-t énekelni.

 

Új albumát készíti az Edenbridge - Te is segíthetsz a csapatnak

251832856_435679977956629_2306411373863480363_n.jpg

Régóta nem érkezett hír az osztrák Edenbridge háza tájáról. Utoljára egy éve jelentkeztek videóval, mégpedig a Higher című szerzemény akusztikus verziójával, amely a 2010-es "Solitaire" albumon kapott helyet. 

Azonban derék sógoraink nem tétlenkedtek a pandémia ideje alatt sem: nekiláttak ugyanis tizenegyedik albumuk felvételeinek, amely a "Shangri-La" címet fogja viselni. Sabine Edelsbacher-Lavall házaspár által vezetett zenekar most rajongói segítségét is kéri a korong felvételeinek finanszírozásához, hiszen a világjárványt az 1998 óta létező csapat is megérezte. ITT tudod támogatni a bandát!

Lanvall, a zenekar gitárosa még novemberben mesélt a felvételekről és a kampányról:

Az elmúlt 18 hónap mindannyiunk számára kemény időszak volt. Mivel a lezárások röviddel a tervezett európai turnénk előtt kezdődtek, igyekeztem minden energiámat a dalszerzésbe fektetni, ami kezdetben minden másnak tűnt, mint könnyűnek. Ennek ellenére a kreativitásomban egy komoly fordulat következett, aminek eredménye az új "SHANGRI-LA" című albumunk lett. Úgy gondolom, hogy ez az eddigi legsokoldalúbb lemezünk, amely a "The Bonding (Partz 2)" című 16 perces, epikus hosszúságú számban csúcsosodik ki. Jelenleg a felvételek közepén vagyunk, és az eredmény fantasztikusan hangzik, úgyhogy készüljetek fel!

Sabine, az énekesnő hozzátette:

A Ti fantasztikus támogatásotok megerősített minket abban, hogy folytassuk a gyűjtést, és kizárólag a webshopunkon keresztül ajánljuk ezt fel. Adományotok közvetlenül hozzánk jut el, a szokásos finanszírozásos oldalakon keresztüli kitérők nélkül, és a lehető legjobb minőséget biztosítja az albumot illetően!

A formáció legutóbbi sorlemeze, a "Dynamind" egyébként 2019 októberében jelent meg - ITT olvashattok róla kritikát.

Klippremier: Moonlight Haze - We'll Be Free

250223050_319586963501117_6011189634806726233_n.jpg

Az ex-Temperance énekesnő Chiara Tricarico által 2018-ban alapított Moonlight Haze harmadik albumát jelenteti meg márciusban, amely korongot az "Animus" címre keresztelte az olasz csapat.

Első lemezük "De Reerum Natura" címmel, 2019 júniusában jelent meg, ezt követte a "Lunaris" tavalyelőtt, műfajilag pedig a szimfonikus metalban utaznak.

Még decemberben láthattuk a zenekartól a készülő album címadó dalához készített kisfilmet, amely igencsak elnyerte a rajongók tetszését, tegnap pedig újabb videóval jelentkezett a banda - a We'll Be Free című szerzemény megtekinthető a Youtube-on:

A csapat tagjai:

Chiara Tricarico - ének

Marco Falanga - gitár

Alberto Melinato - gitár

Alessandro Jacobi - basszusgitár

Giulio Capone - dobok

Az "Animus" dallistája:

1. The Nothing
2. It’s Insane
3. Kintsugi
4. Animus
5. The Thief And The Moon
6. Midnight Haze
7. Tonight
8. Never Say Never
9. We’ll Be Free
10. A Ritual Of Fire
11. Horror & Thunder

És a borító:

animus_web-phb0gk0xd7goex6y2kk5dhgx94amgj30rg84pxjmyo_1.jpg

 

Instagramon ünnepelt a Kittie - 22 éves lett a Spit album

kittt.jpg

1996-ban alakult meg a csak lányokból álló nu metal formáció, a Kittie. A  zenekar eredeti felállása akkor a következő volt: a 14 éves Morgan Lander (ének), húga, a 12 éves Mercedes Lander (dobok), a 13 éves Fallon Bowman (gitár) és a szintén 13 éves Tanya Candler (basszusgitár) - utóbbi leányzót váltotta Talena Atfield, Tanya ugyanis 1999-ben elhagyta az együttest. 

A banda első lemeze, a "Spit" 2000. január 11-én jelent meg, ennek apropóján pedig tegnapelőtt összejött az akkori felállás - igaz, csak az Instagramon, hogy eképpen ünnepeljék meg a korong debütálásának 22. évfordulóját. 

185579106_324923015659360_1111535718836414655_n.jpg

A Kittie 2000-ben: Fallon, Mercedes,  Morgan és Talena. 

2011-ben adták ki az "I've Failed You" című albumukat, majd csend borult a csajok háza tájára. Morgan egy fitneszterem marketingeseként helyezkedett el, Mercedes pedig kitanulta a szoftverfejlesztő szakmát és kipróbálta magát ingatlanügynökként is. 

A zenekar több tagcserét is megélt az évek során, ám egy szomorú tragédia is beárnyékolta az együttes karrierjét: 2017 februárjában akkori basszusgitárosuk, a 31 éves Trish Doan tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Morgan időközben tagja lett a szintén kanadai death metalos Karkaosnak, ahol főleg a hörgést alkalmazza, majd 2019-ben életre hívta Winterlvst nevű projektjét, amelyben filmzene-szerű dallamokkal kíván dolgozni.

Nézd meg a lányok beszélgetését itt!

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Official Kittie (@officialkittie) által megosztott bejegyzés

Különleges rajongói klubot indított az Epica

88115d6d77484f2b44220373e991a6c3-1-752x440.jpg

Igazán különleges dologgal rukkolt elő az Epica: Epica Universe elnevezés alatt új internetes platformot hozott létre a Patreon nevű oldalon a zenekar, amely a legfanatikusabb rajongók számára exkluzív tartalmakat biztosít. A csapat felfedte: úgy érzik, van egy univerzum az együttesen belül, és szeretnék, ha minél többen részesei lennének ennek. Az árak egyébként havi 3 és 120 euró között mozognak.

Gondoljatok rá úgy, mint a korábbi Epica rajongói klubokra, pl. a 'The Phantom Agony' és a 'The French Crusade' folytatására, de a mai kornak megfelelően aktualizálva; ez inkább egy közösség, mint klub. Az 'Epica Universe' betekintést nyújt majd a zenekar tagjainak mindennapjaiba - mind a személyes, mind a szakmai életünkbe beleláthattok, exkluzív fotókon, podcastokon, szavazásokon, vlogokon, élő chaten és sok máson keresztül. Ezen felül van egy magasabb szint is, amely havonta egy videóhívást is tartalmaz egy zenekari taggal!

- lelkendezett a holland hatosfogat a Facebookon, az új honlap pedig ITT érhető el.

Simone Simonsék egyébként tervezik első három albumuk, a mára klasszikussá vált "The Phantom Agony" (2003), "Consign To Oblivion" (2005) és a "The Score 2.0" (2005) újrakiadását is. "Omega" című albumuk tavaly februárban jelent meg, és igen szép sikereket értek el a kiadvánnyal, valamint júniusban adták első stream-koncertjüket Omega Alive elnevezés alatt, amely december 3-ával DVD-n is megjelent.

Dalpremier: Plasticocean ft. Besnyő Gabi - Egyetlen

 fotojet_2_9.jpg

A 2017-ben alakult soproni Plascticocean az általuk csak oceancore néven emlegetett műfajban ténykedik. Tavaly áprilisban jelentkeztek utoljára kislemezzel, amely Adj levegőt címet kapta, "Békétlen" címmel pedig 2019-ben jelent meg második nagylemezük.

Két nappal ezelőtt a csapat Egyetlen címmel újabb szerzeményt tárt a nagyérdemű elé, amelyben nem más vendégénekel, mint a Nova Prospect énekesnője, Besnyő Gabi. Íme:

süti beállítások módosítása